PESAROI BOLDOG MICHELINA

PESAROI BOLDOG MICHELINA

 özvegy, III. r. 

(1300-1356)

Loreto közelében az Adriai-tenger partján van Pesaro*. Itt született Michelina a gazdag és nemes Metelli családból. Már 12 éves korában férjhez adták egy fiatal nemesnek a Malatesta családból. Szerette férjét és kisfiát. Férje azonban egy ragályos betegségben meghalt, s ő húsz évesen özvegy maradt. Nehezen viselte a megpróbáltatást. Ebben az időben egy jámbor terciáriusnő érkezett Pesaroba, aki buzgóságával és életszentségével nagy hatással volt az egész városra. Michelina házába hívta, hogy nála lakjék. A vele való beszélgetés közben Michelina ráébredt, mennyire tökéletlen még szeretete Isten iránt, mily nehéz elszakadnia a földiektől, kisfiától, akit bálványozott. „Akkor kérjük együtt az Istent - tanácsolta neki társa -, tegye szabaddá szívedet mindattól, ami akadálya Isten iránti szeretetednek.” Michelina beleegyezett. A következő reggel szentmisén vettek részt. Szentmise után Michelina hallotta bensejében az Úr szavát: „Szabaddá akarlak tenni. Fiadat magamhoz veszem, te pedig ezután egészen hozzám tartozol.” Mikor hazaértek, a fiút betegen találták, hamarosan meg is halt. Michelina szíve ezután már nem tapadt mulandó dolgokhoz. Elosztotta a szegények között nagy vagyonát, nem törődve rokonai tiltakozásával. Belépett a ferences III. rendbe, gondozta a rászorulókat, mint új családját. A kórházban látogatta a betegeket, segített rajtuk azzal is, amit adományként kapott, azzal is, amit keze munkájával szerzett. Azt is megtette, hogy mezítláb kéregetett. Életmódja rokonait felboszítette. Egy toronyba zárták és megkötözték, sőt meg is verték. Michelinát azonban nem tudták megtörni és visszatéríteni útjáról. Mikor megszabadult, buzgó zarándokok társaságában a Szentföldre ment. A Kálvária hegyén elragadtatásba esett. Utána megindult szavakkal beszélt Urunk szenvedéséről, úgyhogy hallgatói könnyekre fakadtak. Visszaérve szülőföldjére megkettőzte imádságait s vezeklő gyakorlatait, jócselekedeteit. Halála napját előre mondva 1356. jún. 19-én fejezte be életét. Ravatalánál és sírjánál csodák történtek. A pesaroi Szent Ferenc templomban temették el. A Szentszék 1737- ben erősítette meg évszázados tiszteletét. Pesaro pedig patrónájává választotta.
„Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét s nem követ, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.” (Mt 10,37-39.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Michelinát a világi életből az Istennek szentelt életre hívtad, hogy kövesse a szegény és alázatos Krisztust. Közbenjárására segíts, hogy hivatásunkban hűségesen kitartsunk és eljussunk a mennyei hazába. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Jeremiás imája 8.

Jeremiás imája

elmélkedés nyolcadik része

5,12: „A fejedelmeket felakasztották kezükkel, a vének személyét nem tisztelték”

A győztes katonák parancsnokaik utasítására saját maguk akasztották fel a nép elöljáróit, a vezető embereket. A királyt megvakították, feleségeit meggyalázták, a fejedelmek pedig háborús bűnösöknek minősülhettek, ezért kellett gyalázatos halállal halniuk. Az 1848-1849-es szabadságharcunk hősies küzdelmei láttán a Habsburgok az orosz cártól kértek segítséget, hogy hatalmas seregükkel verjék le a rebellis magyarokat. A cár vállalta ezt. Sejthette, hogy a bécsi udvar véres bosszút tervez, ezért kikötötte hogy győzelme után kíméletesen zárják le a szabadságharcot. A vérszomjat ez a záradék nem zavarta. Akasztófára szánták az első magyar miniszterelnököt, és ténylegesen oda is juttatták a magyar sereg hős tábornokait. „Emlékezz, Uram”! Az első világháború végén országunkat feldarabolták, megfosztva területe kétharmadától, ötmillió magyar lakosától. A rabtartók 1948 óta hűséges segítőkre leltek a kommunista rezsimben, akik testvérgyalázóvá tették nemzetünk egy részét is. A vének keleten mindhalálig megbecsült tagjai voltak a családoknak és a társadalomnak is. Még a háborús ellenfelek is kíméletesen bántak velük. Jeruzsálem pusztulásával elpusztult ez a tisztelet is. A modern társadalomban is egyre fogy ez a megbecsültség. „Ne vess el engem vénségem idején, amikor erőm megfogyatkozik, ne hagyj el engem!” (Zsolt 71,9) Uram, csak Te vagy igazán támaszunk.

5,13: „ Az ifjak malmot hajtanak, és a gyerekek fahordásban rogyadoznak”

A zsidóknál kézi malommal őrölték a kenyérgabonát. Monoton és nehéz munka volt. A két malomkő közül a felsőt kellett mozgatni a hozzá erősített rúddal. Ez a körbejárás szédítő, esetleg bolondító lett, ha ember kényszerült rá hosszú ideig. Rabszolgamunka volt. Akit fiatalon erre szántak, azt meg is vakították néha, hogy bele ne bolonduljon. A fahordás is kemény fizikai munkát jelentett, hiszen rendszerint távoli erdőből kellett házhoz szállítani vállon vagy háton. A fejletlen gyerekerő nehezen birkózott meg a feladattal, esetleg a fejlődését is károsította. „Vae victis!” Jaj a legyőzőiteknek! A gőgös győztes nem néz se Istent, se embert. A szovjet győzelem után malinkij robot címén sok százezer magyart, köztük fiatalokat, sőt gyerekeket, a megerőltető fizikai munkára kevésbé alkalmas nőket is elhurcolták a Szovjetunióba hosszú évekre. Hazai tettestársaik szorgalmasan deportálták az ellenségnek kikiáltott egyéneket és egész családokat kényszertartózkodási helyekre, istállókba, pajtákba terelve őket, és ávós felügyelet alatt végeztek kemény fizikai munkát évekig. „Emlékezz, Uram!” Nem bosszúért kiálltunk, hisz gyermekeid vagyunk, de legalább bocsánatkérést érdemlünk, és tisztességes kárpótlást.

5,14:”A vének eltűntek a kapuból, az ifjak abbahagyták hárfajátékukat”

A városkapuk nemcsak a ki-bejárást biztosították a vastag várfalakon keresztül, hanem oda szoktak összegyűlni a vének, az életbölcsesség birtokosai beszélgetni, tanácsot adni, ha kellett, bíráskodni, tanúskodni. Jeremiás szomorúan nézett a rongált várfalak egykori díszes kapuira. Semmi élet bennük. Nem kell a bölcsesség. Itt most csak sírni lehet. Az éhes, kóborló serdülőknek eszükbe sem jut hárfazenére szórakozni. Jeremiásnak eszébe juthatott egykori próféta-elődje, Ámosz írása, a szegényeket tönkretevő gazdagok dőzsöléséről: „Elefántcsont¬ágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból és a csorda borjúiból. Danolásznak hárfaszó mellett. Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.” (Ám 6,4-5.7) Nekünk, Urunk, vannak még díszes termeink, ahol műveltek vitázhatnak, másutt az ifjak mulathatnak. Emlékezz, adj megtérésre kegyelmet, ne legyen újra romos a hazánk.

