SZENT BENVENÚTUSZ
püspök
(kb. 1220-1282)
Ancona-ban* született a nemes Scotivoli* családból. Apja kérésére Bolognában egyházi és polgári jogot tanult, majd visszatérve Anconába pappá szentelték. Egy ideig püspöke archidiákónusa (esperese) lett, majd a pápa a még fiatal papra rábízta az osimoi* egyházmegye vezetését. Rangja megfelelt a mai püspöki általános vikárius rangjának. Osimo püspöksége IX. Gergely pápa utolsó éveiben (1240 körül) átpártolt II. Frigyeshez, ghibellin lett. Emiatt a pápa megvonta tole a püspöki hivatalt s azt átruházta a szomszédos Recanati*- ra. Benvenútusz igen okosan, megnyero modorban, de ugyanakkor határozottsággal látta el kényes feladatát, úgyhogy néhány év múlva sikerült a pápa iránti huségre vezetni egyházmegyéjét. IV. Orbán ezek után visszaadta Osimonak a püspöki rangot, s kinevezte püspöknek Benvenútuszt. „Benvenútusz - írja a pápa – kiváló: feddhetetlen élete, tudománya, a lelkiekben való buzgósága s az ügyek intézésben való ügyessége miatt. O szívünk szerinti férfiú. Ot nevezzük ki Osimo egyháza pásztorának és püspökének, abban a meggyozodésben, hogy tapintatával, Isten kegyelmével és a Szentszék támogatásával elo fogja mozdítani ennek az egyházmegyének lelki és földi jólétét, s a városnak visszaadja elobbi fényét, megerosíti az Anyaszentegyház iránti huségben.” Benvenútusz meg is felelt a várakozásnak. Püspökké szentelése elott azonban egy meglepetést kelto lépést tett: belépett a Ferenc-rendbe. Ezzel jelezni akarta, hogy Szent Ferenc szellemében akarja ellátni püspöki feladatát. (Ugyanezt a lépést tette meg félszázaddal késobb Szent Lajos püspök.) Az akkori eloírások megengedték, hogy ne kolostorban töltse a novíciát évét, így püspökként egy év múlva fogadalmat tett. Figyelmes, segítokész volt hívei iránt. Ferences ruhában, mezítláb, a szegénységet nagy buzgalommal gyakorolva járta egyházmegyéjét, végezte a pasztorális látogatásokat, hirdette Isten igéjét, szorgalmazta az egyházi fegyelmet. Az apostol intelméhez híven „kezét elhamarkodva nem tette föl senkire” (1 Tim 5, 22), vagyis csak arra alkalmasakat szentelt fel pappá. Ezek között volt Tolentinoi Szent Miklós is. Isten csodákkal is megerosítette tanítását. 13 évi püspöki muködés után, amikor érezte, hogy élete végéhez ért, Szent Ferenchez hasonlóan kívánt meghalni: a székesegyházba vitette magát, ruháit is levetve a földre feküdt, így halt meg papsága és a hívek körében 1282. márc. 22-én. Testét az osimoi székesegyházba temették, sírját Isten csodákkal dicsoítette meg. IV. Márton már három évre rá szentté avatta (az ilyen gyors szentté avatás a XIII. században nem volt ritkaság).
Imádság:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése