Krisztus a mindenség Királya
elmélkedés tizenkettedik rész
Jézus Pilátus előtt.
Amikor a zsidó főtanácsnak sikerült megtalálni a tömegek ellenére a jogi utat a halálos ítélet meghozatalához (Lk 22,68-71), „fölkerekedett az egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. Ott vádolni kezdték: Azt tapasztaltuk, mondták,hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás király. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy-e a zsidók királya? Magad mondod, felelte. Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek. De azok erősködtek: Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig’(Lk 23,1-5) Pilátus nem szerette a zsidókat, legalábbis a vezetőket. Tudta, hogy gyűlölik a Zsidó-országot római tartománnyá alázó ellenséget. Nem Jézus tiltja az adófizetést, hanem a zsidó vezetők. Talán hallott arról, hogy a farizeusok és a római párti zsidó szaddúceusok lépre akarták csalni Jézust: „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem szabad?”(Mt 22,17) Jézus kért tőlük egy adópénzt. Megnézte, és ezt kérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez? A császáré, felelték. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták, és eloldalogtak” (20-22) De ha ezt a történetet nem is ismerte a helytartó, ismerte alattvalói lelkületét. Megérezte szavaikból, hogy „a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak, és elhatározták, hogy halálra adják. Megkötözték, elvezették és átadták Pilátus helytartónak”.(27,1-2) A helytartó megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Te mondod, felelte Jézus. A főpapok és a vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Vajon miért? Jézus már hetekkel korábban három ízben is megjövendölte, hogy népe főpapjai és főtanácsa elfogatja, rettenetesen megszenvedteti és a rómaiak kezére adja, akik majd keresztre feszítik, megölik. Pilátust is ismerte, de tudta, hogy mindent megtesz érte, hogy ne kelljen megöletnie. Íme a mentési kísérletek: Ősi szokás szerint minden húsvétkor szabadon engedett egy elítéltet, akit a nép kért. Most felajánlott egy népi döntést: Jézussal, a „zsidók királyával szembe egy gyilkost állított. Tudta, hogy Jézust csak irigységből akarták elpusztíttatni. A gyilkostól mindig félni kell majd, mégis Barabást kérte vezetői parancsa szerint az egyszerű nép. Pilátusnak üzent a felesége: „Ne legyen közöd annak az embernek dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta”. A két kérést elutasították. Ekkor vizet hozatott, és a nép döntését a saját meggyőződésével próbálta megváltoztatni. Nyilvánosan megmosta kezét, közben így szólt: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok. Ti lássátok” Erre az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon!” ( Mt 27,15-25) Pilátus eme kísérletek kudarca után Jézust átadta a szenvedtetésre, majd a keresztre feszítésre. Az első kínzás a megostorozás volt. A katonák az Urat bevitték a helytartóságra. A kíváncsiakat beengedték a karzatra. Emmerich Katalin szerint Jézus, ott látva édesanyját is, felkiáltott neki: „Anyám, fordítsd el arcodat! Az ostorozás kegyetlen látvány!” A négyszer két katonakülönböző vesszőkötegekkel sorakozott fel, és kíméletlenül csépelte a legszentebb testet. A látnoknő szerint Jézus minden csapásra megborzongott és halkan fel-feljajdult. Ebbe a borzalmas szenvedésbe a legtöbb elítélt belehalt. Azoknak a megváltói szenvedéseknek, amelyeket Jézus vállalt az emberiség ősi és korunkbeli szörnyű bűnei bocsánatáért, talán még a fele sem történt meg. Ruháját ugyanis vörös katonaköpennyel pótolták és rossz székre ültetve, fejére a gredicsia tavaszi metszéséből származó vesszőnyalábbal korona-utánzatot nyomtak a fejére, és előtte esetlen térdhajtásokkal ordították: „Üdvözlégy, zsidók királya” Közben leköpdösték, fogták a nádat, s verték a fejét „Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék”(Mt 27,31)
elmélkedés tizenkettedik rész
Jézus Pilátus előtt.
