Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. december 15., hétfő

Éljük meg az evangéliumot!



Éljük meg az evangéliumot!

 
A II. Vaticanumot azért hívta össze XXIII. János pápa, hogy utat mutasson a hívők seregének, hogyan kell, vagy hogyan lehet Jézus Krisztust követni a nagy háborúk után, amikor a kereszténység központját jelentő Európát XII. Pius pápa missziós területnek nyilvánította. XXIII. János is úgy érezte, az Egyház ablakait ki kell nyitni, hogy a friss levegő beáradhasson. Ebben az időben adta ki a jelszót az Egyház a szerzetesek számára: vissza kell térniük a rendalapító szándékaihoz, az ő példája nyomán rendezzék át az életüket Nekünk, ferenceseknek akkor is, ma is könnyebb a dolgunk, mert Francesco a maga idejében rátalált a lényegre. Már Szent Pál is megfogalmazta: „Legyetek a követőim, amint én Krisztus követője vagyok.” (1Kor 11, 1) Francesco sokáig kereste a maga hivatását. Tanulmányozta a korabeli szerzetesek életét. Mindegyik valami nagyszerűt mutatott: az Istennek szentelt közös élet munkáját, imádságos lelkületét, a liturgiával átszőtt napot, életet, a csodás fénnyel megszerkesztett és bemutatott liturgiát, tudományok elsajátítását és tanítását, a szegények gondozását. Mind fontos részlet, de csak részlet. Ő az egészet keresi. Egyelőre csak magának, hiszen nem is sejti, hogy nyomában világra szóló mozgalom indul útra. A kegyelem az Angyalos Boldogasszony előtt a kis oltár evangéliumos könyvéből villantja szemébe a jézusi parancsot: „Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak.” (Lk 10, 3-5) Mint a villám fénye, hatott rá ez a szöveg. Eszköztelenül induljatok, és bízzátok magatokat, a nektek adott küldetés eredményességét a mennyei Atyára! Érezzék úgy a meglátogatott emberek, hogy nem ti érkeztetek, hanem „elközelgett hozzátok az Isten országa.” (9) Sőt: maga Isten, a titeket küldő Krisztus Atyja, az Ősforrás és Végcél. A Szentírás 72 könyvéből 45 könyv Jézusról beszél: „Olvassátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam.” (Jn 5, 39) Ez a rengeteg írott szócska úgy érthető igazán, ha én, az Isten Igéje beteljesítem. Mert „az Ige testté lett, és köztünk lakott” (Jn 1,14) A megtestesült Igének küldetése van: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása és mindent fenntart hatalmának igéjével, - miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban.” (Zsid 1,1-3) Atya tökéletes, kimerítő önismerete. Benne azonban nemcsak, hogy megismeri önmagát az Atya, hanem ezt az önismeretet ki is mondja, kimondja öröktől fogva: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél.” (Jn 1,1-2) Eljött tehát látható alakban, emberi formában a Második Isteni Személy, az Atya Képmása. Itt a földön megjelenve emberalakban, szóban, tettben és egész valójában az Atyát tükrözi: róla beszél, és a tetteiről így nyilatkozik: „Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” (Jn 14,10-11) „Aki őt látja, látja az Atyát is” (9) Jézus az Atyáról beszél mindig: az egész tanítását örömhírnek nedvezi. Az a nagy örömhír az emberiség számára: van nektek Atyátok a mennyben, és ő mindennél jobban szeret titeket. „Ezért azt mondom nektek, ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki a közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak, és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt minden dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? New aggódjatok tehát, és ne mondogassátok: mit együnk, vagy mit igyunk, vagy mibe öltözködjünk? Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.” (Mt 6, 25-34) Az Atya tehát szeret titeket, a tenyerén hord, gondoskodik rólatok. Ismeri hajatok minden szálát. Szeret, vagyis mindent a javatokra működtet közre. Viszonzásul csak azt várja: bízzunk benne tökéletesen. Bízzunk benne gyermekdeden, önfeledten! Erre tanít Jézus szavaival. Példájával is ezt hirdeti: Vállalja az embersorsot, bár „Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, mert nem szorult rá, hogy valaki tanúságot tegyen az emberről; jól tudta ugyanis, hogy mi lakik az emberben.” (Jn 2, 24-25) Tudta Ő, hogy mire vállalkozik. Jézus az üdvösség eredeti tervében „csak” beteljesítője lett volna Istenteremtő tervének: „Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1,3) Még részletesebben fejtegeti Szent Pál: „Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje. Mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.” (Kol 1,15-17) Mielőtt bármit teremtett Isten, elhatározta, hogy Fia megtestesül, vagyis emberi természetet vesz majd föl, amely testből és lélekből áll. Az anyagvilág ősmintája ez a test lesz, vagyis az élettelen és élő anyag, a sziklától az emberi testig benne kapta meg formáját. De a szellemvilág is Jézus teremtett lelkében adatott. Jézus a tényleges megtestesüléssel valóra váltotta a mintaokságot, magához ölelte istenségében az embert, az emberben az egész teremtett világot. Isten eredeti tervében azzal teljesült volna be az örök terv, hogy Jézus mindent és mindenkit átad az Atyának. Az emberek mind üdvözültek volna. Az ősbűn miatt ez a terv megváltozott. A Fiúisten ugyan megtestesült, mert csonka lett volna a teremtés az ősminta megvalósulása nélkül, de nem minden ember és nem minden angyal üdvözül, mert a mintát nem fogadták el: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, Akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.” (Jn 1,9-13) az ember ostobán megbántott, de nem kisebbített: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Jézus beteljesíti az Atya szeretetét a tetteivel, példájával.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése