Évközi 22. hét Szombat

Évközi 22. hét Szombat

Kol 1,21-23; Lk 6,1-5

„Ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől”

Elmélkedtünk arról, hogy Jézus Krisztus a „láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje”(15) Az Ő jövendő embersége volt a teremtésben a minta mind az anyagi, mind a szellemi teremtmények számára. A kísértő próbálta meghiúsítani Isten tervét, hogy a teremtés ősmintája az idők folyamán megvalósuljon, megtestesüljön az Isten Fia. Isten irgalma azonban meglelte a módját, hogy új tervet léptessen életbe, amelyikben a megtestesülés nem csupán tökéletes befejezése lesz a teremtésnek, hanem jóvá tevő, megváltói remekmű is egyben: „Titeket is, akik egykor elidegenedettek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, kiengesztelt most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé.”(21-22) A bukás után nem változott az Atya jóakarata irányunkban. Ezért kell nekünk is „megmaradnunk a hitben szilárdan és állhatatosan, ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől.”(23) Van Atyánk, aki mindig egyformán szeret. Saját Fiát is értünk és nekünk adta, benne ölelt és ölel végleg magához. Szánalommal nézzük eltévedt embertársainkat és hirdessük nekik az emberi torz agyszülemények helyett a boldogító igazságot: nem magunktól, de Jézus Krisztus által eljutunk Hozzá.

Évközi 22 hét péntek

Évközi 22 hét péntek

Kol 1,15-20 Lk 5,33-39

„Benne teremtetett minden az égben és a földön"

Isten öröktől fogva van. Az Atya a végtelen erejéből öröktől fogva birtokolja az istenséget, a végtelen nagy isteni értelmet és akaratot. Ezt az isteni értelem síkján öröktől fogva születő Fiának ajándékozza, majd vissza is kapja tőle abban a pillanatban. Az immár közös istenséget együtt ajándékozzák az isteni akarat síkján származó Szentléleknek. Lényegében ez a Szentháromság titka. A három isteni Személy a fenntartás nélküli végtelen ajándékozástól végtelenül boldog. Ez a szentháromságos benső boldog isteni élet. Végtelen boldogságukban elhatározzák, hogy létre hoznak egy mérhetetlen nagy, de nem végtelen teremtett világot, amely majd szellemi és anyagi létezőkből áll. Mindkét létformának, a szelleminek és az anyaginak is Istenre kell hasonlítania. Az istenség közvetlen ősforma nem lehet. Ezért határoz úgy az Atya, hogy a Fiú az egyik tervbe vett teremtménynek, az embernek alakját felveszi isteni természete mellé, vagyis megtestesül, és az Ő emberségének testi része lesz a világ anyagi részének ősmintája, szellemi lelke pedig az angyaloké és az emberi lelkeké. Bámulatos gondolat, óriási kitüntetés a mi számunkra! Isten Fia emberré lesz, minket választ, és a történelem során ténylegesen meg is testesül, hogy embersége koronája legyen a teremtésnek. Ezt taglalja Szent Pál apostol a következő sorokban: „Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és a hatalmasságok. Minden ő általa és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn". (15-17) Az apostoli írás félreérthetetlen: Ő, a láthatatlan Isten: ez a Második isteni Személy. Ő lett minden teremtmény elsőszülötte. Nem szűnt meg Isten lenni, mert megmaradt aszemélyének birtokában az isteni természet. De ember is már, egy a teremtmények közül, mert az isteni Személy felvette (elhatározta, és az isteni elhatározás örök és változatlan) az emberi természetet. Ezzel a döntéssel megelőzte a tényleges teremtést tehát elsőszülöttnek nevezhető minden teremtmény előtt, noha a teremtés rendjébenaz ember csak az utolsó a sorban. Első az élettelen anyag, minden része iszonyatos forró a teremtéskor, azután hűl le egy része (pl. a föld). A föld növényeinek majd állatainak a test-anyaga a világmindenség összes anyagával együtt mind Jézus testének mintáját követi. Az angyali rendek felsorolása pedig arra mutat, hogy az angyalok kilenc kara Jézus emberi lelkének mintájára teremtetett. Azt a kimondhatatlanul nagy ajándékot, hogy Jézus minket választott istensége mellé, köszönjük meg szóban és magatartásunkban. Kérjünk bocsánatot, ha emberségünket lealáztuk volna, és tartsunk bűnbánatot emberi méltóságukat megcsúfoló embertársaink helyett is.

Évközi 22. hét Csütörtök

Évközi 22. hét Csütörtök

Kol 1,9-14; Lk 5,1-11

„Részetek legyen a szentekkel a világosságban.”

Kolosszéban Epafrász, Pál tanítványa hirdette az evangéliumot. A közösség jól értette az örömhírt. Isten végtelen nagy, örökkévaló, tökéletes lény, akiben nincs ismeretlen, nincs homály, nincs végesség. Örök dicsőségben ragyog. Létre hozta a teremtett világot, és ebben saját képére, végtelen szeretetének mintájára alkotta az embert. Az ember szeme érzékeli a fényt, amely a napból árad, és ebben a fényben lát, ismer, színeket élvez. Ha nincs fizikai fény, vagy rossz, akkor az ember szeme rengeteg jótól elesik. Szent Ferenc a napról énekli: „Áldott légy, Uram, és minden alkotásod, legfőképpen urunk-bátyánk a nap, aki a nappalt adja, és aki ránk deríti a te világosságod. És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes, a te képed, Fölséges.(Naphimnusz) Epafrász megtanította a kolosszeieket, hogy Istent csak az Ő kegyelmével lehet teljesen megismerni. Az emberi ész Isten látását felismeri, de a továbbiakat, Isten benső életét, lényegét, szeretetét csak a kinyilatkoztatásban, főként a megtestesült Fiúban lehet megismerni. „A világosság a világba jött.”(Jn 1,9) Epafrász után gnosztikusok mentek Kolosszéba, és azt tanították, hogy a rossz, bűnös ember a saját erejéből jut el egy olyan ismeretre, amelyben teljesen megismeri Istent. Ellenük írja Pál: „Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltóvá tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata”(12-14)A sátán most is elvakít embereket, gnosztikusok, manicheusok, hinduk, buddhisták tanítják: a magad erejéből emelkedsz fel az ismeretre, és szívódsz fel az istenségbe.Vigyázat: csak Jézus kegyelméből van mindez!„Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.(Jn 17,3)

Évközi 22 hét szerda

Évközi 22 hét szerda

Kol 1,1-8 Lk 4,38-44

„hallottunk hitetekről Jézus Krisztusban, és a szeretetről, amelyet az összes szentek iránt tanúsítotok, azért a reménységért,amely készen áll számotokra a mennyben"(Kol 1,4-5) Szent Pál apostol nem járt soha Kolosszéban. Ez a kis város Kis-Ázsiában feküdt Frigia római tartomány délnyugati részén. Messze esett Pál apostoli útjaitól, és 61 körül már földrengés áldozata lett. Az apostol egyik tanítványa hirdette ott az evangéliumot. Ezért kezdi így a levelet: „Hálát adunk Istennek, ami Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk, mivel hallottunk hitetekről Jézus Krisztusban, és a szeretetről, amelyet az összes szentek iránt tanúsítotok azért a reménységért, amely készen áll számotokra a mennyben, amelyről már hallottatok az evangélium igaz igéjében. Ez eljutott hozzánk". (3-6) Az apostol a bevezetőben bemutatkozik, hiszen csak hallomásból ismerik őt a kolosszeiek. Epafrász nevű tanítványa jó munkáját dicséri ezután, mert a pogányságból megtért kisváros lakóit nagyon okosan erős hitre tanította. Hangsúlyt kap a kijelentés, hogy ez a hit nemcsak egyszerűen az egy igaz Istenbe vetett hit, tehát nem ószövetségi zsidó vallásra juttatta el őket, hanem Isten Fiának, Jézus Krisztusnak a tanítását ismerték meg, elfogadták, hogy megtörtént általa a megváltás. Az is fontos megjegyzés, hogy nem félelmetes Isten-képet ismertek meg, hanem a szeretet és igazság Istenének alakját, aki maga a szeretet, szeretetből még a Fiát is nekünk adta áldozatul. Holnap és holnapután majd olvassuk azt a páratlan elemzést, hogy Jézus, az Atya képmása, emberi természetével a teremtendő világ ősmintája lett. Ő hozta vissza emberi életünk óriási mozgató erejét, az ősbűn miatt elveszett reményt. Ez ad biztatást az istenes és emberszerető életre. Megmutatja, hogy csak szeretni érdemes, vagyis önzetlenül szolgálni a mellénk rendelt emberek boldogságát, mert ezzel gyűjtünk kincseket a mennyei életre. Ezek az igazságok adnak értelmet a krisztusi hitnek. Szent Pál az isteni erényeket, mint hitéletünk fő kapaszkodóit, nagyon okosan fogalmazza meg, így a nem általa adott isteni tanításra szilárd vázat is ad, hogy könnyebben véssék emlékezetükbe azok is, akiket nem ő képzett a katekézisben. Nem mulasztja el megemlíteni azt az alapigazságot sem, hogy ezt a tanítást és a belőle fakadt nagyszerű keresztény életet nem addigi életük érdemeiért kapták Istentől a kolosszeiek, hanem Isten kegyelméből. Zűrzavaros világunkban jól tesszük, ha ezeket a páli leveleket szorgalmasan és életet alakító komolysággal olvassuk. A kolosszeiek életében is hamarosan megkezdődött a sátán ellentámadása. Felléptek olyan tévtanítók, akik a krisztusi hittől el akarták szakítani őket. Alaposan képzett hívők azonnal átlátnak a tévtanokon. Meg tudják állapítani, mi az igazság. Aki a gomba módra szaporodó új vallásokkal, vagy idegenből idecipelt emberi eredetű valláspótlékokkal már találkozott, el tudja mondani, áldottak az apostolok és az apostoli katolikus Egyház, aki az Istentől adott kinyilatkoztatások alapján állva nem emberi képzelgéseket tanít, és aki Isten kegyelmével mutat az égre, és oda el is segít minket.

Évközi 22 hét kedd

Évközi 22 hét kedd

1Tessz 5, 1-6. 9-1; Lk 4, 31-37

„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok”

Krisztus Urunk nem hagyta hallgatóit,főként tanítványait kétségben a felől, hogy Isten nemcsak kimérte minden embernek az Isten országa javára végzendő tennivalóit, de keményen el is fogja számoltatni az összes embert, aki eljutott esze és akarata használatára. Azokat, akik megismerték Isten országának alaptörvényeit, az igazság és a szeretet parancsát, a tízparancsolatot, a Szentírásban közölt isteni üzeneteket,az elszámolás sokkal részletesebben érint, mint a tájékozatlanokat.Ha lelkiismeretesen teljesítették Atyánk akaratát, olyan bőséges jutalmat nyernek a mennyországban, amit a többiek csak bámulni tudnak. Irigyelni azért nem tudják, mert az üdvözültek nem tudnak irigykedni. Akik nem hallották Isten üzenetét, azok sem mentesülnek a szigorú számonkéréstől, mert Isten előrelátóan minden emberszív hústábláiba beleírta természettörvényként, hogy az ember földi élete során szorgalmasan dolgozzék mások boldoggá tételén, gyakorolja az igazságot. Aki nem ezt teszi, nem gyűjt kincseket a mennyország számára földi élete során, az nem kap örök boldogságot, vagyis örök szenvedés lesz a sorsa.Szent Pál a mai levélrészletében ezt mondja ki érthetőn,vitathatatlanul a keresztényeknek:„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! Ha másból nem okosodhatnak az emberek, lelkiismeretük figyelmeztetésére hallgassanak, ami adott időben félreérthetetlenül és megfellebezhetetlenül megszólal az istentelenben és a gonosztevőben is. Amikor észreveszi, hogy a becsületes emberek dolgoznak,hogy keressenek annyi munkabért, amennyi elegendő a következő fizetésig a különféle fizetnivalókra. A szabályos ember kidolgozza az előírt munkás éveket, mert számít arra, hogy utána munkája és a befizetett járulékok ellenértékeként nyugdíjas vagy betegségtől sújtott állapotában is lesz miből megélnie. Ezeket látva ép ésszel mindenkinek következtetnie kellene a belénk oltott isteni szikrákból, hogy életünk egésze is ehhez az általános törvényszerűséghez van igazítva, és a földi élet zárultával egy boldog, el nem évülő nyugalmi állapot következik. Ezt is ki kell érdemelni.Hitünk tanításából biztosan tudjuk, hogy halálunk pillanatában örök bíránk, Jézus Krisztus elé kerül a lelkünk személyünkkel együtt. Ő igazságosan megítél minket tetteink alapján. Aki teljesen az igazságot és az önzetlen szeretetet szolgálta egész életében, annak azonnal megadja az örök boldogságot, beleértve azt is, hogy a feltámadás után a teste is követi majd az a lélek állapotát. Aki tette a jót, de voltak hiányosságai,adósságokat hagyott maga után, amíg azokat nem rendezi valamelyik utód, a mennyország helyett tűzben kell tisztulnia. A hitetlenek és más súlyos bűnben lévők pokolba kerülnek.Ezekkel a tényekkel foglalkozzunk. A végítélet pedig elközeleg,amikor az Atya akarja.

