RÓMAI SZENT HYPPOLIT

Szent Hyppolit és vértanútársai

Szent Kenszorin II. Claudius császár uralkodása idején első hivatalt töltött be. Feljelentés alapján az ítélőszék előtt állva, bátran megvallotta keresztény hitét. Ezért börtönbe zárták. Ott sok csodát tett sőt még halottat is feltámasztott. Azok a katonák, 20-an, akik látták ezt, hittek Krisztusban, ezért mindnyájukat lefejezték.

Ugyancsak feljelentették keresztény hite miatt Chrisiát, a boldogságos szüzet. Különféle kínzások alá vetették, és végül nyakára követ kötve a vízbe fullasztották. Szent Szabint szintén megkínozták hite miatt, a kínzások közt adta vissza lelkét Istennek. Mindezekről tudomást szerzett Hyppolit Róma püspöke. Idős kora ellenére elment a helytartóhoz és szóvá tette embertelenségét. A helytartó szolgái kiverték szemét és más kínzások után, kezeit és lábait összekötözve a tengerbe dobták. Mindnyájan 269-ben szenvedtek vértanúságot Krisztusért.

Az Eucharisztikus Világkongresszus hetedik napja

Az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hetedik napjáról, január 30-áról Török Csaba helyszíni tudósítását olvashatják.

Az utolsó munkanapon reggel a laudest Angel Lagdameo püspök vezette. Ezt – egy rövid, vallásos témájú bemutató után – a szombati nap főelőadása, Timothy Dolan New York-i bíboros, érsek katekézise követte, amelynek témája ez volt: Az Eucharisztia és Mária. A főpap a teológia és a lelkiség szempontjából világította meg azt a szoros és mély kapcsolatot, amely az Istenanya és az Oltáriszentségben jelen lévő Fia között fennáll. Ez a kötődés szép kifejezést nyer az imádságban, az egyház szertartásaiban, de a népi vallásosságban is.

Ezután a Thaiföldről érkezett Sarindhorn Mativachranon kapta meg a szót. A politikai, gazdasági nehézségektől és természeti csapásoktól erősen terhelt távol-keleti országból érkezett hölgy tanúságtételében arról beszélt, hogyan lehet nem egyszerűen csak túlélni, de sikereket is elérni és előrehaladni a hit segítségével a legrosszabb körülmények között is.

Lévén hogy a napi szentmisére délután került sor, a délelőttben helyet kapott még egy előadás. Cyril Alexrod atya és Ralph testvér azzal a kérdéssel foglalkoztak, milyen módon lehet lelkipásztori gondoskodással fordulni a siketek, a vakok, a fogyatékkal élők felé.

Az ebédszünetet követően a megkezdett tematika folytatódott. Stephanie Authier és Matthew Hysell testvér előadásának a következő volt a címe: Siket katolikusok, vezetők és tanítók. Ezután Charlie Dittmeier és Min Seo Park szerzetestestvérek számoltak be a délkelet-ázsiai siketmisszióról és -szolgálatról.

Az Irgalmasság Szent Éve 61.

Az Irgalmasság Szent Éve - Gyalogösvény

Mindenki tudja, hogy mit jelent ez a szép magyar szó: ösvény.Aki vidéken született, valószínűleg ismeri,de a városlakók nem biztosak benne. Kisdiák koromban a csurgói református Csokonai Vitéz Mihály gimnáziumban tagja voltam az iskola énekkarának. Egyik jeles református püspökük tiszteletére szobrot emelt az iskola. Ebben a kórusnak komoly szerepe volt: énektanárunk írta az iskola hálás köszöntőjét. Az első énekpróbán tősgyökeres falusi fiú lévén kissé meglepődtem a második versszak két első szaván: „Szederindák, Gyalogösvény” Nem kérdeztem, mert szerettem mindent magam kitalálni, hogy mit keres egy református püspöki köszöntőben a Szederindák, Gyalogösvény, és némi fejtörés után a szöveg folytatása megoldotta a dilemámat: Szederindák. Gyalogösvény: Lánglelkedből sugárzó fény”. Az ösvény szó ilyen összetételben addig nem került elém, de megjegyeztem: a nálunk gyalogútnak ismert kifejezés egy szép irodalmi változata. Aki azonban nerm járt réten vagy szántóföldeket keresztül szelő megközelítő úton, amelyen csak kizárólag gyalogolni volt szabad és nem is lehetett másként elképzelni,lelépni a gyalogútról, csak ha szemközt jött egy gyalogos, megértette a gyerek is, hogy ez az útfajta csak körültekintő módon volt igénybe vehető. Viszont igaz, hogy csak egy méter hosszan volt egyenes, mert annyi látnivaló volt lent, fönt, jobbra, balra. Egyenes gyalogútat nem láttam még sehol. Az üdvösség gyalogútját viszont a fontos vendégnek meg kellett egyenesíteni, hogy a fontos tennivalóra szánt drága időt ne kurtítsa meg még egy félrelépés miatt elvesztett időcske sem. A dús oxigén, a szemet öregkorig karbantartó finom színek mind háttérbe szorulnak, ha Jézusról, üdvösségről van szó. „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit”

Évközi. 3. hét szombat

Évközi. 3. hét szombat      
2Sám 12,1-7a.10-17;Mk 4,35-40  
„Te vagy az az ember” 

Már régen Dávid felesége volt Uriás özvegye, Betsabé, és Dávidnak olybá tűnhetett, hogy a nagy erkölcsi problémát, Betsabéval történt házasságtörését okosan eltussolta, az asszony férjének halálát hősi halálnak álcázva remekül elrendezte, sőt már a gyermek is megszületett, Isten akkor döbbentette rá tette gonoszságára. Dávid szerette Istent, és igyekezett igazságosan uralkodni. Ezen a téren indult el bűnének büntetése is. Egy napon barátja, Nátán próféta kereste fel. Felháborodva elő adta,hogy egy nagyon gazdag ember vendéget fogadott, és lakomáját a helység legszegényebb emberének kedvenc juhából főzette meg. A keleti érzékletességgel előadott igazságtalan cselekedet azonnali kemény ítélet meghozatalára ösztönözte a királyt: „Az úr életére mondom, hogy halálfia az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el” (6) Nátán erre azt mondta a barátjának: „Te vagy az ember. Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam Saul házát, öledbe adtam urad feleségeit, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyat cselekedve, ami gonosz az én színem előtt” (7-9) Abban az időben Isten elnézte még, hogy az emberek a házasságot ne Isten eredeti szándéka szerint vegyék, és többnejűségben éljenek. Ez akkor még gyengeségnek, éretlenségnek minősült. Ahogyan azonban Dávid egy házasságban élő asszonyt elcsábított, majd a férjét az ostrom áldozatának tűntetve végeztette ki, ez már Isten szemében gonosznak minősült. Súlyosan felelni kellett érte. A büntetés Dávid családját érte: „Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe vettél engem, s elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen”. (10) Ezzel Isten védte és védi az idegenből bevándoroltak természetes jogait. Kimondja azt is, hogy aki titokban cselekszik Isten akarata ellenére a házassági jog sérelmére valamit, Isten azt később a család történetében nyilvánosan bünteti. Dávid, aki azt hitte, neki mindezt szabad volt megtennie, összeroppant Isten ítéletét hallva. Későn ugyan, de bevallja bűneit és ezzel megnyeri Istentől a bocsánatot a bűneire. De nem nyeri el a büntetések feloldását, amik a bűnökért járnak. Ide tartozik Betsabétól született kisfia betegsége, aminek ideje alatt Dávid szigorúan böjtölt, vezekelt, de az ártatlan kisded életét nem tudta megmenteni. Később saját fia, Absalom, hajtotta végre apján és házán a többi büntetést. A mi társadalmunk nemcsak gonosz dolgokat művel a családokban Isten ellen, de bűneit belátni sem hajlandó. Ez a gonoszság előbb-utóbb nagyon kemény büntetésre számíthat. Ne feledje senki: Isten a bűnöket az első bocsánatkérő szóra megbocsátja, de a büntetéseket teljesen el nem engedi. Imával és vezekléssel viszont lehet könnyíteni azokon is.

EMEZAI SZENT SZILVÁN

Szent Szilván és vértanútársai

Numerián császár uralkodása idején (283-84) üldözést rendeltek el a keresztények ellen. Emeza város parancsnokánál feljelentették a város püspökét Szilvánt. A püspök Lukács diakónusával és Mokiosz felolvasóval együtt megkötözve az ítélőszék elé került. Hitükben való állhatatosságuk miatt ütlegelték, börtönbe vetve éhséggel és szomjúsággal kínozták, végül arra ítélték, hogy vessék őket vadállatok elé. A vesztőhelyen azért imádkoztak, hogy haljanak meg. Közben imádságukat Isten meghallgatta. Meghaltak, és vértanúi tetemükhöz a vadállatok nem nyúltak. Éjjel a keresztények titokban tisztelettel temették el őket. Ez 312-ben történt.

Az Eucharisztikus Világkongresszus hatodik napja

Az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus január 29-i, pénteki napjáról Török Csaba teológus tudósítását olvashatják a Fülöp-szigeteki Cebuból.

A Cebuban megrendezett 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hatodik, pénteki napján a reggeli dicséret imádságát Reynaldo Evangelista, a Fülöp-szigeteki Imus püspöke vezette. Már délelőtt megkezdődtek az 1881 óta megtartott kongresszussorozat szervezésével kapcsolatos megbeszélések. Pénteken került sor Az Egyház Eucharisztikus Művei Világszövetségének közgyűlésére. Ez a francia gyökerű szervezet gondolatiságában kapcsolódik az első, lille-i találkozóhoz, amelynek szellemi anyja és atyja Emilie Tamisier, illetve Eymard Szent Péter Julián voltak.

Eközben a többi küldött és résztvevő a csarnokban John Onaiyekan nigériai bíboros, abujai érsek előadását (Az Eucharisztia: párbeszéd a szenvedőkkel és a szegényekkel) hallgathatta meg. Az afrikai főpap a kontinens vallási vezetőit egyesítő tanács társelnöke, valamint a Religions for Peace (Vallások a Békéért) világtanács társmoderátora.

Ezt követte Georgia Cogtas tanúságtétele. A Fülöp-szigeti lelkipásztori munkatárs egybegyűjti és közösséggé szervezi az utcagyerekeket, egyszerre oktat nekik hittant és élelmezi őket. Mivel ő maga is utcagyerek volt, jól ismeri ezt a nehéz élethelyzetet, de azt is tudja, mire van igazán szükségük a gyermekeknek.

Mivel pénteken délutánra a Capitol Groundon készítették elő a szentmisét, a délelőtt során még egy második katekézis is belefért a programba. Ennek megtartására Oswald Garcia mumbai (Bombay) bíboros érseket kérték fel, aki megírta a szöveget, de személyesen nem tudott Cebuba látogatni, így Dominic Jala indiai szalézi püspök olvasta fel gondolatait. A katekézis témája az Eucharisztia volt a vallásközi párbeszédben.

A Rómában tanult indiai bíboros egy élet tapasztalatával rendelkezik annak kapcsán, mit jelent a vallások (hinduizmus, buddhizmus, iszlám, kereszténység és kisebb vallási csoportok) együttélése a világ második legnépesebb országában. Arra is rálátása van, hogy a kisebbségben lévő kereszténység miként tudja megkísérelni a párbeszédet más vallások többségi közegében, a dialógusban a misszió útját is meglátva (egész Ázsiában a keresztények aránya kisebb mint 5%). Ugyanakkor az Eucharisztia mint „kozmikus szentség”, az ég és föld találkozása (Ferenc pápa kifejezését idézte itt az indiai bíboros, amely utal P. Teilhard de Chardin jezsuita Mise a világ fölött című írására), üzenetet jelent mások számára is, hiszen az étel, az étkezés lelki és szakrális tartalommal bír más vallásokban is.

Az ebéd utáni délutáni idősávban újfent a siketpasztoráció került a középpontba; a virtuális tanítás és az új médiumok, valamint a plébániai befogadás lehetőségeiről esett szó.

Ezeken az előadásokon már kevesen maradtak, hiszen sokan már a szabadtéri misére s az azt követő, háromórásra tervezett, a városon végigvonuló eucharisztikus körmenetre készültek.

Az Irgalmasság Szent Éve 60.

január 29.

Bosco Szent János ünnepe (január 31.)

Imádkozzunk a Don Bosco Nővérekért!

• Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek

Alapítójuk: Szent Bosco János, Szent Mazzarello Mária

Karizmánk a fiatalok, illetve a gyerekek nevelésére irányul, Don Bosco Megelőző nevelési módszere szerint. Don Bosco szerint nevelni csak a szíven keresztül lehet. A nevelő az Isten szeretetének a jele.
Magyarországon három közösségben szolgáljuk a fiatalokat és a gyermekeket: óvodákban, iskolákban, főiskolai kollégiumban és oratóriumokban. Rendünk – a szerény kezdet ellenére – elterjedt az egész világon, 95 országban van jelen, mind az öt kontinensen.

Lelkiségünkből:

„Da mihi animas, caetera tolle - Lelkeket adj nekem, a többit elveheted!" Don Bosco jelmondata

Évközi 3. hét péntek

Évközi 3. hét péntek

Sajnos, nemcsak Isten igéje, hanem a rossz, a bűn is az elvetett mag módjára fogan meg, csírázik ki, s szökken szárba a szívünkben, ahogy ezt a mai Olvasmányban látjuk. A talaj jól elő van készítve: Dávid katonái véres csatákat vívnak az ellenséggel, ő pedig ahelyett, hogy velük harcolna, mint régen, nyugodtan sziesztázik, és palotájának lapos tetején sétálgat. Lustaság, testies kényelmesség ez, nem Isten áldotta pihenés. Az a fajta életvitel, amely egyenesen vonzza a gonoszt, hogy könnyedén, szinte észrevétlenül elhintse a bűn magvait a lélekben. Már csak egy átlagos, máskor talán közömbös és veszélytelen inger, egy fürdőző nő látványa kell, amely ellenállhatatlanul hatalmába keríti az érzékeket, elhomályosítva minden józan megfontolást. Ettől a pillanattól kezdve a bűn magától hoz termést. Félelmetes mechanizmus indul be: az értelem, az erkölcsi törvény többé nem jut szóhoz, Isten eltűnik a lélek horizontjáról, s nem számítanak már a várható következmények sem. Előbb megtörténik a házasságtörés, majd következik a szükségszerű színlelés, képmutatás, hazugság, s szinte magától értetődően a mindezt betetőző gyilkosság.

Ijesztő, hogy korunk eszménye éppen ez a puhányság, a hedonizmussal párosult szellemi-lelki tunyaság, s a modern szórakoztatóipar egyebet sem tesz, mint szórja a bűn magvait a leromlott immunrendszerű lelkekbe. Sokan Isten csodáira várnak, nagy megvilágosodásra, lelki élményekre, misztikus tapasztalatokra, hogy elindulhassanak az életszentség útján, holott csak a testies, élvezetközpontú életmóddal kellene szakítaniuk.

Urunk Jézus, hálát adunk Neked azért a jó magért, azért az életcsíráért, melyet a hit és a keresztség által elvetettél lelkünkben, s azért a sok-sok finom belső érintésért, sötétben kigyúló világosságért, mellyel segíted kibontakozni az Isten országát bennünk és körülöttünk. Állj mellettünk, kérünk, továbbra is kegyelmeddel, hogy kitartsunk az üdvösség útján, le nem becsülve a hétköznapi jó cselekedeteket, a hűség apró gesztusait, s így a bűn magvai helyett a Tőled kapott jó csírái foganjanak meg, szökkenjenek szárba és hozzanak bőséges termést életünkben.

BOLDOG FREINADEMETZ JÓZSEF

BOLDOG FREINADEMETZ JÓZSEF 

misszionárius 

(1852-1908)

Tirolban született. Középiskolai tanulmányait Bressanoban végezte. Ugyanitt szentelték pappá, és mint segédlelkész működött a Szent Márton templomnál. Ez időtájt alakult meg az Isteni Ige Társaság a hollandiai Steyl-ben (B. Janssen Arnold alapította). József atya az elsők között lépett be a rendbe. 1879-ben Kínába küldték. Ápr. hónapban érkezett Hongkongba. Egy év múlva annyira haladt a kínai nyelvben, hogy már tudott gyóntatni. Több missziós helyet bejárt, hogy ismerkedjék Kínával és népével. 1880-tól kínai öltözetben járt. 1882-ben rendtársával, Anzer püspökkel önálló missziós területet kap Dél-Shantungban. A lakosság száma 12 millió, a keresztények száma kb. 200. Itt élte áldozatos missziós életét sok viszontagság közepette. Egyszer (1889- ben) majdnem vértanú lett. Egy jóindulatú kínai vezető mentette meg a félrevezetett tömeg ütlegelésétől. Máskor meg gyanútlanul imádkozta a breviáriumát egy halmon; nemsokára kínai nők csapatostul vonultak fel olajmécsessel, hogy „az európai ördögtől megsértett istenséget kiengeszteljék.” Az 1900-ban kitört nagy üldözés, a boxerlázadás elől a verbita atyák biztonságos helyre menekültek. Az üldözés elmúltával újra visszatértek missziós helyükre. Ebben az évben József atya lett a missziós területen élő verbiták tartományfőnöke. Központi ház építésébe kezdett Taikiában. Nagy bölcsességgel, szelídséggel vezette a rábízottakat. Egyik levelében rendtársát a jókedv megőrzésére buzdítja. 1904-ben meghalt Anzer püspök. Rendtársai József atyát szerették volna püspöknek, de más személyek; érdekek másképp döntöttek. 1907-ben a verbita misszió 25. évében így számolt be az elért eredményről: 25 évvel ezelőtt 158 kereszténnyel kezdtük. Ma 40 ezer a keresztények száma és ugyanannyi a hitújoncé. Ugyanez év decemberében tífuszban megbetegedett. Mikor közel érezte végét, bocsánatot kért mindenkitől, a nevén lévő ezer márkát szétosztotta a rendtagok között, kérve, hogy ki-ki mondjon érte egy-egy szentmisét. „Teljes bizalommal halok meg az isteni Szív iránt - mondta -, bízva védőszentemben, Szent Józsefben, a haldoklók patrónusában. Összes testvéreimtől kérem a megemlékezést rólam, valahányszor a szentmisét bemutatják. A szép mennyország egyesítsen bennünket mindörökre.” Küzdelmes, szép életét szép halállal fejezte be, VI. Pál pápa avatta boldoggá 1975-ben. Elsősorban a verbita rend tekinti sajátjának, de a ferences III. rend is magáénak mondhatja: életében a ferences III. rendhez tartozónak vallotta magát és ferences erényekkel tündökölt.

József atya Kínáról és a kínai misszióról:

„A kínai nem vallástalan. Ha Európa ma keresztény lenne, mint ahogy lehetne, és lenni kellene, meg vagyok győződve: akkor egész Kína keresztény lenne. De Európából a szél nagyon hidegen és gonoszul fúj. Ezért félek, hogy a szegény kínaiak pogányok maradnak, és még rosszabbakká lesznek a pogányoknál. Imádkozzanak ezért Kínáért.”

Egyik leveléből.

Imádság

Istenünk, te megadtad Boldog Józsefnek, hogy Kínában hirdesse Krisztus evangéliumát. Közbenjárására add, hogy egyre jobban megismerjünk téged, minél több jót tegyünk, és az evangélium igazságai szerint éljünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Eucharisztikus Világkongresszus – Tagle bíboros előadása a párbeszédről

Az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ötödik napján Luis Antonio Tagle bíboros, manilai érsek tartotta a főelőadást, katekézist, amelynek témája az Eucharisztia és a kultúrák közötti párbeszéd volt.

A bíboros először tucatnál is több nyelven jó reggelt kívánt, majd megvilágította, mennyire hozzátartozik emberi mivoltunkhoz a kulturális meghatározottság. A legegyszerűbb adottságok is ezt bizonyítják: Kik a hőseink? – Ha testépítők vagy szépségkirálynők, akkor ez mit árul el rólunk? Vagy a templomban: Milyen messze van a szentélytől, az oltártól az első padsor? Ez mit árul el rólunk? Hogy büntetünk és jutalmazunk? Hogyan viszonyulunk az időhöz? És hogy a tekintélyhez, a másik emberhez? A hívő megkérdezheti azt is: mit árul el Jézusról az, hogy állandóan lakomákra jár, időt szakít az emberekre, kulturális elemekből, gesztusokból építi fel életét. Mit mond el mindez róla? Ha feleletet találunk ezekre a kérdésekre, észrevesszük, Jézus valóban újraszabja a kultúra régi köntösét.

A természeti csapások, háborúk, a menekültválság átalakítják mind a kiindulási, mind az érkezési országokat. Ezekben a percekben is nő a feszültség a saját identitás megőrzése és az elkerülhetetlen átalakulás között – emlékeztetett az előadó. – Senki sem hiheti, hogy kizárhatja magát az egész világot érintő történések alól. Aki azt hiszi, hogy a saját kultúrája megőrizhető önmagában, nem érti a valóságot: a kulturális valóságot, annak ezerféle viszonyát és kötődését. Ezért ma fontosabb a kulturális párbeszéd, mint valaha. Ehhez az IQ és az EQ, az érzelmi intelligencia mellett kell a CQ, a kulturális intelligencia kvóciense is: annak elfogadása, hogy a gesztusok, szavak, magatartásminták jelentése változik kultúráról kultúrára. Nem várhatom el, hogy a másik hozzám idomuljon. Arra van szükségünk, hogy ez mindenkiben tudatosuljon, s így tudjunk párbeszédet folytatni. Az egyházban is elengedhetetlen a CQ: olykor még egy plébánián belül is eltérő kulturális közegekkel kell számolnunk.

Tagle bíboros rámutatott: mindeközben az is kihívás, hogy felismerjük, mi összeegyeztethetetlen a keresztény állásponttal. De nem szabad azt sem hinnünk, hogy megélt vallásosságunk maga a keresztény hit – sokszor kulturális szokásokhoz, és nem a hithez ragaszkodunk.

Az egyházat a misszió okán foglalkoztatja a kulturális párbeszéd. El kell felejtenünk azt az álláspontot, hogy az egyházon kívül minden rossz, hiszen a különféle kultúrák jót is hordoznak. Az egyház ebben a sokféleségben kell hogy jelen legyen – ez nem egyszerű, különösen a virtualitás korában. A cybertérben szerveződő közösségek valósak vagy virtuálisak? Egy világban, ahol a látszat, az imázs a fontos, hogyan lehetünk jelen? Meg kell adnunk magunkat a Facebook logikájának, mindig amellett döntve, ami jobb fénytörésben mutat minket? Hogyan beszéljünk így Jézus eucharisztikus jelenlétéről? Hogyan mutassuk meg, adjuk át, hogy az reális, nem virtuális? – tette föl a kérdéseket a bíboros, majd leszögezte: mi a valós jelenlét képviselői vagyunk egy virtuális kultúra világában.

Az Eucharisztia egy olyan kultúra körvonalait rajzolja meg, amely alternatívát kínál kortársainknak. Ez több szinten megmutatkozik:

1. Individualizmus és közösség ellentéte

Az individualizáció, az ember egyénivé válása fontos és értékes. Ám ha túlhajtottá válik, veszélyeket rejt magában. Hány „do it yourself” könyv jelenik meg? Mennyire népszerű a selfie! Implicit módon az mondjuk ki: én megoldom az életemet magam, nincs rád szükségem. Ez kihat mindenre: a gazdaságban a verseny fontosabb, mint az együttműködés, megjelenik a nacionalizmus, az idegengyűlölet, emberek és csoportok stigmatizálása. Mindez az individualizmus borzalmas kultúrájának következménye. Mindenáron meg akarjuk védeni az egyént, ezért gyűlöljük a migránst, a menekültet, a szegényt. Végül azonban egyedül maradunk, már szomszédaink sem lesznek. Egyedül vagyunk, és semmi mással nem foglalkozunk, mint önmagunk megvédésével. Egy hívő ember csakis kritikával fordulhat egy ilyen kultúra felé.

Az Eucharisztia kultúrája más irányba mutat. Az ősi kifejezés szerint itt con-vocatio, egybehívás és con-vivium, együttélés, közös lakoma valósul meg. Jézus széttöri az individualizmus korlátait. Meghívja a szegényt és a gazdagot. Az Eucharisztia tulajdonképpen családi asztal – a családban is van olyan, aki fogja az ételt, és elvonul vele, magában eszi meg. De az ilyen ember nem vesz részt a lakomán, nem étkezik, csak eszik. A plébánia, az egyház mint eucharisztikus családi asztal kivezet az önközpontúságból, közösséggé tesz. A liturgiának ezt a karakterét erősíti Ferenc pápa nagycsütörtökkel kapcsolatos legújabb rendelkezése is. Az eucharisztikus ünneplésnek reprezentatívnak kell lennie, meg kell jelenítenie Isten népét, az egyház közösségét, azt, hogy a szentáldozásban a hívek nemcsak Krisztus testében részesülnek, hanem az egyház testének, egymás életének is részei lesznek.

Tagle bíboros beszámolt arról is, hogy múlt októberben a Caritas Internationalis küldöttségével felkereste a macedón határon fekvő görög Idomeni városka menekülttáborát. Túl az emberi nyomoron, az elutasítás drámája volt a legfájdalmasabb. A főpap itt találkozott a város alpolgármesterével, aki ételt osztott. Megkérdezte tőle, miért teszi ezt, már így is túl sokat dolgozik. A válasza ez volt: „Az őseim is menekültek voltak, nekem menekült DNS-em van. Akik itt vannak, mind az én vérem, az én testvéreim.”

2. A szemeteskosár, a selejtezés kultúrája

Korunkat a vásárlás, a felhalmozás jellemzi, ami egyenlőtlenséget és közönyösséget szül. Nem paradoxon, hogy minél többet halmozunk fel, annál többet dobunk ki? Hogy a kidobott szemét módjára selejtezzük le az embereket? Sokszor amikor segítünk, akkor is csak selejtezünk. A Yolanda tájfun után, a segélycsomagok átrakodásakor – idézte fel Tagle bíboros – menyasszonyi ruhát is talált. Ki dob ki ilyesmit? És kinek van erre szüksége? Mit gondolnak az emberek, amikor eldobják a házastársukat, a magzatukat, a barátaikat, a szegényeket, a menekülteket?

Az eucharisztikus kultúra megtanít arra, hogy mindent ajándéknak, ne pedig kidobható tárgynak tekintsünk. A nehezen tanuló diák érték vagy leselejtezhető tehertétel? A politikusnak az adóforintok ajándékok a köz javára, vagy a barátaik és pártjaik érdekében eltékozolható források? A püspök számára egy önállóan, alternatív módon gondolkodó pap érték, vagy valaki, akit le kell selejtezni? Hány pap szenved az elvetettség érzésétől! És a plébánosnak kik a hívei: ajándékok vagy eldobható terhek?

Hány elvetett, leselejtezett ember van a Bibliában! És ők megannyiszor mint Isten ajándékai térnek vissza övéikhez, mint azt Jákob fia, József története mutatja. Isten megtanítja nekünk gyöngéd és oltalmazó szeretetét, hogy így megnyíljon a szemünk, és lássunk.

Amikor misére készülünk, fontos-e, hogy a kenyér lisztje tisztességes forrásból érkezik-e, hogy a bor megtermelésekor megfizették-e a munkát, hogy az oltárra tett virág nem szolgák munkájából való-e? Megköszönjük-e mindazt, amit kapunk: a szállodai reggelit a konyhán dolgozóknak, az utazást a sofőröknek, az együttléteket a szervezőknek? Az Eucharisztikus Világkongresszusnak a köszönet és ajándék kultúráját kell megvalósítania.

A manilai érsek újra felidézte idomeni élményeit. Találkozott ott egy filippínó házaspárral. Ők menekültként telepedtek le Ausztráliában, onnan érkeztek egy európai körútra. Amikor látták a szörnyű menekülthelyzetet, megszakították útjukat, s gyermekükkel együtt elhagyták a turistacsoportot, hogy szolgáljanak. Ők valóban az eucharisztikus kultúra képviselői.

Előadása végén minden jelenlévőt ennek a kultúrának a felépítésére és kiterjesztésére kért és biztatott Tagle bíboros.

Az Irgalmasság Szent Éve 59.

január 28.

Aquinói Szent Tamás ünnepe

Imádkozzunk a domonkosokért!

• Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége

Alapítójuk: Szent Domonkos

A hitszónok testvérek Szent Domonkos által alapított rendjéről ugyanis „kezdettől fogva ismert, hogy különösen az igehirdetés és a lelkek üdvössége érdekében jött létre”. Testvéreink tehát, alapítónk parancsa szerint, „a maguk és mások üdvösségét előmozdítani akaró férfiakként, mindenütt tisztességesen és szerzeteshez illő módon viselkedjenek, mint az evangélium szerinti emberek, Üdvözítőnk nyomdokait követve, Istennel, avagy magukban, vagy felebarátaikkal Istenről beszélve.” (A Rend Alapkonstitúciójából)
Az egész világon mintegy 5000 domonkos testvér él a Szent Domonkos által ránk hagyott életformában, hogy a szemlélődés gazdagságából kiindulva és az igehirdetésnek mindig új módjait keresve tegyen tanúságot a minden embert üdvözíteni akaró Isten jóságáról.

Lelkiségünkből:

„Szemlélődni, és a szemlélt igazságot továbbadni” Aquinói Szent Tamás
„Mindig Istennel vagy Istenről beszélt” Szent Domonkosról kortársai
„Dicsérni, áldani, hirdetni” A rend egyik jelmondata

Évközi. 3. hét csütörtök

Évközi. 3. hét csütörtök           
2Sám 7,18-19.24-29; Mk 4,21-35
„Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgád házáról”

Nátán, Isten prófétája elmondta Dávidnak mindazt, amit a királyok közül senki más nem hallott csalhatatlan isteni üzenetként családja javára. Azt, amit messiási üzenetként hozott Dávidnak Nátán, hogy az ő családjából születik majd meg a Megváltó, ilyet más családfő nem hallhatott. Dávid boldog volt, azonnal elindult a szent sátorhoz. Ott akart imádkozni az Úr ládája, a szövetség szekrénye előtt. „Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél? Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt Uram, Isten, ki a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten!” (7,18-19) Igen, ha az embert Isten arra méltatja, hogy felemeli házát, szeretett gyermekeit, már ismert és majd eljövendő unokáit, Istennek az a törvénye, hogy ezt meg kell köszönni neki. Minden hatalom Istentől jön, ezt az okos hatalomviselő tudja és megköszöni neki népe színe előtt is. Az ostoba ember, aki azt hiszi, hogy a hatalom kijár neki, sőt a hatalommal még azonosítja is önmagát, az nagy szégyen. „L’état, c’est moi” (az állam én vagyok), mondta a fényben úszó francia király. Ha tudta volna, hogy utódait hogy mészárolják le lázadó alattvalói, talán tudott volna gondolkodni: Istennek tartozunk köszönettel mindenért.„Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük” (24) Ebben a magasztos órában Dávid megköszöni az Úrnak, hogy Izraelt, a maroknyi népet tette meg saját népének. Nem engedte, hogy bálványt, fa- és kődarabokat imádjanak Isten helyett. Mennyire szégyellte volna Dávid, ha Isten előre megmondja neki,hogy kései unokáját, a Messiást, az Isten megtestesült Fiát miként vádolják ezer év múlva Izrael akkori fiai saját főtanácsuk előtt, de a megszálló római helytartó színe előtt is. (Mt 26,59-68; 27,11-26) Dávid ezután saját családjának felmagasztalásáért hálálkodik. „magasztalják nevedet mindörökké, és mondják: a Seregek Ura az Istene Izraelnek! s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt” (26) Milyen gondosan feljegyezte ezer év múlva ennek a jövendölésnek beteljesülését a nem zsidó, hanem görög evangélista, Lukács: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége” (Lk 1,30-33) „Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram, Isten, te mondtad, és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké”. (29) Ezért köszönti Máriát Gábor főangyal ezer év múlva imígyen:„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28) Ezért kell kimondania Erzsébetnek Mária látogatásakor:„Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42) és ezért ismételjük naponta rózsafűzért imádkozók, ugyanezt. Ha pedig jönne olyan kor, hogy ezt megszűnnének mondani, akkor a kövek fogják kiáltani (Lk 19.40)

Korzikai Szent Devóta

Korzikai Szent Devóta

 vértanú. 

303.

 

Korzikán ölték meg Dioklecián idejében. Monakóba szállították testét. Monako nemzeti védőszentje.

A Fülöp-szigeteki fiatalok tanúságtétele – ünnep, tánc és karitatív szolgálat egysége

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében minden este kulturális-vallási programokra kerül sor, amelyek során megmutatkozik az egyháznak egy lelkes, energiáktól áradó arca, ami nagyon sok mindent üzen nekünk. Török Csaba teológus helyszíni tudósítása.

Ezek egyszerre hordoznak üzenetet, szolgálják a szélesebb körű evangelizációt és adnak lehetőséget a külföldi küldötteknek, hogy betekintsenek a cebuanók hagyományaiba, életébe és hitébe. A kongresszus napjainak idejére szabadtéri színpadot állítottak fel a nemrég átadott Ayala bevásárlóközpont nyitott átriumában – itt minden este más bemutatót tartanak. A közeg kiváló alkalmat kínál arra, hogy a lendületes előadások megszólítsák a fiatalokat.

Január 26-án este a San Carlos verbita egyetem diákjai adtak műsort A hit példázatai címmel (Lányi Béla magyar verbita atya is itt tanít). A hallgatók kórusa, tánckara, színjátszó köre és önkénteseinek csoportja erre az estére kiegészült néhány akrobatikus képességű fiatal kaszkadőrrel, valamint az egyik helyi rádióadó közismert DJ-jével. A cél az volt, hogy Jézus példázatai a mai, fiatalok által is ismert és megélt valóság nyelvén szólaljanak meg. Minden egyes blokk elején a zenei aláfestés mellett kivetítették az evangéliumi szakaszokat. Ezután egy szóló énekes kortárs dalba öntve adta elő az adott példázat fő gondolatait, miközben a háttérben a táncosok és színjátszók segítségével kibontakozott a történet.

Az első szakasz a házasságtörésen ért asszony történetét mondta el. Mindez egy fiatal lány sorsán keresztül jelent meg előttünk, aki prostituálttá vált. Amikor végül HIV-fertőzött lett, a többi utcalány és az egykori barátok is elfordultak tőle – végül egy pap segítségével az egyházban talált elfogadásra és szeretetre.

Másodszor az irgalmas szamaritánus példabeszédét aktualizálták a fiatalok: a nyomor és a kiszolgáltatottság, a szegénység tapasztalata bőven nyújtott tapasztalatot, anyagot ehhez.

A harmadik feldolgozott szöveg az elveszett bárányról szólt. Az egyetemisták egy kortársuk sorsát mesélték el, aki bandába keveredett, szembesült a bűnözés minden negatív vetületével. Változtatni nem tudott, gyengének érezte magát ehhez, s állandó nyomás alatt állt. Végül egy bátor döntéssel, gyerekkori hitébe kapaszkodva, a megverést és szenvedést is vállalva új, megszabadult életbe kezdett.

Utoljára a tékozló fiú példázata elevenedett meg: egy lány elhagyta szüleit, szakított csaladjával, a saját útját kezdte járni. Amikor végül teherbe esett, új ismerősei és barátja is magára hagyták. Szülei először nem akarták elfogadni őt és a helyzetet, végül mégis bejárták a kiengesztelődés útját.

Minden feldolgozást egy rövid hálaadó és dicsőítő ima követett, majd a DJ által szolgáltatott zenére örömtáncot adtak elő a táncosok, mozdulataikkal fejezve ki a túláradó ujjongást, a hálaadást.

Az Ayala bevásárlóközpont eseményei mind világosan rámutatnak a cebui Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik legfontosabb vonására: ez nem a klerikusok vagy az idősebb, nosztalgikus rétegek szép köntösökbe öltöztetett találkozója, egyfajta muzeális értékek előtt tisztelgő zártörű esemény, amely kívül áll a valóságon. Ez Cebu és a teljes egyház ünnepe. Itt nemcsak illedelmesen részt vesz a fiatalok néhány kijelölt képviselője, hanem bizonyos értelemben lendületévé válnak az egész történésnek – így volt ez már a készület idején is, ahol aktív és jelentős szerepet vállaltak. A több ezer fiatal önkéntes (csak a San Carlos egyetemről 2 500-an vannak) jelenléte és életereje átragad minden résztvevőre. Persze nem is lehetne ez másként: Cebu átlag életkora húsz év. Ahogy Lányi atya fogalmazott: a huszonegy éves egyetemista már a lakosság idősebbik feléhez tartozik.

A fiatalos energiák szétáradtak a kongresszusi csarnokban is, ahol a cebui zenei szolgálat fiataljai többször is sodró erejű dicsőítést tartottak. A bíborosoktól kezdve egészen a legegyszerűbb hívőkig mindenkit magával ragadott az ének, az ima dinamikája. A eucharisztikus kongresszusoknak, de egyáltalán az egyháznak olyan arca ez, amelyet Európában csak ritkán látunk. Cebu ezt üzeni: E Oriente lux – Keletről támad a fény.

Hogy ez a lendület nem csak a zenéről, táncról, ruhákról és díszletekről szól, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezek a fiatalok rengeteg szolgálatot látnak el: részesei voltak a tájfun és földrengés utáni újjáépítésnek, a nyomornegyedekbeli szolgálatnak, a szegény iskolákban való oktatásnak s így tovább. Életerejük és lelkesedésük nem merül ki abban, hogy önmaguknak szerveznek kiscsoportokat, plébániai vagy egyetemi „közösségeket", programokat. A legelesettebbek naponta megvalósuló szolgálata teszi hitelessé zenéjüket, táncukat, vidámságukat – a dicsőítés alatt végig olyan képek, videók futottak a kivetítőkön, amelyek a cebui fiatalokat külföldről érkezett társaikkal együtt mutatták ezerféle karitatív szolgálatuk közben.

A Cebuban tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik legfontosabb értéke pontosan ez: van a katolicizmusnak, az egyháznak egy másik arca, ami nagyon sok mindent tanít és üzen nekünk. Olykor másoktól kell újra megtanulnunk, mit jelent fiatal és élő hittel katolikusnak, valódi közösségnek lenni. Az Eucharisztia misztériuma csakis ebben a lelkes és energiáktól áradó közegben tudja megmutatni valódi mélységét, igazi erejét.

Az Irgalmasság Szent Éve 58.

január 27.

Merici Szent Angéla rendalapító ünnepe

Imádkozzunk az orsolyita nővérekért!

