BOLDOG HÖSS KRESZCENCIA

BOLDOG HÖSS KRESZCENCIA apáca

*Kaufbeuren, 1682. október 20. +Kaufbeuren, 1744. április 5.

Kaufbeuren protestáns polgármesterének köszönhette Anna Höss, hogy felvették a ferences nővérek ottani konventjébe. Származása szerint szegény volt ahhoz, hogy előteremthesse a szerzetben megkívánt hozományt, ezért két éven át hiába kérte felvételét. Ekkor a polgármester -- a reformáció óta érvényes határozatok ellenére -- földbirtokot bocsátott a nővérek rendelkezésére, és ellenszolgáltatásul azt kívánta, hogy a katolikusok és protestánsok körében egyaránt ,,angyalként'' szeretett Annát vegyék fel a kolostorba.

A húszéves Anna másfajta hozományt vitt magával a nővérek közösségébe. Apjától megtanulta a szövés mesterségét, anyjától, egy füsseni borbély lányától a gyógyítás művészetét. Ezenkívül mély jámborság jellemezte, s ez a megfeszített Krisztus és testvérei, a szegények iránti áldozatos szeretetben jutott kifejezésre. Ezt a ,,hozományát'' Isten egyre gyarapította. Későbbi, engedelmességből leírt emlékezései szerint életének harmadik évétől kezdve misztikus élményekben részesült.

A tizennégy éves Annának megjelent az őrangyala. Egyik kezében piros keresztet tartott, a másikban Assisi szentjének ruházatát. Így szólt hozzá:

,,Nézd, gyermekem, ilyen ruha készült számodra.'' Amikor szerzetesi életének megkezdésével már hordta a neki készített ruhát, megvilágosodott számára a látott kereszt értelme is. Amint Krisztus szenvedésében az emberek gonoszsága és a sötétség hatalma űzte játékát, hasonlóképpen Anna is alá volt vetve ezeknek. Mint betolakodó szálka volt a főnöknő szemében, aki mindenáron a kolostor elhagyására akarta rábírni az alázatos Annát. A legnehezebb munkákat rótta ki rá, megvonta tőle mindennapi kenyerét, egy kamrát jelölt ki néki cellaként, és a legesztelenebb parancsokat osztogatta neki, s végrehajtásuk után számon kérte őket tőle, és megbüntette értük. Az ördög belső kísértésekkel és külső bántalmazásokkal támadt rá olyképpen, hogy a meg nem értés és rosszakarat közepette boszorkány hírébe került.

Reménysugár támadt ebben a sötétségben Anna számára 1704. június 18- án. Közvetlenül a fogadalomtétele előtt egy látomásában Krisztus eljegyezte magával. Fogadalomtétele után rendi neve Kreszcencia lett. Még mintegy három évig maradt kiszolgáltatva a sötét hatalmaknak, és el kellett viselnie a főnöknőt. Utóda alatt is magára kellett még vállalnia némely vizsgálatot és egyházi inkvizíciót is, de ,,a háló szétszakadt''. A korábban porig alázott Anna kivirágzott Isten kegyelmének hatására. A szokásosat messze felülmúlta benne Isten kegyelmi vezetése. Kreszcencia kapus lett, majd nemsokára újoncmesternő, végül pedig főnöknő. Isten elárasztotta a fény teljességével, ő pedig sugározta ezt a fényt mindazok szívébe, akik a közelébe kerültek. Rejtett dolgok tárultak fel előtte, és belelátott a jövőbe. Amit vízióiban látott és hallott, pazarló bőségben tudta szétosztani.

Kreszcencia híre túljutott a kolostor falain és Kaufbeuren határán, és csakhamar özönlöttek hozzá az emberek. Bűnösök, lelkiismereti aggályokkal viaskodó gyóntatóatyák, teológusok, püspökök és bíborosok, fejedelmek és fejedelemnők, akiknek azokban az években rangjuk és nevük volt és Isten előtti felelősséggel gyakorolták hivatalukat, megtalálták a Kaufbeurenbe vivő utat. A szívek ismeretének kegyelmével megáldott egykori takácslány olyan fénnyel teli útmutatásokat közölt látogatóival, hogy mindegyikük világos célokkal hagyta el, s annyira lángra lobbant az ő szeretetétől, hogy amit felismert, végre is tudta hajtani. Kreszcencia a levelek ezreit kapta és írta. Szakadatlanul szorgoskodott a hitbeli újraegyesülésért, a hit terjesztéséért. Isten megengedte, hogy elhunytak jelenjenek meg neki, és kikönyörögjék, hogy engeszteljen érettük.

Egyszer bevallotta: ,,Úgy tűnik nekem, mintha csak Isten és én lennénk a világon, mert felebarátomban Istent hiszem jelenlevőnek. Ezért úgy gondolom, hogy Istennel beszélek, nem az emberekkel.''

Amint Assisi Szent Ferencnek (lásd: A szentek élete, 566. o.), Kreszcenciának is volt szeme ahhoz, hogy fellelje Isten nyomait a teremtésben. Az égitestek, a növények és állatok Isten titkaira és üdvözítő tevékenységére emlékeztették. Énekeket költött és komponált, s nővéreivel együtt énekelte őket.

Mélységesen meg volt győződve arról, hogy a kegyelemmel való rendkívüli felruházottsága Isten ajándéka, nem saját érdeme.

Isten előtt nem a jámborok, hanem a bűnösök közé sorolta magát. Önmagát is bűnösnek látta Isten Fiának halálában, és mégis annyira tudott vele szeretetben egyesülni, hogy arra érzett késztetést: vele együtt hordozza az emberek bűnét, és engeszteljen értük. Krisztus bevonta szenvedése titkába: minden pénteken látta és vele együtt szenvedte el passióját. Gyakran hirtelenül napokig vagy hetekig tartó, meg nem határozható betegségekbe esett. Alighogy meggyógyult, napról napra súlyos vezeklő gyakorlatokat végzett, de minden csekélynek tűnt számára Isten Fiának szenvedése mellett: ,,Ha Üdvözítőmmel együtt a keresztre szegezve láthatnám magam, beteljesedne minden kívánságom!''

Kreszcencia ismerte a szeretet mindenen győzedelmeskedő erejét. Mint a szeretetről szóló Énekek éneke, úgy hangzanak szavai: ,,A szeretet szárnyakat ad nekem, hogy felemelkedhessek a Szentháromság trónusáig, és előadhassam ott a katolikus Egyház és a kereszténység ügyeit, a hitetlenek, a bűnösök és a szegény lelkek helyzetét. A szeretet szárnyait öltöm fel, hogy mint valami kis galamb, lebeghessek közeli és távoli országok felett, és Isten ereje által hirdethessem mindenütt a hitetleneknek az igaz tanítást és az Evangéliumot. A szeretet szárnyakat ad nekem, hogy méhecskeként szálljak minden teremtményre, és kiszívhassam belőlük a mézet. A szeretettel, ó, Istenem, a mennyből a szívembe vonhatlak Téged, és Veled áthatolhatok a falakon. A szeretettel meglágyíthatom a bűnösök kőkemény szívét, széttéphetem a bűnök kötelékeit. A szeretettel kiválthatom a tisztítótűz foglyait. A szeretettel legyőzhetem minden gonosz vágyamat, rosszra hajló természetemet, helytelen önakaratomat. A szeretettel kivédhetem a pokol minden támadását. Szeretettel el tudok viselni minden kellemetlenséget. A szeretettel mindig jobban és jobban szerethetem Istent.''

Kreszcencia mint újoncmesternő és főnöknő új szellemet vitt kolostorába. 1744 nagyböjtjében a nővérek úgy vették körül halálos ágyát, mint anyjukét, aki utoljára még kimondhatatlan fájdalmakban szenvedett. Még egyszer látta és átélte nagypénteken Jézus passióját. Húsvétvasárnap késő estéjén halt meg Kreszcencia.

1900. július 27-én az Egyház felvette a boldogok jegyzékébe.

Nagyböjti kalendárium 32.

Nagyböjti kalendárium – április 5.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Az a közösség, amely evangelizálni szeretne, megérzi azt, amikor az Úr ragadja meg a kezdeményezést, amikor elébük áll az ő szeretetével.

Urunk, Istenünk,
könyörülj rajtunk és irányítsd szívünket,
mert csak a te segítségeddel lehetünk kedvesek előtted.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

 

Nagyböjt 4 hete szombat

Nagyböjt 4 hete szombat

Jer, 11, 18-20; Jn 7,40-53

"Akik a népből ezeket a szavakat hallották”

Jézus tehát ott állt a tömegben a templom közepén.Jézus a találgatásokra ugyanazzal a névvel határozza meg létét, mint annak idején az égő és el nem hamvadó csipkebokorból Isten kinyilatkoztatta nevét a térdre hullott Mózesnek: „Én vagyok, aki vagyok”. Ha harmadik személyben beszéltek rólam, akkor így mondjátok a zsidó igeragozás törvénye szerint: Jahveh, vagyis: aki VAN. (Kiv 3, 14-15) De az Úr ezzel nem zárja le a vitát. Ő, az örök Fenség megengedi, sőt akarja, hogy a gyarló, különösebb képzés nélküli egyszerű emberek mondják el a Messiásról vallott nézetüket. Ezekből a megfogalmazásokból vizsgázhattak az akkori zsidó rabbik. Szembesülhettek belőlük a tanításuk tisztaságával: íme, abból, amit magyaráztatok, ennyit értett meg a hallgatóságtok. A nyilatkozók, pedig ütköztethették véleményüket. Nem kellett attól tartaniuk, hogy Jézus kineveti, netán bíróság elé idézteti őket őszinteségükért. Íme! „Akik a népből ezeket a szavakat hallották, azt mondták: Ez valóban a próféta! Mások így szóltak: Ez a Krisztus!” (Jn 7, 40-41) Az előbbi szóval azt jelezték, hogy a Názáreti Jézus véleményük szerint a Messiást megelőző, útját, működését előkészítő isteni küldött. A válaszoló viszont egyenesen a Megváltónak nyilvánítja őt. Erre viszont újra felidézik, amit a Messiásról a zsinagógában hallottak: Mikeás prófétától biztos jövendölésük volt, hogy a Megváltónak Betlehemben, Dávid király szülővárosában kell megszületnie, hiszen az ő késői unokája lesz. (2Sám 7, 15-16; Mik 5, 1) a tömeg, pedig két részre szakadt, amint rokonszenvesebbnek ítélte valamelyik véleményt. A gyarló modernkor szerencsétlen emberei tanulhatnának egyet-mást a szabad véleményezésről. Jézus ellenségei közben szolgákat küldtek a templomudvarra, hogy tartóztassák le Jézust. Az illetők azonban nélküle mentek vissza a farizeusok és a főpapok tanácsához. Amikor azok a szolgákra támadtak, amiért nem teljesítették az elfogató parancsot, ezzel védekeztek: „Soha ember így nem beszélt!”(Jn 7, 46) a tanács azonnal támadta őket: „Talán bizony titeket is félrevezetett? Vajon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-e valaki benne?” (47-48) Jaj, lenne annak, aki a vezérek közül más véleményen lenne, mint a főelöljárók. Amit lejegyzett ezután az evangélista, a történelem mindenkori ostoba vezetőségére is illik:
„De ez a népség, amely nem ismeri a törvényt, átkozott”(49) Az átok tiltott megbélyegzés volt az Ószövetség idején is, mert elítélést, Isten szigorú büntetésének kiszabását követelte. Isten hatalmának mozgósítását remélte az átkozódó. Úgy vélték, ettől kezdve a rossz kívánság ott lóg a megátkozott feje felett, és lesújt rá alkalmas időben. Itt, pedig a Fölséges átkát Fiának tisztelőire idézik ellenségei. Merész és ostoba megnyilatkozás volt.

SZICILIAI SZENT JÓZSEF

Himnuszköltő József atya

József Sziciliában született istenfélő és erényes szülőktől A gyermeket jó erkölcsben a könyvek ismeretében nevelték. Már gyermekkorában észre lehetett venni, hogy erényekben tökéletes ember válik belőle. Szelíd volt, csendes és alázatos. A szent könyveket sikeresen tanulta, Amikor Szicíliára rátörtek a barbárok, szüleivel Görögországba menekült. Ott a szaloniki kolostorba lépett és szigorú életet kezdett. Amikor kitört a szentképek elleni harc, József a legbuzgóbb védelmezői közé tartozott a szent képeknek. Ezért nemegyszer számkivetésbe küldték. Amikor utoljára visszatért a száműzetésből Konstantinápolyba, Ignác pátriárka a Nagy Egyház szent edényeinek őrzőjévé tette meg. Fotiosz pátriárka pedig az egész konstantinápolyi papság gyóntatójává nevezte ki. Isten emberének és az atyák atyjának nevezte, isten a lélekbelátás ajándékával tisztelte meg. Látta azokat a bűnöket, amiket az emberek el akartak előle titkolni. József atya csendesen hunyt el 883-ban az április 3-ról, 4-re virradó éjjel. Istentiszteleteink számára közel 300 kánont írt, ezért kapta a „himnuszköltő” címet.

A nagy ünnepek nyolcadai

A nagy ünnepek nyolcadai

A nagy ünnepeket megfelelő szintű készületi idő előzi meg, és utána ünnepi időszakkal zárul.Húsvét felkészítő ideje hamvazószerdától nagyszombatig tart. Ezt az időszakot nagyböjtnek nevezzük, hat vasárnappal és a hozzájuk csatlakozó köznapokkal. Az ünnep után hét héten át ünnepeljük a feltámadást, és az ötvenedik nap a Szentlélek ünnepélyes eljövetele, Pünkösd, zárja a húsvéti időt. A két legnagyobb keresztény ünnep jelentőségét az Egyház az említett szent időkön kívül az ünnepet követően nyolc különleges nappal: nyolcaddal, latinul octava-val is kiemeli. Ezekkel a napokkal mintegy meghosszabbítja az ünnepet, hogy kegyelmi kincseit biztonságosabban megértsük, önmagunkban gyarapítsuk. Isten az Ószövetségben adott erre parancsot a zsidó húsvét, a peszach=paszka elrendelésével „Hét napig kovásztalant egyetek! Az első nap szent és ünnepélyes legyen, és hasonló ünnepélyesség szentelje meg a hetedik napot! Semmiféle munkát ne végezzetek ezeken, kivéve azt, ami az evéshez tartozik. Az első hónapban, a hó tizennegyedik napjának estéjétől kovásztalant egyetek ugyanazon hó huszonegyedik napjának estéjéig!” (Kiv 12,15.16.18) Húsvét főünnepe tulajdonképpen az Ősegyház egyetlen ünnepe volt, ennek most is vannak szertartásos nyomai: Nagyböjt kivételével minden vasárnap különlegesen elhelyezett Allelúják-kal emlékezünk az ősi szertartásrend elgondolására. Húsvét oktávája olyan kiváltságos nyolc nap, hogy azokon más ünnepeket nem szabad szertartásosan megtartani. Húsvét hajnalán a vigilia-misében szokták megkeresztelni a hitújoncokat, a katechuméneket. Őket a belső, lelki megtisztulás jeléül bokáig érő fehér ruhába öltöztették és ezt a fehér ruhát régen egész nyolcad alatt hordták, majd a záró, a nyolcadik napon a karjukra téve hozták vissza a templomba, ott örök hűségük jeléül a miséző oltárra helyezték. Ezt a napot mátkázó-napnak nevezték, mert a nagyböjtben tilos volt az ünnepélyes házasságkötés, és eljegyzést csak az oktáva után lehetett megtartani. Húsvét oktávájának köznapjaira is vannak saját miseszövegek. A szentmisében a főünnepre való tekintettel minden nap mondunk Dicsőséget a Kyrie után, de Hitvallást nem. A záró nap Húsvét 2. vasárnapja nevet viseli. Az újabb rendelkezések szerint ezt Az Isteni Irgalmasság Vasárnapjának hívjuk. 

