Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 30., vasárnap

Sirák Fiának Könyve 82.



Egyszer pára szállt fel a földről, és megáztatta a föld egész felszínét. Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé” (Ter 2,6-7)
 
A kemény vörösagyag morzsái élő sejtekké lettek az Úr akarata szerint, kialakítva pillanat alatt a fejtől a lábakig remekül Isten akarata szerint kész embertestté, minden tökéletesen a célnak megfelelő alakban, bőrrel bevonva. Ekkor a semmiből, tehát elő nem készített lelket teremtett az Úr: a szellemi lelket. A lélekbe beleteremtette az emberi értelmet és akaratot, és az első ember személyét, aki majd a lélekkel együtt az élettelen orron keresztül az ugyancsak élettelen test kismillió sejtjébe szállva mindent élővé tesz, a testtel egyesülve öntudatra ébredve felnéz, feláll, él boldog ámulatban a környező gyönyörű világban az első ember: Ádám, a férfi. Amikor az Úr mindent átadott neki a nagyon régen kialakított paradicsomkertben, így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (18) A kigondolt segítőtárs testét Ádám oldalából kivett csontból alakította embertestté, majd a számára teremtett lelket ugyanúgy, mint Ádámét megteremtve beleleheli az asszonytestbe és nagy meglepetésként az álomból ébredező Ádámhoz vezeti. Két remek élőlény, amilyen eddig nem volt a földön. Minden növény és minden állat a tietek, uralkodjatok rajtuk! Öletekbe hullott ajándék Istentől. A láthatatlan lelketekben van a nagyon nagy érték, Isten legszebb adománya mindkettőtöknek: a lelketeket beragyogó kegyelem, a mennyei fény, amivel Isten fogad benneteket gyermekeivé és a mennyország örököseivé. Azt is elárulta még nekik: a csodálatos testeteket ti adhatjátok majd közös örömben a jövő gazdagítására, a föld örök örömére. És hozzáfűzte a legnagyobb örömforrást: Amikor közös szerelmetekből élni kezd az új ember, én teremtem neki is a lelkét, gyermekemmé fogadom és a mennyország örökösévé avatom a lelkébe teremtett megszentelő kegyelemmel. A csodálatos ajándékokhoz még a test örökös épségét is hozzácsatolta. A kert minden termését fogyaszthatták. „Aztán kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén” (2,9a) Ha majd sok évszázados földi életetek során a testnek nem lesz elég a földön termesztett gyümölcs, a természetes étkezéssel nem pótlódik valamelyik elhasznált sejt, akkor az élet fájáról biztos pótlást kaptok: levele (tea), gyümölcse mindent helyrehoz. Ha pedig lejár az általam kiírt földi életidő, átviszlek benneteket testestül-lelkestül az örök öröm és boldogság honába, a mennyországba. „De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (2,17) Ez viszont mégis megtörtént: a sátán kísértésére hallgatva Éva, majd ösztönzésére Ádám is bűnbe esett. Minden embernek meg kell halnia átmenetileg a világ végén bekövetkező feltámadásig. Ádám 930, Matuzsálem 969 évig élt.(Ter5,5.27) „Tiszteld az orvost,mert jó szolgálatot tesz, meg hát az orvos is Isten teremtménye. A gyógyulás úgy jön a Magasságbelitől, mint az ajándék, amit a királytól kapsz. Tudása miatt az orvos emelt fővel járhat, még a hatalmasok körében is megcsodálják. A gyógyszereket a földből adja az Úr, és az okos ember nem veti meg őket. Vajon nem fától lett talán édes a víz, hogy így megmutassa, mily erő van benne? Az embernek is ő adott értelmet, hogy magasztalja hatalmas műveit. Ápolás, enyhítés céljára használja a gyógyszerész is a gyógyszert, azért készíti. Működése soha meg ne szűnjék, jóvoltából az egészség terjed a földön. Fiam, ne késlekedj, hogyha megbetegszel, imádkozz az Úrhoz, ő majd meggyógyít téged. Menekülj a bűntől, és legyen tiszta a kezed, tisztítsd meg a szíved minden gonoszságtól. Mutass be tömjén és lisztláng áldozatot, s adakozz bőkezűen, amint telik tőled. De hívd az orvost is, az Úr alkotta őt is, ő se hiányozzék, mert rá is szükség van. Van, amikor az ő kezében van az egészség, mert hiszen ő is könyörög az Úrhoz, hogy munkája nyomán javulás álljon be, s adjon gyógyulást az élet javára. Az, aki vétkezik Teremtője ellen, az orvosoknak kerül a kezébe” (38,1-15)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése