Római Szent Lucina

Szent Lucína

özvegy.

~90.

Apostolok tanítványa volt. Vagyonából támogatta az Egyház szükségleteit, meglátogatta a bebörtönzötteket, eltemette a vértanúkat. 

 †

A pápa fogadta a Drága Vér missziós szerzetescsalád tagjait

A pápa a Drága Vér missziós szerzetescsalád tagjait szombaton a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben fogadta. Az igazság adta bátorságra és a gyengédség forradalmának megvalósítása érdekében a mindenkire való odafigyelésre buzdította őket.

Isten a vér jelét választotta, mert semmilyen más jel nem olyan értékes, hogy kifejezze a másoknak ajándékozott élet szeretetét. Ferenc pápa e szavakkal fordult június 30-án délelőtt azoknak a férfi és női szerzetesrendeknek a képviselőihez, akik Jézus Vérének spiritualitásából merítenek ösztönzést. A találkozót a Krisztus Vére Egyesület szervezte.

A társadalom peremére szorultak felé fordulni

Július vigíliáján, amikor a keresztény ájtatosság különösképpen is Krisztus vére felé fordul, Ferenc pápa kérte, hogy Jézus áldozata, amely minden szentmisében megismétlődik, legyen az üdvösség és a missziós lendület forrása. A Krisztus áldozatáról való elmélkedés arra vezet bennünket, hogy az irgalmasság cselekedeteit végezzük, feltétel nélkül életünket adva Istennek és testvéreinknek. A megváltásunkért áldozott krisztusi Vér misztériumáról való elmélkedés pedig arra ösztönöz, hogy azok felé forduljunk, akikről gondoskodni kellene erkölcsi vagy fizikai szenvedéseik miatt, de ehelyett a fogyasztói és a közönyös társadalom peremén felejtették őket.

Az igazság adta bátorság

Ferenc pápa ezt követően olyan javaslatokat tett a misszionáriusoknak, amelyek segíthetik a Drága Vér szerzetescsalád tevékenységét és tanúságtételét. Az első az igazság adta bátorság, amely olyan emberek jellemzője, akik nem félnek a kiállástól az Evangélium értékeinek védelmében illetve a világról és az emberről szóló igazságért. Ez annyit jelent, hogy világosan beszélnek és nem fordítanak hátat, amikor a fogantatástól a természetes alkonyáig tartó emberi élet értékét, az emberi méltóságot támadják vagy amikor szembe találják magukat a társadalom árnyoldalával, a szegénység különböző formáival.

Figyelmet szentelni mindenkinek

Jézus szeretete és jósága mindenkinek szól, a közelállóknak, de méginkább a távolállóknak. Küldetésetekben arra kaptatok meghívást, hogy mindenkihez elérjetek, hogy mindenkivel megértessétek magatokat és, hogy olyan nyelvet használjatok, amelyen keresztül mindenki megérti az Evangélium üzenetét. Ezáltal egy olyan egyház képét közvetítsétek, amely az úton jár az emberek között, amely elsőként vállal kockázatot és osztozik azoknak az örömének és nehézségeiben, akikkel találkozik – buzdított a Szentatya.

Magával ragadni és kommunikálni

A pápa egy másik javaslata az volt, hogy legyenek magával ragadóak és kommunikáljanak a prédikációban, a katekézisben, Isten Szavának elmélyítése útján. Arra kell ösztönözni, hogy az emberek minél jobban bekapcsolódjanak és megízleljék a keresztény hit tartalmát, arra buzdítva őket, hogy megújult életet éljenek Krisztusban. Az Evangélium és a Szentlélek olyan szavakat és gesztusokat váltanak ki, amelyek lángra lobbantják a szívet és segítenek megnyílni Istennek és embertársunknak.

A gyengédség forradalma

Olyan időkben élünk, amikor a gyengédség forradalmát kell előmozdítani – figyelmeztetett Ferenc pápa. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tanúságtétel valódi ereje az Evangéliumból származik. Itt kerül előtérbe Krisztus Vérének és túlcsorduló szeretetének központi jelentősége, ahogy erre rávilágítottak az egyházatyák, a nagy szentek és misztikusok, mint Bufalo Szent Gáspár a Drága Vér Misszionáriusai kongregáció alapítója. Ő képes volt elhozni mindenekelőtt a kiengesztelődést és a békét azáltal, hogy elindult a társadalom peremén élő legtörékenyebb emberek lelki és anyagi igényei felé.

Évközi 12. hét szombat

Évközi 12. hét szombat

Előző elmélkedéseinkben láttuk, hogy Isten annyiban „oka” a megromlottak pusztulásának, hogy nem engedi meg egy hazug világ tartós fennmaradását, mert ez mindannyiunk üdvösségét veszélyeztetné, de az isteni haragnak semmi köze sincs a mi bűnös haragunkhoz. Mint ahogy a Tisza „haragja”, mellyel kilép a medréből, és mindent elborít, ami az útjába kerül, nem személyes bosszúból, sértődöttségből fakad; mint ahogy az elektromos áram sem kegyetlenségből rázza meg azt, aki puszta kézzel érinti a magasfeszültségű vezetéket, hanem mindkét esetben arról van szó, hogy ha nem tartjuk tiszteletben a dolgok természetét, azok ellenünk fordulnak, úgy Isten haragja sem az ő velünk szemben táplált negatív érzelme, hanem az isteni rend megnyilvánulása azokon, akik törvényeit megszegik.

Isten haragja azonban még a természet erőinél is mérhetetlenül ártatlanabb. Az ő törvényeinek figyelmen kívül hagyása, megszegése ugyanúgy magában hordja a büntetést, de egy lényeges különbséggel. A haragvó Tisza, miután árja csillapult, visszatér medrébe, és békésen folydogál tovább, mit sem törődve a pusztítással, melyet okozott. Az elektromos áram nem szűnik meg a vezetékben, akárhány halálos áldozatot is szedett. Isten azonban személy, ezért nem olyan részvétlen és közömbös, mint a természet erői. Megengedi, hogy az ember megüsse magát, hogy bűnének következményei miatt szenvedjen, de a kijózanítás után nem hagyja magára, hanem megkönyörül rajta. Lehajol hozzá, felemeli, és segít neki a régi világ romjain felépíteni egy új, szebb, igazabb világot.

Urunk Jézus, aki súlyos szavakkal figyelmeztetted kortársaidat, hogy nagy veszélyben vannak, ha bűnbánatot nem tartanak és meg nem térnek, ugyanakkor a bűnbánó bűnösök előtt szélesre tártad az irgalmasság kapuját, segíts, kérünk, hogy törvényeidet mindig szemünk előtt tartsuk, irgalmaddal soha vissza ne éljünk, s ha bűneink következményeként mégis szenvednünk kell, azt kegyelmesen fordítsd üdvösségünkre.

SZENT GEROSA* VINCENCIA

SZENT GEROSA* VINCENCIA* III. r. (1784-I-847) és SZENT CAPITANIO* MARIA BARTOLOMEA 

III. r., rendalapítók 

(1807-1833) 