Amikor a zsidó főtanácsnak sikerült megtalálni a tömegek ellenére a jogi utat a halálos ítélet meghozatalához (Lk 22,68-71), „fölkerekedett az egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. Ott vádolni kezdték: Azt tapasztaltuk, mondták,hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás király. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy-e a zsidók királya? Magad mondod, felelte. Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek. De azok erősködtek: Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig’(Lk 23,1-5) Pilátus nem szerette a zsidókat, legalábbis a vezetőket. Tudta, hogy gyűlölik a Zsidó-országot római tartománnyá alázó ellenséget. Nem Jézus tiltja az adófizetést, hanem a zsidó vezetők. Talán hallott arról, hogy a farizeusok és a római párti zsidó szaddúceusok lépre akarták csalni Jézust: „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem szabad?”(Mt 22,17) Jézus kért tőlük egy adópénzt. Megnézte, és ezt kérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez? A császáré, felelték. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták, és eloldalogtak” (20-22) De ha ezt a történetet nem is ismerte a helytartó, ismerte alattvalói lelkületét. Megérezte szavaikból, hogy „a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak, és elhatározták, hogy halálra adják. Megkötözték, elvezették és átadták Pilátus helytartónak”.(27,1-2) A helytartó megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Te mondod, felelte Jézus. A főpapok és a vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Vajon miért? Jézus már hetekkel korábban három ízben is megjövendölte, hogy népe főpapjai és főtanácsa elfogatja, rettenetesen megszenvedteti és a rómaiak kezére adja, akik majd keresztre feszítik, megölik. Pilátust is ismerte, de tudta, hogy mindent megtesz érte, hogy ne kelljen megöletnie. Íme a mentési kísérletek: Ősi szokás szerint minden húsvétkor szabadon engedett egy elítéltet, akit a nép kért. Most felajánlott egy népi döntést: Jézussal, a „zsidók királyával szembe egy gyilkost állított. Tudta, hogy Jézust csak irigységből akarták elpusztíttatni. A gyilkostól mindig félni kell majd, mégis Barabást kérte vezetői parancsa szerint az egyszerű nép. Pilátusnak üzent a felesége: „Ne legyen közöd annak az embernek dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta”. A két kérést elutasították. Ekkor vizet hozatott, és a nép döntését a saját meggyőződésével próbálta megváltoztatni. Nyilvánosan megmosta kezét, közben így szólt: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok. Ti lássátok” Erre az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon!” ( Mt 27,15-25) Pilátus eme kísérletek kudarca után Jézust átadta a szenvedtetésre, majd a keresztre feszítésre. Az első kínzás a megostorozás volt. A katonák az Urat bevitték a helytartóságra. A kíváncsiakat beengedték a karzatra. Emmerich Katalin szerint Jézus, ott látva édesanyját is, felkiáltott neki: „Anyám, fordítsd el arcodat! Az ostorozás kegyetlen látvány!” A négyszer két katonakülönböző vesszőkötegekkel sorakozott fel, és kíméletlenül csépelte a legszentebb testet. A látnoknő szerint Jézus minden csapásra megborzongott és halkan fel-feljajdult. Ebbe a borzalmas szenvedésbe a legtöbb elítélt belehalt. Azoknak a megváltói szenvedéseknek, amelyeket Jézus vállalt az emberiség ősi és korunkbeli szörnyű bűnei bocsánatáért, talán még a fele sem történt meg. Ruháját ugyanis vörös katonaköpennyel pótolták és rossz székre ültetve, fejére a gredicsia tavaszi metszéséből származó vesszőnyalábbal korona-utánzatot nyomtak a fejére, és előtte esetlen térdhajtásokkal ordították: „Üdvözlégy, zsidók királya” Közben leköpdösték, fogták a nádat, s verték a fejét „Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék”(Mt 27,31)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése