Boldog Calcuttai Teréz

Boldog Calcuttai Teréz anya (1910-1997)

Teréz anya 1910. augusztus 27-én született, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven, albán szülőktől, Üszküb városában (ma Skopje, a Macedón Köztársaság fővárosa). Macedónia akkoriban az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott. Agnes édesapja, Kolle Bojaxhiu albán nacionalista volt, építési vállalkozó, édesanyja, Drana, otthon nevelte a gyerekeket. Agnesnek két testvére volt, Aga és Lázár. A család az oszmán környezetben is ragaszkodott katolikus hitéhez. Agnes 9 éves volt, amikor édesapja meghalt. Fivére, Lázár bizonyos volt abban, hogy édesapjuk politikai bűntény áldozata lett. A magára maradt özvegy ezután kézimunka-üzlettel tartotta fenn magát és három gyermekét. Teréz anya később úgy emlékszik vissza ezekre az évekre, hogy a mély katolikus hitből származó szeretet segített enyhíteni a fájdalmukat, az apa halála még jobban összeforrasztotta az amúgy is összetartó családot. Édesanyja jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközség életében, a jótékony cselekedetek asszonyának nevezték, mivel a nálánál szegényebbek megsegítését mindig kötelességének tartotta. Ha egy szegény ember kopogtatott be házuk ajtaján, alamizsnát adott neki, s felhívta gyermekei figyelmét: még ha nem is vér szerinti rokonuk, akkor is a fivérük, mert szegény.

A három gyermek szilárd vallási nevelésben részesült, amelyet egyrészt otthon az édesanya, másrészt a Szent Szív parókiájának katekizmus óráin oktattak. Agnes állami iskolába járt és tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben a jugoszláv jezsuiták működést vállaltak a kalkuttai főegyházmegyében. Az első csoport 1925. december 30-án érkezett Kalkuttába. Egyiküket Kuersongba küldték. Onnan lelkes leveleket írt a bengáliai missziós lehetőségekről. A kongregistáknak rendszeresen felolvasták ezeket a leveleket. A fiatal Agnes egyike volt azoknak, akik önként jelentkeztek a bengáliai misszióba. Érintkezésbe hozták az írországi Loreto nővérekkel, mivel ők a kalkuttai főegyházmegyében működtek.

Agnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét. Iskolatársnőjével és barátnőjével, Betikával együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Innen hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát Darjeelingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat, 1931. május 25-én. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott kis Thérése Martin de Lisieux iránt érzett tiszteletből választotta. Döntését így indokolta meg: „Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Szent Thérése de Lisieux, Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel.”

Teréz anya 1929-1948. között földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária Iskolában, néhány évig az intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember 10-én Teréz anya vonattal indult Darjeelingbe, lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor, különösen a harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen kezdte úgy érezni, hogy nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban és érez a kedves és jómódú lányok tanítása, nevelése közben. Tisztán észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között. Ez volt Teréz anya életében a „sugallat napja.”

Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. Kérését Róma elé terjesztették, és XII. Pius pápa egyévi időtartamra jóváhagyta azt: szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül, a kalkuttai érsek felügyelete alatt. 1948. augusztusában Teréz anya levette a Loreto nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Karácsonyra visszatért Kalkuttába és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még ugyanebben az évben engedélyt kapott első nyomornegyedi iskolájának megnyitására.

1950. októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965. februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint: „Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk, és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.

Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, a rengeteg kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták. Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: „Nem tudnék venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim közül annyian halnak éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz elegendő.”

Teréz anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott nézetei II. János Pál pápa gondolkodásának irányvonalában helyezkednek el, ezért is szövődtek kivételes baráti szálak a szerzetesnővér és a szentatya között. II. János Pál 1979. decemberében lelkesülten tiszteletét fejezte ki Teréz anya iránt, akinek munkáját csodálattal követte nyomon. 1986. február 3-án, Kalkuttában a pápa meglátogatta a Szeretet Misszionáriusainak házát. Teréz anya élete legszebb napjának nevezte ezt a látogatást. A szentatya pedig így fogalmazott: „A Nirmal Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal Hriday-ban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé válnak.”

Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. Azt, hogy áldozatos tevékenységét mennyire elismerték a más valláson lévők is, jelzi, hogy az indiai kormány állami temetésben részesítette. 2003. októberében II. János Pál pápa boldoggá avatta.

A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában – köztük Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette tevékenységét a világ minden országára és az „élet minden sebesültjére.”

Teréz anya munkásságának lényegét talán Monseigneur Jean Michel di Falco fogalmazta meg a Teréz anya, a hit csodái című könyvében: „Teréz anya egyedülvalóságát az adja, hogy a humanitárius munkát nem a humanitárius munkáért végezte, mint ahogy a jótékonyságot sem a jótékonyságért. Nem kizárólag a fizikai szenvedés, a lepra, az AIDS, az éhség stb. ellen küzdött, hanem minden erejével harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az emberiség jó része szenved. Célja nem egyszerűen a gyógyítás volt, hanem és főként az üdvösség és a megváltás, és ennek a legértékesebb dolognak a mércéjével mérve kell őt megítélni és megérteni. Hiszen nem elegendő csodálni Teréz anya emberi kvalitásait. Annyi és annyi mindenféle megtisztelő díjat és kitüntetést kapott, hogy személyes megbecsülésünk vagy egyéni jóváhagyásunk keveset jelent. Jóval inkább, mint a művei iránti támogatást, Teréz anya az ügyével való azonosulást igényli, vagyis annak az elfogadását, hogy Isten mindegyikünkben munkálkodik, és vezet minket, hogy beteljesítsük az Ő igazságát.” (343.o.)

Erdő Péter: Isten évszázadok óta megmutatta irgalmát Szentkúton

2015. szeptember 5. szombat 15:50

Erdő Péter szeptember 5-én ünnepi szentmise keretében megáldotta a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely új létesítményeit és felszentelte szabadtéri oltárát. A kegyszobor előtt nemzetünket a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlotta.

Erdő Péter bíboros, aki az ünnepi szertartás főcelebránsa és szónoka is volt egyben, Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagjával – köztük Pápai Lajos győri, Beer Miklós váci megyéspüspökökkel, Kocsis Fülöp érsek-metropolitával, Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi püspökkel, Varga Lajos segédpüspökkel –együtt mutatta be a szentmisét. A határon túlról koncelebráltak: Schönberger Jenő szatmárnémeti püspök és Majnek Antal munkácsi püspök. Koncelebráltak továbbá a jelenlegi és a korábbi ferences provinciális Dobszay Benedek és Magyar Gergely, Kapin István, a Máriapócsi Görög Katolikus Nemzeti Kegyhely igazgatója, valamint Beer Gergely, a Gyakovári Egyházmegye magyar helynöke.

Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök, Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és a közélet több képviselője.

A sűrű esőzés ellenére az ország minden részéből és határon túlról érkezett zarándokok a zsúfolásig megtöltötték a hatalmas miséző teret és az azt félkörben körülölelő magaslatot.

Az ünnepi liturgia a megáldás szertartásával kezdődött. A vízszentelő imádságot követően Erdő Péter bíboros vezetésével a koncelebrálók körmenetben megáldották az új épületeket: a zarándokházat, a szállásépületet, konferenciatermet és a fogadóépületet. Ezután leleplezték a felújítás emlékét megörökítő táblát, majd az ige liturgiájával folytatódott a szertartás.

Erdő Péter bíboros prédikációját teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

1. 2006-ban nyilvánította Püspöki Konferenciánk nemzeti kegyhellyé Mátraverebély-Szentkutat, amely a magyarságnak talán a legősibb zarándokhelye. Az elmúlt években nagyszabású felújítási és bővítési munkákra került sor. Most örömmel áldjuk meg a megújult kegyhely új létesítményeit, egyben felszenteljük az új szabadtéri oltárt is.

2. Az Ószövetség éles különbséget tett a tiszta és a tisztátalan között. Értette pedig ezt valahogy úgy, ahogyan a régi népek vallásainak a világában a tisztának, a szentnek a fogalma kirajzolódott. Mert a szent és a profán, az isteni erőknek fenntartott és a közönséges között, mióta vallás van a világon, különbséget tesz az ember. Csak hát a régi vallások megpróbáltak megrajzolni egy kört, megpróbáltak kiszakítani a térből egy szigetet, vagy bekeríteni egy területet és azt mondták, ez itt a szent. Itt van az Istennek, az isteni erőknek, a szentnek a lakása és ezen kívül van a közönséges, a hétköznapi, a profán világ. A régi pogány rómaiak ezt az elkülönített szent területet nevezték „szentélynek”, vagyis sanctuarium-nak.

Azt is mondják, a héber nyelvnek a „szent” szava is ebből az elkülönültből, ebből az elválasztást jelentő igéből származik. De akárhogy is legyen, az elválasztást és az elkülönítést az ószövetségi emberek nagyon fontosnak tartották. Főleg a liturgia, az istentisztelet és a rituális élet szempontjából. Amit ők tisztának, azaz szentnek minősítettek, az nagyon is kézzelfogható feltételektől függött. Meg lehetett határozni, hogy milyen időben, milyen helyen, milyen módon, milyen tárgyakkal kerülhet vagy nem kerülhet érintkezésbe az ember. És ettől függött a tárgyak és személyek rituális értelemben vett tisztasága vagy tisztátalansága. De ezt a régi szemléletet a választott nép már Krisztus előtt valamivel kezdte egyre inkább szellemi, lelki módon értelmezni. És kezdték azt tanítani többen, hogy nemcsak az anyagi, nemcsak a fizikai dolgoktól függ a tiszta és a tisztátalan, hanem van annak még más összetevője is. Főleg az emberi lelkületben és magatartásban.

3. Jézus tanítása nem pusztán ezen az emberi vonalon halad előre. A Mester nem azt kezdi el finomítani még egy lépéssel tovább, hogy hogyan is lehet azt érteni, hogy vallási szempontból tiszta vagy közönséges valami. Nem, ő a kérdést gyökerében gondolja át. A problémát más alapokra helyezi. Azt mondja, hogy nem az, ami kívülről jön, nem az szennyezi be az embert, és nem az teszi tisztává vagy tisztátalanná. Nincs a világnak egy szent és egy profán része. Nem lehet szigeteket kiszakítani, és nem lehet azt mondani, hogy ha én azon a szent helyen vagyok, akkor magam is, vallásos értelemben is, az Úr előtt is szent lettem. Ha megmosakodtam rituálisan, attól én szent lettem. Hozzátartozom a világnak ahhoz az anyagilag is körülhatárolható részéhez, ami a szentség, a biztonság szigete. Mert nincsen a világnak olyan része sem, ami igazán profán. Nincsen olyan része sem a világnak, amihez az Istennek köze ne volna. Hanem úgy áll a dolog, hogy van a teremtett világ, és ez a teremtett világ valahogyan viszonyul az Istenhez. És ez lehet – ha így akarjuk nevezni ezt a kapcsolatot – szent és profán, tiszta és tisztátalan. Ezt a viszonyt lehet nevezni szentnek és tisztának vagy az ellenkezőjének. Tehát az ember többé nem földrajzi helyekben kell, hogy bízzon, nem tárgyakkal való fizikai érintkezésben kell, hogy reménykedjék és nem puszta külső formuláknak az elmondásában, hanem az Istennel való személyes kapcsolatában. Mert ettől függ, hogy minden az életünkben szent lesz-e, vagy pedig semmi sem lesz azzá. Erről mondja Jézus, hogy a szív az, ami döntő. Az emberi szív, ami tiszta, ami Istennel találkozik.

4. Tudjuk azonban azt is, hogy az ember nem puszta szellem. Térben és időben élünk. Szükségünk van szavakra, képekre, jelekre, tárgyakra is. Maga a Teremtő megtestesült, emberré lett, így akart szólni hozzánk. Ezért hát ebben az emelkedettebb értelemben megáldunk és megszentelünk helyeket és tárgyakat. Jól tesszük, ha a Szentírás szavaival vagy az Egyház által jóváhagyott szövegekkel imádkozunk. Biztosan a Lélekben imádkozik az, aki a Szentlélektől sugalmazott Biblia szavaival vagy a Szentlélektől vezérelt Egyház imádságaival dicséri az Istent. Krisztus Testét és Vérét adta nekünk a kenyér és bor színe alatt. Az Eucharisztiában méltán imádjuk őt, nem bálványként, hanem valóban jelenlévő Istenként. A Teremtő annyira fölötte áll a térnek és az időnek, hogy hatásaiban egyidejűleg különböző módokon is jelen tud lenni a teremtett világ egyes pontjain. Jelen van mindenütt. Jelen van a szívünkben is, mégpedig másként, mint pusztán az anyagban, és egészen különlegesen van jelen az Oltáriszentségben. A templom, amit az Egyház felszentel vagy megáld, amelyben az Eucharisztiát is őrzi, és az oltár, amelyen a Szentmisét végezzük, nem csupán az emberi közösség találkozásának a helye, nem pusztán imaterem, amit bárhol berendezhetünk, hanem valóban az Isten háza, az oltár pedig valóban az Úr asztala és áldozatának a helye, a vele való találkozás különleges lehetősége.

5. Ezért vagyunk hálásak a Gondviselésnek, hogy a megújult kegyhelyen oltárt szentelhetünk. Ezért köszönjük meg azt is, hogy Isten csodálatos imameghallgatásokkal mutatta meg irgalmát itt, Szentkúton hosszú évszázadok óta. Ezért ünnep, hogy ezen a megújult kegyhelyen különleges emberi bizalommal kérhetjük Isten kegyelmét. Feltekinthetünk a Szűzanya szobrára hogy pártfogását kérjük, meríthetünk a forrásból imádkozó lelkülettel, hiszen nem a víz különleges összetétele, hanem Isten irgalma ajándékozza nekünk a testi gyógyulást és a lelki megújulást. Legyen ez a víz számunkra a Megváltó kegyelmének jelképe! Segítse utunkat az üdvösség forrásához, Krisztushoz!

Kérjük a mai szentmisében, hogy a Boldogságos Szűz közbenjárására a szív belső tisztaságára, a Krisztussal való találkozásra és az ő elfogadására jussunk, hogy bennünk és körülöttünk minden egyre inkább szent lehessen. Ámen.

* * *

A szertartás a homíliát követően a szabadtéri oltár felszentelésével folytatódott. A Mindenszentek litániája imádkozása közben elhelyezték az ereklyéket az oltár ereklyeszekrényében. A felszentelő imádság után Erdő Péter kötényt és kézelőt öltött, és az imát elmondva először megkente krizmával az oltárt. Ezt a tömjénezés és az oltárasztal feldíszítése követte, miközben a zarándokok a Te Deumot énekelték. A feldíszített oltárra helyzeték az áldozati adományokat. Erdő Péter a húsvéti gyertyáról meggyújtotta az oltár mellé állított gyertyát, és a felajánlással folytatódott szentmise.

A szentmise záróáldását követően Áder János köztársasági elnök szólt az ünneplő közösséghez.

Együtt örülhetünk a környezet megszépülésének, az új közösségi tereknek, melyek megpihenés, feltöltődés lehetőségét adják – fogalmazott beszédében az államfő. – Szentkút úgy emeli az égre a tekintetet, hogy előbb alázatra nevel, földhöz hajolásra tanít, hiszen középpontjában egy forrás, s annak vize áll. Úgy visz közelebb a természetfelettihez, hogy a természet szívébe vezet, vízhez, melyet jóságból, ajándékként, tiszta forrásként kapunk. Az éltető víz a hívő ember számára nem lehet más, mint a teremtő szeretet jele a világon. Miközben az érkező zarándokok életük kérdéseire keresnek választ, saját sorsuk megújítását remélik, itt az élet eredőjével találkoznak.

Áder János felidézte, amikor két évvel ezelőtt Magyarország ajándékaként többek között egy üveg szentkúti forrásvizet adhatott át a Szentatyának, és Ferenc pápa teremtett világ védeleméről írt enciklikájához kapcsolódva hangsúlyozta a pápát idézve a víz mint a méltóság forrásának jelentőségét, mely a többi emberi jog gyakorlásának feltétele.

Csak úgy tisztelhetjük a másik embert, ha elfogadjuk a természethez tartozás közösségét. Szentkút mindkettőhöz közelebb segít bennünket, hitbéli és történelmi örökséget jelent – mutatott rá a köztársasági elnök. – Arra tanít meg minden ide látogatót, hogy szeressük és becsüljük meg az élet ajándékait.

Ez a hely, ahol Szent László lovának patkója vizet fakasztott, ahol megjelent Mária és csodálatos gyógyulások sokaságát jegyezték fel, a közös örökségünk, a Nagyboldogasszonynak tett felajánlásokkal, az itt élő szerzetesek közösségerősítő, gondozó munkájával – mondta Áder János. – A ma már otthonos zarándokház, a rendezett környezet beteljesíti azt a kívánságot, ami eddig csak remény volt: Szentkút a nagy európai zarándokhelyek sorába került. Az itt elhelyezett ereklyék, így a lengyel Jerzy Popiełuszko ereklyéje ráirányítja figyelmünket arra, amire a történelem ráébresztett minket: a hívőket és nem hívőket összeköti az igazságra való szomjazás.

Az államfő ezután a kegyhely imáját idézte: „Támogasd korunk emberét, hogy képes legyen megtisztulni a történelem porától, a gőgtől, a kicsinyességtől és a gyűlölettől, mely minden szembenállás forrása”, és hangsúlyozta: akik e szavakkal imádkoztak egykor, s imádkoznak ma, messzebbre látnak saját sorsuknál, a kegyelmet mindannyiunknak kérik, a közös békében, s az emberiség felülemelkedésében bízva. Legyen ez a darabka erdő, ez a hegyoldal az egymásra utaltságunk, egymásért való felelősségünk zarándokhelye. Legyen Mátraverebély-Szentkút a magyarok közös lelkiismeretének támasza!

Ezután Dobszay Benedek ferences tartományfőnök köszöntötte az egybegyűlteket, és emlékezett vissza az elmúlt négy-öt évre.

Nemzeti kegyhelyünk megújulását ünnepelve tekintek vissza az ide vezető útra. Az öröm és a kétségbeesés pillanatai végigkísérték a felújítás éveit –mondta a kegyhelyigazgató, majd felidézte a 135 kilométer gyaloglás után megázva megérkező ifjúsági zarándokokkal való megérkezést és a ferences iskolák 200 tanárával munkában, imádságban eltöltött lelki napot. Hangsúlyozta. minden küzdelem megérte!

A búcsújáróhely az a hely, ahol találkozik a mennyei és földi, ahol újra létrejöhet Isten és ember, ember és ember közötti harmónia. A Szűzanya szentélye működésében és megújulásában is összehozta az embereket. A felújítás a búcsújárás hagyományának megújulását is jelenti a kegyhely életében. A régi zarándokok mellett egyre több zarándok érkezik az ifjúságból, vonzani tudjuk a lelkigyakorlatozó csoportokat. Új rétegeket tudunk megszólítani – számolt be a zarándokok számának nagyarányú növekedéséről a ferences rend elöljárója.

Majd így folytatta: a gyóntató udvarban, a penitenciakápolnában felállított szentföldi oltár nem várt módon összekapcsolja Keletet és Nyugatot. Felszentelésekor az üldözött keleti egyházak vezetőinek jelenlétében a szír katolikusok egyházi képviselője itt imádkozott az üldözöttekért, az üldözőkért, a Kelet békéjéért.

Legyen kegyhelyünk a hazánkban élő nemzetiségek megbékélésének, a szomszédos országokkal való jó viszony ápolásának is a helye – zárta köszöntőjét Dobszay Benedek.

Az újonnan felzentelt oltárra helyezték a kegyszobrot, és a zarándokok Erdő Péter bíboros vezetésével imádkoztak a Magyarok Nagyasszonyához, Máriához: „Mátraverebély-szentkúti Szűzanya, zarándok néped oltalmazója! Fakassz életünkben ma is új forrást, amelynek éltető kegyelme enyhíti a szegények nyomorát, valamint új és megtisztult utakat nyit a szomszédos népek és az egymás iránti szolidaritásban!”

Végül a zarándokok tiszteletüket tették a kihelyezett kegyszobor előtt.

 

 

Sirák Fiának Könyve 85.

Az előző részlet ujjongásra biztatja az ószövetség bölcs remek íróját

 
„Most hát ujjongjatok egész szívetekből, és magasztaljátok fennen az Úr nevét!” (Sir 39,35) A mai megnyilatkozásának találó alcíme viszont: „Az ember nyomorúsága” Aki szívesen olvassa a Bibliát, az nem lepődik meg ezen a látszólagos súlyos ellentmondáson. A bibliai teremtéstörténet 1-2. fejezete más-más szemszögből láttatja a Boldog Istent, aki a föld urának teremti az embert: „Alkossunk embert, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai. a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászók fölött, amely a földön mozog”(Ter 1,26) A mai tudományos álláspont szerint a csillagvilág kora évmilliókban mérhető. Ezt a természettudós megállapítást erősíti meg a Mennyei Atya 1932.júl.1-i nyilatkozata:„Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb került sor az anyagi világ teremtésére, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot”. (Az Atya szól gyermekeihez,23) A Biblia ezért tér vissza a témához: „Egyszer pára szállt fel a földről, és megáztatta a föld egész felszínét. Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé (Ter 2,6-7) Az Úristen vette az embert, és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. Az Úristen parancsot adott az embernek: A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meg kell halnod. Azután így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő’. (2,15-18) Isten megáldotta őket. Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be az egész földet” (Ter 1,28) Ezek voltak Isten rendelkezései, az emberek földi boldogságának feltételei. A sátán elcsábította Évát, aki evett a tiltott fáról, adott a férjének is, és ezzel megszűnt a földi áldás: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad.” (3,17) Ezt jelzi Sirák fia: „Igen nagy vesződség minden ember sorsa, Ádám gyermekei nehéz igát húznak, attól a naptól, amikor megszületnek, míg vissza nem térnek mindenek anyjához (vagyis a földbe). Minden gondolatuk és szívük félelme haláluk napjának szorongó várása, kezdve azon, aki magas és dicső trónon ül, le addig, aki porban és hamuban kuporog: attól, aki koszorút és bíbort visel, addig, aki bőrökből készíti ruháját, csak harag, féltékenység, bánat, ijedelem, halálfélelem, viszály és veszekedés. A pihenés idejében ágyán fekve is álmok zavarják elméjét. Ha pihen is egy kicsit, csak egy pillanatig, s máris ébren alszik, mint világos nappal. És menekül lelke álomképeitől, mint aki megszökött üldözői elől. Mikor megmenekül, akkor feleszmél, s csodálkozik, hisz nem volt mit félnie. Az embertől az állatig minden élőlényre, de a bűnösökre hétszeresen is halál vár és vérontás, küzdelem és pallos, kiirtás, pusztulás, éhség és szorongatás. Mindez a bűnösök miatt van így, és miattuk támadt a vízözön is. Ami a földből lett, mind visszatér a földbe, s ami a vízből ered, az a tengerbe ömlik.”(Sir 40,1-1) „A megvesztegetés és hamisság eltűnik, de az őszinteség örökre megmarad. Mint a patak elenyészik a gonosz vagyona, vagy mint zápor idején az égzengés. Örül, amikor kinyitja a kezét; ám a bűnösöknek pusztulás a végük. A gonoszok sarjának nem sok a hajtása, mert istentelen, sziklába ereszti gyökerét. Minden fűnél előbb tépik le a kákát, amely a vízben áll, vagy a folyó partján. A jóság olyan, mint az áldott paradicsom, és a jótékonyság örökre megmarad” (40,12-17)  

Évközi 22. hét Szombat

Évközi 22. hét Szombat
Kol 1,21-23; Lk 6,1-5
„Ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől”

A minap elmélkedtünk arról, hogy Jézus Krisztus a „láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje”(15) Az Ő jövendő embersége volt a teremtésben a minta mind az anyagi, mind a szellemi teremtmények számára. A kísértő próbálta meghiúsítani Isten tervét, hogy a teremtés ősmintája az idők folyamán megvalósuljon, az Isten Fia megtestesüljön. Isten irgalma azonban meglelte a módját, hogy új tervet léptessen életbe, amelyikben a megtestesülés nem csupán tökéletes befejezése lesz a teremtésnek, hanem jóvá tevő, megváltói remekmű is egyben: „Titeket is, akik egykor elidegenedettek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, kiengesztelt most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé.”(21-22) A bukás után nem változott az Atya jóakarata irányunkban. Ezért kell nekünk is „megmaradnunk a hitben szilárdan és állhatatosan, ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől.”(23) Van Atyánk, aki mindig egyformán szeret. Saját Fiát is értünk és nekünk adta, benne ölelt és ölel végleg magához. Szánjuk eltévedt embertársainkat és hirdessük nekik az emberi torz agyszülemények helyett a boldogító igazságot: nem magunktól, de Jézus Krisztus által eljutunk hozzá.

Az Istenlátó Mózes próféta

Az Istenlátó Mózes próféta

Az Istenlátó Mózes Egyiptomban született. Mivel a fáraó parancsára szülei nem akarták vízbe fojtani, három hónapig rejtegették. Végülis egy kosárban a Nílus folyóra tették, de a fáraó leánya magához vette és felneveltette. Mózes, a fáraó udvarában az egyiptomiak minden bölcsességét megtanulta. Felnőtt korában menekülnie kellett. Egy alkalommal, apósa nyáját legeltetve, parancsot kapott Istentől az égő csipkebokorból. Az lett a feladata, hogy vezesse ki Isten népét Egyiptomból és vezesse be az Ígéret földjére. Mózes, bátyjával Áronnal együtt elment a fáraóhoz, hogy Isten parancsát hirdessék neki. A fáraó eleinte hallani sem akart a zsidó nép elengedéséről. Miután azonban Mózes szavára Isten 10 fájdalmas csapással verte meg Egyiptomot, a 10. után a fáraó elengedte a népet.

Mózes vezetésével csodálatosan keltek át a Vörös-tengeren, majd elindultak az Ígéret földje felé. 40 napi böjtölés után a Sínai hegyen Mózes meglátta a fényességben Istent, amennyire ember Istent képes meglátni. Ugyanakkor Istentől két kőtáblát kapott. A rajta isteni kézzel írt parancsokat ki kellett hirdetni a népnek. A vándorlás közben Isten népe sokszor került nehéz helyzetbe. Mindannyiszor Mózeshez fordultak. Ő közbenjárt értük Istennél és a problémák megoldódtak. Mózes imájára a nép az ellenséges törzsek támadásait is legyőzte. A vándorló nép olykor Mózes ellen, de Isten ellen is fellázadt. Isten büntetését kellett érte elviselniük. Mózes 40 évig vezette népét a pusztai vándorlásban. A nép lázadó tagjai nem mehettek be az Ígéret földjére. Isten erejében való kételkedése miatt, Mózesnek is ez lett a büntetése. Isten rendelkezéséből fel kellett mennie a Nébó hegyére. Onnan megláthatta az Ígéret földjét. Ugyanott halt meg 120 éves korában. Sírját máig sem ismeri senki. Életét és tetteit az ószövetségi Szentírás „Mózes 5 könyvében” olvashatjuk.

Pápai magánlátogatás egy római optikusnál: új lencséket csináltatott

A keret az jó, marad, csak a lencséket... - AP

Róma, Via Babuino 199, egy tipikus római kisüzlet, négyszer négy méter, apa és fia, Alessandro és Luca viszi 1976 óta a Spiezia család vállalkozását: optikusok. Szeptember 3-án, csütörtökön, a Piazza del Popolo és a Piazza di Spagna között fekvő kis üzletbe kopogtatott be váratlanul Ferenc pápa, hogy új lencséket készíttessen. Az SCV 00920 rendszámú, kék Ford Focus kocsiból az ismert fehér reverendában mosolyogva száll ki és a kis boltba lépve ismerősként köszönti az apát, Alessandrót. „Új lencséket szeretnék csináltatni, de a keret az marad”. Mikroszkópos szemvizsgálat után a próbaolvasások. Közben előkerülnek a régi emlékek  2012-ből, amikor Bergoglio bíboros új szemüveget készíttetett magának, akkor még új kerettel együtt. Az egész szemüvegvásárlás mindössze negyven percig tart, persze ez még így is több, mint ami egy államfőnek kijár. Alessandro Spiezia azonban büszkén emlékezik más korábbi klienseire, így II. János Pál pápára, Benedek nyugalmazott pápára, és ahogy az olasz sajtónak nyilatkozott, Federico Fellinire, Francis Ford Coppolara… Amíg a vizsgálat tart, a gyalogos utcában egészen nagy tömeg verődik össze, mert ezt hallani: „Correte, c’é il Papa!”.

Végül a fizetésre kerül a sor. A tulajdonos nagylelkűen ajándéknak szánja az új lencsepárt, de a pápa szigorúan szól: „Mi raccomando Alessandro: mi faccia pagara quello che é dovuto”. Kérem, Alessendro, a rendes áron. És Alessandro nem mer ellentmondani a pápának, de azért önérzettel hozzáteszi: „Va bene, le pagherá a prezzo di costo. Na, jól van, de akkor anyagáron!”.

A búcsú után a pápa találkozik Róma népével és a turistákkal. Olyan minden, mint a Szent Péter téren. A pápa még a régi szemüveggel, ami nem elég jó, mert rosszul lát közelre. Ő pedig jól, tisztán szeretné látni a környezetét.

Sirák Fiának Könyve 84.

Sirák fia sorra vett jó néhány foglalkozást, és elismerve fontosságukat, most elérkezett a szíve öröméhez: az az igazi boldogító foglalkozás, amelynek állandó tárgya az isteni kinyilatkoztatás.

 
Ezzel tölteni a drága időt, földi életünk minden lehetőségét arra használni fel, hogy egyre több isteni üzenetet átolvasson, elmélyedjen az isteni üzeneteket fürkészők írásaiban, és újabb természetfeletti kincseket fedezzen fel, örökítse meg olvasóinak örömére és üdvösségének biztosítására. Minden bizonnyal igen figyelmesen olvasta a próféták írásait, mert a próféták mindig új üzeneteket kaptak az Úrtól, amit az ószövetségi szent nép tanítására kellett közkinccsé tenniük. Így tanulmányozhatta Sirák fia Ozeás próféta 14 fejezetét, és tanulhatta meg tőle ezt a kevesek által észrevett üzenetet: „Ezért ostoroztam őket a próféták által, ezért ölettem meg őket ajkam szózatával, ítéletem elérkezik, mint a világosság. Mert nem az áldozat kell nekem, hanem a szeretet, nem az égő áldozat, hanem az Isten ismerete” (Oz 6,5-6) Erre a prófétai tanításra figyelteti fel az ószövetségi szent népet Jézus, Sirák fia a maga elmélkedései könyvében. Nem azt várja igazán Urad, hogy a gonddal felnevelt bikádat add oda, égesd el az oltáron és egyél belőle néhány jóízű falatot te meg a családod tagjai, hanem olvasd a prófétai üzeneteket és elmélkedj azon, mit üzen nektek Urad, Istened?„Milyen más, aki egész lelkét arra adja, hogy a Magasságbeli törvényét tanulja; kutatja az elődök bölcsességét, s a jövendölésnek szenteli idejét. Neves emberek mondásait őrzi, s behatol a példabeszédek világába. A hasonlatok titkait fürkészi, s a bölcs mondások értelmét keresi. A főemberek közt teljesít szolgálatot, és megjelenik a fejedelmek előtt. Bejárja idegen népek országait, felfedez jót, s rosszat az emberek között. De szíve azon van, hogy reggeltől Urát s Teremtőjét keresse. Lelkét a Magasságbelihez emeli, imára nyílik ajka, s bűneiért eseng. H tetszik Urának, a Hatalmasnak, akkor eltölti az értelem lelkével. Bölcs szavak törnek elő belőle, és imádságában az Urat dicséri. Bölcsen gondolkodik, ért a tudományhoz, s titkok megértésén járatja az eszét. Nyilvánosságra is hozza tanítását, s dicsekszik az Úrnak szent szövetségével. Bölcsességét sokan magasztalják, s az nem is múlik el az idők végéig. Az emlékezete nem enyészik el, késő nemzedékek emlegetik nevét. A népek regélnek nagy bölcsességéről, és a gyülekezetet zengi dicséretét. Amíg él, más ezernél jobban magasztalják, és mikor elszenderül, elég neki ennyi” (Sir 39,1-11) Miért elég neki ennyi? Azért, mert aki földi életét arra rendelte, hogy abból, ami van, amit Isten teremtett, abból biztosan következtetni tudjon arra, aki ezeket a dolgokat létre hozta. Az Írásküldetést tölt be az emberek életében: az érdeklődő, titokkereső emberi értelem maga is keresi, mit üzen nekem a szeretett Atyám? Isten végtelen tökéletesség, és a műveiben nem ismétli soha azt, amit már egyszer megvalósított. Gyermekoromban hívták fel a figyelmünket, hogy az akácfának levélfürtjei vannak. Egy kocsányon kétoldalasan ugyanazok a levelek. Igen? Nézzük meg figyelmesen. Rájövünk, hogy a levélkék alakja, nagysága, erezete csak a felületes nézőnek azonos, de valamennyi valamiben eltér egymástól. Akkor hogyne akarná legfontosabb földi remekművében, az ember testében, még inkább a lelke értelmi sziporkázásában megmutatni végtelen természetének sokszínűségét az általa létre hozott formákban. Az egyetemista ember csak akkor lop gondolatot, pláne egész disszertációt, ha tehetségtelen. Isten viszont abszolút tökéletesség. Tőle tanuljunk!