Hívom a családokat 2013 szeptemberében

Hívom a családokat 2013 szeptemberében – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Valamikor, jó 30 évvel ezelőtt vonaton utazva akaratlanul is hallottam két egyetemista fiú beszélgetését. A karácsonyi szünet után utaztak vissza az egyetemi kollégiumba. Szünidei élményeikről beszélgettek. Csoda jó volt otthon, ünnepi hangulatban volt együtt a család. Karácsonyeste, ajándékok, finom ételek… És nálatok hogy telt? – kérdezte az egyik. Úgy, mint minden más nap – hangzott a válasz –, nálunk ugyanis nincs ilyen, hogy ünnep. Munka van mindig. Amióta az apám disszidált, anyám viszi a boltot, kettőnknek a húgommal meg az a dolgunk, hogy tanuljunk. Senki se ér rá felesleges időtöltésre, „ünneplésre”, de nincs is értelme. Társa csodálkozva nézett rá: karácsonyeste csak volt, ajándékozás is volt, ugye? Nézd, én ezt a remek inget kaptam, ha felveszem, még most is úgy érzem, ünnep van. – Nem, nem vacakolunk ilyesmivel, válaszolt a másik. Anyám ügyes, sokat dolgozik, de van is eredménye. Amire szükségünk van, megvehetjük, nem kell ajándékért kuncsorognunk. De nem is pazarolunk „ünnepi” ebédekre, vacsorákra, vendégségekre.

Azóta is gyakran jutnak eszembe ezek a fiatalok. Vajon milyen felnőttek lettek? Tudnak-e ünnepelni? Értik-e az ajándékozás logikáját, örömét, és tudnak-e ajándékot adni és elfogadni? Hogyan élik meg saját családjukban az ünnepet, ha családot alapítottak?

Hogy telt nálatok a legutóbbi karácsony? Hogyan sikerült a család aprajában-nagyjában egyaránt felkelteni az ünnepi érzést: de jó hogy szeretek és szeretnek?

Az ünnep nem azonos a munkaszünettel. Egy nap, vagy néhány óra nem attól válik ünneppé, hogy nem kell munkahelyünkön tartózkodnunk. Jó dolog, ha szabadidőnket pihenéssel, vagy szórakozással töltjük, ha „kikapcsolódunk” a mindennapok forgatagából, de az ünnep ennél több. Az ünnep alapvetően a kapcsolatokon és az önkéntességen alapul. Ünnepelni ugyanis nem lehet sem egyedül, sem parancsszóra. Az ünnephez legalább ketten kellenek, akiknek az öröme közös, és akiknek jól esik az örömteli gondolataikat a másikkal megosztani. Hiába parancsolja meg valaki egyeseknek vagy csoportoknak, hogy most pedig ünnepeljenek, ha nincs belső késztetésük az ünneplésre, ha nincs minek örüljenek, és ha nem érzik szükségesnek, hogy érzelmeiket egymással kölcsönösen megosszák, akkor csak rendezvény jöhet létre, ünnep nem. Az igazi ünnep azonban nem csupán az örömről szól, hanem a háláról is azokért a javakért, amelyeket kaptunk. Ilyenkor felébred bennünk a vágy a még jobb, még szebb és még igazabb iránt, így az ünnep erőforrássá is válik. Az ünnep akkor teljesedik ki, amikor eltölt bennünket a boldog érzés: Isten szeret minket, de jó, hogy mi is szerethetünk és szeretnek bennünket.

Idézzetek fel olyan ünnepeket, amelyek nyomán megindult valami a jobb és szebb irányába! Hogyan sikerül elmagányosodott rokonokat, ismerősöket bevonni ünnepeitekbe? Hogyan tudtok a rászorulóknak az ünnep alkalmával örömet okozni anélkül, hogy ezt ők alamizsnának éreznék?

A családi közösségben, ahol a szeretet uralkodik, az ünnep – szinte észrevétlenül – az élet részévé válik. A keresztény családban ugyanis a család minden tagja annak tudatában él, hogy szeretik, és ő maga is szeret. A házastársak tudják, hogy kapcsolatuk Isten ajándéka, ezért ők szeretetből véglegesen egymásnak adják önmagukat, ez az elajándékozottság határozza meg egész életüket. „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt.” (Lk 17,33) A családban mindenki önzetlenül akarja a többiek javát, egymásnak tett szolgálataikért sem ellenszolgáltatást, sem jutalmat nem várnak. Örömet akarnak egymásnak szerezni, nem „adok és kapok”, hanem „örülök, hogy adhatok” alapon ajándékozzák meg egymást. Az ilyen családban kialakul az öröm okozására való képesség, a vidámság, a játék, a humor hozzásegít, hogy gyakran adódjanak ünnepi pillanatok, ezekből pedig igazi ünnepek.

Elanyagiasodott világunkban gyakran felvetődik: nincs elég pénz az ünnep megrendezésére. Azt mondják, hogy nem telik kétméteres normann fenyőfára, tehát nem lehet „rendes” karácsonyt rendezni. Hallottam olyan ifjú párról, akik azért nem házasodnak össze, mert nincs annyi pénzük, hogy háromszáz vendéget hívhatnának a lagzira. Tudok azonban olyan családokról is, ahol karácsonyfa helyett csak egy fenyőágra futotta, az ajándék jóformán csak olyan holmi volt, amire amúgy is szükség volt, az is csak igen szerényen, de az őszinte szeretet úgy bearanyozta a szegényes körülményeket, hogy az ünnep öröme az egész családnak erőt adott a következő napokra, hónapokra. Elrontja az ünnepet az is, ha hazugság, színlelés keveredik bele. A megromlott kapcsolatokat nem lehet az ünnep idejére úgy kezelni, mintha még jók lennének. A harag, a meg nem bocsátott megbántások lehetetlenné teszik az együttünneplést, a két ember közötti feszültség pedig az egész családra ránehezedik. A családi ünneplésre is követendő szabály az, amiről Jézus az adományok felajánlásával kapcsolatban beszél: „Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj és ajánld föl adományodat.” (Mt 5, 23-24)

Nem vezet jóra, ha a családban a gyerekek az ünnepeket – a karácsonyt, név- és születésnapot, húsvétot, Mikulást, és a többit – úgy várják, mint alkalmat a többet birtoklásra, az ajándékok begyűjtésére. Az ünnep mindenkinek – kicsinek és nagynak egyaránt – alkalom arra, hogy többé-jobbá váljon, hogy szeretetét növelje, erősítse, minden önzéstől megtisztítsa. Családi ünnepek alkalmával gyakran egy-egy családtag új vonásai mutatkoznak meg, olyan oldaláról ismerhetjük meg, amelyet eddig nem ismertünk. Használjuk fel az ünnepeket erre is, fedezzük fel egymás rejtett értékeit, és adjunk hangot örömünknek a másikért. Az így előidézett öröm sokkal értékesebb, mint a gyarapodás feletti öröm, messzire, a végtelen ünnepre mutat, ahol majd állandó és igaz örömben lesz részünk.

Hogyan tudjátok gyerekeitekkel az ünnep értelmét megértetni anélkül, hogy érzelgős, vagy tudálékos beszédeket tartanátok nekik?

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Évközi 22. hét Hétfő

Évközi 22. hét Hétfő

Lk 4,16-30

Hetven éves fogadalomtételem ünnepén

A Szentírás Isten üzenete. Naponta üzen nekünk is. A napi perikopa ilyen üzenet. A mai elsősorban a fogadalmazónak szól, persze mindenki másnak is.„Nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.(2) Hetven éve,hogy beöltöztem. A ferences habitus csuklyával,ami most is rajtam van kitárt karral keresztet ábrázol.A Megfeszítettet belülről kell megformálni az odaszentelődéssel:„Élve engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.”Engedelmességben: Jézus nem a kereszten kezdte, hanem az égben, amikor Atyja közölte vele megváltó tervét, „megnyitotta fülét”, és ezt válaszolta: „Íme eljövök, hogy megtegyem akaratodat.”(Zsolt 40{39},8) „Krisztus engedelmes lett a halálig,a kereszthalálig. Isten ezért felmagasztalta”(Fil 2,8-10). Csak ezért!
Fogadalom, amiben odatapadok ehhez az elvhez. Odaszegezem magamat akaratommal. Ez az egyetlen utam az üdvösség magas fokára. Értsem meg jól, ne higgyek senkinek, aki ez ellen csábít! Tulajdon nélkül: Jézusnak a kereszten semmije nem maradt. Elvették mindenét, és övé lett minden és mindenki. A sátán így csábította Jézust: „ha leborulva imádsz, mindent neked adok”.(Mt 4,9) Jézust kifosztotta a sátánt, mindent elvett tőle. Nem borult le, állva szegezték fel. Tisztaságban: a szerzetesi tisztaság azt jelenti, hogy csak Istennek szentelem a testemet is. Szent a házasság, a házastársi odaadás. Itt Jézus Krisztusnak adom magam, teljesen. Bölcs dolog ez? Az elhivatottság birtokában igen. „tudom kinek hittem, és biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni kincsemet addig a napig.”(2Tim 1,12) Jézus átlát a bordákon, és úgy szeretné, hogy egy egész életre tartson. Az én fogadalmam hetvenedik éve tart. Ez önfeláldozás, mint Jézusé, testvéreinkért és önmagunkért. Érték, amit érdemes megtenni.

Évközi 22 vasárnap

Évközi 22 vasárnap

Sir 3, 19-21. 30-31; Zsid 12, 18-19. 22-24a;Lk 14, 1. 7-14


„Igen nagy az Isten hatalma, tiszteletben tartják az alázatosak”


Az angyalok teremtéséről nem szól semmit a Szentírás. Urunk, Jézus Krisztus szavaiból ismerjük a hogy át kellett esniük a nagy próbatételen: tudnak-e engedelmeskedni Istennek? Elfogadják-e rendelkezését, mert ez a feltétele a mennyországba való belépésnek. A próba tárgya a lehetett, hogy imádni kell a Fiúistent akkor is, ha emberalakban él majd. Az angyalok bölcs csapata elfogadta, hiszen belátta, hogy a megtestesült Isten úgy is Isten. A másik csapat felkapta a fejét: ha emberként kezd élni, mi felette állunk, mert tiszta szellemek vagyunk. Mintha először neki szólna a bölcs: „Nagy vagy? Annál inkább alázd meg magad, akkor majd kegyelmet találsz Istennél”. (20) Nem tették. „Ekkor nagy harc támadt az égben. Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. (Jel 12, 7-8) Jézus, az Istenember, így emlékszik erre: „Láttam a sátánt, mint a villám, úgy zuhant le az égből”. (Lk 10, 18 a történelem folytatása a megtestesülés előtti pillanat. Gábor főangyal elmondja Máriának Isten üzenetét: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz, és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni” (Lk 1, 30-32) Máriát, Dávid király elszegényedett leszármazottját ezzel Isten minden teremtmény fölé emelte, tehát az angyalok fölé is. A bölcs szavát ő már ismerhette, érthette és értette is: „Nagy vagy? Annál inkább alázd meg magadat, akkor majd kegyelmet találsz Istennél”. Mária ezt a kegyelmet nemcsak megtalálta, de eleve meg is kapta, hiszen az angyal így köszöntötte: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled”. Lk 1, 28) Aztán tisztázza a fontos körülményeket, majd igazi alázattal mondja ki üdvösségünk egyik legszebb igéjét: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”. (Lk 1, 38) a bukott angyalvezér, Lucifer, magával rántotta társait is: „Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították.” (Jel 12, 9) „Nincs gyógyír a gőgös embernek sebére, a gonoszság vert benne gyökeret, és nem is veszi észre.” (30) Ez elsősorban a sátánra vonatkoztatható, de az általa elcsábított, Isten ellenségévé lett szerencsétlen embertömegekre is. Miért nincs gyógyír a számukra? Szent Jakab apostol szerint: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak, pedig kegyelmet ad”. (Jak4,6) A sátán bukása előtt nagy szellemi harcot vívott angyaltársaival, az érvek szikrázva repkedtek, tisztázódott mindkét csoport előtt az igazság. Az engedelmes angyalok a tiszta, tárgyilagos igazságot szeretettel és okosan védelmezték, a másikak viszont dölyfösen csak a maguk igazát hánytorgatták és ebben egyre jobban megerősödtek, meg is csontosodtak, a bölcs szavaival „a gonoszság gyökeret vert bennük”.Ugyanez történik a sátán által elcsábított emberekkel is. Az első kísértésben a mézesmadzag még rózsás színben tüntetheti fel a rosszat, a bűnt elkövetve már tudja, hogy vétkes, de elkezdi magát mentegetni, aztán elalszik a lelkiismeret, a végén már tagadja Istent, kezdi önmagát isteníteni: megcsontosodott a gonoszságban. Lehet, hogy erre csak akkor döbben rá, amikor képzelt földi trónjáról Isten letaszítja, de sajnos, társait is könnyen magával rántja. Az istenfélő hallja meg a bölcs szavát: „Fiam, alázattal vidd végbe tetteidet”. (19) Jézus üzeni: „Bízzatok, én legyőztem a világot”. (Jn 16, 33)

Évközi 21. hét szombat

Az esztergomi bazilika felszentelésének évfordulója

Szent István királyunk egyszerre szervezte az új magyar államot és a keresztény katolikus magyar egyházat. Mindkettőnek óriási jelentősége volt. A szent király kegyelemmel bőven áldva irányította hazánk sorsát, mint ahogyan az ő ünnepére rendelt evangéliumi szakasz megállapítja róla: hallgatta lelkesen, olvasta az evangéliumban a hegyi beszédet, s annak záradéka szerint erre alapozta házát: a keresztény katolikus Magyarországot. Az állami oldal megmaradt az ősi magyar törzsi törvények alapján így: a király, a főrendek, a harcosok és a nép szervezeteként. Az Egyházi arculat pedig római módon szerveződött: két érsekség: Esztergomban és Kalocsán, és mellettük nyolc püspökség. A tiszteletbeli vezető az esztergomi érsek lett, de az igazi vallási központ az égbe került, mert a Mennybevitt Szűzanya, akit Fia a világmindenség Királynőjévé koronázott, Ő volt hivatva Istennel való kapcsolatunkat fenntartani és rendezni hitéletünket.Ez az elgondolás mutatkozott meg rendelkezésében, hogy a király fővárosa Esztergom legyen, de a vallási központ Székesfehérváron a Mennybevitt Szűzanya „lélekzetelállítóan gyönyörű temploma”. Ide hívta a szent király egész országa népét országos nemzeti búcsúra augusztus 15-re, Nagyboldogasszony ünnepére. Királya szándékát tökéletesen értette népe. Ősenk szilárdan hittek a magyar ősvallásban, hogy tudniillik egy az Isten, örök és mindenható szellem, a világot teremtő és irányító uralkodó, aki minden nép között megkülönböztetett szeretettel irányítja a magyar népet. Annyira szereti népünket, hogy egyetlen leánya, az emberi lényegű Nagyasszony (ez a tévedés), kizárólag rólunk, magyarokról gondoskodik, mint ahogy a törzs fejének felesége,( Árpádtól, az első fejedelemtől kezdődően a fejedelmek feleségei) gondját viseli a mindennapi életben a családoknak, a népnek. Amikor a tiszta keresztény hitből népünk megértette, hogy a szellemi lényegű Egy istennek emberi természetű lánya nem lehet, de emberré testesült Fiának van emberi szülőanyja, Szűz Mária, a két fogalmat örömmel kötötte össze a hívő magyar elme. Ebben nagy segítséget jelentett Géza nagyfejedelem, Szent István édesapjának álma. Neki ugyanis Mária mint mennyei Királynő jelent meg, és ajánlotta fel örökös segítségét. Ezt fogadta el István király életében, halála előtt pedig ünnepélyesen ráhagyta végrendeletileg egész országát, népét, világi és egyházi vezetőit, földjét, mindenét. Mohács tragédiája után a török elfoglalta Székesfehérvárt. Földig rombolta a Nagyboldogasszony templomát. Kiűzésük után a közel másfélszázados romokat nem építette fel az új uralkodóház. Ezért Esztergomban a Szent István által épített, Szent Adalbert vértanú tiszteletére szentelt székesegyház helyére épített új bazilika védőszentje Nagyboldogasszonyunk lett. Esztergom nem királyi város, nem is főváros, de az ország, vallási központja lett. Ennek a templomnak, ennek az eszmének ünnepe van ma. Imádkozzunk buzgón, hogy ezeréves magyar keresztény hazánk állami és vallási szervezetében élvezze mindig Nagyboldogasszonyának szeretetét, de adja is meg neki a kijáró tiszteletet és rajongó szeretetet úgy, mint őseink tették.