SZENT APOSTOLÓK OSZLÁSA

Apostolok oszlása, a Winkler-kódexben Tizönkét Apostol, liturgikus nevén: festem divisionis Apostolorum számontartott középkori ünnepnap, amelyet azonban a Tridentium a szakrális néphagyomány világába száműzött, a Kalendarium Romanum már nem említi. A Gyula-várbeli Capella Apostolorum (1445) nyilván e napon ünnepelte a búcsúját.^* Titulusa még egy kis Körmöcbánya-vidéki falu, Ókörmöcke (Stara Kremnička) templomának (1674), a közeli Urakvölgye (Vallis Dominerum, Herrengut) kápolnájának, napjainkban Szabadka-Kelebia új egyházának (ad SS. Apostolos 1936).

A naphoz fűződő göcseji időjárási regula szerint, ha főszél (északi szél) fúj, drágaság lesz, és tavaszra fölmegy a búza ára.^* Németpróna (Slovenské Pravno) régi hagyománya: kilenc zivatar támad e napon és utoljára belecsap a villám a búzakeresztekbe. A zivatarok ezután szétoszlanak és mindegyik a maga országába tér vissza. Többé nem is kerülnek össze és most már nincs is akkora erejük.^*

Padányi Bíró Márton az Evengelico-Apostolicae, avagy Evangyéliomi Kenyér-Morzsalékok és Apostoli Búza-kalászok előszavában írja, hogy a szent tanítványok szombaton szedték a kalászokat. A tizenkét kosár morzsalékot a Tizenkét Apostolok tisztességére Konstántzinápoly várossában Constantinus Magnus által épített templomban nagy tisztességgel bétették.

Az ünnep a XI. században bukkan föl. Valószínűleg Írországból és a skót bencésség közvetítésével terjed^* a latin szertartású Európa nagy részében. Nem válik általánossá, liturgikus jellegű kódexekben alig fordul elő.

A Tizenkét Apostol kőszobra jelenik meg a Mester társaságában Ják román kapudíszén.

Az ábrázolással gótikus művészetünkben már többször találkoztunk. Nem könnyű eldönteni, hogy a pünkösd ünnepét, vagy a tanítványok szétoszlásának napját akarják-e idézni, vagy csak egyszerűen a gloriosus Apostolorum chorus jelenik meg előttünk.

A bártfai Szent Egyed-templom freskója a XV. századból való.^*

Táblaképek: Esztergom (Keresztény Múzeum, 1470), Kisszeben (Sabinov, Keresztelő Szent János-főoltár: Krisztus és a Tizenkét Apostol, 1500), Liptószentmária (Liptovská Mara, Szépművészeti Múzeum, 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš, 1520), Svábfalva (Švábocve, Kassai Múzeum, 1510), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1480).^*

Szobrok: Bakabánya (Pukanec, Apostolok oltára, 1488), Garamszentbenedek (Hronsky Benadik, most Esztergom, Úr koporsaja, 1480), Korpona (Krupina, Mária-oltár, 1500), Lőcse (Szent Jakab-főoltár, 1508).^*

*

A középkori magyar egyház ezen a napon áldotta meg az új kenyeret, amellyel nyilvánvalóan archaikus hagyományt szentelt meg. Az áldást (benedictio novi panis in festo divisionis Apostolorum) a Telegdi Miklós-féle Agendarius (1583) még közli:

V. Adiutorium nostrum in nomine Domini.

R. Qui fecit caelum et terram.

V. Domine exaudi orationem meam.

R. Et clamor meus ad te veniat.

Oremus. Benedic Domine †: creaturam hanc novi panis, in alimentum hominum, sicut benedixisti quinque panes in deserto, ut gustantes ex eo, tam corporis, quam animae percipiant sanitatem. Per Christum Dominum nostrum Amen.

Et aspergatur aqua benedicta.^*

Nyilvánvalóan e hagyománykör sajátos helyi fejleménye, hogy Ercsi falu hívei a XVIII. században föltétlenül eucharisztikus megfontolásból húsvét utáni első csütörtöktől az aratás csütörtöki napjáig (usque ad diem Jovis in messe) minden csütörtököt ünnepként (festa fori) ültek meg. Papjuk diába igyekezett őket ettől eltéríteni. Amikor az első kévéket megkötötték, elvitték a templomba és nagymisén megáldatták, majd szentelmény gyanánt szétosztották.^* A hagyományt a falubeli Corpus Christi-társulat ápolhatta legbensőségesebben.

*

Az újkenyérnek e naphoz kötött hazai liturgiáját elsöpörte a Tridentinum, majd a jozefinizmus szele. A magyar néphagyomány azonban máig őrzi szakrális szándékát, jelentőségét, és az újkenyeret valamiképpen szentelménynek tekinti.

A szegedi katolikus tájon az újkenyér nagy tiszteletben részesül: minden családtag egyszerre eszik belőle, amíg csak el nem fogy. Ilyenkor külön kúdúscipó is sül. Voltak olyan családok, ahol az újkenyérből addig nem ettek, amíg a koldusoknak nem adtak cipót. Egyszerre esznek Halimbán, Kesztölcön is. Mezőkovácsházán is az újkenyérből a szegények kapnak először. Szentsimon palóc faluban, mielőtt az újkenyérből ennének, a család közösen el szokta mondani a Miatyánkot.

A kálvinista Ormánság is még világosan középkori hagyományt őriz. A közös úrvacsora vételét máig gyónás, a megáldott kenyeret pedig gyónókenyér néven emlegetik. Annak a búzának pedig gyónóbúza, másként zsöngebúza a neve, amelyet az asszonyok még nyomtatás vagy cséplés előtt deszkán kévéből kivertek, galambtisztára válogattak, majd talpig fehérben a magukszőtte fehér ruhával letakart tálon vitték papjukhoz. Az így összegyűlt búzából készült azután az egész évi gyónókenyér. „Az újkenyérből az első falatot – emlékezik^* Kiss Géza – az Úr Jézus drága halálának pecsétjét az Isten házában” kívánták magukhoz venni. Régi egyházi jegyzőkönyvek szerint amikor aratás után megsütötték az újkenyeret, a szlavóniai Haraszti reformátusai is az újból úrvacsorát vettek magukhoz. Hasonlóképpen újbor idején is.^*

Baranyában az új asszonynak aratásig nem volt szabad kenyeret megkezdeni, megszegni, nyilván azért is, mert még az új családban nem aratott.^* A magyaregregyi gazdasszony az új lisztből sütött első kenyeret elvitte az anyaegyházba, Kárászra és a papnak ajánlotta föl.

Szíhalom gazdasszonyai az új lisztből először a koldusoknak és olyan szegény családoknak sütöttek, amelyek bolti kenyeret ettek.

Szuhafő református gömöri faluban a legszegényebb családnak aratás után István király ünnepére nagy kenyeret sütöttek. A hozzávaló lisztet házról házra járva gyűjtötték össze. Ami megmaradt, szintén a megajándékozott család kapta. Panyola református családjaiban az új lisztből mindig a férjhezmenendő lány sütötte a kenyeret. Sára és Telkibánya hagyománya: a szomszédok vagy küldtek belőle, vagy meghívták egymást az új kenyér megízlelésére. A bihari molnárpogácsa szintén új lisztből sült, a molnárnak vitték ajándékba.^*

Békéssámsonban a papnak, orvosnak is sült új cipó.

Amikor a dusnoki katolikus „rác” gazdasszony először kovászolt az új lisztből, az egész család térdepelve imádkozott körülötte. Ilyenkor külön cipó, ciganski cipov sült a szegényeknek, kéregető cigányoknak is.

A mohácsi sokác hagyomány szerint az újkenyérből először a kutyának, macskának adnak. A közismert népi legenda szerint az emberek gonoszsága miatt a búzát, amely valamikor tövéig kalászos volt, az Úr ki akarta pusztítani. Péter azonban a kalász felső végét marokra fogta és így könyörgött: Uram, Teremtőm legalább a kutyák, macskák ne haljanak éhen! Így aztán az ember is jól járt mellettük.

A középkori gyakorlatnak sajátos maradványát őrizték még a múlt században is az erdélyi Homoródvidék unitárius magyarjai. Augusztus derekán az újsütetből vett úrvacsora után zsoltárokat énekelve, falunként fölsereglettek a közeli Homoródfürdőre, ahol megülték a zsengére nevezetű búcsúfélét: néhány napig ettek-ittak, mulattak, tüzet gyújtottak.^*

A kenyérnek szántás kezdetén többféle foganatos erőt, áldást tulajdonítanak. Így a jó termés reményében Göcsejben, a Csertamelléken első szántás alkalmával az ekekormányra kenyeret raktak, és egy darabig így szántottak.^* Krasznokvajda hagyománya^* szerint a gazda első tavaszi szántás előtt az udvaron fehér kendőre – eredetileg talán a karácsonyi, illetőleg húsvéti abroszra – kenyeret tett. Ekéjét a kenyér fölött vontatta ki az udvarból. Nem lehetetlen, hogy ez a kenyér még a középkori húsvéti aulógia, esetleg az Apostolok oszlásának ünnepére rendelt szentelmény emléke.

A népnek ezt a megilletődött újkenyér-hagyományát az első világháború utáni évtizedekben többen is megpróbálták a liturgia rendjébe iktatni, mintegy hivatalossá tenni. Így születtek meg a hatóságokkal és társadalommal karöltve az aratóünnepek, ecsédi palóc nevükön kenyeresbúcsúk,^* amelyek azonban már nem tudtak mélyebb gyökeret ereszteni; a liturgikus kenetű parasztélet és magatartás akkoriban már utolsó napjait élte.

Mindenesetre tiszteletet érdemlő, de már megkésett kezdeményezés volt Mahunka Imre horti plébánosé.^* Jellemző azonban rá, de arra a korra is, hogy sem a liturgiatörténeti előzményeket, sem a még élő szakrális néphagyományt nem ismeri, számba nem veszi.

Ferenc pápa részvéttávirata Nizza püspökének

A gyászolók leróják kegyeletüket a nizzai terrortámadás közelében

Ferenc pápa nevébe Pietro Parolin bíboros államtitkár táviratban fejezte ki részvétét André Marceau nizzai püspöknek a csütörtök éjjel történt rettenetes tragédia miatt. „Amikor Franciaország nemzeti ünnepét tartotta, Nizzában vak erőszak sújtotta az országot, számtalan áldozatot követelve, köztük sok a gyermek.

Őszentsége, Ferenc pápa , ismételten elítélve az ilyen tetteket, mély szomorúságát és lelki közelségét fejezi ki a francia népnek. Isten irgalmasságára bízza azokat a személyeket, akik elvesztették életüket, és osztozik a gyászoló családok fájdalmában. Kifejezi rokonszenvét a sebesülteknek és mindazoknak, akik rész vettek a segélynyújtásban: kéri az Urat, hogy segítse őket e megpróbáltatásban.

Könyörögve kéri Istentől a béke  és az egyetértés ajándékát, apostoli áldását adja a megpróbált családokra és a francia népre.”

P. Lombardi korábbi nyilatkozata

„Ma éjjel nagy-nagy aggodalommal követtük a nizzai rettenetes események híreit. Kifejezzük Ferenc pápa részvétét és szolidaritását az áldozatok és az egész francia nép szenvedéseivel, amelyeket  a nagy nemzeti ünnep alkalmával kellett megélnie. A legabszolútabb módon elítéljük az őrült emberölés, gyűlölet, terrorizmus és béke elleni támadás mindenfajta megnyilvánulását.”

NIZZA – Tragédia a nemzeti ünnep alkalmával

Július 14-én éjjel bejárta a világot a borzalmas hír: éjfél előtt Nizzában, a francia nemzeti ünnep alkalmával rettenetes tragédia történt: a járókelők közé hajtott egy teherautó. A sajtó által közölt hír szerint  egy 31 éves tunéziai férfi vezette a járművet. Lövöldözve cikkcakkban haladt a tömegben, hogy minél több áldozatot szedjen. Reggelre a belügyminisztérium közölte: nyolcvannégy halottja, tizennyolc, válságos állapotban lévő és ötven könnyebb sebesültje van a támadásnak.  A külügyminisztérium egy magyar sérültről tud.

A súlyos incidens a Promenade des Anglais nevű területen történt, amelyet amúgy is sok turista látogat, a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot rengetegen nézték. A hatóságok széles körben lezárták a helyszínt.

Francois Hollande francia elnök a támadást követően azonnal visszatért Párizsba és válságtanácskozást hívott össze a belügyminisztérium épületébe. Péntek hajnalban beszédet mondott a nemzethez: „Július 14-én, a nemzeti ünnep napján mértek ránk csapást, azon a napon, amely a szabadság jelképe számunkra. A nizzai támadás terrorista jellegét nem lehet vitatni” - hangsúlyozta az államfő, majd kiemelte, hogy az áldozatok között sok a gyerek. Hollande bejelentette: további három hónappal meghosszabbítják a tavaly november 13-i párizsi merényleteket követően életbe léptett rendkívüli állapotot (amelyről előző nap még azt mondta, hogy július 26-tól feloldják). Ennek érdekében magas készültségi fokon fogják tartani a Sentinelle (Őrszem) hadművelet keretében létrehozott tízezer fős különleges katonai erőt.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 226.

Te kis hitű

"Te kishitű! Miért kételkedtél?”

 
A csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus csónakba ültette tanítványait, és elindította Kafarnaum irányába. ő még a néppel maradt, de a következő hajnalban utánuk indult a vízen járva. Amíg fel nem ismerték a Mestert, a tanítványok féltek, mert kísértetnek vélték. A hangját megismerve, Péter indítva érezte magát engedélyt kérni, hogy ő is sétálhasson a vízen. Ezt Jézus meg is engedte, de Péter egy igen nagy hullámtól megrémült, hite megroggyant, süllyedni kezdett, és Jézusnak kellett őt kimentenie. Ezek a történetek az Eucharistiát jelezték előre: Jézus a kenyér-színében korlátlanul meg tudja szaporítani teste anyagát, és el tudja venni teste súlyát és ezzel együtt testének tömegét. Péter merész kérése viszont arra utalhat, hogy Jézus előre biztatást kínál minden hívének, hogy mellette bátran lépjenek a történelem hullámaira, az élet hányattatásától ne féljenek, hiszen Jézus itt van a világ minden táján a katolikus templomok tabernákulumában.Ezt érzik meg a jól felkészített elsőáldozó gyerekek, ebből a hitből nyernek igazán komoly erőt a templomba misére járó, szentséglátogatást végző felnőttek. Mindez a biztonság addig tart, amíg erős az Eucharistiába vetett hitünk. Korunk nagy tragédiája, hogy ez a hit nagyon meggyöngült. Ha a vihar a családot rázza meg, vagy az életet kezdő fiatalokat, betegségbe, magányba süllyedt egyéneket, és nincs erő, hit az Eucharistiában, elengedik Jézus kezét, menthetetlenül elmerül az ember. Jézus kérdi tőlünk ilyenkor: „Mit féltél, kicsinyhitű?” Érted élek itt, én nyúlok utánad. Megmenekülsz.

