Krakkói Boldog Szalóme

BOLDOG SZALÓME

*Krakkó, 1211. +Skala, 1268. november 17. 

Szalóme Szőke Leszek krakkói herceg leánya volt. Atyja és II. András magyar király között megegyezés született, hogy az akkor három éves Szalómét eljegyzik András király hat éves fiával, Kálmánnal, akit III. Ince pápa fölhatalmazása alapján az esztergomi érsek halicsi fejedelemmé koronázott. E fejedelemség mindössze három évig volt a gyermekeké, mikor Misztiszláv fejedelem elfoglalta, őket pedig fogságba vetette. Kálmán és Szalóme a fogság idején tisztasági fogadalmat tettek, s nemsokára visszatértek a magyar udvarba.

Szalóme 1227-ben nagykorú lett, de kifejezte, hogy tartja magát szüzességi fogadalmához, Kálmán pedig, amíg atyja élt, Dalmácia és Szlavónia kormányzója volt. 1241-ben egy tatárok elleni ütközetben esett el. Szalóméról ebben az időszakban csak annyit tudunk, hogy támogatta a ferences és domonkos kolostorokat, és tevékenyen részt vett Boldog Kinga és Boleszláv házasságának megkötésében. 1242-ben hazatért Lengyelországba, ahol három évvel később belépett a szandeci klarisszákhoz. Testvérével, Boleszlávval együtt templomot és kolostort alapított a ferencesek és a klarisszák számára Zawichostban, ahová maga is átköltözött. A tatároktól félve 1259 márciusában a nővérek egy része Skalába települt, ahol Szalóme egy új kolostort alapított. Hercegnő létére engedelmességével tűnt ki a többiek közül. 1268. november 17-én halt meg. Testét később a krakkói ferencesekhez vitték át, ahol ma is őrzik. Boldoggá avatását 1650-ben kezdték meg, tiszteletét 1672-ben hagyták jóvá.


--------------------------------------------------------------------------------

Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír róla:

Szalome, akit Szalonikának is mondanak, Szandomiria hercegének leánya, Szemérmes Boleszláv lengyel király nővére volt. Három éves korában Magyarországra hozták, hogy megismerje az itteni szokásokat, mert András magyar király fiának, Kálmánnak, a későbbi halicsi fejedelemnek menyasszonyául szánták. Életmódja már gyermekkorában annyira szent volt, hogy a király előtt hamarosan világossá váltak azok a vágyak, melyeket a Szentlélek ébresztett Szalome szívében. Jegyesével együtt tanult, és a tudásban annyira előre haladt, hogy a misében a latinul hallott evangéliumot otthon magyarul is el tudta ismételni. Mikor eljött az ideje, Kálmán hitvese lett. A királyi menyegző befejeztével közös szándékkal megegyeztek abban, hogy külön ágyuk lesz, és tisztaságukat mindketten szűzen megőrzik, Isten és az Ő Szeplőtelen Anyja iránti szeretetből. Szalome az éjszakákat imádságban és virrasztásban töltötte, amennyire csak erejéből tellett. Nagyon egyszerű ruhákban járt, hogy alattvalói fényűző öltözködését fékezze. Testének és lelkének tisztaságát oly gondosan őrizte, hogy a legkisebb veszedelem elől is félve menekült. A kísértések erőssége szerint kétszeres vagy háromszoros ciliciummal sanyargatta testét, hogy a belső ellenségeken erőt vehessen. Mikor hitvese 1241-ben elköltözött az élők közül, Szalome elhagyta a fejedelmi udvar hiúságait. Egyedül Istennek akart élni, ezért vagyonát a szegényeknek, a ferences testvéreknek és a klarissza nővéreknek adta. A klarisszák közé lépett, és az általa előre megmondott napon, 1268. december 15-én jámbor módon meghalt. A körülötte imádkozó apácák a lelkét csillagként látták az égbe szállni.


--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, ki Boldog Szalómét megtanítottad arra, hogy a földi uralkodás helyett a te országodat szeresse, közbenjárására kérünk, add, hogy tiszta és alázatos szívvel szolgáljunk Neked, és Benned megtaláljuk igazi életünket!

Imádság:

Istenünk, te Boldog Szalómét a földi királyság világi gondjaiból a tökéletes szeretetre hívtad. Példájára és közbenjárására add, hogy tiszta és alázatos szívvel szolgálhassunk neked, és elnyerjük az örök dicsoséget. Krisztus, a mi Urunk által.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére

Az MKPK országos gyűjtést rendez november 25-én, Árpád-házi Szent Erzsébetnek, a jótékony szeretet szentjének ünnepéhez kapcsolódva a Katolikus Karitász javára. A gyűjtés kapcsán kiadott körlevelet november 18-án, vasárnap minden magyarországi katolikus templomban felolvassák.

Kedves Testvérek!

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden esztendőben elénk állítja a magyar királylány példáját, akit a felebaráti szeretet szentjeként ismert meg az egész világ. Ez az ünnep szembesít minket azzal is, hogy Erzsébet bár mindössze 24 évet élt, számára ennyi idő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megértse és tettekre váltsa az evangélium tanítását.

Mi volt a titka? Elsősorban az, hogy lélekben azonosulni tudott az Úr Jézussal és így életre váltotta a Mester utolsó ítéletről szóló szavait: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Amikor a szegénység keresztjét hordozókkal találkozott, felismerte bennük a szenvedő, keresztjét hordozó Krisztust. Amikor az éhezőknek enni, a szomjazóknak inni adott, amikor a hajléktalanokat befogadta, a ruhátlanokat felöltöztette, a betegeket ápolta, a szomorúakat vigasztalta, nemcsak a szükséget szenvedő embereket, hanem a velük közösséget vállaló Isten Fiát is szolgálta.

Erzsébetnek egész élete istenszolgálat volt. Úgy élt, hogy nemcsak családjára, szeretett férjére és a gyermekeire tudott gondolni, hanem azokra az ismeretlen szegényekre is, akikkel maga Krisztus fűzte testvéri kötelékbe. Ez az Istenre és minden emberre kiáradó szeretet tette képessé arra, hogy nemcsak szeretve és másoktól körülrajongva, hanem ellenszélben és magára maradva is megvalósítsa élete jelmondatát: „Tegyétek boldoggá az embereket!”. Ez a szeretet egyfajta állandó derűvel vértezte fel őt. Nem véletlen, hogy halálos ágyán azt mondta egyik szolgálólányának: „Tudd meg, hogy nagyon boldog voltam...”

Árpád-házi Szent Erzsébet élete példa számunkra mind a családi, mind pedig a szolgáló szeretetben. Élete olyan nagy hatással volt kortársaira, hogy halála után négy évvel, 1235-ben szentté avatta az Egyház és ma is ő a legismertebb magyar szent a világon.

Szent Erzsébet élete ma is példa mindannyiunk számára: imádságban eltöltött perceink, vezekléseink, kereszthordozásaink csakúgy, mint családi életünk és pihenéssel eltöltött időnk mind-mind kedvesek lehetnek az Úrnak, ha bennünk él az Ő szeretete.

Amikor Szentatyánk, Ferenc pápa az elmúlt évben először hirdette meg a szegények világnapját, az a cél vezette, hogy felrázza a keresztény közösségek lelkiismeretét és ösztönözze őket a szeretet cselekedeteinek gyakorlására, hogy Krisztus szeretetének beszédes jelei legyenek nemcsak a rászorulók, hanem az egész világ számára. A szent életű pápának, VI. Pálnak 1967-ben megfogalmazott intése pedig napjainkban – amikor nyugati kultúránkban többen halnak meg túltápláltság, mint éhezés következtében – különösen is aktuális: „Köztudomású, milyen szigorú szabatossággal fogalmazták meg az egyházatyák a gazdagok kötelességeit a szegények iránt: »Amit a szegénynek adsz, nem a magadéból adod – mondja Szent Ambrus, csak azt adod vissza, ami az övék. Hiszen azt foglalod le magadnak, ami mindenki közös használatára adatott. A föld mindenkié, nem a gazdagoké«. Vagyis a magántulajdon senki számára sem képez abszolút és feltétel nélküli jogot. Senkinek sem szabad a maga kizárólagos használatára fenntartania szükségleteit meghaladó javakat akkor, amikor a többiek még a szükséges létminimummal sem rendelkeznek” (Populorum Progressio, 23).

Ezért most mi is bizalommal fordulunk keresztény hívő testvéreinkhez, hogy november 25-én, vasárnap adományaikkal segítsék Egyházunk karitatív munkáját. Emellett a Karitász az idei esztendőben is elindítja adventi segélyprogramját Tárjátok ki a szíveteket! címmel, amelynek keretében a Karitász karácsonyi és téli krízishelyzeti tevékenységéhez lehet csatlakozni a segélyakciók támogatásával, valamint az 1356-os adományvonal felhívásával.

Egyúttal megköszönjük a közel 10 ezer önkéntes áldozatos munkáját, amelyet az egyházmegyék karitászcsoportjaiban hazánk mintegy 800 településén végeznek. Ezt a nagy kihívást jelentő szolgálatot jelentősen segítette az elmúlt években a kedves testvérek templomi adománygyűjtések alkalmával nyújtott nagylelkű támogatása.

Szívből kívánjuk, hogy minden keresztény testvérünk minél gyakrabban tapasztalhassa meg életében azt a lelki élményt, amelyet így szoktunk megfogalmazni: „jót tenni jó”, amikor is szívünk mélyén meghalljuk az Atya szavát: „Jól van, te hűséges, derék szolga...” (Mt 25,21). De eszükbe juthatnak Jézus szavai is, amelyeket Pál apostol idéz: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35).

Árpád-házi Szent Erzsébet mennyei közbenjárása is segítsen mindannyiunkat a jócselekedetekben és a jóban való megmaradásban.

Budapest, 2018. november 11.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Évközi 32. hét szombat

Évközi 32. hét szombat

Azt a rövidke levelet, melynek részletét a mai Szentleckében olvassuk, egy bizonyos Gájusz nevű kereszténynek írta Szent János apostol. Ez is magánlevél, akárcsak a minap olvasott Filemon-levél, mégis, az Anyaszentegyház sugalmazott iratnak tekinti, ami egyben azt is jelenti, hogy minden korban érvényes, minden kereszténynek szóló kinyilatkoztatást hordoz. A levélben említett testvérek az ősegyház vándorapostolai voltak, akiket tudásuk és megbízhatóságuk miatt az egyes egyházak alkalmasnak találtak arra, hogy ne csak befogadják Krisztus evangéliumát, hanem erejükhöz mérten terjesszék is. Néhány évtized alatt bejárták a Római Birodalom egész területét, s amerre csak megfordultak, hirdették Isten országának örömhírét. Nem valami hasonló módon kellene ma újraevangelizálni Európát? Ma is keresni kellene olyan megbízható, kereszténységüket komolyan élő embereket, akik hitelesen tudnak tanúságot tenni hitükről, s kortársaikkal megismertetik az evangélium ma is élő és friss üzenetét. Nem önjelölt apostolokra van szükség, hanem az Egyház által alkalmasnak nyilvánított küldöttekről, akik oda is elviszik Krisztus örömhírét, ahová a templomi igehirdetés már nem hallatszik el.

Gájusz és társai gondoskodtak azokról, akik az Úr nevéért keltek útra, ma viszont sokan azért nem mernek vállalkozni állandó diakonátusra, lelkipásztori asszisztensi szolgálatra, mert nem tudnák miből családjukat eltartani. Vigyázzunk akkor, amikor a szeretet ingyenességét emlegetjük, mert az étkezés, a ruházkodás és az utazás nem ingyen van, az evangélium terjesztésének ezeket az anyagi feltételeiről bizony valakinek gondoskodnia kell, s ez nem az apostolok, igehirdetők, egyházi szolgálatot vállalók dolga, hanem a keresztény hívek közös felelőssége.

Urunk Jézus, mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy mi lesz a válasz a mai Evangélium végén feltett kérdésedre: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy részt vállaljunk az evangélium terjesztésének munkájából, és az igazság megbízható segítőtársai lehessünk.

Etiópiai Szent Fulviusz

Szent Fulviusz (Máté) 

fejedelem

Ő volt az az etióp fejedelem, aki Szent Máté apostolt tűzhalálra ítélte. Amikor látta a csodás dolgokat: 12 bálvány elégett körülötte, Máté teste sértetlen maradt, hitt Krisztusban. Máté néven megkeresztelkedet, és hirdette Krisztus hitét. Szent élete miatt püspökké szentelték. Békében halt meg.

A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend közgyűlése a pápánál

Ferenc pápa november 16-án, pénteken fogadta a Szent Sír Lovagrend közgyűlésének résztvevőit, közöttük Jungbert Bélát, a rend magyarországi helytartóját.

A pápa elismeréssel szólt a lovagrend által, a Szentföld népei javára végzett számos spirituális és karitatív tevékenységről. Örömmel nyugtázta, hogy a legutóbbi, öt évvel ezelőtt megtartott közgyűlés óta növekedett a szervezet taglétszáma, földrajzi kiterjedése, a szentföldi egyháznak nyújtott anyagi segítsége, valamint a tagok által elvégzett zarándoklatok száma. A Szentatya köszönetet mondott azért, hogy pasztorális és kulturális programokat támogatnak. Arra buzdította a lovagrend képviselőit, hogy továbbra is folytassák a jeruzsálemi latin pátriárkátus oldalán a menekültek segítését az egész közel-keleti térségben. Utalt kezdeményezéseikre a képzés és az egészségügyi ellátás terén, amelyek vallási vagy közösségi hovatartozástól függetlenül mindenki számára nyitottak. Ezáltal megteremtik az utat a keresztény értékek megismeréséhez, a vallásközi párbeszéd előmozdításához, a kölcsönös tisztelethez és megértéshez. Így hozzájárulnak a régióbeli béke megvalósulásához.

A rend alapvető célja a tagok lelki növekedése

A pápa ezt követően kiemelte, hogy a lovagrend közgyűlésének középpontjában a több mint 30 országban jelen levő helyi vezetők szerepe állt. Emlékeztette a résztvevőket, hogy a rend alapvető célja a tagok lelki növekedése. Kezdeményezéseik sikere nem különülhet el a tagok vallási képzésének megfelelő programjaitól, hogy megszilárdítsák elválaszthatatlan kapcsolatukat az Úrral elsősorban az imában, a Szentírásról való elmélkedésben és az egyház tanításának elmélyítésében. A pápa emlékeztette a Szent Sír Lovagrend tagjait, hogy nem egy filantróp szervezetet alkotnak, amely a célcsoport anyagi és társadalmi helyzetének előmozdításán munkálkodik. Arra kaptak hivatást, hogy tevékenységük középpontja és végső célja az embertárs iránti evangéliumi szeretet legyen és tegyenek mindenhol tanúságot arról a jóságról és törődésről, amellyel Isten szeret mindenkit.

Az üldözött keresztények és a fehér vértanúság

Ferenc pápa említést tett a keresztények drámai helyzetéről, akiket egyre nagyobb számban üldöznek és ölnek meg. A vérük ontásával elszenvedett vértanúságuk mellett létezik a „fehér vértanúság” is, amellyel a demokratikus országokban találkozunk, amikor korlátozzák a vallásszabadságot. Ez az egyház mindennapi fehér vértanúsága ezeken a helyeken. A kemény próbatételeknek kitett lakosság anyagi megsegítése mellett a pápa azt kérte, hogy folyamatosan imádkozzanak a Palesztinai Miasszonyunkhoz.

Beszéde végén a pápa arra buzdított, hogy miután megáldja az Üldözött Keresztények Miasszonyunk ikonját, majd minden helytartóságba vigyék el, hogy Szűz Mária kísérje útjukat.