Évközi 22 hét péntek

Évközi 22 hét péntek
Kol 1,15-20 Lk 5,33-39 

Benne teremtetett minden az égben és a földön Az Atya a végtelen erejéből öröktől fogva birtokolja az istenséget, a végtelen nagy isteni értelmet és akaratot. Ezt az isteni értelem síkján öröktől fogva születő Fiának ajándékozza, majd vissza is kapja tőle abban a pillanatban. Az immár közös istenséget együtt ajándékozzák az isteni akarat síkján származó Szentléleknek. Lényegében ez a Szentháromság titka. A három isteni Személy a fenntartás nélküli végtelen ajándékozástól végtelenül boldog. Ez a szentháromságos benső boldog isteni élet. Végtelen boldogságukban elhatározzák, hogy létre hoznak egy mérhetetlen nagy, de nem végtelen teremtett világot, amely majd szellemi és anyagi létezőkből áll. Mindkét létformának, a szelleminek és az anyaginak is Istenre kell hasonlítania. Az istenség közvetlen ősforma nem lehet. Ezért határoz úgy az Atya, hogy a Fiú az egyik tervbe vett teremtménynek, az embernek alakját felveszi isteni természete mellé, vagyis megtestesül, és az Ő emberségének testi része lesz a világ anyagi részének ősmintája, szellemi lelke pedig az angyaloké és az emberi lelkeké. Bámulatos gondolat, óriási kitüntetés a mi számunkra! Isten Fia emberré lesz, minket választ, és a történelem során ténylegesen meg is testesül, hogy embersége koronája legyen a teremtésnek. Ezt taglalja Szent Pál apostol a következő sorokban: „Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és a hatalmasságok. Minden ő általa és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn".(15-17) Az apostoli írás félreérthetetlen: Ő, a láthatatlan Isten: ez a Második isteni Személy. Ő lett minden teremtmény elsőszülötte. Nem szűnt meg Isten lenni, mert megmaradt aszemélyének birtokában az isteni természet. De ember is már, egy a teremtmények közül, mert az isteni Személy felvette (elhatározta, és az isteni elhatározás örök és változatlan) az emberi természetet. Ezzel a döntéssel megelőzte a tényleges teremtést tehát elsőszülöttnek nevezhető minden teremtmény előtt, noha a teremtés rendjébenaz ember csak az utolsó a sorban. Első az élettelen anyag, minden része iszonyatos forró a teremtéskor, azután hűl le egy része (pl. a föld). A föld növényeinek majd állatainak a test-anyaga a világmindenség összes anyagával együtt mind Jézus testének mintáját követi. Az angyali rendek felsorolása pedig arra mutat, hogy az angyalok kilenc kara Jézus emberi lelkének mintájára teremtetett. Azt a kimondhatatlanul nagy ajándékot, hogy Jézus minket választott istensége mellé, köszönjük meg szóban és magatartásunkban. Kérjünk bocsánatot, ha emberségünket megaláztuk volna, és tartsunk bűnbánatot emberi méltóságukat megcsúfoló embertársaink helyett is.

NIKODÉMIAI SZENT BAZILISSZA

Szent Bazilissza vértanúnő

Nikomédiában született, Dioklecián római császár uralkodása alatt élt. Ez a császár indította el és vitte végbe a legvéresebb keresztényüldözést. Talán egyik városban sem omlott ki annyi keresztény vér Krisztus hitéért mint Nikomédiában. Itt szenvedett vértanúhalált Szent Bazilissza is.

Mindössze 9 esztendős volt, amikor a város elöljárója, Sándor elé vitték kihallgatásra. Mint egy tökéletes férfi, leány létére úgy beszélt a helytartóval. Mindnyájan csodálták feleleteit. Bátran megvallotta előtte keresztény hitét. A helytartó előbb hízelgésekkel, majd fenyegetésekkel akarta bálványimádásra bírni. Következtek a kínzások is. Először arcul verték. Utána levették róla ruháit és vesszőkkel verték. A kislány nagy hangon adott hálát értük Istennek. Majd átfúrva lábait, fejjel lefelé tűzrakás fölé függesztették fel. A szent szűz Isten segítsége folytán nem érzett ezekből semmit. Ezután tüzes kemencébe vetették. Magára keresztet vetve ment be a lángok közé. Sok idő múlva sértetlenül jött ki belőle. Ezek után két oroszlánt engedtek rá, hogy széttépjék. A vértanúnő imái, mint egykor Dániel prófétáé, bezárták az oroszlánok száját.

Ekkorra megrendült maga a helytartó is Mintegy magán kívül kiáltotta: Ez Isten ítélete! Azután a szent vértanúnő lábaihoz borult, kérve, hogy imádkozzék érte, bocsássa meg mindazt a rosszat, amit ellene vétett, mert ettől kezdve ő is hisz Krisztusban. Bazilissza nagy hangon áldotta Istent, Aki irgalmas volt és megvilágosította a helytartó értelmét. Hivatta Antonin püspököt, hogy tanítsa a keresztény hitre és keresztelje meg a helytartót. Keresztsége után, a helytartó, telve bűnbánattal, rövid idő múlva meghalt. A keresztények temették el tisztelettel Szent Bazilissza ezután eltávozott a helységből máshová. Ott, szomjúságot érezvén, és egy nagy kőre találván, ráállt. Imádkozva Istenhez fordult segítségért. A kőből azonnal víz folyt ki. Szomjúságát csillapítva, kissé távolabb ment onnan. Térden állva imádságba kezdett, és békében, most már vérontás nélkül adta vissza lelkét Istennek 309-ben. Meghallva ezt Antonin püspök, elment oda és eltemette a szent leányt annak a kőnek közelében, amelyből a szent vértanúnő imádságára víz fakadt.

Az MKPK közleménye

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia őszi ülésén az alábbi közleményt fogadta el a menekültügyi helyzettel kapcsolatban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rászorulók megsegítésére – Ferenc pápával egységben – felkérte a Katolikus Karitászt, hogy az állami hatóságokkal együttműködve – miként eddig is – az adott jogi és humanitárius helyzetben keresse a segítségnyújtás leghatékonyabb módjait.

A jelen történelmi helyzet súlyának tudatában aggodalmunkat fejezzük ki közel-keleti keresztény testvéreink sorsa iránt. Ezzel egyidejűleg hangsúlyozzuk, hogy az államok joga és kötelessége megvédeni polgáraikat.

Budapest, 2015. szeptember 3.

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 10.

5.Vizsgálódj, szerezz tapasztalatot, és egyre javítsd, amit csinálsz.

Examina y hazte experto, y afina tus obras todas.
Miért kapjuk a belső örömet?

 
Azzal szeretném bebizonyítani, hogy a mennyei dolgok megízlelése nem ideig való jutalom és nem elköszönés az örök jótól, hogy a Szentírásban található érvet hozok, miszerint az olyan ideig való jutalmakban, amelyek megfosztanak minket az örök jutalomtól, csak a gonoszoknak van részük: "Mi részünk van Dávid házában, és miféle örökségünk Izáj fiában?" Amikor ez a nép megvetette Dávid házának örökrészét, akkor valójában az örök jókat vetették el, és Izáj fia örökségének semmibe vevése Krisztus kegyelmeinek elutasítása, aki által kellett volna részesülniük az örökségben. A Szentháromság Izajás szavait alkalmazza ezekre: "Ha kegyelmet is kap az istentelen, nem tanul igazságot. Az igazak földjén is gonoszságot művel, s nem látja meg az Úr dicsőségét."Isten megszánja az istentelen embereket, ad neki valami jutalmat, bár ideig valót, amit nem is érdemelnek meg. Mivel a földi jutalmak az embert a felé az ország felé vonzzák, ahonnan a jutalom származik, Isten megállapítja, hogy az ember nem tanul igazságot, mert gonoszságában azt is rosszá teszi, ami önmagában jó. Miután gonoszságot művelt az igazak földjén, ami az Úr Egyháza, nem látja meg Isten dicsőségét, szennyes szíve és silány szolgálata a megérdemelt jutalmat kapja, az igazak viszont, akiknek a szíve mentes a világi aggodalmaktól, megízlelik a dicsőséget a szemlélődés gyönyörűségében. Ha Isten azzal akarna jutalmazni valakit, hogy csak mennyei dolgokat ízleltet meg vele, az áhítat szellemét és ajándékát, akkor maga az Úr adna alkalmat neki arra, hogy az így megjutalmazott ember megpecsételje a szerződést, és arra vállalkozzon, hogy örök javakban legyen része. Ha a megízlelés kedvet csinál neki, akkor megkeresi a módját, hogy még többhöz jusson, és félretesz minden más gondot ennek során, amikor pedig felfedezi az utat Isten parancsolataiban, engedelmeskedik azoknak, és csatlakozik Dávidhoz, így szólván az Úrhoz: "Késztetem a szívem, hogy megtegye igazságodat a jutalomért". Így fogja tudni megvásárolni az Isten országát, amely, mint kifejtettük, megvehető. Bevallom, és igazán hiszem, hogy sok bűnös tér Istenhez azáltal, hogy vágyakozik az isteni édességre, és már leírtuk, milyen nagyszerű tud lenni ez a vágyakozás, és mennyire bíztatnak rá a szentek. Nem gondolom, hogy Isten valaha is megadja ezt jutalmul olyanoknak, akik a kárhozatra rendeltettek, mert őket a hús gyönyöreivel, földi gazdagsággal és világi tisztségekkel fizeti ki. Persze azt sem tagadom, hogy Isten megtehetné ezt, mert az ő Fölsége számára semmi sem lehetetlen. Azt is gondolom, hogy a pokolban sokan vannak, akik valamikor Isten barátai voltak, és élvezték szeretetét és kegyelmét. Sok nagy gyönyörűséget kaptak Istentől, de nem azért, mert Isten ezt búcsúajándéknak szánta nekik. Nem hinném ezt, ha a Szentírás nem állítaná, és ami a másik elméletet illeti, nyitva áll a kétely előtt, azért nem szabad igaznak tartanunk. Ha viszont az ő Fölsége engem a pokolra szánt, mint ahogy rengeteg bűnöm miatt ezt érdemelném, akkor alázattal kérem Fölségét, hogy ha valaki mással ilyen fizetséget alkalmazott, akkor velem is tegye meg, hogy legalább egy pillanatig élvezhessem az isteni szeretetet, amire ez a fizetség állhatatosan sarkallja a jámbor ember szívét. Csupa ostobaság lenne azt mondani, hogy a szemlélődés gyönyörűségét olyan is élvezheti, aki halálos bűnben van. Ahogy minden ajándék esetében, ha eltűnik belőle a szeretet, ami Szent Pál szerint egyedül üdvözít, a többi semmivé válik. Ez az érv a szemlélődőkben ne keltsen nagyobb félelmet, mint bármelyik keresztényben, és inkább válaszoljanak azzal, hogy a lelki gyönyörűség az Úrban nagyon édes, gyöngéd az istenfélőkhöz, és a halálos bűn kivédésében csak a szeretet hatékonyabb nála. Betűnk második részének elejéhez visszatérve látjuk, hogy az olyanok, mint Elizeus, aki a lélek kétszeresét kapja az Úrtól minden erőfeszítés nélkül ismerik a kapott kegyelmet, mert ezzel megkettőződik a lelkük, szétárad akaratukban és megvilágosított értelmükben. Ha a kegyelemnek csak egyszeres lelkét kapod meg, próbálj úgy válni gyakorlottá, hogy finoman dolgozol: vagyis, az egyik kegyelem megértését vezesd le a másikkal való összehasonlításból, felhasználva az ésszerű feltevés és megfontolás módszerét, ami különböző lehet aszerint, hogy milyen kegyelmeket ad az Úr Jézus Krisztus. Ne lepődj meg azon, hogy azt mondom: "különböző kegyelmek", mert ismertem valakit, aki egy évig minden napkülönböző kegyelmet kapott, de nem adatott meg neki, hogy értelmezni tudja, mert Isten úgy helyezte bele ezeket keblébe, mint ahogy a dinnye magjai vannak a gyümölcsben, lelkének szájába pedig csak az ízlelés alapján adta. Világos, hogy ha képzett lett volna és jól megvizsgálta volna az ajándékot, nagyon tapasztalttá vált volna lelki dolgokban, bár a második ajándéknak híjával volt. Az ilyen tapasztalat nagyon hasznos nemcsak az egyén, hanem az egész Egyház számára, mert ez által az Egyház gyógyítja és vigasztalja azoknak a lelkeknek a sokaságát, akik lelki kísértést, kételyt és belső kifáradást szenvednek el az ördögtől. Hogy bemutassam, mennyire jól jöhet az ilyen tapasztalat, ismertem egy embert, aki egyszer megvigasztalt egy ördögtől megszállottat. Bár ő maga nem volt megszállott sem akkor, se soha előtte, mégis elmagyarázott mindent, amit az ördög véghezvitt abban a másik emberben, mindent, amire késztette, és ahogyan a lelkével elbánt, és az illető megerősítette, hogy tényleg így volt. A vigasztalást adó ember nem kinyilatkoztatás alapján beszélt, amit Istentől vagy az ördögtől kapott volna, viszont emlékezett a kegyelem által benne véghezvitt lelki dolgokra, amiket gyakran érzett, és összehasonlítás, levezetés és szembeállítás alapján képes volt kikövetkeztetni mindazt a rosszat, amit a másik az ördögtől elszenvedett. A különböző kegyelmekre vonatkozóan én, arra bíztatlak, hogy gondosan elemezd és hűségesen vizsgáld meg utólag, mit kaptál, és azután mi ment végbe benned, sorba mindent. Előfordul majd, hogy megijedsz attól, ami jó, ahogy Heródes is félt Szent Jánostól, akinek a neve azt jelenti: "kegyelem", de csak a tapasztalat hiánya visz rá, hogy félj egy olyan kegyelemtől, amit szeretned kellene. Máskor túlbecsülsz majd egy kisebb kegyelmet és alábecsülsz egy nagyobbat. Ismét máskor olyasmit hangsúlyozol, ami valójában semmi; de ne ijedj meg, mert ha a szándékod tiszta, nem követsz el bűnt. Ahogy egy nagyon szent ember egyszer elmagyarázta nekem: ha az ördög arra akar rávenni, hogy a rosszat jónak gondold, a csalás hamar kiderül, mert Isten, ahogy Szent Pál mondja, hűséges, és nem engedi, hogy a tévedés megmaradjon, és a kockázat sem lesz nagy, mert a lélek előbb-utóbb gyanítani kezd valamit, és a jó tanácsadó is segíthet. Ezt az egy tanácsot viszont mindenképpen tartsd meg: Ha érzed a kegyelmet lelkedben, akkor ne kezdj vizsgálódni vagy elemezni, hanem nyisd meg szívedet az Úr ajándéka előtt, és a képzelődés csapongásának porát letörölve, teljes szeretettel fogadd el a belső kegyelmet, úgy, hogy ha meg kellene halnod a kegyelem megtapasztalása közben, akkor sem félnél a testi halál elszenvedésétől. Erre gyakran szükséged lesz, mert mi kicsinyek vagyunk, Isten pedig hatalmas és erős, de ne félj lemenni a mélységbe, ha pedig félnél, ne törődj vele. Ha tűzön kell átmenned a kegyelemért, akkor se ijedj meg, még ha úgy is tűnik, hogy elemészt. Minél inkább meghalsz és megsemmisülsz, annál jobb, mert bár a tested lankad, lelked viszont gyógyul. Fogadj el mindent, ami a belső imában meglátogat, abban a hitben, hogy csak Isten kezéből jöhet, és ne aggódj amiatt, hogy valójában mi is történik veled, hanem bízzál Istenben. Ha nem így teszel, ha nekiállsz elemezni és megint újra elemezni, akkor elveszíted a kegyelmet, ami munkál benned, és ami nem akarja, hogy ránézzél, ahogy az Énekek éneke mondja.Öleld át karoddal, szeresd szíveddel, hallgass rá füleddel, ízleld nyelveddel, nyílj meg előtte testestül-lelkestül.(IV. fejezet)

Évközi 22. hét csütörtök

Évközi 22. hét csütörtök             
Kol 1,9-14;Lk 5,1-11

„Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok, és állhatatosak legyetek. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban, kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. Bene nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát”. (Kol 1,9-14) Szent Pál apostol az Epafrász által ismertetett isteni igazságokat mélyebben akarja megvilágosítani, „hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel”Ez fontos gondolat, mert erre a mély magyarázatra a legújabb időben nagyon ritkán kerül sor. Kevés az idő a hit oktatására, pedig a ma emberének szüksége van a bölcsességre, hogy tisztába jöjjön avval, hogy az Atya fogalma milyen fontos igazságokat rejt számunkra. Megtanultuk, hogy Isten a mi Mennyei Atyánk, hogy az angyalokat is Isten teremtette. Ők tiszták és szentek, mert csak lelkük van, benne értelem és akarat. Akik kiállták a kezdeti próbát, azok elnyerték a megszentelő kegyelmet. A mennyországba kerültek, és mind a kilenc angyali kar szolgálja Istent, akit azóta is boldogan látnak. Mi, emberek nemcsak lelket kaptunk, hanem gyarló testet és emiatt a földön kell élnünk egy ideig. A testünk bűnre hajló, ezért az Isten Fiának meg kellett testesülnie, hogy tudjon szenvedni és meghalni és ez által megválthasson bennünket. A szombathelyi Ferences Hittudományi Főiskolán hallottuk először, hogy világhíres rendtársunk, Boldog Duns Scott János atya azon a kérdésen töprengett, hogy lehetséges az, hogy a Fiúisten azért lett emberré, mert az emberek vétkeztek és csak akkor lehettek újra Isten fogadott gyermekei, a Fiúisten fogadott testvérei,amikor megtörtént a megtestesülés és a megváltói kereszthalál. Duns Scott szerint lehetetlen, hogy a bűn legyen kiváltó oka a nagy ajándéknak, a megtestesülésnek. Azóta sokszor olvastam és igen nagy örömmel magyaráztam azoknak, akik érdeklődtek a hit mélyebb titkai felől. A Mennyei Atya örök terve volt a megtestesülés, és a Fiúisten az Atya terveivel egyetértve az iránta és jövendő embertestvérei iránt táplált szeretetből vállalta a megtestesülést. Legyünk egyre tökéletesebb ismerői Isten titkainak. Ezek örök és boldogító igazságok.

Böjtölő Szent János főpap

Böjtölő Szent János főpap

Szentünk Konstantinápolyban született. Szülei iparosnak szánták azért először aranyműves mesterséget folytatott. Erényes, jámbor, idegeneket befogadó, istenfélő ember volt. Egy ideig vendége volt a palesztinai szerzetes Euszebiosz. Látva János istenfélő életét, említést tett róla Eutyches konstantinápolyi pátriárkának. Ő ezért diakónussá szentelte. Még ebben az időben a következő látomása volt Szent Lőrinc templomában imádkozva, látta, hogy sok szent, az oltárban ragyogó ruhát vesz magára, és gyönyörű éneket énekel. Kijött eztán az oltárból egy ember, kezében egy edénnyel, amelyből bőséges alamizsnát osztott az egybegyűlt szegényeknek. Egyszerre az edény kiürült. Ez a látomás előre jelezte János jövendő méltóságát, de jövendő irgalmas lelkületét is a szegények iránt.

Eutyches pátriárka halála után az emberek választása Jánosra esett. Őt akarták pátriárkájuknak. János nagyon nehezen, csak egy égi látomásra fogadta el a főpapságot. Addigi megszokott erényes életét továbbra is folytatta. Kitűnt a böjtölésben, ezért kapta a „Böjtölő” elnevezést. Jótéteményeit még szélesebb körben tudta osztogatni. A hozzá forduló szegényektől nem sajnált semmit. Annyira adakozó volt, hogy halála után néhány ócska ruha maradt csak hagyatékában.

A szentéletű főpap sokat imádkozott. imádságával védelmezte székvárosát az idegenek betörésétől. Ugyancsak imádságával segítette híveit különféle ügyes-bajos dolgaikban, védelmezte őket a látható és láthatatlan ellenségek ellen. Lelki nyájából igyekezett mindenféle rosszat kiirtani. Midőn egyszer Konstantinápolyban Pünkösd előtti napon lóversenyt akartak rendezni, a szent főpap térden állva kérte Istent, hogy ezt akadályozza meg. Isten, villámlással, viharral, esővel oszlatta szét az ünnepet semmibe vevő emberek látványosságát.

Szent János Istentől csodatevő erőt is kapott. Sok csodás gyógyulás történt imádságai által. Sok terméketlenségben szenvedő asszonynak oldotta fel terméketlenségét a szent imádsága. Imádságával ki tudta űzni a megszállt emberekből a tisztátalan lelket. Szellemi nyáját bölcsséggel kormányozva, Isten előtt kedves és önmegtagadásban kitűnt életét tisztes öregkorban fejezte be 595. szeptember 2-án. Holttestét a Szent Apostolok templomában temették el az oltár alá, lelke pedig a mennyei lakásokba költözött.

 

Interjú Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia új elnökével

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) őszi rendes ülésén, a mai napon megválasztották az új tisztségviselőket. Az MKPK új elnöke Veres András szombathelyi megyéspüspök lett. A megválasztását követően kérdeztük.

– Mit jelent, amikor az ember bent ül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) rendes ülésén, és megválasztják a testület elnökévé?

– Mindenekelőtt azt kell elmondanom, hogy váratlanul, meglepetésszerűen ért a megválasztás, nem készültem rá, olyannyira nem, hogy a kétnapos ülésnek megfelelően csak két váltás ruhát hoztam magammal. De nyilvánvaló, ha belegondol bárki, azt megtiszteltetésként kell venni, ha a püspöktársai bizalmat szavaznak neki. Miután ezt a bizalmat éreztem a szavazásban, örömmel és készséggel mondtam igent. Egy pluszszolgálat, egy pluszfeladat, de igyekszem megfelelni a kihívásnak.

– Elnök úr nyolc évig volt az MKPK titkára, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, melynek kapcsán olyan jelentős feladatokat is ellátott, mint a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) program vezetése, amely a szombathelyi megyéspüspöki teendők mellett széles spektrumot nyújtott a Magyar Katolikus Egyházról és a magyar társadalomról. Milyen elképzelésekkel kezdi meg elnöki mandátumát?

– Azt gondolom, hogy ehhez a feladathoz, amihez most megbízást kaptam, legfőképpen a titkárságom ideje alatt szereztem tapasztalatot, akkor láttam át, mi a püspöki konferencia célja, rendeltetése, hogyan működik, milyen feladatai vannak. De kétségtelen, hogy más a helyzet, amikor az ember titkárként az elnök vagy a konferencia megbízásából jár el, vagy amikor már a döntéseket magának kell meghoznia. Természetesen egyházmegyés püspökként is már éreztem a döntéshozatal súlyát, biztos, hogy ez is fog segíteni abban, hogy a munkámat itt is megfelelően tudjam ellátni. Éppen a KATTÁRS kapcsán kell elmondanom, hogy megválasztásom okán ezt a szolgálatot átadtam a mai napon. Kértem a konferenciától felmentésemet a bizottság vezetése alól, illetve, hogy jelöljék ki annak új vezetőjét. Székely János püspök urat nevezték ki.

Nagyon szép élmények kötődnek ehhez a rendezvényhez, mert láttam, hogy rendkívül nagy szükség van rá, nagyon sokak felé új evangelizációt tudunk ezáltal végezni, de nem utolsósorban azért is, mert azt gondolom, senki számára nem kétséges, hogy a Katolikus Egyház társadalmi tanítását nem ismeri a magyar társadalom, még a hívőket is ide sorolnám. Bár egyéni érdeklődésből biztos vannak köztük, olyanok is, akik teljes mélységében nem ismerik azt. Miután sikeres volt a rendezvény, a püspöki konferencia eldöntötte, hogy folytatni kívánjuk. Nagyon jó volt látni, hogy nagyon sok ember, hívők és nem hívők egyaránt eljönnek, és szívesen bekapcsolódnak abba a szellemi párbeszédbe, ami ott egy-egy sátorban zajlik. Örömmel látjuk együtt összegyűjtve azokat a tevékenységeket, szervezeteket, amelyek szétszórtan az ország különböző pontjain működnek, de sokan nem tudták, hogy ilyen sokszínű egyházunk élete a társadalmi kérdésekkel kapcsolatban. Erre a résztvevők örömmel, a nem hívők csodálkozással tekintenek, és megértik, hogy a Katolikus Egyház jelenléte nemcsak a hívőket, hanem őket is szolgálja.

– Az állam és az egyház viszonyát hogyan látja püspök úr eddigi tapasztalatai alapján?

– Ha visszagondolok nyolcéves titkárságom idejére, akkor azt kell mondanom, hogy volt meleg is meg hideg is, de összességében úgy látom, napjainkban sokkal kiegyensúlyozottabb, ugyanakkor nagyon formálódó helyzet van. Mindig is lesznek vitás kérdések, hiszen ahol két ember van, ott sem tudnak feltétlenül egyformán gondolkodni. Nem is hiszem, hogy kell, hiszen ez megtermékenyítő lehet a másik ember gondolkodására. És különösen akkor, ha intézményrendszereket kell fönntartania egy kormánynak, egy egész ország igazgatásában kell gondolkodni, ebből szükségszerűen támadnak esetleg nézeteltérések is, de a szándék, amit megtapasztaltam az elmúlt időszakban és az elmúlt öt évben, az nagyon pozitív. Bízom benne, hogy az elkövetkező években még inkább meg fogok tudni győződni erről.

– Titkárként egyik legfontosabb tevékenysége a kommunikáció volt. Hogyan látja a mai megváltozott világban – hiszen azóta webkettes tartalmak (Facebook, YouTube stb.) léptek színre – merre tart a Magyar Katolikus Egyház kommunikációjában?

– Az elmúlt tíz évben, ameddig országos szinten nem foglalkoztam az üggyel, minden megváltozott, lehetőségeink óriásira nyíltak, de természetesen az egyházmegyén belül ezt igyekeztem is valamilyen szinten megvalósítani. Nyilván nem áll rendelkezésünkre sem személyi állományban, sem anyagiakban olyan rendszer, amit tudnánk erre használni. Viszont föl kell építeni. Én is erre törekedtem az elmúlt években Szombathelyen. Olyan személyeket kerestem, olyan eszközöket szereztünk be, amelyekkel ez megvalósítható volt. S ezt, úgy gondolom, országos szinten is meg kell tennünk, hiszen az egyház akkor hibázna leginkább, ha nem kommunikálna. Nekünk kötelességünk az evangélium hirdetése, és ahogy Pál apostol mondta: „Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, sőt, ha alkalmatlan, akkor is tedd!” Ez a mi feladatunk.

Biztos vagyok benne, hogy azon a nyelven kell kommunikálnunk a ma emberével, amit ő beszél, amit ő használ, tehát hiába akarnánk mi elvont teológiai fejtegetésekkel eléjük állni, nem biztos, hogy célba érkeznénk. Ennek viszont a személyi, anyagi feltételeit biztosítani kell. S nem utolsósorban lelkes embereket, akik – hadd használjam most pozitív értelemben a megszállottság szót – megszállottan lelkes hívei, és ezt akarják tenni éjjel-nappal. Azt gondolom, hogy a médiumok, a kommunikációs eszközök önmagukban nem rosszak vagy jók, csak rajtunk múlik, hogy jóra és jól használjuk-e őket.


– Krisztus nyomán az egyházi élet gazdagsága folyamatosan megmutatkozik. A püspök úr Erdő Péter főrelátor mellett részt fog venni az idei családszinóduson. Hogyan tekint az újabb mandátum tükrében erre a szinódusi jelenlétre?

– Nyilván az, hogy most elnökké választottak, ebben kevésbé fog befolyásolni, hiszen korábbi döntés alapján amúgy is a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát kellett volna szinódusi küldöttként képviselnem. Tehát ebben változás nem lesz. Nagy érdeklődéssel tekintek eléje, és azt gondolom, hogy az egész világegyház életében meghatározó jelentőségű lehet ez a szinódus, még akkor is, amit esetleg nem mindenki tud, hogy ez csak egy tanácsadó testület, tehát ez a pápát semmire nem kötelezi. Csak azért hozták létre ezt az intézményt, a szinódus intézményét, mert nem lehet mindig zsinatot rendezni, tehát azért, hogy a köztes időben a pápának tanácsaival segítségére legyen a szinódus egy-egy fontos kérdésben.

Azt gondolom, senki számára nem kétséges, hogy a család témája ma a legsürgetőbb, legégetőbb kérdés. S azt is láthatjuk, hogy nemcsak Magyarországon, s nem is csak Európában, hanem szerte a világban. Talán a nagyfokú érdeklődés is ennek tulajdonítható, mert mindenki érzi, hogy ez egy olyan fontos ügy, amiben az egyháznak világos tanítást kell adnia, megismételnie, amikor szükséges megerősítenie, ahol kell, nyilván új gondolatokkal is lehet az egyház tanítását bővíteni, erősíteni, hogy Krisztus szándéka, aki szentségi rangra emelte a házasságot, megvalósulhasson minden ember életében, aki ezt az életformát, ezt az életutat járja.

– Püspök úr, hogyan írható le a megválasztásával kialakult helyzet? Megismétlődik az, ami megtörtént Paskai László bíboros idejében is, amikor Seregély István lett a püspöki konferencia elnöke…

– Talán az olvasók számára is evidens, hogy minden püspök az egyházmegyéjében önálló, teljes felelősséggel rendelkezik. Tehát a püspöki konferencia elnöke nem főnöke egyik püspöknek sem. Mindenki egyéni felelősséget hordoz, minden egyházmegye önálló. A püspöki konferencia azért lett kigondolva a II. vatikáni zsinaton – illetve a mi esetünkben már korábban is működött –, hogy egy adott területen működő püspökök munkáját segítse. Közös elhatározásokat, közös utakat jelöljenek meg maguk számára a főpásztorok, ami hatékonyabbá teszi az evangelizációt. Az mindenki számára evidens, számomra is, hogy Erdő Péter bíboros úr Magyarországon a legmagasabb rangú főpap, bíborosi mivoltánál fogva. Ő ugyanazzal a felelősséggel vezeti az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét, mint bármely más püspök a saját egyházmegyéjét az országban. Ugyanakkor ez nem lehet akadálya annak, hogy együtt is tudjunk dolgozni, és közösen tudjunk küzdeni olyan célokért, amelyek a Magyar Katolikus Egyház életét erősítik, fejlesztik, még hitelesebbé teszik hazánkban a nem hívő világ előtt is.


– Elnöki mandátuma elején mit üzen a Magyar Kurír olvasóinak?

– Tevékenyen részt vettem a Magyar Kurír kőnyomatúból elektronikussá válásának folyamatában, mint a püspöki konferencia titkára és szóvivője. Örömmel láttam az elmúlt években a hírportál rohamos fejlődését. Azt kívánom, hogy ez a fejlődés ne torpanjon meg! Ahogy akkor is megfogalmaztam, hadd fogalmazzam meg most újra, hogy a Magyar Kurírnak egy mértékadó és hivatkozási alapul szolgáló hírügynökséggé kell válnia. Talán nem hiábavaló, ha felidézem itt, hogy amikor elindítottuk az internetes változatot, egy nyugdíjas evangélikus püspök, akivel összefutottam teljesen véletlenül, azt mondta, hadd köszönje meg a Magyar Kurírt, mert több hónapos külföldön tartózkodása idején a honlapról tájékozódott a magyarországi hírekről. Így fogalmazott: „Remek. Csak csináljátok tovább!” Én is ezt kívánom: csinálják tovább ezzel a lelkesedéssel és színvonallal.

– Köszönjük szépen! És mit üzen a katolikus híveknek?

– Nagy kihívás közepette vagyunk itt, 2015–2016-ban, hiszen a világ nagy változás előtt áll. Ma kereszténynek lenni állandó hitvalló életet igényel, és ennek csak akkor tudunk megfelelni, ha mindennap készek vagyunk a krisztusi hitben elmélyülni, és elkötelezettségünknek még inkább eleget tenni – úgy, hogy nemcsak mi haladunk ezen az úton, hanem másokat is hívunk.

Veres András

1959. november 30-án született Pócspetriben. Középiskolai tanulmányait 1974–1978 között a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végezte. Két év sorkatonai szolgálat után az Egri Főegyházmegye szeminaristájaként teológiai tanulmányait előbb az Egri Hittudományi Főiskolán, majd a budapesti Hittudományi Akadémián végezte. 1983–88 között a római Német-Magyar Kollégium növendékeként előbb a Gregoriana Pápai Egyetemen, majd pedig az Alfonsiana Egyetemen tanult, ahol morálteológiából licenciátust szerzett. 1989-ben Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán doktorált.

1986. augusztus 2-án szentelték pappá Nyíregyházán. 1988–1990-ig Mezőkövesden káplánként végzett lelkipásztori munkát.

1990 és 1996 között az Egri Papnevelő Intézet teológiai tanára és prefektusa, 1994–1996-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense, 1996–1998 között a római Pápai Magyar Intézet rektora volt.

1998-tól 2006-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára volt.

1999. november 5-én II. János Pál pápa cissai címzetes püspökké és egri segédpüspökké nevezte ki. 2000. január 6-án a pápa szentelte püspökké Rómában, a Szent Péter-bazilikában. Jelmondata: „Adduxit eum ad Jesum” – „Elvitte őt Jézushoz” (Jn 1,41).

2006. június 20-án XVI. Benedek pápa szombathelyi püspökké nevezte ki. Beiktatása 2006. augusztus 5-én volt a szombathelyi székesegyházban. A Szombathelyi Egyházmegye 15. főpásztora.