GUBBIO BOLDOG BENVENUTUSZ
(kb. 1192-1232)
A régi Zsolozsmáskönyv
olvasmánya közli róla, hogy az umbriai Gubbioból származott. Mint kiváló lovag
és katona 1222-ben találkozott Szent Ferenccel Gubbioban, aki ott apostoli úton
volt. Annyira hatása alá került, hogy kérte a rendbe való felvételét. Szent
Ferenc fel is vette őt a laikus testvérek közé. Így Benvenutusz a katonai övet
a kordával cserélte fel. A továbbiakban már a kész szent bemutatása
következik... Az ilyen rövid szentek életének az a gyengéje, hogy nem látjuk,
milyen úton jutott el szentünk az életszentségre. Mert ez mindig hosszú
folyamat, amint ezt pl. Szent Ferenc esetében látjuk. A sorok közt olvasva
kíséreljük meg kideríteni Benvenutusz szentté válásának útját! Olvasunk
önmegtagadásairól (ételben, italban, stb.), ezek segítették a lelki tisztaság
megőrzésében. Kedvelte a magányt, ahol Isten az ember szívéhez szól,
virrasztásairól az Oltáriszentség előtt, szentmisékről, melyeken buzgón vett
részt, különösen, ha azokat Szűz Mária tiszteletére mondták, - e buzgóságának
jutalma lett, hogy a kisded Jézust később többször is láthatta az
Oltáriszentségben. Felvételekor őt Szent Ferenc a leprások gondozására
rendelte. Bizonyára időbe telt, amíg legyőzte az undort, a szerencsétlenekben
Krisztust látta és szolgálta. Elöljáróinak készséggel engedelmeskedett. Minden bizonnyal
akadt ezek közt, aki mint lelkivezető irányította, segítette. A
Krisztus-követés útján fokozatosan alakulhatott ki benne az az irgalmas
lelkület, mellyel a betegek, szegények felé fordult s velük együttérzett. Végül
a súlyos betegség, melyet példaadó türelemmel viselt, megkoronázása volt
életszentségre törekvésének. Halála után mindjárt szentként tisztelték,
közbenjárására bámulatos csodák történtek. IX. Gergely hamarosan engedélyezte
Gubbioban és még néhány helyen, hogy a szent halála napját zsolozsmával,
szentmisével ünnepeljék, de hivatalosan XII. Ince pápa avatta boldoggá és
engedélyezte tiszteletét az egész szeráfi rendben.
„Míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az
Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor
eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és
lelkem édességére.”
Szent Ferenc Végrendeletéből.
Imádság:
Istenünk, te Boldog Benvenutuszt Szent Ferenc buzgó követőjévé tetted és
erényekkel ékesítetted. Közbenjárására add, hogy téged mindennél jobban
keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi
Urunk által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése