GÓT SZENT KIKÉTÁSZ

Szent Kikétász 

nagyvértanú

Szent Nikétász gót harcos volt és a Duna partján élt. Ezen a részen született, a gót egyház püspöke Teotil oktatta az igaz hitre, majd megkeresztelte. Ezután buzgósággal hirdette honfitársai között a keresztény hitet.

Abban az időben a gótokat polgárháború osztotta ketté. Egyik részük egy keresztény embert tartott vezérüknek, a másik rész pedig a kegyetlen Atanarikot. A polgárháborúban Atanarik aratta a győzelmet. Vetélytársa Görögországba futott, és ott sereget gyűjtött a visszavágásra. Mint keresztény vezér, a szent kereszt jelét használva, sikerült győzelmet aratnia. Ettől a keresztény hit egyre jobban terjedt a gótok között. A legyőzött Atanarik újra visszatért hazájába, nagy keresztényüldözést támasztva. Szent Nikétász egyre több embert térített meg, minden keresztényt felkészítve a vértanúságra. A kkeresztényüldöző királyt leleplezte kegyetlensége miatt, kívánva őt visszatéríteni az igazság és jóság útjára. A kínzások nem tudták benne megtörni Krisztus katonájának bátorságát. Atanarik arra határozta el magát, hogy tűzzel semmisíti meg Nikétászt, akit sebekkel, tagjainak összetörésével és a test marcangolásával nem tudott megölni. Végül tűzbe vetette a vértanút. Ő ott vissza adta lelkét Istennek, de teste sértetlen maradt. Ez 372, szeptember 15-én történt. A temetetlen testet a vértanú barátja: Marián, a sötét és esős éjszakán előbb saját házába, majd Kilikiába vitte. Végül Konstantinápolyba került a szent test.

Jézus arca és az irgalom – Beszélgetés Vasko Mária keresztes nővérrel

Szeptember 14-én ünnepeljük a Szent Kereszt felmagasztalását. Ez alkalomból készített interjút a Szerzetesek portál Vasko Máriával, a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek kongregációjának tagjával.

– Ön a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek kongregációjának tagja. Kérem, meséljen az alapítókról és a közösségről.

– Történelmi hátterünk az ipari forradalom ideje, az 1800-as évek vége. Páter Theodosius Florentini kapucinus atya alapította a kongregációt Svájcban, társalapítója pedig Maria Theresia Scherer volt. Már kezdetben egész Európában letelepedtek a nővérek, és nagyon korán a világ többi részén is megjelentek. Ma négy kontinensen, húsz országban vagyunk jelen, összesen 3200 nővérrel. A világban való jelenlétünket meghatározza az örökimádás, amit 24 órában tart az egész kongregáció – ezt az alapítóink kezdeményezték. Arra tekintünk, akitől minden erő származik, és Isten elé visszük apostoli tevékenységeinket, a nővértársainkat, azokat az embereket, akik megajándékoznak bennünket a szükségeikkel. Ez éltető erő. Apostoli tevékenységünk középpontjában mindenképpen az ember áll. Regulánk Assisi Szent Ferenc szabályozott harmadrendjének regulájára épül. Két jelentős profilja van a közösségnek: a nevelés és az egészségügy. Mindig nyitott szemmel járunk, hogy mi az a szükség, amire oda kell figyelnünk a kor kihívásai közepette. Ahogy az alapító atyánk is mondja: a kor szükséglete Isten akarata. Vagyis hogy olyan szemmel kell járnunk – és járunk is –, hogy mindig készek legyünk a változásra.

– Van-e valami, ami a figyelem középpontjába került Önöknél az utóbbi időben?

– 2014-ben volt rendünknek az általános nagykáptalanja, amelynek témája a párbeszéd volt. Párbeszédben élni a peremmel, párbeszédben élni azokkal a területekkel, ahová nem megy senki. Magyarországon még az újonnan alakulás, letelepedés időszakában vagyunk. 1992-ben a nővéreink újraindultak, de tudatában voltak annak, hogy már idősek. Keresték azokat a lehetőségeket, amelyek ezt az új hajtást elindítják. Jómagam 1994-ben ismertem meg a nővéreket, és 2001-ben léptem be a közösségbe. 2005-től vagyok itt Magyarországon. A szakmáink terén, a nevelésben, a pasztorációban, az idős nővéreink lelkigondozásban, lelki kísérésben vagyunk jelen. Hat idős nővérünk van, akik számunkra a kincseink. Tőlük még mindig nagyon-nagyon sok erőt és útmutatást kapunk. Öt szerzetesközösséggel együtt jelen vagyunk a SÁRA TEAM-ben. A reflexiós csoport 2014-ben alakult, tagjai Ferenc pápa emberkereskedelemmel kapcsolatos megnyilatkozásaitól inspirálva keresik az áldozatok megsegítésének lehetőségeit, más hazai és külföldi szervezetekkel kapcsolatot építve. Fontos szempont a téma kapcsán a társadalom érzékenyítése, valamint a prevenciós tevékenység, különösen a veszélyeztetett rétegeket illetően. Így tudom összefoglalni a jelenlegi helyzetünket.

– Kivirágzott valami az irgalmasság évében?

– Egy hosszabb folyamaton van túl a rend, amikor is újrafogalmaztuk a karizmánkat. Melyek azok a kézzel fogható gyökereink, amit tovább tudunk adni. Karizmánk forrása Isten irgalmas szeretete, amely Jézus Krisztusban kiüresítette önmagát egészen a kereszthalálig. Ez a szeretet sarkallta konkrét tettekre Szent Ferencet és alapítóinkat, ez sürget bennünket is, hogy megtapasztalhatóvá tegyük Őt a világban. Az egész életmódunkat meghatározza a kereszt és a feltámadás titka. Amikor ezt mondom, akkor azt mondják erre, hogy nagyon sokszor ez feszültséget kelt. Igen, mi ennek a titoknak az erejénél követjük Krisztust.

– A kereszt és feltámadás közti feszültség titkában?

– Ez a feszültség azt jelenti számomra, hogy Jézus keresi az embereket, és az emberek is keresik Jézust. A rend lelki kultúrája az önkritika, a reflexió, segítenek minket abban, hogy ápoljuk nyitottságunkat embertársaink felé. Ott legyünk egészen közöttük. A hétköznapok nyújtják a legtöbb lehetőséget számunkra, hogy megtanuljunk az irgalmas Isten arcába tekinteni. Ahogy beletekintek Isten irgalmas arcába, az szabaddá tesz. És hogy mitől szabadít meg? Az irgalmasságunkat megbénító egoizmustól. Abból a közömbösségünkből, ami nem adja meg, hogy nyugodt lelkiismerettel éljünk.

– Ha azt szeretném, hogy ne legyek közömbös, akkor nézzem, szemléljem Krisztus irgalmas arcát, és Ő feloldja bennem?

– Így van. A magányosság, az egyedüllét, a szeretetlenség, a bezárkózás és a függőségek sok embernél tapasztalhatóan jelen vannak. Merni ezeknek az embereknek a szemébe tekinteni. Meglátni bennük Isten irgalmas arcát. Ez több, mint együttérzés, ez egy egész életmód. Azzal, hogy én oda tudok fordulni e felé a tekintet felé, meg kell kérdeznem napról-napra magamtól, hogy ki az én felebarátom, kinek van szüksége, hogy ápoljam a sebeit. Kivel kell együtt haladnom az úton, kire kell ma rámosolyognom?

– Ön hogyan tapasztalta meg az irgalmat az életében?

– Gyerekekkel foglalkozom a hétköznapokban, és amikor az első osztályommal kezdtem, akkor nagyon izgultam. Készültem, hogy minden rendben legyen. Ezek a gyerekek fogyatékkal élők voltak. Remegve mentem be. Szerintem borzasztó lehettem, saját magamon is megdöbbentem. Az egyik kislány odajött, adott egy puszit, és minden elmúlt. Elmúlt a félelmem, az izgalmam, az összes előítéletem. Nekik csak az kellett, hogy ott legyek velük, jelen legyek, és szeressem őket, úgy, ahogy vannak. Valahogy ennek a jelenlétnek az ízét próbálom adni minden nap a környezetemben, ezt nagyon fontosnak tartom.

– Miért a keresztes nővéreket választotta, hogyan találkozott velük?

– A teológiai tanulmányaim során egy szemináriumi munkát kellett készíteni, és már akkor is érdeklődtem a szerzetesrendek iránt. A kutatás során találkoztam a keresztes nővérekkel. Érdekes találkozás volt: jó pár rend megnézése után az utolsó rend ajtaján kopogtattam. Már nem is érdekelt, annyira fáradt voltam. De ami itt fogadott, az megérintett. Ez az a végtelen egyszerűség és derű volt, ami mind a mai napig nagyon mélyen jelen van az életemben. Ami még nagyon megfogott, hogy azt mondták: keresd az utadat, s ha megtaláltad, csak azon leszel boldog. Soha nem azt mondták, hogy ide vagy oda kell belépned, hanem keresd az utad. Ez az a két tartópillér, ami ezt a találkozást megerősítette bennem. A rendi képzés során, ami a noviciátusomból visszacseng, az Csonka Ilona Mariella nővérünk szavai, aki mindig azt mondta: „legyetek szentek” – néztünk is rá nagy szemekkel –, és „a hőfokot ne felejtsétek”, vagyis a szeretetet. A rácsodálkozásom erre mégiscsak megérlelte bennem, hogy ennek súlya van. Ez egy küldetés és feladat, nem megy egyik napról a másikra. De ha engedem, és ráhagyatkozom erre az útra, akkor csak visz, és menni kell. Az első fogadalmam 2005-ben volt, aminek azt a mottót választottam, hogy: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, azt atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk, és lakást fogunk venni nála.” Valahogy ezek jellemezték az első éveim lényegét, az otthonteremtést. Minél nagyobb teret adjak az életemben Jézusnak. Tehát megtapasztaltam, hogy egyedül ő a fontos, aki küld, aki hív. Nem volt könnyű. Voltak szakadékok és magasságok, de nagyon szép tapasztalat alakult ki bennem, hogy ezt nem én csinálom, ezt Isten alakítja, formálja bennem. Tulajdonképpen Isten akaratát megtenni az az, hogy odaadom az életemet. Odaadom az életemet azoknak az embereknek, akikkel találkozom, akiket Isten elém küld. Így az örökfogadalmamnak ez a szentírási mondata még mindig nagyon elevenen jelen van bennem: „Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki az életét adja a barátaiért.” Ez az az út, ami kísér, ami vezet, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha szenvedés jön, vigasztalanság; de tudom azt, ha Isten arcába, irgalmas tekintetébe nézek, ami számunkra a kereszt jele, akkor az életet adó a feltámadásban. Ott kezdődik az élet, pontosan azon a ponton, amikor elengedem az életemet.

– Hogyan telik egy napja, amiben megvalósul, amit elmondott?

– A napomat a közös és a személyes ima határozza meg, amire nagy szükségem van. Aztán elindul a munka, az iskolai élet. A nap másik részét a közösség hivatalos ügyei, az ügyintézések teszik ki. Feladatomhoz tartozik a rendi levéltár gondozása, és van egy harmadik terület is, a tanulmányaim. Utána jön az este, és jó hálát adni és megpihenni.

– Hogy lehet a Szentlélek modernségét követni?

– Ahogy az elején is mondtam: hogy nem állunk meg. A kor szükséglete az Isten akarata, és ez olyan kihívás számunkra, amitől nem lehet megválni. Mindig éber figyelemmel, állandó változásra vagyunk késztetve.

– A rend logója végtelenül egyszerű, csakúgy, mint a nyakában hordott kereszt. Hogyan alakultak ilyenné?

– A története a nevünkben is benne van: Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek. Isten irgalmas szeretete, amely Jézus Krisztusban kiüresítette önmagát egészen a kereszthalálig. P. Theodosius azt mondta, hogy keresztet szerető nővérekre van szüksége. Vagyis szolgálni Isten irgalmas szeretetét, ezért a kereszt. A kereszt az a jel, ami összeköti az eget és a földet, a négy alkotóelemet. A földet, a tüzet, a vizet és a levegőt. Aztán a négy égtáj felé mutat. Egy olyan vonzóerő, ami magába ölel. Nem egy taszító, hanem befogadó, magába ölelő. Itt vagyok, érted vagyok jelen.

– Önben milyen Krisztus-arc él? Van-e olyan ábrázolás, ami igazán visszaadja, vagy ez lehetetlen?

– Van egy kereszt, ami egy franciaországi ciszter kolostorban található, és az egy mosolygó Krisztus-arc.

– Keresztre van feszítve, és mosolyog.

– Igen. Mert minél inkább szembenézek azzal, aki vagyok, minél inkább megismerem az emberségemet, elérkezek arra a pontra, hogy odaadom az életemet annak, akitől származik. Ez a pont jelenik meg a mosolyban.

– Kérem, hogy meséljen Boldog Zdenkáról. Azon kívül, hogy keresztes nővér volt, Ön biztosan személyesen kötődik hozzá, hiszen szlovák volt.

– Szlovákiában születtem, és 19 éves koromig éltem ott. Azóta több helyütt éltem, de mindig szeretettel térek vissza. Boldog Zdenkáról nem tudtam én sem addig, ameddig nem lettem a rend tagja, és 2003-ban a noviciátusom kezdetén részt vehettem a boldoggá avatásán. Ekkor kezdtem őt megismerni, jobban foglalkozni az életútjával, életrajzával, az írásaival.

Ahogy röviden összefoglalnám az életét, négy pont köré gyűjteném össze: egy ember, aki vágyott a szeretetet szolgálni. Egy nő, aki másokért élt. Egy keresztes nővér, akinek az áldozata szabadságot hoz. És egy boldog, aki a megbocsátás és a megbékélés tanúja. Ez az az út, amit ő végigjárt életében. Ebben az évben ünnepeljük 100. születésnapját. Nagyon készülünk az idei, szeptember 14-i rendi ünnepünkre. Szeptember 16-17-én lesz a megemlékező szentmise Pozsonyban az ő tiszteletére. Egyszerű nővér volt, aki a diákéveit a keresztes nővéreknél töltötte. Majd kérte felvételét a rendbe. Az első fogadalom után betegápolóként dolgozott, majd röntgenlaboránsként különböző kórházakban. Itt éri a háború, és a háború után pedig a szétszóratás. A rendeket feloszlatják. Ők mégis maradnak a kórházban, mivel ápolónővérekre szükség van. Elindul egy folyamat, ami védelmet akar nyújtani az üldözötteknek, papoknak, szerzeteseknek, szerzetesnőknek az életben tartásáért, és Zdenka nővér tagja ennek a csoportnak. Így történik meg, hogy 1950-ben egyik éjjel megszöktet egy atyát. Ekkor indul keresztútja, keresztes nővérként a hivatása. Hogy mindaz, amire a képzése során felkészült, az jelenvalóvá válik. Elgondolkodtató számomra, amit naplójában ír: „Az én áldozatom, az én szentmisém, az még csak most kezdődik. Mindenütt tudnom kell folytatni az oltár áldozatát. Tökéletesség abban van, hogy teljesítjük Isten akaratát, és teljesen átadjuk magunkat neki.” Vagyis teljesen tudatában van annak, amit tesz, hogy odaadja az életét másokért. Egy másik életért, mégpedig egy pap életéért. Vagyis nagyobbnak tartja ennek a papnak az életét a sajátjánál. Olyan akar lenni, mint Jézus, mint Jézus a kereszten. Azt mondja: „Keresztre akarok feszíttetni veled.” És ez nem a lelki élet végső szakasza. Hirtelen magasabbra akar menni és azt mondja: „Krisztus testévé akarok válni.” Az Eucharisztia akar lenni. Világosan ír az elmélkedéseiben és az imádságaiban, hogy mások számára eledel akar lenni. Ezt a magatartást Jézus tanítja nekünk, jónak lenni másokhoz, valójában Jézusnak lenni mások számára. Hogyan élem meg én a szentmisét, mit viszek az oltárra, és utána a mindennapi tevékenységeimben mi az, amit én is feláldozok? Mi az, amit átváltoztatok? Mi az, amit bennem Jézus Krisztus átváltoztat?

Visszatérek az életéhez: nem derül ki rögtön, hogy ki segítette a szökést. Az idősebb őrök a fiatalabbakat vonták felelősségre. Míg egy fiatal őr elmegy a titkosrendőrséghez, és felajánlja saját magát, hogy ő majd kideríti, ki volt a tettes. A titkosrendőrség gonosz játékba kezd Zdenka nővérrel. Az atya nevében leveleket írnak neki, ami fokozza benne a feszültséget. Ez is volt a cél, hogy ez által információhoz jussanak. A levelek nem jutnak soha az illető atya kezébe, hanem a titkosrendőrséghez. Alapvető dokumentumokká válnak, amit bizonyítékként használnak fel, és ez alapján tartóztatják le 1952. február 29-én. Majd kihallgatások hosszú sora kezdődik. Fizikai bántalmazás, megaláztatás. A bánásmód miatt mellrákot kap, amit még a börtönben műtenek meg, de mindenféle fájdalomcsillapító és ápolási szükséglet nélkül, majd amikor látják, hogy az állapota nem javul, akkor azzal az ürüggyel, hogy nem akarunk belőle mártírt csinálni, szabadlábra helyezik. Egy barátnője veszi gondozásba. Hiszen a nővérek szétszórtan élnek. Majd 1955. július 31-én hal meg a nagyszombati kórházban. Ő pedig megbocsát kínzóinak. Teljesen tudatában van annak, hogy az életét miért adta oda. Egy másik gondolata, amit szeretek magamban ízlelgetni: „Ha a szenvedésre és a fájdalomra gondolok, amelyek rám várnak, örülök, hogy minél több lehetőségem lesz bebizonyítani Jézus iránti szeretetemet. Ezáltal lelki gyermekeim üdvét előmozdítani.” Tehát, „ha szeretem Krisztust, akkor minden könnyű, igen, mindig meg kell ismételnem Krisztus áldozatát. Főleg akkor, amikor látom, hogy valaki jár, bolyong az élet sötét utcáiban.” Mai kifejezéssel: elébe megyek a bajnak. Ahogy Jézus is tette, hogy odaadta az életét értünk.

2014-ben indult el a szentté avatási eljárása. Sírja Pozsonypüspökiben található, ahol minden hónap harmincadikán zarándok szentmisére várják a nővérek az odalátogató, közbenjárását kérő zarándokokat.

– Néztem a rend nemzetközi honlapját, és nagyon jó. Friss, humoros. A magyar közösségnek is lesz honlapja?

– Igen, jelenleg dolgozunk rajta. Ez is a kor szükségletéhez tartozik, itt is meg kell találni az irgalmas arcot. Az emberek szükségére adott válaszunk sosem kielégítő. Mégis lényeges, hogy mint magot szórjuk az irgalmasság gesztusait és a konkrét jeleit.

– Az irgalmasság logójában megérintette-e Önt valami?

– Ami elsőre megérintett az, ahogy Krisztus a sebeivel magára vesz egy másik sebesültet, és ez a két seb összeér. Nagyon szép. Ebből az érintésből élet fakad.

Az Irgalmasság Szent Éve 288.

1233.augusztus 15-én hét gazdag firenzei férfi elvonult a Monte Senarióra. Elhatározásuk az volt, hogy ápolják a Fájdalmas Szűzanya tiszteletét. XI. Benedek pápa 1304-ben jóváhagyta a szabályzatukat, és ezzel elismerte Mária Szolgáinak Rendjét, vagyis a szervitákat, akik a Szent Kereszt felmagasztalása utáni napon, szeptember 15-én megemlékeztek a Boldogságos Szűz szenvedéséről. Az ünnepet VII. Pius pápa terjesztette ki az egész egyházra, hálából Napóleon fogságából való szabadulásáért, és szeptember harmadik vasárnapjára helyezte. A régi kalendárium szerint a virágvasárnap előtti pénteken is volt egy ünnepe a Fájdalmas Szűznek, melyet XIII. Benedek pápa terjesztett ki az egész egyházra 1721-ben. Szent X. Pius pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet szeptember 15-ére, és megszüntette a kettős ünneplést. A kultusz népszerűsítéséből a ferencesek is kivették a részüket, két kiemelkedő irodalmi mű is hozzájuk kapcsolódik: Szent Bonaventura zsolozsmája és Jacopone da Todi Stabat Mater című himnusza. Mindkettő belekerült a római liturgiába, és kiapadhatatlan forrásai és mintái lettek a szakrális népköltészetnek, a Mária-siralmaknak is. Első magyar nyelvű versünk, az Ómagyar Mária-siralom is ennek az áhítatnak az emléke.

A fájdalmas Szűzanya

A fájdalmas Szűzanya        
Zsid 5,7-9; Jn 19,25-27 vagy Lk 2,33-35

„És a te lelkedet tőr járja át, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai”

A szent kereszt felmagasztalásának ünnepén áhítattal énekeltük ezt a megható magyar éneket: „Áll a gyötrött Istenanyja, Kín az arcát könnybe vonja, Úgy siratja szent Fiát, Úgy siratja szent Fiát”. (Ho 65,1) Ma pedig hálás szívvel köszönjük Istennek, hogy a Szent Kereszt nagy ünnepe után úgy rendelte, hogy a liturgiában kötelező legyen megemlékezni a kereszt tövében hősiesen állva szenvedő Édesanyáról. Mindent lát, mindent hall, mindent együtt szenved Fiával, mert tökéletesen együtt érez vele. Vele, aki ezer évvel korábban megbeszélte ezeket a szörnyű szenvedéseket Atyjával: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van” (Zsolt 40,7-9) Ott áll az Édesanya. Talán öleli a keményfából ácsolt keresztet, amelyen a feje fölött függ a magasban a világ összes bűnéért halálra ítélt Ártatlanság. Áll, mert a hite erős. Mert Ő a Vértanúk Királynéja. Mert valószínűleg tudja, hogy Fiának összes tanítványa, mások, és mások is, akik életében annyira szerették, ott állnak ugyan a kereszt közelében, együtt érző szívvel, de hitevesztetten. Nekik is megmondta Jézus háromszor is előre, hogy ennek így kell lennie, másként zárva marad a mennyország. Nem hitték el. És most a feje fölött halkan, de érthetően elhangzik a magára maradt keserű sóhaja: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Aztán Fia tekintete most az Ő anyai szemébe mélyed. Három órán át a távolba révedt ez a gyönyörű szempár. Látta a világ összes országát, a történelem minden emberét. Mindenkiért tudatosan felajánlotta kínjait. Most pedig a szeretett tanítványon keresztül mindenkire gondolva minden embert az Édesanyja hűséges szívébe zár: „Asszony, íme, a te fiad! Azután azt mondta a tanítványnak: Íme, a te anyád. És attól az órától magához vette őt a tanítvány” (Jn 19,26-27) a fájdalmas anya mit érzett ebben a pillanatban? Emberileg szörnyű kiábrándulásra gondolunk. Jézus azonban már csak kettőt szólt: „Szomjazom” S az ecetet megkóstolva: „Beteljesedett” (28-30) Mária mindezt csak ott a Kálvárián tudta meg? Biztosan nem.  A názáreti zsinagógában megvolt Izajás próféta tekercse, hiszen Jézus már mesterként abból olvasott föl. (Lk 4,16-20) Izajás pedig majdnem forgatókönyvet hagyott nyolcszáz évvel korábbról az utókorra, tehát a názáretiek mindezt ismerték. Mária nem csak kegyelemmel volt teljes, hanem emberi, természetes képességei is istenanyaságához voltak előkészítve. A Szűzanyának az angyali üdvözletkor üdvösségtörténeti döntést kellett hoznia. Meg kellett gondolnia, mire vállalkozik. Megtudja fia nevét: Jézus, ami zsidóul így hangzik: Jehosuah vagyis Jáhveh a Megváltó. Tisztázta a megtestesülés isteni módját, és ekkor mondta ki beleegyezését: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”(Lk 1,38) Sokat kellett velünk és értünk szenvednie. Legyünk hálásak érte.

LIKAÓNIAI SZENT PÁPIÁSZ

Szent Pápiász 

vértanú

Szent Papiász Mazimián császár uralkodása alatt szenvedett Magnosz elöljáró alatt likaóniai földön. Sokat és sokféleképpen kínozták: összetörték állkapcsát arcát, felfüggesztették és karmokkal tédesték, végül, szögekkel kivert vascipőkbe tették lábait, és kényszerítették, hogy azokban gyalog járjon. Ilyen kínok között adta vissza lel két az Úrnak a III. század végén, vagy a IV. század elején.

 

 

„Isten nevében ölni a sátán műve” – Ferenc pápa Jacques Hamel atyára emlékezett reggeli szentmiséjén

Szeptember 14-én, szerdán reggel 7 órakor a Szent Márta-ház kápolnájában a Szentatya a július 26-án meggyilkolt francia Jacques Hamel atya emlékére mutatott be szentmisét, kifejezve közelségét a vértanú hozzátartozóihoz és a roueni egyházmegye egész közösségéhez.

A szertartáson részt vett a roueni egyházmegyéből érkezett nyolcvan zarándok, élükön főpásztorukkal, Dominique Lebrun püspökkel.

Amint arról hírt adtunk, Hamel atyát a szentmiseáldozat bemutatása közben ölték meg idén július 26-án a franciaországi Saint-Etienne-du-Rouvray templomában.

Ferenc pápa szeptember 14-én reggel mondott homíliájában utalt rá, hogy az egyház a Szent Kereszt felmagasztalását ünnepli ezen a napon. Úgy fogalmazott: Jézus Krisztus keresztjében értjük meg maradéktalanul Krisztus misztériumát, mely a kiüresítés, a hozzánk való közelség misztériuma.

Ahogy Pál apostol mondja, isteni mivoltában Jézus nem tartotta kiváltságnak, hogy olyan legyen, mint Isten, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, az emberekhez hasonlóvá vált. „Külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember; megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7–8) – folytatta a Szentatya. – Ez Krisztus misztériuma. Ez a misztérium vértanúság az emberek üdvözítésére. Jézus Krisztus, az első vértanú, az első, aki életét adja értünk. Krisztusnak ebből a misztériumából indul el a keresztény vértanúság egész története, az első évszázadoktól kezdve egészen napjainkig.

Az első keresztények életükkel fizettek azért, mert megvallották Jézus Krisztust. Az első keresztényeknek felkínálták lehetőségként a hittagadást (apostasia): „Mondjátok azt, hogy a mi istenünk az igaz isten, nem a tiétek. Mutassatok be áldozatot a mi istenünknek vagy a mi isteneinknek.” Ha ezt nem vállalták, vagyis megtagadták hitük elhagyását, akkor megölték őket. Ez a történet megismétlődik egészen a mai napig, és ma az egyházban több keresztény vértanú van, mint az első időkben – hangsúlyozta a pápa.

Ma vannak olyan keresztények, akiket megölnek: például elvágják a torkukat, vagy megkínozzák, bebörtönzik őket, mert nem tagadják meg Jézus Krisztust – folytatta Ferenc pápa. – Ebben a történetben eljutunk Jacques Hamel atyáig: ő is része a vértanúk e láncolatának. A keresztények, akik ma szenvednek – akár a börtönökben, akár úgy, hogy megölik vagy kínozzák őket, mert nem tagadják meg Jézus Krisztust –, rámutatnak ennek az üldözésnek a kegyetlenségére. Ez a kegyetlenség, amely a hit megtagadását követeli, mondjuk ki a szót: sátáni.

Milyen jó lenne, ha minden vallási felekezet kimondaná: „Isten nevében ölni sátáni” – nyomatékosította a Szentatya. – Jacques Hamel atya torkát éppen akkor vágták el, mikor szentmisét mutatott be. Jóságos és szelíd ember volt, aki mindig arra törekedett, hogy a béke munkása legyen. Mégis megölték, mintha gonosztevő lett volna. Ez az üldözés sátáni vezérfonala.

De van valami ebben az emberben, aki elfogadta a vértanúságot, együtt Krisztus vértanúságával, az oltárnál, ami nagyon elgondolkoztat engem. Abban a nehéz pillanatban, a tragédia kellős közepén, ez a szelíd, jó ember, aki a testvériségre törekedett, nem veszítette el tisztánlátását. Világosan megnevezte gyilkosát. Érthetően azt mondta: „Távozz tőlem, sátán!” Értünk adta oda, azért áldozta fel életét, hogy ne tagadja meg Jézust. Életét adta Jézus oltáráldozata közben, és megnevezte az üldözés felelős tettesét: „Távozz tőlem, sátán!” – ismételte meg a szavakat a pápa.

Ez a példamutató bátorság, Jacques atya vértanúsága, saját életének feláldozása és az, hogy kiüresítette önmagát mások megsegítéséért és az emberek közötti testvériségért, segítsen mindnyájunkat, hogy félelem nélkül haladjunk előre utunkon. Imádkozzunk – ő az égben, imádkoznunk kell hozzá, hiszen ő vértanú, és a vértanúk boldogok –, hogy megkapjuk a szelídséget, a testvériséget, a békét és azt a bátorságot is, hogy kimondjuk az igazságot: Isten nevében ölni a sátán műve.

Az Irgalmasság Szent Éve 287.

„A kereszt Krisztus nélkül nem más, mint Krisztus kereszt nélkül” – mondta egy főpap a római ifjúsági világtalálkozó alkalmával. A tanítvány számára sincs más út, mint hogy nap mint nap vállára vegye keresztjét, és úgy kövesse Jézust. A kereszt a feltámadás, az örök élet útja. Erre figyelmeztet az a tény, hogy Egyházunk a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét az urunk színeváltozásának ünnepét követő negyvenedik napon tartja. A hívő ember számára a kereszt titkában már felragyog az örök élet. 

A Szent Kereszt felmagasztalása

A Szent Kereszt felmagasztalása      
Szám 21,4-9, Fil 2,6-11; Jn 3,13-17
„Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül; amelyik megmart feltekint rá, az életben marad”

Isten a zsidó népnek nagyon szép, és gyors szabadulást készített elő, amikor eredeti terve szerint azt parancsolta a pusztában birkákat legeltető Mózesnek: „Ne közelíts ide, (az égő és el nem hamvadó csipkebokorhoz)! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állasz, szent föld!” (Kiv 3,5) mintha ezt az igazságot tenné közzé: Isten atyai szívvel vonzza magához gyermekeit, de a végső döntés kizárólag az övé. Mózes megérti az Urat, fejet hajt és figyel. Az Úr pedig elmondja népe szabadulási tervét. A kulcs szó ez marad: „Elhatároztam, hogy kivezetlek titeket Egyiptom nyomorúságából” (17) arra a földre, amelyet Ábrahámnak ígértem, vagyis Kánaánba. Tudom, hogy a fáraónak ez nem tetszik, de ez végső soron az ő baja lesz. A nép is nehezíti munkádat, mert fél a szenvedéstől, ők is megfizetnek ezért. Amit háromnapi gyaloglással tervezek, népem ostobasága miatt negyven év múlva érik el, ez talán az utókornak használ majd. A fáraó ellenállását megtörte tíz országos csapás. A tízedik csapás Egyiptom összes elsőszülöttjének a halála volt. A zsidók elsőszülötteit a bárány védte meg a haláltól. (Kiv 12,7) a Sínai hegy alatt Isten megkötötte népével az ószövetséget. Ennek lényege az volt, hogy a nép nem imád bálványt csak az egy igaz Istent. Amíg azonban Mózes a hegyen tartózkodott, aranyborjút öntöttek, és ünnepélyesen azt imádták.(Kiv 32) Aztán a bűnök és a büntetések sora következett az új hazafelé való vonulás során.„a nép unni kezdte az utat meg a fáradságot, és Isten és Mózes ellen lázadt: Miét hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől. Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és teellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!  Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad. Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül; a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak”. (Szám 21,4b-9) Az öreg Nikodémus, akit már működése kezdetén kikezdték farizeus társa, késő este bement Jézushoz. A benne hívő idős embernek Jézus feltárta küldetésének titkát: aki az Ő jelére, a keresztények út melletti és nyílt helyen felállított feszületére hittel feltekint, az üdvözül.

