ISTENHORDOZÓ SZENT IGNÁC

Istenhordozó Szent Ignác vértanú

A hagyomány szerint ő volt az, akit Jézus, mint gyermeket megáldott és az emberek elé példaképül adott. (Mt. 18,3-) Szent János apostol tanítványa, majd Szent Péter második utóda volt az antiochiai püspökségben. 40 esztendeig kormányozta lelki nyáját, jó példát adva nekik az erényes életben. Domicián császár üldözése alatt késznek mutatkozott a vértanúi halálra. Traján császár uralkodása alatt a hit terjesztése és megvallása miatt bilincsekbe verve vitték Rómába. A nép mulattatására Kolizeában vadállatok elé dobták. A Rómába vezető úton 7 levelet írt a különféle egyházközségeknek, tanító és intő célzattal. A római keresztények már várták jövetelét. Sokan eléje mentek, hogy lássák és épüljenek rajta. A városba érve haladéktalanul a cirkuszba vezették. A kiéheztetett vadállatok ketreceikből minden oldalról rárohantak. Úgy felfalták, hogy csak néhány csont maradt belőle. Szavai szerint a vadállatok foga őrölték meg őt mint Krisztus gabonáját, hogy fehér kenyér legyen belől. Ez 107. december 20-án történt.

Isten Atyánknak nagy terve van velünk. 1.

Isten Atyánknak nagy terve van velünk.

 
Szentírás első lapja arról ír, hogy Isten megteremtette az eget és a földet, majd évmillión keresztül alakította olyanná, hogy azon életet teremthessen. 

Amikor a növények és állatok fajtáik szerint mind megjelentek, akkor elérkezett a nagy pillanat: a teremtés utolsó mozzanataként Isten megalkotta a látható világ csúcspontját, az embert. „Azt mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó¬mászón, amely mozog a földön". Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,26-27) Elgondolkodtató sorok: alkossunk a mi képünkre. Mit jelentenek ezek a többes számú kifejezések? Mi a Szentháromság titkának ismeretében könnyen válaszolunk: a három Isteni Személy beszéli meg a teremtés mozzanatait, csakhogy ezt a szöveget olyan ember írta le először, akinek fogalma sem volt arról, hogy az egy Istenben nem egy, hanem három személy van. Az angyalokkal nem beszélheti meg tervét, hiszen a teremtés kizárólagos isteni cselekedet, amelyet Isten soha senkire sem ruházhat át. A józan ész oldja meg a problémát: Isten Mózesnek kinyilatkoztatja, ami történt, Mózes pedig becsületes ember lévén, leírja úgy, ahogy hallotta, függetlenül attól, hogy érti-e vagy sem. A lényeg, hogy az új teremtmény mintája maga az Isten lesz valamilyen formában. Mivel az ember nemcsak lélek, hanem test is, Istenben viszont semmiféle anyagi nincs, azt kell mondanunk, hogy az ember az Isten benső szeretetközösségének a mintájára kapja a létét. Úgy kell erre a belső isteni életre gondolnunk, ahogyan már elmélkedtünk róla: az Atya öröktől fogva birtokolja önmagától az egész végtelen isteni természetet. Születő Fiának fenntartás nélkül, egészen átadja isteni természetét. A Fiú végtelenül boldog ettől az ajándéktól, de tudja, hogy az Atyának is szüksége van rá, ezért azonnal vissza is ajándékozza neki. Ketten együtt adják az isteni akarat síkján származó Szentléleknek, Ő pedig vissza a két első Személynek. Ez az önzetlen, örök ajándékozás Isten belső, szentháromságos élete. Ez az isteni boldogság lényege. Ezt teszi meg az emberteremtő Isten az ember minta okának. Ennek a boldogságnak kell megvalósulnia az ember életében is. Ezért teremti Isten férfinak és nőnek az embert, hogy mindkét nemben legyen valami csodálatos többlet, ami a másik nemből hiányzik, hogy tudjon mindkettő ajándékozni fontos, kívánt, boldogító értékeket.

Adventi kalendárium 21.

Adventi kalendárium – 2014. december 20.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Ádám nem határozta meg a vágyát, hogy mire vágyakozik, mert tiszta szíve vonzotta az Isten felé. Arra gravitált az élete. Ahogy most az önzésünk működik minden pillanatban bennünk, Ádámot ugyanúgy vonzotta valami az Isten felé, és a sátán most arra vette rá, hogy határozza meg, mi is ez. »Olyan akarok lenni, mint az Isten!«– és itt tévedett. Nem akarok olyan lenni, mint az Isten. Az Isten dolga, hogy milyenné tesz, én Istené akarok lenni! Egyre jobban az övé.”

Barsi Balázs

Istenünk, az angyali üdvözletkor a te végtelen, örök Igédet úgy fogadta a Szeplőtelen Szűz, mint Isten szent temploma, melyet elárasztott a Szentlélek fénye. Engedd, kérünk, hogy példáját követve alázattal vállaljuk szent akaratod teljesítését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3. hetének szombatja

Advent 3. hetének szombatja

A közelgő Vőlegény.

Az Egyház szívesen alkalmazza a vőlegény alakját Krisztusra, a menyasszonyét saját magára. Az egyik legujjongóbb öröm a világon a jegyeseké. Tiszta szent szerelem, testet-lelket átjáró boldogság. Isten adta, a beteljesült örök boldogság előízét az embereknek. Jézus maga is felhasználja e képet. Hasonlít a mennyek országa. A vőlegény jön, a menyasszony vár. Ez a normális. Szökell hegyen-völgyön: siet, mert örömöt visz, boldogítani akar, mert nagyon várják. Nem akadály a hegy-völgy. Nem szál virágot visz, hanem az egész tavaszt, minden virágzó fát, az első tavaszi gyümölcsöt, mindent, ami szép és jó.A menyasszony várja: hívja, édesgeti, egész valóját neki szánta, őt akarja boldogítani. S aki el nem fecsérelte leánysága báját, aki gyűjtötte a testi-lelki kincseket, annak van mit adnia. Karácsony előtt idézi e képet az Egyház. Krisztust várja, aki vőlegényként siet. Év tízezredek óta él az üzenete: jövök. Be kellett telnie az időnek, elrendeződnie minden tervnek, s amikor minden kész, jöhet a beteljesülés, a menyegző. „Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő, beteljesült már az idő.” Ő pedig jön, hegyen-völgyön, égen-földön át. Szeret, örömöt hoz. Angyalkórus jelenti be. Az Egyház, a menyasszony is felkészült: várt, vár, imádkozik, bűntől tisztul, jót tesz, erényekkel díszíti magát. Karácsony ennek a csodálatos találkozásnak az ünnepe. A legbensőségesebb, leglátogatottabb ünnep, mint a házasság dolgában is, talán a beteljesülésnél is boldogabb, maga a szerelem ideje.

Güssing-i zarándoklat 3.

Güssing-i zarándoklat

 
A Szentháromság. 

Hatalmasat zarándokolunk időben és térben. Nincs szükségünk űrhajóra, sem időgépre. Értelmünk és fantáziánk mindent pótol. Oda szállunk lélekben, ahol az Éj Királynője mondja:„Sötét és semmi voltak, én valék kietlen, csendes, lény nem lakta éj”. Persze a költő csupán ennek a látható világnak a hiányáról beszél, a fizikai lét és a teremtett szellemek létének hiányáról. Arról, amit most a szép napvilágnál lát a szemünk, hall a fülünk, amit elénk tár az, útikönyv, magazin, vagy amit távoli bolygókról távcsöveken, űrszondákon át látni lehet, aminek a tejútrendszerek vizsgálata nyomára vezet, s amit a tudományos és fantasztikus irodalom megsejtet, és úgy nevezünk: világmindenség. Az apró embernek eláll a lélegzete, ha a világ szépségéről és nagyságáról gondolkodik. Hány csillag van a mi tejútrendszerünkben? – kérdezzük a csillagászokat. Körülbelül egy milliárd, hangzik a válasz. És hány tejútrendszer van a világűrben? Körülbelül egy milliárd. A tiszta égbolt alatt állunk nyári éjszakán, és nézzük a különböző fényű és nagyságú csillagokat. Gyönyörű látvány. Vajon mire jó? Jó az, ami a céljának megfelel. A világmindenség célja, hogy megmutassa, milyen végtelenül nagy és szép az Isten, aki teremtette. Mert amikor „Sötét és semmi voltak”, a mostani világ nem létezett, az Isten volt, öröktől fogva létezett. Mindig megvolt a végtelen tökéletes lét, teremtetlen szellemi való. Mindentudó értelem és mindenható akarat. Ezt nevezzük isteni természetnek. Az isteni természetet a kinyilatkoztatásból megismert Atya öröktől fogva birtokolta saját jogon, teljesen. „Az Atya Istent, a Szentháromság első Személyét az összes hitvallás Atyának nevezi, tehát létforrásnak. Ez hittétel.” (Takács József, Magyar dogmatika, Szentháromság, 24) a szeretett tanítvány Jézustól tanulta meg, hogy „Szeretet az Isten.” (1Jn 4, 16) Ez a lényegéhez tartozik, De hogyan lehet szeretet egy valakiben? Szeretet csak kettő vagy több között létezhet. A végtelenül tökéletes Lényben ezért nem egy személy van, hanem három. Ez nekünk, embereknek igen nagy titok, teljesen soha meg nem érthető, még akkor sem fogjuk kimerítően érteni, amikor majd látjuk Istent, a személyeket és a természetét is, tapasztaljuk a második. És harmadik Személy eredését, származását. Nézzük először a Fiú származását, ami szellemi születés. „a Fiúnak az Atyától való származását megvilágosítja az értelmi tevékenységből vett hasonlat, - azaz feltételezve azokat, amit a lélektan a megismerő tevékenységéről tanít, - azt állítjuk, hogy megismerő tevékenységünkben valamiképp megsejtődik a Fiúnak az Atyától való eredete (származása). Egyéni tapasztalatainkból tudjuk, hogy megismerő tevékenységünkben a megismert dologról képet alkotunk magunknak, amely kép szerint a megismert dolog bennünk létezik. Ezt a képet nevezzük fantáziának, ha érzéki megismerésről van szó. „Igének” vagy fogalomnak, ha értelmi megismerésről van szó. Ez az ige különbözik a szájjal kimondott szótól. Sok dologról ugyanis van fogalmunk (értjük), de kimondani nem tudjuk. Az értelmi kép nagyon sok dologban különbözik bennünk attól, amit ábrázol, és minél tökéletesebb a megismerés, annál inkább kimeríti a tárgy megismerhetőségét, annál inkább felfogja a tárgyat, a kép is annál tökéletesebben ábrázolja. Ha önmagunkat ismerjük meg, akkor is ilyen fogalmakat alkotunk magunknak, amelyekkel önmagunkat ábrázoljuk önmagunknak. Ezeket feltételezve azt mondjuk: az Atyának értelmi tevékenysége, amellyel önmagát megismeri, azaz az isteni lényeget (mint igazat) megismeri és felfogja, akkora erejű, akkora tökéletességű, hogy nem pusztán egy szellemi kép, (ige) keletkezik, hanem egy valóságos „IGE”, áll. Személy, isteni Személy az istenségben. Az Atya önmagát megértve és önmagát „megfogalmazva” eredetet ad a Fiúnak, aki az ő Igéje. Az Atyaszülető Fiának odaajándékozza az isteni természetet, mert természet nélkül személy nem létezhet, az isteni természet pedig nem darabolható, nem is szaporítható. A Fiú ettől a végtelen nagy ajándéktól végtelenül boldog, de tudja, hogy az Atya sem élhet az isteni természet nélkül, ezért azonnal vissza is ajándékozza neki. Ez az egész, fenntartásnélküli ajándékozás a szeretet, és ez adja az isteni Személyeknek a tökéletes boldogságot. Ezután már ketten ajándékozzák az immár közös kincset az isteni akarat síkján származó harmadik Személynek, a Szentléleknek. Ő pedig visszaadja az első két Személynek. Ezt a benső szeretet-életet tette Isten az ember teremtésekor az ember elé példaképül.

BOLDOG V. ORBÁN

BOLDOG V. ORBÁN 

pápa
*Grisac, 1310 körül. +Avignon, 1370. december 19. 

Grimoardi Vilmos -- így hívták V. Orbánt pápává választása előtt -- a dél-franciaországi Grisac várában született. Nemesi szülei szerető szigorúsággal egyszerű életre nevelték. A fényűzés és a pompa korában, környezete látható bosszúságára egész élete folyamán hű maradt egyszerű életviteléhez.

Vilmos belépett a chiraci bencés kolostorba. Csakhamar felfedezték tehetségét s elküldték Toulouse, Montpellier, Avignon és Párizs egyetemére. Mintegy harminckét évesen elnyerte a doktori fokozatot, majd több egyetemen tanított kánonjogot. Elöljárói végül megbízták, hogy alkotó erejét állítsa az egyházkormányzat szolgálatába. Clermont és Uzčs általános helynöke volt. 1352-től az auxerre-i Szent Germain, 1361-től pedig a marseille-i Szent Viktor kolostor apátja volt.

A pápák -- különösen VI. Ince (1352--1362) -- többször bíztak rá különleges feladatokat Itáliában. Egy ilyen útja alkalmával éppen Nápolyban tartózkodott, amikor, 1362. szeptember 28-án az a meglepetés érte, hogy megválasztották az Egyház legfőbb pásztorává. V. Orbán néven november 6-án szentelték püspökké és koronázták meg Avignonban. Koronázása nem a szokásos pompás külsőségek között ment végbe. Alázatos egyszerűségében megőrizte szerzetesi ruháját és életét is.

Az Egyház legfőbb pásztorai mintegy hetven éven át (1305-től, illetve 1309-től 1376-ig) az Örök Várostól és az apostolok sírjaitól távol, Avignonban éltek. Többek között a pápák pénzügyi gazdálkodása a ,,babiloni száműzetésben'' (a pápai udvarhoz elengedhetetlenül hozzátartozott a költséges pompakedvelés) nemcsak az egyszerű embereket keserítette el, hanem a püspököket és más papi méltóságok viselőit is. Elidegenítette továbbá a francia királynak az avignoni pápákra nehezedő keze az Egyház fejét más országok híveitől, és jelentősen meglazította kölcsönös kapcsolatukat. A francia udvar mértéktelenné vált követeléseiben és befolyásában.

V. Orbán jelentősen és előnyére eltért az avignoni pápák megszokott képétől. Alig lépett hivatalba, célratörő energiával avatkozott be az Egyházban tapasztalható visszaélések ellen, különösen a papi hivatalok és méltóságok harácsolása, s egyes személyeknek ezzel kapcsolatos jövedelmei ellen. Reformtörekvéseit választékos dicséretekkel magasztalta Petrarca (1304--1374), a költő és humanista.

Az új, egész életmódjában szent életű pápa felé csakhamar őszinte jóakarattal fordultak a hívők; a pápa ugyanis kikelt a pápai hivatalok megvesztegethetősége ellen, és utasította hatóságait, hogy a kérelmező személyére való tekintet nélkül dolgozzák fel a benyújtott folyamodványokat. A jótékonyság és a személyes jámborság magától értetődő volt számára. Különösen a tudomány művelésének szentelte magát. A pápai könyvtárt a könyvek leltározásával rendezte és áttekinthetővé tette. Az egyetemek hamarosan tapasztalták élénk érdeklődését és hathatós segítségét; Párizs, Avignon, Toulouse, Bologna és Montpellier egyaránt. 1365-ben megerősítette a bécsi egyetem alapítását. Számos rászoruló tanulónak nyújtott ösztöndíjat és mindenféle más módon is segítette őket. Főpapságának legjelentősebb tette az az elhatározás volt, hogy visszatér Rómába. Az ezzel járó nehézségek nem voltak csekélyek. Nem lehetett azt mondani, hogy az Örök Város és politikai viszonyai hívogatóan hatottak volna, bár egy római küldöttség sürgetően hívta. Róma egy hatalmas rommező elszomorító képét nyújtotta. Főtemplomai: a Lateráni bazilika és a Szent Péter templom, valamint a pápai paloták félig romokban hevertek. Forradalmi nyugtalanság rendítette meg a lakosságot, és így nem volt várható valami kellemes ott-tartózkodás. Az Egyházi Államot Albornoz bíboros[20] erélyes fellépése mentette meg a felbomlástól.

Bátorító szavakban sem volt azonban hiány. Petrarca megragadó levelet írt az ,,özvegy Róma'' nevében. Svéd Szent Brigitta (lásd: A szentek élete, 365. o.), aki 1350-től Rómában élt, nem fáradt bele, hogy visszahívja a pápát Rómába. IV. Károly császár (1355--1378) személyesen járt el Avignonban, hogy a pápát visszatérésre késztesse.

1367. április 30-án V. Orbán kíséretével együtt elhagyta Avignont, Marseille-ben hajóra szállt, és Genován át Corneto kikötőjébe utazott, ott várta Albornoz bíboros június 3-án. Lelkes ujjongás fogadta a szentatyát. Boldog Colombini János (1300 körül--1367) a jezuáták alapítója, övéivel együtt szintén elébe vonult Cornetóig. A nyár folyamán V. Orbán Viterbo várában maradt; abban a városban, amely már szeptemberben felkeléssel fenyegette a pápát.

Október 16-án megtörtént az ünnepélyes bevonulás Rómába. V. Orbán beköltözött a nyomorúságosan helyreállított Vatikánba.

IV. Károly császár még ebben a hónapban az Örök Városba érkezett és a pápa császárnévá koronázta IV. Károly hitvesét, Erzsébetet. A császár nem avatkozott bele hatékonyan a zűrzavaros római állapotokba, és dicstelenül indult haza, a pápa pedig elégedetlenül maradt vissza Rómában. V. Orbán mellől hiányzott az augusztus 22-én elhunyt Albornoz bíboros rendező zsenije, pedig most különösen szüksége lett volna rá, hogy le tudja győzni a nehézségeket. Nem talált hasonló képességű segítőt.

A császár túl nagy csalódást okozott a pápának, Perugia fellázadt, az Egyházi Államban zsoldos bandák garázdálkodtak, Bernabň Visconti, aki Milánóban békét ígért, nem akart kitartani a megállapodás mellett.

A szentatya a szülőföldjére vágyott; döntően hatott rá az Anglia és Franciaország közt újból kitört szerencsétlen háború, amelyet meg akart akadályozni. Szent Brigitta és Petrarca keserű szavai közepette a pápa 1370. szeptember 5-én hajóra szállt Cornetóban és újra Avignonba ment, de december 19-én, három hónappal később meghalt. Utóda, XI. Gergely Sziénai Szent Katalin (lásd: A szentek élete,180. o.) biztatására és támogatásával 1378-ban költözött vissza Rómába.

Külsőleg tekintve V. Orbán nem ért el sikert. Tiszta jelleme mindig jót akart, és elsősorban az a kívánsága indította az Avignonba való visszatérésére, hogy békét teremtsen Anglia és Franciaország között.

IX. Pius 1870. március 10-én boldognak jelentette ki, és ezzel megerősítette azt a tiszteletet, amely a halála után hamarosan az osztályrésze lett. [20] Albornoz, Aegidius Alvarez (Cuenca, 1300 körül--Viterbo 1367):

a spanyol királyi család sarja.1337-ben Toledo érseke lett, de Péter királlyal támadt viszálya miatt 1350-ben Avignonba menekült. Bíboros lett és VI. Ince, majd V. Orbán küldötteként -- mivel kiváló katona és diplomata is volt -- rendet teremtett egy kis időre Itáliában. Az Egyházi Állam 2. alapítójának is nevezik, mert törvénykönyve 1816-ig érvényben maradt.

Adventi kalendárium 20.

Adventi kalendárium – 2014. december 19.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„A kegyelmet nem érthetjük meg az erények és vétkek lajstromaival. Nem feleltethetjük meg a megvásárlás, elvesztés, kiérdemlés, elérés vagy manipuláció semmilyen mintájának, amely szerint sajnos a legtöbbünk éli az életét. A kegyelmet szó szerint csak »el kell vennünk«. Isten örökké odaadja Istent – a semmiért, kivéve magát az adást. Hiszem, hogy a kegyelem az az életenergia, amelynek hatására a virágok kibomlanak, az állatok szeretettel felnevelik a kicsinyeiket, a kisbabák mosolyognak, az égitestek pedig a pályájukon maradnak – minden ok nélkül, kivéve a szeretetet.”
                                                                                                                     Richard Rohr

Istenünk, a te dicsőséged ragyogó fénye áradt ránk, amikor Fiad e világra született a Szent Szűztől. Segíts, kérünk, hogy a megtestesülés nagy titkát mindig teljes hittel valljuk, és áldozatos odaadással ünnepeljük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Advent 3. hetének péntekje

Advent 3. hetének péntekje

„Kezdett vele lenni az Úr Lelke" 

„Izrael fiai azonban ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr szeme előtt, s azért ő a filiszteusok kezébe adta őket. Volt azonban egy córai, Dán nemzetségbeli ember, név szerint Mánue. Felesége meddő volt". (Bír 13,1-2) Józsue halála után a zsidóknak nem volt állandó vezérük, mint Mózes és szolgája-utódja, a honfoglalás hadvezére. Elvileg elfogadták, hogy Isten uralkodik rajtuk közvetlenül. Amikor aztán nem tartották meg az Úr parancsait, Isten valamelyik szomszédos népet szabadította rájuk. Ilyenkor gyorsan észhez tértek, de magukra hagyva kellett gyötrődniük, amíg belátták, hogy gonoszságuk miatt vezekelniük kell. Hosszabb-rövidebb gyötrődés után Isten segített rajtuk.Így történt ez most is. Mánue és felesége a mezőn egymástól távol dolgoztak a mezőn, amikor az asszonynak megjelent egy angyal. Túlvilági létét azonnal felismerte az asszony. Szavai csak növelték döbbenetét: „Te meddő vagy, és nincs gyermeked, de foganni fogsz és fiút szülsz. Óvakodj tehát, hogy bort és szeszes italt igyál, vagy valami tisztátalant egyél. Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. O kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből". (3-5) Az asszony az angyal láttán megijedt, de szavai igen nagy örömmel töltötték el a szívét. Anya lesz, fia Isten különös szolgálatára hivatott. Nemcsak az ő meddőségének szégyenét veszi el az a születendő kisfiú, de megszabadítja népét ellenségei hatalmából. Aztán meg is szülte fiát, elnevezte Sámsonnak (Napocska). „A gyermek felnövekedett, s az Úr megáldotta, és Dán táborában, Córa és Estaol között kezdett vele lenni az Úr lelke". (23-24) Az evangélium pedig az üdvtörténet szélesebb jelentőségű keretei közé visz bennünket. Itt egy gyermektelen, öreg házaspár élete tűnik fel előttünk. Életük egyéni keserűségét oldja fel az angyali jelenés, de a születendő fiú nem csak egy gonoszkodó nép elleni harcra kap meghívást, hanem az emberi nem ősellenségének, a sátánnak uralmát kezdi megtörni Isten általa. „Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. Örömed és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak". (Lk 1,13-17) Édesapák és édesanyák Isten segítőtársai vagytok. Vannak olyanok, akik könnyedén teljesítik küldetésüket: életet adnak gyermekeiknek, aztán vállalva a nevelés terheit, felkészítik őket egyéni életük nemes céljainak szolgálatára. Megértetik velük, hogy Istenatyánk minden embert az igazság és a szeretet gyakorlására rendelt. Aki boldog akar lenni, annak másokat kell boldogítania. „Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét". (Gal 6,2) Ha pedig gyermeketek kimondottan mások szolgálatára kap hivatást, papságra, ezt a küldetést nagyon készítsétek elő: semmi önzés ne gátolja majd testvéreik boldogítását.

MARIGNANOI BOLDOG MASSEO

MASSEO

 testvér

  (+1280)

Szent Ferencnek az első 12 társa mellett volt négy bizalmas társa, akik az elsők után csatlakoztak hozzá: Masseo, Rufino, Leo és Juniper testvér. Marignanoi Masseo testvér szép termetű, jó modorú, kedves egyéniség. A Fioretti így jellemzi: „Masseo szerény és nagyon szent életű testvér volt, gyönyörűen tudott a jó Istenről beszélni, s ezért Szent Ferenc igen szerette.” Masseo Ferenc mellett fokozatosan ismerte fel a szentet. A Fioretti 10. fejezetében felteszi a kérdést: Miért éppen téged követ mindenki? A szent felelete gyönyörű tanúságtétel mély alázata mellett. A sienai úton pedig nem érti Szent Ferenc egyes cselekedeteit. De megtudja, hogy Ferenc belelát titkos gondolataiba is, és világossá válik elotte, hogy a szentet mindenben az isteni bölcsesség lelke irányítja (Fior 11. f). Ferenc néha próbára teszi követoi alázatosságát és engedelmességét: Masseo kiállja a próbát (12. f.). A következő fejezetben Ferenc fönséges tanítást ad az isteni gondviselésről és a szegénységről (Étkezés a forrásnál). Masseo annyira lelkesedik az alázatosság erényéért, hogy kész érte megválni szeme világától is (Fior. 32.). A Martyrologium erényei közt említi alázatosságán kívül imádságos lelkületét, a könnyek adományát, önmegtagadó életét. 1216-ban Ferenc atyjával ott volt Perugiában, amikor a pápa a porciunkulai búcsút engedélyezte. Hosszú élete alkalmat adott neki arra, hogy az újabb nemzedéknek elmondja a Szent Ferenc társaságában átélt eseményeket, melyek jórészt olvashatók a Fioretti-ben. Halála után az assisi bazilikában temették el.
„Krisztus csodálatra méltó szolgája és követője, Szent Ferenc átyánk mindenben tökéletesen Mesteréhez akart hasonlítani. Ezért mint az Üdvözítő, aki az evangélium elbeszélése szerint kettesével küldte előre tanítványait azokba a városokba, ahova menni készült, Ferenc is párosával küldte tizenkét társát Isten szavának hirdetésére... Ő maga Masseo testvér társaságában Franciaország felé indult.” (Fioretti 13.)

Imádság:

Istenünk, te Szent Ferenc hű társát, Masseo testvért számos erénnyel, különösen az alázattal és engedelmességgel tűntetted ki. Segíts bennünket, hogy példájára téged mindennél jobban keressünk és az erények gyakorlására lankadatlan buzgósággal törekedjünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Güssingi zarándoklat 2.

Güssingi zarándoklat

 
Minket is elhívott otthonunkból az Úr, mint egykor Ábrahámot. 

Két napra ugyan, de elhagytuk az otthon melegét, biztonságát. Itt újabb közösséget találunk, nem mi hívtunk létre, hanem Isten akarta nekünk adni. Utazunk. Így sokkal jobban átérezzük, hogy a rohanó jármű székében ülve az mindenható kezében vagyunk. Találkoztunk ismerős és új arcokkal. Az új vonásokban új sorsokat fedezünk fel, ismerkedünk életükkel. Átérezzük, hogy ők is Isten gyermekei, vonásaikból maga Isten mosolyog ránk. Valóban, Isten maga akar találkozni velünk. Annak idején Ábrahám Isten szavát, hallotta: „Hagyd el születésed helyét és rokonaidat, akikben bíztál, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Ha megteszed, fiút adok neked, akire eddig hiába vártál hatvan éves korodig. Az ő utódait nagy néppé teszem, annyian lesznek, mint égen a csillag, tengerparton a föveny. Nekik adom azt a földet hazául, és belőlük születik a Messiás. Benned nyer áldást a föld minden nemzete. Ábrahám hitt Istennek és elköltözött az ígéret földjére. Mindent megkapott, gazdag lett nagyon, csak a megígért fiúra kellett még negyven esztendőt várnia. Közben unokaöccsét, Lótot menteni akarva, harcba keveredett azzal a négy királlyal, akik legyőzték a Jordán völgyének öt királyát. Amikor a győzelem után hazafelé tartott, kijött eléje Melkizedek, Sálem, a későbbi Jeruzsálem királya, aki a Magasságbeli Isten főpapja volt. Ekkor megnyugodott a szíve. Régi és az új hazájában is földhözragadt gondolkodású emberek éltek, és földhöz ragasztott bálványokat imádtak isten gyanánt. Ezekről írta később a zsoltáros: „Van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak”(Zsolt 113, 5) Az Isten, aki hozzá szólt, élő Isten volt. Most itt van ennek a földnek királya, az élő Isten főpapja, megerősíti hitét. Ábrahám is szokott áldozatot bemutatni, hogy imádja Istent, és megköszönje neki ajándékait. Most főpappal találkozik, aki hivatásszerűen közvetítő Isten és az emberek között. Ő mutatja be az áldozatot, mégpedig akkor szokatlan módon nem állatot tesz az oltárra, hanem kenyeret és bort áldoz fel Istennek. Ábrahám nem kérdezi, kik voltak a szülei, hogyan lett király és főpap. Nem gondol arra sem, hogy az ő magvából születő Messiás előképe ez a férfiú. Ezer év telik majd el, amikor egyik leszármazottja, Dávid király, rávilágít erre a titokra: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: „Jobbom felől foglalj helyet, míg én ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá”. Kinyújtja az Úr ionból hatalmad vesszejét: „Ellenségeid közt uralkodjál! Születésed napjától tiéd a királyság szentséges fényességben; a hajnalcsillag előtt szültelek téged „Megesküdött az Úr és nem vonja vissza: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint” (109.zs.) Ha mindezt tudta volna Ábrahám, és könnyes szemmel köszönte volna meg Istennek, akkor azt is megtudhatta volna, hogy újabb ezer év elmúltával utódai ezt a legfontosabb leszármazottját kivetik maguk közül, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak kivégzésre. Pedig az a pogány bíró megkérdezi majd őket: „a ti királyotokat feszítsem meg?” Mire majd őrjöngve felelik: „Nincsen királyunk, csak császárunk!” Viszont az a pogány megírja, és keresztjére ráerősítteti a halál okát, hirdető feliratot: „a Názáreti Jézus a zsidók királya.” S felirat örökre ott marad a kereszten, amelyen az örök főpap feláldozta önmagát az Atyjának. Ezt az áldozatot azonban Jézus előző este már elővételezte az utolsó vacsorán, amikor a kezébe vette a kenyeret, átváltoztatta a saját testévé, majd vette bort, átváltoztatta a saját vérévé. Ezzel megmutatta, hogyan hal meg másnap, amikor a kereszten kiontják a vérét. Így valósul meg az ősi példa, hogy a Melkizedek rendje szerinti örök főpap a kenyér és bor áldozatát egészen új módon hozza létre.

 

Adventi kalendárium 19.

Adventi kalendárium – 2014. december 18.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Mária, te vagy az az első növény, amelyen kivirágzott Isten Egyszülött Fiacskájának illatos virága, hiszen benned, termékeny föld, vettetett el ez az Ige. Te vagy a föld és te vagy a növény. Ó Mária, tüzes szekér, alázatod hamuja alatt te hordoztad a rejtett tüzet.”
                                                                                                         Sienai Szent Katalin

Mindenható Istenünk, a bűn szolgaságra vetett minket, és így ősidők óta igája alatt görnyedünk. Engedd, hogy Fiad születésének várva várt ünnepe szabaddá tegyen minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3. hetének csütörtökje

Advent 3. hetének csütörtökje

„Él az Úr”

Jeremiás volt az utolsó próféta, akinek erélyesen kellett felszólítania Jeruzsálem és Júdea lakóit, hogy tartsanak bűnbánatot, mert különben bekövetkezik az évek óta hirdetett pusztulás. Ha hittek volna neki, elhagyták volna bűnös szokásaikat, szakítottak volna a bálványozással és a szegény emberek sanyargatásával, nem pusztult volna el a főváros a templommal együtt. De nem hittek neki! Nemcsak nem hittek, de cáfolták, vádolták, egész éjszakára kalodába is zárták, sőt halálos ítéletet is hoztak ellene. Isten válasza kemény volt: a hitetlen város, a hamis próféták, az ellenérdekelt papság, iszonyatos ostrom után rabszíjra fűzve gyalogolt a pusztaságon át Babilonba. Jeremiás is vállalni akarta népe keserű sorsát, de Isten parancsa visszaültette a romok közé. Ott sírt keservesen, egyedül. Ekkor hallotta Isten vigasztaló szavait: „Magam gyűjtöm össze nyájam maradékát mindazokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre, ahol szaporodni és sokasodni fognak. Támasztok föléjük pásztorokat, akik majd legeltetik őket”. (3-4) Ezek a pásztorok már új küldetéssel érkeznek: „íme, jönnek napok, -mondja az Úr-, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, Királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk” (5-6) Ez a fejlemény tehát már a Messiás idejében következik be. Vigasztalásul mondja előre a próféta. Valamikor bizonyságul ezt szokták mondani: „Él az Úr”, mert meg tudta tenni, hogy kiszabadította Egyiptom rabságából Izrael fiait. A babiloni fogság után nem kell olyan távoli múltra hivatkozni, hiszen a babiloni fogságból kimenteni népét legalább ilyen isteni erőfeszítésre volt szükség. Ezért majd így hangzik a biztatás: „Él az Úr, aki felhozta és elvezette Izrael házának maradékait észak földjéről és minden országból, ahová elűztem őket, és a saját földjükön fognak lakni”. (8) Minket, keresztény magyarokat nem hurcoltak el teljes létszámban idegen országba a múlt század vérzivatarában, de igen nagy volt a pusztítás sorainkban is. A két világháború között, pedig hazánk kétharmadát rabolták el kíméletlenül. Mi sem várhatunk gyökeres orvoslást mástól, mint attól, akinek neve: „Az Úr a mi igazságunk”, vagyis Jézus Krisztustól. Ehhez azonban előbb fel kell számolni a hazudozást és a gyűlöletet.

Güssingi zarándoklat 1.