Évközi 15. hét péntek

Évközi 15. hét péntek

Mi, akik Jézus Krisztusban megkeresztelkedtünk, tagjai lettünk Krisztusnak, a Prófétának, de mivel nem vagyunk még egészen szentek, evilági kiskirályok is vagyunk. Akarva-akaratlanul van udvartartásunk, és észre sem vesszük, hogy szeretteinket gyakran rabszolgasorban tartjuk. Azzal meg, hogy hozzánk ragaszkodnak, galádul visszaélünk. Ha más még nem mondta nekünk, mi magunk vegyük azt a szerepet magunkra, hogy kimondjuk saját magunknak egy csendes estén, akár hangosan is: „Meghalsz, nem maradsz életben!” Ennél biztosabban bekövetkező esemény megjövendölésére sohasem fogunk kapni felhatalmazást. Sokat segítene ez rajtunk, mielőtt betegágyunknál orvosunknak kellene beöltöznie a prófétai küldetésbe és közölnie velünk: kérem, rendezze el ügyeit, mert emberi számítás szerint nem sok ideje van hátra...

Milyen emberi és milyen mély annak a gesztusnak a jelentése és jelentősége, hogy Hiszkija király ezt hallva a fal felé fordult, vagyis hátat fordított mindenkinek, azoknak is, akik szerették, a palotájának, a hatalmának, az egész világnak: addigi bűnös életének! És imádkozott. Igen, csak ennél a siratófalnál lehet teljes valónkkal, emberi egzisztenciánk minden részével Istenhez kiáltani, mert ő a falon túl is hall, amelybe ütközöm, a teljes lehetetlenségeken túl is van füle, hogy meghallja kétségbeesett kiáltásomat.

Hiszkija kapott még tizenöt évet. Ezután tudatosult benne, hogy minden évvel egy évet veszített a földi életből. Így lett megjelölve az örökkévalósággal, s kezdett úgy élni, ahogy mindig is kellett volna élnie, s ahogy nekünk is kellene élnünk minden áldott nap. „Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?” Nem azt kérdi, hogy mi lesz annak a jele, hogy még ehet-ihat, uralkodhat, gyereket nemzhet, hanem csak arra van gondja, hogy az Úr házába felmehessen. Szeretnék én is úgy fölmenni az Úr házába, ahogy Ezekiás a felgyógyulása után... Király létére utolsónak érezte magát, és mégis boldog volt, mert megtapasztalta a mai Evangéliumban az Úr Jézus ajkáról is felhangzó prófétai szót: „Irgalmat akarok, és nem áldozatot.”

 

 

RÓMAI SZENT JUSZTUSZ

Szent Jusztusz 

vértanú

Szentünk római származású pogány katona volt. Egy kristálykereszt megjelenésének csodálatos látványa kereszténnyé tette. Sok kínt szenvedett hitéért, végül tűzhalálra ítélték. Meghalt a tűzben úgy, hogy a haját sem pörkölte meg a tűz. Ez az I. században történt.

Együtt osztozni az örömben – Tíz évvel ezelőtt nevezték ki szombathelyi megyéspüspökké Veres Andrást

Tíz évvel ezelőtt, 2006. június 20-án nevezte ki Veres Andrást szombathelyi püspökké XVI. Benedek pápa, nemrég pedig Ferenc pápa a Győri Egyházmegye püspökévé tette meg. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét ezúttal a tízéves jubileum alkalmából kérdeztük.

– Hogyan tekint vissza a szombathelyi püspöki évekre? Milyen tervekkel kezdte meg annak idején megyéspüspöki szolgálatát?

– Mivel nem ismertem még a Szombathelyi Egyházmegyét, előzetes terveim nem nagyon voltak. Egy konkrét feladatom volt, amit a nunciustól kaptam. Az egyházmegye szervezeti átalakítására volt szükség, azért, mert a kialakult paphiány miatt a plébániai területek egymásba értek, egy-egy papnak egy másik plébániára kellett átmennie ahhoz, hogy a munkáját elláthassa. A következő év nyarára készült el az a terv, amely úgy tűnik, több évtizedre megoldotta ezt a kérdést. Úgy sikerült kialakítani a plébániai központokat, hogy arányos és egységes terület jöhessen létre körülötte, összhangban a közigazgatási felosztással, hiszen az iskolák és egyéb intézmények működéséhez is igazodnunk kellett. Napjainkban csak ott van plébánia, ahol helyben lakó pap is szolgál. A többi települést filiává minősítették át az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében.

Menet közben arra is lehetőség nyílt, hogy megvalósíthassuk azokat a lelkipásztori szempontokat, amelyek bennem papként, később a püspöki konferencia titkáraként megfogalmazódtak. Elsősorban a házas- és családcsoportok létrehozását, illetve az ifjúsággal való foglalkozást találtam fontosnak. Létrehoztunk egy szakkollégiumot az egyetemisták részére, és már működött egyházmegyei kollégium középiskolások számára is.

– Több kezdeményezése is volt az évek során, például a jubiláns házaspárok ünnepe…

– A család évében merült fel az a gondolat, hogy ne csak a helyi közösségben ünnepeljük a jubiláns házaspárokat, hanem egyházmegyei szinten is. Ez ugyanis – amellett, hogy még jobban megerősíti őket – a fiatalokat bátorítja a házasságkötésre. Kezdetben száz körüli, tavaly és idén már majdnem ötszáz házaspár vett részt ezen a hálaadáson. Ilyenkor egyrészt osztozunk a több évtizede egymás mellett kitartó házaspárok örömében, másrészt a világ felé is üzenünk: lehetséges házasságban, és hűséges házasságban élni tartósan. Az sem mellékes, hogy egy-egy plébánián mindössze két-három házaspár ünnepel egy évben, ha viszont egyházmegyei szinten együtt ünnepelünk, az nagy élmény lehet mind­annyi­unknak.

– Püspök atya felajánlotta azt a lehetőséget, hogy azokban a családokban, ahol a negyedik vagy többedik gyermek megszületik, személyesen megy el az adott plébániára azért, hogy megkeresztelje az újszülöttet…

– A vártnál nagyobb örömöm telt ebben a kezdeményezésben. Sokan hívtak ugyanis, több helyen az ötödik, a hatodik, sőt a hetedik gyermek keresztelésére. Nagy öröm volt látni, hogy vannak olyan házaspárok, ahol a gyermekben valóban Isten áldását látják. Azt is megtapasztaltam, hogy mennyivel teljesebbek azok a családok, ahol több gyermek van.

– Megyéspüspökként igyekezett minden meghívásnak eleget tenni, gyakorlatilag az egyházmegye valamennyi településén járt. Miért tartotta ezt fontosnak?

– Szerepet játszott ebben az is, hogy nem ismertem az egyházmegyét, ezért minél több helyre szerettem volna eljutni. Több kistelepülésen úgy fogadtak, hogy ott vagy emberemlékezet óta, vagy soha nem járt püspök. Láttam, hogy egy ilyen látogatás milyen sokat jelent a helyieknek. Az egyházmegyei vizitáció alkalmával két és fél év alatt jutottam el minden helységbe Vas megye és Zala megye hozzánk tartozó területén. Mindenütt találkoztam a lelkipásztorokkal, a hívekkel, az önkormányzat és az iskola vezetőivel. Azt is el kell mondanom, hogy életemben annyi bálban nem jártam, mint megyéspüspökként, mert a farsangi időszakban ezekre is igyekeztem eljutni, ha meghívtak. A kistelepüléseken egy egyházközségi bál nagy jelentőségű társadalmi esemény, ahol olyanokkal is találkozni lehetett, akik nem feltétlenül vallásosak, ez pedig a preevangelizáció miatt fontos.

– A stációs misék elindítása is az Ön nevéhez fűződik…

– Római diákkoromból maradt meg bennem ennek élménye. A kereszténység első századaiban alakult ki az a szokás Rómában, hogy nagyböjt minden napján más-más templomban gyűltek össze a hívek megünnepelni az Eucharisztiát. Ezek voltak Róma stációs templomai. Szombathelyen arra nyílt lehetőség, hogy nagyböjtben heti két alkalommal – többször gyalog – felkeressem a város összes templomát. Bár ekkor még hűvösek a reggelek, mégis sokan vállalták, hogy munka előtt eljöttek ezekre a misékre, együtt készülni a húsvétra. Arra is lehetőséget adott ez a kezdeményezés, hogy a település lakói megismerjék városuk templomait. Természetesen a stációs misék közösségépítő jelentősége sem lebecsülendő.

– Néhány éve meghirdetett egy imaláncot a papi hivatásokért…

– Minden papnak hivatásából fakadó kötelessége, hogy maga is gondozza a hivatásokat. Ezért indítottam el először a papság körében a Brenner János Imaszövetséget. Mindenki a maga helyén azért imádkozott naponta egy tized rózsafüzért és egy meghatározott imádságot, hogy több hivatás legyen az egyházmegyében. Tavaly merült fel, hogy a híveket is hívjuk meg ebbe a közösségbe. Sok százan jelentkeztek, és vállalták, hogy naponta új hivatásokért imádkoznak. Ez az imádság a most működő papokat is megerősítheti hivatásukban, sőt a papok és a hívek kapcsolatára is jó hatással van. Meggyőződésem, hogy hivatásokat ad Isten ma is, csak a felismeréséhez és elfogadásához kell megfelelő környezetet teremteni.

– Ön nagy hangsúlyt helyezett arra is, hogy új iskolákat hozzon létre. A Brenner János Általános Iskola és Gimnázium – melynek új épületét 2015 augusztusában adták át – egy év alatt készült el…

– Ennek az intézménynek a régi épületei az évek során meglehetősen rossz állapotba kerültek, a sportolásra sem volt lehetőség. Hiányoztak a korszerű oktatás feltételei. Az új, modern iskolával nem egy, hanem egyszerre több lépést sikerült megtenni.

– A szombathelyi karitász Magyar­országon az egyik legaktívabb. Miért tartja fontosnak, hogy az egyház foglalkozzon az elesettekkel?

– Már elődöm sok mindent tett azért, hogy a szombathelyi karitász jól működhessen. Igazgatónője rendkívül kreatívan vezeti a szervezetet, nekem inkább csak az volt a feladatom, hogy támogassam ebben. Bárhol, ahol szükséget szenvedő ember van, ott az egyháznak jelen kell lennie. Ezt az evangélium megélése teszi kötelezővé számunkra, hiszen a karitász a liturgia és az igehirdetés mellett az egyház egyik legfontosabb megnyilvánulási formája.

– Tízéves működésének vége egybeesik a Szent Márton-évvel. Erre az alkalomra a székesegyház új kaput kapott, a püspökség egyik szárnya pedig újjáépült…

– Ezek az építkezések elsősorban a támogatások késői megérkezése miatt estek a Szent Márton-év idejére, ugyanakkor hozzátartoznak az ünnep méltó megtartásához. A városbeliek és a turisták is láthatják, hogy valóságos gyémántszem lett a belvárosnak ez a része: a székesegyház, a püspökség, az egykori papnevelő épületében létrejött kollégium és a köztük lévő tér.

– Ki tud emelni egy olyan elemet, amelyet a legfontosabbnak tart tízévi megyéspüspöki működése alatt?

– Nem szeretnék leltárt készíteni, sokkal inkább az előttem álló feladatokra összpontosítok. Ugyanakkor hálát adok az Úristennek mindazért, amiben sikerült valami szépet és jót tenni a lelkek üdvösségéért.

Ferenc pápa 2016. május 17-én Veres András püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét a Győri Egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki, tíz év főpásztori szolgálat után áthelyezve őt szombathelyi püspöki székéből.

Veres András győri püspöki székbe való beiktatására július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén 10 órakor kerül sor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

Az Irgalmasság Szent Éve 225.

az ég felhőiben valaki jött

„az ég felhőiben valaki jött”
Amikor közeledtek Jézus szenvedésének napjai, fölvitte magával három tanítványát egy hegyre. ő imádkozni ment, tanítványait tanúknak szánta. Jézus imája abból állt, hogy megbeszélte Atyjával, mit kell tennie az üdvösség szolgálatában. Meg kellett dicsőítenie Atyját, ez volt a feladata. Evangélisták szokták írni: „hogy beteljesedjék az írás.” Imája közben „arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó.”(Lk 9,29) Mózes és Illés jelent meg mellette, és jeruzsálemi szenvedéséről beszélgettek vele, tehát arról, ami az Írásokban szenvedéseiről szólt. Ezután felhő borította be őket, és a felhőből az Atya hangja hallatszott:„Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”(9,35). Ez az apostoloknak szól: Jézusnak szenvednie kell, meghalnia és feltámadnia, így menni be az ő dicsőségébe. (Lk 24,25) hogy milyen dicsőségről van szó, azt Dániel próféta látta és írta le. Az Atya, mint ős öreg, minden előtt létező megközelíthetetlen fényességben lakik. Megszámlálhatatlan angyal szolgál neki, tehát örökkévaló és mindenek Ura. A történelmet jelentő felhőkben megjelenik az Emberfia, jön, gyalogol az Atya felé. Aki a felhőn jár, az az Isten. Végigjárja útját, eljut az Atyáig, és ott hatalmat kap az egész világ felett.(Lásd: Dán 7,9-14) íme, ez a látomás fél évezred elmúltával most teljesedik be. Az apostolok akkor nem értették meg. Amikor a szenvedés bekövetkezett, eszükbe sem jutottak ezek a szentírási helyek és a saját élményük. Szomorú dolog, de még szomorúbb, ha valaki ezeket a történéseket utólag nem ismeri, és nem tudja egységben látni, főleg a saját szenvedései idején.

Évközi 15. hét csütörtök

Évközi 15. hét csütörtök       
Kiv 3,13-20; Mt 11,28-30
„Én felüdítlek titeket” (Mt 11,28)

A nyári zivatarok hűvös, néha hideg időjárása után beköszöntött a kánikula. Harmincöt fokot mutat a hőmérő, riadót fújnak az illetékesek. A gyengébb szervezetűek nehezen viselik a tűző nap hevét. A nagy meleg forrósággá, kemény próbatétellé változott. Pedig ez minden nyáron ismétlődik. Az emberek gondjain próbálnak segíteni a munkavezetők. Megengedik, hogy a szabadban munkálkodók 12-15 óra között árnyékba húzódjanak. Ilyen forróságban régen is volt erre lehetőség, hogy aki hajnali négy órától kezdve keményen aratott, és este szinte sötétedésig állta a nehéz munkát és a szörnyű hőséget, ebéd után árnyékban sziesztázzék a pörkölő nap sugaraitól menekülve. Milyen jó kezdeményezés, hogy az autósoknak kereszteződésekben hideg vizet kínáltak. A nyomasztó álláshiány miatt elkeseredetteknek csak néhány órai munka, és annak díjazása milyen nagy öröm, hát még ha a vezetőket úgy választanák, hogy ne a saját hasznukat mozdítsák elő, hanem a munkaerőket segítenék munkához jutni. Kevés ilyen törekvés tapasztalható. Urunk, Jézus Krisztus talán az egyetlen, aki nyugodt lelkiismerettel elmondhatta magáról: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítlek titeket” (28) Ez elsősorban arra vonatkozik, hogy a nehéz munka közben erőért, kegyelemért fohászkodók Jézustól biztosan megkapják. Ugyanígy a súlyos betegek, akin nem könnyít a fájdalomcsillapító, vagy akinek nem jut ápoló, nagy erőforrást jelent Jézus, aki tudott Árpád-házi Szent Erzsébeteket, Lellis-i Szent Kamillokat küldeni egy ország egy város betegeinek gyógyítására, az egészségügyi ellátás megszervezésére. Magas lázam alkalmával egy barátomnak Jézus adott erőt, hogy egész éjjel cserélje rajtam a vizes borogatást. A több mint háromezres falu orvosa pedig két óránként jött az injekciót beadni. Őket Jézus küldte, mert kérni ilyet sosem mertem volna. Az emberek segítőkészségét Jézus szívesen ébreszti. Ha meggondoljuk, hogy ez a földi élet rövid előkészület egy vég-nélküli teljes boldogságra, ahol Jézus mindenkinek megfizet munkájáért, szenvedéséért, akkor érthető az Úr nagylelkűsége igazán. A szőlőmunkásokról szóló példabeszédben pedig megmutatja, mit vár el a munkáltatóktól: este mindegyik dolgozó megkapja a teljes napi bért. Mindenki jól jár hosszú távon, a nagylelkű gazda is. ( Mt 20) A szegények siratják a felborult rendet: Jézus Krisztust kellene szolgálnunk elsődlegesen, akkor megteremtené Isten rendjét, az igazság és a szeretet világát, amelyikben nem lennének kikosarazott Lázárok, és nem kellene pokolra kerülni a szívtelen gazdagoknak.

