SZENT JÚDÁS-TÁDÉ

Szent Tádé apostol

Judás apostol egyike volt a Jézustól választott 12 apostolnak. Nevét Lebbeusnak, vagy Judás-Tádénak is írják. Életéről és működéséről semmi biztosat nem tudunk. A hagyomány szerint ő ment el Abgár edesszai királyhoz meggyógyítani betegségéből. Megalapította az edesszai egyházat, aztán Örményországba távozott. Itt sokakat a keresztény hitre térített, szavait sok csodával kísérte. Vértanúságáról az a hagyomány, hogy vadállatok elé dobták, de azok nem bántották, aztán tüzes kemencébe is vetették, de a lángok sem bántották, végül karddal fejezték le 44 körül. Lefedezésekor nagy földrengés támadt, megnyílt a föld és elnyelte a szent apostol testét.

Árpádházi Szent István 2.

„Ah, hol vagy magyarok Tündöklő csillaga, Ki voltál valaha Országunk istápja?
Hol vagy, István király? Téged magyar kíván. Gyászos öltözetben Te előtted sírván”

 
Úgy érzem hazánk minden katolikus magyar gyermeke őszinte szívvel zengi ezt az ősi, az 1763-ból ismert Dőri kéziratos fohászt. Már akkor is félelmetes események tolongtak a történelmünk ködében. Az ország nagy része fél évszázada szabadult fel a százötven éves török hódoltság alól. Öt évtizede vívta kemény szabadságharcát II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem és kuruc vitézei az osztrák elnyomás ellen. Remek barokk templomok épültek a törökvilágban elpusztultak helyére: mégis hiányzott az államalapító nagy király. Sírt utána egy egész nemzet. Most, újabb két és fél évszázad szörnyű szenvedése után is ezzel a keserű érzéssel énekeljük:„Hol vagy, István király? Téged magyar kíván!” Miért? Mert hitünket és magyarságunkat nem érezzük megbecsültnek, gazdasági kilátásaink pedig a dühöngő reformok ellenére is meglehetősen ziláltak. Ezer éve Szent István is óriási reformokat vezetett be, folytatva édesapja, Géza fejedelem megkezdett munkásságát. Ezek a változtatások valóban reformok voltak, a régi módszerek jól átgondolt, még jobb, tökéletesebb formára való átalakításai. Minden ember legnagyobb kincse a hite, vallása, vagyis az a viszony, ami Istenhez, az örök forráshoz és célhoz köti. Az ősi magyar vallás tökéletes egyistenhit volt. Őseink tehát őrizték az ősszülők hitét, szemben a legtöbb néppel, akiket elcsábított a bálványimádás. A kereszténység ezt a hitet beteljesítette a Szentháromságról, a megtestesülésről, megváltásról szóló jézusi tanítással. Az ősi vallás tanította, hogy a szellemi létű Istennek van egy ízig-vérig tökéletes ember-lánya, a pogány Nagyasszony, akit Isten a magyarok gondos Úrnőjének, Királynőjének tett meg. Ez nyilvánvaló tévedés volt, hiszen testi születés szellemtől lehetetlen. Viszont a történelmi tény, hogy a Második Isteni Személy, az Atya szellemi szülötte, emberré akart lenni, hogy beteljesítse a teremtést, az embereket megváltsa és üdvözítse. Egy kiválasztott Szűztől a Szentlélek teremtő erejéből született. Géza fejedelemnek álmában megjelent Mária, megjövendölte fia születését, és arról is biztosította, hogy népét örökre oltalmába veszi. Ez nem pogány kori álom, hanem szent, fölemelő valóság. Őseink boldogan elfogadták. Szent István a keresztény és európai kultúra kincseit befogadta,de az ősi magyar kultúrához következetesen ragaszkodott. Nem adta fel, ami a mienk. Fiának írt Intelmeiben külön parancsolja, hogy magyar népünket csak magyar szokások szerint kormányozza. Átvette Európa gazdasági eredményeit. Nem pénzéhes üzletembereket hívott meg ehhez, akik a maguk hasznát szolgálták volna, hanem a bencés szerzeteseket, akik a szellemi és gazdasági kultúra élen járó mesterei voltak. Tőlük tanulva harminc év alatt az európai színt közelébe fejlődtünk. „Hol vagy, István király? Tekints, István király, szomorú hazádra, fordítsd szemed régi országodra. Tanítsd meg népedet gondolkodni, együtt érezni és helyesen dönteni.

Sirák Fiának Könyve 78.

Ki az igazságos? Az az igazságos, aki mindenkinek megadja, ami megjár neki.