Güssingi zarándoklat 

 
Zarándokolunk. Időnként hív minket az Isten, hogy egy kicsit legyünk vele, kiszakadva a mindennapok gyötrelmeiből a megszokott munkából. Változzék az életünk. Bevezetőül néhány gondolat, hasonlóan az operák világához, ahol a nyitányban az egész opera minden zenei gondolata felcsillan. Az első gondolatnyitó: Ábrahám. Neki Isten szólt annak idején, hogy hagyja el szülőföldjét és rokonait, akikkel együtt jó volt biztonságban élni, menjen el arra a földre, amelyet majd Isten mutat neki. Ha ezt megteszi, Isten ad majd neki fiút, akit hatvan éves koráig hiába várt, az Úr a történelem folyamán ezt a fiút nagy néppé teszi, annyi lesz az utódja, mint égen a csillag, mint tengerparton a föveny, és belőle származik az egész emberi nemet Istenhez vezető Megváltó. Ábrahám búcsúzott és elindult az ismeretlenbe. Próbálták jobb belátásra bírni, de győzött a hite. Az új környezetében mindent megkapott, meggazdagodott, tekintélyes keleti főúr lett, de nem született meg a várva-várt fia. Még negyven évig kellett várnia. Felesége, Sára ajánlatára próbált segíteni Istennek, de ezzel csak bajt okozott. Isten tervei a megjelölt úton valósultak meg. A második nagy előkép: Mózes. Életét, mint minden emberé, az övét is Isten irányította, de az övét kiemelten vezette és mindenki okulására írásban megörökítette. Édesanyja szorongatott helyzetben sem hajlandó vízbe fullasztani kisfiát. Gyékénykosárba teszi, tíz éves lányára bízza, kikémleli a fáraó lányának fürdési szokásait, és így biztosítja a csecsemő sorsát. Mózes így felkészülhet jövendő nagy feladatára, mint a fáraó lányának a fia. Negyven éves koráig minden tudományban jártas lesz. Amikor egy zsidót védelmezve halálba visz ütésével egy egyiptomi munkafelügyelőt menekülnie kell az országból. Újabb negyven év a pusztában, amely azzal zárul, hogy találkozik az Úrral: megkapja küldetését: vezesse ki népét Egyiptomból. A pusztában, mint népe vezére készíti fel a zsidóságot a szabadságra, honfoglalásra, a választott nép jogaira és kötelességeire. Azt is el kell mondania, hogy ha nem lesznek hűek Istenhez, akkor súlyos büntetések várnak rájuk. Ez újabb vándorlást jelent majd, a száműzetés és fogság útját Asszíriába és Babilonba. Harmadszor magára a mi Urunk, Jézus Krisztusra gondolunk. Ő végtelen messziről, a másvilágról jön el a teremtett világba: megtestesül, emberré lesz. Harminc éves rejtett élet után elkezdi vándortanító életét. Követik őt a tanítványok, rajong érte rengeteg ember, mégis el kell mondania: „a rókáknak barlangjaik vannak, az égi madaraknak fészkeik, az Emberfiának pedig nincs, hová lehajtsa fejét.” Az utolsó huszonnégy óra rövidtávú, de igen sok szenvedéssel terhelt vándorút. Ennek végén lelke az alvilágba megy, majd vissza a világba, és feltámadása után egész nap járja tanítványai búvóhelyeit, hogy a hitüket visszanyerjék. Most is keres. Engem is.

 

BOLDOG TOSZKÁNAI BARTOLUSZ

BOLDOG TOSZKÁNAI BARTOLUSZ

 III. r. 

(1228-1300)

Régi és híres grófi család sarja. San Gimignanoban született. Édesanyja sok könyörgés után nyerte el gyermekét Istentől. Örült, mikor látta, hogy serdülő gyermeke vonzódik a papi hivatás felé. Apja azonban erről hallani sem akart. Az apa haragja elől édesanyja segítségével a pisai bencés monostorba menekült, ahol betegeket ápolt. Az apát biztatta, öltse magára a bencés ruhát. Egy éjszaka azonban Bartolusz látta az Üdvözítőt sebekkel borítva. Így szólt hozzá: „Bartolusz, nem ebben a ruhában fogod megkapni a mennyei koszorút, hanem a szenvedés, a sebek és a bűnbánat ruhájábán.” Bartolusz ekkor elhatározta, hogy kérni fogja Szent Ferenc III. Rendjének bűnbánó ruháját és világi pap lesz. Több éven át készült a papságra. 30 éves volt, amikor Volterra püspöke felszentelte. Előbb káplánként, majd plébánosként buzgón teljesítette feladatát a környéken. Bevételeit jótékony célokra és a szegényeknek adta. Egy éjjel egy nagyon szegény ember kért bebocsátást a plébániára, és ő szállást adott neki. Éjfélkor hangot hallott: „Bartolusz, te Üdvözítődnek adtál szállást.” S a titokzatos szegény ember nyomtalanul eltűnt. A buzgó plébános azonban a férfikor teljében, 52 éves korában megkapta a leprát. Abba kellett hagynia lelkipásztori működését s elvonulnia egy leprakórházba. Ekkor vette fel a ferences III. rendi ruhát. Megható, hogy földije, a szintén ferences III. rendi Boldog Vivaldus mellette volt, 20 éven keresztül gondozta. Maga Bartolusz nagy türelemmel viselte betegségét és szenvedéseit. Kiérdemelte a „Toszkánai Jób” nevet, mellyel először Vivaldus tűntette ki. Sokan keresték fel, hogy épüljenek magatartásán és buzdító szavain. Halála napját előre megmondta. 1300. dec. 12-én halt meg 72 éves korában San Gimignanoban. X. Piusz pápa emelte a boldogok sorába.

„Ha valamelyik testvér bárhol is megbetegszik, a többi testvér ne hagyja őt, magára, hanem rendeljenek melléje egy, sőt ha a szükség úgy kívánja, esetleg több testvért is. És ezek olyan odaadással szolgáljanak neki, amilyennel maguk is szeretnék, hogy nekik szolgáljanak.”

Meg nem erősített Regula 10. f.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Bartoluszt előbb lelkipásztori buzgósággal, majd a betegség

viselésében türelemmel áldottad meg. Példájával és közbenjárására

kelts bennünk új erőt hűséges szolgálatodra és a türelmes kereszthordozásra.

A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Adventi kalendárium 18.

Adventi kalendárium – 2014. december 17.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„A szeretet kezembe adta hivatásom kulcsát. Megértettem, hogy ha az egyháznak különféle tagokból álló teste van, akkor a legszükségesebb, legnemesebb tagjának sem lehet híjával. Megértettem, hogy az egyháznak szíve van, s hogy ez a szív szeretettől lángol. Megértettem, hogy egyedül a szeretet tarthatja életben az Egyház tagjait. Ha a szeretet megszűnne, az apostolok nem hirdetnék többé az evangéliumot, a mártírok sem akarnák vérüket ontani. Megértettem, hogy a szeretet magában foglalja az összes hivatást, hogy a szeretet minden.”
                                                                 (Lisieux-i Szent Teréz karmelita szerzetes)

Teremtő és megváltó Istenünk, akinek akaratából a Szűzanya méhében testet öltött az örök Ige, méltasd figyelemre kérésünket. Engedd, hogy egyszülött Fiad, aki emberi életünket vállalta, adjon részt nekünk isteni életéből. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3. hete szerda

Advent 3. hete szerda 

Ter 49,2.8-10; Mt 1,1-17

„Júda, téged dicsőítenek majd testvéreid, ellenségeid nyakán lesz majd kezed”

Minden katolikus hívőnek tudni illik, hogy az első három és félszázados időszakban az Egyház csak Jézus feltámadását ünnepelte a liturgiában az év összes vasárnapján. Nagyobb ünneplésre mód sem nyílott, hiszen kétszázötven évig véres keresztényüldözés volt érvényben a hatalmas Római Birodalom egész területén. Ennek akkor szakadt vége, amikor 312-ben Róma mellett a Tiberis folyó Milvius hídja közelében Konstantin legyőzte vetélytársát, Maxentiust, és ő foglalta el a birodalom trónját. A kétes kimenetelű ütközet előtt kereszt jelent meg Konstantinnak. Felirat volt körötte: „E jelben győzni fogsz”. A pajzsokon, hadi jelvényeken reggelre mindenütt ott díszelgett a kereszt. Konstantin, akinek édesanyja keresztény asszony volt, győzött. Azonnal érvénytelenítette elődei keresztényüldöző parancsait, és 313-ban Milánóban ünnepélyes császári edictumban kihirdette a Keresztény Egyház polgárjogait. Ennek egyik következménye az volt, hogy az Egyház földet birtokolhatott. Maga Konstantin négy gyönyörű bazilikát építtetett Rómában. Így kialakulhatott az ünnepélyes liturgia. Ekkor kezdték összeállítani a fontosabb ünnepeket. Abban az időben ismeretlen volt a névnap, csak a születésnapot tartották. Jézus születésnapját nem ismerte senki. Szerettek volna nagyon szép napot találni a világ Urának. Ezért esett a választás a legnagyobb római pogány ünnep, a Sol invictus, a téli sötét által le nem győzött napisten üresen maradt ünnepnapjára, december 25-re. Ehhez az önkényesen választott születésünnepléshez akartak illő előkészületet rendelni, hogy Urunk eljövetelét (Advent) felkészülten várják. Először nyolc napos volt az a felkészülés (dec. 17-24), és csak idők folyamán alakult úgy, hogy négy vasárnap és a hozzájuk csatolt köznapok hajnali miséje emlékeztessen minden hívő embert a több ezer éves Messiásvárásra, az idei karácsonyi ünneplésre, és a nagy találkozásra Krisztussal a végítéleten. Ezért ilyen a szentírási olvasmányok beosztása is. Az ószövetségi olvasmány visszaidézi Ábrahám idejét, a Messiásról kapott ígéreteket hogyan adja tovább halála előtt Jákob a negyedik fiának, Júdának: „El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek”.(Ter 49,10) Aztán az evangélium felsorolja Jézus háromszor tizennégy tagú családfáját. Így alapozza meg Jézus történelmi küldetését, a kétezer éves isteni kinyilatkoztatás megvalósulását. A fejedelmi pálca, íme, örökre Dávid Fiának kezébe kerül.

BURGUNDI SZENT ADELHEID

SZENT ADELHEID

 özvegy

*Burgundia, 931. +Selz, 999. december 16. 

A Rajna felső folyásától a Rhőne és Saőne folyók mentén a Földközi- tengerig terjedő Burgundia földrajzi fekvésének köszönheti nagy történelmi jelentőségét, amely a frank idők kezdetétől a késő középkorig tartott. E királyság birtoklásáért vívott küzdelemben a 937. év folyamán szerepet játszott egy hatéves kislány, Adelheid, az éppen elhunyt II. Rudolf királynak és a svábföldi Bertának leánya. Alig múltak el a gyász napjai, máris megjelent Lombardia királya, Hugó, egybekelt az özveggyel, fiát, Lothárt pedig eljegyezte a kis királylánnyal.

Adelheid, amikor 947-ben követte jegyesét az itáliai királyságba, csak keveset sejtett mindebből. Az ifjú uralkodópár csakhamar elnyerte Lombardia népének szeretetét, s ezzel magára vonta az önállóságukat féltő észak-itáliai grófok ellenségeskedését. Mindenekelőtt Berengár (+966), Ivrea őrgrófja lett a király veszélyes ellenfele. Gyűlölete oly nyilvánvaló volt, hogy Lothár 950-ben bekövetkezett hirtelen halálakor az a hír járta: ő mérgezte meg az uralkodót. Tudott a rémes hírről Adelheid is, akit Lothár tizenkilenc éves özvegyként hagyott itt. Annál inkább felháborodott, hogy Berengár merészelte magát királlyá koronáztatni, a fia számára pedig megkérni az ő kezét. Adelheid tudta, hogy korának felfogása szerint a királyság őrá szállott, és csak őt illeti meg a jog, hogy új férj választásával továbbadja az uralkodást. Választása semmiképpen nem esett Berengárra, aki bizonnyal a fiatal özvegy aggodalmára és gyengeségére számított. Adelheid fejedelmi magatartása azonban a végsőkig haragra ingerelte Berengárt. Elrabolta Adelheid királyi kincseit, személyes értékeit, sőt őt magát is elfogatta és borzalmas módon bántalmazta. Ütlegelve, megtaposva, lenyírt hajjal hurcolta Garda várába és szigorú őrizetben tartotta ott. Egyetlen szolgája és egy pap osztotta meg vele fogságát.

Adelheid barátai és hívei tehetetlenek voltak Berengárral szemben, de őt nem felejtették el. A reggiói püspök menedékhelyet ajánlott fel neki, ha sikerül Gardából megszöknie. Mások Nagy Ottó királyhoz fordultak és segítséget kértek tőle a hatalmas őrgróf ellen. A német fejedelemnek igen kapóra jött ez a hívás; tüstént fegyverkezett, és nagy hadsereggel átkelt az Alpokon. Berengár elmenekült, Ottó pedig 951 őszén harc nélkül bevonult Páviába. Eközben Adelheid hűséges alattvalóival együtt saját kezűleg vájt kijáratot a börtönből a szabadba, és kalandos úton Reggióba menekült. Ott érték el Ottó követei, hogy hódolattal megkérjék a kezét számára. Adelheid beleegyezett, és csakhamar másodszor is viharosan ünnepelték Páviában mint királynét. Ottó Németországba való visszatérésekor is örömmel üdvözölték. A királyi család, élén a király anyjával, Szent Matilddal (lásd: 148. o.), de az egész nép is szívesen látta, hogy Ottó első feleségének, Edithának halála (946) után ismét királynét vitt a birodalomba. Bár csaknem húsz év korkülönbség választotta el egymástól a királyi hitveseket, igazi szeretet kötötte össze őket. Ottó minden nagyobb vállalkozásában ott volt Adelheid is. Így a 961--965 közti itáliai nagy hadjáratban is, amelynek tetőpontja a német királyi pár császárrá koronázása és felkenése volt Rómában. E hadjárat folyamán Adelheid régi ellenfelét, ivreai Berengárt véglegesen legyőzték, Németországba vitték fogságba, ahol nemsokára meghalt. Milyen elevenen éledhetett fel még egyszer Adelheidben egykori szégyenének emléke! Érzelmeiből semmit sem ismerünk. Tudjuk viszont, hogy ellensége lányait pártfogásába vette, rangjukhoz méltóan neveltette, végül udvarhölgyei közé fogadta őket.

A császársággal Ottóra új felelősség és új feladatok hárultak, mert Szent Római Birodalmát Isten országa földi megvalósulásának tekintették. Adelheid felismerte, hogy milyen szerep hárul reá. Szerényen távol maradt Ottó politikai döntéseitől, de mindannyiszor érvényesítette befolyását, amikor egyházi és kulturális feladatokról volt szó. Az ő közbenjárásának köszönhető több kolostor alapítása és bővítése. Ő volt az, aki felvette a kapcsolatot a burgundiai Cluny reformkolostorával, apátjait bevezette az udvarba, és így előkészítette a német szerzetesi élet későbbi megújulását. A többi fejedelmi asszonnyal együtt a császári udvarban megteremtette a magas műveltség légkörét. A művészetek és tudományok első nagy virágkora kezdődött Németországban.

Hosszú évekig tartó itáliai tartózkodása után 973-ban meghalt Ottó császár. Három fia közül már csak Ottó élt, s akkor tizennyolc éves volt. Átvette az uralkodást (II. Ottó, 973--983); az első időkben teljesen apja szellemében, anyja okos vezetése szerint járt el. Csakhamar érezhető lett azonban önállóságra való törekvése. Megerősítette ezt benne felesége, Theophanu (+991) görög hercegnő, akivel röviddel atyja halála előtt kötött házasságot, hogy a keleti és nyugati birodalom közti szövetséget megpecsételje. Ottó szívesebben engedett idegen országbeli hitvesének, s az egyre jobban érvényesítette befolyását. Adelheid elleni indulata találkozott néhány fejedelem helyeslésével, akiket bosszantott a császárné egyházias lelkülete, mindenekelőtt a kolostorok és templomok iránti bőkezűsége. Mielőtt nyílt összeütközésre került volna sor, Adelheid elhagyta az udvart és király testvéréhez ment Burgundiába.

A következő évek nagy szenvedést hoztak számára. Különösen súlyosan érintette fiának háborúja a francia királlyal, aki mint az itáliai Lothárral kötött házasságából való lányának, Emmának férje, veje volt. Amikor azután Ottó római hadjáratára fegyverkezett, elébe sietett Felső- Itáliába, és a clunyi apát közvetítésére Rómában megtörtént a kiengesztelődés. A császárné szívesen megbocsátott fiának, s az ismét kíséretébe fogadta őt. Káprázatos napokat élt át vele Rómában, ahol kinyilvánult Európa előtt a német császár uralkodó helyzete; várt rá Capuában, amikor 982-ben a szaracénok elleni nagy vereségéből tért vissza. A következő évben Ottó Páviában Felső-Itália helytartónőjévé tette az anyját, miközben ő maga ismét Dél-Itáliába akart vonulni. Rómában azonban malária áldozata lett.

Halála nagy ínségbe taszította a birodalmat. Keleten és Északon ellenségek fenyegették a határokat, bent pedig heves küzdelem lángolt fel az uralkodás kérdése körül. A halott császár egy hároméves fiút hagyott hátra, akiért formálisan veszekedtek a birodalom nagyjai. Mindkét császárné, a kis király anyja és nagyanyja is Itáliában várta a küzdelem kimenetelét. Híveiknek Szent Willigis (+1011) mainzi érsek vezetésével sikerült megtartani számukra az uralkodást. Visszatértek hát Németországba. Mindkét asszony igazi uralkodónő volt, lényegében mégis annyira különbözők, hogy a közös kormányzást tartósan nem lehetett fenntartani. Ismét Adelheid, az idősebb és tapasztaltabb volt az, aki elhagyta az udvart. Itáliában átvette régi helytartói tisztét. A lombardok még mindig egykori királynéjukat tisztelték benne, és ezért Adelheidnek sikerült ezt a fontos országot megtartania a német birodalom iránti hűségében. 989-ben azonban Theophanu megjelent Itáliában, beleavatkozott Róma ügyeibe, az okiratait pedig, mint valami férfi

,,Imperator Theophanus''-ként írta alá. Büszkesége nem tudta elviselni, hogy Adelheid olyan nyugodtan és magától értetődően uralkodik. Mindinkább megnyirbálta jogait, és megkísérelte, hogy ki is szorítsa, de Adelheid teljes letételéről politikai okossága tarthatta vissza. 991-ben már olyan erősnek hitte magát, hogy kijelentette: ,,Ha még egy évig élek, Adelheid birodalma egy tenyérben el fog férni''. Nem sokkal ezután azonban egy alsó-lotharingiai útja során hirtelen meghalt.

III. Ottó (983--1002) ekkor még túlságosan fiatal volt, és ezért Adelheid elhatározta, hogy utoljára még egyszer kezébe veszi a birodalom gyeplőjét. Régi hívei, mint Szent Willigis érsek, segítették. Azonban az ellenállás erősebben jelentkezett, mint valaha. Többnyire ifjak voltak azok, akik élükön a császári fiúval le akarták rázni az idős nő befolyását. Röviddel Ottó 995. évi nagykorúsítása után Adelheidnek el kellett hagynia az udvart, ezúttal véglegesen. Visszavonult Elzászba, az általa alapított selzi kolostorba. Ott sem tudott azonban teljesen a jámborság és a jócselekedetek gyakorlásával foglalkozni. Utoljára kellett közvetítőként és vigasztalóan beavatkozni, most ismét szülőföldjének, Burgundiának viszálykodásaiba.

Ilyképpen bezárult életének köre, de csak azért, hogy megnyíljon az új, nagyobb dicsőségre. A nagyobbra, a voltaképpenire való megnyílás volt minden bizonnyal Adelheid lelki magatartásának lényege. Sem a boldogság, sem a fájdalom nem szűkítette be soha a tekintetét, mindig éber volt az elkövetkezendők számára. Mégsem ismerte soha a jövőt kergetők nyugtalanságát, hanem a jövendő valamiképpen már mindig jelen volt benne. Életrajzírója, a clunyi Szent Odiló (lásd: 18. o.) bizonyára erre gondol, amikor azt mondja, hogy Adelheid birtokolta minden erények anyját, a diszkréciót, a megkülönböztetésnek, a világos látásnak azt az adományát, amely adott esetben bizonyossággal ismeri fel és fogja át a fontosabbat, a tökéletesebbet.

Ő, akit Odiló ,,minden császárnék közül a leginkább császárnőinek'' nevez, sohasem felejtette el, hogy csak egy az Úr. Hogyan érinthette az akkor még fiatal apátot az a jelenet, amelyet átélt Adelheidtől való elbúcsúzása alkalmával: ,,Alázattal telten megragadta az ő (Odiló) durva öltönyét, amelyet hordott, szent szeméhez és bájos arcához szorította, megcsókolta, s alázatosan és halkan szólt hozzá: Fiam, gondoljon rám imádságában!''

Adelheidet Selzben temették el. Nem avatták szentté, de halála óta szent császárnéként tisztelik. 

Éljük meg az Evangéliumot! 2.

Éljük meg az Evangéliumot! 

 
Célszerűnek láttam így fogalmazni világi rendi testvéreimnek és magamnak is: Éljük meg az evangéliumot! Francesco a XIII. század elején követői számára mindezt röviden így foglalta össze: „a kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát.” Váltsuk életre ezt a ferences eszmét! Ez mindegyikünk főfeladata, minden más csak részletkérdés. Az első rendhez tartozók zárdában élnek, de emberközelben. Dolguk, hogy mutassák be a társadalomnak az Atya és a Fiú szeretetét tetteikkel, szavaikkal. A második rendiek szigorú klauzúrában imádságos és dolgos életükkel tegyék ugyanezt. Mindkettő lényege: Istenre hagyatkozó bizalom vezeti őket, nem a pénz az életvitelük alapja. Az Egyház szociális gondolkodásának alapja az ember, nem a pénz, fogalmazta a koppenhágai 1995-ös közgazdász világkongresszus. Ha meg akarjuk óvni a világot egész kontinenseket érintő gazdasági csődtől, akkor a pénzalapú gazdasági rendszereket sürgősen át kell alakítani a római katolikus egyház szociális alapjaira.A harmadik rend, most FVR teljesen a civilek között lakik. Ott él, ahol közvetlenül hatni lehet az emberekre, hiszen kereteik semmiben sem különböznek a civilekétől. A lényeg: mi is pénzen vásárolunk, de nem ez az életünk alapja, hanem az Atya végtelen szeretete. Ő működtet közre mindent a mi javunkra. Ha mi ezt komolyan így gondoljuk, Isten látja, és rendezi sorsunkat. A többieknek pedig meg kell vallani, ha titkunkat kérdezik: „Van nekünk Atyánk a mennyben…”A tanúságtétel egyik módja: sokan olvassák a Szentírást. Tanulnak belőle bölcsességet, történelmet, hitet, esetleg komolyan veszik, hogy Isten áll minden történés mögött. De kevesen veszik észre, hogy az egész Biblia kifejezetten vagy bennfoglalóan, de az Atyáról szól. Mutassuk meg nekik. Erre próbáltam rávezetni testvéreimet a „Szeret engem az Atya” c. könyvemmel. Az imádság is fontos eszköz. Módot nyújt arra, hogy az Atya mellé üljek, vagy inkább az ölébe kuporodjam, átöleljem, nyakába csimpaszkodjam. Mert, hogy Ő ezt várja tőlem. Ezt sugallja a jézusi megszólítás: Abba. Ez ugyanis nem atyát jelent, hanem apácskát, apukát, tehát azt sugallja, hogy a kisgyerek kedveskedő közvetlenségével szólítsuk a végtelen nagy Istent. Sajnos, mi magyarok ezt nem merjük soha kimondani. Mások sem. Pedig katolikusok vagyunk, azaz elfogadunk mindent, amit Isten kinyilatkoztatott Ha pedig ott csüngök Atyám nyakában, akkor mondjam el nekik, hogy nagyon szeretem. Ezt várja tőlem. Más mindent tud, jobban, mint én. De ahhoz ragaszkodik, hogy Ő mondhassa el nekem, mi a tennivalóm, hogy hozzá hasonlóvá legyek. Minden alkalommal rámutat, hogy az Ő szeretet-stílusát tanuljam meg, és a szerint éljek Mit jelent ez a gyakorlatban? Házastársak: Isten akarja, hogy egy férfi és egy nő kössön szétszakíthatatlan szövetséget, vagyis egyik a másiknak szentelje oda teste és lelke minden képességét, hogy a másikat boldogítsa önmagáról megfeledkezve. Ez a szeretet egész világot átölelő nagyparancsának a testhez álló konkrét része. Ez nemcsak az udvarlás idejére ösztönöz virágcsokros gesztusokra, hanem mindhalálig, ahogy a papköltő fogalmaz: „Tudtam én, hogy szóból ért a szeretet” (Sík S.) Vonatkozik a fáradt percekre is, az idegeskedés nehéz önfegyelmére is, még a bocsánatkérés azonnali követelményére is. Legyünk minden nap szeretetreméltóbbak, ez is követelmény. A házastársi szeretet – szerelem csodálatos gyümölcse lesz a gyermek, az új élet. Isten akarata ez is: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,28) Csak az Istentől elfordult, öntörvényű ember száll szembe a szeretet törvényével: nem szülök, mert a gyerek veszélyezteti a karrieremet, korlátozza a szabadságomat. Keresztény, katolikus, főleg világi rendi ezt nem fogadhatja el. Családunk, hazánk, Egyházunk szolgálata a gyermekvállalás. Az üdvösségünk útja is, hiszen Jézus így fogalmaz: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az engem fogad be”

Adventi kalendárium 17.