Évközi 11 hét csütörtök

Évközi 11 hét csütörtök

Sir 48, 1-15; Mt 6, 7-15

„Illés próféta jött ezután; tűzhöz volt hasonló,a szava lángolt,mint a fáklya”

Anyaszentegyházunk nagyon bölcsen szerkeszti a misenaptárt. Amikor egy-egy bibliai nagyságot bemutat sorozatos epizódokban, utána a bölcsességi irodalomból idéz bibliai értékelést az Úr követéről. Ezek a megemlékezések nemcsak fontos megállapításokat jelentenek, hanem történelmileg közismert eseményeket költői ihlettel értékelnek. Sirák fiának könyve Dávid király dicsérete és Salamon király bölcsességének és balgaságának bemutatása után állítja elénk Illés próféta alakját tetteinek tükrében. Ezzel nyilván nemcsak szerkesztési szempontokat hangsúlyoz Sirák fia, hanem a kiválasztásra, Istentől kapott kegyelmek eredményeire is ráfigyeltet bennünket. Két kétségtelenül nagy zsidó király után bemutat egy olyan prófétát, mondhatnánk úgy is, egyszerű állampolgárt, akinek nincs sem politikai hatalma, sem számottevő birtoka. Ő Istentől ilyen előnyöket nem kapott, de maga az a tény, hogy Istennel állandóan eleven kapcsolatban áll, olyan küldetést teljesít, amely nélkülözhetetlen. Dávid király maga próféta is volt, de volt két prófétája, akiknek időnként komoly, kemény üzeneteket kellett közvetíteniük Dávid, a király felé. Sirák fia általános jellemzése Illés prófétáról: „Illés próféta jött ezután; tűzhöz volt hasonló,- a szava lángolt, mint a fáklya-, s éhínséget hozott rájuk” (1-2) Több száz tanítványát irtatta ki Jezabel királyné, aki elterjesztette a Baál kultuszt. Ezért kellett az egész országnak három és fél évig szenvednie a kínzó napsütésben, tűrni az éhséget és a szomjúságot. „Három ízben tüzet hozott le az égből. Ilyen dicső volt Illés a csodáival.”(3-4) a másik megállapítás Illésről: „Aki romlásba döntöttél királyokat, játszva megtörted hatalmukat, és sírba taszítottál ágyukról dicsőségeseket”. (6) Utalás az ágyán bosszankodó Ákábra, a mellette gonosz tervet kieszelő feleségére, Jezabelre. Amikor már nyugalmat kíván teste-lelke, s rohanva megy megállás nélkül Izrael földjéről az Ószövetség megkötésének helyére, a Hórebre, akkor Isten még nagyon fontos küldetést ad neki: „Aki ítéletről értesültél Sínai hegyén, és megtorló büntetésekről a Hóreben, aki királyokat kentél fel megtorlásra, és prófétát tettél meg utódodnak” (7-8) Ismét igen híres a földről való elvitelének módja is:„Aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin,akiről meg van írva, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját. Kiengeszteled az apa szívét a fiával, és helyreállítod Jákob Törzseit”(10) Azt tudjuk a Jelenések könyvéből, hogy Hénokkal együtt jönnek majd vissza az utolsó ítélet előtt a földre, hogy az akkori nagy istentagadás ellen tanúsítsák: mi Isten mellett éltünk a mennyországban évezredeken keresztül, onnan jöttünk most, hogy tanúskodjunk mellette, higgyetek benne! És ami Szent Pálnál olvasható, hogy Izrael törzseit elvezeti Jézus Krisztushoz: az egész ószövetségi népet „helyükre, Jézus mellé irányítod!”Most a katolikus Egyháznak az is rendeltetése, hogy a föld urait figyelmeztesse,jó úton járnak-e, helyesen irányítják-e országuk népét a „res politica”-ban, az államügyekben. Ne féljünk ettől, Isten úján járunk!

GAMBACORTI BOLDOG PÉTER

GAMBACORTI BOLDOG PÉTER 

remete, III. r. 

(1355-1435) 

 
Apja a Pisai Köztársaság elnöke volt. Péter fiatal korában könnyelmű életet élt. 22 éves korában azonban megtért, elsősorban Klára nővérének hatására, aki szerzetes volt. Miután belépett Szent Ferenc III. rendjébe, az Urbino melletti Cessano* hegyre remeteségbe vonult. Itt kemény bűnbánó életet élt. Hamarosan tanítványok gyűltek köréje, akiket ferences III. rendi közösségbe szervezett s részükre szabályzatot szerkesztett. A Montebello hegyi remeteség lett a Szegény Testvérek központja. A kongregációt V. Márton pápa 1421-ben hagyta jóvá. Péter halála (1435) után a közösség Pesaroban, Trevisoban, Páduában, Urbino környékén alapított remeteközösségeket. Késobb más remetekongregációk (Korzikai Angelusz, Furcapalenai B. Miklós stb. remeteségei) beolvadtak a Boldog Péter alapította kongregációba. Pisai Gambacorti Péter tiszteletét XII. Ince pápa 1693-ban hagyta jóvá. Péter remetéi - ha kevesen is -, de még ma is léteznek.
„Ha a Kelet misztikusaihoz hasonlóan sikerül kiüresítened a lelkedet minden gondolattól és minden vágytól; visszavonulsz önmagad központjába, és mindent arra a pontra összpontosítasz magadban, ahol életed Istenből fakad - mégsem találhatod meg igazán Istent. Semmiféle természetes gyakorlat nem hozhat Vele eleven kapcsolatba. Ha Ő nem mondja ki magát benned, ha nem ejti ki nevét lelked mélyén, nem fogsz tudni többet róla, mint a kő a földről, amelyen tehetetlenül fekszik.”
Thomas Merton

Imádság:
Istenünk, te Boldog Pétert a remeteéletre hívtad s társainak vezetőjévé tetted. Add, hogy a világ forgatagában egész szívvel ragaszkodjunk mennyei országod kincseihez. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Jeremiás imája 7.

Jeremiás imája

elmélkedés hetedik része

5,10: „Bőrünk izzik, mint a kemence, a hevesen kínzó éhségtől”

Régen minden háznál volt kemence. Ebben sült a gazdaasszony dagasztotta finom házi kenyér. A dagasztás kemény munka volt, és ettől is függött a kenyér minősége. Persze sok más tényező is befolyásolta a kenyér finomságát: a búzaliszttől a csonttá szárított sáskákból készült őrleményig terjedt a skála. A megkelt kenyeret a gondosan és szakszerűen felfűtött kemencében sütötték. Amikor a nagy pusztulás után iszonyú éhség gyötörte a prófétát és az otthon hagyott nyomorult szegényeket, szikkadt bőrük és a kenyér bevetésére váró forró kemence között nem volt erőltetett, költői hasonlat: „Bőrünk izzik, mint a kemence, a hevesen kínzó éhségtől”.A második világháború után rengeteget koplaltunk növendék koromban. Édesanyám kemencében sütött kenyere, kalácsa az ébren álmodás gyakori délibábja volt. Haza soha sem mehettem, a nyári szünidőben sem, így fogalmam sem volt arról, hogy otthon éppen úgy éheznek, mint én. Csak később tudtam meg, amikor már lehetett lisztet venni a boltban, hogy szüleim unokái hetente vitték a vásárolt lisztet „haza”, hogy édesanyám közösen süssön az egész családnak finom kenyeret. Döbbenten hallgatom, olvasom viszont most, hogy a „globális jólét” idején közel hárommillió magyar, köztük seregnyi gyerek, éhezik, bár tele kenyérrel, péksüteménnyel és ezernyi ennivalóval a kaszárnya-méretű bevásárlóközpontok, csupán pénzük nincs a szegényeknek. Jeremiás előtt másfél évszázaddal Ámosz próféta figyelmeztette az akkori dúsgazdagokat, akik nem törődtek az akkori, általuk elszegényített néppel: „Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket.” (8,7) Majd másutt: „Ti előkelők, a nép főemberei, ti távolinak gondoljátok a veszedelem napját, és az erőszak uralmát közelebb hoztátok! Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból. Nos ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.” (6,1.3-4.7)
„Emlékezz, Uram, mi történik velünk!”

5,11: „Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szüzeket Júda városaiban”

Akkoriban még igen szigorú erkölcsök uralkodtak a zsidó nép körében. A házasságtörő asszonyt órákon belül agyonkövezték. A háborúban győztes király pedig azzal gyalázta meg legyőzött ellenségét, hogy feleségeit sajátjának tartotta, és háremébe vitte. Itt Jeremiás szélesebb körű asszonygyalázásról beszél, a védőcsapat özvegyeiről, a fogságba esettekről, szüzekről is. Ha én emlékszem 1945.tavaszára, a magyar asszonyok és szüzek meggyalázott tömegeire, Isten még jobban számon tartja keserű megaláztatásukat. Természetesen azt sem felejti el, hányán haltak meg hős férjek és papok a kiszolgáltatott magyar nők védelmében. Mindezekre is vonatkozik Ámosz próféta jövendölése: „Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket”.Továbbá arra is jól emlékszik a mindenek Ura, hogy asszonyok és lányok mostanában is áldozatul esnek a liberális, semmi erkölcsöt nem ismerő vad gondolkodásnak „Emlékezz, Uram, mi történt velünk, tekints ránk és lásd gyalázatunkat!” Az ítélet a tied, kérünk, ne hagyd, hogy folytatódjék bármely gyalázatunk.

Évközi 11. hét szerda

Évközi 11. hét szerda

2Kir 2, 1. 6-14; Mt 6, 1-6. 16-18

„Hát most hol van Illés Istene?”

Illés mindig egész lélekkel szolgálta Urát, Izrael Istenét. Tudta, hogy ő csupán, próféta, akinek az a kötelessége, hogy meghívója akaratát minél tökéletesebben teljesítse. A rábízott üzenetet is hűségesen, Ura akarata szerint közvetítse, hiszen a profétész görög szó azt jelenti, hogy más helyett, más nevében beszélő. Különösen az északi zsidó államban, Izraelben kellett erre vigyázni, mert ott a szakadás utáni királyok istenellenes magatartása igen sok kárt okozott az igaz Isten hitének. Illésnek a Kármel hegyén kellett felráznia népe közönyét: nem szolgálhattok Istennek és Baálnak is. Tudom, nem könnyű dönteni. Nézzük meg, melyik Isten tud tüzet küldeni az előkészített áldozatok alá. Az legyen az Isten. Baál semmit nem tudott csinálni, pedig pár méterre volt előtte az oltár. Illés oltára vízzel leöntözve várta a tüzet. És Illés egy sóhajára a derült égből csapott le a villám, és égetett el mindent, még a vizet is. Utána esőt esdett le a földre. Hatalmas eső volt. Neki azonban menekülnie kellett, mert a királyné halálra kerestette. Angyal hozta kenyérrel, vízzel megerősítve negyven napig gyalogolt az Arab félsziget csúcsáig, ahol Istennel beszélhetett. Ezek után Isten teljesítette korábbi kérését, magához vette az égbe. Mivel óriási hittel és lelkes szolgálattal megdicsőítette Istenünket, az Úr is különleges befejezést adott a hűséges életért Minden próféta tudta róla, hogy nem betegen hal meg. Elizeussal ballagott fél országon át. Beszélgettek. Néhányszor el akarta hagyni utolsó tanítványát. Ő azonban tudta vagy érezte, hogy mestere nem természetesen válik meg a földi élettől, utolsó pillanatig mellette akart maradni. A Jordánhoz érkezve Illés levette köpenyét. Összehajtogatta, és ráütött a folyóra. Az engedelmesen kettévált, átengedte száraz lábbal a vándorokat. Ketten voltak a réten. Érezték, hogy az utolsó perceket éli át Illés. Mit adhatnék emlékül neked? Kérdezte tanítványát. Azt kívánta, hogy a végződő prófétai küldetésből kettős részt ajándékozzon neki. Mivel a kérés teljesítése Isten tetszésétől függött, azt felelte: „Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor elvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg. Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés fölment a forgószéllel az égbe. Amikor Elizeus ezt látta, kiáltott: Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője! Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: Hát most hol van Illés Istene? Aztán ismét ráütött a vízre, s az kétfelé vált, s Elizeus átment”. (10-14) Illés előtt már vitt el az Úr egy neki tetsző férfiút, Ádám hatodik unokáját, Hénokot. (Ter 5, 1-24) Ők ketten visszajönnek még a világ vége előtt Istenről és a túlvilágról tanúskodni. Szavaikkal, halálukkal és feltámadásukkal és nyilvánvaló égbe menetelükkel lesznek az utolsó idők tanúságtevői. (Jel 11,3-14) Isten most is velünk van.

PERZSIAI SZENT MÁNUEL

Szent Mánuel és vértanútársai

Szent Mánuel, Szábel és Izmael mindhárman édestestvérek, voltak, Perzsiában születtek. Atyjuk pogány, anyjuk keresztény volt, és kezdettől fogva a keresztény hitben nevelte őket. Amikor elérték az érett kort, mindnyájukat besorozták a hadseregbe. Bár külsőleg a perzsa király katonai voltak, bennsőleg a mennyei Királynak szolgáltak jótetteikkel. Egy alkalommal királyuk a hitehagyott Julián császárhoz küldte őket követségbe, hogy a békéről tárgyaljanak vele. Julián először tisztelettel fogadta őket, de amikor megtudta, hogy keresztények, a szokások ellenére átadta őket a hóhérnak kínzásra. Kalapáccsal ütögették, éles vasakkal szaggatták, a fához szegezték őket, végül 362-ben mindnyájukat lefejezték. Amikor a pogányok el akarták égetni testüket, egy földrengés következtében testüket elnyelte a föld, de a keresztények imádságára 2 nap múlva újra a felszínre kerültek, és illően temették el őket.

Jeremiás imája 6.

Jeremiás imája

elmélkedés hatodik része

5,7:„Atyáink vétkeztek, és nincsenek többé, s mi hordozzuk bűneiket”

Jeremiás írja fő művében:„És ez történik majd: ahogy virrasztottam fölöttük, hogy gyomláljak és irtsak, hogy romboljak, pusztítsak és bajt hozzak, úgy virrasztok majd fölöttük, hogy építsek és ültessek mondja az Úr. Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el, hanem mindenki a saját bűne miatt hal meg; minden embernek, aki a savanyú szőlőt eszi, a saját foga vásik el”(Jer 31,28-30) Ugyanez a küldetése során Isten által kifogásolt zsidó közmondás most nagy nyomorúságában vádként vagy szemrehányásként újra visszatér a próféta kesergésében? Az ima elején ugyanis így kezdi panaszait sorolni: „Emlékezzél, Uram, mi történt velünk, tekints ránk és lásd gyalázatunkat” (1) Istent emlékezteti, maga pedig felejt valami nagyon fontos tanítást? Nyilván Jeremiás is úgy ítélte meg higgadtan ezt a kérdést, mint Tóbiás tette Ninivében, amikor keserűségében imádkozott, és igaz bűnbánatot tartott: „Ezért tehát, Uram, emlékezzél meg rólam és tekints reám. Ne állj bosszút bűneim és hanyagságaim, sem pedig atyáim bűnei miatt, melyeket elkövettek előtted. Mert nem engedelmeskedtünk parancsaidnak, ezért adtál minket fosztogatásra, fogságra, halálra, szóbeszéd, gúny és intő példa lettünk a nemzeteknek” (Tób 3,3-4) Mi is siránkozunk időnként, hogy korábbi vétkek miatt sújt bennünket Isten haragja. Pontosabb úgy fogalmaznunk: őseink is, mi is vétkeztünk. Tóbiással egyetértve tartsunk bűnbánatot. Ezzel lehet igazán kezdeni megalapozni a jobb jövő esélyeit.

5,8: „Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki kiragadjon kezükből”

Jézus korában, Jeremiás után hatszáz évvel, Jézussal vitatkoztak ellenfelei. Kikérték maguknak azt az állítást, hogy ők szolgák lennének. Jeruzsálem pusztulásától kezdve mindig valamelyik idegen nép adófizetői, tehát szolgái voltak. Érthető Jeremiás keserve, hogy Isten szabad népe most fogságba esett, rabszíjra fűzve hajtják őket Babilonba Nabukodonozor király szolgáinak engedelmeskedve. Keserves érzés volt hazánk fiai számára nyögni a Habsburgok fennhatóságát, ezért fogalmazott így Petőfi: „Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés: válasszatok!” Szomorúan érzi ma minden magyar, hogy gúzsba köt minket a liberális vezetők nemzetellenes erőszakoskodása. Isten minden embert szabadnak teremtett, ugyanígy a népeket is. Szent István eszménye is a senkiknek alá nem vetett önállóság volt. Most pedig a pénz rabszolgaivá aláznak minket. A nemzetnek alig van vagyona, kimondhatatlan összegű adósság alatt nyomorgunk, sok honfitársunk nem tudja, miből vegyen a hónapvégén ennivalót a családjának. A családok komoly tömege eladósodott, s ha nem tud törleszteni, jelzálogba számító házát vagy lakását is elveszítheti. A nagy állami adósság terhét pedig még évtizedekig nyögheti az utókor. „Emlékezz, Uram, mi történt velünk!” Jaj, nekünk, mert a hitelezők érzéketlen szívű gonoszok.

5,9: „Életünk kockáztatásával szerezzük kenyerünket kard elől a pusztában”

Jeruzsálemben már az ostrom utolsó napjaiban nem volt ennivaló. Akadtak szülők, akik gyermeküket falták fel szörnyű éhségükben. Az el nem hurcolt nép szegény volt, nem rendelkeztek tartalékokkal. Béke idején is a napi napszámból élt a család. Most nem volt gazda, aki dolgoztatni és fizetni tudott volna. A hatalom pedig féltve őrizte zsákmányát, tőlük szerezni csak életveszéllyel volt lehetséges. 1950-től az új rezsim kezdett uralkodni. Szülőfalum gazdagnak mondott helység volt. Ettől az évtől kezdve akár koldusnak is lehetett volna bélyegezni. A gyönyörű gabonatermést már a cséplőgéptől elvitték a begyűjtők. A családoknak nem maradt semmi a terményből. Minden család negyed kiló kenyeret vehetett a boltban, nem számított, hányan vannak a családban. Ennek az árát úgy teremtették elő, hogy télen az erdőben a tölgyfák alól ellapátolták a havat, fölszedték a makkot és azt eladták.

Évközi 11 hét kedd

Évközi 11 hét kedd

1Kir 21, 17-29; Mt 5, 43-48

„Öltél,és azon felül foglaltál is”

A tegnapi elmélkedésben végig gondoltuk, hogy egy egyszerű gazdasági terv meghiúsulása hogy törte le Ácháb király kedvét, hogy oldotta meg gyorsan és ügyesen felesége, Jezabel. A talpnyaló városvezetőket kellett utasítani, szájukba adni a leckét, aztán ment minden a maga útján. Nábót sorsa megpecsételődött. Megkövezték. Meghalt. Vele meghalt az igazság is, a szegény emberek sorsa örökre elbukott? Még talán el sem temették Nábótot, a király értesülve a haláláról, felesége biztatására azonnal ment, és szemével birtokba vette a hőn áhított szőlőt. Ezúttal azonban Isten nagyon gyorsan nyilvánosságra hozta ítéletét. Szólt Illés prófétának: „Kelj fel és menj le Izrael királya elé, aki Szamariában van: Íme, éppen lemegy Nábót szőlejébe, hogy azt elfoglalja, és mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Öltél, s azon felül foglaltál is! Aztán tedd hozzá: Ezt üzeni az Úr: Ezen a helyen, ahol a kutyák felnyalták Nábót vérét, fel fogják nyalni a te véredet is” (18-19) A király ellenségének nevezi a prófétát, mintha azért jött volna, hogy az ő örömét elrontsa. „Ő azt mondta: megtaláltalak, mert arra adtad magadat, hogy azt tedd, ami gonosz az Úr színe előtt. Íme, nyomorúságot hozok terád, s learatom utódaidat, s kipusztítom Ácháb házából a férfit, a bezártat is s az utolsót is Izraelben” (20) A gyilkosság és sok más gonosz bálványozás okáról, Jezabelről is döntött az Úr: „Kutyák eszik meg Jezabelt Jezreel mezején. Akije a városban hal meg Áchábnak, azt a kutyák eszik meg, akije a mezőn hal meg, azt az ég madarai eszik meg”(23-24) A király megdöbbent. Hazament, vezeklő ruhát öltött, böjtölt. Isten ezért azt mondta Illésnek: Nem bocsátom rá mindezt a rosszat, csak majd a fia idejében. Három év múlva meglátogatta Áchábot a júdeai király, Jozafát. Az időtöltés közben Ácháb időszerűnek vélte megkérdezni Jozafátot, segíten-e háborút viselni Szíria ellen. Jozafát készséges volt, de azt kérte, kérjék ki Isten tanácsát. Áchábnak csak bálványprófétái voltak, azok mind helyeselték a tervet. Mikeás prófétát hívták meg Jozafát kérésére, aki őszintén megmondta, hogy a harc vége súlyos vereség lesz. Így lett. Ákáb egy eltévedt nyíltól megsebesült. Vére a kocsiba folyt és bele száradt. Vérének mosadékát a kutyák nyalogatták fel. (1Kir 22, 37-38) Amikor utódja bevonult a fővárosba, az özvegy csínosan kiöltözve állt a királyi palota emeleti ablakába. Hátha megtetszik az új királynak. Az azonban felkiáltott: Ha van valaki velem a palotából, dobja ki ezt a nőt. Egy férfi kifordította Jezabelt az ablakon át az utcára. Így halt meg ott, és megették a kutyák a holttestét. Isten írott törvénye: „Ha valaki szántszándékkal és orvul öli meg felebarátját, oltáromtól is szakítsd el, hogy meghaljon” (Kiv 21, 14) Isten törvényei soha nem változnak.

SZENT FERENCES MÁRIA MISSZIÓS NOVÉR

Hét SZENT FERENCES MÁRIA MISSZIÓS NOVÉR 

vértanú 

(1900)

A Ferences Mária Missziós nővérek társulatát Szenvedésről nev. Mária anya alapította a 19. század utolsó évtizedeiben. Az alapító anya lelkülete sugárzott át a hét missziós nővérre, akik Kínában a boxerlázadás idején életüket áldozták Krisztusért 1900. júl. 9-én több ferences atyával és kínai kereszténnyel együtt. 1896-ban Torinoban missziós kiállítás volt, melyen részt vett a ferences Fogolla Ferenc kínai misszionárius (később püspök), aki püspöke nevében nővéreket kért a Mária Missziós nővérek közül. Az alapító anya magáévá tette a kérést s kiválasztott nővérei közül hetet, akik megfelelő előkészület után 1899. március elején indultak Marseillesből hajón a kínai misszióba. Május 4- én érkeztek meg Tajjuanfuba, a misszió székhelyére, ott átvették 200 árva gondozását. Grassi Gergely püspök atyai jósággal segítette őket. 1900 tavaszán hozzákezdtek egy nagyobb árvaház, zárda és kórház építéséhez. Működésük lelki erőforrását az Oltáriszentség előtti imádási órák nyújtották. Az üldözés kitörésekor Fogolla püspök többször is kérte a nővéreket, utazzanak vissza Európába, hogy majd később visszatérjenek. Ok azonban - Mária Hermina anya lelkesítésére - vállalták mindazt, amit ottmaradásuk magával hoz, még a vértanúságot is. Ez be is következett. Júl. 5-én Yü-Sien gyámkirály őket is börtönbe vetette, majd júl. 9-én a mandarin székhelye udvarában a rájuk úszított katonák és boxerek kegyetlenül legyilkolták őket. A fogságban szünet nélkül imádkoztak és bátorították egymást. Sírni is látták őket. Szemtanú vallomása szerint az árvák sorsát siratták s a maguk szüzességét féltették. A jövő veszélyeire vonatozóan egyre hajtogatták: Legyen meg Isten akarata. Amikor Európában az alapító anya értesült leányai vértanúságáról, így nyilatkozott: Ezek az én hét fájdalmam és hét örömem. Szerzete nagy dicsőségének tartotta a hét nővér vértanúságát, akiket II. János Pál 2000-ben szentté avatott.

A nővérek:

1. Jézusról nev. Mária Hermina anya (34 é), francia,

2. Békéről nev. Mária nővér (25 é), olasz,

3. Szt. Natáliáról nev. Mária (36 é), belga,

4. Mária Klára nővér, (28 é), olasz,

5. Szt. Jusztuszról nev. Mária nővér, (34 é), francia,

6. Mária Amandina nővér, (28 é), francia,,

7. Mária Adolfina nővér, (31 é), holland.

Marseillesben a búcsúzáskor mondotta Dupré atya:

„Mi teremti a missziós hivatást? Ehhez kettő kell: eszmény és a buzgóság lángja… Egy szép napon a Miatyánk e szavai: Jöjjön el a te országod, megihletnek egy lelket... Ez egész valóját átadja Krisztusnak, hogy országa terjesztésén dolgozzék... Kettős láng emészti: Krisztus szeretete és a lelkek iránti szeretet.”

Imádság:

Urunk, Istenünk, hallgass meg minket, amikor a hét ferences Mária missziós nővér vértanúságára emlékezve hozzád könyörgünk. Add, hogy az irántad való szeretet folytonosan növekedjék bennünk, és mindvégig állhatatosak maradjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Jeremiás imája 5.

Jeremiás imája

Elmélkedés ötödik része

Egyiptomnak nyújtottunk kezet s Asszíriának, hogy jóllakjunk kenyérrel”

A Közel-kelet volt az emberiség bölcsője. Itt alakította ki a Teremtő a sivatagban (=éden) azt a kertet (gád), amelyet a Szentírás héberül gád-be-éden-nek, mi pedig Paradicsomkertnek, vagy a gyönyörűség paradicsomának nevezzük. Óriási oázis volt ez. Nem egy kis forrás öntözte, hanem négy folyó. Ezekből kettőt ma is ugyanúgy hívunk, mint régen: Tigris és Eufrátesz. Eme két folyó hatalmas síkságán rengeteg embernek megtermett a kenyérgabonája. Itt alakult ki a legősibb kultúra. A zsidó honfoglalás idején nagyhatalmi központ volt Ninive, Asszíria fővárosa. Később lett versenytársa, majd legyőzője Babilon. A másik gazdasági és kulturális központ délebbre, a Nílus folyó mentén fejlődött ki: Egyiptom. Ez két sűrűn lakott terület időnként háborúba keveredett egymással. Ilyenkor hol az egyik, hol a másik vonult át a közéjük települt Zsidó országon. Ez a kicsi ország természetes határok nélkül nagyon nehezen volt védhető. Isten akarta így, hogy mindig érezze népe, hogy menedéke egyedül az Isten. Krisztus előtti VIII. században Asszíria megtámadta és lerombolta Izraelt, az északi zsidó országot. Néhány évtized múlva Asszíriát rohanta le Babilon, és ettől kezdve délre vonult hódítani. Júda országa és ennek fővárosa volt az újabb célpont. A király és népe úgy vélte, hogy nem Istenében, hanem Egyiptomban akad védőre. Hiába üzent nekik az Úr, hogy csak benne bízzanak, nem hallgattak rá. Nagy hitbeli és politikai ostobaság, komoly bűn volt ez a felfogás. Eredménye Jeruzsálem romhalmaza lett, amelyen Jeremiás ült és siratta népét, hazáját, amelyet nem tudott prófétai szóval jobb belátásra bírni és megmenteni. „Egyiptomnak nyújtottunk kezet és Asszíriának”, hogy védjenek meg. Itt az eredmény.Isten remek védőbástyát alkotott hazánknak, a Kárpátok hegyláncát. Ezen felül Jézus Krisztus mennybevitt Édesanyja, Szűz Mária ígérte meg Géza fejedelemnek, hogy születendő fia érdemeiért népének és hazájának örökös védője lesz. Szent István király végrendelete alapján Mária örökös királynőnk lett. E földi és túlvilági védelem bőven elég volt minden támadás ellen. Szomszédaink mind távolabbról jött népek nem tudták tönkretenni hazánkat. Hunyadi János, legendás hírű hadvezérünk, török túlerőt vert le nem egyszer. Az csatakiáltása két fő védőnk neve volt: Jézus, Mária! A kardja markolatán pedig ott függött a rózsafüzér, amit szorgalmasan imádkozott. Az első világháborúban csapataink mindig idegen földön harcoltak. Ellenségeink 1920-ban megcsonkították hazánk területét azzal a szándékkal, hogy megszűnjenek természetes védőbástyáink, bárki bármikor könnyedén lerohanhasson bennünket.1948-ban hivatalosan eladtak bennünket régi ellenségeink az isten nélküli kommunizmus kénye-kedvére. Ők nemcsak hadisarcot szedtek tőlünk, hanem mindent elkövettek, hogy tönkretegyék országunkat. Az együttműködők a megszállás megszűntével lezüllesztették honvédségünket. Elhagytuk égi védőinket, akik tudtak volna segíteni rajtunk. Magunk maradtunk, hiába nyújtogattuk kezünket emberi segítség után. Isten a legnagyobbat adta ezer évvel ezelőtt: Fiát és az Ő Édesanyját. Ha elutasítjuk őket, mint Jeremiás korában a zsidók az Istent, akkor ebbe bele lehet pusztulni. Vissza Jézushoz és a Magyarok Nagyasszonyához csak bennük van reményünk.

Évközi 11. hét hétfő

Évközi 11. hét hétfő

1Kir 21,1-16; Mt 5, 38-42

„Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét”

Amikor az Úr az izraelitákat megajándékozta az Ígéret földjével, az egészet nekik adta, amit nyolcszáz évvel korábban Ábrahámnak ígért. Sőt még nagyobbat is adott volna nekik, hiszen Mózesnek így mondta: „Menjetek el az amoriták hegységére, s a többi helyre, amely annak közelében van, a kánaániak földjére és a Libanonra, egészen a nagy folyóid, az Eufráteszig. Íme, mondom, nektek adtam azt: menjetek be és foglaljátok el azt a földet, amely felől megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik és utódaiknak adja”. (MTörv 1,7-8) a honfoglalóknak azonban nem kellett már a Libanon sem. A ténylegesen elfoglalt földre azonban törzsenként és nemzetségenként sorsot vetettek. Aki elnyerte a maga örökségét, arra vigyáznia kellett, művelni, gondozni, és nem adhatta el másnak, csak a nemzetségbelieknek, ha nagyon megszorult. A nagy jubileum idején (minden ötvenedik év) viszont minden eladott föld visszaszállt eredeti gazdájára. Így gondoskodott az Úr örökös törvénnyel a későbbi nemzedékekről, el ne szegényedjenek. Ácháb király szerette volna megvenni a palotája mellett elterülő szőlőföldet, mert kiváló konyhakertet csinált volna belőle. Egy találkozás alkalmával beszélt a szőlő tulajdonosával. Őszinte szóval megindokolta a vásárlás célját, cserébe felajánlott egy ugyanakkora, másik földdarabot vagy megfelelő vételárat ezüstpénzben. Az ősi birtoktörvényre hivatkozva azonban Nábot visszautasította az ajánlatot: „Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét!” A király akkor bosszankodva hazament. Nem tett semmit, ami rossz, belátta, hogy az ősi birtokot megbecsüli a gazdája. Dühét azzal mutatta ki, hogy ruhástól ágyra dobta magát, és nem ült asztalhoz étkezni. Felesége, Jezabel, hasztalan kínálta a finom ennivalóval. Végül megtudta a király bosszankodásának okát: beszéltem Nábottal, próbáltam megszerezni tőle a szőlőjét zöldségeskertnek. Visszautasította komoly vételi szándékomat. Jezabel kérte, bízza rá az ügyet, mindent elintéz. Elkérte a király pecsét gyűrűjét Levelet írt a király nevében annak a városnak vezetőihez, amelyikben Nábot lakott. Megparancsolta nekik, hogy a törvényesség látszatával sürgősen végeztessék ki Nábotot. Fizessenek le két férfit, hogy tegyenek egyforma hazugsággal tanúságot Nábot ellen. Meg is tették az előkészületet. A törvénykezés helyén Nábottal szemben ültették le a két hamis tanút, akik szemrebbenés nélkül mondták a szöveget: „Káromolta Nábot az Istent s a királyt” (1Kir 21,13) Nábotot megragadták, kivitték a város szélére és kővel agyondobálták. Az utasításnak eleget tettek. Kurtán szólt a királynak az üzenet: „Nábotot megkövezték és meghalt” (14) a gonosz asszony pedig vitte a hírt a királynak, aki aztán rögtön el is foglalta a halállal büntetett férfi szőlejét. Akkor is, a mi korunkban is voltak bőven ilyen esetek. A becsületes áldozatok és családjuk, barátaik sírtak, a gonoszok pöffeszkedtek.

Nyári levél a szünet első napján

Vitális Gábor SDB kazincbarcikai rendházigazgató, plébános írását a szaleziak.hu nyomán közöljük.

Az iskola és otthonaink ablakán át már hetek óta a nyár nézeget be, és szól a madarak hívogató csiripelése... Képzeletben sokszor messze jártunk, gondolatban terveztük és élveztük a nyár önfeledt pillanatait. S íme, itt van.

A nyár lehetőség mindannyiunknak, hogy kiszakadjunk megszokott életvitelünk monoton egyhangúságából. Feltöltődjünk, kikapcsolódjunk, utazzunk, kiránduljunk, olvassunk, egyszóval lazítsunk egy kicsit. Ezt az időt senki sem szeretné elszalasztani. Minél többet szeretnénk megélni, „élvezni” belőle. Micsoda lehetőség!

A nyári szünet – nektek, diákoknak – 77 nap, ami 1848 óra, vagyis 110880 perc. De a szülőknek, a felnőtteknek is lesz talán néhány hét vagy nap.

Egy közismert regény, Michael Ende Momo című könyvének egy részlete jut eszembe: „Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő. Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha egész örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ, mit élünk meg abban az órában. Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik.” (ENDE Michael: Momo. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 2013, 33. oldal.)

Az ajándékba kapott időt, perceket, órákat és napokat többféle módon élhetjük meg, de értékessé és pozitív módon emlékezetessé csak akkor válik számunkra, ha az idő lehetőségét jól használjuk fel, szép és értékes dolgokat élünk meg benne, majd az értékeket elrejtjük szívünkben, és így azok életünk részévé válnak.

A rosszul felhasznált idő elvesztegetett és nem jól megélt lehetőség. Bár sokszor ezekre a percekre is emlékezünk, de életünk szempontjából tudjuk, hogy nem bírnak értékkel, maximum csak tapasztalattal. A tapasztalat pedig önmagában csak akkor érték, ha tanulunk belőle és jobbá formálja életünket. A keresztény értelemben pozitívan felhasznált idő értékes élet, és a keresztény értékekre épülő élet maga az örökkévalóság.

A nyári szünet tehát alkalom és lehetőség arra, hogy „időnket jól használjuk fel” (vö. Ef 5,16). Talán gyakran lesznek olyan pillanatok, mikor időnkkel nem tudunk mit kezdeni. Keressük majd, hogy miként töltsük az időt, hogyan és mivel „üssük el” azt, vagy hogyan gyorsíthatnánk fel, hogy a várt alkalmak és találkozások minél gyorsabban elérkezzenek. De az, aki csak a jövőben látja a lehetőségeket, elszalasztja a jelenben rejlő boldogságot.

A szünet vagy a szabadság a boldogság lehetősége, ahol minden másodpercnek lehet értéke. Az, aki hagyja, hogy Isten is jelen legyen idejében, a napokban, órákban, percekben, az megtapasztalja, hogy számára minden másodperc az örökkévalóságba vezető kapuvá lesz.(YOUCAT, Kairosz Kiadó, Budapest, 2013, p. 184.) Így az örök boldogságot nem csak vágyni fogja a jövőben, hanem megéli a jelen minden másodpercében. „Az idő egy értékes kincs. Jól kihasznált rövid idő alatt megnyerhetjük az örökkévalóságot.” (Don Bosco)

Most elgondolkodsz azon, hogyan lehet az időt jól kihasználni? Talán az is megfordul a fejedben, hogy arra buzdítalak, még a nyári szünetben is tanulj, olvass, vagy ha szabadságon vagy, végezd el azt a munkát, amit munkahelyi elfoglaltságaid közepette nem volt időd megcsinálni.

Szó sincs erről! A keresztény felfogás szerint nem csak az az értékes idő, ami alatt emberileg gyarapítjuk képességeinket, ismereteinket, vagy elvégzünk valami számunkra vagy mások számára értékes munkát. A jól kihasznált idő, mellyel megnyerhetjük az örökkévalóságot, ettől sokkal egyszerűbb. A jól kihasznált idő az a jelen pillanat, melyben Isten is helyet kap. S pont ezért értékes! Mert nemcsak magunk számára fontos, hanem Valaki – sokkal fontosabb – szenteli meg azt, mint saját vágyaim, érzéseim megélése vagy képességeim gyarapítása.

„A nap minden órájának megvan a maga jellegzetes arca. De három időpont különösen határozott vonásokkal jelenik meg előttünk: a reggel, az este és kettejük között a dél. És mindezek meg vannak szentelve.” (GUARDINI Romano: A szent idő. In: Örökmécs. Szent István Társulat, Budapest ,1993) Szükségesek tehát a nap folyamán megszentelt idők, mikor az Úrra is gondolunk, aki értékessé teszi napunkat, mert életet adott nekünk. De szükségesek a megszentelt napok is, a vasárnapok, mikor megtanulunk itt a földön helyesen ünnepelni, hogy a mennyországban vég nélkül ünnepelhessünk.

„Aki már reggel keresi a Jézussal való egységet, áldás lehet mindenki számára, akivel csak találkozik, még ellenfelének, ellenségének is. A nap folyamán minden gondját az Úrra bízza. Nagyobb lesz benne a békesség, és ezt kisugározza. Ítéletei és döntései előtt fölteszi a kérdést: hogyan cselekedne most Jézus? A félelmet Isten közelségével győzi le. Kétségbeejtő helyzetekben nem ingatag. Magában hordozza a menny békéjét, és ezt kiviszi a világba. Hálával és örömmel fogadja a szépet, de elviseli a rá nehezedő terheket is.” (YOUCAT, Kairosz Kiadó, Budapest, 2013, p. 494.) Istenre így figyelni a munka, játék, beszélgetés, vidám vagy szomorú percek közben is lehetséges.

Isten jelenléte a szünidőben tehát nem akadályoz, hanem segít, hogy igazán boldog lehess, és az idő számodra élet legyen a szívedben, mert jól használtad ki azt.

A nyár egyszerű képlete: szenteld meg idődet Isten jelenlétével, s akkor biztos lehetsz abban, hogy boldog és értékes szüneted lesz.

Boldog és értékes vakációt!

Jeremiás imája 4.

Jeremiás imája

elmélkedés negyedik rész


5,4: „Vizünket pénzért isszuk, fánkat vételárért kapjuk”

A Szentföld vízben nagyon szegény ország. Területének egy része félsivatag. Télen száz évenként esik hó. A tél lényegében esős időszak, olyankor sok az esővíz, patakokban ömlik a hegyek, dombok között. Ilyenkor ásott ciszternákba gyűjtik az esővizet és a száraz nyári hónapokra tárolják szerte a mezőkben.Lakott terület pedig csak ott létesül, ahol hegyek vagy dombok lábánál a mélyből forrás fakad. Ezekből a forrásokból merítették a vizet inni és főzni. Mindenki szabadon használhatta ezeket az élő vizeket. Közkincs volt minden vízforrás. Jeruzsálem nagy városnak számított, kevés volt egy-két forrás a lakosság ellátására, ezért vízvezetéket építettek, ennek segítségével a környező hegyek friss vizét állandóan folyatták a lakosság igényének kielégítésére. Érthető, hogy ezt a kincset érő élő vizet nagyon megbecsülték. Jeruzsálem ostroma után viszont az ellenség ebből is előnyöket kovácsolt. Pénzért adták a friss vizet a legyőzött zsidóknak. Innen a próféta fájdalmas sóhaja: „Vizünket pénzért isszuk” A lakosság egy részének volt saját erdeje. Ezekből szerezték be az egyszerűbb épületfát és a tűzrakáshoz szükséges famennyiséget is. Pénzért csak a gazdagok vették az illatos keményfát, a libanoni cédrustörzseket. Az ostrom után az egyszerű nép is vételárért jutott hozzá a napi tüzelőhöz. A mi nemzetségünk is méltán nyög a víz és a fa ínsége miatt. Igaz, könnyebb a csapból folyatni a friss vizet, mint kimenni az udvarra a kúthoz és abból húzni vödörszám az ivó-, főző- és fürdővizet. Biztos, hogy a szennyeződést könnyebb kiküszöbölni, mint a kutaknál, de a vezetékes vizet megvenni egyre nehezebb az állandó árdrágítás miatt. Van azonban ennél fenyegetőbb veszély is. Világszerte fogy az ivóvízkészlet. Európa legnagyobb és legértékesebb ivóvíztartaléka a Kárpát-medencében található. Fa és szén helyett mi is mindenütt az országban áttértünk a gáztüzelésre. Sokan nem sejtik miként kötik gúzsba a jövendő nemzedékek kezét. Emlékezz, Uram, mi történik velünk.

5,5: „Nyakunkon vannak üldözőink, elfáradtunk, és nincs nyugalmunk”

Szörnyű átok volt rajtunk a tatár, még nagyobb a török, aki százötven évig a nyakunkon ült. Nem volt áldás a Habsburgok négyszáz éve sem a trianoni szerződés, főleg azoknak, akikben megmaradt a magyar érzés. Emlékezz, Uram. Emlékezzél, mint élt a honfoglaló büszke magyarság: közel száz győztes hadjárata volt Nyugaton.„a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” Imádkozták szomszédaink. A rettegett hódító, Napóleon azt kérdezte egyik fő tanácsadójától: „Hogyan törjem meg a magyarok népét? Vedd el a múltjukat, és azt csinálsz velük, amit akarsz” hangzott a válasz. Az osztrák császár jól megjegyezte ezt. Elrendelte 1821-ben, hogy történészek olyan eredettörténetet adjanak a magyaroknak, amitől elvesztik büszkeségüket és önállóságukat. így lett Árpád büszke, gazdag és művelt népéből az orosz sztyeppék bocskoros népe, aki idejött Európába és idegenként letelepedett. Sokan elhitték ezt, és hiszik ma is. Fáj sokaknak, hogy saját kultúránk volt és van, míg szomszédaink mások gyökeréből vették.

ÁRPÁDHÁZI BOLDOG JOLÁN

ÁRPÁDHÁZI BOLDOG JOLÁN

 klarissza

 (kb.1239-1298)

* 1235. v. 1239. + Gnieznó, 1298. június 11.

Árpádházi Boldog Jolán királyi és szent család sarja. Apja IV. Béla, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária. Nagynénje Árpádházi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Boldog Kinga, húga Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme.

A szülői házban mindössze öt évet tölthetett, amely öt évbe beleesik a tatárjárás is. Szülei ekkor Krakkóba vitték, és nővére, Kinga, Boleszláv lengyel király felesége gondjaira bízták. Szent életű nővérében Jolán megtalálta példaképét és a keresztény nő eszményét.

1256-ban felesége lett a kaliszi és gnieznói hercegnek, Boleszlávnak, akit a nép a Jámbor névvel illetett. A krakkói székesegyházban tartott esküvői szertartás után a fiatal pár a férj hazájába, Nyugat-Lengyelországba költözött.

Jolán 23 évet élt példás keresztény házasságban. Nemcsak származása, hanem erényei szerint is királyi lélek volt, ezért nem esett nehezére, hogy úgy engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, tudván, hogy ,,a férfi éppúgy feje az asszonynak, mint Krisztus az Egyháznak'' (Ef 5,22). Véleményét, akaratát soha nem akarta ráerőszakolni urára. Nem vitatkozott és nem védekezett akkor sem, amikor a rossz tanácsadók férjét ellene és az Egyház ellen hangolták. Imádkozott, tűrt és várt. Isten pedig -- aki csak azért engedte meg egy időre férje elhidegülését, hogy próbára tegye és megtisztítsa szeretetét -- amikor a hamis tanácsadók gonoszságára fény derült, kétszeresen visszaadott neki mindent: ura szeretetét, tiszteletét, elismerését.

Jolán napjai a három gyermek (Hedvig, Anna, Erzsébet) nevelése mellett állandó imádságban, vezeklésben és jó cselekedetekben teltek. Segített a templomokban, kórházakban, saját kezűleg gondozta a betegeket, árvákat, szegényeket nagynénje, Árpádházi Szent Erzsébet példája szerint.

Abban a nyughatatlan korban a lengyel fejedelem sokszor volt kénytelen harcba indulni hol a németek, hol a litvánok ellen. Jolán ilyenkor megsokszorozta imádságait; férje-ura testi és lelki épségéért egyaránt könyörgött. Nemcsak azt kérte Istentől, hogy hozza haza hitvesét és gyermekei atyját, hanem azt is, hogy a csatában is őrizze meg férje szívét a kegyetlenkedés és a bosszú indulatától, hogy csak hazája java vezesse. S amikor Boleszláv az egyik csatából halálos sebbel tért vissza, Jolán -- éjjel és nappal el nem távozva a betegágytól -- egyszerre tartotta önmagában is, és férjében is a reményt, s készítette hitvesét az elköltözésre, arra ,,a kis időre'' amíg nem látják egymást (Jn 16,16).

1279-ben halt meg Boleszláv. Jolán ekkor fölosztotta vagyonát az Egyház és a rokonai között, s visszatért a krakkói udvarba, Kingához. Hamarosan azonban Kinga is özvegy lett, s ekkor a két nővér az ószandeci klarissza kolostorba vonult, ahol 12 évet töltöttek egészen Istennek szentelt életben. Kinga halála után, 1292-ben Jolán átment a gnieznói kolostorba, melyet férje alapított. Apátnővé választották, de úgy élt, mint mindenki szolgálója. Alázata, rejtetten viselt szenvedései tökéletesen egyesítették a megfeszített Krisztussal, aki gyakran megjelent neki és kinyilatkoztatásokban részesítette. Így halála napját is előre megmondta.

Árpádházi Boldog Jolánt a gnieznói klarissza kolostor kápolnájában temették el. Tisztelete a halála után azonnal megindult, sírját zarándokok látogatták, és sokan nyertek rendkívüli kegyelmeket. Boldoggá avatását 1631-ben indították el. XII. Leó 1827. szeptember 22- én engedélyezte ünnepét a konventuális minoriták és a klarisszák számára. XIII. Leó kiterjesztette egész Lengyelországra.

--------------------------------------------------------------------------------

Mindenható, örök Isten, ki Boldog Jolánt irgalmasan megóvtad attól, hogy foglyul ejtse a világ és a gazdagság, és megszerettetted vele Fiad keresztjét és az önmegtagadást, kérünk, érdemeiért és közbenjárására add meg, hogy merjük elveszíteni a földieket, és őszinte szívvel keressük a mennyek országát!


Istenünk, te arra tanítottad Boldog Jolánt, hogy Fiad alázatos követését a világi hírnévnél és gazdagságnál többre tartsa. Érdemeiért és közbenjárására add, hogy a mulandókat megvetve oszinte szívvel az égieket keressük. Krisztus, a mi Urunk által.

Példája:

A ferences szegénység követői a pénz rabságára mondanak nemet.

Szívből ünnepeljük a Szentháromságot

„Szentháromságban életem, halálom, S testemmel együtt lelkemet ajánlom.Tégedet imádlak, Mindörökkön áldlak:Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy fölség”

Szívből ünnepeljük a Szentháromságot

A magyar történelemből tudjuk, hogy őseink a honfoglaláskor úgy telepedtek le a Kárpát-medencében, mint mélyen hívő emberek. Európa tekintélyes része már keresztény volt. Az ősmagyarság is ismerte a kereszténységet, hiszen vándorlása során már élt együtt keresztény népekkel. Lehettek is keresztények őseink között, de erről komolyabb értesüléseink nincsenek. Európa keresztény népei megtérésük előtt olyan pogányok voltak, akik bálványokat imádtak. Nekik tehát először azt kellett elmagyarázni, hogy csak egy Isten van. A pogányság óriási tévedés volt. A sátán bosszúja szülte, aki így próbálta bosszantani az Istent, mivel letaszította a mennyből a fellázadt angyalokat. Becsapta a hiszékeny népeket, hogy az egy Isten helyett fogadjanak el mindenhol, minden népben, minden országban egy-egy saját istent, akit valamilyen látható formában tisztelhetnek a láthatatlan egy Isten helyett. Úgy hitették el tisztelőikkel ezek a bálványok, hogy azon a meghatározott helyen csak ők az urak. Később kisült, hogy egy-egy ördög húzódott meg minden halott bálványkép mögött. A Kárpát-medencében letelepedett magyarság sohasem volt bálványimádó. A mai ünnep összetett titkát így tanítja az Egyház: Csak egy Isten van, s az egy Istenben három Személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Boldogan és büszkén mondhatjuk: őseink az ősi kinyilatkoztatást helyesen őrizték: Csak egy Isten van. Nem anyag, nem összetett, hanem szellem. Lélek: értelem és akarat. ISTEN: korlátlan, végtelen lét. Ezt a végtelen létet is Személy, Valaki birtokolja. – Így, helyesen őrizték az Istenről kapott ős kinyilatkoztatást őseink. A kereszténységben Isten további fontos tudnivalókat közölt a hívő emberekkel. Az egyetlen, végtelen nagy korlátlan képességet, értelmet és akaratot – egyetlen fogalomként ezt nevezzük istenségnek, isteni természetnek-, nem egy isteni Személy, hanem három birtokolja. Az első Személy közöttük az Atya. Ő az istenséget nem szerezte, nem kapta, hanem öröktől fogva változatlanul birtokolja önmagától. Ő tökéletesen ismeri végtelen gazdag istenségét. Ez az önismeret, mint isteni születés a Második Isteni Személy, a Fiú. Az Atya egész istenségét neki ajándékozza, majd vissza is kapja tőle. Örök ajándékozás ez. Végtelen szeretet. Aztán ők ketten, mint közös kincset, ajándékozzák tovább az isteni akarat síkján származó Harmadik Isteni Személynek, a Szentléleknek. Nekünk, illetőleg őseinknek, nem volt nehéz a Második Személyt elfogadni, hiszen őshitünk szerint az Atyának volt egy Fia. Csupán javítani kellett ősi magyar hitünkön, mert ezt a Fiút ők egy emberi lény, egy Édesanya közbejöttével származtatták. Ezt a kiigazítást könnyen meg tudták értetni a keresztény papok úgy, hogy a Fiúisten nem ember módra születik egy Édesanyától, hanem isteni módon születik egyedül az Istenatyától, és a Szentlélek teremtő erejéből kap emberi testet egy ízig-vérig emberi Édesanyától. Így lesz emberré is az Isten egyszülött Fia. Ezt a megtestesült Fiút Mária szülte meg emberként. Mária ajánlotta fel népünknek állandó oltalmát, mert Géza nagyfejedelem jövendő fia, István, egész életét ennek a Fiúistennek szolgálatára szentelte. Ezt is ünnepi titokként említhetjük Szentháromság ünnepén.