Évközi 34. hét szomba

Évközi 34. hét szombat

Jézus gondjai értünk való gondok. Tanulság: egymásért viselni a magunk terhét.

Azt mondja Jézus: „vigyázzatok magatokra”! Ő látja azt a veszélyt, amiben mi élünk, és éltek már akkor is az emberek, mikor azokat mondta. Persze, a veszélyek a korral változnak, de a lényeges az, hogy a mi életünkben is jelen vannak azok a veszélyek, melyek elidegeníthetnek, eltávolíthatnak attól, ami a fontos, a lényeges. Szembesítésünket kiálljuk-e majd?

A szórakozás, a pillanattal visszaélés: csak érezzem jól magam most, legyek boldog most, érezzem magam győztesnek most, mit bánom mi lesz holnap.

Vagy pontosan az ellenkezője: minden probléma, csak problémáim vannak, nehézségeim, gondjaim, minden miért pont úgy van, ahogy van? Nekem miért ilyen nehéz az életem? Mit teszek rosszul?

És általában, e két életállapot egymást váltja folyamatosan. Egyik pillanatban valamit sikerül megszereznem, a másik pillanatban pedig úgy érzem, hogy valamit nem sikerül elérnem. Valójában ennek az egész problémának a gyökere abban van, hogy önmagamban forgolódok, önmagam kedvét keresem az életben, és nem arra készülök, nem annak szentelem időmet, hogy megismerve magamat, rádöbbenjek, hogy mire vagyok teremtve, mit és kit kell szolgálnom. Mert az bizonyos, hogy nem magamat. De akkor kit, vagy mit?

Jézus egyetlen mondatba sűríti bele a válaszát, a tanácsát, eligazítását: „Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.” De miért ez a válasza? Nézzük meg legelőbb ezt. Szerintem azért, mert Vele – önmagával - egyenértékű felekként kezel bennünket. Jézus pedig, tudatos, magabiztos, az Atya jelenlétében élő személy, ember. A maga valóságában teremtmény, de mégis isteni lénynek fogadja el magát.

Ebben a világban sem Ő, sem mi, és én sem vagyok felelős egyedül mindenért. Talán, az is lehet, hogy semmiért sem kell felelősséget vállalnom, csak egy valamiért, hogy elfogadjam teremtett létemet, és azt, hogy szolgálatra vagyok teremtve. Az egész világ szolgálatára, Isten, az Atya akaratából, szándékából. Ráadásul egy teljesen rám szabott feladat az enyém.

Van valami, ami teljesen és egyedül az én feladatom ebben a korban, és ezen a helyen? Amit egyszer majd számon fognak ráadásul kérni rajtam?

Ki vagyok én, hol a helyem, mire van időm? Kitől kérdezzem meg, ki adhat kérdéseimre feleletet? Az ember dilemmája! És a felelet rá: „virrasszatok és imádkozzatok”! Vagyis: helyezkedjek bele Isten jelenlétébe, hogy megleljem helyem a világban, mely Isten világossága, már most, és már itt. Senki más nem gyújt világosságot az ember számára, mint Isten! A sötétben is erről gondolkodjak el. Gondolkodásom legyen imádság, vagyis Istennel megosztani kérdésemet, problémámat, örömömet. Mire valók érzéseim, értelmem, tudásom, hatalmam, hiányosságom? Beleélni magam a transzcendens valóságba, kitágítva teremtet, melybe beleáporodtam, bele töppedtem, bele romlottam.

A világban, és magunk körül is sok olyan dolgot tapasztalunk, látunk, érzünk, amit nem tartunk jónak, sőt, egyenesen rossznak ítélünk meg, és a magunk számára veszélyesnek. Ami miatt a dolgok és folyamatok, a ránk, és felénk irányuló kihívásokra úgy reagálunk, hogy bezárunk, elutasítjuk azokat. Tulajdonképpen azokkal a dolgokkal valamilyen oknál fogva nem tudunk mit kezdeni, vagy úgy érezzük, hogy bele akarnak avatkozni a magán szféránkba, esetleg olyan döntésekre akarnak rákényszeríteni, amikre nem vagyunk készen. Egyre több a világ ránk nehezedő kihívása, ami a személyünket valamilyen csoport érdeknek akarják alárendelni, kihasználni, felhasználni. Ami lehet társadalmi, politikai, vagy gazdasági érdek is. Az sem biztos, hogy rossz a szándék, mégis úgy reagálunk rá, hogy bántani akarnak bennünket. Igen, helyettünk, nélkülünk, mások akarnak dönteni, úgy, hogy azért a döntésért mi váljunk felelősekké. Ezekre a kihívásokra az egyetlen helyes felelet az, ha megelőzzük őket, és a magunk életéről magunk hozzuk meg a magunk döntését. Tudva, hogy ez felelősséggel jár! Ha én döntök, akkor a döntésemért a felelősség is az enyém. Vállalni kell. Jézus is erről beszél: ha most nem, a végén nem kerülhetem el úgy sem a döntéseimért, vagy döntésképtelenségemért a számonkérést. Nem mindegy, hogy gondolataimmal, szavaimmal, cselekedeteimmel, vagy mulasztásaimmal rosszat, bűnt követek el, vagy jót teszek, és jóra segítek azzal másokat is! Ebben az aspektusban teljesen közömbös már az, hogy jól döntöttem-e, vagy rosszul. Már csak egy a lényeges, hogy döntéseimért vállalom a felelősséget. Ami azt is jelenti, hogy, ha rosszul döntöttem, akkor van, aki elé oda tudok állni, és azt mondani: bocsánat, vétettem magam, testvérem és ellened is Isten! Ebben a helyzetben Isten maga lesz az, aki azt fogja mondani: megbocsátok neked, menj, és többet ne vétkezz! És ezt a megbocsátását képes minden bocsánatkérésünkre, mi szívből, őszintén fakad fel belőlem, újra és újra kimondani, és kifejezni. Anélkül, hogy később felhánytorgatná, vagy megbocsátását később felemlegetné, és azért cserében bármit is elvárna. Mert boldognak mondja azokat, akik Istent többre tartják önmaguknál!

Istenem, boldog akarok lenni Veled, és Veled közösségben! Segíts meg, hogy mulandóságom félre ne vezessen a Te ismeretedben, igazságodban, szeretetedben! Ámen

 

Adventi felkészítő elmélkedés 2.

Adventi felkészítő elmélkedés

 
Korunkban sokan nem tudják megtalálni Istent.

második rész 

Sokan megtagadták, vagy úgy élnek, mintha nem lenne Isten. Sok bűne között a kommunizmus legveszedelmesebb ártalma az volt, hogy elvette hazánkfiai tekintélyes részének a hitét. „Mert hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek” (Zsid 11,6), aki tehát nem hisz, az boldogtalan szenvedővé lesz. A zűr-zavarban, ahol a hazugság és gonoszság uralkodik sokan próbálnak segíteni. Néri Szent Fülöp bölcsességével mondom: Adjatok nekem jó édesanyákat, és én megváltoztatom a földet. A magyar remekművet kérdezem, hogy lehetne egy elrontott történelmet visszavezetni a boldogság útjára, Madáchhoz vinnélek benneteket. A kétségbeesett Ádám kérdezi: „Hogy maradjak a helyes úton?” S az Úr felel: „Karod erős, - szíved emelkedett; Végtelen a tér, mely munkára hív, S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd Szünetlenül, mely visszaint s emel. Csak azt kövesd. S ha tett dús életed Zajában elnémul ez égi szó, E gyengébb nő tisztább lelkülete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szív erén keresztül Költészetté fog és dallá szűrődni. E két eszközzel álland oldaladnál, Balsors s szerencse közt mind-egyaránt, Vigasztaló, mosolygó genius.” (Az ember tragédiája, XV. Szín) Elmélkedésünk célja, hogy magunk is „egy szívvel, egy szájjal dicsérjük Istent”, megtanuljuk legfőbb Urunknak elismerni. Fontos szempontunk, hogy erre k másokat is megtanítsunk, hisz ez a szeretet legfontosabb küldetése. Először fel kell ismernem, hogy Isten a legfőbb Uram. Ezt tehetem a szent tamási módszerekkel az ész világánál, vagy/és a kinyilatkoztatásból: a Szentírásból és a Szenthagyományból, azaz a katolikus. Egyház tanításából. Mit jelen ez a számomra? Isten mindenek Ura a teremtés jogán. Ő tervezett meg és hozott létre minden teremtményt, engem is. Ne mondja senki: ugyan kérem, én a szüleimtől születtem, nem kellett teremteni. Igaz, a testemet a szüleimtől kaptam közvetlenül, de az élet továbbadásának csodás lehetőségét Isten oltotta az emberi testbe. Isten volt az, aki engem a történelem eltervezése során az emberi nembe térben és időben beosztott. Úgy teremtette a semmiből a lelkemet, hogy értelmem és akaratom nagyszerűen egészítsék ki örökölt testi képességeimet, hogy a nekem kijelölt célt megfelelő eszközök birtokában tudjam megvalósítani. Mindezekhez ugyancsak Isten rendeli és adja a megfelelő természetfölötti erőket, a kegyelmeket. Egész lényem Isten csodálatos gondoskodásának, teremtő erejének gyönyörű eredménye. Isten nekem is Uram a teremtés jogán. Azoké is, akiknek csipetnyi fogalmuk sincs erről, vagy van is fogalmuk, de nem ismerik el Teremtőjüket legfőbb Uruknak.

KONSTANTINÁPOLYI ÚJ SZENT ISTVÁN

Új Szent István vértanú

Konstantinápolyi születésű volt. Két leánygyermek után született a nagyon várt fiúgyermek. Nagyszombaton keresztelte meg a pátriárka, Szent István fődiakónus nevét kapta a keresztségben. A gyermek növekedve, megtanulta a Szentírást olvasni, buzgón olvasta a szent könyveket. Különösen Aranyszájú Szent János műveit. Szülei Jánoshoz adták a Konstantinápoly melletti szent Auxentiosz hegyen élő remetének. Ebben a kolostorban élve kitűnt szent életével és a jótétemények buzgó gyakorlásával. Amikor Konstantinosz Kopronimosz lett a császár, ő harcot hirdetett a szentképek ellen. István sokat szenvedett ebben az időben a szent képek tisztelete miatt. Börtönbe zárták, aztán kegyetlenül verték. Végül Konstantinápoly utcáin vonszolták, úgy, hogy egyes tagjai leváltak testéről és az úton maradtak. Miközben gerendával halálos ütést mértek fejére, visszaadta lelkét Istennek. Ez 767-ben történt.

 

MARCHIAI SZENT JAKAB

MARCHIAI SZENT JAKAB

*Monteprandone, 1394. szeptember +Nápoly, 1476. november 28.

Gangali Antonio és Antonia asszony gyermeke volt. A keresztségben a Domonkos nevet kapta. Hat vagy hét éves korában egy nyáj őrzését bízták rá. Egy titokzatos farkas napjában többször is szétkergette a nyájat, anélkül, hogy ártott volna a bárányoknak. A kis Domonkos szabadulni akart a pásztorságtól, de nem hittek neki. Mindenki fantáziaképnek tartotta a farkast, Domonkos ezért megszökött és a szomszédos Offidában egy rokon papnál keresett menedéket. A pap befogadta és tanítani kezdte. Családja később beleegyezett tanulásába és Ascoliba küldték, ahol abban az időben a ferences és domonkos kolostor mellett iskola működött.

1404 körül Domonkos Perugiába ment, ahol jogi és orvosi tanulmányokat végzett. 1414 körül egy perugai nemes maga mellé vette jegyzőnek. Így több hónapig Firenzében és Bibbiénában tartózkodott, ahol megismerkedett a ferencesekkel. Elhatározta, hogy szerzetes lesz; 1415 nagypéntekén született meg benne a döntő elhatározás. Belépett a marchiai S. Maria degli Angeli ferences kolostorba, 1416. augusztus 1- én tett fogadalmat, s a rendben a Jakab nevet kapta. A novíciátus után Firenzébe küldték tanulni, ahol hét évvel később pappá szentelték. 1422-től élete végéig legfontosabb feladata a prédikálás volt. Az első években Toszkána, Umbria és Marchia tartományban tevékenykedett. Később bejárta Kelet- és Közép-Európát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 12 évet töltött külföldön. V. Miklós, III. Callistus és IV. Jenő pápa megbízásából háromszor járt Magyarországon. 1458-tól csak Itáliában tevékenykedett. A pápa fölkínálta neki a milánói érsekséget, de nem fogadta el. Nápolyban halt meg 1476. november 28- án. Maradványait a nápolyi Santa Maria la Nova templomában őrzik. Bár a nép már életében is szentnek tartotta, a hivatalos szentté avatása csak 250 évvel később történt meg. 1624-ben boldoggá, 1726-ban pedig szentté avatták.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, aki Szent Jakabot kiváló igehirdetővé tetted, hogy általa a jók üdvözüljenek, a bűnösök pedig visszataláljanak az erény útjára, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy mi is megtisztuljunk minden bűntől, és eljuthassunk az örök életre!

Imádság:

Istenünk, te Szent Jakabot az Evangélium kiváló hirdetőjévé tetted a lelkek javára és a bűnösök megtérítésére, hogy őket a bűnök éjszakájából az erények fénylő ösvényére vezessed. Közbenjárására fordíts el minket minden bűntől, és add meg nekünk az örök életet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Adventi felkészítő elmélkedés 1.

Adventi felkészítő elmélkedés 

 
Szent Pál apostolnak a rómaikhoz írt leveléből (15,4-9)

első rész

„Testvéreim! Mindazt, amit egykor megírtak, a mi okulásunkra írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, és egy szívvel és egy szájjal magasztaljátok Istent, Urunk Jézus Krisztus Atyját! Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket,  Isten dicsőségére! Állítom ugyanis, hogy Krisztus is azért vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. A pogányok viszont irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van: Ezért magasztallak téged a pogányok között, és dicsérem dallal a nevedet.”Ebből az apostoli útbaigazításból most ezt a gondolatot szeretném kiemelni és végigelmélkedni: „Egy szívvel és egy szájjal magasztaljátok Istent, Urunk Jézus Krisztus Atyját!”Az elmélkedések előtt különféle előkészítő gyakorlatokat szoktunk végezni. Most azt ajánlom, hogy Beethoven: Az Úr dicsérete című gyönyörű kórusművét idézzük fel lélekben, míg én a szövegét felolvasom: „Kit áldva áldnak a végtelen mennyek, Kit hírrel hirdet nap és éj. Nagy Úr, tenéked csak hódolva zenghet a kéklő ég, a tengermély. A fény s az árny is csak általad élnek, Te Úr, te drága Égi Láng. Ma Hozzád szárnyal a szívbéli ének, és kér, hogy védj és gondolj ránk!”A világmindenség áldja az Istent: mérhetetlen a csillagvilág. Az ember legfejlettebb műszereivel sem tudja felmérni nagyságát. Felmerülhet a kérdés: minek alkotott Isten ilyen óriási távolságokat? Nyilván azért, hogy az eszmélődő ember, aki a dolgok végső okát keresi, rádöbbenjen: ennek alkotója csak végtelen lehet.A mindenség törvényei, amelyek szigorúan érvényesülnek mindenütt az univerzumban, ugyancsak arra vallanak, hogy kigondolójuk és elrendelőjük végtelen hatalom. Tapasztalatból nagyon jól ismerjük, hogy a parlamentek által hozott törvényeket hiába írja alá az államelnök, az emberek vagy megtartják, vagy nem. Gyönyörű a ragyogó égbolt, és elkápráztatóan szép a tavaszi rét millió virága. De a többi növény, az állatok csodálatos változatossága alakban, színben, mozgásban, füttyben ugyanígy bámulatra indít. A festők, zenészek egy-egy témát tudnak csak belőle megragadni, kiemelni, megbámultatni velünk. A legkellemetlenebb gyomnövények egyikét fotóztam egyszer színes diára: csodaszép volt. Mindezek arról vallanak, hogy alkotójuk kimondhatatlanul szebb náluk!Annak elismerése, hogy Isten, mindenek alkotója és Ura, nekem is Uram: ez az imádás lényege. „Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete, akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van, s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót, hanem a tüzet vagy a szelet, vagy az iramló levegőt, vagy a csillagok körét, vagy a víz árját vagy a napot s a holdat tartották világot kormányzó isteneknek. Ha már ezeket isteneknek gondolták, mert szépségük elbájolta őket, tudhatták volna, hogy mennyivel kiválóbb ezek ura, hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket. Ha pedig megcsodálták ezek erejét, és tevékenységét, megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb, mert a teremtmények nagyságából, szépségéből meg lehet ismerni azok teremtőjét.De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás, mert ők talán csak tévednek, miközben Istent keresik, és meg akarják találni. Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak s azokat vizsgálják, megejti őket azok látása, mert annyira szép, amit látni lehet. Ezeknek azonban még sincs mentségük, mert ha tudásban annyira vitték, hogy át tudták kutatni a világot, ennek urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?” (Bölcs 13,1-9)

Évközi 34. hét péntek

Évközi 34. hét péntek

 

„Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját"

A Jelenések könyvének befejező látomásai elénk tárják a megváltás végső nagy győzelmét. Először is a mennyei Jeruzsálem száll le a földre, mint a Bárány menyasszonya. Mintha a Teremtés könyvének emberek teremtésére vonatkozó része jelennék meg előttünk beteljesülten. Nem az első emberpár, amelyik minden szépet, jót és boldogító kegyelmet megkapott Teremtőjétől, mégis szembeszállt vele, egyenrangúvá kívánt válni, és ezzel eltolta összes utódjának földi boldogságát, kockára tette örök életét. Itt a mindent rendbe hozó Megváltó a kegyelemben újjászült emberiséggel tart lakodalmat: a végtelen Tiszta a megtisztult jegyessel örök menyegzőt tart. De a titokzatos ábrázolás megőrzi a nagy isteni kegyelem fontos szereplőit: a tizenkét kapu felett az ószövetségi nép tizenkét törzsöke, az alapokon, pedig a Bárány tizenkét apostolának neve olvasható. Tehát annyival fontosabb a Bárány és tizenkét apostola az emberiség üdvösségében, mint a várban az alap is lényegesebb, mint a feliratos kapuk. Bent az új Jeruzsálemben az első bámulatra méltó az isteni trónus alatt fakadó élet folyója. A teremtésben is a befejező mozzanat az élet adományozása. Az egysejtűtől az emberig a látható élet csodaszép világa a vízből lép elő, igazi titkát ma is őrzi a víz. Az embert Isten különleges gonddal alkotja a szervetlen agyagból, Éva testét, pedig Ádám bordájából, de testünk anyagának igen nagy százaléka víz. A lelkünk ugyan szellem, teremtéssel hozza létre az Úr, de a bűn halálából a keresztvíz segítségével nyer újra természetfeletti életet. A mi korunkban már nyüszít a világ a gondtól, hogy elfogy a tiszta ivóvíz. Íme, a trón alól bőven fakad. A paradicsomkertben a jó és rossz tudásának fája mellett ott állt az élet fája. Egy darab. Ennek levele és gyümölcse óvta volna az emberek testét az elhasználódástól, ha nem vétkeztek volna. A bűnbe esés után kikergette Isten a bűnös embert a sivatagba, és „kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat" (Ter 3, 24) a nagy helyreállítás után a város „utcája közepén és a folyó mindkét partján az élet fája volt, amely tizenkétszer terem gyümölcsöt, minden egyes hónapban meghozza a maga gyümölcsét; és a fa levelei a nemzetek gyógyulására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem Isten és a Bárány királyi széke áll benne, és szolgái szolgálnak neki. Látni fogják az ő arcát és homlokukon lesz az ő neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világosítja meg őket, és uralkodni fognak örökkön- örökké" (Jel 22,2-5) Végül János apostol hitelesíti tanúságával látomásainak könyvét: „Akkor így szólt hozzám: Ezek az igék valóban hitelesek és igazak, és az Úr, a próféták szellemeinek Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek rövidesen meg kell történnie. Íme, hamarosan eljövök. Boldog, aki megtartja e könyv jövendöléseinek igéit" (6-7)

FASANI SZENT FERENC ANTAL

FASANI SZENT FERENC ANTAL

 minorita

 (1681-1742)

A dél-itáliai Apulia Lucera* városában született szegény szüloktol. 14 éves korában lépett be a minorita rendbe. A teológiai tanulmányokat Assisiben végezte, a közeli San Quirico*-ban szentelték pappá. Lelkipásztori helye Lucera lett, ahol 35 éven át apostolkodott. Kiváló szónoki képességgel és magas teológiai képzettséggel rendelkezett. Rómában elnyerte a Magister Theologiae címet, ezért élete végéig „Padre Maestro”* néven szólították. Igen sok embert vezetett a bun útjáról az erényes életre. Naponként órák hosszat ült a gyóntatószékben. A püspök a börtönlelkészi feladatot is rábízta. A foglyoknak nemcsak lelki vigasza, de anyagi támasza is volt. Szívén viselte a szegények sorsát. Ha egy hiányos öltözetu megjelent a kolostorban, végigjárta a cellákat, ki tud egy ruhadarabot nélkülözni. A betegeket szorgalmasan látogatta. A Harmadik Rend helyi közösségét igazi evangéliumi szellemre vezette. Ekkora buzgalma ellenére voltak irigyei, akik rávették tartományfonökét, hogy helyezze el. Számuzetése nem tartott sokáig, a rendi generális hamar visszahelyezte Lucerába. Utána régi jóbarátja, Antonio Lucci* (boldoggá avatva) lett a tartományfonök, aki kijárta a generálisnál, hogy Ferenc Antal legyen az utóda (1720). Három évig volt tartományfonök, ezalatt az ido alatt a Sant Angelo tartomány nagy lelki megújuláson ment át. Utána novíciusmester lett, majd gvardián. Nagy Mária-tisztelo volt. A Szeplotelen Fogantatás tiszteletének apostola. Hét, a Mária- ünnepekre elokészíto kilencedet is írt. A szakadatlan munka, a sok önmegtagadás és imádságos virrasztás felorölte erejét. 1742. nov. 29-én halt meg - az érte imádkozó rendtársai körében. A lucerai Szent Ferenc templomban temették el. XII. Piusz 1951-ben boldoggá, II. János Pál 1986-ban szentté avatta. Emléknapja nov. 27-én van.

„Hiszek Istenben, s hiszem mindazt, amit kinyilatkoztatott úgy, ahogy azt Szuz Mária hitte. Remélem, hagy elnyerem az örök életet - úgy, ahogy azt Szuz Mária remélte. Szeretem a végtelenül jó Istent - úgy, ahogy ot Szuz Mária szerette.”

Részlet a Szeplotelen Szuz kilencedbol.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Ferenc Antalt, a buzgó szerzetest és lelkipásztort sokféle kegyelmi adományoddal kituntetted. Add, hogy példáját követve tökéletesedjünk, közbenjárására pedig minden rossztól megszabaduljunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldott adventi felkészülés

Áldott adventi felkészülést kívánok minden kedves testvéremnek.

 
Még pár nap és megkezdődik az új egyházi év. A katolikus Anyaszentegyház egy év alatt átéli Jézus Krisztus életét. Gárdonyi Géza csodáltatta meg velem először ezt a titokzatos örömöt, és tette öntudatossá szívemben a gondolatot, hogy az élet mennyire sivár lenne az egyházi év káprázatosan szép ünnepi változatossága nélkül. Az egyhangú kenyérkereső munkának is vannak változatosságai, a polgári év tél, tavasz, nyár és ősz külső keretet nyújt tevékenységünkhöz, de belül, a lelkünkben mégis csak az istenrokonság új és mindig újabb kapcsolatai jelentenek igazi, egyént, formáló tartalmakat. Szent Pál apostol fejtegeti ezt a nagy élményt: „azoknak szolgáltatok, amik természet szerint nem istenek; de most, amikor megismertétek Istent, sőt ismertek vagytok Isten előtt, hogyan fordultok ismét az erőtlen és szegényes elemekhez, hogy azoknak újból szolgáljatok? Napokat tartotok meg és hónapokat, időket és esztendőket. Jó dolog mindenkor buzgólkodnotok a jóban, nemcsak akkor, amikor jelen vagyok köztetek, fiacskáim, akiket fájdalommal szülök újra, amíg Krisztus kialakul bennetek”. (Gal 4, 8-10. 18-19) Igaz ugyan, hogy mi keresztények nem vagyunk bálványimádók, a bennünket körülvevő világ erőit nem istenítjük, de azért túl sok időt fordítunk a világ természetes elemeire, és ezek miatt háttérbe szorul Jézus, a mi belső életünk forrása és formája. Gondoljunk a Lázáréknál vendégeskedő Urunkra. Jézus széken ül. Lázár-húga Mária a lábánál pihenve figyeli tanítását. Márta, a másik húg, a vérbeli háziasszony sürög-forog a sok házimunkában. „Egyszer csak megállt, és így szólt: Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen! Az Úr ezt válaszolta neki: Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha”. (Lk 10, 40-42) Az ünnepek arra valók, hogy ne csak néhány futó perecre hagyjuk abba a szükséges kenyérkereső munkálkodást, hanem üljünk legalább lélekben Jézus katedrája elé, és hagyjuk, hadd vegye munkába tudatunkat, lelkesítse szeretetre akaratunkat, izzítsa érzelmeinket, szembesítsen minket Isten-Atyánk velünk kapcsolatos terveinek jobb megismerésére és munkálására. Erre kiváló alkalom az egyházi év, és ennek első ünnepköre, a karácsony. Most karácsony előkészületi idejével foglalkozunk, amelyet adventnek, úrjövetnek nevezünk, Mi lehet ennek a lelki előkészületnek a témája? A lehető legjobban felkészülni az isteni Kisded születésének ünnepére. Módszerünk? A végtelenül szerető Atyaisten szemével nézzük a megtestesülés előkészítését. Mielőtt bármit teremtett volna, elhatározta, hogy Fia felveszi isteni természete mellé az egyik leendő teremtménynek a természetét, emberré lesz. Az Ő jövendő emberlelke lesz ősmintája az összes szellemi létezőnek, teste, pedig minden anyagnak. „Ő a láthatatlan Isten képmása és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön a láthatók és a láthatatlanok”. (Kol 1, 15-16) Óriási rang minden teremtménynek, csodálatos kiváltság nekünk, embereknek. Ha három hétig naponta csak kis időt szánnánk ennek az egy szempontnak megértésére, mivé válhatna világunk? Isten a teremtést pillanat alatt hajtotta végre és egy sort íratott erről a Bibliában. Isten türelemmel, az emberekre gondolva végtelen szeretettel készített el mindent, hogy az embernek bőségben és teljes szépségben várják a látható világ koronáját. Az édesanyák szívük alatt fejlődő gyermekükkel ezt a szeretetet élik át. Nem kellene minden embernek erre gondolnia egész advent idején?