LUXEUILI SZENT AMÁTUSZ

Szent Amátusz

püspök hitvalló.

†690

 

Fiatalon belépett a Montblank közelében levő Szent Mór kolostorba. Egy meredek szirten lett szent remete. Szentségének híre ment, ezért elvitték Luxeuil-be, ahol hatása nagy javulást okozott. Visszatérve remeteségébe és élete végéig folytatta áldásos remete életét

A pápa imája a közép-afrikai Gabon megbékéléséért

A gaboni ellenzéki vezető támogatóinak tüntetése

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa arra kérte a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy imádkozzanak a súlyos politikai válsággal küzdő közép-afrikai országért, Gabonért. A Szentatya az Úr oltalmába ajánlotta az elmúlt napok összecsapásainak áldozatait és hozzátartozóikat. A pápa csatlakozik a szeretett afrikai ország püspökeihez, és arra szólítja fel a szemben álló feleket, hogy utasítsák vissza az erőszak minden formáját, mindig a közjót tartva szem előtt. Arra buzdít mindenkit, különösen a katolikusokat, hogy legyenek a béke építői a párbeszédben, a testvériségben, tiszteletben tartva a törvényességet.

A közép-afrikai országban az augusztus 27-én megtartott elnöki választások után törtek ki a zavargások. A tüntetők nem fogadják el Ali Bongo győzelmét, aki mindössze 1,5 %-os előnnyel nyerte meg a választást ellenfelével, Jean Ping ellenzéki vezetővel szemben. Az összecsapások következtében többen meghaltak, több száz tüntetőt letartóztattak.

Boldog Władysław Bukowiński tanúságtétele

Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy vasárnap Karagandában a boldogok sorába iktatták Władysław Bukowiński lengyel  katolikus papot, Kazahsztán apostolát, akit a szovjet kommunista rezsim hite miatt üldözött. „Mennyit szenvedett ez az ember! – mondta a pápa, majd ezekkel a szavakkal méltatta az új boldog életszentségét: „Mindig nagy szeretettel volt a leggyengébbek és a legnagyobb szükséget szenvedők iránt. Tanúságtétele mintegy összfoglalata volt a testi-lelki irgalmassági cselekedeteknek”.

Az Irgalmasság Szent Éve 286.

A mai evangéliumban Krisztusnak megesik a szíve egy özvegyasszonyon, aki egyetlen fiát készül eltemetni. "Ne sírj!" Ne sírasd gyermekedet, hisz hamarosan viszontláthatod. "Ifjú, mondom neked, kelj föl!"
Az emberi fájdalom nem hagyja érintetlenül az Ember Fiát. Az evangélium hirdeti, hogy Isten az ember segítségére siet. Az emberi történelembe inkarnálódott Isten nem leli örömét az emberi fájdalomban, a halálban, az elmúlásban. Az élet felfoghatatlan kincs. Az Ember Fia védi az életet. A Megváltás műve az életre összpontosul: az emberi élet értéke új dimenziót kap benne.
Isten adja és védi az életet. Az életigenlés felülmúl mindent. Az ember kapja az életet, de gyakran megsemmisíti. A jelenkor förtelmes, embertelen tömegpusztításai azt mutatják, hogy az ember számára nem érték az élet. A XX. század tömegmészárlásai (sajnos) nem tanították meg az emberiséget arra, hogy az életet védeni kell. Vietnám, Észak-Korea, afrikai háborúk, ázsiai véres konfliktusok, Jugoszlávia szétesése, szeptember 11-ei New York-i események, Afganisztán és egészen frissen az iraki konfliktus arra figyelmeztetnek minden felelősége tudatában lévő embert, hogy az agresszió és a gyűlölet tovább mélyül - jelenleg "globalizált" szinten. A politikusok és a befektetők saját érdekeikért politizálnak. A szenvedő tömegek csak arra jók, hogy egyesek mediatizálhassák (=propaganda a médiákon keresztül, politikai agymosás) az "emberi jogokért folytatott háborúk" maszkja alatt
lejátszódó imperialista katonai beavatkozásaikat.Az emberi élet védelme és a természet védelme összefonódik egymással. Az emberi életet nem lehet védeni, ha a világ ökológiája összeroppan. Ennek ellenére Johannesburgban a jelenlegi ökológiai helyzetért felel?s országok egyáltalán nem képviseltették magukat.
"Ifjú, mondom neked, kelj föl!" (Lk 7, 14)
Krisztus példát adott az emberi élet védelmére. A gazdaság globalizációjával
párhuzamosan "globalizálódik" a felelősség is. A háborúk és a környezetszennyezés felelőtlen emberek tevékenységének eredményei. Az életigenlő Isten követői nem lehetnek a halál szerelmesei. A jelenlegi helyzet egyre jobban sürget arra, hogy energiánkat az élet védelmébe állítsuk.

Évközi 24. hét kedd

Évközi 24. hét kedd

Az áldozás, Krisztus szentségi testének vétele az ő Titokzatos Testének, az Egyháznak misztériumára irányítja figyelmünket. Ez azt is jelenti, hogy csak az áldozó, a szentséghez járuló keresztény van beavatva az Egyház titkába, csak ő látja az Egyház lényegét, hogy az az üdvösség hordozója s az örök életet adja a benne hívőknek. Persze ezt kívülállóként is lehet tudni és akár tanítani is, ismerni azonban csak az ismerheti, aki ízleli is.

Az Apostol a mai Szentleckében arra tanít, hogy Krisztus Titokzatos Testében, az Egyházban mindenkinek megvan a maga feladata, amelyet teljes odaadással kell végeznie, ahelyett, hogy másnak a feladatára, tisztségére, adományára áhítozna, s így széthúzást okozna. Teljesen rendjén való, hogy ott lakik bennünk a teljességre való törekvés, hiszen maga Isten teremtett minket ilyennek. Csakhogy a teljesség nem a feladatok, szerepek és karizmák szintjén, hanem a mindezek mélyén lévő szeretetben valósul meg, amely nélkül semmilyen hivatás, egyetlen karizma és a legnagyszerűbb áldozat sem ér semmit. Ha nem találjuk a helyünket, a szerepünket, a feladatunkat az Egyházban, ha saját hivatásunk unalmassá és íztelenné vált, ha féltékenyen tekintünk mások tisztségére vagy irigység fog el talán csillogóbb adományaik láttán, annak alighanem az az oka, hogy szem elől tévesztettük a lényeget, s nem a „mindennél kiválóbb útra”, vagyis a szeretetre törekszünk, hanem valami másra.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne valamely rendkívüli karizmára vagy vonzó tisztségre vágyakozzunk, de ne is vonakodjunk szolgálatot vállalni az Egyházban, hanem magunkhoz véve szentséges Testedet az Eucharisztiában, nap mint nap tökéletesedjünk a szeretetben, s betöltsük hivatásunkat Titokzatos Testednek, az Egyháznak javára.

NINIVEI SZENT TÓBIÁS

Szent Tóbiás

hitvalló. 

Ninivében élt a fogság idején. A szegényeket segítette, a holtakat eltemette. Emiatt sok büntetést kellett elviselnie. Szerencsétlen balesetben megvakult, de csodásan meggyógyult. Történetét a nevét őrző könyv tartalmazza.

Barsi Balázs volt a celldömölki búcsú szónoka

„Mária megérti a bűnös embert, és segít visszatalálnia az atyai házba” – többek között erről beszélt Barsi Balázs ferences szerzetes Celldömölkön, szeptember 10-én, a búcsúi szentmisén mondott prédikációjában.

A Mária-napi búcsú Celldömölk legfontosabb ünnepe. Több ezer hívő érkezik ezen a hétvégén a Vas megyei városba, hogy meglátogassa ezt az ősi kegyhelyet, és imát mondjon a szándékaira. Most sem volt ez másként, még Ausztriából is érkeztek zarándokok.

„Milyen kapcsolata van a Szűzanyának az isteni irgalmassággal, amely megbocsátja a bűnöket, ha Ő bűn nélkül való?” – tette fel a kérdést prédikációjában Barsi Balázs. A Szűzanya az isteni szeretet világában van, ő a kegyelemmel teljes. Kiváltsága, hogy Isten őt már anyja, Anna méhében megvédte a bűntől. Így azt az irgalmat, amely megbocsátja a bűnt, nem ismerte. De azt az isteni irgalmat, amely a semmiből megteremtette őt, az embert, azt igen. És Jézus szívén át irgalmas lesz az ő testvérei iránt. Ő az, aki megérti a bűnös embert, és segíti, hogy hazajusson az atyai házba.

A szentmise körmenettel zárult, majd folytatódtak a kulturális és lelki programok. Vasárnap délelőtt Dejcsics Konrád bencés szerzetes mutatta be tíz órakor a szentmisét.

Az Irgalmasság Szent Éve 285.

Ma Szűz Mária neve napja van 1683. szeptember 12-én szabadult fel Bécs városa a török támadás alól, s ennek tiszteletére rendelte el Boldog XI. Ince pápa ezt az ünnepet, bár már korábban is megvolt a nyoma itt-ott. A Szűzanya számunkra valóban a felszabadítást, a megmenekülést jelenti, hiszen őáltala áradhatott az isteni kegyelem Jézusban ránk. Ezért is kell, hogy különös szeretettel és hálával forduljunk feléje.
Ez azonban azt is jelenti, hogy hálánk kifejezéseként valami rendkívüli, ugyanakkor mégis természetes ajándékkal kedveskedjünk neki nevének ünnepén. Ez a "természetesen rendkívüli" ajándék pedig nem lehet más, mint az, hogy elhatározzuk, igyekszünk méltók lenni ahhoz a kitüntetéshez, amely azért ér bennünket, mert az ő gyermekének nevezhetjük magunkat. Nem kell tehát valami hatalmas dolgot tennünk az ő köszöntésére, nem kell lehoznunk a csillagokat, 'pusztán' keresztény, Krisztust követő módon kell élnünk, mert ezzel szerezhetünk igazi örömet Neki, s üdvösséget magunknak. 

Évközi 24. hét hétfő

Évközi 24. hét hétfő
1Kor 11,17-26.33; Lk 7,1-10
„Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön”

Az Ószövetség közvetlen időszaka Egyiptomban az átmenet, a paszka bárányvacsorájával kezdődött, és Jézus utolsóvacsorájával fejeződött be, mert a régi bárányvacsorába illesztette bele az Úr az Új szövetség kezdetét. Az egyiptomi bárányvacsorát hetek múlva követte az Ószövetség megkötése a Sínai hegy lábánál áldozati állatok vérével. Az utolsó bárányvacsora alatt Jézus megkötötte az új szövetséget, és azt rögtön a saját vérével szentesítette, amelyet nem  fröcskölt az apostolokra, mint a régi szövetség vérét az összes zsidó ruhájára, hanem odaadta a kezükbe a kehelyben, és inni kellet belőle. „Amikor Jézus „új”-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette, ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez” (Zsid 8,13) Befejeződött az Ószövetség, kezdődött az új, amelyről Jeremiás próféta jövendölt: „Ez pedig az a szövetség, amelyet kötni fogok velük azok után a napok után, - mondja az Úr - , a szívükbe adom törvényeimet, elméjükbe írom azokat, és bűneikre s gonoszságaikra többé már nem emlékezem” (Jer 31,33-34; Zsid 10,16-17) A keresztények parancsot kaptak Jézustól az utolsóvacsorán: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) Szent Pál magától Jézustól hallotta mindezt, amikor a pusztában tanította őt az Úr: „Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!  A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre. Mert amikor ezt a kenyeret eszitek és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön”. (1Kpor 11,23-26) Az első keresztények Korintusban megtartották a vacsorát a hívő közösségben, az Eukarisztiával megünnepelték Jézus halálát hol egyik, hol másik keresztény családnál. Helyük sem volt másutt, hiszen nem voltak még templomaik. Az apostol azonban arról értesült, hogy ez a vacsora már nem a krisztusi szeretetet sugározza, mert mindenki a maga étkét fogyasztja. A gazdagok fényesen lakomáznak, a szegények pedig koplalnak. Micsoda keresztény, tehát krisztusi ember, aki az önmagát értünk halálra adó Jézus áldozata mellett ilyen ordító szívtelenségre képes. A szeretet most is a legszebb előkészület a szentmisére és a szentáldozásra.

LAODICEAI SZENT DIODOR

Szent Diodor és Didimosz 

vértanúk

A szent vértanúk a szíriai Laodiceából származtak. Sok pogányt tanítottak Krisztus hitére, és sokat megkereszteltek közülük. Ezért Laodicea helytartója elé vitték őket, ahol bátran megvallották hitüket. Szörnyű kínzásokat kellett kiállniuk, de nem tagadták meg Krisztust. Inkább a bálványimádás hamisságát leplezték le és a helytartót, aki elhagyva az igaz Istent, a hamis isteneket imádja. A kínzások közt imádkozva adták vissza lelküket Istennek.

Ferenc pápa üdvözlete a latin rítusú ukrán katolikusoknak

A latin rítusú katolikus egyház struktúrái visszaállításának 25. évfordulóját ünnepli Ukrajnában. Szeptember 10-én Tarcisio Bertone bíboros, nyugalmazott államtitkár mutatott be ünnepi szentmisét a lembergi (lvivi) latin székesegyházban, és közvetítette Ferenc pápa üdvözletét a híveknek.

A szertartáson koncelebrált Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek. Bertone bíboros felidézve a város jelszavát: „Lemberg mindig hűséges”, és a hit hőseiről szólt, akik az üldöztetés során hűek maradtak a sziklához, aki Jézus és földi helytartójához, és kitartottak az egymás iránti szeretetben.

Az évfordulóról Claudio Gugerotti érsek, Ukrajna apostoli nunciusa nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Az egyetemes egyház számára a meghatódás és a hit nagy élménye volt az az időszak – hangsúlyozta. – A meghatódásé, mert egy kevéssé ismert valóság jelent meg újra, amely hosszú időn keresztül elnyomott helyzetben volt és sok szenvedést élt meg.

Az érsek emlékeztetett: a latin rítusú katolikus egyház struktúráinak megújulásával együtt járt a görögkatolikus egyház megújulása is, amely még kevésbé ismert a teljes illegalitásban töltött évei miatt.

Mindez a megújulás Szent II. János Pál nevéhez köthető. Mielőbb vissza akarta adni az ukrajnai egyháznak jogi struktúráit. A folyamat a pápa püspöki kinevezéseivel kezdődött 1991-ben. Erős kötelék kötötte őt Ukrajnához, nagyon szerette ezt az országot, ami tükröződött is egy nagyon nehéz pillanatban tett látogatása során – folytatta a nuncius.

Majd hozzátette: a mai ukrán társadalomban a katolikus egyház nagyon fontos helyet tölt be. Sokak számára reményt ad, akik az élet értelmét keresik. A narancsos forradalom és a Majdan tér után ugyanis felerősödött e kérdés az emberekben. Az egyház nagy felelősséget érez, hogy elérje a keresőket és választ adjon kérdéseikre.

A helyi katolikus egyház jövőjét illetően az apostoli nuncius elmondta, az elsősorban attól függ, lesz-e béke Ukrajnában, illetve béke a vallási felekezetek között.

Tőlünk is függ azonban a jövő, az, hogy lesz-e az egyházi struktúráknak ereje és bátorsága a kereső emberek irányába elindulni, ahelyett, hogy várná őket. Ferenc pápa azt kéri az ukrajnai egyháztól, legyen híd, a béke eszköze ott is, ahol az emberek úgy gondolják, hogy már nincs lehetőség a párbeszédre – mondta az interjú végén Claudio Gugerotti érsek, Ukrajna apostoli nunciusa.

Az Irgalmasság Szent Éve 284.

A Jó Pásztor, Jézus, örül a hazaérkezőnek, örül a megtérő bűnösnek. Eltévedni nem csak az atyai házból elmenve lehet, elveszhet az ember odahaza is, ha már nem érti az Atya szándékát, ha nem találja az Atya akaratát, ha nem érzi az atyai ház örömét. Naponta akarunk találkozni Atyánkkal, és Fiával, Jézussal, naponta kérjük a Szentlélek megerősítését, hogy megmaradjunk az atyai ház örömében, és másoknak is meg tudjuk mutatni, hogy jó itthon lenni, jó Isten közelében lenni.

Évközi 24. vasárnap

Évközi  24.  vasárnap
Kiv 32,7- 11.13-14; 1Tim 1,12-17; Lk 15,1-32
„Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára”

Szent Pál apostol nem tartozott a tizenkét tanítványhoz, akiket Jézus apostoloknak nevezett, „hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt”. (Mt 10,1) Pált akkor még Saulnak hívták, gyermekként is szigorú farizeusnak nevelték, majd Jeruzsálemben tanult a rabbi iskolában. Mesterei nyilván Jézus ellen nevelték, és azt bizonygatták előtte, hogy Jézuscsaló volt. Mt 27,62-64) Ezért segített üldözni Jézus tanítványait is mindaddig, amíg Jézus meg nem jelent neki a damaszkuszi úton. Akkor azonnal megértette, hogy a tanítói becsapták: Jézus él, tehát feltámadt a halottaiból. Jézus személyesen akkor még nem foglalkozott vele, csak egy Ananiás nevű tanítványát küldte hozzá, hogy keresztelje meg. A tanítvány félelmét így oldotta fel az Úr: „Csak menj, mert ki választott edényem ő nekem, hogy hordozza a nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”. (ApCsel 9,15-16) Később a sivatagban Jézus tanította két éven át, és megmagyarázta neki, hogy amit a Bibliából tanult, az mind róla szólt.(Gal 1,11-16)  „Valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel”. (1Tim 1,14) Pál elsősorban azokra gondol, akik hozzá hasonlóan saját ostobaságuk vagy a Jézust gyűlölő gonosz emberek hatására ellenségei lettek a világ Üdvözítőjének. Biztatást akar adni nékik. hogy az ő példájából erőt merítve bátran szakítsanak addigi életükkel, ha kegyelmet kaptak hozzá, és térjenek meg bátran, nyíltan: „Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára – engem, aki azelőtt káromoltam s üldöztem őt, és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem”.(12-13) Jól ismertek engem, Kedveseim, hogy veletek együtt nagyon szeretem édes magyar hazánkat. Aggódom sorsáért épp eleget. A háború befejeztével kis ideig boldog voltam, mert láttam, hogy kisemmizett népem óriási akarattal állt neki az újjáépítésnek. A romok helyén pezsgő élet indult. De hamarosan szíven ütött az első ateista nyilatkozat, amellyel az ezer éves Magyarországot legveszélyesebb pontján kezdték rombolni: alapjaiban. Hatvan évig bántott ez a szörnyű kísérletezés. Az idegen hitrontók mellé –sajnos- magyarok is csatlakoztak. „Istennel fogj hozzá, Istennel fejezd be, mert ez a legszebb életfolyamat”. Isten nélkül él ma is több millió magyar. Imában, összetartásban sokan szépen kezdtünk élni. Tegyük ezt folyamatosan. Viszont csendesen közömbös és hangosan őrjöngő magyar testvéreink hitét próbáljuk visszaimádkozni. Hadd legyenek Saulból Pálok! Jövőnk csak Jézussal biztos.