TISZTELETREMÉLTÓ BOGNER MÁRIA MARGIT

TISZTELETREMÉLTÓ BOGNER MÁRIA MARGIT

*Melence (Torontál vármegye), 1905. december 15. +Érd 1933. május 13.

A Szeplőtelen Fogantatás ünnepének nyolcadnapján született, a keresztségben az Etelka Mária Anna nevet kapta. Édesapja, Dr. Bogner János adóügyi jegyző volt. Édesanyja, Schiller Etelka hat gyermeknek adott életet. Bognerék mélyen vallásos, bensőséges családi életet éltek. Az apró termetű, örökmozgó, örökvidám Etelka a ház napsugara volt, és az maradt mindhalálig, korán megözvegyült édesanyja és -- sokszor a mindennapi megélhetéssel küszködő -- nővértársai számára egyaránt.

Édesapját 1906-ban Torontál-Tordára helyezik, így Etelka itt kezdi meg elemi tanulmányait. Az iskolában korán kitűnik rendkívüli értelmi képességeivel.

1914 őszén súlyos vörhenyen esik át. Közvetlenül utána nem látszik, hogy nyoma maradna a betegségnek, egy év múlva azonban nem tudja behajlítani a térdét. Az orvos csípőcsontgyulladást állapít meg. Tíz hónapig nyújtott lábbal kell feküdnie, kifeszített lábát háromkilós homokzsák húzza. Így végzi az elemi iskola negyedik osztályát. Vidám természete most sem hagyja cserben: kézimunkázik, énekelget, olvas, kérésére édesanyja kinyitja az ablakot, amikor társai a ház előtt játszadoznak, hogy lássa őket. Nem panaszkodik, szomorúság nem látszik rajta. Máskor a szomszéd kislányok veszik körül, és a sok játékkal, babával az ő ötletei, utasításai szerint játszanak. A babáknak imádkozniuk is kell: amelyik kislány tartja a babát, az imádkozik helyette. De azért lassan telnek ezek a hónapok, és az eleven kislány már alig várja, hogy ismét pajtásai között ugrálhasson. Négy hónapig gipszet visel, utána is csak géppel tud járni. Betegsége hét évig tart, jobb lába egész életére merev marad.

1915. október 17-én -- Etus későbbi szerzetesi névünnepén -- meghal az apa. A család megélhetési gondok miatt Nagybecskerekre költözik, Etus itt kezdi meg a polgárit a Miasszonyunkról nevezett Iskolanővéreknél. Otthon, amiben csak tud, segít édesanyjának, kismamaként gondozza két öccsét, legtöbbet azonban derűs természetével és rendíthetetlen lelkierejével ad sokat nélkülöző és gondok között őrlődő anyjának és környezetének.

A négy polgári után kereskedelmi szaktanfolyamot végez. Merev lába ellenére a legelevenebb diákok közé tartozik. A kamasz Etus nem különösebben vallásos. Előfordul, hogy a diákmise alatt megbeszélik a napi eseményeket. Megtörténik, hogy hiába várja édesanyja otthon az ebéddel: tudja, Etust már megint bezárták, mert ismét rossz fát tett a tűzre. Saját őszinte bevallása szerint ilyesmiket csinált: fölírta a táblára, hogy elmarad az óra, és a tanár üres tantermet talált; rendetlenkedett az énekórán; cigarettázott; eljegyzési kártyákat gyártott és betette a társnői padjába; utánozta a tanárt, és ezzel megbontotta a fegyelmet.

Mégis mindenki szereti. Tudják róla, hogy félárva, hogy súlyos anyagi gondokkal küszködnek, mégis mindig megosztja tízóraiját a nála is szegényebbekkel, ha észreveszi, hogy nincs ennivalójuk. Az előző napi csínytevések feledtetésére rendszerint nagy csokor virággal (és huncut mosollyal) jelenik meg az illető tanár előtt. Otthon hosszasan meséli az iskolai szenzációkat, és akkor boldog, ha mindenki nevet.

Ezen a ,,kis úton'' 1923. június 1-e, Etus bérmálásának napja mérföldkövet jelent. A Szentlélek veszi birtokába a tizennyolc éves lány lelkét, hogy előkészítse a kegyelem csodáját, Bogner Etelka megtérését. Fölhangzik szívében a hívás: ,,Kövess engem!'' -- és ő visszavonhatatlan Igennel válaszol.

1924-től lelki élete rendezettebbé válik. Többet imádkozik, állandó gyóntatót választ, teljes odaadással végzi a zárdában szokásos lelkigyakorlatot. És amint Isten felé fordul, úgy mind jobban megismeri önmagát és minden hibáját: hiú, sok benne a tetszeni vágyás, szeret szórakozni, öltözködni... a kötelességteljesítésben felületes, szétszórt... feledékeny, s ezzel másoknak sok bosszúságot okoz... gyakran önfejű. Bánattól és szeretettől indítva -- lelkiatyja, a jezsuita Csávossy Elemér bátorítására -- két örök és egy ideiglenes fogadalmat tesz: örökös tisztaságot fogad, és kötelezi magát, hogy utolsó leheletéig küzdeni fog a tökéletességért, azaz ,,mindenben azt teszi, ami Jézusnak jobban tetszik''. Ettől kezdve (1926 május) minden törekvése szeretetből vállalt fogadalmának megtartására irányul. Arra, hogy mindig hűséges legyen Jézushoz. Jelmondatául választja a két szót: SEMPER FIDELIS.

Még mielőtt a frissen megtértek hibáiba esne és a megtérése előtti évek miatt aggályossá válna, kezébe kerül Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza, akit 1925-ben avatott szentté XI. Pius pápa. Biztos ösvényen érzi magát: ,,Bizalommal tettem kezem az övébe, hogy vezessen... és ujjongó örömmel követem az én kis égi újoncmesternőmet, lélegzetvisszafojtva hallgatom tanítását. Mindig mellettem van. Mindig mondja, hogy mit tegyek. Ó, Teréz tudja, hogy az ő kis testvérkéje nagyon gyönge, gyarló, hogy egyedül éppen semmire sem képes, hát szorosan mellé áll, hogy a mennyei Jegyes karjaiba vezesse. Megtanítja, hogy soha egy pillanatra sem szabad elcsüggedni.

Lelki életének központja az eucharisztikus Jézus lesz. Szeretne meggyógyulni, hogy szerzetes lehessen: hosszú és nehéz küzdelmébe kerül, hogy elfogadja fizikai gyengeségét, amely leküzdhetetlen akadályt jelent, akár legnagyobb álmáról, a Kármelről, akár más szerzetes intézményről legyen is szó. De fogadalma értelmében nemcsak vállalja az áldozatot, hanem szorosan magához is ölel minden keresztet. Egyet kér csak: erőt.

A nyári hónapokat rendszerint Zsidópusztán töltik. Itt Etusnak még az Oltáriszentséget is nélkülöznie kell. Hosszú órákat tölt imádságban, mindenkitől félrehúzódva elmélkedik.

1926 a lelki megpróbáltatások éve. Nagy kísértések érik, úgy érzi, a reménytelenség és a kétségbeesés útján jár. Naplójában nem részletezi a kísértések mibenlétét, csak annyit mond, hogy nem volt olyan oldal és mód, ahonnan és ahogyan az ördög ne támadta volna. Aztán bénító fáradtság vesz rajta erőt. Ekkor, ilyen állapotban teszi le a tökéletességre törekvés örök fogadalmát (eddig alázatból csak ideiglenes fogadalma volt).

Közben édesanyja megkeresi a lelkiatyját: térítse észre Etust, aki csak a lelkiekkel törődik, pedig a jövőjére kellene gondolnia. Hiszen ők szegények, Etusnak magának kell majd gondoskodnia megélhetéséről, testi fogyatékossága miatt úgysem számíthat arra, hogy szerzetes lehet. Páter Csávossy, aki már több éve lelkivezetője Etusnak, biztos a lány hivatásában, megkísérli tehát a lehetetlent. Beajánlja Etust a pesti angolkisasszonyoknak. A főnöknő első benyomásai a találkozást követően igen kedvezőek, de az orvos véleménye lesújtó: ilyen egészséggel Etus pár hónap alatt kidőlne a szerzetben. Krisztus lélekben már eljegyzett menyasszonya csak később vallja be: szenvedése szinte elviselhetetlen volt. De szeret, és ezért most is hűséges. Megéli a nagy istenszeretők tapasztalatát: minél közelebb kerül Krisztushoz, annál szenvedélyesebben vágyódik utána. ,,Igen, Jézusom, én nem akarok mást, csak azt, amit te. Csak vonj szorosan magadhoz a kereszten, olyan szorosan, hogy soha gyengeségből vagy gyarlóságból el ne hagyhassalak'' -- írja Naplójában.

Kilencedet kezd Kis Szent Terézhez, kérve, adjon valami jelet, szerzetes lehet-e valaha, vagy sem? A kilenced után álmot lát: látja magát fiatalon a ravatalon, szerzetesi ruhában. Nagyon örül, de unokanővérén kívül senkinek sem beszél a dologról. Édesanyja csak a halála után tudja meg.

1927 elején megbetegszik. A spanyolnátha és a mellhártyagyulladás annyira legyöngíti, hogy ismét Zsidópusztán kell erőre kapnia. Jót tesz neki a levegőváltozás és a titkolt remény. S amikor Zsidópusztáról visszatér, megkapja az értesítést, hogy beléphet a vizitációs nővérek thurnfeldi kolostorába.

1927. augusztus 6-án búcsúzik a szülői háztól, melyet soha többé nem lát viszont. Hazáját is el kell hagynia, idegen nyelven kell majd imádkoznia. Örömmel, sőt ujjongva hagyja el a világot, de szíve nem érzéketlen szeretteinek fájdalma iránt; és áldozata ezzel nem kevésbé tökéletes. Augusztus 10-én érkezik a tiroli Thurnfeldbe, este fél kilenckor lépi át új otthona küszöbét. Édesanyjának hosszú és részletes levélben számol be az útról és új életének első napjairól.

Levelei mindig csak örömöt sugároznak. Belső küzdelmeiről, próbatételeiről csak Naplójának sorai sejtetnek valamennyit. Küszködik a honvággyal, nehézségei vannak a nyelvvel (melyet sohasem tanult meg tökéletesen), de kifelé mindig csak mosolyog. Úgy, amint ezt a rend alapítója, Szalézi Szent Ferenc ünnepén megígéri: ,,Jézusom, én megígérem neked, hogy mindig vidám mosolyt láthatsz arcomon a te segítségeddel. Én nem akarok soha sírni, ha mégoly nehéz keresztet küldesz is. Mindig arra gondolok, te a tabernákulumból figyelsz szívszorongva, mennyire tudlak szeretni... akkor lesz erőm mosolyogni''. Épp e szavai sejtetik azt, amiről ő konkrétan sohasem beszélt, hogy Adelhaid nővérnek (mint a rendben hívták) minden boldogsága mellett megvoltak a maga kis keresztjei.

Míg ő a beöltözés nagy napjára (1928. április 10.) készül, a Vizitáció Magyarországon való megtelepítésének három évtizedes terve teljesedőben van. Az Úr őt választotta ki arra, hogy a Szűz Mária látogatásáról nevezett női szerzetesrend első magyarországi kolostorában az első novícia, az első fogadalmas nővér és a szeretet első áldozata legyen. A beöltözéskor a Mária Margit nevet kapja Alacoque Szent Margit Mária tiszteletére, de nevét megfordították, mert a vele együtt Érdre készülő főnöknőnek is Margit Mária a neve.

A kis csapat augusztus 2-án hagyta el Thurnfeldet és 4-én, Havas Boldogasszony vigíliájának estéjén érkezett meg Érdre. Az új kolostor felavatása előtt nyolcnapos lelkigyakorlatot tartanak. Mária Margit Naplója sejteti, mennyire fölfokozta Isten lelkében a vágyat a vele való tökéletes egyesülés és örök találkozás után: ,,Oh, Jézusom, én nem akarom kutatni a te szent terveidet, hisz tudod, hogy egy pillanattal sem szeretnék előbb menni hozzád, mint ahogy te akarod, de valahogy úgy érzem, közeleg életem hajnala... Oh, Jézusom, az én életem hajnala.. amikor a nevemen szólítasz: Mária!... és én szomjazom erre a szóra... Jézusom, ugye hamar szólítasz, ugye hamar hívsz.. ,, Ezt követően hozza meg élete -- saját szavai szerint -- legnagyobb áldozatát: egészségéért aggódó lelkiatyja és elöljárói szavára fölajánlja magát Isten előtt a hosszú életre.

Az új alapítás meglehetősen sok tennivaló elé állítja az egész közösséget. Az intézet egy része majd nevelőotthon lesz, ahol Mária Margit is tanítani fog (gyorsírást és franciát). Egyelőre azonban mindenki azt teszi, amire szükség van, keményen dolgoznak reggeltől estig. Margit lába egyszer fölmondja a szolgálatot, attól kezdve csak a kevésbé megterhelő munkákat végezheti. Változatlanul vidám és boldog leveleiben szent gyakorlatiassággal számol be napjaikról: ,,Képzeld (mamám), konyhamesternői méltóságra emelkedtem pár hét alatt. No csak ne rémüldözz. Nem is vagyok olyan rém ügyetlen, még különösebb bakot nem lőttem'', bár: ,,Tisz. anyánk azt állítja, hogy fukar vagyok. De ez nincs így. Igaz, nehéz 26 emberről gondoskodni, és méghozzá csak egy tehenünk van, amely a tejadással igazán fukar, bizony sóhajtozok néha még egy tehénért. De azért mégis szép olyan szegénynek lenni, mint a Szent Család. Őnekik még kevesebb volt. Nekünk meg igazán elegünk van. Én is megtértem, bízom, te is meg lennél elégedve, annyit eszem. A gyorsírás is vígan megy a gyerekeimmel, akik azonban nagyobbak, mint én.''

1932. május 16-án, Pünkösdhétfőn teszi le örök fogadalmát. Naplójába, melyet három éve nem vett a kezébe, e napon írja az utolsó szavakat: ,,Én Istenem... és mindenem...!''

Eddig csodálatosan kitartó egészsége hirtelen gyöngülni kezd, az orvos szerint mindkét tüdeje meg van támadva, de különösen a bal. Szeptember 10-én lelkiatyja kezéből fölveszi az utolsó kenetet. Az Úr azonban nem siet. Mária Margitnak -- mint példaképének Kis Szent Teréznek is -- a hosszú szenvedés kelyhét kell kiinnia.

Betegségében mindig ugyanolyan vidám, nyájas, sőt tréfás. Csak a legutolsó időkben, mikor fájdalmai elviselhetetlenekké válnak, esedezik enyhülésért. Türelmetlennek, követelőzőnek sohasem látta senki.

Édesanyját, rokonait refrénszerűen vigasztalja s készíti föl átköltözésére: ,,Legjobb mindent a Szent Szívre bízni''. Közben azonban egész szívével átérzi édesanyja fájdalmát: utolsó napjaiban nem tud szabadulni a gondolattól, hogy anyja nem éli túl az ő halálát.

Mikor a főnöknője figyelmezteti, hogy örök fogadalmának évfordulója következik, így szól: ,,Ezt már az égben szeretném megülni''. És az Úr teljesítette vágyát.

Május 13-ra virradóan ezt mondta: ,,Ez lesz az utolsó napom''. Reggel áldozik, aztán megkezdődik haláltusája. ,,Embertelen kínokat szenvedek'' --sóhajtja, azután segítséget kér. Délután öt körül szólal meg utoljára:

,,Már nem látok többé!'' És néhány perccel később: ,,Köszönöm!''

Május 15-én temették el, sírjára ez a felirat került: ,,BOGNER MÁRIA MARGIT NŐVÉR. Élt 28 évet. 1933.V.13.''

Sírja ma az érd-óvárosi templom kertjében van.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, ki az alázatosakat fölmagasztalod és a téged szeretőket viszontszereted, tekints kegyesen Mária Margit alázatára és szeretetére, és add, hogy őt mihamarább mint a szeretet és a hűség példaképét oltárainkon tisztelhessük. Általa ajánlom neked jelen ügyemet... Kérlek mutasd meg, hogy közbenjárása kedves előtted! (Ima a boldoggá avatásért)

II. János Pálnak a merénylet után elhangzott szavait idézte föl hajdani orvosa

II. János Pál pápa háziorvosának visszaemlékezését az 1981. május 13-i merényletről Włodzimierz Redzioch lengyel újságíró tette közzé a „Történetek II. János Pálról” című kötetben.

Włodzimierz Redzioch lengyel újságíró hosszú évekig a L’Osservatore Romano munkatársaként dolgozott. A Történetek II. János Pálról című kötethez mintegy két tucat emberrel készített interjút, köztük Renato Buzzonettivel, II. János Pál pápa háziorvosával.

Az orvos így idézte föl a merénylet napját:

„1981. május 13. kronológiáját már számtalanszor elmondták, különböző nézőpontokból. Azonban a mai napig hiányzik az áldozat közvetlen tanúságtétele; csupán töredékekből próbálhatjuk rekonstruálni, amit átélt azokban a tragikus pillanatokban.

A mentőautóban, amelyben elkísértem őt a Gemelli-kórházba, szüntelenül azt ismételgette lengyelül: »Jézus…« »Anyám…« – semmi többet. Az Angelusba, melyet a következő vasárnap hihetetlen erőfeszítéssel olvasott föl az intenzív osztályon fekve, a saját kezdeményezésére fogalmazta bele a „testvér” szót, megbocsátva merénylőjének. Talán ez a legékesszólóbb összefoglalása azoknak az óráknak, amikor az életben maradásért küzdött.

A magam részéről soha semmit nem kérdeztem tőle azokról a rettenetes napokról. Párszor szóba hozta nekem, például kis félmosollyal azt mondta Ali Ağcára célozva: az az ember erőszakkal akarta megtudni a harmadik fatimai titkot.

Arra azonban emlékszem, hogy amikor felébredt a Gemelliben az ötórás műtét után, azt mondta: »Mint Bachelet.« Én pedig tiltakoztam: »Nem, Őszentsége, mert Ön életben van, és életben is marad, Bachelet viszont meghalt.«

Azt hiszem, azért említette ezt a nevet, mert Bachelet bíró egy évvel korábban történt meggyilkolása mélyen megrendítette. Bachelet volt a bírói testület alelnöke, és a Vörös Brigádok terrorszervezet követett el merényletet ellene 1980-ban. A pápa jól ismerte őt, mivel a Katolikus Akció elnöke volt sokáig, s ebben a minőségében a Világiak Pápai Tanácsának – melyben Wojtyła bíboros is részt vett annak idején – tagja. A Vittorio Bachelet elleni halálos merénylet után néhány nappal II. János Pál szentmisét mutatott be lelki üdvéért a Szent Péter-székesegyházban.”

Az Irgalmasság Szent Éve 164.

Rövid idő

Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, s viszontláttok. A tanítváyok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s márnem láttok, ismét rövid idő, és viszontlátgtok? És hogy: az Atyához megyek? Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, hogy mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: ’Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik” (Jn 16,16-20) A szenvedésről és az azt megelőző és követő egy-két napról van szó. A betániai vacsorán az Úr nyiltan kimondta a drága nárdusz-kenetet követő vitában: Ne bántsátok szegény Mária szívét! Nem mondta neki senki, hogy mi történik, de Jézus fentebb idézett szavai félreérthetetlenek: „Temetésem napjára teszi” (Jn12,7) És amit a sokak által félretolt, 1932.július elsején az Atya adott interjúval tesz az emberi nem? Az Atya egyetlen ünnepnapot kér önmagának, azt mennyire veszi komolyan az emberiség? Vagy a Szűzanya világjárása, önkéntes nagyköveti küldetései: La Salette (1846),Lourdes (1858), Fatima (1917) és Garabandal (1961-1965)? Nemzetünk harca 998- tól napjainkig a keresztény Európáért, amelyet Nagyboldogasszonnyunk kért Géza fejedelemtől és Szent Istvántól Fia, Jézus Krisztus titokzatos Testének védelméért? Vagy napi fohászom, szentmiséim a földön élő pogányokért?

„Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen. Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezett az óra, amkor már nem beszélek képekben, hanem nyiltan hirdetem nektek az Atyát. Azon a napon majd a nevemben kértek, s nem mondom azt nektek, hogy kérem értetek az Atyát. mert az Atya maga is szeret titeket, mivel ti is szerettetek, és hittétek, hogy az Atyától jöttem. Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához” (Jn 16,23b-28) Milyen élményt jelenthetett az apostoli kollégiumnak, hogy ezeket a nagy titkokat végighallgathatták. Gondoljunk a János-evangélium első lapjaira.Az apostol bemutatja az Igét, aki az Atya keblén élt a „hajnalcsillag előtti isteni születése óta” (Zsolt 110,3) Elmondja: „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta fel”.(Jn 1,3-4) „Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (9-14) „Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (18) Majd Keresztelő János, az előfutár nyilatkozott: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani”(26) „Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: a nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel. Ezután János tanúsította: Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: ’Akire látod, hogy leszáll a Lélek, s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam, és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia” (Jn 1,29-34) „Erre a tanítványok megjegyezték: Most már nyiltan beszélsz, nem képekben” (Jn 16,29)

Húsvét 7. hét péntek

Húsvét 7. hét péntek

A Pünkösd előtti utolsó két napon a két főapostolt állítja elénk a Szentlélek, hogy ők legyenek Krisztus végsőkig kitartó követésében példaképeink. Pálnak a császárhoz való fellebbezésével kezdetét veszi utolsó útja, mely a vértanúságba vezet. Péternek maga Jézus jövendöli meg, hogy vértanúhalállal dicsőíti meg az Istent. Mire azonban Rómába érnek, mártírhaláluk színhelyére, már nem csupán követői Krisztusnak, hanem egyben megjelenítői is. Ahogy Szent Pál mondja: „Élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Péter pedig halála módjában hasonul Urához: „Ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat” – ahogy ő szélesre tárja karjait a kereszten. Ebben a tökéletes azonosulásban a megfeszített és feltámadott Krisztus iránti szeretetük elnyeri teljességét. Többé már nem csupán Jézus nyomában járnak, hanem élő tabernákulumként hordozzák jelenlétét.

Isten szentjei azonban bizonyos tekintetben még az Eucharisztiánál is nagyobb ajándék az Egyháznak és általa a világnak. Az Oltáriszentség ugyanis megszűnik az utolsó napon, Krisztus rejtőző jelenlétét a színről színre látás váltja fel, a szentek azonban megmaradnak, s közösségükben Krisztus jelenléte dicsőségesen kinyilvánul és tökéletes fokra emelkedik.

Urunk Jézus, szentjeid példája által tárd fel előttünk Pünkösd misztériumának végső értelmét és célját, hogy a Szentlélek nemcsak követőiddé akar tenni minket, hanem Magaddá akar alakítani. Hiszen Te a Szentlélekben jöttél vissza, hogy bennünk és általunk légy jelen a világban. Testeddel táplálsz az Eucharisztiában és Lelkeddel éltetsz, hogy mi a Te Testeddé, szentségi jeleddé formálódjunk. Add, hogy engedjünk a Szentlélek gyöngéd, de határozott erejének, mely minket élő ostyává akar változtatni, hogy embertársaink számára ne csak hirdetői, hanem hordozói is legyünk üdvösséget adó jelenlétednek.

 

RÓMAI SZENT PONGRÁC

SZENT PONGRÁC
+304. (?) 

Pongrác története egy fiú hősiességének himnusza. A 6. században keletkezett szenvedéstörténete szerint szüleit korán elvesztette, s a tizennégy éves fiú nagybátyjával, Dénessel frígiai hazájából Rómába költözött. Épp abban az utcában, ahol megszálltak, lakott Kornél pápa és vele számos keresztény, akik hamarosan megszerették az élénk fiút, és főpásztoruk elé vezették. Kornél pápa fölismerte a fiú tiszta lelkületét, és megkeresztelte.

Dénes, az öreg barát meghalt, Pongrác azonban ekkor már tudta, hogy nem maradt árván. Részt vett a közösség imáin és áldozati ünnepein, amíg egy napon katonák el nem fogták, s a császár elé nem vezették. A császár megsimogatta arcát, és barátságos szóval kérte, hagyjon föl ,,babonaságával''. Pongrác félelem nélkül a szeme közé nézett, és ezt mondta: ,,Éveim szerint ugyan gyermek vagyok, mégis az enyém az én Uramnak, Jézus Krisztusnak az igazsága és ereje. Ezért a te intelmed nekem annyi, mintha az a festett kép beszélne ott a falon. Az istenek, akiknek imádását nekem parancsolod, csalók voltak. Nővéreiket meggyalázták és szüleiket sem kímélték. Ha ma egy hivatalnokod ilyen tetteket követne el, azon nyomban megöletnéd. És te nem röstelled, hogy ilyen isteneket imádsz?'' -- Diocletianus elnémult. Intett az őrségnek. A katonák elvitték a fiút, és lefejezték a Via Aurelián.


--------------------------------------------------------------------------------

Pongrác sorsa minden korban élénk részvétre indította a hívőket. Tiszteletére az 5. századtól van bizonyíték. Symmachus pápa (498--514) bazilikát emeltetett a Via Aurelián lévő sírja fölé. Rómában fehérvasárnap az újonnan megkereszteltek ünnepi körmenetben a bazilikájához vonultak, ott levetették keresztelési ruhájukat és megújították hitvallásukat. Hitüket az ártatlan gyermek oltalma alá helyezték szeretetük és bizalmuk jeléként. E bizalom eskük megerősítéseként is szolgált bírói tárgyalásokon: a peres felek Pongrác sírjánál esküdtek meg arra, hogy igaz a vallomásuk. A késő középkor óta Pongrácot a tizennégy segítőszent közé sorolják.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, kérünk, hallgasd meg Szent Pongrác közbenjárásában bizakodó Egyházadat, és add, hogy vértanúd könyörgésére mindig biztonságban éljünk, és odaadó szívvel szolgáljunk Téged!

Példája:
    Gyakran - a nyilvánvaló igazság ellenére - nem hiszik el a kereszténység üzenetét!

Egyensúlyt az európai polgárok jogainak védelme és a migránsbefogadás között - Parolin bíboros Észtországban

Végigjárja a balti országokat és bátorít - 

Parolin bíboros júniusban viszi Ukrajnába Ferenc pápa karitász gyűjtését

„Látva a jelenlegi helyzet súlyosságát, én magam fogom elvinni Ukrajnába a Szentatya szolidaritását” – jelentette ki Pietro Parolin bíboros államtitkár hétfőn, Litvánia után Észtországban tett látogatásának a végén, amikor Tartu városa egyetemén előadást tartott. Mint ismeretes, Ferenc pápa kérésére Európa valamennyi katolikus templomában két hete vasárnap, április 24-én karitász gyűjtést tartottak a háborús konfliktus terheit immár öt éve viselő Ukrajna rászorultjainak, szegényeinek a támogatására.

Katolikus segítség mindenkinek függetlenül a felekezeti  hovatartozástól

„A Szentszék komolyan aggódik  az országban kialakult súlyos humanitárius helyzet miatt, annál is inkább, mert a konfliktus még is most is folyamatban van. Az infláció miatt félmillió ember éhezik, másfél millió a belső elvándorló, aki lakóhelye elhagyására kényszerült. Drámai az egészségügyi helyzet, főként a gyerekeké, akik nem tudnak iskolába járni és napról napra tapasztalják meg a nyílt erőszakot. Ebben a helyzetben, jóllehet a katolikus egyház kisebbségben van Ukrajnában – mondta beszédében Parolin bíboros – a Szentszék az egész lakosság szükségleteire próbál válaszolni, függetlenül a felekezeti  hovatartozástól. Emellett alapvető fontosságú, hogy Ukrajnában tartsák tiszteletben a nemzetközi és humanitárius jogokat, bátorítsák a háborúban résztvevő feleket arra, hogy kezdjenek újból párbeszédet egymással a jelenlegi problémák megoldására”.

Egyensúly az európai polgárok jogainak védelme és a migránsok befogadása között

A Szentszék politikája – hangsúlyozta a vatikáni államtitkár – távol áll merőben politikai és gazdasági megfontolásoktól, hanem négy alapvető elvet próbál követni, melyek az emberi személy méltósága, a közjó szolgálata, a szolidaritás és a szubszidiaritás, ami a megoldásokat helyi szinten intézi. Utalt a bíboros államtitkár Európa kettős válságára, mely a migránshelyzet és az értékvesztés következtében állt elő. A migránshelyzet kapcsán Parolin bíboros humanitárius válaszról beszélt, mely egyensúlyban tudja tartani az európai polgárok jogainak védelmét és a migránsok befogadását. Mindehhez őszinte párbeszéd kell folytatnia a származási-, a tranzit- és a célország vezetőinek”.

A  bíboros államtitkár Tartu-ban, Észtország második legnagyobb városában bejelentette, hogy május 19-án az előzetes megállapodások nyomán Észtország új szentszéki nagykövete, Väino Reinert a Vatikánban átadja Ferenc pápának a megbízólevelét.

Az Irgalmasság Szent Éve 163.

Még sok mondanivalóm van...

„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,12-15) Nem árt felidézni a születés fogalmát: „A születéskor élő jön ki élőből a természet hasonlóságára” Nemcsak az emberi (asszonyi) szülésnél van így, hanem a nagy és abszolút tökéletes Isten esetében is. Az isteni lényeg abszolút egynemű, darabolhatatlan, teljesen értelmes (mindentudó) és mindent meg tud tenni (mindenható). Az Atya ezt a mindentudást és mindenhatóságot saját erejéből birtokolja. Mivel az Atya végtelen jóság, meg akarja osztani a végtelen boldogságát. Önmagától nem idegenítheti el végtelen kincsét, az isteni természetet, de a saját képmásának, születendő Fiának odaadhatja és tőle vissza is kaphatja egy örök ajándékozási folyamatban. Meg is teszi egy tőle meghatározott esetben, mielőtt valamit teremtene, vagyis idegen létet hozna létre. Így születik meg hasonmása, a Fiú, akinek odaajándékozza a teljes istenséget és tőle azonnal vissza is kapja. Ezután mindketten egyetlen leheléssel megismétlik az isteni cselekvést végző, az isteni akarat síkján származó harmadik Személynek történő ajándékozást, aki ettől kezdve szintén isteni Személy. Ezért mondja Jézus búcsúzáskor tanítványainak, hogy az Atya „az enyémből ad majd nektek” Ezt a felülmúlhatatlan isteni gesztust akarja mintának adni a majdan a semmiből teremtendő emberi nemnek: ők is továbbadhatják emberi természetüket kettejük magzatainak, és az isteni végtelen szeretet korlátlan boldogság forrása lesz. Persze, ha az emberek Istennek hisznek és nem a sátán mafla ötletének, hogy se Isten ne örüljön, se az emberek ne legyenek soha boldogok, mert csak az isteni nagylelkűséget követi az emberi boldogság. „Legyetek termékenyek, szaporodjatok” (Ter 1,28)

Húsvét 7. hét csütörtök

Húsvét 7. hét csütörtök

Amikor Jézus azt kéri, hogy mi is úgy legyünk őbenne, amint ő az Atyában van, a Szentlélekre utal, a Szentlélek kiáradásáért imádkozik. Amikor a Szentírásban az Atyáról és a Fiúról van szó, mindig oda kell értenünk a Szentlelket is, aki a Szentháromságban a szeretet köteléke, az Atya és a Fiú közös, egyetlen élete, s rejtetten, mintegy inkognitóban, utalásszerűen és kötőszavakba rejtőzve szeret jelen lenni. Ő az, aki az emberi személyek között is megvalósítja a legmélyebb egységet. Jézus kérését a benne hívők egységéért az Atya már teljesítette, hiszen ugyanazon isteni természet részesei lettünk mindnyájan a Szentlélekben, vagyis az Egyház ontológiai mélysége már megvalósult. Hogy a történelem folyamán kialakult megosztottsága megszűnjék, ezt a már létező egységet kellene felszínre hoznunk, vállalnunk életünk mindennapjaiban, erkölcseiben, döntéseiben.

Ám a Szentlélek nem csupán megvalósítja a Krisztus nevében megkereszteltek egységét, hanem feltárja a krisztusellenes világ megosztottságát is. Szent Pál a mai Olvasmányban a Szentlélek sugallatára – aki Jézus ígérete szerint segítségünkre siet szorult helyzetünkben és megtanít arra, mit kell mondanunk – egyetlen mondatával rátapint az ellenfelei közti ellentétre, és szembefordítja őket egymással. Az ő egységük csupán a felszínen létezik: mindössze az köti őket össze, hogy Jézus ellen vannak – mint ahogy Pilátus és Heródes is jó barátok lettek Jézus elfogatása után –, a mélyben azonban ellentmondások feszülnek közöttük.

Urunk Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy ha Miattad nehéz helyzetbe kerülünk, bátran hagyatkozzunk a Szentlélekre, s az ő erejében tanúskodjunk Rólad. Add, hogy a Lelket befogadva és indításainak engedelmeskedve munkálkodjunk az Egyház egységén, úgy, hogy egészen a keresztig, sőt a kereszten túl is vállaljuk testvéreinkkel azt az egységet, amelyet a Szentlélek már létrehozott bennünk, s ugyanakkor felszínre hozzuk az Egyház ellenségeinek végzetes megosztottságát.

 

DI GIROLAMO SZENT FERENC

DI GIROLAMO SZENT FERENC 

jezsuita, pap

*Grottaglie, 1642. december 17. +Nápoly, 1716. május 11.

A Taranto közelében levő Grottaglie nevű kisváros nemességéhez tartozó di Girolamo családból több pap került ki. Miután Ferenc a helyi iskolába járt, és megszerezte ott az egyetemre való érettséget, 1659- ben Tarantóba ment. A szemináriumban lakva a jezsuita kollégium előadásait látogatta 1665-ig. Ezután diákonusként a nápolyi jezsuita kollégiumban teológiát és mellette jogtudományt is tanult. 1666 márciusában szentelték pappá.

Először nevelőként alkalmazták egy fiúintézetben. Néhány év múlva elhatározta, hogy belép a jezsuita rendbe, amelyet tanulmányi ideje alatt közelebbről megismert. Nápolyban töltött novíciusi éve után,1671 nyarán szűkebb hazájába, Leccébe helyezték, hogy onnan kiindulva végezze első lelkipásztori tevékenységét. Ezekben a kezdeti években alakította ki saját módszerét. Ragyogó szónok volt, mégsem hagyatkozott pusztán retorikai adottságaira, hanem írásban készült prédikációira. Egész életéből tízezer prédikáció kézirata maradt fenn. Prédikációi természetesen kora érzésvilágának felelnek meg, a barokk stílusnak, amelyet a dél-itáliai vérmérséklet még inkább felfokozott; ma már ezért idegennek és meghaladottnak tűnnek számunkra. Megbízható magvukat azonban nem lehet félreismerni. A Szentírás és az egyházatyák buzgó tanulmányozása -- amelyek hatása bőségesen meg is található nála -- segített abban, hogy prédikációi ne váljanak puszta barokk szócifrázatokká.

Ferenc már Leccében kialakította az utcai prédikációk rendszerét. Hihetetlen sikerei ellenére azokban az években érlelődött meg benne a gondolat, hogy a külföldi pogánymissziónak szenteli életét. A rend generálisát ostromolta tengerentúlra küldéséért, de valamennyi levelére ugyanazt a választ kapta: a fiatal jezsuita buzgósága dicséretes, kívánsága azonban teljesíthetetlen: ,,A fáradozásban és lelkekben gazdag Indiát Nápolyban is megtalálja, ott fejtse ki hát lelkipásztori buzgóságát!''

1674-ben, tanulmányai befejezése után Nápolyba küldték Ferencet. Több mint negyven éven át egészen haláláig kellett e ,,missziós területén'' maradnia. 1678-tól Nápoly misszionáriusa volt a hivatalos címe. Lelkipásztori módszerét csakhamar a nagyvárosi körülményekhez alkalmazta. Mindenekelőtt három, helyileg is elkülönült feladatra irányította egész erejét:

Első helyen álltak a Nápoly nagy terein és élénk utcáin tartott népmissziói. Középpontjuk az Anjou-kastély előtti tágas tér volt, akkoriban nagy szórakozópark, amely orgazdáknak, szemfényvesztőknek, kitartottaknak és más csirkefogóknak szolgált találkahelyül. Különösképpen ádventben és a nagyböjtben tartotta meg a rendíthetetlen misszionárius -- egy csapat tevékeny világi támogatásával -- eme népség közepette prédikációit, a kor stílusának megfelelően, képszerűen és nagyon erőteljesen bemutatva a bűn megvetendő voltát és a pokol büntetésének borzalmait. A kor minden rémítő eseményét (a földrengést, a pestist vagy a Vezúv kitörését) belefoglalta prédikációiba, hogy megrendült hallgatói érzésvilágát még inkább megragadja.

Második feladata a város rossz hírű negyedeibe, elsősorban a kikötő közelébe vezette, ahol számos prostituáltat sikerült megtérítenie. Bűnbánó körmenetekkel, nyilvános ostorozásokkal és erős hangú rövid prédikációkkal kísérelte meg, hogy a lányokkal való garázdálkodást legalább korlátozza, ha teljesen megszüntetni nem is tudta. Emiatt többször is az életére törtek, céljától azonban nem hagyta magát eltántoríttatni. Tudatában volt annak, hogy a prostitúciónak szociális okai is vannak.

Mivel akkoriban a nő számára tiszteletben tartott életútnak csak a házasságot vagy a kolostort tekintették, sok szegény családból való lányt az ínség prostitúcióra kényszerített. Ferenc -- mint előtte néhányan már mások is, köztük rendjének alapítója, Loyolai Szent Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.) is -- megkísérelte, hogy megfelelő intézkedésekkel enyhítse ezt a szükséghelyzetet. Otthonokat alapított és támogatott, amelyekbe a szerencsétlen nőket legalább egy időre felvették, és megtett minden tőle telhetőt, hogy megkönnyítse számukra az átmenetet a rendezett életbe.

A megelőző intézkedésekkel is azon fáradozott, hogy gátat vessen a prostitúció továbbterjedésének. Lényeges változást neki sem sikerült ezen a téren elérni. Az a tény, hogy élete végéig újból és újból magára vette az ilyesmikért való fáradozást, igazolja, hogy milyen csekély lehetett az elért eredmény, jóllehet a krónikások számos megtérésről tudósítanak.

Harmadik feladatköre túlterjedt Nápolyon, és Ferencet különösen a nyári hónapokban a várost környező helységekbe is elvezette. A vallási élet hatékonyabbá tétele céljából a hónap minden harmadik vasárnapján Nápoly jezsuita templomában közös áldozást hirdetett. A város különböző plébániáiról és Nápoly környékéről népes körmenetek vonultak a Gesů Nuovóhoz, a jezsuiták nápolyi templomához, ahol számos pap gyóntatott. A havi közös áldozás e vasárnapjain a hívők ezrei vettek részt.

Az akkori idők számára és az adott körülmények között kimondottan korszerű lélekgondozás volt az, amit Ferenc Nápolyban kezdeményezett és kibontakoztatott. Bizonyos, hogy külső formájukat illetően közülük néhány nagyon korhoz kötött volt, és barokk, déli jellege miatt túlságosan felfokozottnak, sőt érthetetlennek is tűnik. De maradandó érték és példa Ferenc személyisége, önzetlen, fáradhatatlan buzgósága, amely töretlen hitéből és Istenbe vetett erős bizalmából fakadt. 1806- ban boldoggá, 1839. május 26-án szentté avatták.

Erdő Péter bíboros a Szent István-bazilikában fogadta Neofit bolgár pátriárkát

Budapestre érkezett Neofit bolgár pátriárka a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház százéves jubileuma alkalmából. A pátriárkát május 10-én délután a budapesti Szent István-bazilikában fogadta Erdő Péter bíboros.

A pátriárka kedd este ünnepi vecsernyét, szerda délelőtt pedig szent liturgiát celebrál a bolgár közösség IX. kerületi templomában.

Muszev Dancso, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház Európa legrégibb bolgár ortodox közössége. A többnyire kertészettel foglalkozó bolgárok Bulgária török uralom alóli felszabadulása után, a gazdasági válság miatt, a jobb megélhetés reményében érkeztek az Osztrák–Magyar Monarchia területére. A 19. század végén megindult, több hullámban lezajlott betelepülés egyik jelentős központjává Budapest vált, különösen a főváros akkoriban déli határát jelentő Ferencváros.

A több tízezer bolgár kertész eleinte ingázott, csak a nyári időszakot töltötte Budapesten, később azonban végleg letelepedtek a fővárosban. A közösség 1914-ben alapította meg a Magyarországi Bolgárok Egyesületét, majd 1916-ban a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat – mondta el a nemzetiségi önkormányzat elnöke.

A közösségnek 1930-ban ajándékozott telket a főváros, hogy felépíthessék templomukat. A Vágóhíd utcai bizánci stílusú templomot Árkay Aladár tervezte, védőszentjei Szent Cirill és Szent Metód. A templom Budapest egyetlen bizánci stílusú épülete, egyben a bolgár ortodox egyház legnyugatibb temploma. Az épület sokáig nemcsak a közösség vallási, hanem kulturális életének is központja volt, hiszen a magyarországi bolgárok művelődési háza csak 1957-ben készült el.

A bolgárok a Magyarországon hivatalosan elismert 13 nemzetiség egyike, a legutóbbi, 2011-es népszámlálás alkalmával 6500-an vallották, hogy van valamilyen bolgár kötődésük.

Az Irgalmasság Szent Éve 162.

Most elmegyek...

„Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hova mégy? Inkább szomorúság tölti el szíveteket, amiért ezt mondtam. De az igazságot modtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljon, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről, amiért nem hittek bennem. Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett” (Jn 16,5-11) Az első és az apotol szíveket leginkább elbúsító jézusi bejelentés: Most elmegyek ahhoz, aki küldött.Ezek az egyszerű, kétkézi munkás apostolok egyre döbbentebben hallgatták: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hová mégy? A tény fáj nagyon: elmegyek.Aki látott valaha háboruba induló katonákat, sírva búcsúzó hitveseket, rosszat sejtő apró gyerekeket, az talán érti a tanítványok első félelmét: elmegy, itthagy bennünket. Nem beszél igazságról, szeretetről, nem érezzük többé, hogy szeret bennünket az, akiből csak a biztos tudás árad, aki egyetlen reménynek bizonyult három éven át, aki a zsidó nép többezer éve várt megmentője, a láthatatlan Isten képviselője, minden baj gyógyítója, és most bejelenti: elmegy. Elmegy, de nem hagy el senkit, elmegy, de maga helyett küld egy Vigasztalót: a Láthatatlan Harmadik Isteni Személyt, akit szintén a Mennyei Atya küld, aki majd azt a rengeteg boldogságot osztja szét, amelyet a Megváltó a most kezdődő iszonyú szenvedéseivel akar és ki is fog érdemelni. Elmegy, hogy kinyissa az ősbűn miatt rég bezárt mennyországot újra kinyissa nekünk. Hogy biztosak legyünk: le van győzve a sátán, az ítéleten csak az bukik meg örök halálra, aki a végtelen szeretetet elutasítja. Ne féljetek.

Szerda húsvét 7. hetében

Szerda húsvét 7. hetében          
ApCsel 20,28-38; Jn 17,11b-19
„Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál”

Sok töprengésre adott számomra okot, ahányszor ezt az evangéliumi verset olvastam: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék” (11b-12) Jézus tanítványaiért könyörög Atyjához. Azt kéri, hogy az Atya tartsa meg, őrizze meg őket ezután, mert neki el kell hagyni őket. A megőrzés módja tűnik fel első olvasásra:„Tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál” Majd felvillan egy jónak látszó megoldás a titokra: Isten haragra gerjedhetett volna az ősszülők ellen, mert annyi jósága ellenére rosszul viselkedtek, a kísértő első mondatára azonnal elhitték, hogy az Úr elrejtette az istenné válás nagy lehetőségét a tiltott fának a gyümölcsébe, és hazug módon azzal fenyegette meg őket, ne egyetek belőle mert akkor meg kell halnotok. Ez szörnyű sértés az abszolút igaz és szerető Isten ellen. Mégsem háborodik fel, mert szereti őket. Bünteti rossz teremtményeit, de megőrzi őket a megváltás irgalmára. Akkor az Atya, mint Üdvözítő szól: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”(Ter 3,15) Itt még az Atya mondható megváltónak, hiszen első személyben beszél. Aztán jön az üdvösség kibontakozása: Gábor főangyal köszönti Szűz Máriát: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni” (Lk 1,28-32) Az Atya kárhozat helyett megváltást ígér a vétkes asszonynak, gyermekeinek és utódaiknak. Ezt a csodálatos feladatot Fiára bízza, még fogantatása előtt adja neki a Jehosúah nevet, amelynek fordítása: Jahveh a megváltó. A nehezen értett vers értelmében így nyugodtam meg: „Tartsd meg őket, Atyám, a te nevedben, amelyet nekem adtál!” Az egyetlen, akit Jézus nem tudott megőrizni az üdvösségre, Júdás, az áruló. Róla ezt mondja: „Senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék” Vigyáznunk kell a magyarázattal: Júdás kárhozata nem cél volt, aminek be kellett teljesednie, hanem amit korábban idézett Jézus, annak az Írásnak kellett beteljesednie: „Ki megosztotta kenyerem, sarkát emelte ellenem”(Jn 13,18; Zsolt 41,10) Most értünk imádkozik Jézus. Legyen tanítómesterünk, és oltalmazzon mindannyiunkat.

SZENT JÓB PRÓFÉTA

Szent Jób. 

 A sokat tűrő, szenvedő ószövetségi férfiút az Egyház szentjei között tiszteli. Keresztnévként nyilván szakrális-mágikus megfontolásból régebben hazánkban is föl-fölbukkan.

A siklósi várkápolna korareneszánsz falfestményét Garay Jób, nagyhírű családjának utolsó férfisarja ajánlotta föl keresztségben nyert védőszentjének tiszteletére. Ő maga sziklára szórt kevés szalmán fekszik. Jobb kezében írásos szalagot tart: DOMINUS DEDIT DOMINUS ABSTULIT, SICUT DOMINO PLACUIT; NOMEN DOMINI SIT BENEDICTUM, vagyis: az Úr adta, az Úr elvette, áldassék az Úr neve. A Jóbhoz közeledő előkelő nőalak, majd szerzetes prior, végül egy főúr arca nyilván portré is volt egyúttal.^*

A középkor végén, Amerika fölfedezésével vészes mértékben elharapódzó szifilisz, magyar nevén franc, francvar áldozatai az ő oltalmában bizakodtak és külön misét (missa de beato Job contra morbum gallicum) szolgáltattak a segítségéért.^*

A nyavalya hazánkba is hamarosan elérkezett. Brassó városa már 1500-ban külön kórházat alapít a benne szenvedők számára.^*

Nagy Szalathiel és felesége kolozsvári sütőházukat és egy darab földjüket a helybeli Szentlélek és Szent Jób-ispotály leprás és szifiliszben szenvedő betegei javára adományozták (1559).^* A betegség terjedésére és a velejáró emberi fejvesztettségére jellemző, hogy ez a kórház 1531-ben még egyedül a Szentlelket vallotta patrónusának.

Jób kultuszának a barokk jámborságban, illetőleg a szakrális néphagyományban tudomásunk szerint már nincs nyoma.

Müller bíboros: Az Amoris laetitia összhangban áll az egyház tanításával

Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa egy a spanyolországi Oviedóban rendezett találkozón hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa közelmúltban kibocsátott Amoris laetitia kezdetű buzdítása összhangban áll az egyház tanításaival.

A német Die Tagespost napilap hivatkozott Müller bíboros papnövendékekhez intézett szavaira, melyek szerint az Amoris laetitia nem állítja azt, hogy az elvált és újraházasodott hívek szentáldozáshoz járulhatnak.

II. János Pál, XVI. Benedek és a Hittani Kongregáció egyaránt azt tanította az elmúlt 35 évben, hogy az elvált és újraházasodott hívek csak akkor áldozhatnak, ha teljes önmegtartóztatásban élnek.

Müller bíboros úgy fogalmazott Oviedóban a szeminaristáknak: „Ha az Amoris laetitia fel akarta volna forgatni ezt a mélyen gyökerezett és lényeges tanítást, azt egyértelműen jelezte és megindokolta volna.”

Christoph Schönborn, Raymond Burke és Vincent Nichols bíborosok egyaránt úgy nyilatkoztak, az Amoris laetitia egyetért II. János Pál 1981-es Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításával, amely azt mondja (FC 84): „Mindazonáltal az Egyház megerősíti a Szentírásra támaszkodó hagyományát, mely szerint a válás után újra megházasodott híveket nem engedi szentáldozáshoz járulni. Ugyanis ők maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek, mert állapotuk és életkörülményeik objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít.”

Április végén az ismert katolikus német filozófus, Robert Spaemann a német Catholic News Agencynek adott interjújában fejezte ki, hogy véleménye szerint a Amoris laetitia 351. lábjegyzete (mely a 305. bekezdést magyarázza – a szerk.) ellentmond az egyház tanításának, és azt implikálja, hogy az elvált és újraházasodott hívek akkor is szentáldozáshoz járulhatnak, ha nem élnek önmegtartóztató életet. (A Familiaris consortio azt írja az újraházasodottakról, hogy „valahányszor a férfi és a nő súlyos okok – pl. a gyermekek nevelése – miatt nem tehet eleget a szétválás követelményének, „vállalják magukra azt a kötelezettséget, hogy teljes megtartóztatásban élnek, azaz tartózkodnak az olyan cselekedetektől, amelyek csak a házastársakat illetik meg” – a szerk.)

Müller bíboros szerint a lábjegyzet nem kifejezetten az elvált és újraházasodott hívekre vonatkozik: „A részletek mellőzése nélkül leszögezhetjük, ez a lábjegyzet az általában vett bűnökre vonatkozik, nem a polgárilag újraházasodott elváltak speciális esetére. Az utóbbiak helyzetének olyan sajátos vonásai vannak, melyek megkülönböztetik az egyéb helyzetektől” – fogalmazott Gerhard Müller a spanyol szeminaristáknak.

A lábjegyzet – folytatta a Hittani Kongregáció prefektusa – „nem érinti az eddigi tanításokat.” Majd II. János Pál és XVI. Benedek pápa tanítására hivatkozva hozzátette: „A Familiaris consortio 84. paragrafusa és a Sacramentum caritatis 29. még mindig érvényben van.”

Az Irgalmasság Szent Éve 161.

Ha eljön a vigasztaló

„Ha eljön Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok. (15,26-27) „ Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek” (Jn 16,1-4a) Jézus tudta, hogy az apostolok elkeserednek a távozása miatt. Ezért szól nyiltan erről .Nem titkolózik, nem kendőzi el az igazságot, őszintén feltárja magát az isteni tervet: Jobb lesz nektek, ha az Atya tervét ismeritek. Neki a megváltás után vissza kell mennie a mennyországba, mert az Atya terve szerint neki fel kellett vennie az emberi természetet, az emberi lelket és az emberi testet, és isteni Személye irányítása alatt hozzá kellett csatolnia mindörökre az isteni természetéhez. Így Ő, tehát a Személye két természetet birtokolt: megmaradt Istennek, de teljes értékű ember is lett, amint Gábor angyal közölte a válastott Szűzzel Isten üzenetét: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”.(Lk 1,30-36) Lukács görög orvos volt. Pál apostoltól tanulta meg a keresztény tanítást. De amint tehette, elutazott Jézus szülőföldjére, hogy jobban értse és a pontos megértésben segíteni tudja az európai megtérőket, hiszen két nagyon különböző kultúra ismeretét kellett biztosítania. Okos ezt ma eldobni?

Húsvét 7. hete Kedd

Húsvét 7. hete Kedd
ApCsel 20,17-27; Jn 17,1-11a

„Most te dicsőíts meg engem, Atyám önmagadnál” Miután Jézus befejezte apostolai tanítását az utolsó vacsorán, Atyjához fordult és azért könyörgött, hogy dicsőítse meg Őt, azzal a dicsőséggel, amely az övé volt, mielőtt a világ lett. (5) A Fiúisten öröktől fogva élvezte Atyjától a teljes dicsőséget. Miben is állt ez? Az Atya öröktől fogva önmagától bírja az istenséget, az isteni természetet, amely végtelen tudású és végtelenül hatalmas. Ezt a végtelen értéket, dicsőséget csorbítatlanul átadja Fiának, aki öröktől fogva születik tőle szellemi születéssel az isteni értelem működésében, Isten tökéletes, kimerítő önismeretében. Azt a dicsőséget is Fiának szánja, hogy a Szentlélekkel együtt világot teremtenek: mérhetetlenül nagy csillagvilágot, majd élőlényeket. Szellemi és anyagi életet. Ennek a Fiú nemcsak teremtője lesz az isteni Személyekkel együtt, hanem egyedi módon minta oka is: a teremtendő világban felvesz majd egy teremtett formát, az emberekét, akik anyagból és szellemi létből is állnak, és az Ő emberi lelke lesz minden szellemi létnek az alapformája, teste pedig az anyagoké. Ez az Ő dicsősége az Atyánál, amelyet birtokolt, mielőtt a világ lett.(5) A teremtés után nemcsak azzal dicsőítette meg Atyját, hogy valóságosan is emberré lett, hanem a közben bűnössé vált emberek megváltását is elvállalta. A kísértővel megismertette, hogy Atyja végtelenül szereti az embereket. Sok ismeretet közölt róla, azt is, hogy a földi élet után örök életre hív mindenkit. A neve valóban Atya, a legjobb Atya. Dicsősége a szeretet. Jézus befejezte tanítványai oktatását. Ennek az volt a célja, hogy megismertesse az Atyát, majd megszerettesse, mint minden jó forrását. Mintegy gyermeki viszony kialakítását akarja a mennyei Atyánk felé.„Az örök élet az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.”(3) Ezt erősíti Pál apostol: „Hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek.” (Zsid 11,6) Hinni kell, hogy Isten egyetlen lényeg, három Személy, a második Személy megtestesült és Megváltónk lett.(3) Ezzel megdicsőítette Atyját és várja saját megdicsőülését is.(4) Jézus örül annak, hogy sok ember hitt benne. Tudja, hogy ki lesznek téve a tévelygés veszélyének, amikor elhagyja a földet. Ezért imádkozik értük, hogy a helyes istenhitük megmaradjon, és ha majd szaporodik a tanítványok száma, egységben maradjanak. Az Atya és a Fiú egysége: amint az Atya egész istenségét adja Fiának, és Ő visszaajándékozza, ez a fenntartás nélküli szeretet legyen közös kincse híveinek is. A sátán tábora nem ismeri a szeretetet. Az ő összetartásuk néha mégis erősebbnek tűnik, mint a miénk, mert nagyobb bennük a gyűlölet, mint bennünk a szeretet. Cáfoljon rájuk az életünk.