Gerosa Mária Katalin (szerzetesi nevén Vincencia) Brescia közelében Lovere városkában született. Apja jómódú borárú-kereskedő volt. Fiatal éveit a szülőiházban töltötte, s csakhamar tagja lett a ferences III. rendnek. Szülei halála után nagybátyja házában dolgozott 30 éves koráig. Mivel testvérei elhaltak, o kapta meg a szülői örökséget. Házát megnyitotta a szegényeknek: gabonát, ruházatot, pénzt osztott ki közöttük s minden héten 12 szegényt háromszor látott el ebéddel. Különös gondot fordított a szegény és beteg fiatal leányokra, s azokra, akik bűnös útra tértek. Amikor a közelben egy házat örökölt, 1823-ban kórházzá alakította. 9 hónappal késobb találkozott Maria Capitanio Bartolomeával.
Bartolomea szintén Lovere-ben született. Édesanyja jó katolikus volt, de apja iszákos. Leányának nagy szeretettel sikerült apját kigyógyítania káros szenvedélyéből. A klarisszák közé szeretett volna lépni, de ezt szülei ellenezték. Lelkiatyja tanácsára - nem nyilvánosan - tisztasági fogadalmat tett, Elvégezte a tanítóképzőt s gyermekek oktatását végezte. Ő is tagja lett a ferences III. rendnek. 25 éves volt, amikor találkozott Gerosával s közösen határozták el, hogy megalapítják a Gyermek Máriáról nevezett Szeretet Nővérei kongregációt. Fő tevékenységük az oktatás, betegápolás volt. Egyenlőre ketten tevékenykedtek: Bartolomea tanított, Vincencia pedig a kórházban tevékenykedett. A helybeli plébános ajánlatára Szent Vince Leányai szabályát fogadták el. Szerény lakóhelyükön árvákat is neveltek. Közös megegyezéssel a fiatalabb, Bartolomea lett a főnöknő. Hamarosan mások is csatlakoztak hozzájuk. Bartolomea tüdobajban szenvedett, de nem kímélte magát, végül már az orvosok tiltották el a munkától. Fennmaradt jegyzetei, a kezdő nővérek számára elmondott beszédei tanúsítják, hagy az életszentség magas fokára jutott. 1833. júl. 26-án hunyt el. Halála után Vincencia vette át a vezetést, s „idősebb nővérnek” neveztette magát. Az alázatosságban mindvégig példát adott társainak. Még megérte, hogy rendje gyors fejlődésnek indult. Tíz év alatt 40 házuk lett csak Olaszországban, Milánoban, majd külföldön is. Száz év múlva pedig a rend több, mint 7000 tagot számlált a világ minden részében. Vincencia 1847. jún. 29-én hunyt el. Mindkettojüket XI. Piusz avatta boldoggá, majd XII. Piusz 1950-ben szentté.
„A szerzeteseket... Isten szolgálata serkentse és tegye erőssé az erények gyakorlására: főleg az alázatosságban, engedelmességben, lelki erősségben és tisztaságban tűnjenek ki; ezekkel vesznek részt Krisztus önkiüresítésében s az o életében a Lélek által.” Zsinati határozat a szerzetességről.

Imádság:

Istenünk, Szent Vincencia és Bartolomea rendalapító szüzek példája szítsa fel szívünkben az istenszeretet lángját, amelyet szerzetescsaládjuk tagjaiban is fellobbantottak. Egyházad elmúlhatatlan dicsoségére. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Az érseki pallium – Jelképe Krisztusnak, a Jó Pásztornak, aki gondját viseli nyájának

Ferenc pápa Szent Péter és Pál apostolok főünnepén a Szent Péter téren tartott ünnepi szentmise keretében megáldotta a palliumokat. Az érseki jelvényről, eredetéről, jelképéről írunk.

A pallium a metropolitai hatalom jelvénye és a Szentszékkel fennálló közösség jele. Felhatalmazás, s egyben biztosíték is az Egyház egységének munkálására. A pápa Szent Péter és Pál apostolok főünnepén áldja meg.

Metropolitának nevezik azt az érseket, akinek saját egyházmegyéjén túl az egyháztartományt alkotó szomszédos – úgynevezett szuffragáneus – egyházmegyék felett is van bizonyos kormányzati hatalma: leginkább a hit és az egyházi fegyelem megtartását felügyeli. Bár a pápa jelöli ki, évszázados hagyományok indokolják, melyik egyházmegye lesz metropolitai székhely: általában – mint a kifejezés maga is mutatja – nagyvárosokról van szó. Magyarországon a középkorban Esztergom volt az első, Kalocsa a második metropolitai székhely. Őket követte 1804-ben Eger, 1852-ben Zágráb, majd 1993-ban Veszprém.

A kánonjog előírja a metropolitáknak, hogy felszentelésüket, illetve kinevezésüket követően három hónapon belül kérelmezzék a palliumot, akár személyesen, akár megbízott útján. A metropolitai rangú keleti egyházak élén álló metropolitáknak ugyancsak kérelmezniük kell a palliumot, hiszen az nemcsak hatalmukat jelzi, hanem az általuk vezetett saját jogú egyház és a római pápa közötti teljes közösséget is. A latin szertartásúakkal ellentétben ők addig nem hívhatják össze saját jogú egyházuk szinódusát, illetve nem szentelhetnek püspököt, amíg el nem nyerték a palliumot. A pápa a keleti pátriárkáknak is adományozni szokta mint a közösség jelét, de esetükben ennek inkább kitüntetésjellege van, kérelmezését nekik a kánonjog nem írja elő.

Eredetileg a pallium a római birodalomban a méltóság, illetve a társadalmi megbecsülés jele volt, amit a pápa „megörökölt” a Róma-környéki polgári hatalommal együtt. A metropolita érsekeknek a VI. század óta adományozza, mintegy részesedésként a főpásztori hatalomból és az iránta való hűség jeléül. Később kiváltságképpen jeles egyházmegyék, vagy egy-egy érdemes személy is elnyerte a palliumjogot, de ezt VI. Pál 1978-ban megszüntette.

Csak liturgikus alkalmakkor, a miseruha fölött viselhető; a Szentatya a világon mindenütt használja, a metropoliták azonban kizárólag egyháztartományukon belül. Adományozása egyszerre kötődik az érseki székhez és az érsek személyéhez. Ezért ha másik metropolitai székbe helyezik át, újat kell kérnie, illetve amint nem metropolitai hatalommal járó megbízatást kap, nem hordhatja tovább. Halálakor mindegyik palliumát vele kell eltemetni (a régi kánonjogi kódex kifejezetten tiltotta is kölcsönadását, elajándékozását vagy örökül hagyását).

A bíborosi kollégium dékánjának is kijár a pallium, mivel ez a tisztség hivatalból kapcsolódik az ostiai püspök címéhez, akinek Szent Márk pápa 336-ban kiváltságul adta a pallium viseletét. Az ő feladata püspökké szentelni a római pápát abban az elméleti esetben, ha megválasztásakor még nem volna az. Palliumát ezt kivéve csak ritkán hordhatja.

A pallium kézzel szőtt fehér gyapjúsál, melyet középen kettéhasítva nyakba akasztanak. A klasszikus érseki pallium egy 4-6 centiméter széles, hat kis fekete selyemkereszttel – az Üdvözítő sebeire utal – díszített, elöl és hátul 15-20 centiméteres pántban végződő, stólaszerű gyapjúszalag. Elöl, hátul és a bal vállon egy-egy gemmával ékesített tű van a fekete keresztekbe tűzve, ami eredetileg rögzítését szolgálta. Mai alakja a XVII. századra alakult ki.

A pallium a Jó Pásztor alakját idézi, aki vállára veszi az elveszett bárányt. Jogi értelemben a pallium a Péter-utód, a római pápa iránti joghatósági engedelmesség látható kifejezése.

Elkészítését ősi hagyományok szabályozzák. A lateráni bazilika káptalanja minden év elején két fehérszőrű bárányt vásárol a Tre Fontane trappista monostorból, amely azon a helyen áll, ahol a hagyomány szerint Szent Pál elszenvedte a vértanúságot. A bárányokat január 21-én, Szent Ágnes ünnepén (neve is bárányt jelent) a pápának adományozzák, aki külön szertartás keretében megáldja, és a Trastevere-negyedben található Szent Cecília-kolostor apácáira bízza azokat. Itt kézi munkával készülnek a húsvét ünnepén megnyírt bárányok gyapjából az új palliumok, amelyeket Keresztelő Szent János (Isten Bárányának előfutára) ünnepén, június 24-én Szent Péter sírjánál, az úgynevezett palliumfülkében helyeznek el.

Átadásuk hagyományosan a protodiakónus bíboros feladata volt, akár személyesen Rómában, akár székhelyükre küldve azoknak, akik akadályoztatva voltak. II. János Pál 1984-ben bevezette, hogy Szent Péter és Pál ünnepén a pápa maga köré gyűjti az elmúlt év során kinevezett metropolitákat, és személyesen akasztja nyakukba az ünnepi szentmisén megáldott palliumot. Ferenc pápa 2015. január 12-én elküldött levelében elrendelte, hogy az érsekek az eddigi szokásnak megfelelően jelen lesznek Rómában, a pápával együtt miséznek, részt vesznek a palliumok megáldásának a szertartásán, de nem történik meg a palliumok fölhelyezése. A palliumot a korábbitól eltérően egyszerű és privát, személyes formában kapják meg a Szentatyától. A pallium fölhelyezése, vagyis az új érsek nyakába helyezése az illetékes egyházmegyékben történik egy másodlagos, rákövetkező mozzanatban, a helyi egyház és sajátos módon a szuffragáneus egyházmegyék püspökei, valamint az őket elkísérő hívek jelenlétében.