 
„Hagyd a vesztegetést, az (Isten) nem fogadja el, ne bízzál jogtalanul szerzett adományban. Az Úr igaz bíró: nem nézi az ember személyét, és nem részrehajló a szegény kárára; meghallgatja azt, aki balsorsában kéri. Nem utasítja el az árva könyörgését, se az özvegyet, aki tele van panasszal. Az özvegynek a könnye, mely arcán végigpereg, és a zokogása nem az ellen szól-e, aki azt okozta? Aki szívből szolgálja, azt az Úr elfogadja, s az imádsága a felhőkig hatol fel. A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön, és nem csendesül, míg el nem éri célját. Nem tágít, amíg rá nem tekint a Magasságbeli, s amíg nem szolgáltat neki igazságot. És az Úr nem késik: türelmes hozzájuk, amíg meg nem töri elnyomóik derekát. amíg vissza nem fizet a pogány népeknek. amíg a dölyfösök hadát szét nem veri, amíg el nem töri a gúnyolódók botját, amíg tettéért meg nem fizet az embernek, amíg igazságot nem szolgáltat népének, és örömet nem szerez neki irgalmában. Az elnyomás idején jó az Úr irgalma, mint a záporeső szárazság idején.(Sir35,11-24) Sirák fia nyugodtan folyamodhatott volna a zsidók ősapjához, Ábrahámhoz, fentebb idézett tanítása igazolásáért. Amikor Isten parancsára elhagyta Ur városát, magával vitte feleségét Sárát, bátyja árva fiát, Lótot, rabszolgáikat és minden ingóságukat. Isten nem adta oda neki azt az országnyi földet, amit megígért neki, mert az Úr igazságos történelmi léptékekben is. Megnevezte neki jövendőbeli nagy és saját birtokát: Kánaán, de hozzáfűzte: neked nincs nagy rokonságod, hogy az a tejjel-mézzel folyó ország a tied és az övék legyen, másrészt hét fajta népnek adta oda egykor, hogy az ő birtokuk legyen, mert Isten az egész világ Ura, és mindaz igaz, amit mond, amit ígér, de a már másnak adott hazát komoly ok nélkül nem veszi el, csak ha rászolgálnak. Ábrahám ujjongva járta be Kánaánt. Annyira jó lett volna neki azonnal, meg hát az Úr új, odaadó híve. Isten végül az akkor alkalmazott emberi esküvel erősítette meg ígéretét, de indoklását is megismételte: a beteljesülés csak akkor lehetséges, ha az a hét nép gonoszsága is beteljesedik. (Ter 12,4-19) Ábrahám igazságos volt szolgáival szemben is: rendesen fizette őket, szinte családtagként szerette, becsülte valamennyit. Lót pedig igazi családtag: a bátyja árva fia. Amikor azonban egy reggel durva veszekedésre ébredt, kiment sátra elé, és megtudta, hogy Lót is nagyon meggazdagodott, és az ő pásztorai akarják minden hajnalban a legjobb legelőket igénybe venni. Azonnal döntött: Öcsém, el kell válnunk, hogy a békénk megmaradjon.„ha te balra mégy, én jobbra. Ha te jobbra mégy, én balra”(13,9) Lót kiválasztotta a Jordán folyó vidékén épült gyönyörű, gazdag várost, Szodomát. Vitte magával a feleségét és két szép, lányát is. Ábrahám ellenkező irányba költözött, miután megegyeztek abban, hogy Lót pásztorai hol fognak legeltetni egymástól távol. Hamarosan értesült Ábrahám, hogy Szodoma és négy szomszéd városszövetségre léptek és négy király csatában leverte őket, elvette minden vagyonukat és fogságban tartotta az öt király haderejét. Ábrahám ekkor összeszedte háromszáztizennyolc erős juhászát, gyors ütemben megközelítette a fogolytábort őrző négy királyt. Éjszaka rájuk rohant juhászaival és legyőzte őket. A foglyokat teljes vagyonukkal együtt hazaküldte, a négy királytól viszont elkobozta vagyonukat. Ebből a zsákmányból tizedet adott egy közeli királynak, aki az igaz Istennek a főpapja volt, Melkizedek. Kenyeret és bort áldozott az ő és Ábrahám Istenének, az ég és föld Urának. Ennek késői rendjéhez csatlakozott Ábrahám leszármazottja, Isten Egyszülött Fia, Jézus Krisztus, akit Dávid király ezer körül Isten Fiaként Melkizedek rendje szerinti főpapnak szólít. (Zsolt 110)

Évközi 20 hét péntek

Évközi 20 hét péntek             
Mt 22, 34-40
„Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?”

Sokszor hallottam és olvastam ezt a kérdést a Szentírással kapcsolatban. Eltöprengtem rajta, hogy az ószövetségi szentírás tudósnak miért volt ez probléma? Már gyermekkorunktól kezdve tanultuk a hittant, a két szövetség nem okozott nehézséget. Elég korán megtanultam, hogy a legfontosabb parancs a szeretet. Azon egy kicsit csodálkoztam, hogy a régi tudós miért nem tudta ezt, amikor én társaim tudjuk. Azóta rengeteget tanultam a Biblia világáról, olvastam és magyaráztam tanítását szószéken és iskolai katedrán. Találkoztam az életben komoly problémákkal, amelyeket az emberek szívesen magyaráztak a maguk igaza szerint, és nem mindig jutottak el odáig, hogy a Szentírást nekünk íratta Isten, de nem azért, hogy legyen mit csűrni-csavarni, önmagunkat igazolni, hanem azért, hogy megtanuljuk Isten ránk vonatkozó akaratát, azt teljesítsük, és akkor az életünk okos és boldog lesz. Az ószövetségi írástudó könnyen elveszett a betűk és tanítói vélemények tengerében. E mellett férfi volt, aki a férfiak elkényeztetett helyzetét önfeledten tudomásul vette, boldogan élvezte önmaga és a férfitársadalom javára. Olvasta a törvény egy-egy sorát úgy is, hogy azt egy régebben élt rabbi egy papírlap közepére leírta. Majd a szentírási sorral kapcsolatos gondolatait az Írás szövege köré írta. Ez a vélemény tanítványainak vagy más rabbiknak kezébe jutva, felkeltette érdeklődésüket, és a magyarázat köré odaírták a maguk véleményét. Jöttek még újabbak, volt miről elmélkedni, mit szaporítani és ott élt a lelkükben az említett férfi-öntudat. Már a mászni tanuló kisfiú is észrevette azt, hogy a nem-kisfiú csecsemőt kevésbé értékelik a felnőttek, mint a fiúkat. Megtanulták, hogy nekik nagyobb jogaik vannak. Ők fogják örökölni apjuk vagyonát: az elsőszülött a vagyon felét, a többi testvér, pedig osztozott a maradékon. A lányok nem örököltek, csak hozományt kaptak, ha vőlegény jött érte. Az édesanyák nem csodálkozhattak azon, hogy tizenkét éves fia az utcán, téren ünnepélyesen nem köszöntheti őt. Ha férjhez ment a lány, majd később a férje megunta, kapott egy-két soros írást, elbocsátó levelet, és mehetett, ahová akart. Ha házasságtörésen kapták, két tanú szavára kövekkel azonnal agyondobálták. A férfi ezt büntetlenül túlélte. Ezek után talán már nem csoda, hogy az írástudó magától nem jött rá, hogy melyik a legfőbb törvény. A szeretet ugyanis azt jelenti, hogy mindenki arra van teremtve, hogy a melléje rendeltek boldogságát szolgálja teljesen önzetlenül. A férj tegye boldoggá feleségét, a feleség a férjét. A házaspárok szerelme nem öncél. Egymás boldogításával együtt jár, hogy gyermekeknek adjanak életet. Az idős emberek jogait nem csorbította az életkoruk. A ház ura maradt az édesapa öregen és betegen is. Jézus helyreállítani jött az elrontott emberéletet. Elsősorban az Isten országát, jelentő igazságot és szeretetet kellett jogaiba visszahelyezni, mert ezeken áll a közösség és az egyén földi és örök boldogsága. Ezektől függ, hogy az életet irányító többi parancs ér-e valamit. Ma különösen el kell töprengeni a jézusi tanításon.

BOLDOG MONTALDI PAULA

BOLDOG MONTALDI PAULA 

klarissza szűz 

(1442-1514) 

 
A reneszánsz korban humanista műveltséggel rendelkező nők sokszor előkelő családokból valók, Szent Klára nővéreinek szegény, egyszerű életmódját választották. Egyesek közülük értékes vallásos műveket, költeményeket, írásokat hagytak az utókorra, mint pl. a mantuai zárdában élo Gonzaga Cecilia (1425-1451), vagy Bolognában Bolognai Szent Katalin, (máj. 9), Camerinoban B. Baptista Varano (máj. 31). A Montaldiak nemesi családjából való Paula Voltában, Mantua közelében született. 15 éves korában - ráébredve arra, hogy a világban a sok csábítás miatt üdvössége veszélyben van, a mantuai klarissza zárdába menekült, ahol szívvel-lélekkel a tökéletességre törekedett. A mantuai zárda reformzárda volt. Sienai Szent Bernardin, az obszerváns reform- mozgalom élharcosa nemcsak az I. rendben terjesztette a reformot, hatása elérte a II. rendet, a klariszsza rendet is. Paula Malatesta* mantuai hercegnő 1420-ban pápai engedéllyel reform-kolostort alapított, a Szent Paula, vagy más néven Corpus Domini kolostort. A szellemi irányítás a milánói Szent Orsolya kolostor kiváló tagjától, Franceschina da Giussano*-tól jött, aki a hercegnő kérésére a mantuai zárda első apátnője lett (+1442). Paula oly nagy előhaladást tett a szerzetesi erényekben, hogy egymásután háromszor választották meg apátnőnek. Mint elöljáró a zárda gyarapodását, a hivatások számának növekedését s a nővérek tökéletesedését eredményesen mozdította elő, főként a maga jó példájával, bensőséges imaéletével, böjttel, virrasztással, önsanyargatással. Minden jónak ellensége, a sátán ismételten zaklatta, próbálta eltéríteni a jó útról, de Paulának sikerült minden támadást legyoőnie. Inkább az önsanyargatástól, mint az öregségtől legyengülve 72 éves korában Isten békéjével a szívében hunyt el 1514. aug. 18-án. Évszázados, több püspök által is megerősített tiszteletét IX. Piusz hagyta jóvá.
Szent Klára Regulájából:
(Az apátnő) „igyekezzék másokat inkább erényeivel és szent erkölcseivel kormányozni, semmint hivatalából (fakadó hatalmával), hogy így a nővérek, akiket az ő példája késztet, inkább szeretetből engedelmeskedjenek neki, mint félelemből. Óvakodjon a kivételező szeretettől, nehogy míg egyeseket jobban kedvel, minden nővérben botrányt okozzon. Vigasztalja a szenvedőket.”

Imádság:
Segíts meg minket, üdvözítő Istenünk, hogy amint most Boldog Paula szűz emlékezetén örvendezünk, odaadó életének példáján épüljünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Egyházi személyeket tüntettek ki nemzeti ünnepünk alkalmából

Augusztus 19-én szerdán állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szent István ünnepe alkalmából a Pesti Vigadóban. A díjazottak között volt Beer Miklós váci megyéspüspök is – tájékoztat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTI.

Ott vannak, ahol tenni kell valamit, jelenlétükkel változik, jobbra fordul a világ – méltatta az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kitüntetetteket az emberi erőforrások minisztere az elismerések szerdai átadásán.

A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Érdemrend nagykeresztje, a Magyar Érdemrend középkeresztje, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt, a Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint a Népművészet Ifjú Mestere, Pro Cultura Hungarica, Bessenyei György-, Móra Ferenc-, Pauler Gyula- és Szinnyei József-díjakat adott át.

Balog Zoltán kiemelte: az ország Szent István ünnepére készül, melynek során a keresztény magyar állam megalakulására emlékezik. Az ő életművéhez mérni magunkat dőreség, de tanulni belőle kötelező – hívta fel a figyelmet az első magyar király példájára. Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, aki felismerte a pillanat parancsát, és megtalálta azt az utat, ami a magyarság számára nemcsak a megmaradást, hanem a felemelkedést jelentette. Mindez kevés lett volna a maradandóhoz, ha nem lett volna meg benne a személyes elköteleződés, a személyes döntés a keresztény hit és saját életének szolgálatba állítása mellett. Ez a személyes többlet jellemzi a kitüntetetteket, akik elkötelezetten, bátran és rendkívüli erőkifejtéssel szolgálják a magyar nemzetet – tette hozzá.

Hoppál Péter kulturális államtitkár a díjátadó ünnepség záróbeszédében hangsúlyozta: fontos, hogy milyen példaképeket követünk, hiszen a posztmodern kor embereinek is szükségük van példákra.

Mint hozzátette, most olyanok kaptak kitüntetést, akik a közösség fejlesztésében vesznek részt, a tudomány, a művészet, a kultúra területén alkotnak kiemelkedőt. Az államtitkár hangsúlyozta azok fontosságát, akik a kulturális alapellátás terén járulnak hozzá ahhoz, hogy mindenkihez eljuthassanak a kultúra és a művészetek, hiszen „ezek nélkül nincs teljes ember” – fogalmazott.

A Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozatát Stanisław Dziwisz bíboros, Krakkó érseke kapta, aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Bárány Béla, a zuglói Páduai Szent Antal-plébánia plébánosa, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hitoktatási felügyelője; Garancsi László, az encsi római katolikus plébánia plébánosa, címzetes prépost, érdemes főesperes, érseki tanácsos; Herendi János, a Pécsi Egyházmegye bátaszéki római katolikus egyházközségének plébánosa; valamint Sajtos József püspöki tanácsos, Törtel község plébánosa.

A díjazottakról bővebben tájékozódhat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján.

 

Sirák Fiának Könyve 77.

Isten a teremtésben emberi mértékkel fel nem értékelhető, mérhetetlenül nagy, utánozhatatlanul egyedi és lebilincselően gyönyörű művet hozott létre.

 
Mindebből az emberiség húzott, közvetlen hasznot, mert élete színteréül szolgált a csillagvilág földünkről látható része és a naprendszerünk. A mi napunk és földünk, a harmadik bolygó adja az ember, a mindenfajta állat és növény kigondolt és fölszerelt otthonát. Csodálatos módon rendezte az Úr, hogy a földünk naptól való távolsága százötven millió kilométer. A nap belsejében másodpercenként atomrobbanással robbanó nagy tömegű hélion gáz forrósága, amíg a napkorong széléig kiárad, valamelyest lehűl. Onnan nyolc perc alatt éri el a föld felszínét, ami alatt annyira lehűl, hogy nem égeti el a föld felszínének élővilágát, viszont megadja az emberek, állatok és növények életfeltételeit, táplálékunkat és a látásunkhoz szükséges fényt. Elég sok tapasztalatot szereztem az emberi gondolkodás furcsaságáról. A hitetlenek vagy gyenge hitűek mindent természetesnek vélnek, amit a „természet ad”, de erősen zokon veszik, ha ezt kérni kell, vagy meg kell köszönni. Ministránsként örömmel kísértem a Szent Márk ünnepén a közeli búzaföldek irányában induló tisztelendő bácsit és vittem a nekem kiosztott szenteltvizet, füstölőt vagy szertartás-könyvet. Természetesnek éreztem, hogy annak mondunk az ősszel elvetett búzaszárba szökkenő millióiért, mert tudtuk, hogy mindezt Isten találta ki kenyérnek, kalácsnak, süteménynek, és a hívő ember, még a hívő felnőttek családtagjai, apró gyerekei is megköszönik annak, aki az idén is nekünk növeli az összes más ennivalóval együtt a drága kenyérgabonát. A falusi papnak és segítőtársainak mi is adtuk a jelképes hálarészt, a tizedet, mert az Úr már az Ószövetségben elrendelte az összes alapanyagból, a pompás fűszerekből is járandóságot az áldozatok helyén, a templomban vagy még korábban a szent sátor előtti oltárnál. „Aki megtartja a törvényt, sok áldozatot hoz, közösségi áldozatot, aki a parancsokhoz igazodik. Ételáldozatot mutat be az, aki szeret, s aki alamizsnát ad, az hálaáldozatot. Hagyd el gonoszságod, s tetszésre lelsz az Úrnál. Elhagyni a jogtalanságot, vétségért engesztelő áldozat. Ne jelenj meg üres kézzel az Úr előtt, mert Isten parancsa írja ezt elő. Az igaz áldozata öröm az oltárnak, kellemes illata felszáll az Úr elé. Kedves az igaz ember áldozata, nem felejti el az Úr, amit felajánl neki. Dicsőítsd meg az Urat nagylelkűségeddel, s ne légy fukar, amikor első termésed feláldozod. Mosolygó arccal hozd minden adományod, s légy vidám, amikor a tizedet adod. Úgy adj az Úrnak, ahogy ő ad neked, adakozó kedvvel, tehetséged szerint.   Mert az Úr megfizet: hét annyit ad vissza” Sir 35,1-10) Nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten szemében ezek az anyagi adományok a legfőbb érték. Már Dávid király rádöbbent arra, hogy az anyaginál sokkal értékesebb a lelki adomány. Gondoljunk arra, mit élt át, amikor elvette egyik katonája feleségét és a vár ostrománál magára hagyatta a férjet. „Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat. Ments meg a vértől üdvösségem Istene, s nyelvem áldani fogja igazságosságodat. Az áldozatok nem szereznek neked örömet, ha égő áldozatot hozok, nem fogadod el. Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg” (Zsolt 51,3; 16; 18)

Szent István király

Szent István király
Péld 4,10-15.18-27; f 4,17-24; Mt 7,24-29
„Ah, hol vagy magyarok tündöklő Csillaga?”

Szép, ősi becéző megszólítás: Csillagom! Szent István ezer éven át volt magyar népünknek őrködő, világító csillaga keresztény történelmünk viharos egén. A Nagyasszonyunkba vetett bizalmunk jelenti a fő vigasztalást: „Süvöltő felhők közt nyugodtan tündökölsz, tiszta, szép csillagunk”, énekeljük Máriának (Hó 290,2), de mellette magyar szentjeink sorát megnyitó első királyunk is fontos fény, bizalomforrás volt nekünk. Az ifjú házasoknál a természet rendje szerint szokott jelentkezni a fiatal asszony szemében az a ragyogás, ami csillagként fénylik a férj szemében: az életem párja áldott állapotban van, szíve alatt él a jövőnk reménye. Géza nagyfejedelem szemében egy ideig csak nem gyulladt ki ez a fény, amely egész országának, elindított nemzetépítő munkája biztosítékának csillaga lett volna. Ebben az időben lépett eléje álmában egy gyönyörű asszony mennyei udvartartásával, és szólt:„Nyugodjál meg, Géza, én Mária vagyok, az érintetlen szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Mennyei fény világosít meg, ez elűzi lelked minden homályát. Fiút szül neked a feleséged, és ő királyi rangban uralkodik a magyarok felett. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pát rónája leszek”. (Schwandtner, Scriptores rerum Hung. Tom.I. 583-4) Ekkor érthette meg Géza nagyfejedelem, hogy kristálytiszta, ősi egyistenhitünkben voltak nehézségek. A szellemi létű Istenről úgy tartották, hogy van egy hús-vér leánya, aki nemzetünk Nagyasszonya. Most megérthette, hogy Istennek ilyen lánya nem lehet, de van szellemi szülötte, Fia, aki megtestesült egy édesanyának a szíve alatt. Ő az a tiszta Szűz, aki most vele beszél, aki fiút ígér neki, aki valóságos és örökös védelmet nyújt minden magyaroknak. Aztán megszületett az ígért gyermek. Felnőtt, tanult, fejedelem, majd király lett. Befejezte édesapja nemzetteremtő művét. A hét önálló törzsből lassan egy nép alakult: vezéreik belátták, hogy csak ilyen egységben lesz életképes ország az európai országok között. Gazdasági átalakítást kellett biztosítania: a nagy állattartó lovas népnek földművelést és állattenyésztést kellett tanulnia. Nyugatról bencés szerzeteseket hívott be már Géza is, őket kérte, hogy intenzív munkára tanítsa népét. Szakemberek állítják, hogy István király vezetésével harminc év alatt megközelítettük az európai gazdasági szintet. Persze, ehhez kellett nemcsak egy rendkívül értelmes, művelt, erőskezű király, hanem értelmes, tanulékony nemzet is. Emellett igen vigyázott arra, hogy népe megmaradjon magyarnak. Saját nyelvét, ősi kultúráját féltékenyen őrizte. Udvarába befogadta a jól képzett idegeneket, katonákat, nemcsak azért, hogy a magyar király méltóságát emeljék, hanem felhasználta jártasságukat, ismereteiket a többi európai országgal való kapcsolattartásban. Ezért írta fiának, Imrének: Ezeket becsüld meg, mert az egynyelvű nép hátrányba kerül. De te a magyar népet csak a magyar szokások szerint kormányozd! Függetlenségünket pedig mindennél fontosabbnak tartotta és védelmezte. „Ah, hol vagy magyarok tündöklő Csillaga?” Nagyasszonyunkkal együtt óvd a magyar nemzetet.

TOULOUSEI SZENT LAJOS

SZENT LAJOS

 püspök 

(1274-1297) 

 
Apja II. Anjou* Károly nápolyi király, anyja Mária, V. István magyar király lánya révén rokonságban volt Szent Lajos francia királlyal és Árpádházi Szent Erzsébettel. 14 éves korában apja helyett túszként az aragóniai király fogságába került és hét év múlva szabadult ki. A fogságban Barcelonában sokat járta a templomokat és a kórházakat, s kapcsolatba került két ferencessel, tőlük teológiát tanult, velük együtt zsolozsmázott. A fogságban megérlelődött benne a ferences hivatás. 1295-ben meghalt bátyja s a trónöröklés Lajosra szállt. Ő azonban abban az évben, októberben szabadulván a fogságból, be akart lépni a ferencesek közé. A rendfőnök nem merte felvenni, mert félt Lajos apja haragjától. Lajos ekkor Rómába ment, ahol VIII. Bonifác karácsonykor szubdiákonussá szentelte. Ezután Nápolyba ment és lemondott a trónról testvére, Róbert javára. Nápolyban az érsek pappá szentelte. Már katalóniai fogsága idején feltűnt egyszerűsége, alázatossága és jámborsága, melyekben szentelése után tovább tökéletesedett. Vágya, hogy ferences lehessen, nem csökkent. Ezért, amikor a pápa 1296 decemberében Toulouse* püspökévé akarta kinevezni, csak úgy fogadta el, ha ferences lehet. Még abban az évben a római Art Coeli templomban letette a szerzetesi fogadalmat, majd püspökké szentelték. 1297. májusában érkezett Toulouse-ba, ahol nagy ünnepléssel fogadták. Egyházmegyéjét rövid ideig kormányozhatta. A legszükségesebb javain kívül mindent a szegényeknek adott. Hogy a léleknek alávesse, testét böjttel és más módon sanyargatta. Augusztus elején meglátogatta szülővárosát, Brignoles*-t, ahol váratlanul megbetegedett és augusztus 19-én meghalt. A marseilles*-i ferences templomban temették el. Temetése után a sírjánál csodák történtek. XXII. János pápa avatta szentté 1317-ben.
Egy kortárs életrajzából:
Betegségének tizenötödik napján szüntelenül mondogatta: „Imádunk téged, Krisztus” és az „Ifjúságom bűneit…” kezdetű imákat. Gyakran megerősítette magát a dicsőséges szent Szűz köszöntésével és keresztvetéssel. Amikor megkérdezte a mellette lévő testvér, miért mondja oly gyakran az üdvözlégy Máriát, így válaszolt: „Mert hamarosan meghalok, és a Boldogságos Szűz meg fog menteni.” Kedves volt tehát Lajos mind az Istennek, mind az embereknek.

Imádság:

Istenünk, te Szent Lajos püspököt arra tanítottad, hogy a mennyek országát a földi ország elé helyezze, és ártatlansággal meg a szegények iránt való nagy szeretettel ékesítetted, add meg nekünk is, hogy erényeit utánozva: a földön, vele együtt koronát nyerjünk a mennyben. A mi Urunk Jézus Kr. által.

Sirák Fiának Könyve 76.

Az áldozat  a világmindenséget az Atya szeretetének köszönhetjük elsősorban. 

 
Az elemi iskola első osztályában, ha jól emlékszem az idők távlatából, rögtön az első katekizmus-kérdések között találkoztam ezzel a kérdéssel: Ki az Isten? A válasz: Isten az egész világ Ura, és a mi Mennyei Atyánk. Amikor befejeztem egyetemi szinten a teológiai tanulmányaimat (jelentése szigorú fordításban: beszéd Istenről) egy egyházilag kivizsgált, a Grenoble-i püspöktől jóváhagyott, a Római Szentszék és a Vatikán állam vikáriusának, Petrus Canisius van Lierde kézjegyével ellátott „IMPRIMATUR”a-ból értesültem, mint magán-kinyilatkoztatásból, hogy a Mennyei Atya 1932.július 1-én ezt nyilatkozta:„Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb az anyagi világ teremtésére került sor, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá: ilyen a levegő, a nap, az eső, és sok egyéb, amiről tudtam, hogy megélhetőségükhöz szükséges. Végül megteremtettem az embert” (Az Atya szól gyermekeihez 23. o.) Az Atya a végtelen értelmes = mindentudó és végtelen hatalmas = mindenható isteni természetet, ezt a szellemi létű, abszolút egyszerű, óriási kincset öröktől fogva egyedül birtokolta. Még a teremtés megkezdése előtt ezt a végtelen kincset isteni szüléssel el akarta ajándékozni. Ehhez emelkedjünk föl okosan, hogy megértsük, miről van szó. Az emberek ismerik az édesanyák szülését, sőt az emlősök szülését is. A filozófusok így alkották meg a lényeg meghatározását: a lényeg az, ami a dolgot azzá teszi, ami, és minden mástól megkülönbözteti. Az emberi lényeg az, hogy van anyagi és szellemi természete. A lényegek sorában felette áll az angyal, alatta az emlősállat. Az ember és az emlős szülési meghatározása azt jelenti, hogy élő jön ki élőből, a természet hasonlóságára. Az isteni szülés lényege, hogy személy jön ki személyből a természet hasonlóságára. Az Atyaistennél úgy közelíthetjük meg értelmünkkel, hogy Isten megismeri önmagát. (Mint az emberi önismeret. Az egyén szinte maga előtt látja önmagát) Isten ezt az önismeretet tökéletesen ki is tudja mondani: Szent János az evangéliumát így kezdi: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1,1) Ez Istenben az isteni Személyt jelent. A Személy csak a természetben élhet; az isteni természet nem osztható, mint az emberi, tehát az Atyának a végtelen természetét egészen oda kellett adnia az említett módon megszületett Isteni Személynek. És neki semmi sem maradt? De igen: az ő ajándékozását viszonozta abban a pillanatban a Fiú. Mire képes a végtelen szeretet! Istennek a végtelen akarata működésével kapcsolatban – sajnos — nincs hasonlatunk. Annyit tudhatunk, hogy a végtelen isteni akarás síkján származik a Szentlélek. A két elsőbb személy egyetlen leheléssel adja az isteni természetet a Szentléleknek, és Ő is egyetlen lehelettel leheli vissza nekik. Testvéreim! ez a végtelen titok soha, még a mennyországban sem lesz teljesen érthető, de aki legalább ennyit tud az örök nagy titokból, soha nem felejti a lényeget. A másik cél, hogy aki öröktől fogva tervezte létünket, adjuk neki szívesen önmagunkat.„Jogtalan vagyonból csúf dolog áldozni, az istentelen adománya nem talál tetszésre. A bűnös ajándéka nem tetszik a Magasságbelinek, hiába a sok (ószövetségi) áldozat, nem nézi el bűnét. Mint aki fiút áldoz az apja szeme láttára, olyan az, aki szegénynek vagyonából áldoz. Szűkös kis kenyéren élnek a szegények, aki megtagadja tőlük, az vérszopó. Aki elveszi kenyerét, gyilkosa társának. Vért ont, aki elvonja munkástól a bérét. Ha az egyik könyörög, a másik átkot szór, melyiknek a szavát hallgassa meg az Úr?” (Sir 34,18-24)

Évközi 20. hét szerda

Évközi 20. hét szerda

Bir 9,6-15;Mt 20,1-16a 

„Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe”Ez az evangéliumi szakasz elénk tárja a mennyei Atya módszerét, ahogyan munkába fogja a földön az embereket, és ahogyan Ő gondoskodik az alapbér, az örök üdvösség kiutalásáról. A szőlősgazda alakjában Jézus tudatosan jellemzi Atyját. Hatalmas szőlőjében mindenkinek tud és akar is munkát biztosítani. Ez a szempont nagyon fontos. Az akkori viszonyok szerint reggel hatkor kezdődött a munkanap. A gazda kiment a piactérre, ahol nemcsak terményeiket árusították a gazdák, hanem a munkát kereső napszámosok is ott gyülekeztek. A valószínűleg hatalmas piactér egy részén frissen egybegyűlt munkásokat azonnal megkérdezte, vállalják-e a szőlőben éppen esedékes munkákat és a szokott bér, egy dénár megfelel-e számukra? Becsületes egyesség. El is mentek azonnal. A gazda azonban nagyon jószívű ember volt, tudta, hogy napközben is akadnak munkát keresők, akik ilyen-olyan okok miatt kellő időben nem jutottak munkához, esetleg csak részben volt kitöltve a munkanapjuk, ezeket is sorban felfogadta. Nekik nem mondott fix bért, hanem így nyilatkozott: „Menjetek ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek”. (4) Ők nyilván örömmel elfogadták a munkát, hiszen a családoknak általában a napszám volt a megélhetési alap. Jött az este hat óra. Lejárt a munkaidő, besötétedett. „Az úr így szólt intézőjéhez: Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig”. (8) Azok, akik utoljára álltak munkába, odalépve kaptak egy-egy dénárt. Ugyanígy a többi részmunka díja is egy dénár volt. Érthető, hogy a reggel hat órától dolgozók abban kezdtek bízni, hogy ők a kialkudott egy dénárnál valamivel többet kapnak. Amikor azonban megkapták bérüket, csalódottan szóvá tették: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét”. (12) A gazda azonban teljes joggal hivatkozott a szóbeli szerződésre, ami egy dénárról szólt. Megadtam, tehát nem sértettem az igazságosságot. Az pedig az én jó szívem szabad döntése, hogy a későn jötteket már nem a veletek kötött szerződés alapján, hanem irgalomból részesítettem egy dénárban. Az ő családjuknak is élnie kell. Miért nézed rossz szemmel az én nagylelkűségemet? Isten a munkát mindenki számára kötelezővé tette. Egész életre szól a parancs az ősszülőknek: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) Nem kötött velük külön szerződést, de az eredeti rendelkezése az volt, hogy becsületes isten- és emberszolgálatban eltöltött földi élet után mindenki halál nélkül átkerül a mennyországba. Az ősbűn elkövetése után a mennyország elveszett az egész emberiség számára. Csak a Megváltó Jézus irgalmából, az Atya jóakaratából kerülhet oda mindenki. Tehát igazságosság alapján senki sem követelheti egy teljes földi élet jutalmául az örök boldogságot. Ez már kegyelem marad, tehát Isten ajándéka. A mennyei örök boldogság mértéke, intenzitása viszont már nem kegyelem, nem ajándék, hanem jutalom, tehát fizetség. Amennyi jót tett valaki igazság és szeretetszolgálatból másokkal, Isten akkora boldogságot biztosít számára. És ezt soha semmi nem devalválja! Isten így irgalmas és igazságos.

BOLDOG NANCYI SEBESTYÉN

BOLDOG NANCYI SEBESTYÉN

 vértanú és társai 

(1794) 

 
A francia forradalomban 1794-ben több mint 800 papot és szerzetest hurcoltak Rochefort*-ba, mert nem voltak hajlandók letenni az eskűt a Papság Polgári Alkotmányára, mely a klérust el akarta szakítani Rómától. Borzalmas körülmények között tartották őket fogva; ócska hajókra zsúfolták őket össze, amilyeneken régen néger rabszolgákat szállítottak. A dél-amerikai Guayanaba akarták őket száműzni, de az Angliával fennálló viszony miatt nem vághattak neki az óceánnak. A foglyok kegyetlenségeknek és szörnyű megaláztatásoknak voltak kitéve. Ilyen körülmények között a hithez és a római egyházhoz való hűség hőseként nem egész egy év alatt 547-en haltak meg, köztük ferencesek, (kapucinusok 22-en). A vértanúk közül II. János Pál pápa 1995. okt. 1-én 64-et avatott boldoggá, köztük a következő kapucinusokat:
Nancy-i Sebestyén (szül. 1749-ben), kíváló szerzetes és lelkipásztor. A hajón halt meg aug. 10-én. Haldokolva szemét az ég felé emelve, térdenállva imádkozott, így halt meg békében.
Séesi Protáz (szül. 1747-ben), jeles igehirdető, volt tartományi titkár, egy kegyhely igazgatója. Aug. 23-án halt meg. Besanconi Jean-Louis* (szül. 1720-ban), kitűnő lelkipásztor, példás életű szerzetes. Máj. 19-én (vagy aug. 23-án) halt meg. Utóbbi kettőről olvassuk a ferences Martyrológiumban: A bíróság elott bátran megvallották hitüket. Ugyanazzal a hajóval vitték őket számkivetésbe, a hajón fejezték be életüket ugyanazon a napon, hogy hitvallásuk jutalmát együtt nyerjék el Krisztustól a mennyben.
Egy túlélő pap (Claudio Masson) tanúbizonyságából:
„A börtönőrök úgy tekintettek minket, mint a természet fölöslegeit, akik minden emberi jogot elveszítettek, akiket el lehet taposni, mint hitvány férgeket anélkül, hogy igazságtalanság történne. Isten megengedte ezt, hogy így növekedjék szenvedéseink jutalma, és még tökéletesebben hasonlítsunk isteni Fiához a szenvedésben.

Imádság:

Istenünk, te megadtad a boldog vértanúknak, Nancy-i Sebestyénnek és társainak a hűség és a megbocsátás kegyelmét a kínok között is. Közbenjárásukra add meg nekünk is az Egyházadhoz való hűséget és a készséget a testvéreinkkel való kiengesztelődést. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Sirák Fiának Könyve 75.

„Aki sokat utazott, annak gazdag a tudása, a tapasztalt férfi értelmesen beszél. 

Keveset tud, aki semmit sem tapasztalt, de aki sokat járt-kelt, nagy tudást szerzett. Amíg úton voltam, igen sokat láttam, többet, mint amennyit el tudok mondani. Sokszor forogtam halálos veszélyben, de megmenekültem ilyenféle módon: Azoknak a lelke, kik félik az Urat, életben marad, mert biztos reménységük van a megmentőjükben. Aki az Urat féli, nem veszíti el reményét, nem reszket, mert Isten a reménysége. Boldog annak lelke, aki istenfélő. Ki a támasza, kire hagyatkozik? Azokon van az Úrnak szeme, akik őt szeretik, erős pajzsuk nekik, s hatalmas támaszuk. Hajlék a puszta szele, árnyék a dél hősége ellen, megóv a botlástól, s fölsegíti azt, aki elesett. Öröm a szívnek, fényesség a szemnek, egészséget, életet és áldást ad” (Sir 34,9-17) A Bölcs nyilván sokat utazott, azért beszél róla olyan lelkesen. Lehet, hogy ősapja, Ábrahám volt az ihletője, aki Isten szavára hallgatva hagyta ott Sirák fia előtt 1800 évvel korábban a Perzsa öböl vidékét, az Eufrátesz folyó torkolata mellett épült Úr városát pompás legelőivel, mert az Úr, az ég Istene neki és utódainak ígérte a Perzsa öböllel átellenben hullámzó Földközi tenger partvidékét, az emberi történelem legfontosabb városait, Názáretet, Betlehemet és Jeruzsálemet. Előtte négyszáz évvel, Jeruzsálem pusztulása előtt jövendölte meg Mikeás próféta: „De te (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér (a babiloni fogságból) a maradék. Föllép és legelteti nyáját az Úr erejében, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében. Letelepedhetnek, mert hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig. Ő maga a béke lesz” (Mik 5,1-4b) Csoda ez, ha Sirák fia elmegy a fogság után, az 515-ben felépült második zsidó templomba? Minden zsidónak fel kellett mennie az egész országból, aki tizenkettedik évét betöltötte valamelyik nagy ünnepre (Húsvét, Pünkösd, Sátoros ünnepek) Az sem lehet véletlen, hogy Sirák fiát Jézusnak nevezték el.Ugyanezt az utat járja végig a Názáreti Szűz, Mária is. Gábor angyal Zakariás papot a szolgálati helyén, a templomban keresi fel, hogy jelezze: idős korában fia születik és a Messiás előhírnöke lesz. Ugyanez az angyal fél év múlva a tizennégy-tizenöt éves, Dávid házából született szűzhöz kap küldetést. Szerény hajlékában keresi fel, mert Ő az Isten Fiának, a Második Isteni Személynek az Édesanyja lesz, ha Mária elfogadja a világ legnagyobb kitüntetését. Az angyal meghajolva köszönti a fiatal leányt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége” (Lk 1,28-33) Máriának egyetlen gondja van: szüzességi fogadalmat tett. Az angyal közli a tökéletes megoldást: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (35) Ezzel a világ megváltásának csodája elkezdődött. Mária pedig vitte szíve alatt isteni Gyermekét, hogy a hat hónapos magzatot, Keresztelő Jánost megajándékozza a megszentelő kegyelemmel, amit az ősszülők elvesztettek. Megmutatta a legnagyobb jót, a tökéletes szeretetet Erzsébet szolgálatával. Visszatérve Názáretbe Szent József előtt fel kellett tárni a „Szent Család” isteni küldetését. Mária, aki Isten után legnagyobb méltóság a világon, alázattal és szeretettel szolgálja családját. A megváltás szörnyű szenvedését erős szívvel viseli Szent Fia mellett. Ott áll a keresztfa alatt is. Megérti a legnagyobb titkot: a kereszten Pilátus felirata: „A Názáreti Jézus a zsidók királya” a világ Királya. A Szent Test a megváltás végtelen ára. A kereszt tövénél ott áll az ég és föld Királynéja, akit Fia mennybe visz majd, hiszen „A Megváltó Nemes Társa”  

Évközi 20. hét keddje

Évközi 20. hét keddje

Mt 19,23-30 

Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges”Tegnap olvastuk a dúsgazdag ifjú és az általa szimbolizált emberi többség különös viszonyulását az örök üdvösséghez. Mindenki tud róla, mindenkinek benne él a természetében, hiszen Isten a teremtéskor ezt a vágyat: örökké élni, beleoltotta az ember tudatába. Isten terve szerint az ember szépen, boldogan élt volna az előre kiszabott ideig a földön, szeretetben és igazságban teljesítette volna Isten vele kapcsolatos terveit, és az Úr a földi küldetés lejártával bevezette volna a jutalom örök boldogságába. A csodálatos tervet az ördög hazudozására Éva majd Ádám tönkretette, az örök üdvösség lehetőségét az összes leszármazottjuk kárára elvesztette. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi részletben, hogy az örök üdvösségre bejutni embernek lehetetlen.(vö.:26) Ő, az Istennek egyszülött fia, azért jött a földre vette fel a mi természetünket isteni természete mellé, hogy szenvedésével és kereszthalálával megszerezze nekünk az örök üdvösség lehetőségét.(Jób 42,2) Ezért viszont az emberektől feltételeket kíván. Jézus a gazdag ifjúnak feltárja a feltételeket: Tartsd meg a parancsokat! Ha teljes biztonságot akarsz az üdvösség dolgában, akkor állítsd vissza életedben a teremtéskor kiszabott rendet: állj az igazság és a szeretet önzetlen szolgálatába!(vö.:21) Az önző ember ezt nehezen vállalja. A lehetőséget jó szívvel felajánló Jézusnak még s közeléből is elkullog. Mennyire értették meg Jézust apostolai?”Ekkor megszólalt Péter és azt mondta nekik:Íme, mi elhagytunk mindent és követtünk téged. Mi lesz hát velünk? Jézus azt felelte nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtetek engem az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét”(27-28) Péterék nemcsak a családjuk és addig megszokott életük elhagyása címén kapják az üdvösség biztos birtoklását, hanem mert követték Jézust. Nem volt könnyű minden részlet vállalása. Gondoljunk az elsőbbségért vívott vetélkedésre (Mk 18,1-5) Jézus szenvedésének és halálának elfogadására (Mt 16,21-23) Igyekeztek megérteni és elvállalni mindent, még a halálveszélyt is, ahogy Tamás fogalmazta meg Lázár sírjának felkeresése kapcsán:”Menjünk mi is és halljunk meg vele együtt”(Jn 11,16) Jézus rámutat az emberiség közös gondjára:” És mindenki, aki elhagyja házát,testvéreit vagy nővéreit ,apját vagy anyját,gyermekeit vagy földjét az én nevemért száz annyit kap majd és örök életet fog örökölni” (29) Ami most történik világszerte az a gehenna útja. Házastárs elhagyja házastársát és gyerekeit, nem Istenért, hanem újabb élvezetekért, a gyerek gondozatlanul magára hagyja öreg szüleit, pár forintért tisztességét, Istenét, Máriáját, anya eldobja újszülöttét, a nyűgössé vált beteg ápolása helyett ócska törvénnyel takarózva eutanázia után kiállt. Ez nem hoz senkinek sem üdvösséget. Aki tisztes házasságért elhagyja kényelmes legény vagy leányéletét, aki le tud mondani a karrierről,hogy naponta rámosolyoghasson kisdedére,aki lemond játékról,kalandokról,hogy családjának apja,anyja lehessen,számíthat Jézus boldog ígéretére. Így lehet biztosítani az örök és a földi boldogságot.

CYZICUSI SZENT MIRON

Szent Miron vértanú

Miron vértanú Achájából származott nemes és gazdag családból. Nagyon szelíd ember volt, szívében nagy szeretet égett Isten és az emberek iránt. Istennek tetsző életet élt. Décius császár idejében lett a város papja. Amikor egy karácsony alkalmából Antipater helytartó eljött a templomba, hogy elfogja a keresztényeket, az istentiszteletet végző Miron félelem nélkül elmarasztalta a helytartót kegyetlensége és bálványimádása miatt. Ezért elfogták őt és kínzások alá vetették. Fára függesztették, vasakkal szurkálták, tűzzel égették, és végül tüzes kemencébe dobták. Szentünk sértetlen maradt a tűz a hóhérokat égette meg. A helytartó végül vadállatok elé dobatta. Mivel a vadállatok nem bántották a szentet, a dühös helytartó önmagát ölte meg, A vértanút ezután Kizik városába vitték és ott lefejezték 251-ben.

Sirák Fiának Könyve 74.

Már sokszor utaltam rá, hogy az emberi természet testből és lélekből áll.

 
Testünk a napi munkában elfárad, a felfrissülés a pihenéssel érhető el. A lelkünk szellemi létű teremtménye Istennek, teljesen egynemű, anyagtalan, nem fáradhat el. Amikor a testünk mély álomba merül, a lelkünk képességei élik a maguk életét. Az alvó álmodik. Istennek módjában áll üzenni az értelmes teremtményeknek. Az Ószövetségben nagyon sok, fontos, közérdekű üzenete jutott el hozzánk: Izrael tizenegyedik fia rendelkezett az álmok értelmének megfejtésével. Gyerekkorában saját küldetésének előjeleit kapta: aratásról álmodott. Minden családtag kötött egy-egy búzakévét, és ezeket a tövükre állították. Nagyon meglepődött, amikor a család minden tagjának a kévéje meghajolt az ő kévéje pedig egyenesen állva maradt. Más alkalommal azt mesélte, hogy a nap, a hold és a csillagok is meghajoltak előttem. Még az apja is megdöbbent: Fiam, mi lesz belőled? Nemcsak a testvéreid, hanem még a szüleid is hódolnak neked? (Ter 37,5-10) „Bátyjai féltékenyek lettek rá, apja azonban megjegyezte magának a dolgot”(11) Ezért amikor a bátyjai a nyájakat messzebb fekvő réteken legeltették, apja pedig utánuk küldte Józsefet különleges, tarka köntösében, hogy nézzen körül, a testvérei messziről megismerték, és összebeszéltek, hogy megölik. Végül is Ruben azt tanácsolta, hogy egy üres ciszternába dobják bele. Ő volt ugyanis az elsőszülött, meg akarta menteni öccse életét, hogy visszaadhassa apjuknak. Amikor aztán ő távol volt, testvérei egy arra haladó kereskedő-karavánnak eladták 20 ezüstpénzért. Elegáns köntösét pedig egy kecske vérébe mártva küldték el apjuknak, hogy azt higgye, oroszlán ette meg a fiát. Hosszú ideig gyászolta Józsefet.(12-35) „A midiániták pedig eladták őt Egyiptomban Putifárnak, a fáraó egyik kincstárnokának, az őrség parancsnokának" (36) A parancsnok megkedvelte, mert okos és becsületes volt. A felesége viszont szemet vetett rá, mivel a férje eunuch (férfiatlanított) volt. József nem volt ura jóságáért gonoszsággal fizetni, az asszony pedig megsértődött, bepanaszolta férjének, hogy József ki akart kezdeni vele. Putifár a feleségének hitt. A legszigorúbb börtönbe záratta Józsefet. Súlyos bilincsekbe verve szenvedett ártatlanul. Később odahoztak két tisztségviselőt is. Azok álmaikat elmondták rabtársaiknak. József mindkettőjük álmát megfejtette, amit aztán követte még aznap a beteljesülés. József kérte a tisztségébe visszavett urat, a király főpohárnokát, hogy szóljon érdekében a fáraónak. Ő azonban elfeledte ezt megtenni. Két év múlva a fáraó mesélte el álmát: Hét kövér tehén jött föl a Nílusból. Utánuk hét vézna mászott ki, és elnyelték a kövéreket. Majd egy búzaszál nőtt fel hirtelen és hét telt kalász volt rajta. Mellette egy másikon hét üres kalász nőtt. Az üresek elnyelték a telteket. Az álomfejtők nem értették az álmot. Ekkor jutott eszébe a főpohárnoknak József, akiről említést tett a fáraónak, aki rögtön magához hozatta. József meghallgatta az álmokat, és meg is fejtette: A két álom egyet jelent: jön hét bő termő esztendő, majd hét semmit érő. A fáraó sietve építtessen magtárakat, és a felesleges termést vásároltassa fel. A hét nem-termő évben pedig adassa el a tartalékot. Sietve rendelkezzék a király. A fáraó okosan döntött: Te vagy a helyettesem mától fogva. Cselekedj belátásod szerint. (39,7-41,57) „Csalóka remények után fut a balga, hiszen csak balgákat izgatnak az álmok. Mint aki árnyék után kapkod, és szelet kerget, olyan az is, aki álmaira épít. Rokonságban van a tükör és az álom: az arcnak képmása van szemben az arccal. Lehet tisztát várni a tisztátalantól, vagy igazságot várni a hazugságtól? A jóslások, jövendőmondások, álmok mit sem érnek, nem egyebek a vajúdó asszony képzelgéseinél. Ha nem az Úr küldi őket követségbe, ne törődjél velük. Sokakat vezettek tévútra az álmok, úgyhogy botladoztak az életük útján. Csalhatatlan módon teljesül a törvény, teljes a bölcsesség megbízható szájból” (Sir 34,1-8)