Évközi 34. hét csütörtök

Évközi 34. hét csütörtök

„Elesett, elesett a nagy Babilon”

A zsidó nép történetében Babilon neve félelmetesen hangzott. A Tigris és Eufrátesz folyók óriási síkságának legjelentősebb települése volt. Isten már az ősöknek megígérte, Józsuénak a honfoglalás előtt újra felhívta a figyelmét arra, hogy Ő a Sínai pusztaságtól egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig és a nyugati Nagy tengerig minden földet népének ad. (Józs 1,2-5) Ez komoly birodalom lehetett volna Izrael számára, de nem foglaltak el többet, mint a hét nép területét. Idővel aztán Asszíria legyőzése után Babilon nagy birodalom lett Nabukodonozor király uralkodása idején, aki délfelé növelte hatalmát, és Isten parancsára elfoglalta és lerombolta Jeruzsálemet, egész Júdeát és fogságba a vitte lakosság nagy részét. Ettől az időtől kezdve az ószövetségi irodalomban, de az Újszövetségben is gyűlöletes lett Babilon neve. Itt, a Jelenések könyvében is minden istenellenes, gonosz hatalom gyűjtőneveként szerepel. A nagy keresztényüldözések záróakkordjaként vetítette az Úr János apostol elé látomásban ezt a végromlást: „Ezek után egy másik angyalt láttam leszállni az égből, akinek nagy hatalma volt, és a föld felragyogott dicsőségétől. Hangos szóval így kiáltott: Elesett, elesett a nagy Babilon, ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan szellem tanyájává, minden tisztátalan és gyűlöletes állat lakásává. Mert féktelen paráznasága borából ivott minden nemzet, s a föld királyai paráználkodtak vele, a föld kereskedői az ő gyönyörűségeinek bőségéből lettek gazdagokká” (Jel 18,1-3) Egykori partnerei hajóikon közelébe érve lehorgonyoztak a mély vizeken, megrémülve nézték pusztulását, de senki, nem mert a közelébe menni. Ezt jajongták: „a te varázslataid miatt jutott tévútra minden nemzet, benne található a próféták és szentek vére, és mindazoké, akiket megöltek a földön” (23b-24) Amikor a romlás központja égett, „ezek után mintha nagy sokaság hangját hallottam volna az égben: Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom a mi Istenünknek, mert igazak és igazságosak az ő ítéletei; mert ítéletet mondott a nagy parázna asszony fölött, aki paráznaságával megrontotta a földet, és számon kérte szolgáinak vérét a kezéből!” (19,1-2)Ezután mintegy személy szerint nekünk, most élő és hitünkért sok nehézséget elviselő katolikusoknak írja az apostol: „Ekkor így szólt hozzám: írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára. Majd ezt mondta nekem: Ezek Isten igaz igéi” (9) Ez egyelőre a napi szentáldozást jelenti, életünk végére pedig a mennyországot.

PORTO MAURIZIÓI SZENT LÉNÁRD

PORTO MAURIZIÓI SZENT LÉNÁRD

 ferences népmisszionárius 

(1676-1751)
*Imperia, 1676. december 20. +Róma, 1751. november 26. 

Leonardo da Porto Maurizio Észak-Itáliában, a mai Imperiában született. Az északi hegyvidék lakóiról azt tartják, hogy kemény, komoly emberek. Lénárd szülei, Domenico Casanuova és Anna Maria Benza továbbadták e tulajdonságokat fiúknak, Paolo Girolamónak. Paolo volt ebből a házasságból az egyetlen gyermek; anyja két évvel fia születése után meghalt. Apja második házasságából hét gyermek született; közülük ketten követték Lénárdot a ferences rendbe.

Paolo öt évig tanult a jezsuiták római kollégiumában. 1697. október 2- án belépett a ferencesek közé. Ekkor kapta a Lénárd nevet. Novíciusi évét a Szabin hegyekben lévő Santa Maria in Ponticelli kolostorban töltötte. Tanulmányait a római Szent Bonaventura kolostorban fejezte be és 1702. szeptember 23-án pappá szentelték. Ezután a filozófia tanára lett, nemsokára azonban súlyosan megbetegedett. Levegőváltozásra Nápolyba, majd szülőföldjére küldték, ahol meg is gyógyult. Ígéretet tett, hogy minden erejét az akkoriban virágkorát élő népmisszió szolgálatába állítja.

1704-től 1709-ig a szülőföldjén tevékenykedett, majd a haláláig, több mint negyven éven át népmisszionárius volt. Végigjárta egész Észak- és Közép-Itáliát. Egy ideig a Firenze melletti San Francesco al Monte kolostorhoz tartozott. 1715-ben Firenze közelében megalapította a Santa Maria dell'Incontro házat. 1730-tól Rómában volt a székhelye.

Teljes odaadással törekedett arra, hogy hivatása eszményeit megvalósítsa. Amint korának aszketikája megkívánta, számtalan aszketikus gyakorlatot végzett, de fő célja mindig Isten tetszésének elnyerése volt, a fő eszköz hozzá pedig a belső kapcsolat Istennel. Szerfelett fontosnak tartotta a szemlélődést. Szüksége volt a Valdarno kimagasló csúcsán épült Incontro magányosságára, amelyhez mindig visszatért. Incontrót olyan helynek nevezi, ,,amely félelmet és egyben áhítatot lehel''; félelmet a bűnösségével való szembesülésben, áhítatot az Isten szeretetével való találkozásban. A félelem és a szeretet felkeltése igehirdetésének a két sarkpontja volt. Lénárd szívbeli jósága felejthetetlen élményt jelenthetett mindazok számára, akik előzően meghallgatták gyakran ijesztő prédikációit. Úgy hírlik, hogy szeretetre méltó módján még a legmegátalkodottabb bűnöst is meg tudta nyerni. Amikor a gyóntatószékben tanúsított szelídsége miatt kérdőre vonták, így válaszolt: ,,Jézustól tanultam.''

Nem volt sem a tudomány mestere, sem elragadó szónok, de mint lelkipásztor olyan sikereket ért el, mint korának legjobb igehirdetői. Apostoli buzgóságának szenvedélyes heve betöltötte szónoki és tudományos hézagait, és pótolta azokat a hiányosságokat, amelyek befelé fordultságából adódtak. Erőssége a lelkipásztorkodás alázatosan végzett munkája és az önátadásban való hűség volt.

Bár tevékenysége meglehetősen szűk területre korlátozódott (alig hagyta el Észak- és Közép-Olaszországot), személyisége mégis szélesebb körben hatott. Pápák, bíborosok és fejedelmek versengtek érte. A kiemelkedő jelentőségű XIV. Benedek pápa nála gyónt és heti látogatásai döntően ösztönözték; nem mulasztotta el, hogy a beteg misszionáriust meglátogassa a Palatinuson lévő szűk cellájában. A Ferenc-rend reformjának feléledését, Róma városa vallási megújulását, a Genovai Köztársaság szabadságát, a vérbosszú és a genovaiak által megnyomorított Korzika szigete a békét köszönhette Lénárdnak, aki lelki segítséget nyújtott Toszkána nagyhercegségének és az ott uralkodó utolsó Medicieknek is.

Lelkipásztori tevékenységének legjelentősebb területe a népmisszió volt. A barokk kor embereként ő is szerette a pátoszt, a drámai megjelenítést kereszttel, töviskoronával és ostorral, de jezsuita tanítómestereivel ellentétben több teret és nyugalmat engedett a belső megtérésnek. Missziói legfeljebb három hétig tartottak. A ,,szavak missziója'' után következett a ,,szentség missziója''. Utolsó prédikációja után még kb. egy hétig a helységben maradt, hogy segítőivel, akikkel együtt ,,úton lévő kolostort'' alkotott, még gyóntasson és további alkalmat nyújtson a szentáldozásra.

Apostolkodásának további területe a keresztút terjesztése volt, amely általa nyerte el mai alakját. Rövid keresztúti prédikációival rendszeresen összekötötte a keresztúti ájtatosságot; közülük kilencven maradt ránk. Ezek a beszédek újdonságot jelentettek a prédikáció történetében; misztikus kegyelmekkel megáldottnak, a Szentíráshoz kötődőnek, szeretetre méltónak, atyainak és a néphez közel állónak mutatják Lénárdot. XII. Kelemen (1730--1740) és XIV. Benedek (1740-- 1758) legjelentősebb búcsúengedélyei reá vezethetők vissza. 572 keresztút felállítása fűződik nevéhez; ezek közül 42 Rómában állt. Leghíresebb a római Kolosszeum keresztútja.

A barokk kor számos vallási gyakorlatát ápolta Lénárd: a lelkigyakorlatokat, amelyeket gyakran valamely falu egész népének tartott; a Jézus Neve tiszteletét; pompás körmeneteket és sokrétű testvériség-apostolkodást. Valamennyiben kora gyermeke. Cselekedeteit és beszédeit beragyogta krisztusi jámborsága. A népmissziók sikerét azok a missziók határozták meg, amelyeket maga tartott magának a kolostorban, mint maga mondta. Élni akarta Krisztust, mielőtt hirdette volna. Életét saját szavaival így foglalhatjuk össze: ,,Hivatásom a misszió, hogy odaadjam magamat Istenért, és a magány, hogy odaadjam magamat Istennek.'' 1751. november 26-án este egy olasz postakocsi haladt Róma felé a Via Flaminianán. Az öreg Lénárd halálos betegen ült a kocsin, és egyre jobban siettette. Nyugtalanul kérdezgette az őt kísérő Diego testvérétől, hogy melyik állomásra érkeztek, és hogy meddig tart még az utazás. Előző nap délben indultak el Bolognából a bevégzett misszió után. Lehetőleg gyorsan vissza akart térni csendes kolostorába, ahogy a pápának megígérte. Amikor megérkezett a Palatinuson lévő cellájába, jelentették barátjának, XIV. Benedek pápának, hogy a Porto Maurizió-i misszionárius megtartotta ígéretét; misszióját befejezte, most pedig haldoklik.

1796-ban boldoggá avatták, 1867. június 29-én IX. Pius a szentek sorába iktatta Lénárdot. Amikor az egyházi törvénykönyv kötelezővé tette minden tíz évben a népmissziókat, XI. Pius 1923-ban a népmissziók védőszentjévé avatta.

Szent Lénárd a keresztútról:
„Ó mennyi üdvös világosságot ébreszt a lélekben, mekkora szívbeli megindultságot eredményez, milyen legyőzhetetlen erőt kölcsönöz a léleknek az Isten Fia keserű szenvedéséről való állandó elmélkedés! A mindennapos gyakorlat győzött meg arról, hogy a jámbor imádság ezen formája az emberi erkölcsöket milyen gyorsan megjavítja.”

Imádság:
Mindenható és irgalmas Istenünk, te Szent Lénárdot a kereszt misztériumának kiváló hirdetőjévé tetted; közbenjárására add meg nekünk, hogy a kereszt gazdagságát megismerjük itt a földön, a megváltás gyümölcsét pedig elnyerjük a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Küldd el Szentlelkedet és újjászületik minden.

Küldd el Szentlelkedet és újjászületik minden.

 
„Új pünkösd?" Ez volt a II. Vatikáni zsinat idején az elemi erővel kitört lelkesedés megnyilatkozása. A Szentlélek az én életemben, még inkább az Egyház életében mindig nagyon fontos volt. Ő a Szentháromság egységében öröktől fogva él, hiszen Isten szükségképen háromság. A teremtésben egyformán volt része az Atyával és a Fiúval, mivel a Szentháromság cselekvései kifelé, a teremtett világ felé mindhárom Személy közös művei. És bár az Ószövetség nem ismeri a Szentháromság titkát, a kinyilatkoztatást hallgató Mózes megőrzi ezt a kijelentést is: „a föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység fölött, és Isten Lelke a vizek felett lebegett." (Ter 1, 2) a fizikai világ kibontakoztatása elsődlegesen rá volt bízva. Ő ugyanis „mindent kikutat, még az Isten mélységeit is" (1 Kor 2,10), tehát ismeri az Atya terveit tökéletesen. Majd a bűnből való szabadulás, a megváltás első mozzanata is Vele kapcsolatos: „Az angyal azt felelte Máriának: „a szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged, azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni." (Lk 1, 35) Hozzá tehetjük még: Ő lesz a krisztusi mű kibontakoztatója az Egyház és az egyének életében is. Ezért nagyon fontosnak találom, hogy megszokott liturgikus fohászunkkal kérjük az Atyát: „Küldd el Szentlelkedet és újjászületünk, és megújítod a föld színét." Ki a Szentlélek? A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, Isten az Atyával és a Fiúval együtt. Az apostoli hitvallás csak ennyit mond róla: „Hiszek Szentlélekben." De a nicei és konstantinápolyi zsinat hitvallása már bőségesebben nyilatkozik: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. O szólt a próféták szavával." Úr = Adonáj. Ezt a héber szót csak Istenre alkalmazták. Jézust is csak azután szólították így, amikor Péter megvallotta, hogy Ő a Krisztus, (Mt 16,16) Jézus hivatkozik is erre a lábmosás után: „Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok." (Jn 13,13) Ugyanez a cím jár a Harmadik isteni Személynek, hiszen Ő is ugyanazt az isteni természetet birtokolja, az egyetlent a másik két isteni Személlyel együtt. A Szentlélek származik, nem születik. A Fiú származása születés, mert a születésnél élő származik az élőtől a természet hasonlóságára. A Fiú az Atya képmása. A Szentlélek az Atya és a Fiú egymás iránti szeretete. Az isteni akarat síkján származik, ezért maga a Szeretet. Az Atya és a Fiú közösen ajándékozzák neki az isteni természetet, mégpedig a latin Egyház megfogalmazása szerint: „a Patre Filioque procedit." Vagyis az Atya főforrás, hiszen Ő adja, hogy az isteni természet a Fiúé is legyen, és így ketten egyetlen leheléssel származtassák a Szentlelket. A keleti Egyház végeredményben ugyanezt állítja, de más szemlélettel: „a Patre per Filium".

Évközi 34. hét szerda

Évközi 34. hét szerda

„Ekkor egy másik nagy és csodálatos jelet láttam az égben: hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt”

Az Ószövetség történései előjelekként tekinthetők az Újszövetség győzelmeihez. Isten Ábrahámtól Mózesig nyolcszáz évet szánt arra, hogy kifejlődjék az Ószövetség választott népe. Ennek nagyobb része az egyiptomi rabszolgaságot jelentette. A szabadulást ebből tíz óriási csapás készítette elő. Utána jött a rabszolgakor hetvenkedő fáraójának és hatalmas hadseregének pusztulása. Ez a Vörös-tengerben zajlott le. A fáraó úgy indította seregét a tengerben csodálatosan nyílt folyosóba, amelyen átmenekültek az izraeliták a Sínai félszigetre: „”Szólt az ellenség: Üldözöm és elérem, zsákmányt osztok és megelégszik a lelkem, kirántom kardomat, s megöli őket a kezem. De leheleted-ráfújtad, és tenger borította el őket, a hatalmas vizekben, mint ólom, elmerültek.” Isten Egyfia örök, legyőzhetetlen Egyházat alapított (Mt 16, 18) Tamás apostol megtérésekor, pedig így szólt Jézus a jövőről: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek”. (Jn 20. 29) János pedig, aki ezt a mondatot evangéliumában számunkra lejegyezte, mint a múlt történéseinek szem- és fültanúja, most a jövendő dolgok alapozója ezt teszi hozzá: „Ezeket, pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen”. (31) Most a jövő tanújaként az Újszövetség népének győzelmét írja le nekünk: „Akkor egy üvegtenger-félét láttam, am i tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, Uram, mindenható Isten! Igazságosak és igazak a te útjaid, nemzetek Királya! (Zsolt 139, 14) Ki ne félne téged, Uram, és ki ne magasztalná nevedet? Mert egyedül te vagy szent (99, 3), hisz minden nemzet eljön és leborul színed előtt (86, 9), mert ítéleteid nyilvánvalóvá lettek!”(Jel 15, 2-4) Milyen megnyugtató számunkra ez a látomás! Az utolsó ítéleten minden titok nyilvánvalóvá lesz. De itt, az átmeneti győzelem képében is erre történik utalás az üvegtenger képében: a sátán és csatlósainak átláthatatlan hazudozásai az üvegtengerben mind láthatóvá lesznek, beigazolódik, hogy a hazugság a hazudozókkal együtt tűzre való.

BOLDOG JÓ ERZSÉBET

BOLDOG JÓ ERZSÉBET

 szűz, III. r.

