Krisztus a mindenség Királya 13.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés tizenharmadik rész

„Másokat megmentett, mondták, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja”

A gúnyolódók azonban gondolkodni nem tudtak. Nem jutott eszükbe, hogy Izajás próféta hétszáz évvel korábban erről beszélt:„Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem. Vérük így ruhámra fröccsent, egész öltözetem vérfoltos lett” (Iz 63,2-3) Eszükbe juthatott volna, ha ott és akkor egyáltalán gondolkodni tudtak volna, Izajásnak egy másik jövendölése is, amikor két gonosztevőt jobbról és balról mellette feszítették keresztre: „Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazulttá tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a gonoszokért”. (53,11-12) A kereszten függő Úrborzasztó kínokkal teli három órát szenvedett végig. Három kovácsolt vasszegen függött szent teste. Kezét és lábát ott szegezték át, ahol egy kötegben halad át a kéz- illetőleg a lábfejet éltető idegek. Ez az állandó idegfájdalom csak fokozódott, amint a mellkasát a légzés kényszere kitágította. Az ostorozáskor szétroncsolt hátizmok sebei pedig a szenvedést sokszorozták azzal, hogy a durván faragott keresztfán kellett csúszkálnia. A végtagok és izmok lassan merevgörcsbe rándultak. Közben szólt a kegyetlen kórus: „Ha te vagy a Messiás” Igen: Jézus mindenét szenvedéssé tette, hogy a világ bűneiért eleget szenvedjen. A sokszor imádkozott zsoltárrészletet idézte akkor, amikor már szinte elviselhetetlenné vált a szenvedése: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”(Mt 27,46) Ez a megrázó sóhaj sok lélekben azt az érzést keltheti, hogy netán Jézus bizalma megrendült a Mennyei Atyában. Pedig ez is egyike volt a megrázó vezeklésnek: a könnyelműen összegyűjtött bűnök láttán a vétkes lélekben a kísértő köpönyeget fordít: most már, mivel elhagytad az Istent, hiába remélsz benne, mert Ő is elhagyott téged. Már a pokol tulajdona vagy, nincs többé reményed! Ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban is kell az egyedül segítő, megváltó szeretet-nyilatkozat. Csaknem kétezer év múlva a több órás interjúban fogalmazza meg maga az Atya: „Mindazok, akik Atya néven szólítanak, még ha egyetlen egyszer is, nem fognak elveszni, hanem biztosak lesznek örök életükben a választottak társaságában”(Az Atya szól, gyermekeihez 49 old.) A szenvedés csúcspontjában történt: „Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Aztán a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád! Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,25-27) Jézustól minden elvettek már. A legkegyetlenebb érzés az volt, hogy mindenki, akit szeretett, erre a percre már elvesztette a belé vetett hitét, kivéve az édesanyját. Igazán róla kellett gondoskodnia. A második gondoskodás kedvezményezettje János apostol. Az Úr rábízza utolsó és örök kincsét, az édesanyját. Biztató jel, hogy az élve maradt szeretet mélyén János megtérését látta Mestere. Megváltónk jövőbe révedt szeme látta az Egyház egészét, titeket és engem is. Megváltónak utolsó kívánsága ott és akkor nem volt édes érzés, de az az utolsó csepp ecet volt az a keserű pirula, amit még le kellett nyelnie. A szeretetünkre volt szomjas, nem az ecetre. Majd jött a pecsét a nagy műre:„Beteljesedett.Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét”(30)

Az eucharisztikus Jézus V.

Az eucharisztikus Jézus, mint a leghatékonyabb orvosság.

Aki az Eucharisztiából él, az az Isten országának kiváló képviselője: gyakorolja az igazság és szeretet cselekedeteit, képviseli a krisztusi életmódot, a lezüllesztett földi életet képes felemelni. Ne hangoztassuk a Pató Pál-i jelmondatot: „Ej, ráérünk arra még!” 1948-ban igen intenzív támadás érte a magyar katolikus Egyházat. Elkezdődött az alattomos támadás közvetlenül a vallásos nevelés, de közvetve a magyar nemzeti kultúra és öntudat ellen. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevélben könyörögve kérte a szülőket, hogy ne írják alá a vallásos alapon működő iskolák államosítását. Figyelmeztették híveiket, hogy akinek a kezében van az iskola, annak meghatározó szerepe lesz a gyerekek nevelésében. Ősi hitünk mellett veszélybe fog kerülni a nemzeti nevelés is, hiszen az új rezsim teljesen nemzetközi irányultságú. Akkor már nem volt ajánlott hangoztatni magyarságunkat. Azt sulykolták, hogy a népünk utolsó csatlósa a háborús főbűnösöknek. Kikezdték kultúránkat, és mindent elkövettek, hogy vasárnap mise helyett matinékra és futballmeccsekre járjanak az emberek. Hittanra csak az iskolában volt szabad járni, és csak annak, akit a szülei június egy kijelölt délutánján vagy másnap délelőtt az iskolák igazgatójánál előírás szerint beírattak. Nagyon tudták, hogy a félre vezetett gyerek lelkében pótolhatatlan károk keletkeznek. Íme, a szekularizáció „tudományos” nyitánya! Népünk, sajnos, aláírta az íveket. Azóta hitben és magyarságban iszonyatosak a károk. Orvosság maga Jézus lehetne, ehhez azonban X. Szent Piusz pápa hitére lenne szükség, aki éppen száz éve rendelte el, hogy minél korábban vigyük elsőáldozáshoz a gyerekeket: Jézust ültessük a kicsi szív trónjára, mielőtt oda befészkeli magát a sátán. Jézus tehát a hogyanra nem válaszolt, de utalt arra, hogy teste és vére valóságos étel és ital lesz. Így fogalmaz: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én föltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (Jn 6,53-58) Jézus ezzel elmondta Szíve nagy üdvözítő tervét. Megmutatta hallgatóinak, hogy nemcsak valamit akar adni, ami az övé, hanem a legtöbbet kívánja nyújtani: önmagát. Egész emberségét és vele egész istenségét is. A szeretet gyönyörű himnusza volt ez a beszéd. A válasz viszont nagyon is lapos, gyarló, egészen emberi. Talán nem is a mondóka volt az igazán keserves az Úr számára, hanem a válaszadók személye. „Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (Jn 6,60) Igen, a tanítványok vetették el szóval Jézus nagy ajándékát. A többiről nem beszél az evangélista. Csak Jézus válaszát jegyezte le: „Megbotránkoztat ez titeket? Hátha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy kifogja őt elárulni. Majd hozzátette: Ezért mondtam nektek: Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” (Jn 6,61-65) Jézus tudja, hogy nagy kegyelem a világ számára az Ő megtestesülése. Ezért hangsúlyozta többször is az iménti idézetekben, hogy Őt az Atya küldte szeretetből, Ő is szeretetből vállalta a megtestesülést és ennek folytatását a testével és vérével való kegyelmi táplálást. De azt is figyelmünkbe ajánlja ismételten, hogy eme ajándékok elfogadásához is kegyelem kell, amit az Atya jó szívvel felajánl, de ha nem talál készséges befogadásra, a kegyelem hatástalan lesz, célját nem éri el. Az ilyenek viszont felelősek lesznek, hiszen visszautasítanak olyan erőket, amelyekkel önmaguk és mások javát szolgálhatták volna.