RÓMAI SZENT SZERÁPION

Szent Szerápion 

vértanú

Szentünk Szevér császár uralkodása idején (193-211) élt. Jámbor életű és erényes ember volt. Amikor elfogták, kereszténynek vallotta magát. Az igaz Istent dicsérve, számos kínzást viselt el, és végül tűzben fejezte be életét 205 körül. Vértanúságának helye nem ismert.

A szentszéki sajtószóvivő Robert Sarah bíboros előadásáról: Nem terveznek liturgikus reformot

Nemrég Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa előadást tartott Londonban a szentmiséről, nevezetesen a szembemisézésről. Mivel szavait felkapta a sajtó, és nem helyesen értelmezte, Federico Lombardi szentszéki szóvivő pontosító jegyzetet tett közzé.

Továbbra is érvényes a Római Misekönyv általános rendelkezéseinek 262. pontja: „A főoltár lehetőleg elmozdíthatatlan és felszentelt oltár legyen, amelyet a faltól elválasztva úgy kell felállítani, hogy könnyen körüljárható legyen, és a néppel szemben lehessen misézni. Olyan helyet foglaljon el, hogy valóban központ legyen, amelyre önként ráirányul a hívők egész közösségének figyelme.”

Ferenc pápa az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációnál tett látogatásakor kifejezetten emlékeztetett rá, hogy a szentmise-bemutatás „rendes” formája a VI. Pál által közzétett misekönyv (misszálé), „rendkívüli” a XVI. Benedek által engedélyezett forma, a Summorum pontificum kezdetű motu proprio által megjelölt céllal és módozatokkal, de ez nem foglalhatja el a „rendes” helyét – vagyis a háttal misézés csak rendkívüli esetekben és céllal engedélyezett.

Nincs szó arról, hogy a következő adventben új liturgikus direktívák jelennek meg, amint ezt egyesek helytelenül kikövetkeztették Robert Sarah bíboros kijelentéseiből. Jobb elkerülni a liturgiával kapcsolatban ilyen kifejezéseket, mint a „reform reformja”, mert ez félreértelmezésekre ad lehetőséget.

Lombardi nyilatkozata végén hozzáfűzi:. „Mindezt egyetértésben megbeszélték, amikor a pápa fogadta Sarah bíborost, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusát.”

Az Irgalmasság Szent Éve 224.

Az én igám édes

„Az én igám édes, az én terhem könnyű”

 
Jézus egyszerű, falusi embereknek mondhatta hasonlatát, hiszen ők ismerték a teherszállítás ősi módját, de ismerték a kis Zsidó ország többi lakói is. A komolyabb, súlyosabb terhet nem emberi erővel cipelték, hanem szekérre rakták, és teheneket vagy ökröket fogtak be elé. A nagy testű szarvasmarhák nyakába tették a keményfából készült jármot, vagy más néven igát, amelyet a vonórúdhoz erősítettek, és úgy húzatták a nehéz terhet. Szegény emberek néha saját nyakukba vették az igát, ha nem volt igavonó barmuk. Az is megtörtént, hogy rabszolgát fogtak be teherszállításra, vagy malomkőmozgatásra. Milyen igája van Jézusnak, ami édes? Az is iga, tehát teherviselés eszköze, ami Jézusé, amit ő maga is visel, és ajánl másoknak is. Hordta az építőipar terhét, majd az emberek tanításáét, végül a világ bűneiét. Ez mind iga, mert engedelmességből viselte, de édes iga, mert szeretetből vállalta, mert embertestvérei helyett cipelte, és tudta, hogy ezek jutalma az embereknek mennyországot jelent, önagának pedig az isteni trónt érdemli ki Atyja mellett. Mindenkinek viselnie kell a maga küldetésének terhét. Ha Jézussal másokért viseljük az igát könnyebb lesz a teher. A család, a nemzet érdekében vállalt teher így válik nemcsak elviselhetővé, de felemelő erővé, édesanyássá, édesapássá, szelíden boldogítóvá.

Évközi 15. hét szerda

Évközi 15. hét szerda

Isten oldaláról nézni a történelmet annyi, mint engedni működni magunkban a prófétaság lelkét. Izajás a világtörténelmet formáló katonai és politikai tényezőket nem önálló, szuverén erőknek, hanem Isten gondviselő szeretete eszközeinek tartja. Asszíria le akarja gázolni Izraelt, Isten viszont meg akarja tisztítani az ő népét, elmélyíteni hitét és tovább vezetni az örökkévaló isteni ígéretek felé.

Így olvassuk újra a letűnt 20. század történetét! Új és új borzalmas tények kerülnek napvilágra, s még fognak is egy darabig a fasizmus és a kommunizmus fekete könyveiből. Olyan rettenetek, amelyek mögött nem lehet föl nem ismerni a sátán művét. Megdöbbentő és mélységesen elkeserítő, hogy hány és hány embert sikerült e két beteg, velejéig romlott, isten- és emberellenes ideológiának megfertőznie, hogy szabad akaratukból, erejük és tudásuk legjavát e pokoli rendszerek céljainak szolgálatába állítsák. Azonban minden elvetemültségük és korlátlannak hitt hatalmuk ellenére ezek a gyilkos gépezetek is eszközök voltak csupán Isten kezében: csavarok, drótok, kerekek, kapcsolók. A gépezet működött, s egykori alkatrészei ma éppen azzal védekeznek, hogy ők csak parancsra cselekedtek. A százezrek és milliók életét követelő mechanizmusok mögött azonban ott volt a személyes, minden egyes embert külön-külön szerető és hajszálunkat a fejünkön egyesével számon tartó Isten szeretete. A hóhérok és verőlegények gúnyos kacajjal, az özvegyek és árvák pedig kétségbeesett kiáltozással kérdezték: Hol itt az Isten?! Pedig ott volt mindnyájuk szeme előtt, az összevert, agyonkínzott, kivégzett áldozatokban.

Ennyire gyenge hát az Isten? Igen, ennyire. De ez a gyöngeség képes volt arra, hogy ahelyett, hogy azokat diadalra juttatta volna, a gonoszság erőit szolgálatába állítva saját tervét valósította meg, hogy a vértanúk vére életet teremjen, s a szeretet örökre szóló győzelmet arasson. A mindenkori Asszíriák sorsa pedig most sem más, mint hajdanán...

GUALBERT SZENT JÁNOS

GUALBERT SZENT JÁNOS 

rendalapító
*Firenze, 1000 körül. +Passignano, 1073. július 12. 

Giovanni Gualberto 995/1000 körül született Firenzében a Visdomini család sarjaként. Mint katona, találkozott egy rokonának gyilkosával, aki letérdelt előtte az úton, és karjaival kereszt jelét formálva kegyelmet kért tőle. Bár Jánosnak neveltetése és kora szokása szerint meg kellett volna ölnie, rokonságán pedig bosszút kellett volna állnia, nem vette el a gyilkos életét. Amikor röviddel ezután belépett egy templomba, hogy imádkozzék, az oltárkereszt Krisztusa meghajtotta a fejét annak jeléül, hogy az Úr elismerte irgalmas gesztusát. János erre elhatározta, hogy életét teljesen a Megfeszített szolgálatának szenteli. Ezt követően a firenzei San Miniato bencés apátságban fogadalmat tett.

Amikor néhány évvel később meghalt az apát, utódja pedig megvásárolta hivatalát Firenze érsekétől, Jánosnak lelkiismereti nehézséget okozott, hogy simóniás apátnak kell engedelmeskednie. Egy Teuzo nevű firenzei remete azt tanácsolta neki, hagyja el a kolostort. Ekkor János az Arezzo melletti Camaldoliba ment, hogy csatlakozzék a remetéknek ahhoz a kis közösségéhez, amelyet Szent Romuáld (lásd: A szentek élete, 271. o.) nem sokkal azelőtt alapított.

Itt a Szentlélektől azt a különleges megbízatást kapta, hogy alakítsa ki saját közösségét. Vallombrosába indult hát, ahol Romuáld néhány évvel azelőtt remeteséget alapított a Szent Hilárius kolostor apátnőjének, Ittának a földjén. Két remetét talált még ott, majd hamarosan új tanítványok csatlakoztak hozzá. Camaldoli mintára szervezte meg a közösséget, amelynek a priorja lett. A szerzetesek száma egyre gyarapodott, János egészsége viszont romlott, ezért mint priort tehermentesítették mindennapos adminisztrációs kötelezettségei súlyától.

1038 körül a közösség azt a földet, amelyen élt, ajándékba kapta Itta apátnőtől; Jánost szabályszerűen Vallombrosa apátjává választották.

A közösség Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339. o.) regulája, valamint a kiegészítő szabályzatok szerint élt, amelyeket János állított össze a regula szellemében. Az élet Vallombrosában nagyon szigorú volt: a kórustestvérek szigorú klauzúrában éltek és nem kevésbé szigorúak voltak a táplálkozásra, ruházatra, fegyelemre, hallgatásra vonatkozó utasítások.

Amikor a vallombrosai közösség szentségének híre ment, megkérték Jánost, hogy reformáljon meg egyes meglévő kolostorokat, és alapítson újakat, így például Moschetát, Passignanót és a Firenze melletti Szent Salviust. E házak ugyanolyan regula szerint éltek, mint az anyaház, apátjaik pedig a vallombrosai apát alá voltak rendelve, aki ilyképpen a vallombrosai rend általános apátja lett. János elrendelte a szürke habitus viselését, hogy Vallombrosa szerzeteseit már a ruházatukról meg lehessen különböztetni a fekete bencésektől és a fehér kamalduliaktól.

János különös felelősséget érzett a szegények és betegek iránt. Számukra menedékházakat csatoltak minden vallombrosai kolostorhoz, János pedig felszólította a neki alárendelt apátokat, hogy senki se engedje el üres kézzel Krisztus szegényét; ,,inkább Istenbe vessék bizalmukat, mint a tele magtárba''. Az ő idejében nagyon szegény volt a rend, és a testvéreknek gyakran nem volt elég élelmük; János alkalomadtán még a kolostor felszerelését is eladta, hogy a szegényeket táplálhassa.

János minden erejével támogatta a reformapátságot abban a törekvésében, hogy emelje a papság erkölcseit. A világi papokat is arra ösztönözte, hogy közösségben éljenek, és így könnyebben megvalósíthassák a cölibátust. Fő törekvése mégis a simónia elleni harcra irányult. Mivel a San Miniátót egy simóniás apát kinevezése elleni tiltakozásul hagyta el, nem meglepő, hogy ő lett az ellenállás magva Petrus Mezzabarbával szemben, aki II. Sándor pápától (1061--1073) megvásárolta a firenzei püspökséget. A püspök felbőszült a vallombrosaiak részéről őt ért bírálat miatt, és megparancsolta embereinek, hogy a Szent Salvius kolostort égessék fel, hogy ezzel a szerzeteseket elhallgattassa. Ez a gaztett azonban csak még inkább fokozta az ellenállást, úgyhogy végül háromezer firenzei a városi tanács vezetésével felszólította a vallombrosaiakat, hogy a püspök elleni vádjukat vessék alá tűzpróbának. A rend egy szerzetese sikerrel kiállta ezt az ítéletet, ekkor a pápához küldték, aki azután Petrus Mezzabarbát elmozdította a hivatalából.

Ez a küzdelem egész Itáliában megalapozta Jánosnak azt a hírét, hogy ő az egyházreform előharcosa. Élete vége felé pedig a milánóiak arra kérték, hogy küldjön papokat az egyházmegyéjükbe, mert nem akarták a szentségeket elfogadni olyan papoktól, akiket simóniás püspök szentelt fel. János teljesítette kérésüket, és néhány novíciusát Todi püspöke pappá szentelte, hogy kiszolgáltathassák a szentségeket. János, mielőtt szerzetes lett, nem tanult sem írni, sem olvasni, hosszú betegségei alatt azonban közössége tagjaival felolvastatta magának az egyházatyák írásait, és így mély lelki tudásra tett szert. Halálos ágyán a testvérek oktatást kértek tőle a szeretetről. Ez a homíliája fennmaradt.

1073. július 12-én halt meg a passignanói San Michele Archangelo kolostorban. III. Celesztin pápa 1193-ban avatta szentté. 

Keresd a békét, és járj utána! – imaest a világ békéjéért a szociális testvérekkel

A világ békéjéért szervezett imaórát július 11-én, Szent Benedek, Európa fővédőszentjének ünnepén a Szociális Testvérek Társasága Budapesten, a Margit körúti ferences templomban. A valódi, Istentől érkező békesség megszületéséért imádkozott a közösség.

„Közösségünk lelkiségének egyik fő forrása a Szent Benedek-i szerzetesélet modellje. A bencés rendalapító emléknapját minden évben megünnepeljük, újabb és újabb formákat keresve tiszteletünk kifejezésének” – mondta el az alkalom jelentőségéről Lothringer Éva, a tematikus imaóra szervezője. „A Szociális Testvérek Társasága számára fontos a társadalom alakításához való hozzájárulás” – tette hozzá Németh Emma, a szociális testvérek elöljáró-helyettese. „Mit tehet egy kicsi, mindössze nyolcvan tagú közösség, egész világunkat érintő nehézségekben? – ezt a kérdést újra és újra feltesszük magunknak. Ha felhívjuk a figyelmet ezekre a problémákra, és imádkozunk, már tettünk valamit” – mondta Németh Emma.

Az imaest a Szent Benedek-himnusz eléneklésével kezdődött, Szent Benedek-litániával, a Regulából felolvasott részletekkel, a ferences szerzetesekkel közösen mondott zsolozsmával és szentmisével folytatódott.

Lothringer Éva felidézte Szent Benedek korát és tevékenységét, amikor a rendalapító apát vezetésével élték a szerzetesek az Istennek szentelt életet. Szüntelenül Isten színe előtt éltek: mindenkiben Krisztust látták, mindennel úgy bántak, mint az oltár szent edényével, buzgón és állhatatosan imádkoztak, örömmel és hatékonyan dolgoztak, naponta olvastak és tanultak, beosztották az időt és a feladatokat, kölcsönös alázatban és a sokféleség elfogadására való készségben építették a közösségi életet, és mindezt a bencés hármas fogadalom fundamentumára építve, vagyis stabilitásban – egy népvándorlással terhelt, kései római korban –, Isten és egymás iránti engedelmességben, és az állandó megtérés—újrakezdés törekvésében. S ebből egy olyanfajta „áldott” élet lett, ami a kereszténység és a bencés monostorok terjedésével valódi civilizáció, vagyis Európa-teremtő erővé vált a következő évszázadokban – mutatott rá a szervező szociális testvér. Lothringer Éva kifejtette, hogy a bencés lelkiségnek kiemelkedő fogalma a Pax Benedictina. A benedeki béke az ember és Isten, ember és ember, ember és a teremtett világ közti békesség. Az a béke, ami – a Regula tanúsága szerint – nem tagadja, sőt vigasztalóan mélyen ismeri a krízist is, az emberi természet örvénylő konfliktusait, a viszályt, a lázadást, a rivalizálást, az agressziót, a keserűséget; és mindezt felismerve segíti a valódi békesség megszületését.

A szentmisét Bán Zsolt Jónás OFM, a ferences templom plébánosa mutatta be. Szentbeszédében annak szükségességére figyelmeztetett, hogy az ember számára mennyire fontos Isten szent lelkének befogadása, ami megadja neki azt a bölcsességét, hogy megismerje az igazságot, megtalálja a helyes utat, megértse Isten akaratát. Isten akaratát követve találjuk meg a békességet – mutatott rá Jónás atya a világ békéjéért felajánlott imaesten.

A tematikus imaalkalmak rendezése nem új keletű a szociális testvérek életében – mondta el kérdésünkre Lothringer Éva. 2011-ben, amikor Magyarország látta el az Európai Unió egyik csúcsszervének, az Európai Unió Tanácsa soros elnöki feladatait, a közösség havonta hívott imára, melyet minden alkalommal más szándékra ajánlottak fel. Így Európa egyházaiért, családjaiért, politikusaiért imádkoztak. Ezúttal a lelkiségük egyik meghatározó forrása, Szent Benedek nyújtotta példát állították elénk: Benedek, aki a népvándorlás korában megtalálta a népek sokfélesége közt az együttélés lehetőségét, ma példát adhat nekünk a modern kori népvándorlással szembenézni – hangsúlyozta Németh Emma annak a fontosságát, hogy az imaóra ne maradjon egyszeri alkalom. „A világ békevágyát Neked ajánljuk Uram” – imádkozta a közösség a valódi, Istentől érkező békesség megszületéséért.

Az Irgalmasság Szent Éve 223.

Mert ez a törvény

„Mert ez a törvény és a prófétálás”

 
A tíz parancs nagy része tiltó formában van megfogalmazva. Az Ószövetség Istene félelmetes Isten. A Sinai hegy alatt táborozó zsidóság egész testét-lelkét megrázta a félelem, amikor Isten érzékelhető módon szólt az egész néphez, Isten mondta is: azért jöttem így, hogy a félelmem legyen bennetek.(Kiv 20,20) Az Újszövetségben Jézus rá akarja ébreszteni híveit, hogy a „tíz parancsot” a szeretet parancsa fogja egységbe. Ezt kell éreznie mindenkinek: „a törvény és a próféták” erről a szeretetről szólnak. A szeretetről, amelynek az a lényege, hogy magamról megfeledkezve csak azt teszem, ami mások javát, boldogságát szolgálja. Az emberek nagy csoportja úgy gondolja, hogy az az okos, aki önző módon keresi a saját önös érdekeinek érvényesülését. Jézus éppen ellenkezőleg tanít: először is úgy gondolkodjatok, hogy ami nekem jó lenne, azt megteszem másnak. Ezzel a ténnyel valóra váltom Isten tervét, a szeretet stílusát. Ha a megajándékozott okos és jó, akkor maga is igyekszik ezt a gesztust viszonozni, de ha elfeledné ezt megtenni, Isten semmit el nem felejt, hanem bőségesen megjutalmaz mindenért. Sőt így szól az Úr hozzánk is, mint Ábrahámhoz: „Ne félj, Ábrahám! Én vagyok az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!” (Ter 15,1) Fiataljainkat gyakran csábítják azzal, hogy: ne törődj semmivel és senkivel, hanem valósítsd meg terveidet bármi áron. Isten terve rólad, veled végtelenül tökéletesebb, mint a sajátod. Jobb azt választani, és vállalni eszközét, a szeretetet.

Évközi 15. hét kedd

Évközi 15. hét kedd
Mt 11,20-24
„Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte” 

(Mt 11-20)

 Mi, emberek, hajlamosak vagyunk gondolkodásunkban a túlzásokra. Egyik alkalommal idősebb férfihívő így vélekedett: Isten kihirdeti akaratát, elmondja prófétáin keresztül azt is, hogy aki törvényeit megszegi, büntetésben lesz része. Aztán telnek a napok, évek, évszázadok, az emberek sokszor megbántják Istent, és nem történik semmi. A vétkesek ebből arra következtetnek, hogy nem is lesz büntetés, mert Isten irgalmas, megbocsát, legfeljebb az utolsó ítéleten történik valami számonkérés. Még a zsoltárokban is ilyesmit olvasunk. Azt válaszoltam neki: az újszövetségi Szentírás a történelemből pár évtizedet ölel fel, a kilátásba helyezett büntetések nehezen ellenőrizhetők. Az Ószövetség viszont évezredeket mutat be, és ott nyomon követhető a büntetés. Az evangéliumi szakasz most az irgalom követére mutat rá, amint bíróként figyelmezteti hallgatóit és későbbi olvasóit, hogy Isten a szeretet és irgalom Istene, ha a bűnösök őszintén megbánják bűneiket. Kereszthalála és feltámadása után azonnal megadja apostolainak és utódaiknak a bűnbocsátó hatalmat. Egyháza tanítja, hogy ha valaki meggyónja, megbánja bűneit, a gyóntató pap feloldozza, az ilyen bűnöket Isten nem ítéli el sem a külön, sem a végítéleten. Jézus a szent szövegben arról beszél, hogy azért hagyta el a mennyországot és jött a földre, hogy szenvedjen és meghaljon bűneink bocsánatáért. Ha valaki ezt semmibe veszi, és nem hajlandó bűneit megbánni, előírt módon bocsánatot kérni, akkor nem kap irgalmat. Három várost fedd meg: Korozaint, Betszaidát és Kafarnaumot. Az Úr a három városban többször tett látogatást. Betszaidából és Kafarnaumból több apostola származott. Ezek a városok több kegyelmet kaptak, mint sok más helység a zsidók országából. Korozain és Betszaida bűne azért lesz majd több pogány város bűneinek büntetésénél keményebben sújtva, mert azok a Megváltó jelenlétéből semmit nem élvezhettek. Jézus ugyanis tartotta magát az Atya ígéretéhez, hogy a megváltás elsődlegesen a zsidóké, a többi nép pedig rajtuk, illetőleg ősapjukon, Ábrahámon keresztül kapja áldásként. Jézus az ítéletet előre tudja, hiszen Ő lesz a bíró. Előre megmondja, hogy ezeknek a pogányoknak és lakóhelyük földjének tűrhetőbb sorsa lesz, mint Korozainnak és Betszaidának. Fokozottabban bünteti majd az Úr az ítéleten Kafarnaumot. Jézus onnan hívta meg főapostolnak Pétert, bátyját, Andrást, és Zebedeus két fiát, Jakabot és Jánost. Ezen kívül úgy örökítik meg az evangéliumban Kafarnaumot, mint Jézus lakhelyét. Ennek ellenére letöri büszkeségüket: „és te, Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba!” (23) Mikor megérkeztünk szentföldi utunkon, meglepetve láttam, hogy Kafarnaum helyén vastag földtakaró rejti az egykori házak romjait. Ferences régészek megvásárolták a rommezőt, és a tó partján kiásták a föld alól a zsinagóga romjait. Jézus ebben hirdette meg Szent Testének és Vérének nagy ajándékát, az Eukarisztiát. Falmaradványok maradtak a híres imaházból. Pár méterre ettől kiásva, restaurálva Péter tóparti háza. A közelben új épület: a ferencesek kolostora. A Szentírás ismerői pedig megborzonganak: az ítéleten eme kétezer éves romokon még mi történik, ha a négyezer éve földrengéssel és kénes esővel elpusztított Szodoma és Gomorra sorsa tűrhetőbb lesz az ítélet napján? (24) Ne az ítélet veszedelme indítson bűnbánatra bennünket, hanem Megváltónk és Édesanyja, a Magyarok Nagyasszonya irántunk tanúsított évezredes kitüntető szeretete.

MALMESBURYI SZENT ALDHELM

Szent Aldhelm

hitvalló. 

 709.

Angolszász királyi család sarja volt. Fiatalon remete lett, megalapította a malmesbury-i bencés apátságot. Eleinte hegedűsnek öltözött és az erkölcstelen mulatozásokra vonuló nép útja mentén énekelve elvonta őket a vétkes szórakozásoktól. †

Levélben búcsúzott el Veres András szombathelyi püspök egyházmegyéje híveitől

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke 2006 augusztusától egy hónap híján egy évtizedig szolgált megyéspüspökként a Szombathelyi Egyházmegye élén. Egyházmegyéje papjaitól és híveitől az alábbi levélben búcsúzott el.

Főtisztelendő Paptestvérek, Krisztusban Kedves Hívek!

Biztosan közös a tapasztalatunk: sokkal könnyebb valakit köszönteni, mint elbúcsúzni tőle. Ugyanígy sokkal könnyebb volt tíz évvel ezelőtt a beköszönő levelet megírnom, mint most elbúcsúzni. Mégis belső indítást érzek arra, hogy az Egyházmegye papjaitól és híveitől levél formájában is búcsút vegyek. Bár bízom benne, hogy sokakkal fogok találkozni az elkövetkező években is, de kapcsolatunk értelemszerűen megváltozik azzal, hogy elköltözöm a Szombathelyi Egyházmegyéből.

Sokféle emlék és még több érzelem ébred bennem, ha az elmúlt tíz esztendőre visszagondolok. Ismeretlenül érkeztem az Egyházmegyébe, s most mennyi jó ember szeretetével gazdagodva távozhatok! A vizitáció alkalmával ellátogattam az Egyházmegye minden településére. Ott találkozhattam nemcsak a település lelkipásztorával és hívő népével, hanem a polgármesterekkel és iskolaigazgatókkal is. A bérmálások és a különböző ünnepek alkalmával is sok-sok emberrel találkoztam. Voltak olyan egyházmegyei rendezvényeink, amelyeken a paptestvérekkel és a hívekkel együtt imádkoztunk egyéni és közös céljainkért. Ezek a zarándoklatok segítettek bennünket együtt növekedni a hitben és erősödni az Egyházhoz való tartozásunkban. Amikor ezekre gondolok, Szent Pál szavaival szeretnélek buzdítani benneteket a hitben való további hűségre: „Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek”(1Kor 16,13)! Mert olyan korban élünk, amely minden hívő ember részéről feltételezi a személyes döntést Krisztus és az ő Egyháza mellett. A hitben való helytállás pedig nem egyszer hősiességet igényel. De Krisztus előre figyelmeztette övéit, hogy ha őt üldözték, az ő követőit is üldözni fogják (vö. Jn 15,20). Viszont éppen azért küldte el nekünk a Szentlelket, hogy erőt és bátorságot adjon mindnyájunknak az evangéliumi tanúságtételhez.

Örömmel és hálatelt szívvel emlékszem vissza azokra a paptestvérekre, hitoktatókra, testületi tagokra, a Püspöki Hivatal munkatársaira, akik mindig szívesen és nagylelkűen segítették a munkámat, és áldozatos lélekkel osztoztak Isten előtti felelősségemben, amelyet az Egyházmegye hívei iránt viseltem. Szolgálatukat emberi módon igazán megköszönni nem tudom, de lehet, hogy nem is igénylik, hiszen gyakran éreztem, ők is Isten országáért végzett szolgálatnak tekintik a munkájukat. Jó volt sok ilyen emberrel együtt dolgozni! Erőinket ilyenkor megsokszorozódni éreztem. Ezért az Apostollal „kérlek titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel” (1Tessz 5,12). Nagyon hálás vagyok mindnyájuk szolgálatáért, segítségéért és barátságáért. Tudom, mert megtapasztaltam, hogy többen jó testvérként imáikban is hordoztak, és osztoztak a teher viselésében, amikor arra volt szükségem.

Viszont minden jó szándékú igyekezet ellenére előfordulhattak köztünk félreértések, meg nem értések vagy sérelmek. Egy dologban nagyon biztosnak érzem magam: tudatosan soha, senkit megbántani nem akartam. Még kevésbé akartam fájdalmat vagy bajt okozni másnak. Ha bárkit mégis megbántottam, bocsánatot kérek tőle. Az engem ért sérelmeket sem tartom számon, mindenkinek készséggel és szívesen megbocsátok. Az irgalmasság évében különösen fontosnak érzem ezt a kölcsönös kiengesztelődést, hiszen nélküle nem lehetünk Isten kedves gyermekei. Nélkülözhetetlenül fontosnak tartom továbbá, hogy béke és egyetértés legyen közösségeinkben. Miként Pál apostol a filippiektől, én is szeretném kérni: „Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek, és egy lélekként ugyanarra törekedtek” (Fil 2,1-2).

Ezen a helyen is szeretnék köszönetet mondani az Egyházmegyénk területén működő önkormányzatok és az állami közigazgatás vezetőinek, továbbá a parlamenti képviselőinknek. Szinte kivétel nélkül mindenki részéről sok figyelmességet, megértést és segítőkészséget tapasztaltam. Magam is így igyekeztem viszonyulni mindnyájukhoz. Erre buzdítottam a paptestvéreket is, hiszen a közösség ügyeinek intézése és az emberek javának előmozdítása akkor sikerülhet, ha a világi és az egyházi vezetők segítőkészen támogatják egymás munkáját. Isten adjon ehhez mindnyájunknak erőt továbbra is!

Kedves Paptestvérek, Kedves Hívek!

Krisztus által az Egyházban egy közösséget alkotunk, bármelyik részén éljünk a világnak vagy ennek a kis hazának. Ezután, bár nem egyazon, de szomszédos egyházmegyében fogunk élni. Számtalan alkalmunk lesz találkozni is, de ne feledjük, az ima nem ismer határokat. Juttassuk kifejezésre ezután is egymás iránti szeretetünket azzal, hogy kölcsönösen imádkozunk egymásért! Jézus búcsúszavaival tudom legkönnyebben kimondani az érzéseimet és a kívánságaimat: „Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál... Átadtam nekik tanításodat... Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól” (Jn 17,9;14-15).

Szálljon le ránk az Úr áldása, és maradjon velünk mindörökké!

Szombathely, 2016. június 18.

Dr. Veres András megyéspüspök