 (1386-1420)

Családi neve: Elsbeth Achler*. Lakóhelye után: Elisabeth von Reute*. A Bódeni tótól északra fekszik szülovárosa, Waldsee és Reute község is. Szülei egyszeru takácsok voltak, de gyermekeiket vallásosan nevelték. Erzsébetet már gyermekkorában „jó Erzsébet”-nek nevezték, ez az elnevezés késobb is lelkivezetoje tanácsára felvételét kérte a szabályozott harmadikrendiek kolostorába, Reute-ba. Arra törekedett, hogy a legkisebb teendoit is a legtökéletesebben végezze. Szinte soha nem mozdult ki kolostorából, ezért remetének is nevezték. A misztikus szentek közé tartozik. Isten rendkívüli kegyelmi adományokkal halmozta el (extázisok, a szív titkainak ismerete, jövobelátás), de rendkívüli megpróbáltatásokat is kellett elviselnie: a gonosz lélek zaklatásait, lelki betegségeket, nagy megaláztatásokat. Novértársai egy része álszentnek tartotta. Szeretete, alázata és türelme révén elérte, hogy elismerték életszentségét. Nagy áhítattal volt az Úr Jézus szenvedése iránt. Szent Ferenchez hasonlóan o is kívánta, hogy ugyanazokat a fájdalmakat érezze, mint az Üdvözíto. Ezt el is nyerte, mégpedig a látható stigmák viselése által. Élete végéig bánkódott azon, hogy fiatalabb korában nem foglalkozott eléggé az Úr szenvedéseivel. Kedves áhítatgyakorlata volt továbbá a jószándék gyakori felindítása és a szenvedo lelkekért való közbenjárás. A nagy egyházszakadás idején megjövendölte, hogy az nemsokára végetér, ez 1417-ben következett be. Élete utolsó tizenkét évében semmiféle táplálékot nem tudott magához venni, csak az Oltáriszentséggel táplálkozott. 35. születésnapján hívta magához az Úr 1420. nov. 25-én. Haláltusája alatt kérte, hogy az Úr szenvedéstörténetét olvassák fel neki. E szavakra: „Jézus hangosan fölkiáltott és kilehelte lelkét”, o is bevégezte. Halála után szentként kezdték tisztelni, ezt a tiszteletet XIII. Kelemen pápa erosítette meg 1766-ban, amikor ot boldoggá avatta.

„Ó ti mindnyájan, kik jártok-keltek az úton, nézzetek ide és lássátok, van-e olyan fájdalom, mint az én fájdalmam?”

„Elosztották maguk között ruhámat, és köntösömre sorsot vetettek... Átlyuggatták kezemet-lábamat, megszámlálták minden csontomat.” (Az Úr misztériumainak zsolozsmájából)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Erzsébetet szent Fiad szenvedése iránti szeretete jutalmául a szent sebhelyek karizmájával kituntetted. Növeld bennünk a Krisztus szenvedése iránti szeretetet, mely legyen mindig kegyelemforrás számunkra. Krisztus, a mi Urunk által.

KRISZTUS KIRÁLY 3.

A sátáni terv
Vedd el Isten legfőbb jogait: „Tudja az Isten,  hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: Tudni fogjátok a jót és a rosszat“ (3,5) (=Ti lesztek az isten) – Éva elsőszülötte meggyűlölte öccsét: „Ám az Úr azt mondta neki: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Nemde, ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!” (4,6-7) Hiába! Káin megölte Ábelt: „Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját s befogadta öcséd vérét kezedből. Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóbor bujdosó légy a földön!” (10-12) A Jelenések könyvének krónikása korunkról, a hétmilliárdos, kereszténységet tagadó korról szomorúan jegyzi fel: „Ekkor, íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot hallottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, és mint a mennydörgés, s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Követik a Bárányt, amerre csak megy, ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt”(Jel 14,1-5)
A teremtés érdekes mozzanata,
amikor Isten teremtő szava a fű és faféléket a földből a levegőre parancsolta, majd a szárnyasokat fajtájuk szerint hívta elő a vízből. A látnok arról számol be, hogy a Napba öltözött Asszony előtt ott lapult a sátán, és leste, mikor jön világra a Kisded Megváltó. A jó angyalok azonban Isten trónja elé mentették, Édesanyját pedig a pusztába. A sátánt kemény küzdelem után földre vetették le, és Szent János onnét látja felemelkedni a sátán két rémisztő segítőjét. Az első párduchoz volt hasonló: hét feje volt és azokon tíz szarv. Fejein koronák ragyogtak és istenkáromló szavak. A vízbe dobott sárkány szinte halálos sebből gyógyította ki egyik fejét. Aztán a földre küldte, hogy harcoljon Jézus ellen. A megtévesztett emberek istenként imádták. Aztán egy kisebb fenevad bújt elő a szárazföldből. Neki csak két szarva volt, de nagy erővel káromolta Istent. Megteszi, hogy minden kicsi és nagy, gazdag és szegény, szabad és szolga bélyeget viselhessen jobb kezén vagy a homlokán, és senki se vásárolhasson vagy adhasson el, ha nem viseli a vadállat bélyegét vagy nevét, vagy nevének számát. Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat nevének számát, mert ember száma az, és száma hatszázhatvanhat” (Jel 13,16-18) Elérkezett az aratás órája. „Ekkor, íme, fehér felhőt láttam, és a felhőn az Emberfiához hasonló ült, akinek fején arany korona volt és a kezében éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangos szóval így kiáltott a felhőn ülőnek: csapj a sarlóddal és arass, mert eljött az aratás órája, hiszen megérett az aratnivaló az egész földön. És a felhőn ülő nekieresztette sarlóját a földnek, és learatta a földet. Ekkor egy másik angyal jött ki az égben lévő templomból, neki szintén éles sarlója volt. Az oltártól ismét egy másik angyal jött ki, akinek hatalma volta tűz felett, és hangosan odakiáltott annak, akinek éles sarlója volt: Csapj le éles sarlóddal, és szüreteld le a föld szőlőjének gyümölcseit, mert megértek szőlőfürtjei. Az angyal megindította sarlóját a földre, és leszüretelte a föld szőlőjét és Isten haragjának nagy borprésébe dobta. Megtaposták a borprést a városon kívül, és vér jött ki a présből a lovak zablájáig, ezerhatszáz stádiumnyira.”  (14-20) A gabona és a bor az Oltáriszentség alapvetően újszövetségi motívumai. A megváltás eszköze Jézus emberi Teste és Vére. Külön hangsúlyozni kell, hogy ezek a szentségi jelek a mostani gyakorlatunkban is változatlanok, Jézus parancsa szerint alkalmazzuk a szentmisékben: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Ebben benne találjuk Megváltónk mindent feláldozó szeretetét, és naponta edződünk arra, hogy a magunk sokszor önző énjét átitassuk Urunk eucharisztikus átnevelő erejével.

Évközi 34. hét kedd

Évközi 34. hét kedd

„Féljétek Istent, és adjatok neki tiszteletet, mert eljött ítéletének órája, és imádjátok őt, aki az eget és a földet, a tengert és a vizek forrásait alkotta!”
Isten választottait egy angyal megjelölte a homlokukon a Bárány és az Ő Atyjának jelével, hogy bántódásuk ne essék a nagy büntetésben, mert nekik a szüzességük és az igazság megvallása erre adott jogot. Egy másik angyal pedig az ég zenitjén átrepülve hirdette az örök evangéliumot. Jézus mennybemenetele előtt adta parancsba tanítványainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,15-16) Az Anyaszentegyház ennek megfelelően hirdette az üdvösség igéit. Most, az ítélet közeledtével az égbolt alól hangzik ugyanez az üzenet, mint „örök evangélium a föld lakóinak, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek hangos szóval: Féljétek Istent és adjatok neki tiszteletet, mert eljött ítéletének órája; és imádjátok őt, aki az eget és a földet, a tengert és a vizek forrásait alkotta”. (Jel 14,6-7) Mi hívők tudjuk és tesszük ezt. Az isten nélküliek a földet imádják, minden igyekezettel ehhez szegezik a becsapott emberek tekintetét: Megvenni, mert a gazdagság az isten. Hazudni, csalni, meggyalázni az igaz Istent és visszaélni adományaival, amint teszik most is a földkerekségen. „Ezt egy másik angyal követte, aki ezt mondta: „Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznaságának borával itatott meg minden nemzetet!” (8) Hatvan éve  úgy elvakítottak több millió honfitársunkat, hogy nem  járnak misére, nem hallgatják Jézus evangéliumát. Pedig jön a harmadik angyal: „Hangosan kiáltva: Aki imádja a vadállatot és annak képmását, és felveszi bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog Isten haragjának borából, amely készen van, elegyítetlenül, haragjának kelyhében, és gyötrődni fog tűzben és kénben az angyalok és a Bárány előtt. Gyötrelmeik füstje felszáll örökkön örökké és nincs nyugalmuk azoknak, akik imádták a vadállatot és képmását, és aki felveszi nevének bélyegét”(9-11) „Írjad: Már most boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg! Igen, mondja a Lélek, hogy megpihenjenek munkáiktól, mert cselekedeteik követik őket (13) „Ekkor íme, fehér felhőt láttam, és a felhőn az Emberfiához hasonló ült, akinek fején arany korona volt, és a kezében éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangos szóval így kiáltott a felhőn ülőnek: Csapj a sarlóddal és arass, mert eljött az aratás órája, hiszen megérett az aratnivaló a földön. És a felhőn ülő nekieresztette sarlóját a földnek, és learatta a földet”.(14-16) Aztán ugyanezt tette egy másik angyal az érett szőlővel. A kenyérnek valót és a bornak valót Isten az ember örömére teremtette. De azt ne várja senki, hogy ha mindezért még egy fohászt sem rebeg el a dőzsölő ember, hanem dicsőíti a semmi jót nem cselekvő sátánt, akkor Isten ezért nem osztja ki a büntetést.

KRISZTUS KIRÁLY 2.

„Ekkor egy másik nagy és csodálatos jelet láttam az égben"

 
hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt, mert azok által teljesedett be Isten haragja. Akkor egy üvegtenger-félét láttam, ami tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid (Zsolt 92,5), Uram, Mindenható Isten! Igazságosak és igazak útjaid (Zsolt 139,14), nemzetek Királya! Ki ne félne téged, Uram, és ki ne magasztalná nevedet? Mert egyedül te vagy szent, (Zsolt 99,3), hisz minden nemzet eljön és leborul színed előtt (Zsolt 86,9), mert ítéleteid nyilvánvalókká lettek!” ( Jel 15,1-4) Mit jelentenek ezek a földön nem tapasztalt csodálatos létesítmények? Ezek a győzelmek, amelyekről az egyházi év naptára alapján elmélkedünk, Krisztus Király főünnepének győzelmeiről szóló szent szövegek, de ennek ellenére nem a világvégi krisztusi záróünnepről van szó, mint ahogy ennek az egyházi évnek sem az az üzenete, hogy közel van a világ végének mindent lezáró végakkordja. Igaz, az eseményekben szó van az Antikrisztusról és fő segítőiről, arról, hogy súlyos harcok folynak az emberekért, de Jézus részéről mindezek az események az irgalmas Megváltó harcai. Az emberek megmentésének érdekében történnek. Jézus nem nyíltan lép a harcmezőre, mint ahogy ellenfelei segédjeiket a tenger titkos mélyéből léptetve szerepeltetik őket. A Bárány az egykori kiindulópontra lép: ez a Sion hegye. Homlokán az Atya neve és a száznegyvennégyezer szűzi lelkű üdvözültek nevei. Ajkukon új ének, amelyet csak ők tudnak megtanulni. Jel 14,1-5) A harcban résztvevők részint a felhőn ülnek, részint a templomból tűnnek elő. Az elszámoltatás két tárgy körül forog: az egyik a vádlottak elkötelezettségéről a sátán javára. Két tényezőt kell tisztázni: imádta-e, vagyis elkötelezte-e magát az ítéletre álló az Isten helyett az Antikrisztus szolgálatára, tetézte-e ezt a szóbeli ígéretet egy eltörölhetetlen jellel: felvette-e a sátán bélyegeit a csuklójára vagy a homlokára? Mondhatnánk így is: elszegődött-e önként örökre a sátán rabszolgájának? (14,9-11) A másik oldalról Jézus nehezen indítja el éles sarlóját learatni a föld búzáját. A templomból angyal jön ki: arass éles sarlóddal, mert megérett a föld búzája. De a templom ezerszer elfelejtett és elkerült Ura nem siet. A búza még vár a táplálandókra. Úgy, mint eddig. Ugyanez a másik éles sarlójú angyal felé: az igazságosság itt is nehezen fog végső munkába. Jézus még vár, mert az Ő Vére lehetne minden csepp bor,mert Jézus Megváltónak született a földre.Újabban nemcsak templomunknak eucharisztikus Urát keresem lefekvés előtt. Mélyen meghajolva szerető gondolattal próbálom átölelni az elhagyott magyar, és a világ összes katolikus templomának Eucharisztikus Urát. Ha csak feléje néz, kitárt karral feléje nyúl nehézsorsú hívei közül bármelyikünk, máris ontja kegyelmeit felénk. Nem lenne jó megelőzni a kis kétszarvú vadállatot, mielőtt becsapná Jézus híveit? Fogjunk össze, gyűjtsük Urunk mellé nehéz sorsú testvéreinket.

SINCLAIR MÁRIA FRANCISKA

SINCLAIR* MÁRIA FRANCISKA

 szűz, klarissza

 (1900-1925)

Edinburg skót városban látta meg a napvilágot. Szülei egyszeru, istenfélo emberek voltak, o maga is iskolái elvégzése után több évig egy bútorasztalos muhelyben dolgozott, hogy szülein segítsen. Vallásos élete központja az Oltáriszentség volt. Élete példája környezetére is kihatott. Munkatársai a munkahelyen jelenlétében nem mertek egy rossz szót sem mondani. De nem volt valami komor ábrázatú szent, hanem a ferences derut sugározta maga körül, szívesen játszott, szerette a táncot, a zenét, a szép ruhát, s öröme telt abban, hogy másokat felüdíthetett. De levelei és följegyzései mély lelkiséget árulnak el: el tudott mélyedni a vallás titkaiban, s felfogása az életrol, annak értelmérol felülmúlta nálánál muveltebbek felfogását. Egy barátnojének, aki nem lelkesedett a napi szentáldozásért, azt mondta.: „Ne azért menj áldozni, mert jó vagy, hanem azért, mert törekedsz jó lenni”. Másokat is Istenhez igyekezett vezetni. Például, hogy egy züllött lány lelkét megmentse, majd három évig együtt közlekedett vele. A szerzetesi hivatás egyre jobban érlelodött benne. Lelkivezetojének, aki érdelodött, miért akar zárdába menni, azt mondta: „A házasság nagy szentség. De én egyedül akarok maradni Üdvözítommel.” 1923. júl. 21-én vonult be a londoni klarissza zárdába mint jelölt. A következo évben megkezdte a novíciátot, 1925 tavaszán pedig fogadalmat tett. Rövidesen ezután az orvosok gégetuberkulózist állapítottak meg nála és szanatóriumba került. (Kis Szent Teréz is tuberkulózisban halt meg 24 évesen.) Nehéz próba volt ez Franciska számára. De egyszeruségében azt mondta: „Egy szegény klarissza élete imádság és vezeklés. Ezt betegen is tudom tenni.” Víg kedélyét, megelégedettségét mindvégig megorizte. Halálfélelem nem gyötörte: boldog volt, hogy Istenhez mehet. „Az Istent szeretoknek minden javukra szolgál.” (Róm 8). Alig 25 évesen, 1925. nov. 24-én fejezte be életét. Boldoggá avatása folyamatban van.

„Hogy benne élhessek a tökéletes Szeretetben, felajánlom magamat mint a te irgalmas szereteted egészen elégo áldozatát, könyörögve, hogy ... én így Szereteted Vértanújává legyek, ó én Istenem!… S ha már felkészített ez a vértanúság arra, hogy megjelenhessek elotted, hadd haljak meg tole, hogy azonnal belevethesse magát a lelkem a te irgalmas Szereteted örök ölelésébe.” Kis Szt. Teréz önéletrajzából.

Imádság:

Istenünk, boldogemléku Mária Franciska szuzi tisztaságával és halálnál erosebb szeretetével sugárzó példát hagyott ránk. Kérünk, hogy közbenjáró imái és érdemei hozzád közelebb segítsenek bennünket. Krisztus, a mi Urunk által.

Évközi 34. hét hétfő

Évközi 34. hét hétfő

„és a szájukban nem találtatott hazugság” 

János apostol már korábban, a hetedik pecsét felnyitása előtt feljegyezte, hogy az addig lezajlott büntetésektől iszonyúan megrémültek az emberek. „Nagy földrengés támadt. A nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, és az egész hold olyan lett, mint a vér. A csillagok lehullottak az égről a földre, ahogy a fügefa lehullatja éretlen fügéit, amikor nagy szél rázza. Az ég visszahúzódott, mint az összegöngyölt könyvtekercs és minden hegy és sziget kimozdult a helyéről. A föld királyai, a fejedelmek, a hadvezérek, a gazdagok és az erősek: minden szolga és szabad a hegyek barlangjaiba és kősziklái közé rejtőzött, és azt mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Omoljatok ránk, és rejtsetek el minket a trónon ülő elől és a Bárány haragja elől. Mert elérkezett az ő haragjuk nagy napja, és ki képes megállni azon?” (Jel 6, 12-17) a türelmi idő azonban lejárt. Isten sokszor megmutatta, hogy a megtérésre általa kijelölt időt bűnbánatra kell felhasználni, mert ha a büntetés megkezdődik, már senki sem kap arra kegyelmet. Ilyen volt Ábrahám idejében Szodoma és Gomorra sorsa (Ter 18, 16-33), ilyen az ígéret földjén lakóké végrehajtani. Mielőtt azonban ez elkezdődnék, Isten megjelölteti a választottak homlokát: „Ne ártsatok a földnek és a tengernek, sem a fáknak, amíg meg nem jelöljük homlokukon Isten szolgáit. Hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezer megjelölt Izrael fiainak valamennyi törzséből” (Jel 7, 3-4)„Ekkor, íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve” (Jel 14, 1) Egykor János és apostoltársai is ott álltak a Sion hegyén Mesterükkel, miután ünnepélyesen bevonult az Úr birtokába virágvasárnap. Ennek történetét nem ő, hanem Lukács evangélista írta meg, de bizonyára jól emlékezett János is Jézus szomorú jövendölésére: „Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen. Kard élén hullanak el”. (Lk 21, 23-24) a világ végének igen szomorú de pontos előjele volt, amit Jézus akkor ott jövendölt, és ami huszonnyolc év múlva szóról-szóra bekövetkezett Jeruzsálem pusztulásával. János látomása itt most mit jelent? Azok üdvözülnek az ószövetségi szent népből, akik elfogadták Jézust Messiásnak, elfogadták a legnagyobb fontosságú kinyilatkoztatását, a Szentháromságról szóló tanítását. Az új ének valószínűleg erről szól, jelezve, hogy a zsoltárok és prófétai kantikumok, amelyeket a zsolozsma reggeli dicséretében énekeltet a katolikus Egyház, önmagukban már nem elegendők. Ezeknek az alapvető tanításoknak elfogadása tökéletesen kötelező! Erre is utal a szentlecke befejező mondata: „Ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt” (Jel 14, 4b-5)

 

 

RÓMAI SZENT I. KELEMEN

SZENT I. KELEMEN PÁPA
+101 körül 

Római Szent Kelemen alakját valóságos Kelemen-irodalom fonta körül az ókeresztény korban, de a neve alatt fennmaradt írások közül csak egy tekinthető hitelesnek: a Levél a korintusiakhoz. Ez abból az alkalomból íródott, hogy 96 körül a korintusiak egy része föllázadt a presbiterek ellen, néhányat elmozdítottak tisztségükből, és újakat iktattak be helyettük. A levél írója nem nevezi meg magát, de olyan valaki, aki a római egyház nevében fordul a korintusi egyházhoz: ,,Isten Rómában lakó egyháza Isten Korintusban lakó egyházának...''

Kelemen szerzőségét nemcsak a 4. században író Euszébiosz tanúsítja, hanem már a 2. században is az ő levelének tartották. A korintusi püspök, Dionüsziosz 170 körül ezt írta Szótér pápának: ,,Ma ültük meg az Úr szent napját, ezen fölolvastuk leveledet, amelyet időnként továbbra is föl fogunk olvasni épülésünkre, ahogyan Kelemen hozzánk írt levelét is fölolvastuk.'' A korintusiak tehát a szentmise keretében olvasták föl mind Kelemen, mind Szótér pápa levelét, ahogyan az apostolok leveleit volt szokás. A Kelemen által írt levél így került be az apostoli levélgyűjteménybe, s később innen másolták át a szentírási kéziratokba. Ezért hosszú időn át sugalmazott írásnak tekintették.

De ki volt tulajdonképpen a levél szerzője, Római Szent Kelemen? A történeti források személyére vonatkozóan nem egyeznek minden tekintetben. Iréneusz szerint Kelemen Szent Péter harmadik utóda volt Rómában. Jeromos szerint Péter rendelte utódjául. A 4. században Epiphaniosz a következőképpen próbálta összhangba hozni az egymástól eltérő adatokat: Kelement valóban Péter rendelte utódjául, de ő a békesség kedvéért Linus javára lemondott. A Kelemen-regény, amelynek utolsó változata szintén a 4. századra tehető, azonosítja Római Szent Kelement Domitianus császár unokaöccsével, Flavius Titus Clemensszel, aki konzuli méltóságot is viselt. A Kelemen vértanúságára vonatkozó adatok szintén a 4. századból valók. Origenész azonosnak tartotta a Fil 4,3-ban szereplő Kelemennel, s így nemcsak Szent Péter utóda, hanem Szent Pál tanítványa és munkatársa is lett volna. Egyébként Origenész az egyetlen őskeresztény szerző, aki Kelement zsidókereszténynek mondta. A korintusiakhoz írt levél elárulja, hogy Kelemen kitűnően ismerte az Ószövetséget, sokszor idézi is. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy ismerhette Szent Pétert és Szent Pált; valószínűleg 92--101 között volt Róma püspöke.

Kelemen minden bizonnyal előkelő római családból származott. Szülei elszakadtak egymástól, s a család, amelyben még egy ikerpár született, teljesen szétszóródott. Kelemen már felnőtt, amikor elindult, hogy megkeresse övéit, de közben a bölcsességet kereste, mert kora gyermekkorától fogva foglalkoztatták az élet értelmének kérdései. Végül elérkezett a keresztényekhez, találkozott Szent Péterrel és csatlakozott hozzá missziós útjain. A történet azzal végződik, hogy Kelemen Péter utódja lett.

Passiója szerint, amelyet a 4. században írtak, Traianus császár a Krím-félszigetre száműzte, ahol sok kereszténnyel együtt márványbányában dolgozott, végül a tengerbe fojtották.

Rómában hamarosan kialakult a tiszteletét őrző hely is. Egy ősi háztemplomnak a tulajdonosát Kelemennek hívták. A 4. században a két név viselőit azonosították, s az egykori háztulajdonos eltűnt a szent pápa mögött. Kelemen nevét a szentmise római kánonjába is fölvették. Ettől kezdve az irodalom, az egyházi művészet és a liturgia együtt magasztalta a vértanú pápát.

A középkor elején hazatértek ereklyéi is: Cirill és Metód, akiket a bizánci császár 860-ban a Krím-félszigetre küldött misszióba, Kerszonban megtalálták Kelemen maradványait, és később magukkal vitték Rómába. A már meglévő bazilika fogadta be ereklyéit, és így a szent sír-templomává lett. A bazilika mai altemplomában a középkori freskók beszélik el a szent pápa történetét, ahogy a hagyományban megformálódott.


--------------------------------------------------------------------------------

A korintusiakhoz írt leveléből (amelyet az Ókeresztény írók második kötetében magyarul is olvashatunk) kitűnik a szent római püspök apostoli tanítása.

A Kelemen-regény azzal végződik, hogy Szent Péter utódává teszi Kelement, és így beszél híveihez: ,,Mivel közel van már az én halálom napja, Kelement teszem meg püspökötöknek. Rábízom a hivatalomat, átadom neki a kötés és oldás hatalmát, hiszen ismeritek az Egyház rendjét. Reá hallgassatok, és legyetek benne biztosak, hogy aki megszomorítja az Igazság Tanítóját, Krisztus ellen vét, és megharagítja Mindenek Atyját. ...A püspöknek orvosnak kell lennie, azaz nem viselkedhet vadállat módjára.''

A legenda szerint Kelemen életének utolsó szakaszát száműzöttként a Krímben töltötte egy márványbányában. Kétezer keresztényt talált ott, akik hozzá hasonlóan kényszermunkára lettek ítélve. Panaszkodtak, hogy nagyon messzire kell vízért járniuk. Ekkor Kelemen a többiekkel együtt imádkozni kezdett vízért. S íme, meglátott egy Bárányt, a lábával kapart egy helyen. Kelemen odament és a megjelölt helyen szerszámát belevágta a földbe. Olyan bővízű forrás fakadt, hogy patakként folyt tovább. A környék lakói úgy megrendültek az eseménytől, hogy megkeresztelkedtek. Amikor ez a császár tudomására jutott, elrendelte, hogy kössenek követ Kelemen nyakába és fojtsák a tengerbe.

Miután vértanú lett, a legenda szerint a tenger több mérföldre visszahúzódott, hogy a hívek a holttestét kivihessék a szárazra. A hullámok mint márvány mauzóleum vették körül a szent testét.


--------------------------------------------------------------------------------
Örök pásztorunk, mindenható Isten, jóságosan tekints hívedre, és Szent Kelemen pápa és vértanú közbenjárására, akit egész Egyházad pásztorává tettél, szüntelen oltalommal őrizd népedet!

Példája:
    Teremts a környezetedben békét és egyetértést!