Évközi 4. hét szombat

Évközi 4. hét szombat     
Zsid 13, 15-17. 20-21; Mk 6, 30-34
„Általa mutassuk be, tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát” 

Az Ószövetség idején is ismert és kedvelt istentisztelet volt a zsoltáréneklés. Az égő és egyéb áldozatok mellett ezt az ajkak áldozatának tartották. Előnye az volt, hogy ehhez nem kellett a szent sátor, majd később a templom területére zarándokolni, otthon is lehetett zengeni az imaórák idején. Erre buzdítja a keresztényeket a levél szerzője. Maga Jézus is rendszeresen imádkozott, néha egész éjszakát is töltött el imában. Az utolsó vacsora végén, pedig zsoltárt énekelve vonultak ki Jeruzsálemből az Olajfák hegyére. Az ajkak áldozata után következett az Újszövetség véres áldozata a kereszt oltárán. Az apostolok folytatták Jézus gyakorlatát. De átvették a későbbi idők keresztlényei is az ajkak gyümölcsét termő zsoltározást. A remeték magányában naponta el szokták imádkozni a százötven zsoltárt. Később, amikor megszületett a nyugati kereszténység első szerzetesi mozgalma, Szent Benedek rendje, naponta nyolcszor is összegyűltek a monostor templomába zsoltározni. Így hetente mondták el a százötven zsoltárt. Most négy hétre van elosztva ez a zsoltárkönyv a papi zsolozsmában. De sok más szent ének is hangzik el az Egyház szertartásában. „a jótékonykodásról, pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek”. Lehet a jótékonyság és az adakozás is áldozat? Természetesen. Lemondok valami javamról, odaadom szegények, rászorulók megsegítésére. Magamtól megvonom a kényelmet, már ez is áldozat. A szeretet tüze, pedig Istenhez repíti adományunkat. Már az apostoli korban is voltak számosan, akik földjüket adták el, és osztották szét árát a szegényebb keresztények között. Aztán gyűjtést is rendeztek a rászorulók javára, olvassuk a szent könyvekben. Aki engedelmeskedik, az nem anyagi javakat von meg magától, hanem legjelentősebb tehetségünk, akaratunk szabad gyakorlását korlátozza. A polgári vezetőknek is engedelmeskedtek, nemcsak az egyháziaknak. Ezek az elöljárók voltak hivatva számot adni b beosztottaikról. Végül áldással fejezi be jó tanácsait a levél szerzője: „a békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében, tegyen tökéletesekké titeket minden jóban, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön örökké. Ámen”. (20-21)