• Római Unióhoz Tartozó Szent Orsolya Rend Magyar Tartománya

Alapítójuk: Merici Szent Angéla

A Szent Orsolya Rend pápai jogú nemzetközi szerzetesi intézmény, amelyben a szemlélődés és az apostoli életmód egymást kölcsönösen áthatja és élteti. A közösségi élet az orsolyita hivatás lényegéhez tartozik. Szent Angéla karizmájához hűen Isten és az emberek szolgálatában akarjuk élni a kettős és egyetlen szeretetet: „Mindent az Isteni Felség dicséretére és a lelkek javára irányítva.” Az Egyház a nevelés küldetését bízza ránk, amelyet különböző formákban az evangelizáció szolgálatában végzünk. Iskolát, kollégiumot, idősek otthonát tartunk fenn Magyarországon. Rendünk az egész világon elterjedt. Éppen a különbözőségben tudjuk kinyilvánítani az egységet.

Lelkiségünkből:

„Kapcsolódjatok egymáshoz a szeretet kötelékével, megbecsülve, segítve, elviselve egymást Jézus Krisztusban.” Merici Szent Angéla

Évközi 3. hét szerda

Évközi 3. hét szerda

Sajnos, minket is meg-megkísért a manicheizmus ősi tévedése, mely a bűnbe esett embernek úgy próbál magyarázatot adni a szenvedésre, hogy azt a jó istennel szemben álló gonosz istenségtől eredezteti. Vagy talán nem ez mutatkozik meg abban, hogy amikor valami érthetetlen szenvedés ér, máris kétségbe vonjuk Isten mindenhatóságát és irántunk való szeretetét? Pedig a szenvedés, a fenyítés időszaka éppen arra való, hogy megerősödjünk az Istenbe vetett bizalomban, hogy ne érzéseinkre, hanem hitünk tudására építsünk. Hiszen a Dávidnak adott ígéret nekünk is szól, és Jézus Krisztusban már meg is valósult: az Úr akkor sem vonta meg irgalmasságát tőlünk, amikor bűneink miatt ellenségei voltunk, és elfordultunk tőle, hanem éppenséggel ebben az állapotunkban nyilatkoztatta ki a legteljesebben irgalmas szeretetét, s az isteni irgalom örök forrását nyitotta meg számunkra.

Ha nem megy végbe bennünk az a csöndes, de igen jelentős fordulat, hogy többé nem pillanatnyi érzéseinken mérjük le Isten szeretetét, hanem az ő szeretetének fényében ítéljük meg saját érzéseinket, akkor a hitünk, a reményünk és a szeretetünk pusztán e világi üzletelés marad, és nem találunk rá a szentség útjára, amely nem más, mint hogy feltétel nélkül megbízunk Isten irgalmas szeretetében, és Abbának, Atyának tartjuk őt akkor is, amikor fenyíték alatt állunk.

Urunk Jézus, a Te kereszthalálod és dicsőséges feltámadásod egyértelműen és világosan megmutatta nekünk, hogy Atyád nem vonja vissza, hanem mindörökké megőrzi irántunk való irgalmas szeretetét. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy beletekintve az isteni irgalmasság mélységeibe legyen erőnk fordulatot venni, minden bűnnel szakítani, s bár a szenvedés mélysége titok marad számunkra, a megpróbáltatás idején bizalommal tudjuk Veled együtt mondani: „Atyám, ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.”

 

Konstantinápolyi Szent Kszenofont

Szent Kszenofont és társai

Kszenofont egyike volt Konstantinápoly nevezetes hivatalnokainak. Gazdag volt földi javakban, de lelki tulajdonságokban is. istenfélő élete ismeretes volt mindenki előtt. Ilyen volt felesége Mária is. Az előkelő hivatal és gazdagság nem homályosították el szemüket, és nem okoztak bennük büszkeséget. Azt akarták, hogy két fiúknak: Jánosnak és Árkádiosznak a legjobb nevelést adják. Ezért elküldték őket a föníciai Beirutba. Isten gondviselése úgy intézte, hogy az a hajó, amely vitte őket, hajótörést szenvedett. A két testvért a hullámok különféle helyeken vetették partra. Egymás ismeretlen sorsán bánkódva, a szétvált testvérek Istennek szentelték magukat és szerzetesek lettek. Szülei, akik keresték őket, és már úgy gondolták, hogy teljesen elveszítették őket, néhány év múlva Jeruzsálemben találták meg őket. Sorsuk csodálatos alakulásán megilletődve, ők is szerzetbe léptek. Mindkét szülő Istentől a csodatevés adományát kapta meg, Kszenofont még a jövőbelátásét is. Először Mária hunyt el, aztán férje. Két fiúk, mint a csillag ragyogott a pusztában élők között. Sok évet élve, előre megtudván haláluk idejét, adták vissza lelküket Istennek. Békében haltak meg mindnyájan az V. században.

A pápa és az iráni elnök találkozójának középpontjában a terrorizmus

Hasszán Rohani iráni elnök és Ferenc pápa a Vatikánban - AFP

A Szentatya kedden fogadta Hasszán Rohani-t, az Iráni Iszlám Köztársaság elnökét. Az audienciát követően az iráni államfő találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkárával.

A szívélyes légkörben lezajlott megbeszéléseken a felek kiemelték a közös spirituális értékeket, valamint a Szentszék és Irán közötti jó kapcsolatokat. Utalást tettek az egyház életére az országban és a Szentszék tevékenységére az emberi méltóság és a vallásszabadság előmozdítása érdekében.

Szó volt továbbá a nukleáris egyezmény lezárásáról és alkalmazásáról. A felek rámutattak Irán fontos szerepére a régió más országaival együtt a Közel-Keletet sújtó problémák megfelelő politikai megoldásainak előmozdításában, meggátolva a terrorizmus és a fegyverkereskedelem terjedését. Ezzel kapcsolatban emlékeztettek a vallásközi párbeszéd fontosságára és a vallási közösségek felelősségére a kiengesztelődés, a tolerancia és a béke elősegítésében – tájékoztat a szentszéki közlemény a találkozóról.

Hosszú, 40 perces magán megbeszélést folytattak

„Nagyon köszönöm a látogatását és reménykedem a békében” – ezekkel a szavakkal búcsúzott Ferenc pápa az iráni elnöktől a vatikáni audiencia végén. „Igazán nagyon örültem a találkozásnak, jó munkát kívánok” – hangzott Rohani elnök válasza. Hosszú, 40 perces magán megbeszélést folytattak zárt ajtók mögött, amelynek végén Rohani elnök kérte a pápát, hogy imádkozzon érte.

Az iráni államfő egy kézzel szőtt Kom városából származó szőnyeget és egy miniatúrákkal díszített könyvet ajándékozott a Szentatyának. A pápa viszont egy Szent Márton érmét adott Rohani elnöknek. „Szent Márton alakját ábrázolja, aki széthasítja köntösét, hogy betakarja a szegényt. Ez az ingyenes testvériség jele” – magyarázta Ferenc pápa. Laudato si k. enciklikájának egy angol és arab nyelvű példányával is megajándékozta – adják hírül a nemzetközi hírügynökségek.

Az Irgalmasság Szent Éve 57.

Az Irgalmasság Szent Éve - Mi lehet az?

Mi lehe azt, ami a pusztában kiált? Az oroszlán.A régi emberek úgy gondolták, hogy valami fenségeset hallanak a pusztában, az csak a sivatag királyának, az oroszlánnak a hangja lehet. Félelmetes hang, megreszkette a levegőt, megijesztette az összes élőlényt: Éhes vagyok, megeszem, bármely élőlényt,akit találok! Ez most nem egy éhes oroszlán hangja volt, hanem egy igazi fenséges hang, Isten egyik prófétájának hangja. Nagyon messziről hangzott: hétszáz év távlatából. Az emberek jól ismerték, mert hosszú élete alatt sokszor kiáltotta ezt a fontos üzenetet, aztán sokszor le is írta, mert nem rögtön következett be a figyelmeztetés. Halála után is több évszázad elmúlt, amikor végre beteljesült a várvavárt ígéret. A bűnös, Isten helyett bálványokat imádó emberek reszketni kezdtek: Jaj nekünk! Isten nagy prófétájának, Izajásnak és társainak a régi időben felharsanó üzenetét , amit most egy nagyon fontos férfiú, Keresztelő Szent János kiáltott bele a zsidók szent folyója, a Jordán környékének csendes pusztaságába: Amint Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! Történt, hogy Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket megkeresztelte őket a Jordán folyóban.János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt. Ezt hirdette:„Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját.Én vízzel keresztellek titeket, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket”

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök
2Tim 1,1-8; Tit 1,1-5; Lk 10,1-9
„Titusznak, a közös hit révén szeretett fiának”

A pálforduló ünnepe után az Egyház az apostol két olyan tanítványáról emlékezik meg a liturgiában, akikhez külön levelet írt: Timóteusnak kettőt, Titusznak egyet. Mindkét tanítványát idővel püspökké szentelte. Timóteus Efezus püspöke lett, Titusz pedig Kréta szigetéé. Az apostol leveleivel segíteni, esetleg tovább képezni kívánta őket. A Tituszhoz írt leveléből vett lecke tanúsítja, hogy Pál Jézus Krisztus meghívott apostolaként ír tanítványának. Ez a levél tehát nem hivatali beszámoló, vagy az élet történéseiről értesítés, hanem a kiválasztottság és a küldetés céljait tudatosító írás. Az apostol feladata: a hit prédikálása, elmélyítése. „Hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.”(Zsid 11,6) A hithez rögtön társul a remény, hogy a megismert Istent egykor látni és közvetlen birtokolni is fogjuk a mennyországban, „amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik.”(2) Aztán arról szól, hogy ezeket az alapvető tényeket Isten kinyilatkoztatta az igehirdetés által, majd Jézus Krisztusban beteljesítette, Ő pedig Pálra bízta ugyanúgy, mint az eredetileg kiválasztott tizenkét apostolra. (3) Pál a megbízatást kellő hatalommal Tituszra ruházta, aki a „közös hit révén szeretett fia”(4), hiszen az örök élet említett forrásait Páltól kapta. Így árad az Atya, Fiú és Szentlélek kegyelme Pálon, Tituszon és rajtunk, késői felszentelt szolgákon a mindenkori hívekre. Csodálatos lelki közösség, amit minden mise elején megragyogtat a pap köszöntése.

BOLDOG GAMBARA PAULA

BOLDOG GAMBARA PAULA

 özvegy, III. r.

(kb. 1450-1505)

Az észak-olaszországi Bresciában született igen előkelő családból. Már fiatal korában kedvelte a magányt, imát, lelki olvasmányokat. Szívesen belépett volna valamelyik kolostorba, de szülei odaígérték a fiatal Costa grófnak. Teljesítette szülei kívánságát, férje pedig Piemont tartományba vitte fiatal feleségét. (Neve Gambara-Costa változatban is szerepel.) Costa gróf, akárcsak a korabeli reneszánsz hercegek (Ferrarában az Este hercegek, Firenzében a Mediciek) kedvelte a pompát, szertelen költekezést, gazdag lakomákat, szórakozásokat, s feleségét is erre az életmódra akarta rávenni. Hiszen a jó feleségnek kötelessége mindenben férje kedvében járni! Paula azonban nem volt erre hajlandó. Lelkiismeretével mindez ellenkezett. Belépett a ferences III. rendbe, s gyóntatója tanácsára távol tartotta magát a hiúságoktól; a szegényekkel, betegekkel törődött, még önmagától is képes volt megvonni a falatot, hogy a beteghez elvigye. A hagyomány az õ életébe is beiktatja a rózsacsoda legendát. (Ami férje magatartását illeti, nála találó a legenda.) Egyszer téli napon találkozott egy szegény asszonnyal, akinek nem volt cipője. Levetette saját lábbelijét s a szegénynek adta. Ez a tette kiváltotta férje féktelen haragját: feleségét a szolgák előtt megverte, rendszeresen durván bánt vele. A szolgák pedig ebben is követték urukat. Paula a szentek módján vett elégtételt: a gúnyolódást nagy türelemmel és szelídséggel viszonozta. Szenvedéseit férje megtéréséért ajánlotta fel, akinek rendetlen élete sok fájdalmat okozott neki. Felajánlásának meg is lett az eredménye: férje megtért, s ettől kezdve Paula végezhette jócselekedeteit minden akadály nélkül; viselhette nyilvánosan is a ferences III. rendi ruhát: Férje halála után folytatta jótékonykodó és önmegtagadó életét, mígnem 1505-ben boldog halállal megtért az Úrhoz. Évszázados tiszteletét XVI. Gergely hagyta jóvá 1840 körül.

„E világ gazdagjainak hagyd meg, hogy ne kevélykedjenek, és ne bizakodjanak a bizonytalan vagyonban, hanem az élő Istenben, aki bővel megad nekünk mindent megélhetésünkre. Legyenek jótékonyak, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak, így biztos alapot gyűjtenek a jövőre, és elnyerik az igaz életet.” (1 Tim 6, 17-19.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Paulát kitüntetted a világi hiúság megvetésével, a szegények iránti szeretettel s a béketűrés erényével. Segíts, hogy mi is irgalmasságot gyakoroljunk, hogy Istennél irgalmasságra leljünk. Krisztus, a mi Urunk által.