Trieri Szent Irmina

Szent Irmina

szűz. 

708.  

 

Frank királylány volt. Vőlegénye halála után apáca lett, Trier közelében kolostort alapított. Buzgósága, alázata és szelídsége mintaszerű volt. †

Erdő Péter: karácsonykor ráébredünk, hogy fontosak vagyunk Istennek

Erdő Péter: karácsonykor ráébredünk, hogy fontosak vagyunk Istennek

A karácsony bizalommal és reménnyel tölti be életünket, mert ilyenkor újra és újra rádöbbenünk, hogy fontosak vagyunk Istennek – mondta Erdő Péter bíboros az MTI-nek, december 24-én.

Erdő Péter kiemelte: az emberi élet nem homokvár, amelyet nyom nélkül fúj el szél, hanem egy nagy terv része, és ebben a tervben Isten számít a „mi együttműködésünkre is”.

Jézus, a győztes hadvezérként, királyként várt megváltó azért lépett gyönge gyermekként a világba, mert az emberlét teljességét akarta elfogadni annak minden gyöngeségével. Vállalni akarta azt a kockázatot is, hogy „nekünk embereknek szükségünk van egymás segítségére és szeretetére” – mondta a bíboros.

Úgy fogalmazott: „Mi tehát Istennel élünk szeretetkapcsolatban, ezért érdemes bizakodnunk, hogy mindennek van értelme az életünkben, és ezért kérhetjük reménytelen helyzetekben is az ő segítségét.”

Erdő Péter kitért arra is: Krisztus második eljövetele a kereszténység számára ugyanúgy a történelmet értelmező nagy esemény, mint a betlehemi gyermek megszületése. Amikor majd Jézus újra eljön, hogy irgalmas és mindenható bíróként megvonja a világtörténelem mérlegét, minden a helyére kerül. Jézus ereje és világossága rendet rak a történelemben: meglesz a helyük a gaztetteknek és a szenvedésnek, a jóságnak és az el nem ismert értékeknek is. Elrendezi majd az emberiség minden szépségét és gyengeségét, erényét és hibáját, és ezzel összefogja az egész emberi közösséget.

A bíboros hozzátette: Isten fölötte áll a térnek és az időnek, ezért az ő szempontjából a megtestesülés, a megváltás és a történelem vége „egyetlen nagy szerető akaratot jelent”, a teremtett világ azonban az időben bomlik ki.

Isten jó pedagógusként időt adott az emberiségnek, hogy felkészülhessen Krisztus eljövetelére, majd „tovább vezet minket az üdvtörténet egy olyan szakaszán, ahol a búza együtt növekszik a konkollyal, ahol az Isten országa már jelen van, de még nem jelenik meg nyilvánvaló módon mindenki előtt. Ebben az érési folyamatban vagyunk mi Isten munkatársai, és ez teszi különösen nagyszerűvé az ember életét” – jelentette ki Erdő Péter.

Adventi kalendárium 28.

Adventi kalendárium – 2016. december 24.

Idei adventi kalendáriumunkban a szeptember elején szentté avatott Teréz anya gondolatait idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését, készüljünk az ünnepre Kalkuttai Szent Teréz anyával!

„Ha valaha szent lennék, biztosan a »sötétség szentje« lennék. Bizonyára mindig hiányoznék a Mennyből – hogy fényt gyújtsak azoknak, akik a földön sötétben élnek.”

(Forrás: Jöjj, légy a világosságom! – „Kalkutta Szentjének” személyes írásai, ford. Lukács József és Lukács László, Vigilia, Budapest, 2008)

Kérünk, Urunk, Jézus, siess és ne késlekedjél! Eljöveteled vigasztaló öröme töltsön el minket, akik szerető jóságodban bízva bízunk. Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Advent 4. hét szombat

Advent 4. hét szombat

Jézus Krisztus születési évét ma sem tudjuk kiszámítani. Szinte minden népnek saját időszámítása volt. Az Újszövetség kezdetén nem volt másnak igazi jelentősége a liturgikus ünneplésben, mint Jézus feltámadásának. Minden vasárnap ezt ünnepelték az őskeresztények. Csak a negyedik században gondoltak arra, hogy Urunk születését is illenék megünnepelni. Ekkor kezdték kutatni a lehetséges dátumot, az évet, hónapot és napot. Lukács evangéliumában olvassuk: „Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augustus császártól, hogy írassák össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kirínusz kormányozta” (Lk 2,1-2) Ez támpont ugyan, de tudni kell, hogy Kirínusz kétszer is volt Szíria kormányzója, és egy-egy ciklus négy évig tartott. Máté evangéliuma ír a napkeleti bölcsek látogatásáról: „Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki” (Mt 2,1-2) Vajon milyen csillagról beszélnek? Egy akkor keletkezett égitestről? De az utána hová lett? A csillagászati megfigyelések keleten nagyon pontosak és fontosak voltak. A csillagos ég szinte fontosabb volt az akkor élő tudósok számára, mint a fényes nappalok. Ha nem új csillagról szólnak, akkor régi csillagok együttállásáról lehet szó naprendszerünkön belül. Melyek, mikor és hol volt látható, hogy ilyen bizonyossággal érintette meg e bölcseket, hogy hosszú vándorútra vállalkozzanak? Gyerekkoromban én is természetesnek találtam, hogy ez a csillag feltűnt Jézus születésekor, észrevették, összekészültek és indultak a csillag után. Amióta komolyan foglalkoztam a Bibliával, sok minden tisztázódott. De még nem minden. Ezerkétszáz évvel korábban kell kezdeni az oknyomozást. A zsidó nép utolsó pihenőjét tartotta a honfoglalás előtt. Moáb mezején táboroztak. E kis ország királya, Bálák, nagyon félt attól, hogy az ő országát akarják elfoglalni. Saját haderejét kevésnek találta az esetleges védekezésre, ezért elhivatta a Tigris és Eufrátesz folyók tájékán élő Bálám prófétát: jöjjön, átkával bénítsa meg az ismeretlen népet, hogy aztán ő végezni tudjon velük. A próféta kiállt a hegyre, de amint szólásra nyitotta ajkát, Isten felfedte előtte a valóságot: ez az én népem! Ekkor áldásra fordította szavát: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből”. (Szám 24,15-17) Ettől kezdve nemzedékről nemzedékre szállt Bálám jövendölése. Amikor aztán meglátták az ő vidékükről a Jupiter és a Saturnus bolygók együttállását, hitük a jövendölés beteljesedését jelezte. Közmeggyőződés volt akkor, hogy a Jupiter a királyok csillaga, a Saturnus pedig a zsidó népé. Felkészültek tehát, és elindultak a zsidók országába, annak fővárosába, hogy a megszületett új király előtt hódoljanak. Ott éri őket a nagy csalódás: Jeruzsálemben nem is tudnak a Messiás-király születéséről. Heródes a papoktól tudakolózik, ennek alapján küldi vendégeit Betlehembe. Amikor kilépnek Jeruzsálemből, teljes fénnyel világítja meg útjukat a két bolygó újabb és sokkal közelebbi együttállásának világossága, majd vezeti őket Betlehemig. Ott megáll a fény „a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki” (Mt 2,9.11) A csilagászok több ilyen együttállásról tesznek tanúságot abból az időből. Mindent összevetve, beleértvhát: a le-nem-győzött Nap ünnepe. A kereszténységtől megtanulta Róma népe is, hogy egy Isten van, Ő teremtette az összes többi lényt, a Napot is. Egy időre tehát nem volt mit ünnepelni 25-én. De mivel a IV. század közepén régi adósságát akarta törleszteni a keresztény áhítat, és helyet keresett Jézus születése napjának, ezt a régi szent napot választották, mondván: a világ Világossága a mindent éltető igaz Nap Jézus Krisztus. Egy ősi hiedelem átadta helyét a valóságnak. Megvolt tehát az ünnep napja. Ki kellett alakítani a megfelelő liturgiát. Először természetesen a születés történelmi színhelyén kezdtek ünnepelni. A helyszínek adva voltak: a születés barlangja, a pásztorok találkozása az angyalokkal. Az időpont éjfélre került. A Bölcsesség könyvéből vették a pontos dátumot: „Mert mialatt mély csend borult mindenre, s az éjjel sietős útja közepén tartott, mindenható igéd az égből, királyi trónodról, ott termett a pusztulásra szánt föld közepén”. (Bölcs 18,14-15) Nagy Konstantin császár a születés barlangja fölé 326-ban templomot építtetett, amelyet Justinianus császár bővíttetett 530-ban. Az éjfélimisét tehát itt tartották. Virrasztás következett hajnalig, amikor a pásztorok megérkezhettek és „megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet” (Lk 2,16) Mindkét misén adva voltak a szentírási szövegek. A pásztorok miséje után elindultak Jeruzsálembe. Ez kb. 5 km-es gyalogút. Ott mondták el az ünnep harmadik miséjét, ahol az Úr az Oltáriszentséget szerzetté és benne szeretetének örök emlékét ránk hagyta. Az ott kialakított liturgiát vette át az Anyaszentegyház az egész világon karácsony ünnepén. Most is nagyon kedvelt az éjfélimise. Gyerekkorom nagy bánata volt, hogy este elnyomott az álom, és édesanyáméknak nem volt szívük felébreszteni, lemaradtam az áhított nagy élményről. De öt vagy hatéves koromtól pótoltam bőven. Emlékszem a sok kilométer távolságra fekvő pusztáink lakói is jöttek be a templomba éjfélimisére akár esett, akár fújt a szél és hordta a havat. A pásztorok pedig járták az utcákat, és remekbefont ostorukkal durrogtatva hívták fel egykori elődeik fontos szerepére a figyelmet. Papként először az államhatalomtól száműzötten mondtam éjféli misét a tárnokligeti kápolnában. Így pótolta a figyelmes Kisded, amit irigy és gonoszkodó hatalmak megakadályoztak. Isten áldja az akkori tárnokligeti pap testvéremet, aki átengedte nekem ezt a gyönyörű papi élményt, nem törődve a veszéllyel, hogy üldözött papot enged működni templomában. Minden kedves olvasómnak, elsősorban egykori híveimnek, tanítványaimnak lélekben a legjobb felkészülést kívánom. A Betlehemi Kisded bőséges áldása Örvendeztessen meg minden jóakaratú embert, úgy, ahogy a betlehemi angyalok ígérték!e Heródes halálának tisztázott időpontját is, azt lehet megállapítani, hogy Donysius Exiguus számításai nem sikerültek egészen az említett nehézségek miatt, hanem 4-5-6-7 évet hozzá kell tennünk az immár ezernégyszáz éves keresztény naptárhoz.

 

Római Szent Viktória

Szent Viktória

szűz és vértanú. 

SZENT VIKTÓRIA Tivoliban született, Róma közelében. Életéről igen keveset írtak, amit találunk, az is legendás elemekkel van színezve. Az a kevés azonban, ami mindebből kihámozható Viktória értékes lelki tulajdonságairól tanúskodik, és igen sok hasznos biztatást ad olvasójának.

Keresztény szülei voltak, és az őskeresztények buzgóságának megfelelően a gyermeket nagyon jámborrá, igen mélyen vallásossá nevelték. A rómaiak mindég is nagy súlyt fektettek a fiatalok kiváló nevelésére, különösen igaz ez a vallási nevelésre. Rómában ekkor kétféle életeszmény uralkodott. Néhány pogány fiatal, és a keresztény fiatalok valamennyien magasabb ideálok, nemesebb emberi vonások iránt érdeklődtek. Sajnos a pogány fiatalok többsége léha, sokszor kifejezetten erkölcstelen életet élt. Életmódjuk elleni tiltakozás volt tehát a keresztények szűzi élet iránti vágya, hiszen mi jót várhattak volna egy züllött házastárstól. Pokol lett volna mellettük az élet...

Viktória is szívesebben álmodozott a tisztaságos Krisztusi vőlegényről, mint egy a romlott világból jövő férfiről. Szülei egyszer aztán ragyogó házasság ajánlattal hozakodtak elő. Megismerkedtek egy előkelő családdal, akiknek Jenő nevű fiuk ragyogó férjjelöltnek tűnt. Gazdag is volt, szép is, művelt is, csupán egy hiba volt a szép ajánlatban: a fiú pogány volt.

Viktória eleinte hallani sem akart a házasságról, de azután, hosszas rábeszélés után, engedett a szülői tervnek. Reménykedett ő is, hogy a házasságban talán majd sikerül a férjét megtérítenie. Hallott már ilyen esetekről. Hátha sikerül neki ez a csoda, személyes varázsával kereszténnyé tehet egy pogányt.

Volt Viktóriának egy barátnője, Anatólia, akinek a családja szintén egy ragyogónak ígérkező házasságot szeretett volna létrehozni. Anatólia azonban jól ismerte a kiszemelt vőlegény csapodárságát, jellemtelenségét, már az első szülői próbálkozásnál határozott nemet mondott. Barátnőjének, Viktóriának sírva mesélte el a pogányok rettenetes viselkedését, megbízhatatlanságát, azokat az eseteket amikor keresztény nőket pogány férjük erőszakkal tiltott el a “kenyértörés” szertartásán való részvételtől. Elmesélte, hogy mennyire nem nevelhetik gyermekeiket vallásossá, sőt az ilyen asszonyok még a hitükben is könnyen meginognak.

Viktória rémülten hallgatott, maga elé képzelte az ő jövendőbeliét. Sok gyanús jelet kezdett maga előtt látni. Eszébe jutottak sugdolódzások, amit felnőtteknél figyelt meg, elejtett megjegyzések, amit barátnők tettek. Mintha az ő vőlegényéről is észrevett volna már ilyeneket. Megszeppent, mert hirtelen egyre erősebben kezdett aggódni a jövőjéről.

Hamar kiderültek Jenő viselt dolgai is, az eddig titkolt szégyellnivaló tulajdonságai, megbízhatatlansága, erőszakossága. Viktória rémülten visszakozott. Nem, ő nem akar ilyen házassággal kísérletezni.

Vőlegénye fogadkozott, ígért fűt-fát, Viktória egyre kevésbé hitt neki, a vitában kezdtek beigazolódni előzetes félelmei. Aztán fenyegetődzni kezdett a kikosarazott vőlegényjelölt. A vita vége az lett, hogy maga a vőlegényjelölt vitte a városparancsnok elé, a vérpadra Viktóriát, mint keresztényt. A lány a felismert igazság tudatában 249-ben boldogan és büszkén vállalta a vértanúságot...

Példája:

a házasság életre szól!