Amasziai Szent Eutróp

Szent Eutróp

 és vértanútársai

Miután megölték Szent Tivadar nagyvértanút Amaszia városában (febr. 17.), a börtönbe zárva maradt három társa és jó barátja: Eutróp, Kleonik édestestvérek és unokaöccsük Baziliszk. A börtönben maradva sok pogányt vezettek a keresztény hitre. Mivel mindhárman bátran megvallották hitüket, kínzásokat kellett elszenvedniük. A kínzások alatt szent angyalaival vigasztalni megjelent nekik az Üdvözítő. Végül Eutróp és Kleonik vértanút keresztre feszítették, Baziliszkot pedig karddal fejezték le 380 körül.

Egy helyütt és mindenütt – A keresztút-járásról

Egy helyütt és mindenütt – A keresztút-járásról

„Utad, Jézus, veled járjuk” – szinte valamennyi katolikus templom falán vagy kertjében megtalálhatók Jézus keresztútjának állomásai. Ahogy a hívő egyik képtől a következőig halad, lélekben elkíséri Jézust Poncius Pilátus palotájától a Golgota hegyére vezető útján, sőt egészen a sírjáig.

Ez a rövid, ám annál fájdalmasabb keresztút úgy kétezer évvel ezelőtt zajlott egy forró napon. Mégis, azóta is kiapadhatatlan forrás azok számára, akik újra és újra felidézik és „bejárják” ezt az utat.

A keresztények kezdettől fogva úgy hiszik, hogy Isten mindenütt jelen van, bárhol megszólítható. Nincs olyan kitüntetett helye a világnak, ahová külön el kellene menni, hogy az ember találkozhasson vele. A János-evangélium szerint Jézus így figyelmeztette a szamáriai asszonyt: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát.” (Jn 4,21) Istvánt, az Egyház első vértanúját pedig azért veszik őrizetbe, mert folyvást a szent hely, vagyis a jeruzsálemi templom és a törvény ellen beszélt (vö. ApCsel 6,13). A kereszténység gyors terjedése és a jeruzsálemi templom elpusztítása 70-ben végképp megerősítette, hogy a világon bárhol lehet keresztényként élni és imádkozni.

A 4. században Nüsszai Gergely ezt írta: „Isten megközelítése nem utazás dolga ugyanis, hanem légy bárhol, hozzád jön az Isten, ha lelked olyan szállásnak bizonyul, hogy benned lakozhat az Úr, és benned körüljárhat. Ha a belső ember tele van gonosz gondolatokkal, lehetsz a Golgotán, az Olajfák hegyén, a feltámadás emléktemplomában, annyira távol vagy attól, hogy Krisztust magadba fogadd, mint akik még először sem vallották meg. Tanácsold ezért, Kedves, a testvéreknek, hogy a testből kell az Úrhoz zarándokolni, s nem Kappadókiából Palesztinába.” (2. levél, 16–17, ford. Vanyó László)

Jeromos egyházatya pedig megállapítja: „A hívőket nem a különböző helyek, hanem hitük érdeme méri meg egyenként, s az igaz imádók nem Jeruzsálemben, nem is a Garizim hegyen imádják az Atyát, mivel Isten lélek, imádóinak igaz lelkükben kell imádniuk őt. A Lélek pedig ott fúj, ahol akar. Az Úré a föld, és az ő teljessége.” (58. levél, 3, ford. Takács László)

Ugyanakkor e felfogás mellett a keresztények megőrizték a zsidó vallásosság alapvető irányultságát Jeruzsálem és az ottani templom felé, mert jobban szereti Sion kapuit az Úr, mint Jákob többi hajlékát (Zsolt 87,2). A mártírok sírját előszeretettel keresték fel a hívők, és a 4. századtól kezdve a Szentföld a zarándoklatok legkedveltebb célpontjává vált. Zarándokok sokasága kelt útra, hogy felkeresse Jézus földi életének helyszíneit, de legfőképpen kínszenvedésének, halálának és sírban nyugvásának helyét. Jeromos egy másik levelében azt jegyzi fel, mit érzett a hívő Jézus sírjába lépve: „Valahányszor felkeressük [az Úr sírhelyét], mindannyiszor ott látjuk a Megváltót gyolcsba takarva, és míg egy kicsit időzünk ott, újra látjuk lábainál ülni az angyalt, és fejénél az összehajtott lepleket.” (46. levél, 5, ford. Takács László)

Bármily sokan keltek is útra, hogy elzarándokoljanak a Szentföldre, a legtöbb keresztény sosem jutott el oda életében. Így hát kialakult a keresztútjárás szokása, amely által e zarándoklásnak bárki bárhol részese lehet Alaszkától Fokvárosig anélkül, hogy hosszú, veszélyes és költséges útra kellene vállalkoznia. Ezenfelül a keresztút végzése ragyogó módon összekapcsolja a keresztény hit fent említett két igazságát: egyrészt Isten mindenütt jelen van a világban, másrészt a megtestesülés révén hús-vér emberi élet lett az övé, amely térben és időben meghatározott, mint bárki másé.

A keresztúti ájtatosság egyéni vagy közösségi végzése során egyszerre szembesülünk Jézus életének és rajta keresztül valamennyi emberi életnek drámájával. Minden egyes stáció egy megállás: Jézus megáll egy-egy pillanatra, akár azért, hogy valakire rátekintsen, valakihez szóljon, akár azért, mert úgy tűnik, nem bírja tovább, és végül azért, mert elérkezett az útja végállomásához. Mindenki életében vannak állomások, amikor megtorpan, amikor szenvedés, gyász vagy betegség akasztja meg, amikor úgy érzi, hogy nem megy tovább. A Jézus szenvedéséről való elmélkedés megerősít saját keresztjeink hordozásában, és ha életutunkon irányt tévesztettünk vagy ha megtántorodtunk, tovább lendít. Mert Jézus keresztútja – és a mi keresztútjaink is – mindig az üres sír reményéhez vezetnek.

 

Nagyböjti kalendárium 3.

Nagyböjti kalendárium – 2017. március 3.

Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

Mindenekelőtt Ozeás és Ezekiel próféták írták le merész erotikus képekkel Istennek e népe iránti szenvedélyes szeretetét. Isten Izraelhez fűződő kapcsolatát a jegyesség és a házasság képével ábrázolják; ezért a bálványimádás házasságtörés és prostitúció. Ezáltal, miként láttuk, a termékenységkultuszokat visszaéléseikkel együtt az Erosz szóval fejezik ki, de az Izrael és Istene közötti hűséges kapcsolatot is kifejezik vele.

Isten és Izrael szerelmi története a legmélyebben abban valósul meg, hogy Isten odaadja népének a Tórát, ami azt jelenti, hogy fölnyitja a szemét az ember igazi lényegének látására, és megmutatja neki az igazi emberlét útját; ez a történet abban áll, hogy az ember, az egy Isten iránti hűségben élve érzi, hogy Isten szereti, és megtalálja az igazságban és az igazságosságban az örömet – az Istenben való örömet, mely igazi boldogsága lesz: „Mert ki van számomra az égben? És ha veled voltam, semmit nem akartam a földön (…) Nekem pedig boldogság az Istenhez ragaszkodnom” (Zsolt 73,25.28).

(Deus caritas est, 9.)

Urunk, Istenünk, kísérd kegyelmeddel bűnbánati cselekedeteinket a nagyböjt kezdetén. Add, hogy külső önmegtagadásainkat lelki megújulással tegyük teljessé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Hamvazószerda utáni péntek

Hamvazószerda utáni péntek
Iz 58,1-9a; Mt 9,14-15
„Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?” 

Keresztelő János tanítványai szinte számon kérik Jézustól a böjtöt. Hogyan teheti meg Jézus, hogy az ő tanítványai nem böjtölnek, amikor ők és a farizeusok gyakran böjtölnek? (Mt 9,14) Jézus nagyon finoman válaszolja meg ezt a tolakodó kérdést: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek” (15) A böjt vezeklési gyakorlat. Keresztelő János ebben nőtt fel. Maga Jézus is tartott már negyven napos rendkívül kemény böjtöt, mielőtt elkezdte volna nyilvános működését. Neki azonban semmi szüksége nem volt sem a farizeusok, sem Keresztelő János, főleg nem az ő tanítványai kioktatására, hogy milyen módszereket alkalmazzon a maga nevelő tevékenységében. Amit Jézus tesz, az nem egysíkú folytatása az ószövetségi gyakorlatnak. Az nem néhány elkötelezett rajongó, hanem az összes ember ügye. Keresztelő János sorsa és küldetése egészen más, mint Jézusé. János édesapja is, édesanyja is öreg, amikor életet adnak gyermeküknek. Mária az angyali értesítés után azért siet Ein-karimba, mert az idős asszony nehezen fog szülni. A kisfiú hároméves koráig tartó szoptatása idején már nincs mellette a fiatal rokon. A virgonc fiúcska játékos, eleven. Sem Erzsébet, sem Zakariás nem lehet már játszótársa. Amikor elválasztják az anyatejtől, három évesen a qumráni intézetbe kerül. Ott hozzá hasonló, zsidó papi családból származó kisfiúk közé kerül, de a nevelők kemény aszkéták, akiknek nem feladata fejleszteni az egészséges, játékos gyermeki mesevilágot. Ők önsanyargató életre, imádságra és tudományra nevelik tanítványaikat. A felnőtt Jánosról olvassuk: „Öltözete teveszőrből volt, és bőröv a csípője körül., sáskákat és vadmézet evett.” (Mk 1,6) Nem lehet csodálkozni azon, hogy ezt a szigorú önsanyargatást kívánta meg tanítványaitól is. A Második Isteni Személy másként akart emberré lenni. Mindent át akart érezni, majd érteni, amit a teremtésben az Atyával és a Szentlélekkel együtt létrehozott, mert az egész teremtett világ isteni remekmű, és ennek látható koronája az ember. Ezért akarta, hogy a világ legjobb, legszebb, legaranyosabb és legszentebb nagylánya legyen az édesanyja. Az ő frissen dobogó szíve alatt akarta megízlelni, milyen az isteni szeretet emberléptékű megvalósulása, az édesanyás szeretet. Mária gyönyörű arcán akarta látni Atyja legremekebb mosolyát, csengő hangjából akarta érteni emberi síkon is azt az édes szót: Kisfiam! Együtt futni apró lábaival a játékos kedvű Édesanyával. És elválasztva a legédesebb anyatejtől megkóstolni a remek főtt és sütött ételeket Édesanyja asztalánál. Bizonyára örömmel vette föl és hordta a puha gyapjú ruhákat, amelyeket finom anyai kéz font, szabott, varrt neki. Van ezekben valami rossz vagy kifogásolható? Amikor pedig elhagyta Édesanyja názáreti házát, és tanítványokat gyűjtött maga köré, miért akarta volna durva pokrócba öltöztetni őket? Miért ne fogadta volna el a jámbor asszonyoktól kapott ételeket, hogy ne csak búzaszemeket rágicsáljanak a mezőn át gyalogolva? Tudta Ő nagyon jól, hogy az anyai kéz varrta köntösre durva katonakéz tenyerel. Azután majd eljön a kemény böjtidő is. Nem kellett sokáig várni.

SZENT SUSO (SEUSE) HENRIK

SZENT SUSO (SEUSE) HENRIK 

domonkos pap
*Konstanz, 1295 körül, március 21. +Ulm, 1366. január 25. 

A három nagy misztikus, Eckhart[4], Tauler[5] és Suso olyan csillagok, akik a katedrálisok, a keresztes hadjáratok és a skolasztika virágkora után a lelki irodalom, az Egyház és a domonkos rend történetében egyaránt világítanak.

A pápák 1307-ben Avignonba tették át székhelyüket. A német népet két évtizeden át ( 1326--1348) interdiktum sújtotta. A politikai zűrzavar és a halált hozó járványok, mint az 1327--1338 közti és az 1348/49. évi pestis megszüntették minden földi biztonság érzését. ,,Elaggott világ'' volt ez, amint Suso írta.

Suso a Bodeni-tó vidékén született. Tizenhárom évesen lépett a domonkosok szigeten fekvő kolostorába. Öt év múlva egy belső kegyelmi élmény jelentette ,,megtérését''. Nem sokkal ezután ,,lelkében elragadtatott'', s eközben eljutott a hittitkok mélységes megértésére. Szigorú önsanyargatásban élt, és teljesen átadta magát ,,az örök Bölcsesség szolgálatára''. 1322-ig tartó konstanzi, strassburgi és kölni tanulmányai maradandó benyomást hagytak a tudásszomjas és tehetséges tanulóban. Eckhart mestert hallgatta. 1326-tól -- már pappá szentelten -- a konstanzi konventben tanított. Az igazság kis könyvében megvédelmezte Eckhartot, a ,,szent mestert'', és szembefordult szabados gondolkodású testvéreivel. Emiatt igazságtalan vádak érték és megfosztották a tanárságtól.

A bölcsességben és az Isten ismeretében szerzett tudása most a hitoktatásban vált elevenné és gyümölcsözővé. Jósága és együttérzése mindazok iránt akik nem ismerik és nem szeretik Istent és nem szolgálnak neki, megtalálta az utat a szívekhez. Mintaszerű lelkipásztor volt. Fáradságos lelkipásztori útjairól csak ritkán szól. Templomokban és kolostorokban egyaránt prédikált. Beszédeit olykor leveleivel erősítette meg. A Levelek nagy könyve 28 levelet tartalmaz. Ezek nem híreket közölnek, hanem intő, vigasztaló és tanító fejtegetések a lelki élet egyes kérdéseiről és egyetemes vonásairól. Jóságos, atyai és papi lénye jut bennük kifejezésre. Világosan és mértéktartóan, okosan és szilárdan, tiszteletteljesen és bátorítóan tudott tanácsolni és oktatni. Akár az engedelmességről, az áldozatról és az önmegtagadásról, akár az isten- és a felebaráti szeretetről, a földi dolgok mulandóságáról és a túlvilági boldogságról beszélt, mindig az igazi erényekre, a lelki haladásra és Isten segítsége és kegyelme iránti bizalomra buzdított. Munkájának jó részét a kolostori közösségeknek szentelte, különösen a domonkos apácáknak. Így volt ez Konstanz-Zoffingenben, a Freiburg melletti Adelhausenben, a Colmar melletti Unterlindenben, a Zürich melletti Oetenbachban, Diessenhofenben és Tössben. Stagel Erzsébet (+1360 körül) domonkos apácában művelt, szokatlan nyelvtehetséggel és latin ismeretekkel megáldott, sokat tapasztalt és okos lelki nővérére talált. Egy ideig levelezésben is álltak egymással. Erzsébet feljegyzett mindent, amit Henrik életéről megtudott. Amikor ezt Henrik észrevette, elégette a feljegyzéseket. Később Erzsébet újabb jegyzeteit magához vette és átdolgozta. Így keletkezett a lelki emlékirat jellegű Suso élete, ennek a műfajnak legrégibb német nyelvű példája.

1338 végéig lelkipásztori útjaitól eltekintve Henrik a konstanzi konventben maradt. Ez idő alatt kapcsolatban állt Tauler Jánossal és Nördlingeni Henrikkel (+1379 után), aki domonkos apácák lelki vezetője volt. 1339-ben a domonkosok az interdiktum miatt egy évtizedre elhagyták a szigeti kolostort. Az elűzötteket a skótok kolostorába vagy Diessenhofenbe fogadták be. Feltehetően erre az időre esik Henrik priorrá választása (1343). Testvérei nem csalódtak bizalmukban. Az anyagi dolgokban való járatlansága ellenére jól gondoskodott számukra az ideigvaló javakról is. Konstanzba való visszatérésük után súlyos megpróbáltatás várt rá: egy nő, akit jóhiszeműen támogatott, a leggyalázatosabb módon megrágalmazta. A messze távolba is eljutott jó hírneve most alaposan semmivé vált. Áthelyezték egy másik kolostorba. A rendi elöljárók vizsgálata kiderítette ugyan ártatlanságát, ő azonban már Ulmban és környékén prédikált. A pestis évei alatt (1348/49) az egyik Rajna menti helységben egy rendtársával együtt meggyanúsították, hogy megmérgezték a kutakat. A helység papjának nagy fáradságába került, amíg az embereket fel tudta világosítani és meg tudta nyugtatni.

1362 körül állította össze az Exemplar című művet. Ennek első része Suso élete, második Az örök Bölcsesség kis könyve, egy közérthető épületes irat, amely Jézus Krisztus és az istenkereső ember párbeszéde; harmadik része Az igazság kis könyve, negyedik a Levelek kis könyve. Ez utóbbi tizenegy levelet tartalmaz; Stagel Erzsébet válogatta ki és dolgozta át őket. Suso latin írása a Horologium Sapientiae (A Bölcsesség hórás könyve).

Utolsó éveiről csaknem teljesen hiányzik mindenféle tudósítás. Erre az Isten kegyelmével elárasztott lelki vezetőre való emlékezés abban a tiszteletben nyilvánult meg, amely különösen az ulmi domonkos templomban levő sírjánál és a konstanzi szigetkolostorban levő cellájában, valamint képszerű ábrázolásaiban jutott kifejezésre. Kultuszát XVI. Gergely pápa erősítette meg 1831-ben. Ulmban (1927) és Konstanzban (1937) nevének tiszteletére templomot szenteltek. Szentté avatásáért lépések történtek. [4] Eck(e)hart mester (Hochheim Erfurt mellett, 1260-1328): német

domonkos, misztikus író, teológiai tanár. Teológiája Aquinói Szent Tamásra támaszkodik. -- Az inkvizíció eretnekség vádjával eljárást indított ellene, de Eckhart tisztázta magát [5] Tauler Johannes (Strassburg, 1300 után--Strassburg, 1361): német domonkos, misztikus író, lelkipásztor. Eckhart mester tanítványa volt.