RÓMAI SZENT BÁLINT

Szent Bálint
 

Bálint (Valentinus) annyit tesz, mint valorem tenens, ‚erőt bíró’, azaz a szentségben állhatatos; vagy valens tyro ‚erős újonc’, azaz Krisztus katonája. Az a katona erős, aki sohasem bukott el, vitézül harcol, bátran védekezik, és nagy győzelmet arat. Így Bálint sem hátrált meg a vértanúságtól menekülve, lesújtott a bálványimádásra azt megsemmisítve, megvédte a hitet azt megerősítve, és győzött szenvedve.

Bálint tiszteletre méltó pap volt, akit Claudius császár magához hívatott és megkérdezte őt, így szólván: „Mi lelt, Bálint? Miért nem élvezed barátságunkat azzal, hogy a mi isteneinket imádod és hiú babonádat elveted?” Mire Bálint: „Ha Isten kegyelmét ismernéd, ezt semmiképpen nem mondanád, hanem lelkedet elfordítanád a bálványoktól és Istent imádnád, ki a mennyekben van.” Akkor valaki, aki Claudius mellett állt, így szólt: „Mit akarsz mondani, Bálint, a mi isteneink szentségéről?” Mire Bálint: „Róluk semmit sem mondok, hacsak azt nem, hogy szánalmas és minden tisztátalansággal teli emberek voltak.” Erre Claudius: „Ha Krisztus az igazi Isten, miért nem mondod meg nekem az igazat?” Mire Bálint: „Bizony, Krisztus az egyetlen Isten, s ha hiszel benne, lelked üdvösséget nyer, az állam gyarapszik, minden ellenséged fölött győzedelmeskedsz.” Claudius pedig így szólt a mellette állókhoz: „Római férfiak, hallgassátok, milyen bölcsen és helyesen beszél ez az ember!” Akkor így szólt a prefektus: „Félrevezeti a császárt! Hogyan is hagyhatnánk el azt, amit gyermekkorunktól vallunk?” És akkor Claudius szíve megváltozott, Bálintot egy másik parancsnok őrizetére bízták, és miután annak házába vezették, így szólt: „Uram, Jézus Krisztus, igaz világosság, világosítsd meg ezt a házat, hogy felismerjék; te vagy az igaz Isten!” Mire a prefektus: „Csodálom, hogy azt mondod: Krisztus a világosság. Viszont ha az én lányomat, aki régóta vak, megvilágosítja, megteszem, amit csak kívánsz.” Akkor Bálint imádkozva visszaadta a vak leány szeme világát, és abban a házban mindenkit megtérített. Azután a császár az Úr 253. esztendeje körül lenyakaztatta.

 

NE FÉLJETEK! ÖRÜLJETEK! 2.

NE FÉLJETEK! ÖRÜLJETEK! 
A sátán örült: az embert sikerült rávenni, hogy egyék a tiltott fának gyümölcsből. 

Nagyszerű volt a hazugsága:„Dehogy haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat” (3,4-5) Ez a szó szerinti fordítás teljesen értelmetlen. Zsidó nyelven Azt jelenti: ti lesztek a jónak és a rossznak mércéje. Ahogy ti megszabjátok, úgy lesz. Félelmetes hazugság, amivel a sátán bolondította a múlt század vezetőit, és bolondít most is sok vezetőt. Az ördög azt remélte, hogy Isten azonnal pokolra küldi Ádámot és Évát, akik félelmükben elbújtak, de Isten kedvesen szólt hozzájuk, mert sajnálta őket. Büntetnie kellett, de ez a beszélgetés rögtön reményt is ébresztett.Elvesztettétek sok ajándékomat. Nem vagytok Isten gyermekei, szenvednetek kell, meg is kell halnotok. Nem juthattok a mennyországba, csak majd akkor, ha Megváltót küldök a földre, aki asszonytól születik, és lerontja a sátán hatalmát. (3,14-19) Ne féljetek tőlem, én most is szeretlek benneteket, és segítek rajtatok! Örüljetek ennek! Ki tudja, hány év telt el ettől kezdve? Ha a mai naptól számítunk vissza, négyezer éve annak, hogy egy Ábrám nevű bálványimádó férfinak szólt Isten: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked. Nagy nemzeté teszlek és megáldalak. Benned nyer áldást a föld minden nemzedéke”. (Ter 12,1-3) Ez a végső mondat a messiási ígéret konkrét megfogalmazása. Ábrahám hite arra méltatta őt, hogy az ő törzséből születik majd a Megváltó, aki hozza Isten áldását minden népnek, az elítélt emberiség számára visszaszerzi az istengyermekséget, végül pedig az örök boldogságot. Ábrahám egyik unokája, Jákob (Izrael), halálos ágyán ezt az áldást tizenkét fia közül a negyediknek, Júdának adta át. „El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek” (49,10) Hétszáz év múlva Júda törzsének kiemelt tagja, Dávid király kapja az üzenetet Istentől: Nátán, „eredj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak: állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor” (2Sám 7,5.16) Ettől kezdve a Messiást évezreden keresztül ezzel a címmel illetik: Dávid Fia. Dávid utódai ténylegesen királyok voltak Jeruzsálem pusztulásáig, (597-596) Utána ötszáz éven át Zsidó ország helyett zsidó tartományok voltak, és ezeket helytartók kormányozták. Dániel próféta látomást kapott még a perzsa birodalom központjában: a zsidó jövőről: „Tudd meg tehát és értsd meg, annak a parancsnak kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a felkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el (kerekítve: ötszáz év), és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz többé, amely megtagadja (Vulgata) Azután egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét közepén megszűnik a véres áldozat és az ételáldozat, a templomban vészt hozó undokság lesz, és véges végig megmarad a pusztulás”. (Dán 9,25-27) Két évszázaddal korábban jövendölt arról Izajás próféta, hogy a Messiás szűzi édesanyától születik. Máté evangéliuma így eleveníti fel: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, ls a nevét Emmánuelnek fogják hívni (Iz 7,14). Ez azt jelenti: Velünk az Isten”(Mt 1,23) Hatszáz évvel korábban pedig Mikeás próféta ad nagyon fontos jövendölést a Messiás születési helyéről: „De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. És ő majd odaáll, és legeltet az Úr erejével, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében, és ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke” (Mik 5,1-4) Ez az a prófétai hely, amelyet a zsidó főtanács sosem kérdezett meg Jézus perében, sem az azóta eltelt kétezer esztendőben, hanem Jézust csak Názáretinek szólították, ahonnan nem jöhet a Messiás, mint mondták több ízben is. Pedig harminchárom évvel korábban hibátlanul idézték ezt az akkori papok Nagy Heródesnek.

Szent Cirill és Szent Metód,Európa társvédőszentjei

Szent Cirill és Szent Metód,Európa társvédőszentjei
ApCsel 13,46-49; Lk 10,1-9

Európa fővédőszentje Nursiai Szent Benedek. Ő a VI. sz.-ban élt, rendet alapított Isten dicsőségére és az emberek üdvösségének szolgálatára. Azért lett Európa fővédőszentje, mert a szerzetesei közül kerültek ki a Nyugat-Római Birodalmat megszálló barbár népek tanítói. Megtanították e népeket hinni az egy Istenben, csak Őt imádni, de megtanították szorgalmasan és eredményesen dolgozni. II. János Pál pápa mellé társvédőszentekké nyilvánította Szent Cirillt és Szent Metódot.  Ők a szláv népek térítői voltak a IX. században. A hit mélyebb ismeretéhez azzal is segíteni akarták e népeket, hogy a maguk görög anyanyelvének betűiből - némi átalakítással - abc-t írtak (innen ered a cirill betű kifejezés). Beszámolóra Rómába utaztak, ahol Cirill 869. február 14.-én meghalt. Metódot a pápa püspökké szentelte, és így küldte vissza Morvaországba. Közben hazánk területén is missziózott egy ideig. II. János Pál pápa maga is szláv származású lévén, úgy látta jónak, ha a szlávok térítőit, fizikai és szellemi munkára nevelőit társvédőszentekké nyilvánítja. Mi lehetett az indítéka? A szlávok nagyobbik része elszakadt a pápától, Európa a XX. században nyugati és keleti blokkra szakadt, hidegháborút vívtak, a keleti rész vallásüldöző lett, a nyugati elvallástalanodott. Kellettek eme józan egykori térítők a mai áldatlan állapotok javítására.Tiszteljük őket és érjük, bontsák le a felénk, de egymás felé is szorgalmasan felépített falakat, a gyűlölet bástyáit, mert a kereszténység alapja ma is az igazság és a szeretet.

TRIORAI SZENT JÁNOS

TRIORAI SZENT JÁNOS

 vértanú

 (1760-1816) 

 
János Rómától nem messze Triora helységben született. Példás életű ifjúként 17 évesen lépett be a ferencesek közé a római tartományban. Pappá szentelése után buzgó apostoli tevékenységet fejtett ki a tartomány különböző helyein, két ízben házfőnöknek is megválasztották. Egyre inkább vágyott a kínai misszióba. Elöljárói engedélyével a század utolsó évében útnak indult. Lisszabonban jó ideig várakozott, tanulta a kínai nyelvet, végre hosszú hajóút után 1799-ben megérkezett működése helyére, Hunan tartományba. Akkor évekig aránylag zavartalanul hirdethette Isten igéjét mint egyetlen katolikus pap a tartományban. Később a szomszédos Sinan tartományban is muködött. (A 20. században itt magyar ferences misszionáriusok működtek.) Talált a két tartományban olyan keresztényeket is, akik már babonás hiedelmeket hittek, ezeket is helyes útra terelte. Buzgósága megnyilatkozott abban is, hogy néha éjszakákat átimádkozott, ostorozta magát. A kínaiak közül is sokan lettek keresztények. Isten csodákkal is erosítette igehirdetését, így pl. egy alkalommal egy kiszáradt forrást áldásával bovizu forrássá változtatott. Más alkalommal egy pogány őt imádság közben arcul ütötte. Megjövendölte róla, hogy hamarosan mérges kígyó áldozata lesz. Úgy is történt. Kínában ebben a században hol itt, hol ott tört ki véres keresztényüldözés. A lappangó idegengyulölet kirobbanásához elég volt egy kis szikra. Néhány pogány hivatalnok egyszer a császárnak mutatott egy térképet, melyet egy misszonárius készített, rajta meghúzta az olasz és portugál missziók közti határvonalat.
„Íme - mondták a császárnak - a misszionáriusok a birodalmat kétfelé akarják szakítani!” Erre a császár kiadta a parancsot: a misszionáriusokat meg kell ölni, a templomokat le kell rombolni. Jánost elfogták, s miután hitét nem volt hajlandó megtagadni, megkötözve hurcolták Csiansziba. A hosszú utat gyalog kellett megtennie. Ott börtönbe vetették, ahol hét hónapig szenvedett: kezén, lábán, nyakán bilincsekkel sem ülni, sem feküdni nem tudott. Hittagadás jeléül azt kívánták tőle, hogy tiporja meg a keresztet. Mivel erre nem volt hajlandó, halálra ítélték. A nála lévő kevés pénzét a hóhérnak adta, hogy ne fossza meg alsóruháitól. A kivégzés helyéhez közel János ötször borult le a földre, így vallotta meg hitét. Oszlophoz kötözték s kötéllel megfojtották 1816. febr. 7-én. Isten csodás jelekkel tüntette ki vértanúját. Holttestét később sikerült Rómába vinni s ott az Aracoeli ferences bazilikában őrzik. XIII Leó 1900-ban avatta boldoggá 76 társával együtt, majd II. János Pál a 2000. jubileumi évben 120 kínai boldog vértanút avatott szentté, köztük Triorai Jánost is.

Imádság:
Istenünk, te Szent János vértanú szenvedését az örök élet koronájával jutalmaztad. Közbenjárására add, hogy a hitetlenek a sötétségből eljussanak az evangélium világosságára. Krisztus, a mi Urunk által.

NE FÉLJETEK! ÖRÜLJETEK!

NE FÉLJETEK! ÖRÜLJETEK! 

 
Napjainkban az emberek nagy része fél. Fél attól, hogy elveszik tőle értékeit, hogy csalódik vezetőiben, fél kimenni az utcára, fél, hogy a hazugság legyőzi az igazságot, hogy az életnek nincs is igazán értelme. Azt a néhány szót, amit címnek szántam, nem én találtam ki. Az angyal mondta Jézus születésének perceiben a nyájukat őrző pásztoroknak. Én csak megismétlem, hogy megnyugtassam hallgatóimat: Egyedül Isten követének vallom magamat. Senkitől nem akarok mást, csak hogy higgye el, amit Isten megbízottjaként, Isten igéjeként hirdetek. Katolikus vallású magyar ember vagyok. Büszke nemzetemre, annak minden értékére, múltjára, sikereire, kultúrájára, különösen küldetésünkre, amelyet ezer éven át önfeláldozóan vállaltak és teljesítetek őseink. Különösen arra, hogy Isten új küldetésre adott nekünk bizalmat. Hiszem mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott, és a Római Katolikus Egyház tanít. Hitem mellett örülök annak, hogy a kinyilatkoztatást tudományként legfelső szinten is tanulhattam. Professzoraim ritka tehetséget kaptak Istentől, kiművelt emberfők és okos tanárok voltak. Örülök annak, hogy hatvan éve taníthattam Isten igéjét, az Úr és a hívek is elfogadják szolgálatomat. Örülök annak, hogy 1948 nyara óta intenzíven kutathattam és terjeszthettem a Magyarok Nagyasszonyának hitét. Aggodalmam is van: Hazánk jelenlegi sorsa egy felől, más felől az a tény, hogy sokan elvesztették hitüket Istenben és a Magyarok Nagyasszonyának pártfogásában. Isten a világot boldogságra teremtette. Ezt a boldogságot ősszüleink elvesztették. A Názáreti Jézus szerezte vissza nekünk. Hozzánk a jó hír ezer éve érkezett el. Ezer éve vagyunk keresztények. És Mária népe. Küldetésünk az elmúlt és a megkezdett évezredbe
ISTEN a VILÁGOT BOLDOGSÁGRA TEREMTETTE
A teremtés elbeszélése ezzel a mondattal kezdődik. „Kezdetben teremette Isten az eget és a földet”. (Ter 1,1) Előtte tehát Istenen kívül nem volt semmi. Vörösmartyval így fogalmazhatnánk a valóságot: „Sötét és semmi voltak, én valék: Kietlen, csendes, lény nem lakta éj”. (Csongor és Tünde). Isten fogalma magában hordja, hogy Ő végtelenül jó. Ha tehát akar valamit tenni, ami kívül esik a Szentháromságon, az csak jó, boldogító lehet. Ezután a Szentírás részletezi a teremtés alakulását: A fényes, de élettelen anyagból hogyan lesz a mai világ, a kietlen vázra hogyan kerül növények és állatok millió változata. Mindez maga a gyönyörűség, és minden a legvégén teremtendő ember boldogítására szolgál: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön!” (26) Ez is a boldogság jele: minden az övé. A minta ok még többet mond Isten szándékáról. Isten belső, szentháromságos, végtelen boldogsága az ember mintája. Az egyedül álló első ember, a férfi Ádám segítőtársat kap, „mert nem jó az embernek egyedül lenni”. (2,18) A család, az emberi hármasság a teljesülés: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (1,28) – A boldogság első nagy eseménye Ádám és Éva találkozása: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból. Legyen a neve feleség (isa), mert a férfiből (ís) vétetett. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”. (2,23-24) Az isteni terv még be sem teljesült egészen, mielőtt gyermekük lett volna, saját esendőségük rontotta el Isten gyönyörű tervét.

Évközi 5. hét péntek

Évközi 5. hét péntek         
Ter 3, 1-8; Mk 7, 31-37
„Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”

Jézus rengeteget mozgott: Kereste az embereket, és az emberek is keresték őt. Jézus beszélni akart a földön élő emberekkel, akik egész napon át tudtak beszélgetni önmagukról, környezetükről, munkájukról, terveikről, vágyaikról, de talán a legtöbb szó a nehézségekről, félelmeikről, szenvedéseikről ad hírt. Minden ember érték. Értékeit szeretné másokkal is közölni. Ki láttatni szeretné önmagát, ahogyan költőnk fogalmazott: „szeretném magam megmutatni”.  Néha azonban még annak sem sikerül kitárulkoznia, akinek ép a nyelve, tudna beszélni és beszélgetni is, de a közösségbe helyezett embert valami különös érzés némítja el. Ugyanaz a költőnk más hangulatban így ír önmagáról: „sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, észak-fok, titok, idegenség, lidérces messze fény, lidérces messze fény”. (Ady Endre) Az ékes népdal a maga eszközeivel így fogalmazza a benső szépség néma vágyait: „Két szál pünkösd-rózsa Kihajlott az útra: El akar hervadni, nincs, ki leszakítsa”. Jézus nemcsak a földi belső és külső szépséget látja, érzi, éli át, hanem a csodaszép másvilág minden természetfeletti értékét is. A teremtett világ apró virágai és mérhetetlen csillagvilága kigondolóját, megtervezőjét, a végtelenül jó, igaz és szép forrását, a fölséges Istent is szeretné megmutatni mindenkinek. Szomorúan állapítja meg, hogy az ép hallású és látású emberek sem akarnak a hallott és látott igazság és szépség által Alkotójukhoz felemelkedni. Egy ilyen alkalommal, amikor rengetegen keresték, hallgatták, megsajnálták egyik közismert süketnéma polgártársukat. Ott állt a tömegben, látta a Jézusra figyelő arcokat, Jézus beszédén lelkesülő szemeket, félig nyílt ajkakat. Néhányan nem csak sajnálták, hogy süketnéma társuk semmit sem hall, semmit nem ért. „Ott oda vittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott és azt mondta: Effata, azaz Nyílj meg! Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál jobban hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: Mindent jól cselekedett, a siketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat”. (Mk 7,32-37) Vigyünk a süketnémákat mi is szép szóra, kultúrára, de még inkább az Isten igéjére Jézushoz!

BOLDOG SETTESOLI JAKÓBA

SETTESOLI JAKÓBA ASSZONY

 III. r.  

(+ 1239)

Szent Ferenc atyánk jótevője, akit a szeráfi atya csak „Jakóba testvér”-nek nevezett. Előkelő római családból származott, a családi ház a Tiberisen túl volt: Szent Ferenc és társai itt gyakran megszálltak római útjuk alkalmából. Itt ismerte meg őt a szent mint hűséges hitvest, odaadó édesanyát, a szenvedésben erőslelkű özvegyet, aki két fiát erényekben és istenfélelemben nevelte. A Szent Ferenccel való ismeretség egyúttal az életszentségre való indítást is jelentette Jakóba számára.

Celanoi Tamás írja róla: „Jakóba asszony nemcsak előkelő származásával, hanem jámborságával is kitűnt, ezért a szent különös szeretetét élvezte.” Szent Klárán kívül ő volt az egyedüli nő, aki közelebb kerülhetett a szenthez. Amikor Szent Ferenc betegsége súlyossá vált, megérezte, hogy Szent Ferenc őt hívni akarja. Éppen akkor ért Assisibe, amikor Szent Ferenc izenni akart neki. Megérkezése hírére a szent örömmel felkiáltott: „Dicsoség Istennek, aki Jakóba asszonyt, testvérünket ide küldte. Nyissátok ki az ajtót és vezessétek be.” Jakóba mindazt elhozta, amit a szent kérni akart tőle: posztót, gyertyát a temetésre és kedvenc süteményét is, amit római tartózkodása alatt szokott készíteni. Ott is maradt, megvárta a szent halálát, s amiben tudott, segítségére volt. A temetés után visszament Rómába, de újra és újra visszatért Assisibe, hogy a szent sírjánál imádkozzon. Assisiben is halt meg 1239-ben, s Szent Ferenc sírja közelében temették el. A hagyomány úgy tudja, Szent Ferenc öltöztette be Jakóbát a III. rend ruhájába.
„Amikor Jézus Betániában tartózkodott, odajött hozzá egy asszony. Alabástromedényben drága illatos olajat hozott, s az asztalnál ülőnek fejére öntötte... Jézus így szólt a tanítványokhoz: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Ha ő most testemre öntötte ezt az olajat, a temetésemre tette.” (Mt 26, 6 sk.)

Imádság:

Istenünk, te Jakóba asszonyt Szent Ferenc hű követőjévé tetted, s megadtad neki, hogy szeretetszolgálataival vigasztalására és örömére legyen. Segíts minket is, hogy figyelmes szeretettel legyünk különösen azokhoz, akikkel együtt élünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Lourdes 2.

Lourdes

 
Évtizedek múlva jelent meg egy könyv erről az egykor ismeretlen dél-francia városkáról, amelynek ez a címe: Cent ans de miracles de Lourdes (Száz csodálatos év Lourdes-ból). Mi ezt szinte minden vonatkozásban megtapasztaltuk. Unokabátyám, Bozsóky Gerő, aki akkor már két és fél évtizede Párizsban élt, azzal bocsátott utunkra északról délre, hogy Lourdes-ban mindig van szállás bőven. Nekünk egy fél ágy sem akadt megérkezésünk után. Aztán jött a lehetőség fent a szomszéd hegyen. Súlyos gondnak tűnt: hogyan közlekedünk onnan a napi ájtatosságokra? A barátságos franciákkal megismerkedve a késő esti órában megtapasztaltuk a Szűzanya vendéglátó szeretetét. Azonnal felkínálták segítségüket. Ők a nyarat régóta itt töltik. Ismernek minden zugot. Gépkocsival rendelkeznek, a nyugdíjas atya jól vezet, visznek-hoznak bennünket, kalauzolnak, magyaráznak, ameddig Lourdes-ban maradunk. Másnap reggeli után el is indultak velünk a völgybe a szent helyek felé. Valahol a Gave hídja körül parkolni kellett. Onnan kitárult a hatalmas ovális tér, túlsó csücskében a jelenések helyén épült háromszintes templommal. A Szűzanya többszörös kívánsága volt, amit a bátortalan kis Bernadette nagy félelemmel közölt Peyramale plébánossal: A titokzatos Hölgy azt kéri, hogy a jelenés helyén építsenek egy kápolnát, és körmenetben vonuljanak oda a hívő emberek imádkozni. Így olvastam akkor már legalább háromszor Werfel könyvében. S most ez a háromszintes gyönyörű katedrális hívogat. Befelé menet megismerkedtünk a földalatti X. Pius pápa bazilikával, amelyben negyvenezer hívő vehet részt szentmisén. Másnap a nemzetközi szentmisén több mint kettőszázhatvanan koncelebráltunk a világ minden tájáról összegyűlt püspök és paptestvérekkel. De ezen a reggelen mennünk kellett tovább a jelenések helyére. A tér közepe táján csodálatos kör fogadott bennünket hatalmas, rácsra szerelt fémváza-rendszer. Most, kora reggel még üresek a vázák, de a Szűzanyának hozott virágcsokrok ezreivel estére mind tele lesz. A mi nevünkben Mademoiselle Madleine tanárnő, mint előrelátó gondos anyuka már helyezte is a gyönyörű csokrot. Pere Francois és Pere Louis (ez én voltam) pedig csak csodálkozott. A liturgikus tér mellett jobbról elhaladva végre elérkeztünk a hegy lába és a Gave partja közötti keskeny térre. Olvasmányaim alapján kerestem a kis Savy patakot, amelynek partján állt Bernadette félig lehúzott harisnyával a kezében, és át akart gázolni télvíz idején húga és osztálytársnője után, hogy segítsen nekik rőzsét gyűjteni, amikor különleges szélzúgást hallott. A szél zúgott, de faág nem hajlongott. Mi ez? Felnézett, és a hegy lábánál tátongó, nagyobb szobányi területű barlang felső csúcsíve mellett egy kisebb mélyedésben fehér ruhás, kék övet viselő gyönyörű fiatal hölgyet pillantott meg. Annyira gyönyörű volt, és olyan kedvesen mosolygott le rá, hogy nem rémült meg. Mivel pedig a hölgy övén rózsafűzér lógott, Bernadette is elővette kopott köténye zsebéből apró olvasóját. Aztán diáklányos esetlen mozdulattal keresztet vetett. Meglepetéssel vette észre, hogy a hölgy fejét ingatja, majd impozáns keresztet rajzolt magára méltóságos mozdulattal. Bernadette is megtanulta. Aztán én is. Most két megilletődött magyar ferences keresi az 1858. február 11-i gyönyörű látomást. A kis szobrocska helyére Bernadette Hölgye lép, úgy, ahogyan az író-zseni Franz Werfel élte meg, és ahogyan két francia jótevőnk szavaiból elragadó lelkesedéssel sorjáznak a történetből ismert látnivalók. Itt a Szűzanya által megmutatott rejtőző forrás karvastagságú sugárban tör a felszínre az üveglap alatt. Erre folyik a csőrendszerbe a felkínált ajándék. Rengeteg csapból lehet engedni pohárba, kannába inni, hazavinni, osztogatni, gyógyítani vele. Aztán tovább ballagva mutatják a mindennapos csodák helyét: Ezekben a kabinokban fürdőkádak vannak. Reggel teleengedik jéghideg forrásvízzel. Aztán a brancardier-k, az önkéntes betegtologatók a leromlott egészségű betegeket belemártják. Aztán a következőt ugyanúgy. Nem kapott egy sem tüdőgyulladást, és a másik betegségét sem vette át a vízből a következő fürdő. Ez is csoda.

Évközi 5. hét csütörtök

Évközi 5. hét csütörtök     
Ter 2, 18-25; Mk 7, 24-30

„Ezután továbbment onnan, és Tírusz és Szidon környékére ment”Jézus folytatja evangelizáló körútját. Teljesíti az Atya akaratát, hogy mindenkinek hirdesse az üdvösség jó hírét: Nem vagytok árvák, emberek, szeret titeket az Atya! De azért azt is szem előtt tartja, hogy üzenjen a jövőnek, nekünk is: Ő nemcsak a zsidóké, a mi Messiásunk is. Erre szükségük volt az apostoloknak is, hiszen mindent a vérükbe kellett csöpögtetnie. Tírusz és Szidon vidéke nem Izrael földje. Jézus tudja, hogy van ott egy ördögtől agyon gyötört pogány kislány. A sátánt neki leckéztetnie kell, ki kell vennie a kezéből az ártatlan fiatalt. Ez a dilemma sokszor gyötri majd későbbi segítőtársait, a papokat: ütköznek jogok és tennivalók, mi a helyes döntés? Odamegy tehát a határvidékre. Elmondja a zsidóknak adott kiváltságnak megfelelő rendelkezést: ne tudja meg a környékről senki, hogy ott tartózkodik. De tudja, hogy híre eljut az édesanya fülébe. Szívében bizonyára örül is neki. Örül, mert tiszta szeretettel van tele az a megváltói Szív. De őszintén teljesítenie kell a kétezer éve Ábrahámnak adott ígéretet is: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12, 3) Ezt, pedig egyelőre mindenki úgy értelmezi, hogy a pogányoknak körül kell metélkedniük, ezzel zsidóvá lenniük, utána lehetnek a Messiás népévé és részesülhetnek javaiban. A zsidók már boldogok lehetnek: a Messiás megszületett, köztük él, csodákat művel, űzi ki egymás után az ördögöket. Ezt annyira magabiztosan érzik, hogy már vitatkoznak is vele: Ne csak azt nézze, mi Isten üzenete, hanem azt is vegye tudomásul, hogy a zsidó népnek vannak emberi erővel kialakított hagyományai. Tisztelje ezeket is a Názáreti Mester! Jézus, pedig tartja magát az igazsághoz: Isten törvényét kell alapvetőnek tekinteni, az emberi okoskodás, pedig csak utána jöhet. Nem Isten fog alkalmazkodni az emberi elképzelésekhez, hanem az embernek Istenhez. De egyelőre tartja magát a választott nép előjogaihoz, amelyeket Istentől kaptak a történelem folyamán. Aztán nyílik az ajtó, és belép a gyermekéért aggódó édesanya. Az akadály megkerülhetetlen. Kér: alázatosan a lábához borul, „és kéri, hogy űzze ki a lányából az ördögöt. Ő azt mondta neki: Hadd, lakjanak jól először a gyermekek; mert nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és a kutyák elé dobni”. (Mk 7, 26-27) Ez bizony kemény válasznak tűnik egy gyámoltalan idegen asszony számára. Még úgy is, hogy valószínűleg közmondás volt Jézus válasza. Az asszony nem kapja fel a fejét sértődötten, érti Jézus dilemmáját, hiszen jól ismeri a zsidók felsőbbrendűségének tudatát. Újra kér, alázatosan, de igen talpraesetten: „Ez igaz, Uram! Csakhogy a kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból”. Jézus a bajusza alatt nyilván jót mosolygott erre a válaszra. Így már nincs előjogsértés, hiszen a kérelmező elismeri a zsidók kiváltságát, dehogy akarja elvenni vagy megsérteni! Csak a gyermekéért könyörög. Ez, pedig szíve joga minden édesanyának. Erre Jézus azt felelte neki: „Mivel ezt mondtad, menj, kiment az ördög lányodból” (29) Senki más nem károsult, csak az ördög. Neki, pedig ott a jogos büntetés, amiért egy kevésbé talpraesett asszonyt annak idején becsapott.

Lourdesi jelenések

Lourdesi jelenések

Lourdes-ban egy szegény, tanulatlan 14 éves lánykának, Soubirous Bernadettnek 1858-ban, február 11-én jelent meg először a Szent Szűz, a városka melletti massabielle-i barlangnál. Tizennyolc alkalommal jelent meg a kislánynak július 16-ig, bűnbánatot és engesztelést kérve. Március 25-én nevét is elárulta: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás."

Franciaországban gyorsan terjedt a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária tisztelete, egyre nagyobb zarándok tömeg látogatta a jelenés helyét és az ott fakadt forrást. Az egyházi és világi hatóságok vizsgálták a jelenéseket és a csodás gyógyulásokat, nem tudták természetes okokkal magyarázni.

1862-ben bazilikát kezdtek építeni a forrás feletti sziklára, ami 1876-ra elkészült. A barlangba, a jelenések helyére Bernadett útmutatásával elkészült a Szűzanya márvány szobra, amely a legkülönfélébb méretű másolatban ma már világszerte mindenütt látható. A forrás mellé fürdő épült, ahol a zarándokok bűnbánati tisztító fürdőt vehetnek.

A testi gyógyulásokat külön orvosi bizottság vizsgálja ki. A megmagyarázhatatlan gyógyulások száma sok ezerre rúg, ebből azonban 67-et ismer el az Egyház hitelesen csodás gyógyulásnak. Felmérhetetlen a lelki gyógyulások száma. A jelenés helyén a sok csodálatos gyógyulás igazolta Mária Istentől kapott hatalmát. A kicsiny település világhírű zarándokhely lett, ahova milliók zarándokolnak el engesztelni és gyógyulásért, vagy megnyugvásért imádkozni. 1907-ben az ünnep bekerült a Római Kalendáriumba is.

Jófeltétel:
    A Szűzanya bűnbánatra és engesztelésre szólítja az embereket! Téged is...

Lourdes

Lourdes

 
Apró gyerekkoromban nagyon szerettem templomba járni. A főajtón belépve jobbra, a torony aljában ott állt a Lourdes-i Szűzanya szobra. Előtte egy kislány-szobor térden állva feszülten figyelt a Szűzanyára. Eléje térdelt szülőfalum jámbor népének apraja-nagyja. Amikor tizenöt évesen a ferences Mária rendtartomány noviciát házába indultam unokaöcsémmel együtt, a Lourdes-i barlang elől vettük életünk új útirányát. Bucsuszentlászló is Mária-kegyhely, tehát ott is Édesanyánk fogadott. Két év múlva a szovjet-orosz front elől Esztergomból hazaküldtek bennünket elöljáróink. A Lourdes-i Szűzanya a régi szeretettel várt ránk a torony alatti barlangban. Akkor még nem sejtettem, hogy félév múlva a kivonuló német katonák a feje fölötti harangozó szobába hordják a rengeteg dinamitot. Megnyugtatásul annyit árultak el, hogy a torony felső részét le kell dönteniük, mert a torony a környék legmagasabb dombján áll, és a negyvennyolc méter magas toronyból a gaz ellenség harminc-negyven km-re is ellenőrizni tudja a magyar és német csapatok mozgását. Hittük is, nem is, de minket szerzetesnek neveltek, csak jót-tevésre. Este kilenc óra után kizavartak bennünket a kolostorból a domb takarásában lévő futóárokba. Óriási dörrenés. Ma is hallom, érzem. Másnap szovjet katonák között rohantunk a romok közé. A torony tövéig összeomlott. Porrá törte a Lourdes-i Szűzanyát a kis Bernadette-el együtt. A falu ősi kegyszobrát a távoli kegykápolnából idejekorán bementettük a kolostorba, és ott elástuk gondosan. Ezt miért nem tudtuk megmenteni? Pár hét múlva ünnepélyes menetben vittük vissza kápolnájába a kegyszobrot, az épen maradt Fájdalmas Anyát. A falu akkori bírója, Rákár János bácsi mondott ki egy történelmi nagy igazságot: „Isten annyira szeret minket, segesdieket, hogy a saját házát áldozta föl, hogy a mi házainkat megmentse a pusztulástól”. A Szentlélek szólt belőle. Nekem pedig most a vigasztaló gondolatot adja: a Lourdes-i Mária-jelenések célja az volt, hogy a kis Bernadette gyermeki közvetítésével indítson el egy világot mentő vezeklő hadjáratot. A segesdi Lourdes-i szent szoborcsoportot áldozta föl 1945. március 29-én este, hogy szülőfalumat és egész hazámat megmentse a végleges pusztulástól, amikor már majd a pusztulás gödre nyitogatja száját. Csupán két év telt el a szörnyű élmény után. Érettségi után Esztergomból Szombathelyre költöztettek bennünket, hogy ott végezzük el a teológiai főiskolát. A nyári szünetben magiszterünk, Szabó Elek atya felajánlotta, hogy a helyi filmszínházban nézzünk meg egy nagyon értékes filmet. A címe: Bernadette. A Lourdes-i jelenésekről szól. Ma is emlékszem erre a szívemet-lelkemet egekig emelő élményre. Akkor még nem ismertem Franz Werfelt, a világhírű írót, akinek üldözött életében az isteni kiválasztottság tragédiája volt kegyelmet kereső regényeinek témája (Halljátok az Igét, a Músza dag negyven napja, Az elsikkasztott mennyország, Bernadette). Hazaérve a kolostorba, olyan lelkesülten beszéltem élményemről a magiszter atyának, hogy szó nélkül leemelte könyves polcáról és nekem adta elolvasni a Bernadette magyar fordítását. Később magam is megszereztem, életem egyik legnagyobb kincse lett. Kölcsönadtam szívesen. Megtörtént, hogy évekig nem kaptam vissza, mert sok-sok kézben forgott, szét is nyúzták, be is köttették újra. Első alkalommal, amikor kék útlevelet kaptam nyugati körútra indultunk Sill Aba atyával. Ennek a végcélja természetesen Lourdes volt. A szent helyek közelében nem kaptunk szállást. Föl kellett mennünk egy környező hegyre, a Ferences Missziós Nővérek fogadtak be bennünket pár napra. Sötét este érkezett fel velünk a taxi. A szálláskeresésben nem volt időnk lent körülnézni. A kilenc órai körmenet hangja betöltötték a hegytetőt. Rohantunk ki a kertbe, hátha látunk is valamit. A homályból egy aranyos hang szólt felénk: Venez! Jöjjenek ide közelebb! Ott a hegytetőn két jótevőre leltünk, akik Lourdes szerelmesei voltak, és kalauzaink lettek az áldott városban.

Évközi 5. hét szerda

Évközi 5. hét szerda           
Ter 2, 4b-9. 15-17; Mk 7, 14-23
„ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert”

A zsidók gondolkodásmódja érdekesen alakult. Úgy vélték, hogy az ember önmagában érintetlen, jó. Nem tudom, mennyire ismerték a Szentírásból az anyagvilág egyes fajtájának létrehozása után az Úr miért mondta ki: És látta az Úr, hogy amit éppen megteremtett, a jó, vagyis a céljának tökéletesen megfelel. A világosságra ugyanúgy ez volt Isten ítélete, mint a csúszó-mászókra: Látta Isten, hogy jó. Amit pedig a teremtés szakaszaira egyenként kimondott, azt az ember teremtése után összefoglalva, az ember viszonylatában is újra kimondja: „Az Isten megáldotta őket (az embereket), és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön. Majd azt mondta Isten: Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, minden fát, amelynek gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, a zöld növényzetet, pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, és amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!  Úgy is lett. És látta Isten, hogy amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap”. (Ter 1, 28-31) Aztán még hozzátehetjük: minden fűbe, fa gyümölcsébe beleteremtette Isten a magját, hogy az ember el tudja vetni, és az éppen olyan jó lesz, mint amiből a gyümölcs származott. Nem könnyű megérteni, hol és mikor és miért nyilvánította Isten némelyik füvet és állatot tisztátalanná, amelyet Isten népének fogyasztani tilos. Tény, hogy Jézus maga kimondja: „Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán a félreeső helyre kerül. Ezzel megtisztított minden ételt. Hanem amint mondtam, ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok. Paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert”.(Mk 7, 18-23) Isten a kereszténység első éveiben Szent Péternek újra adott konkrét eligazítást, amikor a pogány Kornéliusz százados küldötteit kellett fogadnia, és háromszor szállt le előtte a minden állatfajt összefogó óriás bugyor. Elhangzott három ízben a parancs: „Kelj föl, Péter, öld és edd! De Péter azt mondta: Távol legyen tőlem, Uram, hiszen sohasem ettem semmiféle közönségeset és tisztátalant. De a hang újból másodszor is szólt hozzá: Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek. Ez háromszor is megismétlődött, aztán az edény felemelkedett az égbe”. (ApCsel 10, 13-16) Vigyázzunk a fogalmaink tisztaságára.

MAGNÉZIAI SZENT KARALAMP

Szent Karalamp 

vértanúpüspök

Karalamp Tesszáliábsn volt püspök, Magnézia városban. Hirdet te nekik az evangéliumot, és tanította a híveket az üdvösség útjára. Szeverus Septimus császár (193-211) uralkodása alatt, a 113 éves Karalamp püspöknek meg kellett jelennie a császári ítélőszék előtt. A császár kínok alá vetette. A kínzások kezdődtek Magnéziában, és folytatódtak és befejeződtek Antiochiában. A szent főpapot vasakkal szaggatták, testébe szögeket vertek, tűzzel sütögették, és ajkait szétverték kővel. Végül halálra ítélték, kardhalálra. A szent főpap imádkozott és hálát adott Istennek, hogy szenvedhetett érte. Imádsága közben adta vissza lelkét Istennek, mielőtt lefejezték volna, 202-ben.

„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük”

„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük” 

 
Jézus az utolsó vacsorán a sorozatunk címül szolgáló fohásszal fohászkodott az Atyához. Egyik apostola, Pál, aki nagyon megharcolt jézusi hitéért, és megértette, hogy ez a hit kizárólag Isten ajándéka, a korintusiakhoz írt első levelében a hit fontos példáit felsorolva megállapítja: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három, de ezek közül legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13) Érthető, hogy Jézus keserves szenvedéseit és kínhalálát vállalva, ezt a fohászt mondja Atyjának szeretetének maximumát nyújtva:„De nem csupán értük (az apostolokért) könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet te adtál nekem, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél” (Jn 17,20-23) Jézus nemcsak megváltott bennünket, nem csak belekapcsolt az Atya végtelen szeretetébe, hanem ezzel a küldetését is igazolta. Elevenen meg akarja mutatni rajtunk keresztül, hogy megváltó szeretete olyan hatékony, hogy még az emberekben uralkodó önzést is le tudja győzni. Hazánk mostani állapotát látva felébred bennem a félelem, hogy mi nem lettünk megfelelő szeretetközösség, elfogadható bizonyíték más népek számára, kereszténységünk nem eléggé példázza, hogy Jézus szeretete átjárva minket követendő példává vált bennünk. Európa keresztény közösségét egy évezreden át megvédtük, de nem tudtuk összekovácsolni az isteni szeretetben a Mennyei Atya és Jézus megingathatatlan szeretetközösségévé. Még szomorúbb, hogy magunk sem tudtunk azzá válni. Európa lakosságának nem igazán kell a kereszténység. Krisztus él bennünk és mi őbenne élünk? Egy vagyunk egymással, Krisztussal és az Atyával? A család a legősibb és legfontosabb emberi közösség a Teremtő akarata szerint. Szent István megtalálta ezt a szeretetközösséget. Családjában, nemzetében, Európában és az Egyházban valóra váltotta azt. Szent Istvánban élt a Szentháromság szeretete, de a felebaráti szeretet is. Az ő élete mintakép.

Évközi 5. hét kedd

            Évközi 5. hét kedd         
Ter 1,20-2,4a; Mk 7,1-13
„Szépen kijátsszátok Isten parancsolatait, hogy a magatok hagyományait megtartsátok"

 
A zsidók főemberei mindig sanda szemmel figyelték Jézust, a Názáreti mestert, aki tudott minden igazságot, de gyanús volt a papok, írástudók és farizeusok szemében, mert nem tőlük tanult, és a zsidó hagyományokat nem olyan erővel érvényesítette, mint az írástudók. Különösen a szombattal kapcsolatos hagyományokat nem volt hajlandó isten eredetűeknek elismerni. Ezért áskálódtak ellene. Ilyen esetről szól a mai evangélium.„Ekkor köréje gyűltek a farizeusok és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak” (7, 1-2) Morgolódásuk oka az volt, hogy ők, a törvény és a szokások mesterei, gyakran kezet mostak, különösen, ha a piacról jöttek haza, és amikor étkezni akartak. Ez önmagában nem bűn, sőt a higiénia szerint ajánlatos is, mert sok koszos dologhoz hozzányúlhat az ember, és a kézfogás is jelenthet fertőzés veszélyt. Volt aztán istentiszteleti előírás is az áldozatbemutatásnál. A főpapnak és a papoknak többször is kezet kellett mosniuk az áldozatok szertartásai szerint. Nálunk, római katolikusoknál is előírás, hogy a kehely felmutatása után a papnak kezet kell mosnia, egészen pontosan le kell öblítenie az ujjait. Ennek rituális tisztulás a célja, amit a hozzá fűzött ima is megmutat: „Mosd le, Uram. Bűneimet, és vétkeimtől tisztíts meg engem”. Tulajdonképpen nem a gyakori kézmosás és a piacozás utáni fürdés volt Jézus kifogása ellenfeleivel szemben, hanem az, amit már a szombati hagyományok túlzó tisztelete kapcsán említettünk, és amit az Úr ebben az esetben említ: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak. Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek. Majd így folytatta: Szépen kijátsszátok Isten parancsolatát, hogy a magatok hagyományait megtartsátok. Mózes ugyanis azt mondta: Tiszteld atyádat és anyádat; és: Aki apját vagy anyját gyalázza, haljon meg! Ti, pedig azt mondjátok: Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: Korbán, azaz fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna, azon túl már nem engeditek, hogy valamit tegyen apjáért vagy anyjáért, s így érvénytelenítitek Isten szavát a ti hagyományotok kedvért, melyet tettetek; és sok más effélét cselekszetek“. (6-13) Isten parancsát semmivel sem lehet érvényteleníteni. Emberi törvényekkel sem.

BOLDOG IX. PIUSZ

BOLDOG IX. PIUSZ

 pápa, III. r. 

(1792-1878)

Az Adria partján fekvő Sinigagliában* született grófi családból, neve: Mastai- Ferretti János Mária. Ifjúságában betegeskedett, ezért aránylag későn, 27 éves korában lett pappá. Kitűnő megjelenése, modora, hivatalos ügyek intézésében tanúsított korrektsége segítették, hogy rövid időn belül püspök, spoletoi érsek, 40 évesen Imola püspöke, 48 évesen bíboros lett. 1846-ban választották pápává. Közel 32 éves pápasága a legjelentősebbek közé tartozik a pápaság történetében. 1848-ban a forradalom hullámai elérték Itáliát és a pápai államot. A közvélemény azt várta tőle, hogy az olasz államszövetség élére áll s Ausztria ellen hadat indít. Amikor ezt nem vállalta, egyszerre elveszítette népszerűségét, hazaárulónak kiáltották ki. 1870-ben a hatalomra törő piemonti király seregei elfoglalták az egyházi államot, ezzel megszűnt a pápa világi hatalma. A pápa mint a Vatikán foglya - tiltakozásul nem hagyta el többé a Vatikán területét. 1854-ben kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás hitigazságát, majd 1870-re összehívta az I. Vatikáni Zsinatot. Ezen többek közt a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját hirdették ki. IX. Piusz megnyerő modorú, szeretetreméltó egyéniség, a szegények pártfogója volt, őszinte vallásosságával világoskodott az emberek előtt. Sokat tett a Szűzanya és a szentek tiszteletének elomozdításáért, küzdött kora tévedései (közömbösség; racionalizmus, liberalizmus) ellen. S vállalta állásfoglalásáért a meg nem érdemelt elítélést, üldöztetést. 1821 óta tartozott a ferences III. rendhez. Fogadalmának 50 éves jubileumát ünnepélyesen tartotta meg 1871-ben. Boldoggá avatása a 2000. jubileumi évben volt szept. 3-án.
Részlet az „Ineffabilis Deus” kezdetű-bullából (1854):
„...A Szent és Oszthatatlan Szentháromság tiszteletére, az Istenszülő Szűz dicsőségére..., megállapítjuk és kihirdetjük, hogy a tanítás, melynek értelmében a Boldogságos Szűz Mária a mindenható Isten páratlan kegyelméből és kiváltságából, Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel, fogantatásának első pillanatától kezdve az áteredő bűnnek minden szennyétől mentes maradt, Istentől ki van nyilatkoztatva, és ezért minden hívőnek kötelessége azt erősen és állhatatosan vallani.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog IX. Piusz pápát nehéz időkben rendelted Egyházad élére és a megpróbáltatások elviselésére lelki erővel ruháztad fel, add meg nekünk, hogy közbenjárására Egyházad élén mindig bölcs és szentéletű pásztorok álljanak. Krisztus, a mi Urunk által.

Idén ünneplik Bátán a Szent Vér kegytemplom 600 éves jubileumát

A Tolna megyei Báta kegytemplomának idei jubileuma alkalmából a Pécsi Egyházmegye honlapja külön rovatban emlékezik meg búcsújáróhelyről. Udvardy György megyéspüspök az évfordulóra írt beszédét közöljük.

„Krisztus szenvedése, erősíts meg engem!”

Báta Magyarország legősibb kegyhelyei közé tartozik. Nem Mária-kegyhely, Krisztus megváltó szenvedésére akarja irányítani a figyelmünket. Ezért hívja évszázadok óta a zarándokokat a Klastrom-hegyre. Ennek a helynek, ennek a templomnak üzenete van: az Isten szerető Atya, aki szeretetből elküldte a Fiát értünk, a mi megváltásunkért, s Ő vállalta értünk a szenvedést, magára vette bűneinket, szenvedéseinket, és felvitte a keresztre. Báta a szenvedés misztériumára akarja irányítani a figyelmünket. Ezt tette a középkorban nemzeti kegyhelyként, amikor az idelátogatók tisztelhették itt Krisztus drágalátos vérét, s ezt teszi ma is, amikor meghív a kereszt szemlélésére, hogy Jézus keresztje előtt tudatosítsuk magunkban az Úr szenvedésének megváltó erejét. Amikor Krisztus keresztje előtt megállunk a bátai kegytemplomban, és szemléljük a megfeszített Üdvözítőt, szeretnénk kifejezni tiszteletünket, köszönetünket, hódolatunkat az értünk életét áldozó Jézusnak.

Jézus életét szemlélve, Jézus szenvedéstörténetét szemlélve kérdéseink száma pedig csak gyarapszik. Miért kellett meghalnia? Miért bizonyíték az ő halála, kegyetlen kereszthalála? Mert bizonyíték, szeretetének, teljes önátadásának bizonyítéka. Ez az értelmetlen megtörettetés ugyanis nemcsak arról szól, hogy egyszerűen megölik, kivégzik, hanem összezúzzák, hogy ne legyen emberi ábrázata, ne maradjon rajta ép hely. S itt nem pusztán a halálról van szó, hanem a gonosz tombolásáról: elpusztítani, megsemmisíteni végérvényesen, győzelmes diadalt aratni rajta is, s az emberen is, rajtunk, mindannyiunkon.

Jézus Krisztus szeretetből vállalta ezt: a megvetettséget, s a pusztulást is, mindazt, ami emberi életünkben fáj, mindazt amitől szenvedünk! Mert szenvedünk az elmúlás tudatától, szenvedünk attól, hogy emberi kapcsolatainkat bár szeretnénk éltetni, elromlanak, talán végérvényesen, visszavonhatatlanul. Szeretnénk egészségesek lenni, de napról napra tapasztaljuk emberi erőink fogyását, gyengülését. Vágyak éltetnek bennünket, de ezek a vágyak időnként megfogynak, mert csalódás ér, mert becsapottak vagyunk, mert magunkra hagynak, vagy talán éppen megvetnek bennünket.

De nekünk van szószólónk, van közbenjárónk, Krisztus, az Isten fia, aki mindent vállalt, törékenységünket, elesettségünket, magára maradottságunkat, s mindezt fölvitte a keresztre, mert szeretett bennünket, mert ki akarta nyilatkoztatni, hogy így szeret az Isten, a mi atyánk, akihez bármikor fordulhatunk kéréseinkkel.

Ezért bátran lépjünk a kereszten függő Üdvözítő elé: Uram, gyógyítsd meg kapcsolataimat, gyógyítsd meg lelkemet! Atyám, vedd el bűneim terhét, gyógyítsd meg mindazok sebeit, akiknek fájdalmat és kárt okoztam! S Jézus újból és újból új élettel ajándékoz meg bennünket, mert Jézus Krisztus kereszthalála számunkra az örök üdvösség kezdete.

Hiszem, hogy Isten irgalmas Atya, hiszem, hogy élettel ajándékozza meg az ő gyermekeit, s hisszük, hogy mindazt, ami romlásnak indult, életre kelti, ami elveszett, az megkerül, ami eltörött, az meggyógyul. Éppen ezért engedjük magunkra hatni a fájdalmat, engedjük, hogy érintsen a seb, érintsen bűneink súlya. S Jézus keresztjénél hittel valljuk, hogy ő életre kelt bennünket, meggyógyít és újjá teremt bennünket, mert harmadnapra feltámadt a halálból. Bár most a szenvedés érintése fájdalommal tölt el bennünket, talán a kétségeink is felerősödnek, de nem baj, kapaszkodjunk a hitünkbe. Krisztus mint győző tért vissza a halálból, s ezzel a bizonyossággal ajándékoz meg bennünket.

Erősítsük egymásban is a hit lángját! Erősítsük egymásban a bizakodást, hogy mindaz, ami Krisztussal történt, az értünk történt, s mindaz, ami Krisztussal történt, az bennünk is valósággá válik. Merjünk elcsendesedni, merjünk elnémulni a szenvedő Isten-ember láttán, hogy majd elemi erővel érintsen meg bennünket az észrevehetetlen, a tetten érhetetlen. Amikor egyszer csak az élettelen test megmozdul, ami elromlott, újra jól tud működni, amit elveszítettünk, megtaláljuk, de legfőképpen öröm költözik a szívünkbe.

Ennek megtapasztalását kívánom a Bátára zarándoklóknak, ahol oly sokan kaptak gyógyulást lelki és testi sebeikre. Legyen ez a hatszáz éves jubileum lehetőség arra, hogy minél többen tapasztaljuk itt, ezen a szent helyen, hogy mennyire szeret az Isten. Buzdítom ezért a híveket, hogy keressék fel ezt az ősi kegyhelyet, kérjék Isten áldását hazánkra, családjainkra, önmagunkra.

Udvardy György megyéspüspök

Báta a Szent Vér egyetlen magyarországi kegyhelye. A kegytemplom az egykori bencés apátság helyén áll, amelyet Szent László alapított 1093-ban. A 14. század végén és a 15. század elején vált híres zarándokhellyé az ott történt eucharisztikus csoda után. 1434-ben IV. Jenő pápa pápai búcsúkiváltsággal látta el, melyben kijelentette, hogy Bátán Krisztusnak az Oltáriszentségből kiömlő Szent Vérét tisztelik. Az 1539-es török pusztítás után csak 1939-ben építették újjá a kegytemplomot, amely idén ünnepli alapításának hatszázadik évfordulóját. A jubileumi ünnepi szentmisére október 3-án kerül sor.

 

„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük” 3.

„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük”
„A szeretet, amellyel engem szerettél, legyen, és én őbennük”

Az Atya az egyszülöttjét Jézust adta ősmintának a teremtendő világ számára. Amikor a látható világ koronája, az ember Isten elleni súlyos vétkével tönkretette az embernek Istenhez való viszonyát, Jézus volt az, aki azonnal jelentkezett: „íme, eljövök! Hogy teljesítsem akaratodat” (Zsolt 40,8-9) Kétezer éve váltotta valóra ígéretét Urunk, Jézus Krisztus. Eljött kijavítani, amit elrontottak az ősszülők, majd tovább romboltak a következő évezredek. Nem vádolni jött, hanem újjászülni a világot. Azon az éjszakán megmutatta, hogy gondolta a megváltást, a világ újjászületését. Semmi zajos propaganda, semmi elégtételnyújtás a sátántól és csatlósaitól, akik tönkretették a világot. Nem kért és tudatosan nem fogadott el semmit az emberektől, még egy gyékényszőnyeget sem, amin édesanyja valamelyik jószívű család tiszta szobájában megszülhette volna. Csak az édesanyát kérte a világból. Aztán a mennyei seregek öröménekét daloltatta el az angyalokkal a tavaszi réten a betlehemi éjszakában virrasztó pásztoroknak: „Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek, amelyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve” (Lk 2,1-12) Azóta is ez az egyetlen jele Isten mindent jóvá alakító szeretetének. A megtestesülés után ezer évre nekünk, magyaroknak is üzent a Megváltó. Most nem angyalokat küldött a pusztán virrasztó pásztorokhoz, hanem édesanyját, akit már régen a mennyországba vitt testével együtt, és ott a menny és a világmindenség Királynőjévé koronázott. Őt küldte el a magyarok akkori nagyfejedelméhez, Gézához. Mennyei udvartartásától körülvéve mondta el a ránk vonatkozó isteni üzenetet: Fiad születik, aki az én fiamnak, Jézusnak kedvéért igen sok jót tesz. Ezért a sok jóért, amelyet fiad a fiam kedvéért tesz, megígérem, hogy népedet örökre oltalmamba fogadom. Géza nagyfejedelem királlyá koronázott fia, István halála előtti este egész országát, élén az ősi törvények szerinti vezetőkkel, a keresztény főpapokkal, a hazát védő fegyveresekkel és a néppel, a Kárpát-medence földjével, vízével végrendeletileg mindörökké átadta a Mennybevitt Szűzanyának, a Világ Királynőjének, a Magyarok Nagyasszonyának. A végrendelet él, érvényes. Mária elfogadott minket, Magyarország Mária országa. Népünk ennek tudatában élt évszázadokon keresztül. Az ország népe tudatosan sorakozott fel Nagyasszonya, azaz Királynéja előtt minden esztendőben a Szűzanya mennybevételének, Királynővé koronázásának ősi ünnepén, augusztus 15-én Székesfehérvár lélegzetelállítóan gyönyörű templomában. Sokáig Szent István példájára a királyok is részt vettek ezen. A búcsú ünnepi szertartásai után a következő köznapokon a király törvénylátó napokat tartott. Mindenkit meghallgatott és azonnal ítélkezett. Mária országa nem mentesült Jézus életének szenvedéseitől. Az a sok jó, amit Szent István vállalt Jézusért, folytatódott nemzetünk sorsában, életében. Nagyon sok sorscsapás sújtott bennünket, de mindig talpra tudtunk állni. Volt hitünk, volt kiben hinni, és éreztük segítő szeretetét. Ha csak a családi életet nézzük, mint a társadalom Isten rendelte alapsejtjét, azt mondhatjuk, hogy az egy férfi egy nő életre szóló szövetsége volt a magyar emberek házassági alapeszméje. A gyermeket pedig Isten áldásaként fogadták. Ezért volt lehetséges, hogy olyan nemzeti katasztrófákat is túl tudtunk élni, mint a tatárjárás. Batu kán felajánlotta IV. Béla királynak, hogy egyesítse csapatait a tatár sereggel, együtt le tudják győzni egész Európát. Magyarország is nagyhatalom lesz. Mivel Mária országa nem vállalt ilyen istentelen felfogást, kegyetlenül tönkretették hazánkat. A király Isten segítségében bízott. Csak csecsemő kislányát tudta Isten szolgálatára felajánlani.

Évközi 5. hét hétfő

Évközi 5. hét hétfő      
Ter 1, 1-19; Mk 6, 53-56
„Átkeltek a tavon, és Genezáret földjére jutottak, és kikötöttek” 

Az Egyház a liturgiában folytatja az ötödik vasárnapi evangélium misztikus vonatkozásainak bemutatását. A történteket leírja, előadja az evangélista: Jézus csodálatosan szerette az akkori betegeket, de elbeszélése túlmutat időn, tájakon, embereken, és előre mutat a történelemjövendő századaira: ránk. Ugyanaz marad Jézus a mi számunkra is, mint volt földön jártában. Az előzményekben Márk evangélista elmondja, hogy az Úr öt kenyérrel és két halacskával jóllakat tízezer embert a pusztában, mert éhesek voltak, és nem lehetett a környéken ennivalót venni. Megsajnálta a tömeget. Ezzel megmutatta nekik isteni jóságát és hatalmát. Másnap hajnalban a vízen járt. Tanítványainak bámulatán túl jelezte nekünk: hatalma van elvenni teste tömegét és súlyát: Annyira szaporítja testét, amennyire szükség lesz, hogy az Eukarisztiában mindenki magához vehesse Őt magát a szentáldozásban, és ne kelljen kétségben maradnia a kutató értelemnek, hogy a pici ostyában az egész Jézust fogadta be szívébe az áldozó. Ugyanezt a célt szolgálja a ma olvasott történet is. Amikor Genezáret földjén kikötnek, kiszállnak, a ritkán lakott vidéken futótűzként terjed a híre: itt van a földükön a Názáreti Jézus! Vitték hozzá a betegeket, amerre csak járt-kelt. De Ő maga is felkereste a falvakat, tanyákat, meggyógyította betegeiket. Éltek is az alkalommal: „az utcákra tették a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik megérintették őt, meggyógyultak”. (56) Jézus jóakarata határtalan, de ragaszkodott ahhoz, hogy vele érintkezzenek a gyógyulni vágyók. Vajon miért? Mert jelezni akarta nekünk is, hogy Ő élete igen, nagy ajándékát készíti elő arra az időre, amikor már látható alakban nem él a földön. A mindenkor élő, szenvedő, gyenge embereken akkor is saját testével akar segíteni, hiszen azzal örökre és elválaszthatatlanul össze van kötve isteni természete, és amint a megváltást isteni ereje a teste feláldozása révén vitte végbe, úgy adja a megváltás kegyelmeit is Testének titokzatos jelenlétével, amikor a szentáldozásban magunkhoz vesszük. Ott már nem tudja érzékelhetően kezét nyújtani a gyógyításhoz, ruhája sincs, amit látványosan megérinthetnénk, de a szent színek, amik rejtik Őt, érinthetők akár a nyelvünkkel, akár tenyerünkkel fogadjuk magunkhoz. Nos tehát jönnek a világ minden tájára Jézus tanítványai. Nekik parancsba adta az utolsóvacsorán, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. (Lk 22, 19) Azt is parancsolta, hogy „menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”. (Mk 16, 15) Bárhová érkeznek, sem őket nem ismerik, sem Jézust, akit hirdetnek. De elmondják az evangéliumot, hogy Jézus itt járt a földön, hozta az igazság és szeretet tanítását, árasztotta magából segítő kegyelmeit, szenvedett és meghalt értünk, aztán visszament az égbe. De titokzatosan itt maradt köztünk. Elrejtőzik a kenyér és bor színe alá, mert azt akarja, hogy ne csak megérintsük Őt, hanem a szívünkbe akar költözni. Ennyire szeret titeket is! Minden jót megad nektek is, ha hisztek benne. Most is nagyon sok a beteg testben és lélekben is. Nekünk, Jézus híveinek és barátainak kell többet fáradoznunk, hogy elhíreszteljük: a Názáreti Jézus most is itt van köztünk, keressétek Őt, és Ő meggyógyít benneteket, a sátánt pedig kiűzi határainkból.

Ferenc pápa: Nagyobb teret kell adni a nőknek az egyházban és a társadalomban

Fontos, hogy új teret nyissunk a nőknek az egyház életében – fogalmazott Ferenc pápa a Kultúra Pápai Tanácsa plenáris ülése résztvevőinek február 7-én, akik a „Női kultúrák: egyenlőség és különbözőségek” témáról folytattak tanácskozást az elmúlt napokban. A Vatikáni Rádió tájékoztatása.

A Szentatya hangsúlyozta, hogy túl kell lépni azon a modellen, amelyben férfi és nő egymással szemben jelenik meg, és fel kell vállalni az egyenlőségben és a különbözőségben egymás kölcsönös kiegészítésének mintáját.

Több helyet a nőknek, nem halogatható kihívás

Itt az ideje, hogy a nők ne vendégnek, hanem teljeskörű résztvevőinek érezzék magukat a társadalmi és az egyházi élet különböző közegeiben. A pápa arra buzdított, hogy nem lehet tovább halogatni a szembenézést ezzel a kihívással és nemcsak a pásztorokat érinti, hanem a politika, a kultúra és a gazdaság világában elkötelezett világiakat is.

Elő kell mozdítani a kölcsönös kiegészülést az alárendelt szerep helyett

Magunk mögött hagytuk – legalább is a nyugati társadalomban – a nők férfiaknak való társadalmi alárendeltségének évszázados modelljét. Egy másik modellen is túl vagyunk már, amelyet a mechanikusan alkalmazott abszolút egyenlőségnek nevezhetnénk. Kialakult egy új minta: az egyenlőségben és a különbözőségben egymás kölcsönös kiegészítése. A férfi–nő kapcsolatban el kell ismerni, hogy szükség van a mindkettőjük által birtokolt sajátosságokra a maguk módján. Tehát szükségük van egymásra, hogy megvalósuljon a személy teljessége.

A pápa ösztönözte a nők tevékenységét, akik a család, a hitre nevelés, a pasztorális tevékenység, az iskolai képzés területén, valamint a szociális, a kulturális és a gazdasági intézményekben folytatnak szolgálatot. Szeretem az egyház női dimenzióját úgy jellemezni, mint egy befogadó méh, amely életet ad – tette hozzá.

Mondjunk nemet a női test áruba bocsátására

A Szentatya beszédében foglalkozott a női test a kultúra és a biológia összefüggésében témával. Határozottan elítélte a nőknek gyakran erőszakkal okozott fájdalmas sebeket. Az élet szimbólumát, a női testet sajnos nem ritkán támadás éri és elcsúfítják éppen azok, akiknek védeniük kellene élettársként. A rabszolgaság számos formája, az áruba bocsátás, a női test megcsonkítása arra indítanak bennünket, hogy küzdjünk ezek legyőzéséért.

Bevonni a nőket a lelkipásztori felelősségvállalásba

Ferenc pápa egy szívéhez közelálló témáról is szólt: a nők részvételéről az egyház életében. Megjegyezte, hogy az egyház nő. Meg vagyok győződve annak sürgősségéről, hogy helyet adjunk a nőknek az egyház életében és befogadjuk őket, figyelembe véve a kulturális és társadalmi sajátosságokat illetve a megváltozott érzékenységet – hangsúlyozta. Ezért szükség van a nők széleskörű jelenlétére a közösségekben és arra, hogy bevonják őket a lelkipásztori felelősségvállalásba, a személyek, családok és csoportok lelkigondozói kísérésébe, ahogy a teológiai reflexióba is.

A nők helyettesíthetetlen szerepe a családban

Ugyanakkor a pápa felhívta a figyelmet, hogy nem feledkezhetünk meg a nők helyettesíthetetlen szerepéről a családban. A női adottságok nemcsak igazi erőt jelentenek a család élete számára, a nyugalom és a harmónia légkörének megteremtésére, hanem nélkülük lehetetlenné válna az emberi hivatás megvalósítása is. Ösztönözni kell és elő kell mozdítani a nők hatékony jelenlétét a közélet számos szférájában, a munka világában és azokon a helyeken, ahol a legfontosabb döntések születnek, de meg kell tartani jelenlétüket és kiemelt figyelmet kell szentelni a családbeli szerepükre. Az intézmények, beleértve az egyházi közösséget is, arra kaptak meghívást, hogy biztosítsák a nők számára a választás szabadságát, hogy legyen lehetőségük a társadalmi és egyházi felelősségvállalásra a családi élettel harmóniában – hangsúlyozta beszésében Ferenc pápa.

 

HERAKLEI SZENT TIVADAR

Szent Tivadar hadvezér

Tivadar a kisázsiai Euchaitből származott. Tekintetre ékes, bátor férfi, okos és ékesszóló volt. Császári parancsból hadvezér lett Heraklea városában a Fekete tenger mellett. Istenfélő életével és szelíd bánásmódjával maga felé hajtotta a város lakóinak szívét. Sok pogány, istenfélő életét látva, szintén híve lett Krisztusnak. Amikor ezt meghallotta Licinius, Nagy Konstantin császár uralkodótársa, elment Herakleába és kényszerítette Tivadart, hogy áldozzon a pogány isteneknek. Amikor ő erre nem volt hajlandó, a császár kínok alá vetette. Felfüggesztették a fára, szaggatták, sütögették, verték. A hitében Tivadart végül keresztre feszítették és kivájták szemeit. Éjjel megjelent neki Isten angyala, levette a keresztről, és teljesen meggyógyította őt. Reggel, a szolgák, akik azért jöttek, hogy a vértanú holttestét a tengerbe dobják, látván őt teljesen épen, mindnyájan hittek Krisztusban. Sok pogány is megtért velük, akik látták Isten csodáit. Licinius, ezt meghallva lefejeztette a vértanút 319-ben. Szenvedéseit Varus nevű író szolgája írta meg.

„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük”

„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük”

 
Mindenki tudja, hogy szeretem hazámat, és komolyan aggódom népünk jövőjéért. Életem nagy küldetésének tartom, hogy ifjú koromtól rádöbbentett az Úr, hogy Jézus édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának választott népe vagyunk, és hogy ezt nem más közölte velünk, mint Mária, aki mennyei Királynőként kereste fel őseink sorsáért aggódó nagyfejedelmünket, Gézát. Géza álmában is azzal a gonddal küszködött, hogy nem született fia, aki a törzsi törvények szerint a fejedelmi trónt örökölhetné. De nem a trónnal volt csupán gondja, hanem úgy érezte, száz nemzetközileg sikeres esztendő után Európa össze fog ellenünk, az idegen fajú, nyelvű, társadalmi berendezkedésű nép ellen. Száz év alatt száz nyugati hadjáratunk volt, legtöbbször valamelyik külföldi uralkodó segélykiáltására. Katonailag ezek közül mintegy öt-hat mondható sikertelennek. Annyira féltek tőlünk, harci erényeink miatt, az európai keresztény népek, hogy a bűnbánati szertartás un. Mindenszentek litániájába belevették ezt a fohászt: „a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket! Ennek a dicsőséges száz esztendőnek, úgy tűnt, vége szakad. Európa népei összefogtak ellenünk. Géza belátta, hogy háborús készenlétre nem lehet örökös állami létet alapozni. Megvizsgálta, hogy ha Európában már majdnem minden nép keresztény, nekünk, magyaroknak, van-e elvi akadályunk, hogy ezt a vallást mi is elfogadjuk. Végül is Európa minden népe valamely bálványt imádott, és ezt a törzsi vélekedést szüntette meg a keresztény misszionáriusok igehirdetésére. A magyarok soha nem imádtak bálványt, csak az egy igaz, mindent teremtő Istent, ami a kereszténységben is alaptanítás. A Szentháromság kissé nehezebb hittétel, de elfogadható, hiszen azt tanítja, hogy Isten a maga végtelen gazdagságát isteni szüléssel Fiának ajándékozza, majd a Fiúval teljes egyetértésben tovább ajándékozzák az isteni akarat működése során származó Szentléleknek. A keresztény tanítás harmadik tétele, a Fiúisten megtestesülése pedig egészen magyarnak tűnt. Mi ősvallásunkban úgy tanultuk, hogy Istennek van egy lánya, akit Boldogasszonynak neveztek őseink. A világot kormányzó Istennek szüksége volt az őshit szerint egy személyre, aki a nép mindennapi gondjaival törődik, valahogy úgy, mint a törzsi szervezetünkben: az állami feladatokkal, harccal, politikával a törzsfőnök foglalkozik, a mindennapok gondjával, enni- és innivalóval, ruházattal, gyerekek születésével, nevelésével pedig a pogány Nagyasszony. Ezek nem utólag belemagyarázott vonatkozások. Mai népszokásaink millió vonását őrzik híven őseink Nagyboldogasszony-hitének. (Két hatalmas műre hivatkozom csupán: Balogh Ágost de Nemcsicz: Beatissima Maria qua Regina et Patrona Hungariarum, Agriae, 1873; - és Kandra Kabos: Magyar Mythologia, II.kiadás 1978) Géza nagyfejedelem álmában gondjával viaskodott Európai nemzetté, állammá kezdte szervezni az addig önálló törzsként élő honfoglalókat, kezdte hirdettetni a keresztény tanítást is. Ha fiú utód nélkül hal meg, akkor a törzsi törvények szerint más valaki, aki a fejedelemséget örökli, nem biztos, hogy a két reformot folytatja. Mi lesz a magyar jövővel? Ekkor jelent meg neki mennyei fényességben, égi udvartartással egy gyönyörű asszony. Úgy mutatkozott be, hogy ő annak a Jézusnak, a világ Megváltójának az Édesanyja, akiről sokat beszélnek a keresztény hittérítők. Megnyugtatta Gézát, hogy hamarosan fia születik. Az a fiú királyként fogja kormányozni Magyarországot. Rengeteg jót tesz Jézusért, Mária Fiáért, ezért a sok jóért Mária megígéri, hogy anyai pártfogásába veszi Géza népét. Azóta azt is tudjuk történelmi tényekből, hogy hazánk egészen a XX. századig az európai kereszténység védője volt. Mint 2013. éve karácsonykor Betlehemben Mária megszülte a világ Megváltóját, úgy akarja Mária Kisdedét újra nekünk nyújtani, mint Gézának ígérte: Tegyetek meg mindent a Fiamért. Legyetek hű népe. Én pedig kezembe veszem sorsotokat örökre.