Évközi 32. hét szombat
Azt
a rövidke levelet, melynek részletét a mai Szentleckében olvassuk, egy bizonyos
Gájusz nevű kereszténynek írta Szent János apostol. Ez is magánlevél, akárcsak
a minap olvasott Filemon-levél, mégis, az Anyaszentegyház sugalmazott iratnak
tekinti, ami egyben azt is jelenti, hogy minden korban érvényes, minden
kereszténynek szóló kinyilatkoztatást hordoz. A levélben említett testvérek az
ősegyház vándorapostolai voltak, akiket tudásuk és megbízhatóságuk miatt az
egyes egyházak alkalmasnak találtak arra, hogy ne csak befogadják Krisztus
evangéliumát, hanem erejükhöz mérten terjesszék is. Néhány évtized alatt
bejárták a Római Birodalom egész területét, s amerre csak megfordultak,
hirdették Isten országának örömhírét. Nem valami hasonló módon kellene ma
újraevangelizálni Európát? Ma is keresni kellene olyan megbízható,
kereszténységüket komolyan élő embereket, akik hitelesen tudnak tanúságot tenni
hitükről, s kortársaikkal megismertetik az evangélium ma is élő és friss
üzenetét. Nem önjelölt apostolokra van szükség, hanem az Egyház által
alkalmasnak nyilvánított küldöttekről, akik oda is elviszik Krisztus örömhírét,
ahová a templomi igehirdetés már nem hallatszik el.
Gájusz
és társai gondoskodtak azokról, akik az Úr nevéért keltek útra, ma viszont
sokan azért nem mernek vállalkozni állandó diakonátusra, lelkipásztori
asszisztensi szolgálatra, mert nem tudnák miből családjukat eltartani.
Vigyázzunk akkor, amikor a szeretet ingyenességét emlegetjük, mert az étkezés,
a ruházkodás és az utazás nem ingyen van, az evangélium terjesztésének ezeket
az anyagi feltételeiről bizony valakinek gondoskodnia kell, s ez nem az
apostolok, igehirdetők, egyházi szolgálatot vállalók dolga, hanem a keresztény
hívek közös felelőssége.
Urunk Jézus, mindannyian felelősséggel
tartozunk azért, hogy mi lesz a válasz a mai Evangélium végén feltett
kérdésedre: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”
Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy részt vállaljunk az evangélium terjesztésének
munkájából, és az igazság megbízható segítőtársai lehessünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése