LÜKIAI SZENT KRISTÓF

LÜKIAI SZENT KRISTÓF

+250 táján

Kristóf azon szentek sorába tartozik, akiknek a létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni, mégis oly nagy tiszteletnek örvend, hogy e téren igen sok történetileg bizonyíthatóan létezett szentnek fölötte áll.

A hagyomány szerint Kristóf a 3. század derekán Szamóban (Lükia) adta életét Krisztusért. Az útonjárók patrónusáról, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja, a Legenda Aurea szerzője rajzolta a legszínesebb képet:

Az óriás Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert ez félt az ördögtől, ott hagyta, és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől -- így jutott el Kristóf végül Krisztushoz.

Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot.

Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz ha a folyóhoz érkezik valaki és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben. Kristóf megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat.

Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra.

Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.''

És az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával.

Mert Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva menten kizöldült. Nemcsak azok a katonák tértek meg szavára és csodáira, akiket az elfogatására küldtek, hanem az a két szolgálólány is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna őt csábítani.

Miután Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de a nyilak egy kivételével megálltak a levegőben. Az az egy a bíró szemébe repült. Végül lefejezték Kristófot, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.

Ferenc pápa családjával együtt fogadta a szudáni fiatalasszonyt

Ferenc pápa családjával együtt fogadta a szudáni fiatalasszonyt, akit keresztény hite miatt halálra ítéltek

Meriam Ibrahim, a 26 éves fiatal szudáni nő, akit hitehagyás miatt halálra ítéltek, végre kiszabadult és július 24-én, csütörtökön reggel Rómába érkezett amerikai állampolgárságú férje és két kisgyermeke kíséretében. Két hónapos kislánya Kartúm börtönében született. Róma Ciampino repülőterén Matteo Renzi miniszterelnök és felesége, valamint az olasz külügyminiszter fogadták a családot, hangsúlyozva, hogy ez a nap „ünnepnap”.

P. Federico Lombardi SJ csütörtökön koradélután közzétett tájékoztatója szerint Ferenc pápa 13 órakor a Szent Márta házban fogadta a szudáni családot. Jelen volt Lapo Pistelli olasz külügyminiszter helyettes is, aki szerdán Szudánba utazott, hogy lezárja a diplomáciai tárgyalásokat és elkísérje Meriamot és családját Olaszországba.

A csaknem félórás találkozó a pápával szívélyes légkörben zajlott. Ferenc pápa köszönetét fejezte ki Meriamnek és családjának bátor tanúságtételükért és a hitben való kitartásukért. Meriam megköszönte a pápának azt a támaszt és vigaszt, amit számára a Szentatya és annyi sok más hívő és jó szándékú ember imája jelentett. Ferenc pápa egyiptomi származású titkára, Yohannis Gaid pápai káplán töltötte be a tolmács szerepét. A találkozó végén a pápa köszöntötte a szudáni család olasz kísérőit is.

Ezzel a gesztusával Ferenc pápa ki kívánta fejezni, hogy közel áll mindazokhoz, akik hitük miatt szenvednek, különös tekintettel az üldözött vagy vallásukban korlátozott keresztényekre. A pápa figyelemmel kíséri sorsukat és imádkozik értük – olvassuk a szentszéki szóvivő, P. Federico Lombardi SJ tájékoztatójában.

A szudáni asszonyt májusban halálra ítélték valamint 100 korbácsütést róttak ki rá házasságtörés miatt, mivel keresztényhez ment férjhez. Meriamet letartóztatták és 20 hónapos kisfiával, nyolc hónapos terhesen börtönbe zárták. Az ítélet az egész világon nagy felháborodást váltott ki, számos kezdeményezés született Meriam kiszabadítására. Az olasz kormány első perctől fogva azon fáradozott, hogy megmentse a szudáni keresztény nő életét.
Az első tárgyaláson, amelyen a halálos ítélet megszületett, a bíró arab néven szólította Meriamet, ismételten felszólítva, hogy térjen át az iszlám vallásra. „Keresztény vagyok, és nem követtem el semmiféle hitehagyást” – volt a fiatalasszony válasza. Szavaiért halálos ítélet és börtön járt. Letartóztatása után néhány héttel Meriam a börtönben hozta világra kislányát rendkívül nehéz körülmények között. „Megbilincselve szült” – magyarázta férje, aki amerikai állampolgár.

Június 23-án a szudáni bíróság a nő szabadon bocsátásáról döntött, azonban egy nappal később az „okmányok ellenőrzése” ürügyén ismét őrizetbe vették férjével és jogi képviselőjükkel együtt a repülőtéren, miközben az USA-ba akartak távozni.

Miután ismét szabadon bocsátották őket, a kartúmi amerikai nagykövetségen kértek menedéket. Meriam július 24-én amerikai útlevéllel elhagyhatta Szudánt. Családjával együtt elsőként Olaszországban állt meg, majd néhány nap múlva tovább folytatják útjukat New York felé.

Szent Kinga

Szent Kinga életéből, amelyet Longinusz János írt meg

A tisztaságos Úr megmutatta, hogy mennyire kedves előtte a tiszta szív imája

Miután a házasságban megegyeztek, magyar nemes urak díszkísérettel Kingát egészen Krakkóig vezették, magukkal vívén annak gazdag hozományát. Az Úr 1239. esztendejében, a város határában a hetedik jelzőkőnél nagy tisztelettel fogadták. Boleszláv herceg anyjával, Grzymislavával és a lengyel nemes urakkal jött köszöntésére; megcsodálta jegyese szépségét és a pompás díszkíséretet. Majd a krakkói várba vezette, ahol Kinga bizonyos ideig anyósa házában lakott, míg a lengyel nyelvet előbb érteni, majd beszélni nem kezdte. A lakodalmi ünnepség nagy fényességgel több napon át tartott. De Kinga nem kívánta a játékokat, a táncot és a nagy lakomákat, hanem könnyek között imádkozva Istennek ajánlotta tisztaságát. A tisztaságos Úr pedig megmutatta, hogy mennyire kedves előtte a tiszta szív imádsága, és mennyire gondja van a szüzességre. Amikor ugyanis a nászházba bevezették őket, Boleszláv megígérte Kingának, hogy iránta való szeretetből minden kérését teljesíteni fogja. Kinga örömmel megragadta az alkalmat, és Szent Cecília példáját követve, így kezdett beszélni jegyeséhez: „Fenség, gyermekkoromtól mind ez ideig a legnagyobb gonddal őriztem szűzi tisztaságomat, és most az a reményem, hogy ennek a nagy kincsnek őrzője, nem pedig elrablója leszel. Előbb lettem ugyanis Krisztus jegyese, mint a tied, és már rége srég tisztaságot fogadtam neki, jóllehet szüleim parancsától késztetve most téged másik jegyesemnek fogadtalak. Csak azt az egyet kérem, és azért könyörgök, hogy fékezd egy kissé vágyaidat, és egy évig tartóztasd meg magadat. Az emberek szemében jegyesem leszel, Isten előtt pedig testvérem.” Ennek hallatára Boleszláv a saját ígéretére és Kinga kérésére való tekintettel, nemkülönben akárcsak Valeriánusz Szent Cecíliától elbűvölve, készséggel megígérte, hogy egy éven át megőrzi a tisztaságot. A szűzi tisztaságban eltöltött év után Kinga az önmegtartóztatásnak egy újabb esztendejét kérte. Amikor ezt Boleszláv kedvetlenül fogadta, ő a Boldogságos Szűz Mária ajándékát és jutalmát helyezte kilátásba. Midőn pedig a harmadik év kezdete is elközelgett, és Boleszláv a már régóta hiányolt ölelésekben reménykedett, Kinga térdre borult ura előtt, és könnyek között kérte, hogy az eddigi két esztendőhöz Keresztelő Szent János tiszteletére egy harmadikat is adjon hozzá, azt mind közügyeinek, mind pedig magánügyeinek javára tisztaságban töltse, és a hároméves tisztaság megtartásával bizonyuljon katolikus fejedelemnek és a Szentháromság igaz tisztelőjének. Boleszláv fejedelem nagy önuralommal fegyelmezte magát, és mivel reményeiben csalatkozott, semmit sem válaszolt az oly alázatosan előadott kérésre, hanem bosszúsan eltávozott a királyi udvarból, fejedelemsége távolabbi részeire költözött, és az év felét ott töltötte. Az ekkora erőfeszítéssel megőrzött szüzességnek és nagy életszentségnek a híre Magyarországra is eljutott, és Béla király Mária királynővel együtt nagyon kívánta már látni leányát. Szüleitől tartóztatva hosszabb ideig maradt Magyarországon, mint ahogy elgondolta. Az országban körüljárva Máramarosba is eljutott, ahol sót bányásznak, és atyjától egy sóbányát kért ajándékba. Földi szüleinek meglátogatása után Lengyelországba visszatérve, szülei bőkezűségéből sok arany holmit vitt magával. Ezeket mennyei Jegyese iránti lángoló szeretetből templomok és kolostorok díszítésére, valamint árvák, özvegyek és szegények megsegítésére fordította. Isteni sugallatra úgy vélte: az lenne a legjobb, ha szerzetesnők számára kolostort alapítana, és megfelelő adományokkal ellátva oda Assisi Szent Ferenc rendjéből (mivel ehhez a rendhez gyermekkora óta szívesen vonzódott) a ferences regula szerint élő szüzeket gyűjtsön. A földi templomot és kolostort megalapítva Kinga egy másik templom építésére is törekedett, amely egyedül az Úré, és amelyet már régóta építeni kívánt, de igyekvésének Boleszláv király ellenszegült, nem érezve indíttatást arra, hogy az örökös tisztaság megőrzésére ünnepélyes fogadalommal kötelezze magát. Nem tett le ugyanis a reményről, hogy gyermekei legyenek, de mégis barátságosan fogadta Kinga elhatározását. Végül is e szent szűz állhatatos imádságára megváltoztatta elhatározását, legyőzte önmagát, és beleegyezett abba, hogy örökös tisztaságot fogadjon. Ennek ünnepélyes kinyilvánítására, a meghatározott napon, Boleszláv király Prandotha püspök kezeibe a krakkói székes egyházban, nagy sokaság jelenlétében letette a tisztasági fogadalmat. Kinga pedig, mivel nem elégedett meg a szüzesség fogadalmának vállalásával, Boleszláv király engedélyével és jelenlétében, Szent Ferenc kisebb testvéreinek templomában, Bertalan testvérnek, a lengyel tartományfőnöknek a kezébe, Isten akarata szerint, először az örökös tisztaság fogadalmát tette le, majd vállalta a ferences regulát, és attól kezdve a szegényes szőrcsuhát felöltve és magát kötéllel felövezve igazi leánya lett Szent Ferencnek, buzgón követvén annak minden szabályát.

SZENT CASSIANUS JÁNOS

SZENT CASSIANUS (JÁNOS) 

apát

*360 körül +Marseille, 430-435 között

A 3., de még inkább a 4. században a világ egy figyelemre méltó jelenség tanúja volt. Először Egyiptomban, utána Palesztinában, Szíriában és Kisázsiában az emberek Krisztusért elhagyták családjukat, otthonukat, városukat. Céljuk a puszta volt; itt akarták utánozni az üldözések idejének hőseit, a vértanúkat, mégpedig vértelen mártíriummal: virrasztás, böjtölés és a bűnbánat egyéb cselekedetei által. Itt vívták meg harcukat a démonok ellen, ,,nem annyira a vér és test ellen..., hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világnak kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen'' (Ef 6,12).

Ezt a mozgalmat nemcsak kezdete kapcsolja a római birodalom keleti részéhez; itt jutott el tetőpontjára is, itt alakították ki a későbbi kolostori élet modelljét. Alexandriai Szent Atanáz (lásd: A szentek élete,192. o.) már 357 körül megszerkesztette a szerzetesség ,,programiratát'': Szent Antal életét. Felső-Egyiptomban az idősebb Szent Pakhomiosz (lásd: 271. o.), miután megismerte a remeteélet nagy veszedelmeit, megalapította az első nagyobb kolostorokat, amelyekben a szerzetesek együttesen küzdhettek a keresztény tökéletesség eszményéért. Az Alexandriától délre fekvő sivatagban élt a szerzetesség teoretikusa, Euagriosz Pontikosz (346--399), aki lelki írásaiban a sivatagi atyák hagyományos tanítását kapcsolta össze merész filozófiai és teológiai spekulációkkal.

,,A kereszténység új hőseiről'', a szerzetesekről szóló hír hamarosan elterjedt a birodalom nyugati részén is. A szerzetesi életforma Nyugaton történő elterjesztésében a legnagyobb érdemet Cassianus szerezte.

Sajnos alig tudunk többet róla, mint amit ő maga említ önmagáról írásaiban. Szülőföldje feltehetően Scythia Minor római provincia volt. 360 körül születhetett. Korán belépett egy betlehemi kolostorba. Írásainak jó latinsága arról tanúskodik, hogy előzően alapos tanulmányokat folytatott. 385 után hamarosan egy társával, Germánusszal Egyiptomba, a szerzetesség hazájába ment. Mintegy tizennégy évig tartózkodott itt, hogy megismerje a remeték aszketikus életmódját és lelki életét. Ezután mindketten Konstantinápolyba utaztak, s ott Cassianust diákonussá szentelte Aranyszájú Szent János (lásd: A szentek élete, 516. o.). Cassianus nagyon szerethette püspökét, mert amikor száműzték, Rómába indult, hogy megvédelmezze I. Ince pápánál (401-- 417). Ez a bátor tette bizonnyal megalapozta a jó hírét Rómában, mert sok évvel később, amikor Nesztoriosz tévtana kezdett elterjedni, tőle akartak felvilágosítást kérni a keleti viszonyokról. Időközben azonban Cassianus már Gallia déli részén, Marseille-ben alapított két kolostort: az egyiket férfiak, a másikat nők számára. A Szent Viktorról nevezett férfikolostort saját maga vezette.

Feltehetően már előzően, Rómában pappá szentelték. További életéről alig tudunk valamit. 430 és 435 között halt meg kolostorában.

Cassianus különösen két írásával gyakorolt igen nagy hatást a következő évszázadokra. Az első: De institutis coenobiorum. Benne Nyugat szerzetessége elé tárja példaként Kelet szerzeteseinek iletmódját és lelki tanítását. Valójában ezzel alakította ki a nyugati kolostorokat Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339. o.) nagy törvényhozásáig. Ebben az írásában szó van a szerzetesek ruházatáról, a nappali és éjszakai liturgikus imáról, az újoncok felvételéről és tanításáról, végül azokról a főbűnökről, amelyek ellen a szerzetesnek harcolnia kell; ezek: mértéktelenség, paráznaság, fösvénység, harag, szomorúság, restség, dicsőségvágy, gőg.

A másik, fontosabb művét Cassianus Collationes patrumnak, Az atyákkal való beszélgetéseknek nevezte el. Az egyiptomi remetéknél szerzett élményeit írja le benne. Az anakorétákkal folytatott huszonnégy, vélhetően képzelt beszélgetésben sűríti ,,a puszta bölcsességé''-t. Alig ért el más lelki könyv olyan sikert, mint ez. Az egész középkoron át az újkorig egyre másolták. Nem akadt olyan kolostor, amelyben hiányzott volna. Szent Benedek ajánlja a regulájában, Aquinói Szent Tamás (lásd: A szentek élete, 67. o.) pedig gyakran idézi tekintélyként.

Mi hát ennek a műnek a tartalma, amely által Cassianus sok évszázad számára a lelki élet tanítómestere lett? A ,,gyakorlati'', ,,tevékeny'' életet hangoztatja, amely a bűn elleni harcban és az erényekre való törekvésben valósul meg, tehát körülbelül a mai ,,aszkézis'' fogalommal egyezik meg. Megkülönbözteti tőle az ,,elméleti'', ,,szemlélődő'' életet, amely ,,a mennyei dolgok szemlélését, a legszentebb valóságok megismerését'' foglalja magában. ,,Aki el akar jutni a szemlélődésre, annak először feltétlenül teljes buzgósággal és minden ereje mozgósításával a tevékenységet kell elsajátítania. Hiába törekszik tehát Isten szemlélésére az, aki nem kerüli a bűn szennyét.'' Önmegtagadás, magányosság, szegénység, böjt, virrasztás, imádság által kell hát eltávolítani a szentség útján tornyosuló akadályokat. ,,A másodrangút, a böjtöket, az éjszakai virrasztásokat, a visszavonultságot, a Szentírás tanulmányozását a fő cél érdekében kell tehát gyakorolnunk, nevezetesen a szív tisztaságáért, amely a szeretetben nyilatkozik meg, s nem szabad amazok miatt elhagynunk ezt a fő célt.'' Ha elértük a tökéletes szeretetet, a szív tisztaságát, akkor már adottak a szemlélődés feltételei. Az eszmény ugyanis az, hogy a lélek szüntelenül Istennel foglalkozzék. Ez a célunk a mennyben, ennek megvalósítására kell már a földön is törekednünk, amennyire ezt az emberi természet lehetővé teszi.

A szemlélődés Cassianus szerint tartós foglalkozás Istennel. Amik pedig akadályozzák lelkünket, hogy állandóan isteni gondolatokkal foglalkozzék, azok az idegen gondolatok, amelyek keletkezése nem rajtunk múlik ugyan, de amelyeket mégis elfogadhatunk vagy visszautasíthatunk. Szükséges ezért, hogy különbséget tegyünk gondolataink között. Az egyik gondolatot Isten támasztja bennünk a Szentlélek megvilágosítása által, a másikat pedig a sátán, aki vagy azáltal csalogat minket, hogy kedvünket leljük a rosszban, vagy pedig titkos és csalárd mesterkedésével, hiszen a világosság angyalává is tud változni. Az első pillantásra mindkét gondolat teljesen hasonlónak tűnik egymáshoz, mint ahogy a hamis érme gyakran nagyon hasonló a valódihoz. A kettő megkülönböztetésének képességét Cassianus ,,discretio spirituum''nak, ,,a szellemek megkülönböztetésé''-nek nevezi. Ez a discretio minden erény anyja, oltalmazója és irányítója. Így hát már Cassianusnál is találkozunk a megkülönböztetés hasonló szabályaival, mint amilyeneket Loyolai Szent Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.) állított fel később klasszikus formában a lelkigyakorlataiban.

A tökéletesség csúcsát azonban a ,,tiszta imádság'', a ,,tűz imája'' képezi, amelyet csak nagyon kevesen ismernek saját tapasztalatukból. Az ember nem is juthat el hozzá saját erejéből, hanem csak kegyelemként áradhat beléje.

El kell ismernünk, hogy Cassianus nem volt eredeti szellem. Nagymértékben rendelkezett azonban azzal a képességgel, hogy mindazt, amit hallott és olvasott, ügyesen elrendezze, és világos formában adja tovább. Gondolataiban messzemenően függ Euagriosz Pontikosztól, akit bizonyára megismert egyiptomi tartózkodása alkalmával, de sohasem hivatkozik rá, mert Euagrioszt akkoriban erősen támadták Origenészhez (184--254) való vonzódása miatt. Az is helytálló, hogy Cassianus a lelki életet nagyon intellektuálissá, sőt intézményessé tette. Kijelentéseit nem mindig alapozza karizmatikus élményeire, mint az egyiptomi atyák. Találkozunk továbbá Cassianusnál bizonyos aszketikus ferdeségekkel is, amelyek nem voltak veszélytelenek a későbbi szerzetességre nézve. Így például a tökéletesség (az igazi keresztény a szerzetes) szerinte csak a világtól való menekülés által valósulhat meg. A keresztényeknek két osztályba sorolása: azok, akik meg akarnak menekülni és azok, akik el akarnak jutni a tökéletességre, bizonyára nem felel meg teljesen az Evangélium szellemének. Cassianusnak egy bizonyos voluntarista vonását sem szabad félreismerni, s ennek lecsapódása mindenekelőtt a tizenharmadik collatióban található, ahol állást foglal Szent Ágoston (lásd: A szentek élete, 503. o.) kegyelemtanával szemben, és ezzel az úgynevezett ,,szemipelagianizmus'' atyja lett. Ez a tény volt bizonyára annak az oka, hogy a római Egyház miért nem ismerte el soha Cassianust általánosan szentnek. Csak Marseille egyháza tiszteli még ma is szentként a Szent Viktor apátját.

Hogyan telik egy plébános napja a Gázai övezetben?

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy Ferenc pápa vigasztaló üzenetet küldött Gáza argentin plébánosának és az egész gázai keresztény közösségnek. Az öt éve a városban szolgáló plébánossal, Jorge Hernandezzel a Famiglia Cristiana hetilap munkatársa beszélgetett.

Az olasz katolikus hetilap riportere telefonon kérdezte a plébánost arról, hogyan élte meg az utóbbi napokat a háborús övezetben. Repülőgépek és drónok hangja szűrődött be a vonalba, időnként robbanások zaja szakította meg a beszélgetést. A híradásokból később kiderült: aznap délelőtt hatvan palesztin halt meg a Sajaya lakónegyedet ért a bombázások során.

Hernandez atya elmondta, hogy az előző nap elment az áram, és csak pár perce jött vissza. Kezdenek hiányozni az élethez szükséges alapvető dolgok. Ilyen az áram is: lehet élni nélküle, de a kórházakból nem hiányozhat.

Véleménye szerint részben igaz, hogy az embereket élő pajzsnak használják, hiszen a fegyverraktárak, a rakétákat rejtő alagutak a házak között vannak. Előző nap is szétbombáztak egy házat a plébánia közelében.

Az emberek nem mennek ki az utcára, csak ha valóban szükséges. Ő maga időnként kimegy, ha segítséget kérnek tőle. Néhány család azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy adjon szállást nekik az iskolában: elment hozzájuk, befogadta őket, élelmet vitt nekik. Jelenleg ötven embert szállásolnak el a plébánián és a két iskolájukban.

Körülbelül ezerkétszáz keresztény él Gázában, közülük százhatvan katolikus: nagyon kicsi közösség, mindössze negyvenhat család. Hernandez atya hangsúlyozta, hogy a katolikusok együtt élnek és dolgoznak más felekezetek híveivel és a muzulmánokkal is. Soha nem volt probléma az együttéléssel, kölcsönösen segítették egymást.

És hogy hogyan telik a plébános egy napja? Legutóbb reggel fél 6-kor ment aludni, 8-kor kelt. Elment a segítséget kérő családokhoz, ott volt 11-ig. Délben szentmisét mutatott be, amelyen részt vettek Teréz anya nővérei is, aki fogyatékkal élőket gondoznak. Ezt követően szentségimádást tartottak. Közben folyamatosan bombáztak, nem volt áram, rettentő hőség volt. Délután olvasott, leveleket írt, telefonált. Hívta az édesanyját, aki a híreket hallva aggódik érte.

Hernandez atya kifejezte reményét, hogy Ferenc pápa békefelhívása meghallgatásra talál. Megköszönte, hogy sokan velük éreznek, mellettük állnak, mert ez valódi vigaszt jelent számukra. „Imádkozzatok értünk!” – kérte a beszélgetés végén.

Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje

Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje

Gal 2,19-20; Jn 15,1-8

Krisztus Urunk megtestesülése idején a Római Birodalom területe volt Európa, Kisázsia és Afrika északi partvidéke. Ennek az első császára Augustus Kr.e.30- Kr.u.14 volt .Örömmel olvasta a korabeli nagy római költő, Vergilius: Aeneisz című művében ezt a prófétai bejelentést: Megszületett az emberiség nagy uralkodója, aki elhozta a földre az aranykort. A császár ezt természetesen magára vonatkoztatta. Annyi köze volt a Messiáshoz, hogy az ő idejében született Jézus Krisztus, és a császár egy összeírást elrendelő körlevele késztette Szűz Máriát és Szent Józsefet, hogy Názáretből, őseik városába, Betlehembe menjenek vagyoni és személyi összeírásra. Annak ellenére, hogy a római császárok Nérótól Diokléciánusig, véresen üldözték a kereszténységet, a kereszténység mégis ennek a birodalomnak a területén terjedt el legelőbb, és ezer körül, őseink megkeresztelkedésével Európa lett a legkeresztényibb kontinens. A Szentlélek Szent Pált erélyesen eltiltotta a kisázsiai Ázsia tartománytól, (nem mehetett oda egyházat alapítani), a hatalmas Ázsia pedig zömmel azóta sem lett keresztény. Szent Péter, az első pápa a szentföldi keresztényüldözés idején ötven után Jeruzsálemből Antióchiába menekült, onnan pedig Rómába költözött és ott feszíttette keresztre Néró császár. Amikor az első európai szerzetesrendet megalapította Nursiai Szent Benedek mindent megtett a kereszténység terjesztéséért. A hithirdetés mellett mind a földművelésben és iparban, de a régi tudományok megőrzésében és az újak fejlesztésében rengeteg az általa alapított Bencés rend érdeme. Érthető, hogy ő lett Európa fővédőszentje. A hatalmas változások után, amelyek kikezdték a XX. században az addig kereszténynek számító európai népek hitét, XII. Pius pápa a század közepén „missziós területnek” nyilvánította a sokáig egységes keresztény Európát. Az ezredfordulón II. János Pál pápa a hanyatláson úgy próbált segíteni, hogy a keresztény középkor egyik nagy női szentjét, Szent Brigittát Európa társvédőszentjévé avatta. Amikor 1303-ban Svédországban megszületett, Európa még katolikus keresztény volt. Szinte gyermeklányként adták férjhez. Nyolc gyermeket szült és nevelt föl nagy gonddal. Belépve Assisi Szent Ferenc harmadik rendjébe egy nagy katolikus szerzetescsaládnak is a tagja lett. Férje halála után misztikus élményekben részesült. Női szerzetesrendet alapított 1349-ben, amely még ma is működik. 1372-ben a pápák Avignon-i fogsága idején vezeklésül szentföldi zarándokútra vállalkozott. Misztikus élményeit saját maga írta meg. Rómában halt meg ezen a napon, 1379-ben. II. János Pál pápa krisztustalan kontinensünknek a lelki romlást látva a nagycsaládos asszonyt, az alázatosság példaképét mutatta meg. Ne feledjük, hogy születése előtt két évvel halt ki a legtöbb szentet adott magyar királyi ház utolsó tagja, III. Endre. Kérjük, imádkozzék értünk.

BOLDOG XIII. LEÓ PÁPA

XIII. LEÓ pápa,

 III. r. 

(1810-1903)

 
Gioacchino Pecci* Carpineto-ban született. Alsófokú iskoláit Perugiában, a magasabb fokúakat Rómában végezte. 27 évesen szentelték pappá. 31 évesen belgiumi apostoli nuncius, 36 évesen püspök Perugiában, 1871-ben bíboros, majd 1878-ban pápa. Fő törekvése: összhangba hozni az egyházat a kultúrával, részt venni a társadalmi problémák megoldásában, párbeszédet folytatni a világiakkal. Mindezek előre mutattak a 20. századra, a II. Vatikáni Zsinatra. Legismertebb körlevele a Rerum Novarum a társadalmi kérdésekkel foglalkozik (1891). Ha törekvései nem is értek el átütő eredményeket, de segítették az Egyházat abban, hogy kiszabaduljon elszigeteltségéből. A hitélet terén sok intézkedése, buzdítása maradandó lett az egyházban: sokat tett a keresztény oktatás, vallásos nevelés javítására, az Oltáriszentség, a Jézus Szíve tisztelet, a Mária-tisztelet (szentolvasó imádságra buzdítás), a Szent Család tisztelete előmozdítására, a harmadik rendek, s különösen a ferences III. rend életének megújítása terén. Püspök korában lépett be a ferences III. rendbe, s ettol kezdve – pápasága idején is – beszédeivel, írásaival, körlevelekkel buzdított a III. rendbe való belépésre, a rendi élet javítására. A pápa életrajzírói mind megemlítik izzó lelkesedését Szent Ferenc és rendje iránt. A szentatya buzdításai nyomán kimutatható a Ferences Világi Rend gyarapodása, felvirágzása világszerte. Az I. Renddel is törődött: a négy ágra szakadt rendet (Ordo Fratrum Minorum) egyesítette és megreformálta. A nagy jubileum évében, 1900-ban egyik beszédben így vallott a Ferences III. Rendről: „Mivel mi is a Harmadik Rendhez tartozunk, különbözo módon bizonyítottuk, milyen értékesnek tartjuk és szívünkben mennyire kedveljük amióta elhivattunk a pápai trónra. És ezt méltán tettük, mert mindig meg voltunk győződve, hogy Szent Ferencnek ez az intézménye, ha jól és a szabályok szerint élnek benne az emberek, igen alkalmas arra, hogy meggyógyítsa az emberi társadalomnak mindazokat a betegségeit, melyekben ma szinte végsőt vonaglik a meggyötört emberiség.”

Imádság:

Istenünk, te boldogemlékű XIII. Leó pápát Egyházad pásztorává rendelted és az erényes élet és a bölcs tanítás fényével övezted, add meg nekünk, hogy jótetteinkkel világoskodjunk az emberek előtt, szeretetünk pedig szüntelenül előtted égjen. Krisztus, a mi Urunk által.

Ferenc pápa vigasztaló üzenetet küldött Gáza argentin plébánosának

Ferenc pápa vigasztaló üzenetet küldött Gáza argentin plébánosának és az egész gázai keresztény közösségnek – tudósít a Zenit hírügynökség.

Az argentin származású gázai plébánosnak, Jorge Hernandeznek küldött üzenetében a Szentatya megfogalmazta, imáiban hordozza a térség keresztényeit és mindenkit, aki szenvedéseket él át a tizennégy napja tartó harcok miatt.

Mario Cornioli, a ciszjordániai Beit Jala város plébánosa már korábban tájékoztatta az egyházfőt a gázai keresztények és a Gázai övezet valamennyi lakosának rendkívül nehéz helyzetéről, amibe a palesztin szélsőségesek rakétatámadásaira válaszul indított izraeli hadműveletek miatt kerültek.

Cornioli atya a Vatikáni Rádiónak adott interjúban azt mondta, a pápa szavai új bátorságot és reményt adtak a gázai keresztényeknek. Ugyanakkor az áldozatok száma egyre nő a szárazföldön és a levegőben egyszerre zajló offenzíva következtében; a kórházak megteltek a sebesültekkel, az egészségügyi személyzet alig győzi ellátni őket. Mario Cornioli ismét kérte a nemzetközi közösséget, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a vérontás véget érjen.

Az izraeli beavatkozásnak rengeteg áldozata van, ezrek menekültek el a palesztin területről az elmúlt öt év legsúlyosabb támadásainak következtében. A halálos áldozatok száma mintegy 500 főre tehető palesztin oldalon, a sérülteké 3000 fő fölött jár; több kórházat ért találat. Izraeli oldalon mintegy 20 főre becsülik az áldozatok számát.

Mária Magdolna

Mária Magdolna

Én 3,1-4a vagy 2Kor 5,14-17;Jn 20,1-2.11-18

„Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment”

Jézust még nagypénteken délután, napnyugta előtt eltemették a Golgota-hegy várossal ellentétes oldalában Arimateai József új sírboltjába. Mária Magdolna ezt a helyet jól megnézte. Még a temetés után, a nagy zárókő elhelyezése után is ott maradt. Jézus istenségébe vetett hitét ő is elvesztette a per, a halálos ítélet és Jézus iszonyú szenvedései láttán, mint a Szűzanya kivételével mindenki más. Most elsősorban csak arra tudott gondolni, hogy meghalt legnagyobb jótevője, aki visszaadta lelke nyugalmát Simon farizeus házában, mondván: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábamra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem, ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet, ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked, bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret”. (Lk 7,44-47) Igen, a Golgotán a hite megtört, de arra a megbocsátó csodálatos gesztusra most, a temetése órájában külön hálával emlékezni kellett. Amikor még sötét volt, még nem virradt meg a vasárnap, nem bírta kivárni a törvény előírását. Elindult a Golgota felé. Vitte fűszereit, drága keneteit, hogy amit megtenni nem volt módja a kereszt lábánál, próbálja a sírban pótolni. Amikor az üres sír előtt állt, „látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól” (Jn 2 0,1) az éjszakának sötétjétől sokkal sötétebb kétségbeesés ülte meg a lelkét. Lelke minden nyomorúsága űzte Péterhez: „Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit szeretett Jézus, és azt mondta nekik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették” (2) Most a tanítványok rohantak, ő lassan bandukolt utánuk. Hová rohanjon? Hol keresse nyomát? Minden sírt nem bonthat fel. Nem marad már semmi nyom, amelyen elindulhat? A hajnal már felvirradt. Szeme reménytelen sötétjét könnyzápora mossa. Előbb csak két angyalt lát, akik bánata okát kérdik. Felel, de eligazításra nincs reménye, kifordul tehát a sírból. Ott áll valaki! Nem ennek a sírkertnek a gondozója lehet? Még nem él a hit, csak kevés remény, nem tiszta a szem, ügyetlen a kérdés: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!”(15) Jézus, mert hisz Ő áll a kertben már nem késlekedik tovább, kimondja jól ismert hangján: „Mária! Erre ő megfordult, és héberül így szólt: Rabbóni! Ami azt jelenti: Mester”. (16) Igen, semmi cím, semmi más megszólítás. Neki,mint annyi másnak, nem volt más mestere, és nem is lesz. Mondani szeretné ezt, ölelni szeretné most is lábait, de Jézusnak rengeteg a dolga. Nagypénteken hitetlenné vált mindenki a baráti köréből. Hitet kell nekik vinnie, oda is visszaadni. Atyja és az egész mennyország várja. Mária, a volt nagy bűnös megérti, hogy Jézus a másik Mária, a szeplőtelen Szűz, az Édesanya után őt kereste fel először. Ő lehet a világ összes bűnösének képviselője, biztatója: A feltámadt Jézus titeket szeret, titeket keres, járjátok ti is szeretetének útját, és találkoztok vele.

BOLDOG BÉNA HERMANN

BOLDOG BÉNA HERMANN

 bencés szerzetes
*Saulgau, 1013. július 18. +Reichenau, 1054. szeptember 24. 

Altshauseni II. Wolfrad gróf 1013. július 18-án született fia hétéves korától a reichenaui kolostorban nevelkedett. Berno apát alatt (+1048) alapos tudományos képzettséget szerzett. Szerzetesi fogadalmat tett, majd 1043-ban pappá szentelték. Reichenau apátsága abban az időben állt teljes virágzásában.

Hermann mint történész, matematikus, csillagász, költő és muzsikus sokoldalú tevékenységet fejtett ki szóban és írásban egyaránt. Legjelentősebb művének tekintik Világtörténelmét, a Rajna jobb partjának vidékéről a legrégibb és máig fennmaradt krónikát. Krisztus születésével kezdődik, és szerzője halálának évével zárul. Időrendje biztos, adatai megbízhatók, szerzője tág látókörrel rendelkezett. Bámulatos, hogy az egész életén át hordszékhez láncolt szerzetes elszigeteltsége ellenére is meg tudta szerkeszteni ezt a világkrónikát, amely magába foglalja a birodalom politikájának egész területét Dániától Apuliáig, Lengyel- és Magyarországtól Flandriáig és a Champagne-ig. Halála előtt Hermann megkérte rendtestvérét, Bertholdot (1030 körül--1088), hogy folytassa a munkát.

Reichenaui Berthold ezt írja: ,,Hermann, vagyis a nagy hős és jámbor Wolfrad fia gyermekkorától tartó szenvedése folytán minden tagjában megbénult, már ami a külső embert illeti, lelkében viszont felülmúlta minden kortársát. Mindenféle versmértékhez értett. Gyermekkorától a tanulmányoknak szentelte magát, s minden egyházi és világi tudományban olyan járatos volt, hogy a mindenfelől hozzásereglő tanítványok csak csodálták és bámulták.

Végtagjai annyira megbénultak, hogy segítség nélkül, önmagától nem tudott mozdulni. Egy szolga hordszékbe helyezte, de csak meggörbülten tudott ülni munkája végzése közben. Karszékében ülve tanított a szentség e csodálatos tanítója, aki száját, ajkát és nyelvét csak nehezen tudta használni, s csak törve és lassan, csaknem érthetetlen hangokat volt képes megformálni; hallgatói szemében mégis jó beszédű és buzgó tanítónak tűnt, aki színes élénkséggel és talpraesetten válaszolt minden kérdésre. Hibák nélküli ember volt, bár tudta, semmi emberi nincs távol tőle. Alázatos szeretetreméltóság és szeretetreméltó alázatosság jellemezte, csodálatos volt türelme megőrzésében, mint jókedvű adakozó, az igazság legyőzhetetlen hirdetője és védelmezője, a keresztény élet kipróbált nevelője. Csodás jóság, szeretetreméltóság, derű ömlött el rajta, mindenkinek mindenben szolgálni akart, mindenkinek mindenévé vált, mindenki szerette. Összeállította az időszámítás szabályait, és ebben minden korábbi tanítót felülmúlt, és többek között kitalált egy holdidőszámítást, amellyel a Hold felkeltét minden napra és minden éjszakára vonatkozóan meg lehet állapítani. Hasonlóképpen feltalálta a holdfogyatkozás kiszámításának módját is. A zenében is alig volt hozzá fogható. Egyéb művei mellett szekvenciákat költött és komponált. Fáradságos munkával megírt egy krónikát az Úr megtestesülésétől kezdve napjainkig. Mindehhez társul még egy költemény formában, váltakozó versekben megírt könyvecske a nyolc főbűnről. Himnuszok szerzésével a keresztény áhítatot is gazdagította Hermann: tőle származik az Alma Redemptoris Mater (Üdvözítőnk Édesanyja) és talán a Salve Regina (Mennyországnak királynéja) antifona is. Órák, hangszerek és más szerkezetek készítésében senki sem volt hozzá hasonló. Ilyenféle és sok más dologgal, amelyek felsorolására nincs idő, foglalatoskodott mindig, bármilyen gyengének érezte is magát.

Neki köszönhetjük az arab munkák első latin fordításait. A zenetörténetbe belekerült a ,,hermanni betűhangjegyírás''. Fejtegetéseiben úgy mutatkozik, mint korának legjobb zeneismerője és zenetanítója. Vele és Berno apáttal jutott el Reichenau a zeneművelés ragyogó tetőpontjára. Kortársai ,,korunk csodájá''-nak nevezték. Semmiben sem maradt el Hirsaui Boldog Vilmostól (lásd: 343. o.) s apátjától és tanítójától, Bernótól sem, aki nagy jóakarattal támogatta. Joggal nevezzük Hermannt a középkor egyik legnagyobb tudósának. Tisztelete a bencés rendben él.

„Az erőszakot a békével lehet legyőzni”

„Az erőszakot a békével lehet legyőzni” – a pápa aggódó imája a békéért a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor

 

Kedves Testvérek! Aggodalommal értesültem a hírekről, amelyek az iraki Moszul és a Közel-Kelet egyéb részeinek keresztény közösségeit érintik. A kereszténység kezdete óta jelen voltak ezeken a területeken, együtt éltek honfitársaikkal és jelentősen hozzájárultak a társadalom javához.

Ma üldözik őket; testvéreinket üldözik, elűzik őket, el kell hagyniuk otthonukat, annak a lehetősége nélkül, hogy bármit is magukkal vigyenek. Ezeknek a családoknak, ezeknek a személyeknek kifejezem lelki közelségemet és szüntelen imáimról biztosítom őket.

Kedves üldözött testvéreim, tudom, hogy mennyit szenvedtek, tudom, hogy mindenetektől megfosztottak benneteket. Veletek vagyok a hitben, veletek együtt hiszek Őbenne, aki legyőzte a gonoszt. És titeket, akik itt vagytok a téren, valamint akik a televízión keresztül csatlakoztok hozzánk, arra kérlek, hogy emlékezzetek meg imáitokban ezekről a keresztény közösségekről. Arra buzdítalak továbbá benneteket, hogy tartsatok ki az imában azokért a feszültséggel és konfliktussal teli helyzetekért, amelyek továbbra is jelen vannak a világ különböző térségeiben, különösen a Közel-Keleten és Ukrajnában.

A béke Istene mindenkiben ébressze fel a párbeszéd és a kiengesztelődés valódi vágyát. Az erőszakot nem lehet erőszakkal legyőzni. Az erőszakot a béke győzheti le! Imádkozzunk csöndben, kérve a békét; mindnyájan, csöndben...Mária, a Béke Királynője, imádkozz értünk!

Ferenc pápa végül köszöntötte a rekkenő nyári hőség ellenére nagy számban megjelent zarándokokat, arra kérve őket, hogy ne feledkezzenek el imádkozni érte. Végül a szokásos „szép vasárnapot és jó ebédet” köszöntéssel vett búcsút a hívektől.

Évközi 16. hét hétfő

Évközi 16. hét hétfő

Mik 6, 1-4. 6-8 Mt 12, 38-42

„Az Úrnak pere van népével, és Izraellel perbe száll”

Isten országának alappillére a szeretettel együtt az igazság. Igaz az, ami megfelel fogalmának. Mivel a dolgokat, az összes létezőt Isten gondolta ki, a dolgok megfelelnek a kigondoló nézeteinek. Istennek a gondolatai nemcsak a világ dolgainak az esetében igazak, hanem a történelem teljes vonulatában is. Isten az emberi nemet saját képére és hasonlatosságára teremtette, ezért az ember létének és cselekvésének igaznak és szeretettel teljesnek kell lenni. Az emberek a látható világában egyetlen lényként értelemmel és szabad akarattal vannak megáldva, nem egyformán látják a világ dolgait, ezért egymással is vitatkoznak arról, kinek van igaza, és ugyanezt teszik Istennel szemben is. Perlekednek egymással, ha van erre érvük, de akkor is, ha tudják, hogy nincs igazuk. Addig járnak bíróságra, amíg a bíró, mint az igazság szolgája, véget nem vet a huzavonának. A sorsukban, ha nem tetszik valami, ugyanígy próbálnak kötekedni Istennel. A zsidók történelme a régmúlttól kezdve igazolja ezt. Mikeás próféta kapta meg Istentől azt a csalhatatlan igazságot, hogy meg tudja mondani: jön a Messiás, közétek születik. Jeruzsálem közelében, Betlehemben fog megszületni. Az Úr teljesíti az Ábrahámnak, Jákobnak, Dávidnak tett ígéreteit: nemcsak Dávid leszármazottai közül születik a Megváltó, hanem Dávid király születése helyén születik meg, hogy biztosan lehessen felismerni kilétét. Ez a nagy ajándék a zsidó nép közvetítésével jut el az emberekhez. Isten békében és szeretetben akarta megadni nagy ajándékát. Mikeás a megváltói jövendölést ezzel a gondolattal zárja: „Ő maga lesz a béke” (Mik 5, 4) Saját magát áldozza föl népe és az egész emberiség helyett. Dicsekedhetnek t a zsidók azzal, hogy az ő népükből születik a Megváltó, de tudomásul kell venniük, hogy az Ábrahámnak adott ígéretben ez a záró mondat: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12, 3) a Messiás tehát minden nép Áldása lesz. A csodálatos üzenet után Isten ugyancsak Mikeás prófétával üzeni meg népének, hogy a Messiást ugyan ők közvetítik minden nemzetnek, de vétkeik, a bálványimádás és a szegények, özvegyek és árvák sanyargatása miatt az északi zsidó ország elpusztulása után a déli országnak is pusztulnia kell, mert nem akarnak egész lélekkel Istenükhöz térni. A pert Isten megnyitja. Tanúknak hívja a hegyeket és halmokat, amelyek tanúsíthatják, hogy „mi láttuk” őseiteket, amikor a rabságból kiszabadultan negyven éves vándorlás után ide érkeztetek, Isten milyen könnyedén adta nektek ezt az országot. Nem kellett semmit építenetek, gyümölcsfák és szőlők ültetvényekben vártak benneteket. Csak a hűséget vártam tőletek „Megmondtam neked, ember, mondj az Úr, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr. Azt, hogy mindenképp igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel” (Mik 6, 8) Ezzel a pert be kellene fejezni. A zsidók nem jártak ezután sem Istenükkel. A Messiással sem. Mi sokat énekeljük: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”. Tanuljunk meg többé nem vétkezni, szeretni Istent és testvéreinket.

SZENT ILLÉS PRÓFÉTA

Szent Illés próféta

Egyházunk emberi testben angyalnak, a próféták kitűnőségének nevezi Illés prófétát. Az Ószövetség szentjei közül, a karácsony előtti atyák kivételével neki szentel külön ünnepet az egyházi év folyamán. Illés papi családban született krisztus előtt kb. 800 évvel. Aszkéta életet folytatott. Izrael országban, vagyis az északi királyságban élt. A bálványimádásba merült zsidó nép megtérítésére mindent elkövetett, amit Isten parancsolt neki. Amikor minden fáradozása hiábavaló volt, sőt őt is üldözni kezdték, imádságára Isten három és fél évig nem adott az embereknek esőt a földre. Ennek az időnek végén, Istenben bízva, próbatételre hívta fel a király előtt a bálványok papjait. A próbatétel fényesen sikerült, Izrael népe megismerte, hogy ki az igaz Isten, a bálványok papjait Illés kiirtotta. Életében üldözéseket szenvedve és menekülve, de nagy csodákat is téve, palástját és prófétai tehetségét tanítványára Elízeusra hagyva, tüzes szekér által elragadtatva a Jordán partjáról 810 körül az égbe vitetett. Életének tetteit az ószövetségi Szentírásban a Királyok I. és II. könyvében olvassuk.

A történelem nagy metszéspontjain 2.

A történelem nagy metszéspontjain

második rész

Isten az egész emberi történelem alapjául rendelte az igazságot és a szeretetet. Mint kézzel fogható bizonyíték ott állt a csillagvilág, az évmilliók alatt kialakított növény és állatvilág színe pompája. A léttel, élettel éppen megajándékozott Ádám ámult a millió féle gyönyörűségen. Hát, még amikor megtudta, hogy Isten mindezt neki és utódainak szánta örökös ajándékul. „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) a megőrzés a második helyen szerepel, nehogy valaki valamikor ostobán kukoricacsősznek nézze az embert, az Isten fogadott fiát. A művelés sem csupán a mindennapi kenyérért való küzdelemre utal. A tied, gyermekem. Egészen pontosan a tietek. A végső tulajdonjog azonban az enyém marad, mert lesznek erőszakosak köztetek, s meg kell megóvnom minden gyermekem jogát. Ádám hálatelt szívvel állt a kert közepén. Isten elvezette előtte a föld összes állatát, hogy gyönyörködjék bennük, és nevet adjon mindegyiknek.(19) a névadás a tulajdonába vételt jelentette. Kisbirtokosok, nagybirtokosok, földrészek, országok urai: Nem feledtétek el, hogy ez a föld Istené, általa pedig minden ember közös vagyona? Úgy érzem, a történelem egyik igen jelentős metszéspontjára állít minket Isten ezzel az örökséggel. A Kert közepén állunk mi is lélekben. Ott állt az Élet fája és a Jó és a gonosz tudás fája. Az előbbi gyümölcse és levele biztosította volna, hogy az ember testi ereje ne csappanjon, az ember teste e különleges kegyelem által váljék örökké egészségessé, végül halhatatlanná. A jó és a gonosz tudás fája pedig az embernek Isten felé kötelező abszolút engedelmességét volt hivatva szolgálni. Isten évmilliókat töltött azzal, hogy gyönyörű világot hozzon létre fogadott gyermekei boldogságára. A sátán soha semmi jót nem tett velük, nem is ígért semmi jót. Ennek ellenére egy könnyed kérdés, az emberi hiúság mesteri megpendítése, elégnek bizonyult az iszonyú bukáshoz. Miért ne akarnék isten lenni, ha ez csak ennyibe kerül? „Mivel az asszony látta, hogy a faevésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett” (Ter 3,5-6) Isten természetesen mindezt tudta. Mégsem kérte azonnal számon az emberi üdvösséget romba döntő iszonyú bűnt. Viszont hagyta a bűnössé vált gyermekeit gondolkodni. A szabad akaratú döntést Isten nem bünteti rögtön. A bűnt ugyanis, a végtelen szeretet megsértését, csupán a szeretet tudja javítani. Évát is, Ádámot is nagyon bántotta a maga bűnrésze. Mindketten tapasztalták azt az emberi tulajdonságot, hogy nem az őszinte, alázatos bánat a bocsánat első lépése. A közös érzés, hogy mindketten elveszítettek valamit „Mezítelenek vagyunk” (3,7) Ruha addig sem volt rajtuk, tehát nem a ruhátlanság jelentette a bajt. A teremtés első lépései közé tartozott a sötétséget szétoszlató fény létrehozása. A gyönyörű emberi testet olyan belső és külső harmónia lengte át, hogy a ruha hiánya nem érződött meg rajtuk. A bűn ezt a harmóniát tépte szét és többé már nem voltak igaz emberek: az eredeti megfogalmazás szerint Isten képére és hasonlatosságára alkotott teremtmény. Ez a hasonlatosság nem a testben nyilvánul meg igazán, hiszen Istennek emberi arca nincs. Az igaság és a szeretet pedig az emberből eltávozott. Vágyódtak a szerető Atya esti látogatása után, olvassuk a Szentírásban, de féltek is találkozni vele, ezért elbújtak előle. Szánalmas fogalmaik kerekedtek, hiszen Isten elől elbújni nem lehet. Megszűnt az igazi hitvesi szeretet. Az alázatos önvádolás helyett szánalmas egymásra mutogatás következett. Csak a mennyországban változatlan a szeretet.

Évközi 16. vasárnap

Évközi 16. vasárnap

Bölcs 12,13.16-19; Róm 8,26-27; Mt 13,24-43

„A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Amíg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment”

Az evangélium nagyon bőséges elmélkedési anyaggal szolgál. A teremtés csodálatos isteni tevékenységét befejezte az Úr. A Szentírás csak annyit jegyez meg nevelő szándékkal, hogy megpihent munkájától, és azt parancsolja a mindenkori embereknek, hogy hat napig dolgozzanak, alkossanak, hasznosítsák a közösség javára örökölt és szerzett készségeiket, aztán egy napot szenteljenek az erőket megújító egészséges pihenésnek. A legősibb foglalkozási ág, a földművelés arra tanít, az elvetett mag úgyis tőlünk függetlenül kel ki, szökken szárba és hozza meg termését. Meg akar szabadítani a nagy félelemtől: mi történik munkánkkal, amíg mi pihenünk? Az Úr példabeszédével nevel bennünket: jön az ellenség, és konkolyt hint a búzánk közé. Ha Istenteremtő művéhez hozzá, mert nyúlni, miből gondoljuk, hogy a mi eredményeink megmenekülnek ettől a gonoszkodástól? Tragédia ez? Jóvátehetetlen veszteség? Jézus még azt sem engedi munkásainak, hogy tépdessék a kikelő konkolyt, nehogy többet ártsanak a terméshozamnak azzal, hogy óhatatlanul tépik a drága búzaszálakat is. Mivel vigasztalja aggódó társait? Mindkettő, a búza is felnő, beérik, meg a konkoly is. A jó emberek csodálatos értékké válnak, hatvanszoros vagy akár százszoros értéket adnak Istennek, a gonosz jelenlététől jóvátehetetlen károkat nem szenvednek el. Amit később az aratáskor megtapasztalnak, az megnyugtató élmény számukra: kényszerű konkoly undoruk megnyugszik, mert a konkolyt az aratók (a lelket látó angyalok) ügyesen kiválogatják a búzaszálak közül, kévébe kötik és elégetik olthatatlan tűzzel. Ám ha mégis gond gyötörne bennünket, hogy ki vagyunk szolgáltatva a gonoszságnak, gyökereink közé befurakodik a konkoly gyökere, elszívja a búzától az éltető nedvességet, gazdagodó lombja elszippantja az érlelő napsugarat, akkor van kihez fordulnunk: Isten az ellopott energiánkat tudja pótolni más úton-módon: a természetfeletti világ kimeríthetetlen gazdagságából állandóan igényelhető kegyelmekkel. Jézus azért lett emberré, azért szenvedett és halt meg, hogy minket bőségesen tudjon ellátni ezekkel az isteni ajándékokkal. Ezeknek az ellopása pedig soha nem lehetséges, kivéve, ha a búzaszál maga kínálja fel. Az eladott, megcsúfolt kegyelem viszont nehezen pótolható. A gonosz rendkívül ügyes, észrevétlenül lopja meg a kegyelem tartalékait. Erre nyújt megnyugtató választ Szent Pál apostol a mai szentleckében:
„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, hisz mi még azt sem tudjuk, hogy hogyan kell helyesen imádkozni. A Lélek azonban maga könyörög bennünk emberi szóval ki nem fejezhető fohászkodással. Isten pedig, aki a szíveket vizsgálja, tudja, hogy mit kíván bennünk a Lélek, mert ő Isten tetszése szerint jár közben a szentekért”. (Róm 8,26-27) Néha az istenfélő, családot, nemzetet szerető emberek úgy érzik, hogy az önző gonoszság talajt, vizet, energiát elszív tőlünk és előlünk. A Bölcsesség könyvéből idéz Egyházunk: Isten végtelenül hatalmas, igazságos, türelmes.„Mindezzel pedig arra tanítod népedet, hogy igaznak, emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására” (Bölcs 12,19)

BOLDOG ANNA ROSA GATTORNO

BOLDOG ANNA ROSA GATTORNO

 szerzetesno, III. r. 

(1834-1900)

Genuában született. 21 éves korában férjhez ment. Elsőszülött lánya egy betegség következtében süketnéma lett. Három gyermeke közül az egyik fiú kiskorában meghalt. Bankcsőd miatt szegények lettek, férje távol keresett munkát. Nemsokára megbetegedett és meghalt. A megpróbáltatások Annát Isten felé és a mélyebb lelki élet felé irányították. Elhatározta: életét egészen Istennek és felebarátai szolgálatnak szenteli. 26 éves korában belépett a ferences III. rendbe. Az evangéliumi tanácsok megtartására magánfogadalmat tett. Hamarosan megkapta Jézus sebhelyeit, de ezek: láthatatlanok maradtak. A genusi érsek rábízta az orsolyiták társulata (ez nem az orsolyita rend) elnökségét. 30 éves korában sugallatot kapott, hogy alapítson saját kongregációt. Sokat imádkozott, vezekelt, hogy világosságot és erőt nyerjen. Végül a pápához fordult, azt remélve, hogy IX. Piusz elutasítja. A pápa azonban egy magánkihallgatáson bíztatta: „Ez az intézmény galambszárnyak gyorsaságával terjed majd el a világ különféle részein. Isten majd gondoskodik gyermekeidről, te csak törődj Isten művével!” Az új alapítás Piacenzá*-ban kezdte meg működését (Szt. Anna Leányai kongregáció). Karitatív tevékenységet folytatnak a szegények, betegek, idősek, magányosok, veszélyeztetett fiatalok segítésére. 1879-ben nyertek végleges jóváhagyást a Szentszéktől. A siketnémák számára is alapítottak intézetet. 1900-ban, Anna Rosa halála évében a nővérek sok országban, 368. házban 3500-an tevékenykedtek. II. János Pál avatta boldoggá 2000. ápr. 9-én.

A zsinat „Perfectae caritatis” (szerzetesekről szóló) határozatából:

„A szerzetesek csak úgy lesznek képesek hivatásuknak megfelelni, annak, hogy kövessék Krisztust és szolgáljanak Krisztusnak és az ő tagjainak, ha apostoli tevékenységük a Krisztussal való egészen bensőséges egyesülésből fakad. Ez az egyesülés pedig növeli magát az Isten és embertárs iránt való szeretetet.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Anna Rózát az élet különböző szakaszain át a misztikus élet magaslatára vezetted s általa a szegények és betegek gyámolítására Egyházadat új szerzetescsaláddal gyarapítottad, add, hogy a mulandó dolgok vonzásából mi is egyre jobban kiemelkedjünk és téged egyre igazabb szeretettel szeressünk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

A történelem nagy metszéspontjain 1.

A történelem nagy metszéspontjain

Isten a mindenható, fölséges és jóságos Úr. Azért teremtette meg a világmindenséget, hogy megmutassa fölségét és mindeneket felülmúló szeretetét. Ezeket az isteni rendelkezéseket meg kell ismernünk, hiszen fontos felnőnünk a Mennyei Atya példájához. Isten elvárja tőlünk, hogy észleljük, és megfelelő szintre emeljük az isteni példákat. Az ősszülők élete a hit, bizalom és egymás iránti szeretetben telt. Teljes bizalom jellemezte ezt az alapvető magatartást az Istenatya felé. Naponta imádkoztak. Igaz, nem olvasunk arról az ószövetségi parancsról, hogy „Én, az Úr vagyok a te Istened. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”( Kiv 20,2-6) Napközben végezték dolgukat az Úrtól rájuk bízott gyönyörű kertben.
A munka nem volt nehéz. Ha el is fáradt a kezük a fizikai tevékenységtől, csupán annyit érezhettek: jóleső fáradsághoz jutottak. Atyánk is így beszélget az alkonyati találkozók alkalmával világot fenntartó „munkájáról” Ezt érzékelik ember-fiai is önmagukon. A gondoskodó isteni szeretet minden jóság gyökere, de ez a jóság a maga teljességében az istenségben lakik. Az egyistenhit nélkülözhetetlen az Istennel való kapcsolatukban. A Szentháromság titka hivatalosan majd csak az Újszövetség ajándéka lesz. Ha Isten ennyi gyönyörű példát adott a szülői szeretetre, akkor a minden szeretet gyökerét ne érzékeltette volna az első emberpárral, amikor a természet síkján megismerniük még nem volt lehetséges? A mennyei történésekről hallhattak híreket. Azokban szó volt a világot megváltó Második Isteni Személyről. A küldetése az volt, hogy az Atya megbízásából legyen emberré, Atyja kívánsága szerint bocsássa meg az emberek istenbántásait, hozza létre újra az Istennel való tökéletes szeretetet. Isten, ha nem ezt az utat nyújtotta az ősszülőknek az ősi ismeretnek megismeréséhez, akkor bonyolultabb módon biztosan elnyerték volna ezt a nagyon fontos tudást. Isten annyit biztosan közölt ősszüleinkkel az első isteni üdvösségtervben, hogy ha az ősszülők súlyos bűnnel megbántják az Urat, akkor az emberek életének halállal kell befejeződnie. Fontos, hogy már a paradicsomkertben is fel kell ismernünk Istennek mindent felülmúló szeretetét. Éppen ezért az első kézenfekvő figyelmeztetés, hogy ezzel az örökös elszámolással szembesüljünk, feltegyük a nagy kérdést: Isten szeretete már a kezdet kezdetén elment a végső határig: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az Ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,13-17) Hányszor ragadtatja magát könnyelműen némelyik ember, amikor a paradicsomi történetet kajánul eladja kisstílű hallgatóságának. Pedig komoly a történet, és azok, akik még ma is így cselekednek, sokat fognak szenvedni miatta.

Évközi 15 hét szombat

Évközi 15 hét szombat

Mik 2, 1-5; Mt 12, 14-21

„Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön”

A Teremtő Isten lerakta a világ rendjének alapjait. Az ember természetes eszének erejével is meg tudja érteni ezeket az alapigazságokat. Igaz az, ami megfelel a fogalmának. Ennek megfelelően a teremtett világ Istené, de ennek a gyönyörű és hasznos földi világnak a haszonélvezetét átadta az embernek: „Alkossuk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain és az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön”. (Ter 1, 26) Ez volt a terv. Amikor aztán ténylegesen meg is teremtette az embert, akkor így adta át a kezébe a földet: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (2, 15) Később Isten Jákob fiainak, az izraelitáknak adta a Földközi tenger keleti partja és a Jordán folyó közötti földet. Kisorsolták a törzsek között, azok, pedig a nemzetségek, majd tovább a családok között. Ezeknek a tulajdonjoga elidegeníthetetlen volt, mert az Úr így akart gondoskodni népe jólétéről. Ha eladni kényszerültek, csak a legközelebbi jubileumi évig vehették meg az új tulajdonosok, a jubileumkor visszaszállt a birtok eredeti tulajdonosára. Ezért írta Mikeás próféta: „Jaj azoknak, akik hiábavalóságokat terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön, akik hajnalhasadtával végrehajtják gonosz tervüket, mert kezüknek hatalmában van. A szántóföldeket megkívánják, és erőszakkal elveszik, a házakat elrabolják; erőszakosan bánnak a férfival és háznépével, a gazdával és birtokával”. (Mik 2, 1-2) Mindezt Jeruzsálem pusztulása előtt néhány évvel sorolja fel a próféta. Ezek a gonoszságok ugyanúgy súlyos bűnnek számítottak Isten előtt, mint a bálványimádás, és más Isten elleni vétkek. Mikeás és akkor működő prófétatársai megtérésre akarták rábírni honfitársaikat. A megtérésnek meg kell előznie minden bűn bocsánatát. Amíg ez az elrabolt javak visszaadásával meg nem kezdődött, addig megbocsátásról, Isten haragjának megszűnéséről szó sem lehet. „Ezért így szól az Úr: Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink a fosztogatók zsákmányai lettek. Ezért nem lesz senkid sem, aki kötéllel osztályrészt mérjen ki neked az Úr gyülekezetében”(3-5) Amikor 1989-ben hivatalosan rendszerváltás történt, azt olvastam egy szakember írásában: „Az államosításnak sehol a világon semmiféle jogalapja nem volt”. Az elmúlt rendszer tehát jogtalanul rabolta el a magyarok mindenféle tulajdonát. Isten, pedig még kevésbé adott szabadságot ilyen förtelmes bűnökre. Ma is érvényes Isten üzenete: „Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön; íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből majd nem vonjátok ki nyakatokat, és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz az” (1. 3)