Évközi 32. hét péntek

Évközi 32. hét péntek

Bölcs 13,1-9; Lk 17,26-37

„ennek Urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?”

Óriási gond a bölcs ember értelme számára, hogy a gondolkodni tudó ember miért tud meglenni komoly istenismeret nélkül? A bölcs ugyanis kikutatja az egész világot. Mindenek az okát is keresi, nem marad meg a felszínes ismereteknél. A fészken ülő madár nem töpreng azon, hogy mit történt vele, miért csicseregte be a maga kis életkörébe azt a másik hasonló tollú, alakú, kicsit mégis másik madarat. Aztán a kedves közös csicsergések után nekiálltak fészket rakni. Dolgoztak rendületlenül. Nem hajtotta őket senki. De amint a fészek elkészült, neki bele kellett ülnie, mert a testéből kikívánkozott néhány fehér tojás. Rájuk kellett telepednie, majd kis időre felváltotta a párja. Aztán egy idő múlva megmozdultak a tojások, és kikelt belőlük egy fészekalja csipogó, enni kérő, szorgalmasan tátogató kismadár. Valami azt parancsolta nekik, a madár-szülőknek, hogy hajrá! Hozzatok neki a nyüzsgő kukacok, legyek világából eledelt. Mindezen nem töprengtek, csak követték a természetükbe oltott törvények utasításait. Az emberek gondolkodni tudnak. A párkeresés is ésszerű folyamat. Nem néhány hétre raknak átmeneti fészket, hanem állandó lakást készítenek. Közben dolgoznak tudatosan a családért, a közösségért. Gondolkodnak: Miért élünk? Figyelik a természetet: gyönyörködnek a hegyeket látva. Elbájolja őket a füvek, fák sokasága. Ezek mind egy helyben állnak. De ott vannak a szárnyasok: vidáman röpködnek a levegőben. A hal félék úszkálnak, a vizekben- Lábatlanok csúsznak-másznak a földön. Az erősebb, nagyobb testű állatokat be fogja az ember a munkájához segíteni. Úgy találja a gondolkodó ész, hogy ez a tarka, kavargó, gyönyörű világ csodálatos rendben él. Aztán időnként kiszárad a föld, fonnyadni kezdenek a növények. Szomjasak. De jönnek a felhők, esni kezd az eső, felüdül minden. Ha didereg kissé a hajnali hűvösben a természet, felkel a nap, felmelegszik a talaj, vidáman élvezi minden élő a jótékony napsugarat. A növények mindezt látják, természetesnek tartják. Az emberi és azonban gondolkodik: mindez csak úgy magától lett? Ugyanabból a földből a sok virág miét nem egyforma? Miért van annyi féle állat? Aztán elgondolkodik: a házamat céllal építettem: eső, szél, hó elöl, el tudok bújni. Széppé teszem, akkor szép benne minden. A növényeket én úgy vetem, hogy az teremjen, amit én meg tudok enni. Gondozom is őket. Amire eszem találékonysága és erőm futja, azt meg tudom csinálni. A világban is kell, legyen ész, erő, hatalom. A bárgyú ember azt mondja: Ezek az erők istenek. A szél, a nap, a sötét, a föld: ezek felettünk álló erők. Ezek parancsolnak nekünk is és minden létezőnek. Ezek az emberek gondolkodnak, de nem okosan. Mert okot keresnek. Csak nem elég okosan. „Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják, megejti őket azok látása, mert annyira szép, amit látni lehet! Ezeknek azonban még sincs mentségük, mert ha tudásban annyira vitték, hogy át tudták kutatni az egész világot, ennek urát ugyan mért nem tudták előbb megtalálni?” (7-9) A katolikus dogmatika ezzel a tétellel kezdődik: Isten léte azokból, amik vannak és létrehozattak, az emberi ész természetes világánál biztosan felismerhető. Aki ezt mégis elmulasztja, súlyosan vétkezik. És ezt a világ millió ténye kiabálja. Ne legyen senki értetlen!

Évközi 32. hét csütörtök

Évközi 32. hét csütörtök

Bölcs 7,22-8,1, Lk 17,20-25

„A bölcsesség ékesebb a napnál és minden csillagképnél”

A bölcsesség erény. Az erény lelki erő, álladó készség, hogy a jót könnyen és gyorsan gyakorolni tudjuk. A bölcsesség erénye értelmünket irányító csodálatos erény.Tárgya a cselekedeteinknek az üdvösség szolgálatába állítása. A szentíró sok-sok elmélkedés után juthatott ennek a gyönyörű ismertetésnek a birtokába, amelyet az imént végighallgattunk. Az emberi élet millió cselekedetét áthatja a bölcsesség erénye, és rendezi Istennel való csodálatos, a megigazult ember Istenhez való kapcsolatát. Átragyogja túlvilági fénnyel: „Benne ugyanis lélek van, értelmes és szent, egyetlen, sokféle és finom, ékeden szóló, gyors és szeplőtelen, biztos, biztos, kellemes, jót kedvelő és éles, akadályt nem ismerő, jótékony, emberbarát, kegyes, állhatatos, szilárd, minden erővel teljes, mindent látó, minden szellemen átható, az értelmeseken, tisztákon, legfinomabbakon. Mert minden gyorsnál gyorsabb a bölcsesség, tisztaságánál fogva mindenen áthatol, mert Isten erejének lehelete, a mindenható Isten dicsőségének tiszta csordulása”.(22-25a) Ezután a bölcsesség további magasztos tulajdonságait. Ismerteti a szentíró: „Nincs benne semmi szenny, mert az örök világosság kisugárzása. Isten felségének szeplőtelen tükre és jóságának képmása. Bár egymagában van, mindent megtehet, bá egyedül marad, mindent megújít, nemzedékről nemzedékre beér a szentek lelkébe, őket Isten barátaivá és prófétákká avatja” (25b-27) Itt kapunk magyarázatot arra a sokszor feltett kérdésre, hogyan lehet az Árpádházban annyi szent. Szent István és felesége, Szent Gizella, fiuk Szent Imre, Szent László és leánya Szent Piroska (görög császárné), Szent Erzsébetünk és bátyja, IV. Béla családjának számos tagja.Az életszentség nem öröklődik ugyan, de a bölcsesség, mint hallottuk, „nemzedékről nemzedékre betér a szentek lelkébe”, az öröklött hajlandóságot könnyebben emeli életszentséggé. A Szentírás korunknak is megfontolásra ajánlja a bölcsesség tévedéstől visszatartó erejét: „Mert Isten csak azt szereti, aki a bölcsesség bizalmasa, mivel az ékesebb a napnál és minden csillagképnél, a fényhez hasonlítva különb annál is, mert azt felváltja az éjjel, a bölcsességen azonban nem vesz erőt a gonoszság!” (28-30) A bölcsesség Istentől van, de nem Isten. Még kevésbé Isten a csillag vagy azok csoportja, a csillagképek. A szent szerző ezzel a korábban elterjedt bálványimádásra is utalhat, hiszen Jeruzsálem pusztulása előtt sok zsidó volt ennek a súlyos tévedésnek rabja.Jeremiás és Ezekiel próféták sokszor hirdették a holdimádók, a napimádók vétkeinek utálatosságát. Isten pedig ezeket a bűnöket is büntette azzal, hogy nyakukra küldte Babilon királyát, aki a csillagvilágot istenítette, és hadseregének egységeit képükkel jelölte, mozgásukat is eme csillagképek érzékelhető mozgása szerint irányította.Lerombolták végül Jeruzsálemet és benne a megszentségtelenített templomot is.Végül a bölcsesség Isten kezének erejét is szimbolizálja? „Elér tehát erejével egyik határtól a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja”(8,1)Vigyázat! Nem a csillagok irányítják az Isten gyermekeit és nem befolyásolnak embersorsokat.Az Úr nagyságát és emberszeretetét Isten bölcsessége segít megérteni.

Évközi 32. hét szerda

Évközi 32. hét szerda

Bölcs 6,1-11; Lk 17,11-19

„Hallgassatok tehát, királyok és értsetek! Okuljatok, akik kormányozzátok a föld határait!”

Isten nemcsak abban volt nagy és előrelátó, hogy halhatatlanságot ajándékozott az embernek, amikor megteremtette. Micsoda nagyszerű adomány volt az örökkévalóságra meghívni a természete szerint halandó embert! Isten megteremtette a milliárdszor milliárd égitestet, köztük a viszonylag kis földet hatezer kilométeres sugarával, a többi nap között törpének tűnő napunkat,amely háromszáz negyvenezerszer nagyobb a földünknél, és ezeket a kimondhatatlan nagyságú űrmértékű anyagokat csak a világ végéig fogja megőrizni: ezekből annyi anyag válik az örökkévalóság részesévé, amennyi a történelem során élt emberek testébe belefér. Szent Péter írja: „a mostani eget és a földet ugyanaz az ige őrizte meg a tűzre, az ítélet és az istentelen emberek pusztulásának napjára. Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig és a rajta lévő teremtmények elégnek. Mi azonban új eget és új földet várunk, ahol igazság lakik”. (2Pét 3,7.10.13) Azokat figyelmezteti most a bölcs szerző, akik Istentől, mindenek Teremtőjétől és Urától hatalmat kaptak, hogy a földön élő mindenkori emberiséget vezessék a mennyország felé. Az egész emberiség, tehát kivétel nélkül minden ember örök boldogságra kapott Istentől meghívást. Ennek érdekében testi-lelki mivoltukban meg kall kapniuk az összes eszközt, ami szükséges az üdvösségre: minden szellemi és anyagi eszközt, amivel céljukat szolgálhatják. A cél: a melléjük rendelt emberek boldogságát szolgálni teljesen önzetlenül. A házastársak egymást, mint szülők a gyermekek vállalását és anyagi, szellemi nevelését szolgálják nemes szeretettel. A vezetők egyrészt a szellemi-lelki síkon, tehát vallásosság terén, másrészt az élet anyagi jólétében a civil területen kell, hogy biztosítsák a rájuk bízottak kellő ellátását és védelmét. Erre tehát az egyházi vezetők és a világi urak: fejedelmek, királyok vannak rendelve Istentől. Isten mindenkitől azt kéri számon, ami a számára volt kijelölve feladatként. A Bölcsesség könyvének mai részlete az állami vezetőket veszi előre az isteni elszámoltatás ügyében. Mindegy, hogy királynak, fejedelemnek, törzsfőnöknek, zsarnoknak nevezik őket. Az elszámoltatás szempontjából mindegy, hogy demokráciáról van szó, államelnökként, miniszterelnökként, miniszterként kaptak vezetői megbízatást. A kérdés az, hogy kizárólag a rájuk bízottak javára éltek-e a kapott vagy szerzett hatalommal vagy nem. Isten adott nekik közvetlenül hatalmat, vagy valamikor, valahol önjelöltként kapaszkodott fel a legfőbb vezetői méltóságra? „Mert az Úrtól nyertétek a hatalmat, s a Fölségestől az uralmat, aki számon kéri tetteiteket, és kifürkészi terveiteket; mert noha országa szolgái vagytok, nem ítéltetek igazul, nem tartottátok meg az igazság törvényét, és nem jártatok Isten akarata szerint. Iszonyúan hamar megjelenik nektek, mert szigorú ítélet vár a hatalmon levőkre. A kicsiny ugyanis irgalmat talál,de kemény fenyítés vár a hatalmasokra,
mert Isten nem tart senki személyétől, és nem fél senki ragjától, hisz a kicsinyt is, a nagyot is ő alkotta, s egyaránt viseli gondját mindegyiknek”. (Bölcs 6,3-7) Nyugodjunk meg,kint és bent Isten a számonkérő.

Évközi 32. hét kedd

Évközi 32. hét kedd

Bölcs 2,23-3,9; Lk 17,7-10

„Isten ugyanis halhatatlannak teremtette az embert, és saját hasonlatosságára és képére alkotta”

Amikor ezt a szentírási könyvet írták, az akkori népek felfogása erősen eltért a halál megítélése terén. A zsidók jól ismerték Mózes könyveit. A Teremtés könyvében Isten Mózesnek megmutatta a teremtés különféle módozatait. A teremtett világ minden létformája szétesésre, elmúlásra, tehát halálra van ítélve a szellemvilágon kívül. A testből és lélekből álló emberrel kivételt tett Isten. Felmentette a szétesés törvénye alól: nem kellett volna Isten első üdvösségterve szerint elválnia a léleknek a testétől, mert Istentől kapott kiváltság alapján ettől mentes volt. Az anyagi test a szellemi lélekkel együtt halál nélkül ment volna át az örök boldogságba. Honnan van tehát akkor a halál? „A halál pedig a sátán irigységéből jött a világba, és követik őt azok, kik az ő oldalán vannak”. (24) (Ter 2,17) a kinyilatkoztatásból a zsidók azt is tudták, hogy az ember lelke nem pusztul el a halállal, hanem a pokol tornácára jut, ha földi életében Isten irgalmát elnyerte azzal, hogy hitt a Megváltóban, akit majd elküld az Úr a történelem későbbi szakaszában, asszonytól születik, széttiporja a sátán fejét (hatalmát) (Ter 3,15). Ehhez a hithez szükséges volt még az igazság és a szeretet szolgálata. Ha ez megvolt élete folyamán, akkor meg kellett ugyan halnia, testének el kellett pusztulnia átmenetileg a föltámadásig, de „az igazak lelkei Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, s ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes”. (3,1-4) Isten kezében van az elhunyt igazak lelke, nem adta át a sátánnak, hanem a pokol területén, de a kínok helyétől távol él a megváltás beteljesüléséig. Az Ószövetség gyermekei azt is tudták, hogy a testük fel fog támadni egykor, egyesül majd a lelkükkel. Az igazak reménnyel vannak tele, hogy amint a földön úgy voltak teljes emberek, hogy együtt volt a test és lélek, tökéletesen összedolgoztak, és az a remény élteti haláluk után is őket, hogy ugyanígy lesz majd a feltámadás után is. Jézus maga erősíti meg ezt a biztos tudást, amikor a szaddúceusokkal vitatkozott a feltámadásról: „hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él”. (Lk 20,37-38) vagyis: Ábrahám, Izsák és Jákob is azért lesz élő ember, mert akkor már együtt lesz a lelkük a testükkel, mert már feltámadtak. A szentíró tehát megnyugtat bennünket, hogy a magukat csalhatatlannak vélő gonoszok igyekeznek megingatni az igazakat, amikor magukat mindenhez értő, sőt szakértő lényeknek mutogatják. Istennel szemben senkinek nincs igaza. Mi az isteni kinyilatkoztatásból tudjuk, amit tanítunk. Micsoda nagy elégtétel nekünk, most élőknek, hogy utóbbi időkben elhallgattak a szürkeállománnyal dicsekvő istentagadók, a hazugokkal meg törődnünk sem szabad. Nincs bennük igazság.

Évközi 32. hét hétfő

Évközi 32. hét hétfő

Bölcs 1,1-7, Lk17,1-6

„A bölcsesség emberbarát lélek ugyan, de nem hagyja büntetlenül a káromló ajkának vétkét”

A bölcsesség erénye az az állandó lelki erő, készség, amely az embert képessé teszi arra, hogy minden cselekedetét Isten országának elnyerésére irányítsa. Isten országa az a szellemiség itt a földön, amely az igazság keresésében és a szeretet önzetlen gyakorlásában áll. Aki pedig ezt itt, a földi életben állandóan gyakorolja, az nagy kincseket gyűjt a másvilágra, hogy ott bőséges boldogságban töltse életének hosszú, soha véget nem érő részét. A bölcsességi irodalom Salamon királlyal kezdődik. Fénykorát viszont akkor éri el, amikor a zsidóság kilép zár közösségéből, és szétszóródik a görög műveltség világába. A görögök a bölcselet legkiválóbb művelői voltak akkor, és azok is maradtak. A dolgok lényegét kívánták megismerni, és ezzel a törekvéssel felemelkedtek az emberi ésszel elérhető legmagasabb rendű ismeretek világába.A gondolkodás nagymesterei lettek.Később,amikor a második keresztény évezredben fellendül a katolikus hittudomány úgynevezett skolasztikus korszaka, annak híres képviselői is felhasználják a nagy görög filozófusok logikáját a hittételek egyre jobb megértéséhez. Valami ilyesfajta törekvés tapasztalható az Ószövetség nagy gondolkodóinál, akik megértik a görög bölcselet módszereit, és próbálják Isten üzenetét ezek segítségével mélyebben kutatni és a hellénista műveltségű világban ennek szellemi szintjén ismertetni, és ha kellett, megvédeni Isten természetfeletti kinyilatkoztatását. A Bölcsesség könyvének a bevezetőjében a szerzőt a Szentlélek nem ok nélkül irányítja a föld bíráihoz.Ők mindig tanultabb emberek voltak,mint a nép.Különösen a Római Birodalom idején volt így a Közel-keleten,Egyiptomban is, hiszen a rómaiak a jog területén vitték előre a tudományokat.Minden jogtudománynak alapja ma is a római jog:„Szeressétek az igazságot, ti föld bírái! Gondoljatok az Úrra jólélekkel.Szeressétek őt szívetek egyszerűségében,mert azok találnak rá, akik nem kísértik, s azoknak nyilvánítja ki magát, akik bíznak benne”(1,1-2) íme,ezeket a tanult embereket próbálja a szentíró Isten felé irányítani.A bírók dolga kideríteni az igazságot, ennek birtokában meghozni az ítéletet annak javára, aki azt birtokolja. Az igazságot kell szeretni, mert az Isten országának egyik alapja. Tehát a bírók dolga az igazságot szeretni, nem pedig az anyagi előnyöket, amelyekkel a hazugok, csalók megkörnyékezik az igazságosság felkent szolgáit is.Az igazságot szeretni kell, és amíg teljes bizonyossággal meg nem találják, addig keresni kell.Az igazságot kell keresni, nem a jogszabályokat, amelyeket tapasztalataink szerint időnként a hazugság lovagjai egyenesen úgy fogalmaznak meg, hogy azok egyesek igazát, jólétét, előnyeit szolgálják, nem az önérdektől mentes, abszolút igazságot. Ezért rendelkezett Isten úgy, hogy független legyen a bíró, az az ember, akinek az igazságot ki kell kutatnia, ki kell hirdetnie, mert már itt a földön is ki kell tűnnie az igazságnak, hogy mindenki bízzék benne. Magam is hallottam nem egyszer megkönnyebbült felkiáltást, amikor nehezen kideríthető igazságot megkeresett és megítélt a bíró: Van Isten! Igen, minden igazság kiderül, legkésőbb az utolsó ítéleten. Jó lenne, ha mindig az igazságot kapná mindenki, nem kellene félnie senkinek sem az Istentől.

Évközi 32. vasárnap

Évközi 32. vasárnap

2Makk 7,1-2.9-14; 2Tessz 2,16-3,5, Lk 20,27-38

„Imádkozzatok, hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől!”

Szent Pál apostol azzal buzdítja a tesszaloniki híveket, hogy „Isten, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban” (2,16-17) Már ez a rövid buzdítás is elegendő elmélkedési anyagot kínálnál, hiszen ha végignézzük nemzetünk történelmét, lehetetlen nem megállapítani, hogy csak a jól ismert és mindenki által elfogadott másfél évezredes időszakban mennyi szeretettel irányította Isten őseinket. El kell ismerni azt is, hogy őseink vitéz karja, pompás harcmodora, jól irányzott nyílvesszői mellett állandóan kapták Isten különleges kegyelmeit. Ilyen kegyelem, Istentől kapott ajándék volt az, hogy induljanak keleti szállásaikról nyugatra. Ezt fejezte ki az előttük feltűnt csodaszarvas, aminek nyomában ismeretlen célok felé indultak. Erre utal Emese álma, hogy Isten küldi a vezért, aki majd végső haza határáig viszi népét. Árpád ezt a honfoglalásban is megtapasztalt isteni jóságot köszöni meg hálatelt szívvel, és az akkor nemzeti szokásunknak megfelelő áldozattal kedveskedett Istennek. Óriási kegyelem volt új hazánkban, hogy megismertük a megváltás tényét, a Megváltó nevét, személyét és az Édesanyját, aki maga jött le a mennyországból fényes udvartartásával, és ajánlotta fel örökre nagyasszonyi segítségét. Csodálatos kegyelem volt az, hogy nemcsak Szent István tehetett rengeteg jót Mária Fiáért, hanem az egész nemzet évszázadokon át védhette vitézül a kereszténységet Európában. Őseink úgy tudták, a kereszténységben magát Jézust védték, hiszen az Egyház Jézus Krisztus titokzatos teste. Most én Egyházunk nevében alkalmazom az apostoli buzdítást minden élő testvéremre:
„Vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban” a kegyelemosztó Isten! A jó tettek az Isten- és emberszeretet tetteit jelentik. A hit igazságainak védelme, elmélyült tanulása, a templom rendszeres látogatása kívánatosra felebaráti szeretet abban mutatkozik meg, ha önzetlenül segítjük lehetőségeink szerint testvéreinket jogaik gyakorlásában, anyagi jólétük növelésében, beteg-gondozásában, a fiatalokat tanulási lehetőségeik biztosításában. Végül az apostol imát kér tőlünk, istenhívőktől, a vallásunkat szorgalmasan gyakorlóktól: „Imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől”. (3,1-2) Isten igéjéből idézek, a Makkabeusok második könyvéből: a hét hőslelkű zsidó fiatal hitet tesz az egyetlen, igaz Isten mellett, hogy szóval ismertesse meg az igazságot a pogány királlyal, aki a maga meséivel akarja hittagadásra, hazájuk megcsúfolására késztetni a perbe fogott testvéreket és édesanyjukat. A fiúk után az édesanya is megszólal, gyermekei nagyszerű oktatójának bizonyul. Végül iszonyú kínok között halnak meg hitükért. Tökéletes példát adnak a több mint kétezer éve élt zsidó fiúk és édesanyjuk a most élő magyar fiataloknak és édesanyáknak, hogyan kell terjeszteni Isten igéjét. Végül kik az ártó és gonosz emberek a Szentírás szerint? Az elnyomó hatalom képviselője, a görög király, szolgahada, katonái, akik a válogatott kínzásokat kitalálják és véghez is viszik úgy, hogy a testvérek egymás kínjait édesanyjukkal együtt mind végigélik. Tanításukat a negyedik fiú így összegezi: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ámate számodra nincs feltámadás az életre”, (2Mak 7,14) Büszkén tehetjük hozzá: a magunk hősei ugyanezt üzenik.