Adventi kalendárium – 2014. december 16.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Jézus üdvözítő művét nem feltűnően, hanem egyszerűen és alázatosan teljesíti, nem diadalmas győztesként mutatkozik be, hanem szelíd és szegény emberként, aki azért jött, hogy örömhírt hirdessen a szegényeknek, meggyógyítsa a betegeket, és szabadulást hozzon a bűnösöknek.”
                                                                                       (Gabriele di S. M. Maddalena)

Istenünk, te egyszülött Fiad által újjáteremtettél minket. Tekints ránk jóságosan: hiszen irgalmasságodra szorulunk. Gyógyítsd meg régi bűneink sebeit szent Fiad eljövetelével. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3. hetének keddje

Advent 3. hetének keddje

„Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján, és nem hittetek neki"
Jézus ebben a rövidke példabeszédben sajátos emberi gondolkodásra hívja fel hallgatói figyelmét. A templomban ül hallgatói között, akik számon kérték tőle, hogy milyen hatalommal tesz csodákat? Az úr szomorúan néz rájuk. Látszólag ők az Isten tiszta hitű és erényes népe: farizeusok, akik a törvényt nagyon ismerik, magyarázzák is szívesen. Hetente kétszer böjtölnek, minden termésükből tizedet adnak a templom működtetésére. Két dolog miatt kárpálja őket Jézus: egyik a gőg, mert azt gondolják, hogy nekik joguk van nyilvánosan vétkező embertársaikat elítélni. A másik: úgy vélik, hogy Jézust ís ellenőrizhetik. Ha az igazságot tennék mérlegre, amikor Jézus beszédeit hallgatják, vagy örülnének annak, hogy az Úr milyen nagy szeretettel gyógyítja, eteti és tanítja az egyszerű embereket, Jézus nyilván úgy látná őket, mint akik Isten tanítását védik. Ekkor gőgős fölénnyel számon kérik Jézustól: Milyen hatalommal teszed mindezt?'"(Mt 21,23) Máskor mar nyilvánosán ördögi közreműködéssel vádolták Jézust,(Lk 11,15) Könnyű elgondolnunk, hogy leplezetten, de most is erre akarnak kilukadni. Talán éppen azt idézik, hogy Mózes a fáraó előtt ledobta botját, ami kígyóvá változott, hogy isteni küldetését bizonyítsa, de a fáraó varázslói is megtettek vesszőikkel. Jézus tudja, hogy mire akarnak kilukadni. Ezért teszi fel nekik a fogas kérdést: „János keresztsége honnan volt? A mennyből, vagy az emberektől?" (Mt 23,25) Mivel a kérdés kényes volt: ők ugyanis nem fogadták el Jánost Isten küldöttének, de ezt bevallani nem merték, mert féltek a néptől, akik hittek János küldetésében, ezért ezt válaszolták: „Nem tudjuk" (27) Jézus ezek után mondta el rövid példabeszédét az apa két fiáról, amit az evangéliumban hallottunk. Mindkét fiát külön megkéri, hogy menjenek ki a szőlőbe dolgozni. Az idősebb készségesnek mutatkozik, de nem megy ki. Becsapja apját. A második fiú ellentmond, de meggondolja magát, és elmegy szőlőt művelni. Jézus kérdése: „a kettő közül melyik tette meg az apa akaratát? Azt felelték: az első. Erre Jézus ezt mondta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján, és nem hittetek neki. A vámszedők es az utcanők hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki". (27-32)A vámosok es az utcanők sok súlyos bűnt követtek el, de miután Keresztelő János figyelmeztette őket az istenbántásokra, megtértek. A farizeusok viszont megkeményítették szívüket, nem akartak megtérni. A most élő emberek nagy aposztáziában élnek. Saját maguk döntik el, hogy végül is hova csatlakoznak: ha a bűnbánókhoz, elnyerhetik a bűnök bocsánatát, üdvözülhetnek. Aki pedig a Megváltót elutasítja, menthetetlen.

SZENT WILLIBALD és SZENT WUNIBALD

SZENT WILLIBALD püspök és SZENT WUNIBALD

 bencés apát*

Wessex, 701. +Eichstätt, 787. július 7.
*Wessex, 701. +Heidenheim, 761. december 18. 

Willibald és Wunibald testvérek voltak. Hugeburg heidenheimi angolszász apáca szerint szüleik rokonságban álltak Szent Bonifáccal (lásd: A szentek élete, 247. o.), és Wessexben éltek. Willibald kora ifjúságától kolostorban nevelkedett. Amikor ugyanis még kicsi volt és megbetegedett, szülei fogadalmat tettek, hogy ha meggyógyul, elviszik a walthami kolostorba, amely délkeletre esett a winchesteri püspöki székhelytől, és Isten szolgálatára szentelik. Itt -- miként sok honfitársát -- Willibaldot is magával ragadta a szent zarándoklat eszméje. Az angolszászok térhódítása megteremtette a lehetőséget, és Willibaldban felébredt a vágy, hogy messze idegenben aszkéta életet éljen. Tervei számára Willibaldnak sikerült az édesapját és az öccsét is megnyernie, aki egy évvel volt fiatalabb, mint ő. 721 körül kelhettek útra Rómába. Útközben Luccában meghalt az édesapa. A két fiú 723 húsvétjáig maradt együtt Szent Péter városában. Wunibald egy római kolostorba nyert fölvételt, majd 728-ban visszatért hazájába, hogy a harmadik testvért, akinek a nevét nem tudjuk, szintén Rómába vigye.

Willibald folytatta zarándokútját Szicílián és Kisázsián át a Szentföldre, Jeruzsálembe. Útjáról Hugeburg részletesen beszámol, föltehetően Willibald naplószerű följegyzései alapján. Willibald három esztendőt töltött a Szentföldön, utána két évig még Konstantinápolyban maradt, majd 730-ban pápai és császári követek kíséretében visszatért Itáliába. Az egyháztörténelem egy érdekes és figyelemre méltó eseménye: az angolszász szerzetes, akinek egyháza abban a szellemben fogant, amely Montecassinóból kiindulva Rómán keresztül terjedt tova, most Szent Benedek hegyére ment, hogy erejét a montecassinói apátság megújításának szolgálatába állítsa. Montecassino több mint száz esztendeig árván állt, amikor 718 táján a bresciai Szent Petronax (670- -750?) néhány társával szerzetes életet kezdett itt élni. A közösségi élet formái elég nehezen alakultak ki, ám az alatt a tíz esztendő alatt, amelyet Willibald a szent hegyen töltött, újra meghonosította eredeti helyén Szent Benedek reguláját, mégpedig abban a szellemben, amelyben angol földön maga is nevelkedett. Ez az angolszász életforma szellemében újjáalakult apátság számított az északiak szemében később ,,római mintá''-nak.

Willibald példaadóan tanította és élte a Szent Benedek-i szerzetesi életet, miközben különféle tisztségeket viselt. Különösen kapus szeretett lenni, mert a zarándokokat fogadva gyakorolhatta a Szent Benedek-i vendégszeretetet. Új szakasz kezdődött Willibald életében, amikor Szent Bonifác meghívta, hogy az ő környezetében munkálkodjék.

Wunibald 737-ben vagy 738-ban találkozott Bonifáccal Rómában, s 739- ben néhány társával együtt Thüringiába ment vele. Bonifác pappá szentelte Wunibaldot, és rábízott hét templomot, amelyet ő az Arnstadt melletti Sülzenbrückenből gondozott.

Wunibald révén Bonifác Willibaldot is meghívta, akit maga a pápa utasított, hogy menjen el Bonifáchoz. Willibald 741 húsvétján tehát elhagyta Rómát és Bajorországba ment Odilo herceghez, majd onnan tovább Suidgerhez, Észak-Bajorország egyik nagy hatalmú urához. Suidger és Willibald Dél-Bajorországban, Linthardban találkoztak Bonifáccal, aki az Altmühl völgyében Eichstättet jelölte ki Willibald működése középpontjául. Itt Bonifác pappá is szentelte új munkatársát 741. július 22-én.

Willibald eichstätti tevékenységéről ez áll egy régi krónikában: ,,Eichstättet előzőleg úgy feldúlták a hunok, hogy csak egy kis templom meg néhány ház maradt meg belőle. Willibald összegyűjtötte maga körül az embereket, akik -- miként ő -- készen álltak arra, hogy Isten országát építsék. Kiirtották a vadont, megművelték a földet, templomokat és kolostorokat építettek és hirdették az evangéliumot. Willibald kimagaslott közülük jámborságával, türelmével, szerénységével, önzetlenségével és azzal, hogy mindenki számára volt vigasztaló szava.''

742. október 21-én a thüringiai Sülzenbrückenben, ahol Wunibald működött, Bonifác püspökké szentelte Willibaldot -- Szent Burkhard würzburgi és Szent Witta (+760) után) buraburgi püspök segédletével. Eichstättben, azon a vidéken, amely mintegy a Majna völgye és Bajorország közt tátongó űrt töltötte ki, az új püspök egy idő után új szellemi központot létesített. Eichstätt Bonifác halála után is megmaradt az angolszász szellem legdélibb bástyájának; e szellem képviselője, Willibald pedig a püspök körében folytatta tovább tevékenységét. Saját egyházmegyéjében nem maradtak fenn közelebbi följegyzések Willibald püspöksége idejéből, de minden bizonnyal ugyanazt a módszert alkalmazta, mint a honfitársai.

Egy idő után, 744 táján Wunibald is Bajorország felé fordult. 747-ben elment Bonifáchoz Mainzba. 751--752-ben Willibald egyházmegyéjében találjuk, ahol a heidenheimi bencés kolostort alapította a missziós munka támaszául. Ennek apátja volt haláláig (761. december 18.) Willibald nemcsak öccsét élte túl, hanem nővérét is, Szent Walburgát is, aki 779-ben halt meg Heidenheim apátnőjeként. Willibald nyolc esztendővel később, 787. július 7- én költözött el az élők sorából.