Advent 2. hete szombat

Advent 2. hete szombat

Sir 48,1-4.9-11; Mt 17,10-13

Illés, „aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin”

Izajás próféta könyve alapján arról elmélkedtünk tegnap, hogy Isten milyen szeretettel vezetgette választottját, Ábrahámot. El kellett ugyan hagynia a gyerekkorában már ismert földrajzi tájakat, de az Úr előre biztosította őt arról, hogy mind a föld zarándokútjain, mind a lélek helyes istenszolgálatában Ő fogja vezetni. Azt is hozzáfűzte, hogy a tőle születő nagy népből származik a Megváltó, aki az egész világ számára megmutatja az üdvösség útját. A mai olvasmányban Egyházunk a bölcsességi irodalomból villantja elénk Illés próféta küldetését. Ő kegyetlen pogány világban képviselte az egy igaz Isten ügyét. A földi élete végén pedig tanítványa, Elizeus. végig nézte, hogy az Úr tüzes kocsin, mint ragadja el halál nélkül a túlvilágra, ahová majd a megváltás megtörténte után Istenatyánk mindnyájunkat hazahív. Ez a mai szentírási szakasz élőképben mutatja meg a hívőknek a kinyilatkoztatás igazságát. De a Jelenések könyvében még egyszer bemutatja a Szentírás Illés és a másik elragadott tanú, Hénok (Ter 5,21-24) visszatérését a földre (Jel 11,3-13) Ők, miután Isten létéről, végtelen hatalmáról személyes tapasztalatuk alapján tanúságot tesznek, elszenvedik a vértanúhalált, aztán három és fél nap múlva hirtelen feltámadnak, felemelkedve az égbe szállnak. Így még egyszer és utoljára megmutatja Isten, amit Izajásnál (48,17) csaknem háromezer éve kezdett magyarázni. Mivel a hit az üdvösség alapja, maga Jézus is foglalkozik Illés eljövetelével. „Ezután a tanítványok megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie? Ő azt felelte: Illés valóban eljön és helyreállít mindent, sőt, mondom nektek: Illés már eljött, s nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit csak akartak. Éppígy az Emberfia is szenvedni fog általuk”. (Mt 17,10-12) Itt Jézus megerősíti Illés világ végi tanúságtételét, és azt is, hogy Illés lélekben már eljött Keresztelő Jánosban (12). Az ő édesapja fia körülmetélése alkalmával így jövendölt erről: „Téged pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni. mert az Úr színe előtt fogsz járni, hogy előkészítsd az ő útját (Mal 3,1), és népét az Úr ismeretére tanítsd bűneik bocsánatára. Istennek mélységes irgalmából, amellyel meglátogatott minket a magasságból felkelő.” (Lk 1,76-78) Köszönjük Urunk sokoldalú tanítását, kimondhatatlanul nagy szeretetét! Hittel járjunk az Ő útjain templomba, hittanra, az igazság és szeretet útján. Ezt teljes bátorsággal és felelősséggel tegyük, mert Istennek most a tanúságtevői mi vagyunk.

Krisztus a mindenség Királya 12.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés tizenkettedik rész

Jézus Pilátus előtt. 

Amikor a zsidó főtanácsnak sikerült megtalálni a tömegek ellenére a jogi utat a halálos ítélet meghozatalához (Lk 22,68-71), „fölkerekedett az egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. Ott vádolni kezdték: Azt tapasztaltuk, mondták,hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás király. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy-e a zsidók királya? Magad mondod, felelte. Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek. De azok erősködtek: Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig’(Lk 23,1-5) Pilátus nem szerette a zsidókat, legalábbis a vezetőket. Tudta, hogy gyűlölik a Zsidó-országot római tartománnyá alázó ellenséget. Nem Jézus tiltja az adófizetést, hanem a zsidó vezetők. Talán hallott arról, hogy a farizeusok és a római párti zsidó szaddúceusok lépre akarták csalni Jézust: „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem szabad?”(Mt 22,17) Jézus kért tőlük egy adópénzt. Megnézte, és ezt kérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez? A császáré, felelték. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták, és eloldalogtak” (20-22) De ha ezt a történetet nem is ismerte a helytartó, ismerte alattvalói lelkületét. Megérezte szavaikból, hogy „a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak, és elhatározták, hogy halálra adják. Megkötözték, elvezették és átadták Pilátus helytartónak”.(27,1-2) A helytartó megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Te mondod, felelte Jézus. A főpapok és a vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Vajon miért? Jézus már hetekkel korábban három ízben is megjövendölte, hogy népe főpapjai és főtanácsa elfogatja, rettenetesen megszenvedteti és a rómaiak kezére adja, akik majd keresztre feszítik, megölik. Pilátust is ismerte, de tudta, hogy mindent megtesz érte, hogy ne kelljen megöletnie. Íme a mentési kísérletek: Ősi szokás szerint minden húsvétkor szabadon engedett egy elítéltet, akit a nép kért. Most felajánlott egy népi döntést: Jézussal, a „zsidók királyával szembe egy gyilkost állított. Tudta, hogy Jézust csak irigységből akarták elpusztíttatni. A gyilkostól mindig félni kell majd, mégis Barabást kérte vezetői parancsa szerint az egyszerű nép. Pilátusnak üzent a felesége: „Ne legyen közöd annak az embernek dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta”. A két kérést elutasították. Ekkor vizet hozatott, és a nép döntését a saját meggyőződésével próbálta megváltoztatni. Nyilvánosan megmosta kezét, közben így szólt: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok. Ti lássátok” Erre az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon!” ( Mt 27,15-25) Pilátus eme kísérletek kudarca után Jézust átadta a szenvedtetésre, majd a keresztre feszítésre. Az első kínzás a megostorozás volt. A katonák az Urat bevitték a helytartóságra. A kíváncsiakat beengedték a karzatra. Emmerich Katalin szerint Jézus, ott látva édesanyját is, felkiáltott neki: „Anyám, fordítsd el arcodat! Az ostorozás kegyetlen látvány!” A négyszer két katonakülönböző vesszőkötegekkel sorakozott fel, és kíméletlenül csépelte a legszentebb testet. A látnoknő szerint Jézus minden csapásra megborzongott és halkan fel-feljajdult. Ebbe a borzalmas szenvedésbe a legtöbb elítélt belehalt. Azoknak a megváltói szenvedéseknek, amelyeket Jézus vállalt az emberiség ősi és korunkbeli szörnyű bűnei bocsánatáért, talán még a fele sem történt meg. Ruháját ugyanis vörös katonaköpennyel pótolták és rossz székre ültetve, fejére a gredicsia tavaszi metszéséből származó vesszőnyalábbal korona-utánzatot nyomtak a fejére, és előtte esetlen térdhajtásokkal ordították: „Üdvözlégy, zsidók királya” Közben leköpdösték, fogták a nádat, s verték a fejét „Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék”(Mt 27,31)

Az eucharisztikus Jézus 4.

Az eucharisztikus Jézus, mint a leghatékonyabb orvosság

„Másnap a tömeg, amely a tengeren túl állt, észrevette, hogy csak egy bárka volt ott, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival a bárkába, a tanítványai egyedül távoztak el. Jöttek viszont Tibériásból más bárkák annak a helynek közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott. Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: Mester, mikor jöttél ide? Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.” (Jn 6,22-27) Jézus a kafarnaumi zsinagógában beszélve várva-várta, hogy odaérjenek előző napi vendégei. Szíve tele volt élete nagy ajándéka bejelentésének ujjongó örömével. Úgy vélhette, ha az ajándék-kenyérnek annyira tudtak örülni, pedig reggelre kelve újra éhesek lettek, akkor az örök életre szóló sokkal-sokkal értékesebb adomány hírét majd még inkább kicsattanó örömmel fogadják. Jézus persze jól tudta isteni értelmével, hogy ténylegesen mi történik, emberi értelme, főképpen pedig emberszíve mégis hevesen vágyott arra, hogy felfogják, megértsék, milyen nagy adományt jelent be az Úr. Megjelennek a zsinagógában, örömmel kiáltják hátra a tolongóknak: Itt van! Megtaláltuk! Csak Jézus szomorodik el, mert kitárulnak előtte a gondolatok, és lehangolja lelkesedését a közvetlen tapasztalat. Ennek ellenére megpróbálja áthangolni gondolataikat, vágyaikat. Nem sajnálja erre a drága időt, hiszen nemcsak értük harcol, hanem a következő évszázadok lelkeiért is.Az első kérdés, amit tisztázni kellett: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük? Jézus azt felelte: Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött”. (28-29) A kérdés valóban lényegbevágó. Jézus már hónapok óta tanít és műveli csodáit. Ha a Máté-evangélium kronológiáját vesszük alapul, akkor csak két fejezettel később teszi fel a kérdést az Úr: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) És a tanítványok szorgalmasan elismétlik, amit addig hallottak: valamelyik prófétának. Jézus tovább kérdez:„És ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus azt felelte neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és a vér nyilatkoztatta kik ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 16,15-17) Jézus tehát ezt az alapvető kérdést akarja tisztázni a kafarnaumi zsinagógában. Az előző napi feltétlen lelkesedésnek most nyoma sincs. Senki nem mondja: valóban te lehetsz Isten Fia, mert a kenyérszaporítás csodáját másként nem tudtad volna művelni. Ők viszont ellenkezőleg nyilatkoznak:„Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: Égi kenyeret adott nekik enni.” (31) Provokálni akarják Jézust, hogy a régi, mindennapos csodát, a manna-esőt, vagy valami más testi táplálékot biztosítson nekik a Názáreti Mester. Akkor könnyebben hisznek neki. Jézus jól tudja, hogy vitapartnereinek nem a természetfeletti, hanem a természetes élet áll a vágyaik központjában, ezért ebből szeretné őket kigyógyítani. „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak" A jelenlévőknek és a világ minden haspók emberének kínálja Jézus a magasabb rendű élet lehetőségét. A test földi élete fenntartható a gabona lisztjéből sütött kenyérrel. Ez azonban csak ideig-óráig biztosítható. Aztán jön a mindenki sorsát megpecsételő halál, amelyet túlvilági élet vagy örök halál követ. Jézus erre akar orvosságot biztosítani, amikor önmagát kínálja az örök élet kenyerének.

Advent 2. hete péntek

Advent 2. hete péntek 

Iz 48,17-19; Mt 11,16-19

„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell”

Amikor Isten elkezdte a Megváltó eljövetelének közvetlenebb előkészítését, így szólt a kiválasztott ősapához: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel” (Ter 12,1-2) Kegyelmet is adott az addig bálványimádó családfőnek, hogy értse meg, az élő Isten vissza akarja ölelni a szívére az elveszett emberiséget, és ezt örök tervei szerint viszi végbe. Annak kell alkalmazkodni hozzá, akit kiválasztott. Unokája útját visszafordította az ősi hazába, hogy ott nősüljön. szülessenek meg a jövendő nép törzsalapítói. A szeretet Istenének családja gyűlölködik, bajt kever, végül azonban Egyiptomba kerül, és ott fejlődik néppé. Amikor elérkezik a szabadulás órája, az Úr kivezeti népét egy kiiskolázott férfi mögött. Mózes mindenben követi Isten útmutatását. Egy-két nap alatt a végső haza határához érnének, ha északkeletre indulnak. A parancs déli irányt jelöl ki. Ott kell egy ősi szent helyen szövetséget kötni.Útközben népéé kell válnia a rabszolgákból álló tömegnek. Aztán lázadoznak. A megváltás nagy művéről van szó, Isten bünteti népét negyven éves pusztai kóborlással.A büntetés lejártával elfoglalhatják az Ábrahámnak nyolc évszázaddal korábban felajánlott új hazát. Helyben vannak a választottak. Ez a fizikai világban megtett út csak egyik síkja az előkészületnek: a Megváltó születésére lélekben kell felkészülni igazán. Ahogy a világtörténelemnek legfontosabb ténye közeledik, egyre hűtlenebb lesz a választott nép. Az egyetlen Isten helyett bálványokat imád. Próféták hoznak újabb parancsokat. Aztán kevély pogányok hetven évre rabságba viszik a szentségét megcsúfoló népet. Olvasgatják Izajás próféta akkor már kétszáz éves figyelmeztetését: 
„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék. aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell. Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod, mint a tenger hullámai. Ivadékod annyi volna, mint a föveny, és méhed sarja annyi, mint homok szemei; nem veszne ki, és nem tűnne el neve színem elől”(Iz 48,17-19) Mire elérkezett a Megváltó, nemzete nem fogadta be egységesen. A kereszténységet más népek örökölték. Európa lett Isten új népe. Minket, magyar őseinket csodálatos történelemmel áldott meg az egyetlen Úr, akit imádtak. A Megváltó Édesanyja vállalta irányításunkat, amikor keresztények, Fia népe lettünk. Nem lennénk népességi gondok szorításában, nem lennénk szellemileg és anyagilag megtépázott nép, ha nem tértünk volna le Isten útjairól. 

Krisztus a mindenség Királya 11.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés tizenegyedik rész

Jézus sorsa a halálos ítélettel megpecsételődött.

Csak a zsidó vallás különös kifejezése segít bennünket megérteni, miért ítélték halálra Jézust? Jézus egész földi élete egyszerű kétkezi munkás sorsának tűnhetett mind nemzetének, mind a megszálló Római Birodalom tisztségviselőinek. Akadt néhány kísérlet messiási allűrök felcsillantására, de ezek nem voltak komolyak. Maguk a zsidó nagytanács tagjai is megfontolták egyik józan társuk, Gamáliel későbbi okfejtését, amit nekünk az Apostolok Cselekedetei című korai keresztény szentírási könyv őrzött meg. Az apostolok első igehirdetése idején nagyon sok csodát műveltek, hogy Uruk ezeknek a segítségével igazolja istenségét és a természetfeletti erőinek isteni forrását. Ezek láttán sokan megtértek Jeruzsálemben. A zsidó tanácstagok viszont egyre dühösebbek lettek, mert minden Jézus nevében végzett csoda Jézus istenségét erősítette. (ApCsel 5,12-16) Amikor a főtanács az apostolok csodatetteit ellensúlyozni akarta, hasztalan volt a kísérlet, mert rendszerint ott álltak mellettük a Jézus nevében meggyógyultak. Egyik védőbeszédében Péter bátran hirdette: „Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki. Ennek hallatára haragra gerjedtek, és meg akarták őket ölni. De felállt a főtanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben állt, s törvénytudó volt. Egy kis időre kiküldte az embereket, majd beszédet intézett a többiekhez: Izraelita férfiak! – szólt hozzájuk. Fontoljátok meg, mit akartok ezekkel az emberekkel tenni. Mert nem régiben fellépett Teudás, sokra tartotta magát, és vagy négyszáz férfi mellészegődött. De megölték, azokat pedig, akik hittek benne, szétszórták és megsemmisítették. Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás állt elő, és megnyerte magának a népet. Ő is elpusztult, és akik követték, azok szétszóródtak. Ezért most azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe”.(30-39) Jézus tárgyalásán még nem vett részt Gamáliel. Ennek így kellett történnie, mert Jézusnak meg kellett halnia, hogy a világ minden emberének összes bűnét meg tudja bocsátani. Amikor a zsidó vezetők nagypénteken kora reggel elvitték Jézust Pontius Pilátushoz, akinek fogalma sem lehetett arról, hogy Jézus jövendölése milyen okból volt a halálos ítélet alapja. Csak a tényt közölték vele. Mi keresztények tudjuk: Jézus addig földön mozgó, rendszerint gyalogoló emberként volt látható. A feltett kérdésre pedig így válaszolt: Magad mondtad meg, főpap a kérdéseddel, hogy én vagyok a Messiás. Ez zsidó kifejezés.„De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát amint a hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin” (Mt 26,64) Megint a zsidó gondolkodáshoz fordulva értjük meg a jézusi nyilatkozatot: Eddig csak emberségemet láttátok. A hatalom, az isteni trón messze volt tőlem, hogy alázatos legyen a szenvedésem, de pár napon belül a feltámadás, mennybemenetel közel lesz, sokan látnak majd megdicsőülten az Atya mellé az isteni trónra emelve emberségemet is. A világ végén pedig majd lát mindenki „eljönni az ég felhőiben”, ami isteni kiváltság. A zsidók jól értették, ezért mondták, hogy önmaga istenítése káromkodás.

Az Eucharisztikus Jézus imádása - III

A szentmisék után ősidőktől kezdve őriztek meg Eucharisztiát a betegek szent útravalója kiszolgáltatására és a hitük miatt bebörtönzöttek erősítésére. A Szentség őrzésére alkalmas szekrénykét készítettek. Az egészen természetes volt, hogy előtte térdhajtással imádásukat fejezték ki. Amikor már voltak templomaink és azokban díszes miséző oltárok, ezeken helyezték el az oltárszekrényt (tabernaculum). Üldözések idején viszont a szentély falába mélyített és díszített üreg szolgált őrzőhelyül. Idővel kialakult az ünnepélyes, közösségi és magán szentségimádás. A közösségi szentségimádás a helyi egyház hódolata volt az Eucharisztia előtt. Közösség alakult erre a célra, az örökimádást szolgáló testvérek közössége. Az egyházmegyék is igyekeztek örökimádást biztosítani úgy, hogy az év minden napjára kijelöltek központilag egy-egy templomot, és annak a hívei reggeltől estig hódoltak a szentségi Jézus előtt. Reggel alkalmas időben miséztek,ennek a végén trónusra tették a monstranciát (szentségmutató) közös ájtatosságot tartottak. Ezután fél vagy egész órákra önként vállalkoztak hívek, akik „őrizték a Szentséget”. Később esperesi kerületenként úgy szervezték meg ezt a közös szentségimádást, hogy a kerületi papok közösen miséztek (concelebratio), utána egy órát közösen imádkoztak a hívekkel. A II. vatikáni zsinat után civil kezdeményezésre is tartottak közösségi szentségimádásokat, a katolikus ifjak. Hazánkért, a világegyház virágzásáért egész éjszakát átimádkoztak buzgó csoportok. Zalaegerszegen a ferences templomban minden hónap 13-án az esti misével kezdtük és a másnap reggeli misével fejeztük be az engesztelő virrasztást. Ezt persze sok más templomban is gyakorolják. Ösztönzést ad Jézus Getszemáni kerti haláltusája alkalmával keserű szívvel mondott panasza: „Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen”. (Mt 26,40-41) A 13-i dátum arra utal, hogy a Szűzanya Fatimában 1917-ben hat egymást követő hónap 13-án jelent meg a három kis látnoknak, és kérte a vesztébe rohanó világért az állandó engesztelést. Ezekre a közös szentségimádásokra szerkesztettek külön imakönyvet alkalmas szövegekkel és énekgyűjteménnyel. Az egyes imaórák menete: imádás, hálaadás, engesztelés, bűnbánat és kérés. Az egyéni szentségimádás tartalma kinek-kinek lelki szükséglete szerint alakul. Időtartama is változó a szerint, hogy mennyi ideje van, vagy mennyit tud valaki rászánni a szabad idejéből. Jó megfontolni néha Jézus társaságában: Isten Atyánk tervezte meg végtelen intelligenciájával az én életemet. Ha okos vagyok és remek emberré szeretnék fejlődni életem utolsó leheletére, akkor Jézus példája szerint kell vállalnom a nekem szánt és egyetlen lehetséges tökéletes tervet, kövessem Jézust, aki így nyilatkozott megtestesülése előtt Atyjához: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40,7-9) Mivel Jézus tudja az Atya velem kapcsolatos élettervét, szívesen vezet rá engem, hogy ne tékozoljak semmi időt és fáradságot célra nem vezető törekvésekre. Erőt is ad nekem a jó életre. Szent Erzsébet pici lányka korában a templom körül kergetőzve, oda-oda hajolt a templom falához, és elsuttogta: Jézusom, itt vagyok!Ez a gyermekded szeretet indítson minket is a szentséglátogatásra! Ha pedig nincs időm betérni hozzá, a katolikus templom előtt elhaladva kicsi vagy nagyobb keresztvetéssel jelezzem a templom Urának: a házad előtt elvonulva szeretettel köszöntelek, Jézusom! Hegyen-völgyön barangolva, motorkerékpáron, autóval utazva észreveszel katolikus templomot, mondd szeretettel: Imádlak Téged, legszentebb Urunk, Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban.

Advent 2 hete csütörtök

Advent 2 hete csütörtök

Iz 41,13-20; Mt 11,11-15

Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál

Keresztelő János küldetésének első fejezete azzal ért véget, hogy Galilea római tartomány királyi rangú helytartója, Heródes Antipas, elfogatta katonáival es börtönbe záratta. Mindez azért történt, mert a király feleségül vette bátyjának elbocsátott, más szóval elvált feleségét. Ezt kifogasolta a próféta, mert Mózes törvényé szerint elbocsátott asszonyt bárki feleségül vehetett, kivéve a volt férj testvérét. Herodiás, akinek a férj-csere nagyon ínyére volt, hiszen királyné lett belőle, próbálta rávenni új férjét, hogy Jánost végeztesse ki merészsége miatt. Heródes ezt egyelőre nem tette meg, mert tisztelte a neves prófétát. János tanítványait a féltékenység ingerli Jézus sikerei miatt. János nyugtatta őket, hogy ez a dolgok rendje, hiszen Jézus a Messiás, ő meg csupán előfutára. Elküldte a tanítványokat, hogy kérdezzék meg Jézust. Jézus nem magyarázkodott, hanem rámutatott aznapi csodáira, amiket János tanítványai is megfigyelhettek: a vakok latnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Mindezt egy korábbi próféta, Izajás mondta nyolcszáz ével előbb, mint a Messiást igazoló jeleket. A követek visszamentek Jánoshoz. Jézus pedig nem kifogásolta a követjárást, hanem nagyon megdicsérte Keresztelő Jánost: Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában az nagyobb nála. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, es az erőszakosak ragadjak el azt. Az ószövetség idején általános tekintélynek bizonyultak a pátriárkák Ábrahám Izsák, Jákob, Mózes és Dávid. Jézus szava végleges döntést jelent a rangsorban. Most lezárul a megváltás előkészületeinek ideje. Jézust igazolta Keresztelő János és a Szentháromság megjelenése a Jordán partján. Igazolják a folyamatosan végzett csodái. Természetes János tanítványai szemében, hogy Jézus nagyobb az ő mesterüknél, de hogy az akkor kezdődött újszövetségi korszak legkisebb híve is nagyobb, Jánosnál ez akkor is megdöbbentő tény volt, de még most is az maradt a pápák, püspökök, szentek mögött elképzelt legjelentéktelenebb keresztényre gondolva. Mi az, ami miatt Jézus ezt a megkülönböztetést kimondta és le is íratta az evangéliumban? Az új és örök szövetségnek jézusi rangja minket is felértékel. És ne feledjük a legkisebb keresztény is Jézus Krisztus testvére. Köszönjük, Urunk Igyekszünk rangunkhoz méltóan élni igazságban és szeretetben.

Krisztus a mindenség Királya 10.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés tizedik rész

Az elszabadult pokol éjszakája 

Emmerich Katalin (Coesfeld, 1774.09.08. - Dulnen,1824.02.09.) rengeteg szenvedést kapott Urunk, Jézustól. Viszonzásul az egyik Szent Három Napon rendkívüli nagy kegyelemként elnyerte Jézustól, hogy szenvedésének minden mozzanatát eredeti formájában nézhette végig. Mint súlyos fekvőbeteg állandóan mondta, mit lát, mi történt a valóságban és ezt rögzítette írásban egy segítőtársa. Katalin látta, hogyan ürül ki a pokol és hogyan tolong a gonosz alvilág Kaifás palotájába, udvarába, hogy utasítják a nagyvilágban szétszóródott társaikat ugyanoda. Ha saját kezűleg nem is szenvedtették Megváltónkat, mindent elkövettek, hogy ezt megtegyék a megkísértett, felbíztatott gonosz emberek. Amikor nem volt hivatalos kihallgatása Jézusnak, vagy a kihallgatások kapcsán alkalom adódott, azonnal felbíztattak valakit a gonoszkodásra. Először Annás nyugalmazott főpap házában, amikor személyesen érdeklődött Jézus tanításáról és tanítványairól, az Úr azok személyes vallomásához utasította Annást. Az egyik szolga arra kapott kísértést, hogy elcsattanjon az első arculütés eme felkiáltással: „Így felelsz-e a főpapnak? Jézus csak ennyit mondott: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?” (Jn 18,22-23) Egyszerű emberek, köztük egy kisfiú is volt a megkísértettek között. szemtelenkedett a Messiással, és amikor éppen szólásra nyitotta ajkát, mocskos kis ujjait ökölbe szorítva belelökte az Úr szájába. Íme, a mustra: Az újonnan megalapított Egyház sziklaalapja, egy pénzéhes cseléd és Jézus apró barátai közül egy kisgyerek. Jézusnak meg kell tapasztalnia, hogy igaza volt az olajfák-hegyi kísértő ördögnek: Jézus, gondold meg: Érdemes ezekért rettenetes sokat szenvedned és meghalnod? Hiszen mind cserben hagynak! A főpap, Kaifás kiküldte a zsidó főtanács tagjainak a meghívót, hogy hajnal hasadtával jelenjenek meg a főpap palotájában. A meghívottak között nem szerepelt az öreg és becsületes Nikodémus, aki a félelme miatt csak éjszaka merészelt Jézushoz elmenni. Arimateai József, aki nem sokkal korábban költözött vidékről, és magának és családjának vett egy kertet a Golgota várossal ellentétes oldalán. Csak a nagyon megbízhatókból válogatták és hívták össze a kellő számú, döntőképes testületet. Aztán elővezették a foglyot, Jézust. A vád ellene: Messiásnak mondja magát. Mindenki tudta, hogy az ószövetségi Szentírásban századokkal korábban meghirdette Isten, hogy majd eljön a Messiás, Betlehemben kell megszületnie, mert Dávid király családjából való. Meg fogják vizsgálni tanításait és tetteit, és ha mindez megtörténtek, megtárgyalja a tanács és ítélkezik. Ha valóban Isten Fiának bizonyul, akkor a főpap kijelenti: ő a Messiás-király. Leborul előtte és átadja neki a választott nép feletti hatalmat. Jézust bevezetik a tanácsterembe. „A főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de mivel nem találtak, sok hamis tanú jelentkezett. Végre jött kettő s így vádaskodott: Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni. A főpap erre felállt és megkérdezte: Nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?’ Jézus hallgatott. A főpap folytatta: Esküvel kényszerítelek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia? Magad mondtad, felelte Jézus.De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin. A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra, magatok is hallottátok a káromkodást. Mi a véleményetek? Méltó a halálra kiabálták. Aztán szembeköpdösték és ököllel verték, mások arcul ütötték, és közben kérdezgették: Találd ki, Messiás, ki ütött meg! (Mt 26,59-68)

Az eucharisztikus Jézus 2.

Az eucharisztikus Jézus, mint a leghatékonyabb orvosság 

Krisztus Urunk a keresztfán megsemmisítette a bűn hatalmát, legyőzte a sátánt és földi csatlósait. Mindezt úgy tette, hogy irgalma és szeretete útján kínált megtérést: aki élt ezzel a lehetőséggel, mint a jobb lator, annak a pokol helyett a mennyországba vezetett az útja. „Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem Jézus Krisztus által”. (Róm5,20) Ha valaha, akkor most újra elhatalmasodott a bűn. A világ az istentelenség, az önzés, a gonoszság kezében van. Jézus halála óta ennek nem szabadna így lennie. Jézus kereszthalála kegyelmeit folyamatosan árasztani akarja. Ezért halála előtti este megmutatta tanítványainak, hogy a bekövetkező halála érdemeit minden kor minden emberének állandóan adni kívánja. Külön átváltoztatta a kenyeret és a bort, hogy érzékeltesse, másnap úgy ölik meg, hogy kiontják vérét az utolsó cseppig.„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19) Megadta minden idők minden emberének a bűn elleni harc folyamatos erőforrását, a kegyelem győzelmének lehetőségét.Sajnálatos tény, hogy az eucharisztikus áldozat idővel háttérbe szorult. Elfeledték értelmét, a sátán ügyesen átprogramozta sokak gondolkodását, elhitette, hogy nincs szükség a szentmisére, elég, ha olvasunk Jézus szenvedéséről és haláláról, prédikálunk és elmélkedünk róla.Nem csengett elég erővel fülünkben a krisztusi parancs: „Ezt cselekedjétek” Nem szenteltek papokat, nem adták át az átváltoztató hatalmat, papok helyett lelkészek vezették a gyülekezeteket. Hogyan áradjon túl a kegyelem a mai bűnök fölött? Sajnálatos, hogy a katolikus Egyházban kevés a pap, de azért vagyunk, szolgálunk, misézünk, teljesítjük Jézus parancsát. Híveink túlnyomó része viszont nem vesz részt a szentmiséken még vasárnapokon sem. Szomorú statisztikai adat: hazánkban a magát katolikusnak vallók 10-15 százaléka jár rendszeresen szentmisére.Megroggyant a hitünk,ez a mulasztások oka. Sokat panaszkodunk, hogy túlárad a bűn. Hiába van törvény, rendőrség, bíróság, nem tudnak úrrá lenni a bajokon. Ki tudna segíteni? Mi katolikusok. Ha minden katolikus hívő ott szorongana a templomban, hittel hallgatná a Szentírás és szentbeszéd tanítását, okosodna és hangolódnék a bűnbánatra, eredménye lenne. Az átváltoztatás ideje elérkezik. Mély csend övezi a nagy pillanatot: Jézus szól a miséző pap nyelvével: „Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik. Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé,mely értetek és mindenkiért kiontatok a bűnök bocsánatára. 
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Megtörtént Jézus akarata szerint keresztáldozatának jelenvalóvá tétele. Bőségesen árad a nekünk szánt kegyelem.Krisztusi módon túlárad minden bűnön,bajon,
orvosol mindent.Ha van, aki kéri és elfogadja hittel,mint a Fia áldozatát helyesen értékelő és elfogadó Szűzanya, vagy legalább, mint a bűneire ráébredő, a Jézusból áradó kegyelmet jól felfogó jobb lator.Mert a kegyelem mindig túlárad minden bűnön,gonoszságon ma is, de, hogy részesedhessünk, belőle tudatosan kérni kell. Milyen nagyhatalommá válik ilyenkor az igaz hívő! Kérheti a kegyelmet barátra és bűnösre egyaránt.Gondoljuk meg ezt az üzenetet és próbáljunk ennek megfelelően részt venni a szentmisén minél gyakrabban, de legalább vasárnapokon.„Ezt cselekedjétek!”

Advent 2. hete szerda

Advent 2. hete szerda 

Iz 40,25-31,Mt 11,28-30

„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket”

Ez az evangéliumi részlet, amelyet Egyházunk a mai napon olvastat a szentmisén, egy rövid fejezet záradéka. Ez a fejezet rámutat arra, hogy az emberek a napi gondok, a fizikai és a szellemi munka fáradalmai mellett még gyötrelmet is jelentenek Isten gyermekeinek, de Jézus figyelmes szeme meglátja, és segíteni tudó Szíve azonnal hív is bennünket, hogy nála keressünk megnyugvást. „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítlek titeket”Nézzünk egy-két különleges fájdalmat, hátha felfedezzük bennük a magunk nehézségeit. Keresztelő Jánost börtönbe vetették, mert prófétaként beleszólt a királyi család belső ügyeibe. Közhírré vált, hogy Galilea tartomány királyi rangú császári helytartója, Heródes Agrippa feleségül vette bátyja, Fülöp elvált feleségét. A közhírt János is meghallotta, figyelmeztette a királyt, hogy ezt az Isten törvénye tiltja. Az új királyné éktelen haragra lobbant, tiltakozott Heródesnél, aki elfogatta Jánost és börtönbe záratta. Ez önmagában is elkeserítette a jóakaratú embereket. Az őt látogató tanítványok még tetézték gondjait, amikor faggatni kezdték, hogy valóban a Názáreti Jézus-e a Messiás.János ünnepélyes nyilatkozatára hivatkozott, amelyben kinyilvánította, hogy Jézus az Isten küldötte Messiás, de azért ajánlja a személyes meggyőződést is. Jézushoz küldi őket, kérdezzék meg őt magát. Jézus pedig egész napos gyógyítását említi. Hivatkozik prófétai jövendölésre is, hogy „Igen, ő Illés, aki eljön” (Mt 11,14) Ezután mondja el biztató üzenetét:„Jöjjetek hozzám, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok,és én felüdítlek titeket.Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek.

Az Eucharisztikus Jézus imádása.

Az Eucharisztikus Jézus imádása. 

Az apostolok magánházakban teljesítették az Úr parancsát: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Énekeltek zsoltárokat, olvastak, beszéltek Jézusról, értünk vállalt haláláról, és átváltoztatva a kenyeret elsődlegesen Jézus Testévé, másodlagosan az Ő Vérévé, majd a kehelybe öntött bort elsődlegesen Jézus Vérévé, másodlagosan Testévé. Így idézték vissza, tették jelenvalóvá a legszentebb áldozatot, amelynek az volt a lényege, hogy az Úr feláldozta magát úgy, mint az ószövetségi áldozatoknál, amikor az áldozati bárány testéből kiontották a vérét. Majd megáldoztak, magukhoz vették Jézust mindkét szín alatt. Beteljesült Jézus ígérete: „Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok”. (Jn 14,18) Az egyesülést követő csendben immár nem kívülről szólt hozzájuk Uruk, hanem a lélek zárt palotájában. Mindenki szíve trónusára ültethette Őt. A közösségbe elmenni nem tudó betegekhez és üldözött, bebörtönzött keresztényekhez pedig elvitték az Eucharisztiát, áldozat drága Gyümölcsét, hogy ugyanúgy részük legyen látogatása kegyelmeiben. A kis ministráns, Tarziciusz is ezt a küldetést kapta: vitte mellére szorítva, majd védte pogány társai avatatlan érintésétől, majd élete feláldozásával ismerte el az oltáriszentségi Jézust legfőbb Urának, azaz imádta Őt. Justinus, a pogány filozófusból lett keresztény író, hitvédő ezekről a II. században tesz értékes írásbeli tanúságot. (+165) Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy az eucharisztikus Jézus imádását az eddig mondottakkal vezetjük be, de a XIII. század nagy ferences hittudósa, Szent Bonaventura a szentmise bemutatása után mély alázattal imádta szívében élő Urát, és imájában ezekről a titkokról elmélkedett. Ezt az imát mondtuk mi is minden szentmisénk után a sekrestyei imazsámolyon térdelve latinul: „íme, jóságos, édes Jézusom, térdre borulok szent színed előtt és lelkem egész buzgóságával kérlek és könyörgök hozzád, kegyeskedjél az én szívembe önteni a hit, remény és szeretet élő érzelmeit, bűneim fölött igaz bánatot és azok jóvátételére elszánt, erős akaratot. Megilletődéssel és szívbéli fájdalommal veszem fontolóra öt szent sebedet és elmélkedem fölöttük, szemem előtt tartva, amit már Dávid próféta mondott rólad, jóságos Jézus: „Átlyukasztották kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat”. (Zsolt 21,18) Atyánk maga szenvedett Fiában, mert nem lett volna szíve valamelyik teremtményét megszenvedtetni ilyen irtózatosan. Fülébe csengett a haláltusából a meggyötört ajkakról: „Éli, Éli, lamma szabaktáni?” Azaz: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46 Zsolt 21,2) Majd utolsó szavával a tökéletes engedelmesség jeleként ezt mondta Jézus: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Erre a csodálatos szeretetre mit válaszolhat Jézus Atyja és a mi Atyánk? Két hű öreg zsidó kezébe teszi a szerszámokat, hogy fájó szívvel húzzák ki Fia kezéből az otromba szegeket, vigyázva engedjék le a durván kivégzett Testet, és az anyai szeretet ölébe fektessék. Az Atya pedig végtelen szeretetébe csókolja Fiát. És megáld engem és minden testvéremet, akik nem hagyjuk el a Bonaventura-imát és az Atya hálás szeretetét idéző Mi Atyánk imát, mert most is együtt öleljük, gyászoljuk hálás szívvel és imádjuk a Fiút. Az Üdvöz légy imában pedig átkaroljuk Nagyasszonyunkat. Nem tudtuk megvédeni Megváltónkat a szenvedésektől, Édesanyját a „Nemes Társsal való együtt szenvedésétől, legalább a történelemben elsikkasztott sok viszontszeretet pótlásaként tőlünk nyerjen némi viszonzást. 

Krisztus a mindenség Királya 9.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés kilencedik rész

Mikor Jézus felébresztette tanítványait, attól a perctől kedve megszűnt az egyedülléte, de már nem az övéi vették körül, hanem az ellenségei. Így az egyedülléte gyászos közösséggé minősítette a főpapok fegyvereseit és az erre az alkalomra felfogadott rongyos gárdát. Júdás szervezett mindent. Elmondta, hogy Jézus hol tölti majd az utolsó vacsora utáni rövid pihenőt, de az elfogatásához nagyobb fegyveres erőre lehet szükség, hiszen a maradék tizenegy tanítvány biztosan az Úr védelmére kel. A Getszemáni kert Jézus egyik ismerőséé volt. Engedélyével Jézus akármikor ott tölthette a tavaszi, nyári és őszi éjszakákat. Az áruló is pihent ott épp eleget. A harminc ezüstpénzzel a nyakában igen öntudatos áruló lett. Ha már nem lehetett pénzügyminiszter egy alakuló messiási birodalomban, legalább a harminc ezüst ott csilingel egy spárgán a nyakában. Mint az elfogó csapat parancsnoka, hatalmas öntudattal közeledett Jézushoz, hogy megcsókolja. Jézus megkérdezte: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? (Lk 22,47b) Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, kardot rántsunk ellenük? Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét. De Jézus így szólt: Hagyjátok, elég! Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította. Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal! Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé” (49-53) a fül-levágás és meggyógyítása után fontos igazságokat mondott ki Jézus: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?”(Mt 26,52-54) a figyelmeztetés Péternek szólt elsősorban, aki egyszer már hősies kiállásról tett bizonyságot, hogy Jézussal együtt még meghalni is kész, az Úr arra figyelmeztette, hogy egyszerű nők és melegedő szolgáktól úgy megrémül, hogy háromszor tagadja meg Mesterét még a hajnali kakasszó előtt. Az Atyát pedig azért nem kéri angyalhadak küldésére, mert a világ megváltásáról van szó, ami csak az ő egyedüli szenvedése és kereszthalála árán történhet meg. Már nyolc évszázaddal korábban megmondta Izajás próféta, hogy a Messiásnak egyedül kell szenvednie a megváltásért, bár bíróként ő is kemény büntetést ró ki Edom ellen és a megátalkodott bűnösökkel szemben is: „Ki az, aki Edomból jön, Boszrából, vörös ruhában; aki olyan ékesen van öltözve, s úgy lépdel ereje teljében? Én vagyok az, aki igazságot beszélek, és hatalmam van a szabadításra. Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem… Körülnéztem, de nem akadt senki, aki segítsen, csodálkoztam, de nem találtam támaszt”.(Iz 63,1-3. 5) Jézust elfogták, az apostolok pedig szétfutottak. Így beteljesült Izajás fentebbi jövendölése. Péter ugyan Jánossal együtt messziről követte Urát, de aztán amikor Annáshoz, a volt főpaphoz vitték az Urat, Jánost beengedték, mert hal-szállítója volt a konyhának. A kint ragadt Pétert János kezességére beengedték ugyan az udvarra, de a portás lánynak gyanús volt, rá is kérdezett, Péter pedig megijedt a gyanúsítástól, tagadta Mesterét. Amikor Kaifáshoz, az aktuális főpaphoz kísérték Urunkat, követte Jézust, Ott meglátta egy másik szolga, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, és felismerte Pétert. Péter ijedten tagadott. És ezt megismételte harmadszor is, amikor galileai táj-szólása miatt gyanút fogtak: „Ember, tagadta újra Péter, nem tudom, mit beszélsz. Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas. Az Úr megfordult, és rátekintett Péterre”(Lk 22,60-61)

Advent 2. hete kedd

Advent 2. hete kedd 

Iz 40, 1-11; Mt 18, 12-14

Ha a száz közül egy elkóborol

A mai szentírási idézetek együtt szolgálnak elmélkedési anyagnak. Az izajási olvasmány sorrendben előbb van, mint az evangélium, én azonban úgy látom jobbnak, ha felcserélem őket: az alapgondolat ugyanis ez lesz: Isten Fia a rengeteg teremtmény közül a legkedvesebbet, az értelemmel és akarattal felruházott embert vesztette el teljesen az ősszülők engedetlenségével. Már előbb elveszett a tiszta szellemek gyönyörű seregéből egy jelentős csapat. Ez a lázadó csapat magasabb értelemmel van megáldva. Nem mások csapták be és szakították el végtelen okos és jó Uruktól, hanem saját gőgjüknek köszönhetik helytelen döntésüket, amin már változtatni ők maguk sem tudnak. Ráadásul az anyagból és szellemből, vagy ahogyan a költő fogalmazza. „sárból és napsugárból összegyúrva” a világba helyezett embert is elcsábítja Istenatyjától. A Szentírás tanúsága szerint a bukott angyalokat nem keresi Isten, de az elcsábított embert nagyon hiányolja. Dávid hatalmas szíve és a túlvilágra érzékenyen hangolt füle fogja a jelzést, amikor az Atya és a Fiú egymással beszélgetnek ezer évvel a megtestesülés előtt: „Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítem akaratodat. (Ter 3, 15) Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40, 7b -9) Amikor pedig már a földön él és emberi alakban tanítja embertestvéreit a Fiú, akkor így figyelmezteti hallgatóit, de későbbi századok híveit is az emberek iránti különös szeretetére: „Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és egy azok közül elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek, jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül”. (Mt 18, 12-14) a sok száz évvel korábban élt Izajás pedig a zsidók babiloni fogságából hazainduló csoportjának adott előre vigasztalást: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért”.(Iz 40, 1-2) a Megváltó ezt az üzenetet kiterjeszti a világ minden vétkes emberére. A bocsánat gyökere a mennyei Atya végtelen szeretete. Ő küldi Fiát a földre, hogy végtelen isteni szeretetét beleültesse emberi szívébe, és a kettőt együtt ajánlja föl Atyjának áldozatul: „íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti”. (10-11) Legyetek velem együtt az említett hang, és kiáltsátok többi testvérünk felé velem együtt:a Megfeszített mindent megtett értünk a kereszten.Mindenkit átölel,aki hozzá jön.Elsősorban a várandós és gyermekeit ölelő édesanyákat. 

Szeplőtelen fogantatás II.

Istenem, jöjj segítségemre! 

Uram, segíts meg engem!



Csendüljön hálaénekünk, 
éledjen újra örömünk: 
az Isten Anyja, Mária 
e nap lett földünk vándora. 

Világ tündöklő csillaga, 
a Fény leánya, Mária, 
Fiad megőrzi lelkedet, 
hogy elkerüld a vétkeket. 

Az ősi bűnért, átokért 
megszenved minden nemzedék: 
Fiad mellett szeplőtelen 
te vagy csak, tiszta, bűntelen. 

Mint Góliátot győzte le 
egykor Dávid kőfegyvere, 
a bajt hozó kígyó fejét 
lábad, hatalmad zúzta szét. 

Alázatos, szelíd galamb, 
kihez bűn szennye nem tapad, 
az Úr irgalma nagy jelét: 
hozod zöld ágként: szent kegyét! 

Atyának, Léleknek legyen 
Fiaddal együtt tisztelet, 
tőlük nyerted szentségedet, 
a fénylő nagy kegyelmeket. Ámen. 

Jahveh Szolgájáról 4.

Jahveh Szolgájáról 

elmélkedés negyedik rész

Az Úr Szolgája az emberek üdvözítésére jön a földre. Isten szereti az embereket, csodálatos ajándékokkal halmozta el teremtésük alkalmával. Ezeknek a foglalata volt, hogy a megszentelő kegyelem révén gyermekeivé fogadta őket. Ezt a végtelen szeretetet a kezdet kezdetén gyermekded örömmel fogadta Ádám és Éva, és viszonozták is teljes odaadással. Ámde jött a kísértés. Ha megszegitek Isten tilalmát, akkor még nagyobb örömökben lesz részetek, istenként uralkodhattok ti is, mércéje lesztek jónak és rossznak. Elkövették a bűnt. Győzött Évában valami érthetetlen nagyravágyás. Aztán magával ragadta Ádámot is. Isten számára óriási volt a sértés. A legszentebb lényegét érintette, hiszen Isten maga a Szeretet. Mit tesz az ember, ha a szeretetét csúfolják meg gonosz sértéssel? Vérig sértődik. Férfiaknál ez régen párbajt kívánt. Legtöbbször így szólt a kihívás: az első vérig! A vérig sértett Isten azonban nem így gondolkodott. Először is nem büntette őket az ördög reménye szerint azonnal a pokolba sújtva, mint a bukott angyalok hadát. Aztán kiszabott jócskán büntetéseket, de azonnal életbe léptetett egy új üdvösség-tervet, a megváltásét. Ennek lényege: az isteni igazságosság követeli a sértéssel egyenértékű büntetést, végtelen sértés, végtelen büntetés-, de ezt nem az egyszerű emberekkel vállaltatja, hanem Fiában maga vállalja el. Ez az isteni Szeretet lényege. Ezért írja Izajás próféta: „így szól az Úr, Izrael megváltója, Szentje ahhoz, akit megvetnek az
Emberek, akit utálnak a nemzetek, a kényurak szolgájához: Királyok látnak majd és felállnak, fejedelmek, és leborulnak, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged.”. (Iz 49,7) Izrael Istene beszél, aki szent, vagyis egészen más, mint a teremtmények. Arról nyilatkozik, hogy az emberekhez megváltást hozó Szolgáját megvetéssel utasítják el az emberek és a nemzetek nem látják szívesen, sőt kifejezetten elfordulnak tőle, a kényurak pedig felhasználnák sanda céljaikra. Ha az ószövetségi választott népre gondolt a próféta, amikor az emberekről szól, nagyon helyénvaló a látomása, hiszen a vezetők többsége elutasította Jézust, sőt ellenségnek kiáltotta ki, elvették nemzeti jogait, támogatásukra késztették az egyszerű emberek tömegét, pogányokkal feszíttették keresztre a főváros falain kívül. A kétezer éves keresztény történelem során sok új nép elfogadta Megváltónak, egész Európa keresztény lett, sőt a kereszténység központja. De keletkeztek újabb vallások is, amelyek más megváltót hirdettek és fogadtattak el, meggyűlöltetve Jézust és híveit. Más nemzetek elvitatták istenségét, az Atyától való küldetését, egyszerűen pogány nép szülte közembernek kiáltják ki ma is, mutogatnak csontjait takaró sírhalmot. Voltak önkényurak, akik kihasználták rendszerük támogatására sajátítva ki a tanítását. Ezek bizony lehangoló üzenetek, de nem csökkentik a Szolga szeretetét. Vállalja, és kifejezetten megtéríteni törekszik ellenségeit is, hiszen ezért jött, és rajta kívül nincs üdvösség. De mindig nagy szükség van pozitív példára is, hogy a Szolga emberileg is érezze Atyja hatalmát küldetése teljesítése közben. A mindenkit ülve fogadó királyok felállva tisztelik meg, fejedelmek borulnak térdre neve hallatára. Milyen hamar megnyilatkozik ez, amikor a bölcsek, a három királyok messze földről érkeznek imádni a Kisdedet. A történelemben pedig mennyi király és fejedelem hódolt meg előtte! Köztük vannak a magyar királyok is, sőt az utolsó magyar fejedelem, Géza is. A felsorolt emberi példákon kívül nyilvánosan tanúságot tesz róla a küldő Mennyei Atya is.Amikor Keresztelő Szent János és nagy csoport figyeli a Jordán partjára kikapaszkodó Jézust, a Szentlélek galamb alakban fölötte lebeg, az égből pedig az Atya szól zengő hangon: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”(Mt 3,17) 
Három apostola füle hallatára is megismétli az Atya a táborhegyi színeváltozás alkalmával(Mt 17,1-8) Mindez a kegyelem idején, tehát Jézus nyilvános működése alatt történik.

Szeplőtelen Fogantatás főünnep

Szeplőtelen Fogantatás főünnep

Nagy győzelem ünnepe van ma.

A fán győztes sátán boldogan könyvelte el sikerét. Isten fogadott gyermekeit kiragadta Isten kezéből, elcsábította őket, elvette örökségüket a földön és az égben! A válasz Isten végtelenül irgalmas szeretete volt. Messiást küldök, Ő majd helyrehoz mindent. Legyőzi a sátánt, tönkreteszi hatalmát, „te pedig csak sarkát mardosod.”A Messiás győzelme minden ember bűneire bocsánatot hoz. Az ősbűnre és következményére, az eredeti bűnre, a személyes bűnökre is, visszahatóan és előre is. Az eredeti bűn feletti győzelem Mária Szeplőtelen fogantatása. Isten ezt bennfoglalóan előre mondja, az Ősevangéliumban, és megvalósítja a Szeplőtelen Fogantatás ajándékában. Ennek értelme a Megváltó jövendő Édesanyjának a fogantatásakor fejeződik ki. Isten olyan lelket teremt neki, amelyen rajta van a megszentelő kegyelem. Ilyen volt Ádám és Éva lelkének a teremtése. Az ősszülők leszármazottainak a lelkét Isten úgy teremti, hogy nem teremt hozzá megszentelő kegyelmet. Ez tehát e kegyelemtől megfosztott lelkiállapot. Az olyan lelkiállapotot, amely a megszentelő kegyelem elvesztését követi, a bűn állapotának hívjuk, ami már a személynek a bűne. Az el nem nyert megszentelő kegyelem állapotát is bűnnek hívjuk, megkülönböztetésül eredeti bűnnek. Ennek orvoslása a Megváltó érdeméből fakadó keresztségi kegyelem. Ettől a Boldogságos Szüzet megóvta az Úr azzal, hogy lelke teremtésekor azonnal megteremtette és lelkéhez kapcsolta a megszentelő kegyelmet. Ezt nevezzük Szeplőtelen Fogantatásnak. Isten nem akarta, hogy Fiának Édesanyja akár csak egy pillanatra is a sátán alattvalója legyen a bűnös lelkiállapot miatt, hiszen Ő lesz a sátántipró Asszony. Mária, tehát kivétel az ősi törvény alól. A „kegyelemmel teljes” megszólítás, az istenanyai méltóság, a Ter 3,14-ben hangoztatott győzelemre hívta fel a figyelmet, s a nagy kiváltságra. Duns Scott János előtt ezt kétségbe vonták. Jézus megváltói tettébe Mária is beletartozik. Duns Scott János szerint igen, de előre lehetett venni ezt a megváltást, amit Mária már fogantatásakor megkapott. Korunkat is támadja a sátán. Sokan nem igénylik a megszentelő kegyelmet, próbáljunk hatni rájuk.

Jahveh Szolgájáról III.

Jahveh Szolgájáról 

elmélkesés harmadik rész

A Szolga elsődlegesen az Úr szolgája. Természete szerint az Úristen képmása, aki tőle született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a Valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény. Nem emberi módon született az Atyától, hanem szellemi születéssel. Ő a Szentháromság Második Személye, a Fiú. Megtestesült a Szentlélek erejéből és emberré lett értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért. Ettől kezdve, hogy emberi testet öltött, az embereknek is szolgált Atyja akarata szerint. Tanította, gyógyította őket.Ennek a szolgálatnak legszembetűnőbb megnyilatkozása volt az utolsó vacsorai lábmosás. Péter apostol fogta fel eme szolgálatnak igazi értelmét: „Uram, te mosod meg az én lábamat? Jézus azt felelte neki: Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni. Péter erre így szólt: Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha! Jézus azt felelte neki: Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem. Akkor Simon Péter azt mondta: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is! Miután megmosta a lábukat, és fölvette felsőruháit, újra leült és azt mondta nekik: Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok Engem: Mester, és: Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom nektek: nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte” (Jn 13,6-9.12-16) A Szolga itt nyíltan kifejti, hogy „az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28) Izajás így fejezi ki ezt: „Én vagyok az Úr, ez az én nevem; és dicsőségemet nem adom másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Iz 42,6) Szolgájának azonban kifejti: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket”. (6-7) Vagyis Fiának minden hatalmát odaadja. A Szolga hivatása, amint föntebb fejtegettük, örök. De a küldetés földi valóra válását így vezeti be a próféta: „Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból. Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem.” (Iz 49,1) Urunk a megváltás tényleges kezdetétől új nevet kap: „Ne félj, Mária! Kedvet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni, az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és uralkodásának nem lesz vége”. (Lk1,30-33)„Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékába rejtett el engem; olyanná tett, minta hegyes nyíl, tegzébe dugott engem”. (Iz 49,2) a Szentlélektől irányított Simeon próféta a negyvennapos Jézust felismeri, keze árnyékába veszi, és jövendöl: „íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet is tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai”. (Lk 2,34-35) a gonosz Heródes gaz szívében a bölcsek útra bocsátásakor már készen áll a Messiás-gyilkolás terve. Amikor a bölcsek angyal segítségével túljárnak a király eszén, a kis Jézus biztos kiirtásáért megöleti az összes betlehemi kisdedet két évestől lefelé. Jézus pedig megmenekül, mint tegezbe rejtett nyíl, ami viszont vészes betegséget röpít Heródes testébe.(Mt 2,16) A Messiás nyilvános működését így jövendöli meg Izajás:„Most pedig így szól az Úr, aki anyám méhétől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd: a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig”. (5-6) Jézus nem tette ki lábát Izrael határain kívül, de vérét mindenkiért kiontotta, majd mennybemenetele előtt megparancsolta apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15)

Az Isten Báránya 8.

Az Isten Báránya

elmélkedés nyolcadik rész

Az égi Bárány beteljesíti ígéreteit a mennyei boldogságban. Itt a földön az emberi jólét jele a víz és az ennivaló bősége. Itt a munka árán szerzi meg az ember ezeket a javakat. Odaát pedig Isten és a Bárány nyújtja nekünk mindazt, ami boldogságunk alapja: „Azután megmutatta nekem az élet vízének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és Isten és a Bárány királyi székéből fakadt. Utcája közepén és a folyó mindkét partján az életfája volt, amely tizenkétszer terem gyümölcsöt, minden egyes hónapban meghozza a maga gyümölcsét; és a fa levelei a nemzetek gyógyulására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem Isten és a Bárány királyi széke áll benne, és szolgái szolgálnak neki. Látni fogják az ő arcát, és homlokukon lesz az ő neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világosítja meg őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké”. (Jel 22,1-5) Érdekes megfigyelnünk, hogy a mostani környezetszennyezés helyett, mint ígér a Bárány kristálytiszta és ragyogó folyóvizet, az élet fájának havonta beérő termését, és leveleinek orvosi hatását a nemzetek gyógyulására ingyen mindenkinek. A Bárány Istennel együtt fogadja a mennyországhódoló imádását. (5,8.13) „Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak”. (7,9-10) A Báránynak isteni hatalma van. A régtől lezárt pecsétes iratot ő nyitja ki, ő hajtja végre Isten örök végzéseit a gonoszok ellen: „Láttam, amint a Bárány felnyitott egyet a hét pecsét közül, amint mennydörgésszerű hangon így szólt: Jöjj! És láttam egy fehér lovat, a lovon ülőnek íj volt a kezében, és megkoronázták, ő pedig diadalmasan kivonult, hogy győzzön”.(6,1-2) Gonosz ellenségei pedig összeomolnak a büntetés idején: „A föld királyai, a fejedelmek, a hadvezérek, a gazdagok és az erősek, minden szolga és szabad ember a hegyek barlangjaiba és kősziklái közé rejtőzött, és azt mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Omoljatok ránk és rejtsetek el minket a trónon ülő elől és a Bárány haragja elől! Mert elérkezett az ő haragjuk nagy napja, és ki képes megállni azon?” (6,15-17)A sátán és gonosz vadállatai ellen vívott világvégi nagy harcban a Bárány lesz a győztes: „Harcolni fognak a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, mert ő az uraknak Ura és a királyoknak Királya; akik pedig vele vannak, azok hivatottak, választottak és hűségesek”. (17,14) „Ruhája és ágyéka fölé ez van írva: Királyok Királya és uralkodók Ura”.(19,16) Amikor pedig félelmetes oroszlánként kivívta győzelmeit, megtarthatja lakodalmát az mennyei Jeruzsálemmel, az Egyház jelképével. Ekkor már újra szelíd Bárány-létének jelét ölti magára: „Örvendezzünk és vigadjunk, és adjuk meg neki a dicsőséget, mert eljött a Bárány menyegzője és a jegyese felkészült. Ekkor így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára! Majd azt mondta nekem: „Ezek Isten igaz igéi”. (19,7.9) „Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt, és így szólt hozzám: Gyere; megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét! Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz”. (21,9-11) Ezzel a gondolattal fejeződjék be az Isten Bárányának csodálatos titka:a Bárány Pásztorrá változik, aki az élő vizekhez vezeti üdvözült népét.

Advent 2. vasárnapja

Advent 2. vasárnapja

Iz 11, 1-10 Róm 15, 4-9 Mt 3, 1-12

„Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Jézus Krisztus akarata szerint egyetértsetek.

Szent Pál apostolnak a legújabb időkig tizennégy apostoli levelet tulajdonítottak keresztény őseink. Ezek közül a legtöbbet olyan közösségeknek írta, akiket ő tanított a krisztusi hit alapjaira, és messzire távozva, tovább akarta képezni egykori tanítványait a hit és az erkölcs tudományában. Olyanoknak is írt levelet, akiket nem tanított személyesen. Ilyen a Rómaiakhoz írt levele is. Bemutatja nekik a tetteinkért számon kérő Istent, aki régen felkarolta Izrael népét, de irgalmát kiterjesztette a pogányokra is. Ezek közé tartoztak a római hívek is. A mindent jó előre és bölcsen elrendező Isten ezt a részt olvastatja ma minden közösségünkben: „Mindazt, amit egykor megírtak, a mi okulásunkra írták, hogy az írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vígasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, és egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját!" (Róm 15, 4-5) Szent Pál maga is „egykori író" lett, a jövőnek szánt írás nekünk is szól. Okulnunk kel belőle: türelmet és vigasztalást ebből kell merítenünk. Boldogan vesszük tudomásul, hogy ezer esztendős keresztény hazánk szörnyű megpróbáltatás után érezheti Jézus és az Ő Atyja jóságát: szellemi és anyagi nyomorunkból kezdünk felemelkedni. Mit kell tennünk? Meg kell gondolnunk helyzetünket: Gonosz hatalmak az utolsó száz év alatt elvették hazánk területének kétharmadát, rabságba döntötték magyar testvéreink millióit. Bele erőszakoltak minket két iszonyú világháborúba. Családjainktól rekvirálták vagyonukat, és legnagyobb kincsünket: a hitünket. Eladósították hazánkat, igyekeztek utolsó forintjainkat és maradék földünket, vizünket elherdálni. Ezt a folyamatot senki idegen nagyhatalom nem tudta vagy akarta megakadályozni, de még népünk fiainak hatalmas tábora sem. Egyedül maradt egy kisebb felelős csoport, aki becsülettel harcolt a jog és mindenek felett a hit erejével. Mindkettő Isten ajándéka. Ezt nyíltan meg kell vallani és Istennek, a Magyarok Nagyasszonyának és a melléjük sorakozott becsületes, okos honfitársainknak meg kell köszönnünk. Köszönetünk meg mutatkozott azzal is, hogy örök emlékezetül az utókornak országunk alapokmányában foglaltuk. Jézus kiállást vár tőlünk az igazság mellett: „Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, en is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, en is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van"(Mt 10, 32-33)