Nagyböjti kalendárium 31.

Nagyböjti kalendárium – április 4.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Ha hűségesek akarunk maradni a Mester által bemutatott előképhez, akkor életbevágóan fontos, hogy minden aggodalom, minden visszahúzó erő és minden félelem ellenére az egyház ma is hirdesse az evangéliumot, ahol ez csak lehetséges, bármilyen helyen és helyzetben. Az evangélium örömhíre az egész népnek szól, ebből nem szabad senkit sem kirekeszteni.

Istenünk, te a húsvéti szentségekben
hatékony segítséget adsz emberi gyöngeségünknek.
Add, hogy a megváltás kegyelmét örömmel fogadjuk,
és arról életünk megújításával tanúskodjunk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt 4 hete péntek

Nagyböjt 4 hete péntek

Bölcs 2, 1a.12-22; Jn 7,1-2.10.25-30

„Ekkor szerették volna elfogni,de senki sem emelte rá kezét”

Jézus szeretete nagy ajándékát ajánlotta fel hallgatóinak és az egész emberiségnek a kafarnaumi zsinagógában az első csodálatos kenyérszaporítást követő napon. Kiábrándító volt a fogadtatása: a tömeg csalódott, mert kizárólag a hasa érdekelte, és ezért elvárta volna, hogy földi kenyeret biztosítson számukra minden napra munka nélkül. Tanítványai közül is többen megütköztek azon, hogy saját testét és vérét kínálta mennyei eledelül. Jó néhányan elhagyták, többé nem követték. A most felolvasott evangéliumi részlet arról számol be, hogy Jézus átment rokoni körbe. Ott is valami fagyos hangulat fogadta. A nagy lelkesedés átcsapott hideg tartózkodásba. Innen érthető az az igyekezet, hogy szinte kiteszik a szűrét, annyira agitálják, hogy menjen már fel Jeruzsálembe az őszi, sátoros ünnepekre. Mindenki látni szeretné csodáidat,- biztatták. Jézus nem csatlakozott a názáreti zarándokcsoporthoz. Később azonban szűk körével elindult a főváros felé. Őt nem emberi szempontok, hiúsági kérdések irányították, hanem Atyja akarata. Az ünnep alatt az egybegyűlt zsidó tömeg kereste Őt. Nyíltan ugyan nem merték hangoztatni, hogy kíváncsiak tanítására, mert féltek a zsidó vezetőktől. Mindenki tudta ugyanis, hogy Jézust a farizeusok és írástudók elutasítják, sőt el is akarják fogni. Az egyszerű zarándokok is megtárgyalták véleményüket. Akik gondolkodtak, a tényeket vették számba, betegeket, gyógyító jóságát, ragyogó, részre nem hajló igaságát emlegették: „Jó ember az, - mondták. Mások ellenben: Nem, hanem félrevezeti a népet. Mindamellett senki sem beszélt róla nyíltan a zsidóktól való félelem miatt”. (Jn 7, 12-13) a jeruzsálemiek, akik többet látták Jézust, felvetették a kérdést: „Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban felismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van”. (25-27) Vajon mire célozhattak ezek a vélekedők? Talán Mikeás messiási jövendölésére, amelyben Betlehem szerepel születése helyeként, de azt is megemlíti:„Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza”. (Mik 5, 1) Jézus mindenesetre meghallotta ezt a vélekedést, és hangosan odakiáltott: „Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem a küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem”. (28-29) Jézus itt nem emberi születésére utal. Az egész ellene folyó gyűlölet-kampány alatt egyszer sem említi, hogy Ő nem Názáretben, hanem Betlehemben született, pedig perét egészen más mederbe terelte volna ez a felfedezés. Itt a „vagyok” kifejezés nem emberi születését hangsúlyozza, hanem istenségét. Az Isten neve Mózes pusztai látomásától kezdve így hangzik: „Jahveh, Aki van” (Kiv 3,14) Jézus tehát istenségét hangsúlyozza, ha nem is magyarázza töviről-hegyire. Öröktől fogva vagyok, mint az Atya. Jó lenne, ha végre megértenétek küldetésemet, és elfogadnátok.

HÚSVÉTI TANÍTÁS AZ ORSZÁGMENTÉSRE

HÚSVÉTI TANÍTÁS AZ ORSZÁGMENTÉSRE

Hazánk ügyéért össze kell fognunk az imádságban, hogy Isten segítségét kikönyöröghessük. Nemcsak imádkozni akarunk, hanem szeretnénk komolyan elgondolkodni azon, hogy mi lehet az alapja hazamentő gondolkodásunknak. Szent Pál apostol sok emberi gyengeséget, versengést, belharcot ismert. Nem ezekben látta az igazi veszedelmet. Szerinte: „Nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen. Vegyétek fel, tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és megállhassatok, mert mindent megtettetek” Az angyaloknak minden karából váltak ki lázadók. Ezek nagyobb intelligenciával rendelkeznek, mint mi, akaratuk is sokkal erősebb, mint a mienk. Velük és földi csatlósaikkal állunk szemben. Ezek gyűlölik Istent, különösen a Fiút, akinek a jövőben történő megtestesülése volt a buktató az angyalok próbatételénél. Gyűlölik azt, aki Isten Fiát emberként a világra szülte: Szűz Máriát, és gyűlölik Magyarországot, mert Mária országa. Nem elég a földi igyekezet, valóban Isten különleges kegyelmeire van szükségünk. Ezt pedig kérni kell. Az ellenségein győztes húsvéti Bárányhoz könyörögjünk! Jézus sorsa akkor fordult tragikusra, amikor ellenségei elhatározták, hogy megölik.„Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik.” (J 11,49-50) „Jézus tehát meghal a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse” (J 11,51-52) Vissza kell imádkozni magyar testvéreinket Isten országába, a hitet, őseink hitét. A szeretet egységét kell kiesdeni, hogy minden magyar együtt gondolkodjék és érezzen, akár az országhatáron belül, akár azon kívül. A javát akarni önzetlenül. Ez kegyelem. Jézustól kérjük, aki ezért szenvedett és halt meg. Jézus feltámadása és a poklon és halálon aratott győzelme után sem állt bosszút hazáján, nemzetén. Viszont érvényes lett a gyakorlatban az a példabeszéd, amelyet korábban a gonosz szőlőművesekről mondott: „A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.” (Mt 21,41) Népe gyermekeit feltámadása után együtt menti a többi nemzettel: „Ezek az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapra feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én majd elküldöm nektek Atyám ígéretét. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból”Szűzanya, Szent Péter és több mint száz társuk elnyerték a Szentlelket pünkösd ünnepén. A csodálatos élmény után Péter apostol kísérőivel együtt kiment a térre az utolsóvacsora terméből, és az egybegyűlt több ezres tömegnek beszélni kezdett. Mi más lehetett volna a beszéd témája, mint Jézus megváltó halála, föltámadása és a belőle fakadó üdvösség. Ennek feltétele azonban az, hogy mindenki elismeri bűnösségét és a felelősséget, amivel egyénileg tartozik. Péter tehát így szólt: „Izraelita férfiak, halljátok ezeket, a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket, mint ti is tudjátok, Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta őt, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák.” (ApCsel 2, 22-24) Eme tény mellett tanúskodik Dávid a Zsolt 16, 8-11-ben, és Péter a maga sokszoros tapasztalata alapján. Ez a tapasztalat élt az apostolokban, ezért vérüket is kiontották életük végén. Mi is erre építjük hitünket és feltehetjük a kérdést: Nem lenne lehetséges Jézus erejét segítségül hívnunk hazánk talpra állítására? „JÉZUS KRISZTUS UGYANAZ TEGNAP ÉS MA ÉS MINDÖRÖKKÉ” (Zsid 13, 8)

BOLDOG VENDRAMINI ERZSÉBET

BOLDOG VENDRAMINI ERZSÉBET

 III. r., rendalapító 

(1790-1860) 

 
Az észak-olaszországi Bassanoban (Padovától nem messze) született. Szülei az Ágoston-rendi apácák iskolájába íratták. Itt megtanulta szeretni a magányt, imaéletet és apostolkodást. Habár hivatásával még nem volt tisztában, 27 éves korában jegyességre lépett egy ferrarai ifjúval. Már közeledett az esküvő ideje, amikor Isten belső sugallatával más hivatásra hívta meg. Ő engedelmeskedett a hívásnak, felbontotta jegyességét, ami természetesen nagy visszatetszést váltott ki szülei és ismerősei részéről. Három évig még otthon maradt, imával, elmélkedésekkel készült hivatására. Csatlakozott városában a ferences III. rendi közösséghez s a kapucinusok által fönntartott kórházban szegénysorsú leányok gondozását végezte. Lelkében azonban egyre jobban megérlelődött egy új szerzetesközösség alapításának gondolata. 1828-ban Padovába ment, ahol lelkivezetőjének segítségével megalapította a szegények szolgálatára a Szent Erzsébetről nevezett Ferences III. rendi Nővérek Kongregációját (röviden Erzsébet-nővérek). Példaképe Árpádházi Szent Erzsébet volt. A közösség gyors fejlődésnek indult, kivívta a nép megbecsülését és a hivatalos személyek pártfogását. Erzsébet a közösség vezetője maradt haláláig. Okossággal, szelídséggel irányította szerzetét, nagy gondot fordított az újoncok képzésére. Veleszületett nevelői képességével a ferences lelkületre, önfeláldozó szeretetre, az Oltáriszentség és a Szűzanya tiszteletére vezette őket elsősorban saját példájával. Élete utolsó éveiben betegeskedett. Ilyen helyzetben is vallotta: „Lelkem békéjét semmi sem veheti el, sem betegségek, sem tagjaim eltorzulása.” 70 évesen fejezte be életét Padovában. II. János Pál avatta boldoggá 1990-ben. Az Erzsébet-nővérek jelenlegi számáról nincsenek adataink. Bizonyos azonban, hogy a boldoggá avatás elősegíti a kongregáció erősödését. Egyébként Szent Erzsébet neve és pártfogása alatt évek során számos szerzetesközösség alakult: Lengyelországban 1754-ben, Lyonban 1856-ban, Freiburgban, Kínában, az USA-ban, Rio de Janeiroban a 20. században. Számunkra legismertebb a Ferences III. rendi Erzsébet Nővérek betegápoló közössége, amely 1626-ban alakult Németországban (Aachen) s 1785-ben telepedett le Budán a Fő utcában. Ezek a közösségek eleven bizonyság amellett, hogy Szent Erzsébet szelleme tovább él az Egyházban.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Erzsébetet arra segítetted, hogy Árpádházi Szent Erzsébet példáját követve a szegények szolgálatára új szerzetes családot alapítson, s szerzetestársnői előtt jó példájával világoskodjék. Add, hogy példáját követve gyakoroljuk az irgalmas szeretet tetteit és eljussunk szentjeid közé. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!

Nagyböjti kalendárium 30.

Nagyböjti kalendárium – április 3.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Az egyháznak is figyelembe kell vennie a szólásnak ezt a megfoghatatlan szabadságát, mert a kimondott szó a maga módján nagyon különböző formációkban válik hatékonnyá, és ezzel rendszerint túllő a szokásos elképzeléseinken, felrobbantja a korábbi sablonjainkat.

Urunk, Istenünk,
segíts, hogy bűnbánattal megtisztítsuk lelkünket,
és bővelkedjünk jócselekedetekben.
Engedd, hogy őszinte szívvel megtartsuk parancsaidat,
és bűntelen lélekkel üljük meg húsvét szent ünnepét.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

 

Nagyböjt 4 hete csütörtök

Nagyböjt 4 hete csütörtök

Kiv 32, 7-14; Jn 5, 31-47

„Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes”

Az előző gondolatok Jézusnak ellenségeivel folytatott vitájában a körül a kérdés körül csoportosultak, hogy Jézus a szombaton végzett gyógyítása után az Istent Atyjának nevezte. Erre felbőszültek az ellenfelek. Mivel Jézus ezt a tényt kézzelfoghatóan nem tudta megmutatni, bizonyítani, hogy Ő a Második Isteni Személy, a Fiúisten, tehát az Isten az Ő Atyja, próbálta okfejtéssel közelebb hozni az igazságot. Ezt az igazságot csak Ő ismerte igazán, hiszen isteni születése a világ teremtése előtt, öröktől fogva történik. Akkor még külső tanú nem is létezhetett. Belső tanú sem volt emberi számítás szerint, hiszen a szentháromsági származások logikailag ilyen sorrendben történtek: először származott az isteni értelmi működés során az abszolút tökéletes önismeret, amivel az Atya önmagát kimerítően megismeri. Az Atya ki is mondja ezt az önismeretet: ez a kimondott Szó, Ige, Logos, Verbum. Ezt a származást joggal nevezzük születésnek, mert élő származott élőtől a származtató személy természetére. Az új isteni személy azonnal megkapja Atyjától az isteni lényeget, azaz természetet, az isteni végtelen értelmet és akaratot. Logikailag ezután egyetlen leheléssel származtatják ketten a harmadik isteni Személyt, a Szentlelket. Ezek a származások nem időben történnek, hiszen Isten időn kívül létezik, különben pedig a teremtéssel egy időben indul majd az idő, a mozgással együtt indul a mozgás mértéke, amit egyszerűség kedvéért időnek szoktunk mondani. Az elmondottakból következik Jézus következő gondolata: „Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes. Más az, aki tanúskodik énrólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amelyet rólam tesz” (Jn 5,31-32) a tanúskodáshoz feltétlenül szükséges, hogy a tanú jól ismerje a tényt, amiről tanúskodni óhajt. Az Atya, mint fentebb már mondtuk, tökéletesen ismeri a Fiút, hiszen a Fiú az Atya önismerete. Az Atya aztán végtelen, abszolút igazság, tehát amit mond, az teljességgel megfelel a valóságnak. Ezért látta jónak és szükségesnek az Atya, hogy Fiáról két ízben is tanúságot tegyen: a Jordán partján Jézus keresztelése után és a Tábor hegyen: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. (Mt 3, 17; 17, 5) Az első alkalommal hallotta ezt a tanúságot Keresztelő János és vele együtt hatalmas tömeg, a másodiknál Péter, Jakab és János apostolok, és két ószövetségi nagyság: Mózes és Illés. Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert ők sem látták akkor még színről-színre az isteni fölséget, nem is ismerték a Szentháromság titkát, de boldogan vették tudomásul, és vitték hírül a pokol tornácára az ott egybegyűlt ószövetségi igazaknak. Viszont ennél az aktuális vitánál nem hallatszott az Atya hangja. Jézus ezért így folytatja fejtegetését: „Ti Jánost kérdeztétek, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál. A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a művek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem”. (Jn 5, 33-34; 36) Nekünk ugyanezeket kell megfontolnunk. Bár mi sem hallottuk a hangját, de írásos emlékünk van erről, és mivel mi hiszünk Jézusban, ezt a hitet megerősíti bennünk a további kegyelem.

PAOLAI SZENT FERENC

PAOLAI SZENT FERENC

 
*Paola (Calabria), 1426. +Plessis-les-Tours, 1507. április 2.

Az olyan szenteket, mint Paolai Ferenc, a mai keresztények nem könnyen értik meg. Aszkézisük ,,öngyilkosságnak'' és a világmegvetés tűrhetetlen jelének látszik előttünk. Az őket körülvevő csodák és csodálatos események gyanút ébresztenek bennünk. Egész megjelenésük érthetetlenné teszi előttünk, mi csodálnivalót találtak bennük a korabeli emberek. Mégis cáfolhatatlan, hogy Paolai Ferenc nemcsak a reneszánsz hatalmas pápáira és fejedelmeire, hanem korának keresztényeire is szokatlan hatást gyakorolt.

Ferenc a nápolyi királyság területén a calabriai Paolában született 1426-ban, és nem 1416-ban, ahogy rendjének életrajzírói állítják. Szüleire vonatkozóan csak kevés, de jellemző följegyzés maradt ránk. Úgy látszik, nem voltak szegények, és abban a rettegésben éltek, hogy házasságuk gyermektelen marad. Gondjukban Szent Ferenc közbenjárásáért folyamodtak, s kérésük teljesítése esetére megígérték, hogy a vágyott gyermeket az ő nevére kereszteltetik. Mikor pedig a még pólyás korú gyermekük megbetegedett, ismét hozzá fordultak, és az anya megígérte: ha meggyógyul, a kis Ferenc egy éven át a ferencesek rendi ruháját fogja viselni.

Amikor Ferenc 13 éves lett, útra kelt a szomszédos városba, hogy fölvétesse magát az ottani ferences kolostorba.

Életrajza tudni véli, hogy már itt -- nemcsak példás engedelmességében, hanem számos csodájában is -- megmutatkozott a jövendő szent. A remeteélet utáni vágya, ami ugyan Szent Ferenctől sem volt idegen, valamint a reneszánsz főpapok fényűző élete fölött érzett undorodása arra késztette Ferencet, hogy már két év múlva elhagyja a kolostori testvéreket, pedig azok nyilvánvalóan megszerették.

Hogy remeteként élhessen, Ferenc a magányba menekült, és végül is magasan a tenger fölött talált egy alkalmas barlangot. Itt élt ezután állandó imádságban és szigorú önmegtagadásban. A hagyomány állítása szerint azonban a vadászok nemsokára fölfedezték és hírét vitték. Ennek az lett az eredménye, hogy rengeteg ember kereste föl, akik nemcsak lelki segítségért folyamodtak hozzá, hanem elsősorban meg akarták osztani pusztai életét. Ferenc ezért kápolnát emelt három kicsi cellával, és így megvetette a ,,legkisebbek'' (minimi) későbbi rendjének alapját. Az újabb tanítványok özöne 1452-ben újabb lépésre kényszerítette. Visszatért Paolába, hogy ott az illetékes cosenzai érsek engedélyével megalapítsa saját közösségének első igazi kolostorát. Ferenc az építkezést a maga módján ,,hiteles csodáival'' segítette: ha nem volt víz, forrást fakasztott, ha szikla állt az útban, csodával küldte odébb; ha elfogyott a munkások kenyere, megszaporította az éppen kéznél levő élelmiszert.

De csodatevőnk nemcsak ilyen ,,építő csodákat'' művelt, melyekhez hasonlókat más szentekről is elbeszélnek. Ahol csak tehette, csodatevő adományát inkább a szükséget szenvedő emberek javára fordította, betegeket gyógyított és halottakat támasztott életre.

Minden csodánál nagyobb hatással volt azonban környezetére a szent személye és életmódja. A növekvő szerzet kiépítése és vezetése sok gondot okozott, Ferenc mégis a szakadatlan imádság rendíthetetlen nyugalmában élt. Önmagától és övéitől kemény önsanyargatásokat és vezeklő életet kívánt: a rend követelményeihez tartozott pl. az egész évre kiterjedő, a nagyböjtihez hasonló hústilalom. Mégsem bocsátott ki egyetlen olyan rendelkezést sem, amelyet ne a szeretet határozott volna meg, és ezért szabályai nem voltak elviselhetetlenek. A rá bízott testvérektől ugyanis sohasem kívánta meg azokat a szigorú gyakorlatokat, amelyeket önmagán behajtott. Minden testvérhez figyelmes, sőt gyengéd barátság fűzte, és ezzel a közösséget mint mindenki szolgája, lelkileg és emberileg ápolta.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szent egyéniségét kell igazán ,,csodának'' neveznünk, amely fölülmúlja minden csodatettét. Mégis a történetíró előtt igazi és érthetetlen ,,csodának'' azok a jó és intenzív kapcsolatok számítanak, amelyek ezt az egyszerű remetét a reneszánsz nagy, de sajnos kétes hírű pápáihoz és fejedelmeihez fűzték. A történész mindenesetre a szemét kezdi dörzsölni, amikor a rendet megerősítő és kiváltságokkal fölruházó pápák meglehetősen hosszú névsorát olvassa. Olyan neveket találunk rajta, mint IV. Sixtus, VI. Sándor és II. Gyula -- és e pápák a szentnek mind ,,szolgálatára'' voltak! Még tovább dörzsöli a szemét, ha megtudja, hogy az éppen ravaszságáról és hűtlenségéről hírhedt francia király, XI. Lajos, aki életének utolsó éveit mint beteges embergyűlölő az erődítménnyé kiépített Plessis-les-Tours kastélyában töltötte, rá tudta venni IV. Sixtust, hogy Szent Ferencet Franciaországba küldje.

Amit az egyszerű calabriai remetének a hatalmas pápával folytatott beszélgetéséből tudunk, az világosan szentünk mellett szól. A pápa, maga is franciskánus, túlságosan szigorúnak tartja a ,,minimiták'' böjti előírásait. Ferenc azonban megvédelmezi elgondolását, közben megnyeri a pápa unokaöccsének, della Rovere bíborosnak a támogatását, aki később mint pápa tényleg Ferenc szellemében hozott határozatot. És amikor a pápa az egyszerű remetének mindenáron föl akarja adni a kisebb és a nagyobb papi rendeket, ugyanolyan makacsul védekezik. Bőségesen elég neki, ha a pápa fölhatalmazást ad arra, hogy gyertyákat és olvasókat szentelhessen, mert azok fontos helyet foglaltak el apostolkodásában.

Nem kevésbé szenthez méltóan viselkedett Ferenc XI. Lajossal szemben. Bár a király a ,,csodatévőt'' önző okból hívatta Franciaországba, kereken megmondta a beteg Lajosnak, hogy meg nem gyógyíthatja, de előkészítheti a keresztény halálra. Igazán csodának kell minősítenünk, hogy Lajos -- bár előbb haragra lobbant -- elfogadta a szent ajánlatát, és 1483. augusztus 4-én Ferenc jámbor vezetésével megtalálhatta legfőbb Urának békéjét.

Az oly önzetlen szent franciaországi útja rendje számára is nagy sikerrel járt. VIII. Károly kolostorokat ajándékozott neki: egyet Amboise-ban, egyet a római Monte Pinción, és a híres Du Plessis- konventet a királyi kastély parkjában. Ugyancsak megkapta a rend a Sorbonne tiltakozása ellenére Nigeont, a grandmontiak egykori kolostorát. Ettől Franciaországban a ,,bonshommes'' nevet örökölték, mert előttük a grandmonti szerzeteseket hívták így.

Tegyük még hozzá, hogy a rend Itálián és Szicílián kívül hamarosan eljutott Spanyolországba, Ausztriába és Németországba is. Ez nem utolsó sorban annak a nagy tekintélynek is köszönhető, amelyet a szegény remete az európai királyi udvarokban mint a születések csodatevő segítője élvezett, hiszen az utódlás nagy gondot jelentett a dinasztiáknál.

Rendkívül gazdag élete végén a szent remete, a szenvedélyes emberbarát 71 éves korában halt meg francia kolostorában, Du Plessisben. Már 1519-ben a szentek közé emelték.

Nekünk pedig élete egy sereg kérdést vet föl. A legnehezebbnek a következő látszik: szentünk miért nem gondolt a legcsekélyebb mértékben sem arra, hogy hiteles istenszeretetének csodatévő erejével hatékonyan megváltoztassa korának egyházát és világát? És miért nem változtatták meg ténylegesen életüket sem a pápák, sem a fejedelmek, noha ezt a ,,csodatevőt'' mint Isten jelét biztosan őszinte szívvel szerették, tisztelték és pártfogolták? Minden elsietett válasz azonban nyilvánvalóan eltakarja a központi titkot, amellyel a haldokló szent szerzetestestvérei szemben találták magukat. Még utolsó csodája sem tudta a mindenre képes istenszeretet hatalmát és kegyelmét olyan erővel bizonyítani előttük, hogy általa saját jövőjük felől megbizonyosodtak volna.

Ünnepét 1557-ben vették föl a római naptárba. 1568-ban eltörölték, majd 1585-ben újjáélesztették az ünneplését.


--------------------------------------------------------------------------------

Paolai Ferenc csodás életét természetes mértékeinkkel alig lehet megérteni, de az egyes esetek rávilágítanak a szeretet ,,csodájára'' és egyéniségének alázatosságára.

Ferenc főképpen a Paterno Calabro-kolostor építése alkalmával tett számtalan csodát. Itt egyetlen napon közel 200 embert gyógyított meg. Ezért hamarosan halálos ellenségei lettek a környék seborvosai. A mesterségükben fenyegetett Aesculapius-tanítványok gyorsan szövetségesre tettek szert egy tudós franciskánusban, aki egész beszédsorozattal akarta a ,,csodatevő'' üzelmeit lehetetlenné tenni. A beszédek azonban hatástalanok maradtak. Erre a tudós páter párbeszédet kezdett a remetével, aki még írni-olvasni sem tudott. A kezdetben igen barátságosan induló beszélgetés azonban nem érte el a célját, és a földühödött páter gyanúsítgatásokra ragadtatta magát. Ekkor a meggyanúsított remete a maga módján védte meg magát. Minden különösebb indulat nélkül fölkelt, és a tűzhelyből puszta kézzel kiemelt egy marék izzó parazsat -- a beszélgetés ugyanis a kolostor melegedőszobájában folyt --, és a zsarátnokot a következő barátságos szavakkal nyújtotta oda indulatba jött társának: ,,Padre Antonio, melegedj egy kicsit a szeretet tüzénél, arra van igen nagy szükséged!''

A remete beteggyógyító adományára számítva a nagybeteg XI. Lajos francia király követet küldött a nápolyi királyhoz, hogy parancsoljon alattvalójára, és küldje el hozzá. Ferenc azonban azt válaszolta a királyi követnek, hogy ő se nem orvos, se nem varázsló. Nem akarja Istent kísérteni, és nem akar négyszáz órányit csak azért utazni, hogy egy uralkodónak a világhoz és az élethez ragaszkodását kiszolgálja. Csak akkor indult el a király betegágyához, amikor a pápa parancsolta meg neki az utazást.

Ferenc kertelés nélkül megmondta Lajosnak, hogy nem tudja meggyógyítani és Isten sem fog rajta csodát művelni. Abban azonban segítségére lehet, hogy az örökkévalóság színe előtt könnyítsen lelkiismeretén. Ez ellen a király hosszan és hevesen tiltakozott. Megpróbálta Ferencet megvesztegetni. Egy tál aranyat és drágakövet kínált neki, de ezt a választ kapta rá: ,,Sokkal jobb és becsületesebb volna visszaadni e javakat, melyeket erőszakkal és jogtalansággal szereztél, mint új, elviselhetetlen terhekkel sújtani megnyomorított alattvalóidat csak azért, hogy idegen jószágból ajándékot ossz és alamizsnát adj.''

Amikor Ferenc megöregedett, szerzetestestvéreit aggasztani kezdte, hogy alapítójuk halála után is tartani tudják-e az állandó hústilalom külön fogadalmát. Akkor Ferenc, látva halála közeledtét, maga köré gyűjtötte a közösséget, hogy a testvéreket még egyszer utoljára egy különös csodával megerősítse. Ismét izzó parazsat vett a markába, és megmagyarázta nekik, hogy ha Isten iránti szeretetük erős marad, ugyanolyan könnyedséggel teljesíteni tudják a rettegett böjti fogadalmat.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, aki fölmagasztalod az alázatosakat és Paolai Szent Ferencet is szentjeid dicsőségébe emelted, kérünk, segíts, hogy az ő érdemei és példája nyomán mi is elnyerjük a jutalmat, melyet az alázatosaknak megígértél! 

A év április 2.

Levél a nagyböjti előkészületre

A nagyböjt megszentelt időszak egyik jellegzetessége a böjtölés.
Van azonban más mondanivalója is: előkészülünk húsvét méltó megünneplésére. Akik most készülnek az úgynevezett beavató szentségek felvételére, az esztendeig tartó távolabbi felkészülés után nem csak tudásban, hanem az intenzív lelkiélet gyakorlásával is alkalmassá kívánnak válni, hogy a keresztség szentségében Isten gyermekei, Jézus Krisztus testvérei és társörökösei, valamint a Szentlélek templomai legyenek. Aztán rögtön részesülnek a bérmálás szentségében és az Eukarisztiában is. A már megkereszteltek viszont igyekeznek felszítani a kapott kegyelmeket. Ez nagyon fontos feladat, hiszen a modern élet információ áradata elhomályosítja a lelkiélet gazdag világát, és hozzászürkíti a földi élet köznapi jellegéhez, nem ritkán eltompítva a magasabb rendű vágyakat. Jézus üzenete tehát így szól: Miután megkeresztelkedett János bűnbánati szertartásában, elvonult a Jerikó közelében lévő barlangos hegyre. Ott negyven nap és negyven éjjel böjtölt úgy, hogy semmiféle táplálékot nem vett magához. Ez nem tiltakozó éhségsztrájk volt, hanem annak a nagy küldetésnek előkészítése, amelyet az Atya rábízott: a nagycsütörtöki, nagypénteki és húsvéti megváltói misztériumé. Ehhez kellett a jánosi keresztség után a Szentlélek emberségét átrendező leszállása, és az Atya tanúságtevő szózata: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. (Mt 3,17) Velük töltött tehát a negyven napot és éjszakát. Egyik előfutára, Mózes előre jelezte ezt az istenélményt, amikor Isten parancsára fölment a Sínai hegyre és ott negyven napig nem evett és nem ivott, hanem az Úrral beszélgetett, ő úgy, mint jó barát a barátjával (Kiv 33,11) Jézus meg örök Atyjával, akihez emberi alakban először kapcsolta ilyen szorosan önmagát. Titeket is erre az élményre hív. Igyekezzünk Istennel többet foglalkozni: imában, elmélkedésben nyújtsunk többet Atyánknak. Aki családban él, próbálja kis közösségét összegyűjteni ezekre a gyakorlatokra. Így sokkal könnyebb vallásos nevelésben részesíteni a gyerekeket, mintha csak ajánljuk nekik a jámbor életet. A Szentírási elmélkedések című könyvem célja, hogy segítsen közelebb férkőzni Isten kinyilatkoztatott igazságaihoz. Legyen a könyvállványon ott ez a könyv és az aktuális liturgikus napnál álljon ott a könyvjelző: valamelyik rövid elmélkedést elolvasva, esetleg magát a napra előírt szent szöveget átolvasva hagyjuk beszélni hozzánk Atyánkat vagy Jézusunkat, és mi is válaszoljunk nekik: a kapott üzenet szerint hogyan igyekszem ezután berendezni az életemet. Isten országával, az igazság és szeretet szellemiségével hogy akarom úgy betölteni világunkat, hogy kipusztuljon belőle a hazugság és önzés nyomorúsága. Készítsünk fel másokat is arra, hogy idei húsvétunk a hit és szeretet ragyogó ünnepe legyen.

Nagyböjt 4 hete szerda

Nagyböjt 4 hete szerda

Iz 49, 8-15; Jn 5, 17-30

„Az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel”

A Betezda tó partján évtizedekig hiába várt gyógyulásra a harmincnyolc éve beteg férfi. Jézus meggyógyította egy pillanat alatt, és ezt mondta neki: „Kelj fel, vedd ágyadat, és járj!” (Jn 5, 8) Mivel aznap szombat volt, a zsidók kifogásolták, hogy cipeli az ágynak használt egyszerű gyékényszőnyeget. Amikor megtudták, hogy Jézus gyógyította meg, üldözték őt, mint a szombati nyugalom megsértőjét. Jézus vitába szállt velük. Az első érve: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom” (17) Az Atya munkálkodása egyértelmű isteni mű: a világ fenntartása, létben tartása, ami az Egyház tanítása szerint ugyanolyan isteni erőt igényel, mint maga a teremtés. A teremtésben Isten a nem-létezőnek létet ad, a fenntartásban ezt a létet folyamatossá teszi. Gyenge hasonlattal: valamilyen tárgyat rezgetni kezdek, rezgőmozgásba hozom, utána ezt a rezgőmozgást újabb ráhatással fenntartom benne. Ebben az atyai teremtésben természetesen együttműködik vele a Fiú, sőt a Szentlélek is, hiszen az isteni Személyek származásuktól (tehát öröktől) fogva éppen úgy birtokolják az isteni értelmet és akaratot, mint az Atya, és azok használatában is teljesen egyformán vesznek részt. De Jézus emberi cselekvése is isteni Személyének a műve, mert a természet erőivel a személy működik. Másodsorra így érvel Jézus: „Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is”. (19) Isteni síkon a teremtésben és a fenntartásban a fentebb előadottakból ez logikusan következik: az isteni értelem és akarat működtetése közös. Jézusnak azonban vannak emberi cselekvései, amiket isteni Személye emberi értelmével ismer és tervez meg, emberi akaratával hoz létre, vagy testi erejével hajtja végre. Ezek a tények is az Atya parancsainak megfelelően alakulnak. A továbbiakban Jézus azt fejtegeti vitapartnereinek, hogy lesznek olyan cselekvései, amelyek tekintélyének növelésére a sajátjainak számítanak majd: „Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz. Ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok”. (20) a következőket sorolja fel: „Amint az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát”. (21-23) Ezekkel a felhatalmazásokkal tehát azt akarja elérni az Atya, hogy emberré testesült Fia megkapja ilyen formában is a Személyének kijáró dicsőséget. Külön is tudatosítja, hogy igehirdetése is ezek közé a tevékenységek, közé tartozik.Ő nem úgy szól, mint a próféták, hanem cselekvése az Isten Fiáé:„Aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre”(24) Mindezek, pedig úgy történnek meg, hogy teljes összhangban marad a Fiú az Atyával: „Amint hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem”(30) Kár volt tehát Jézust gyanúba fogni:„Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel”

Nagyböjti kalendárium 29.

Nagyböjti kalendárium – április 2.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Isten szavának olyan mellékhatásai vannak, amelyeket mi úgysem tudunk előre kikalkulálni. Az evangélium olyan vetésről szól, amit ha egyszer elvetettek, az magától nő, még akkor is, ha a gazda éppen alszik (vö. Mk 4,26-29).

Istenünk, te megadod az igazaknak érdemük jutalmát
és a bűnbánóknak bűneik bocsánatát.
Irgalmazz hozzád könyörgő népednek,
hogy bűneinket megvallva, elnyerjük bocsánatodat.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Az Élet Igéje – 2014. április

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani azt a magyarázatot, amelyet Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója havonta a Szentírás egy-egy mondatához fűzött, s amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!” (Jn 13,34)

Talán te is szeretnéd tudni, hogy mikor mondta ezt Jézus. Akkor beszélt erről, amikor szenvedésére készült. Búcsúbeszédet mondott, mely egyben végrendelete is. Ebből származnak ezek a szavak.
Gondolhatod, hogy éppen ezért milyen fontosak!
Az emberek soha nem felejtik el azt, amit apjuk a halálos ágyán mondott. Akkor ennek még inkább így kell lennie Isten szavaival!
Te is vedd tehát komolyan Jézus szavait, és próbáljuk meg együtt mélyebben megérteni, hogy mit is akar mondani!

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”

Jézus a halálra készül, és amit mond, abból lehet érezni, hogy ez hamarosan be is fog következni. Küszöbön álló távozása ugyanis mindenekelőtt egy probléma megoldását teszi szükségessé. Hogyan maradhatna itt övéi között, hogy vezesse az Egyházat?
Tudod, hogy Jézus jelen van a szentségekben. Például megjelenik a szentmisében, az Eucharisztiában.
Azonban Jézus megjelenik ott is, ahol a kölcsönös szeretetet élik. Azt mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)
A kölcsönös szeretetet mélyen megélő közösségben tehát megvalósul Jézus jelenléte, és érezteti hatását. Az ilyen közösségen keresztül Jézus továbbra is közli magát a világgal, továbbra is befolyást gyakorol rá.
Mi a véleményed? Nem csodálatos ez? Nem támad fel benned a vágy, hogy azonnal elkezdd élni ezt a szeretetet a többi kereszténnyel, a felebarátaiddal együtt?
János evangélista írja le ezeket a szavakat. Számára a szeretet parancsa az Egyház első számú, legfontosabb parancsolata, hiszen az Egyház hivatása éppen az, hogy kommunió, közösség, egység legyen.

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”

Jézus rögtön ezután így szólt: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35)
Ha Jézus tanítványai igazi megkülönböztető jegyét akarod keresni, ha tudni akarod, miről lehet megismerni őket, csakis a kölcsönös szeretet megélésében fogod ezt megtalálni. A keresztények e jelről ismerik meg egymást. És ha ez hiányzik, a világ sem tudja felfedezni az Egyházban Jézust.

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”

A kölcsönös szeretet egységet teremt. De mire képes az egység? „Legyenek mindnyájan egyek, hogy a világ higgyen” (Jn 17,21) – teszi hozzá Jézus. Az egység Jézus jelenlétét tanúsítja, és magával ragadja a világot, hogy kövesse Őt. Akkor hisz a világ, ha az egységgel és az egymás iránti szeretettel találkozik.

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”

Ugyanakkor a búcsúbeszédben Jézus magáénak is nevezi ezt a parancsot.
Az Övé, tehát különösen kedves a szemében.
Nem úgy kell értelmezned, mintha egyszerűen csak egy lenne a sok szabály, a sok parancs közül. Jézus itt egyfajta életmódra utal, azt akarja mondani, hogy erre állítsd be az életedet. Az első keresztények erre a parancsra alapozták életüket. Péter ezt mondta: „Mindenekelőtt tartsatok ki egymás odaadó szeretetében” (1Pt 4,8).
Mielőtt dolgozni, tanulni kezdenél, mielőtt misére mennél, mielőtt bármibe belekezdenél, bizonyosodj meg, hogy kölcsönös szeretet uralkodik-e közted és a veled élők között! Ezen az alapon minden értékes. E nélkül az alap nélkül semmi sem kedves Istennek.

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!”

Jézus még azt is mondja, hogy ez a parancs új. „Új parancsot adok nektek.”
Mit jelent ez? Talán addig nem ismerték ezt a parancsot? Nem így van. Az új azt jelenti, hogy új időknek szól.
Miről van tehát szó?
Gondold meg, Jézus meghalt értünk! Tehát egészen a legvégsőkig szeretett bennünket. Vajon milyen az ő szeretete? Biztosan nem olyan, mint a miénk. Az ő szeretete „isteni” szeretet volt, és ma is az. Azt mondja: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” (Jn 15,9) Ugyanazzal a szeretettel szeret tehát bennünket, mellyel Ő és az Atya szeretik egymást.
Nekünk is ugyanazzal a szeretettel kell szeretnünk egymást, hogy megvalósíthassuk az „új” parancsot.
Ilyen szeretettel azonban, mint ember, nem rendelkezhetsz. Boldog lehetsz azonban, mert részesedhetsz benne, mint keresztény. De ki az, aki megajándékoz vele? A Szentlélek önti a lelkedbe és minden hívő lelkébe.
Hasonlóság van tehát az Atya, a Fiú és köztünk, keresztények között, éppen azért, mert mindannyian ennek az isteni szeretetnek vagyunk részesei. Ez a szeretet az, amelyik bekapcsol bennünket a Szentháromság életébe. Ez a szeretet tesz Isten fiaivá bennünket.
Mint valami nagy áramkör, ez a szeretet köti össze a mennyet és a földet. Ez a szeretet emeli a keresztény közösséget Isten magaslatára és ez hozza le az isteni valóságot a földre, oda, ahol a hívők szeretik egymást.
Mi a véleményed? Nem istenien szép mindez? Nem gondolod, hogy rendkívüli módon lenyűgöző a keresztény élet?

Chiara Lubich

PENNAI BOLDOG JÁNOS

PENNAI BOLDOG JÁNOS

 (kb. 1195-1275)

A Márka tartománybeli Penna községből származott. Élete története olyan, mint egy legenda. Ifjúkorában megjelenik neki Jézus gyönyörű ifjú alakjában, nevén szólítja és felszólítja, menjen el a Szent István templomba, ahol egy kisebb testvér prédikál, aki az ő küldöttje. „Azután hosszú utat kell megtenned, így jutsz el majd hozzám.” János meg is hallgatja Szent Ferenc egyik társának, Fülöp testvérnek prédikációját, utána mindjárt azt kéri, vegyék fel ot a szerzetbe. Fülöp testvér Recanati-ba* hívja, a tartománygyűlésre, ott majd fölveszik a rendbe. János, akiben a látomás igen megnövelte a mennyország utáni vágyat, azt gondolja, ez az a hosszú út, amely után a mennybe jut. Recanatiban felvették a rendbe. Aztán élt tovább. Pappá is szentelték. Látta, hogy még nem teljesedik vágya. Majd kihirdették, jelentkezzenek azok, akik a Provence-i* tartományba kívánnak menni. Jelentkezett, mert azt gondolta, ez lesz a hosszú út, melynek végén Krisztus várja. A messzi tartományban az igehirdetéssel és kolostorok alapításával bízták meg. Szelídségével, tiszta életével vonzó példát adott az embereknek. 25 évig muködött itt. Ekkor elfáradva egy fa alatt - mint egykor Illés – panaszkodott: Uram, túl hosszúra nyúlik földi zarándoklatom ideje. Az Úr megjelent neki és kérdezte, mi a kívánsága. János hármat kért: Magát Krisztust, aztán bűnei bocsánatát, végül, hogy újra láthassa az Urat, amikor erre a legnagyabb szüksége lesz. Krisztus azt felelte: „Meghallgattam könyörgésedet.” Közben a Márka-beli testvérek - hallva földijük jó hírét, Jánost hazakérték. Útját befejezve megint várta, hogy a mennybe jut. De még 30 évig élt. Többször volt gvárdián, csodatevő híre kelt, belelátott a szívek titkába. Így belelátott egy novícius gondolataiba is, aki el akarta hagyni a szerzetet. János szavaira azonban legyozte a kísértést. Mindezekrol a Fioretti 45. fejezete számol be. Élete végén újra megjelent neki az Üdvözítő „nagy fényességtol és jó illattól körülvéve”. János Krisztus kezébe ajánlva lelkét, végre eljutott céljához, Krisztushoz a mennybe. VII. Piusz (1800-23) avatta boldoggá.
Szent Ferenc áldása és buzdítása:
„Ó örökké áldott fiaim, halljátok atyátok szavát: nagy dolgokat fogadtunk Istennek, de az Úr még nagyobbakat ígért. Tartsuk meg, amit ígértünk, vágyakozzunk az után, amit az Úr ígért nekünk. Rövid a bűn gyönyöre, örökkétartó az érte járó bűnhödés. Csekély a földi élet szenvedése, határtalan az örök élet dicsosége. Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. Végül Isten kinek-kinek megfizet.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Jánost csodálatosan vezetted életútján a mennyei haza felé. Add, hogy földi vándorlásunk idején, parancsaid útján járva, eljussunk örök hazánkba. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!

Nagyböjti kalendárium 28.

Nagyböjti kalendárium – április 1.

Az idei nagyböjtben mindennap az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás gondolataival készülünk húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére.

Van néhány olyan személy, akiknek jelentős hatása volt ránk abban, hogy a hitünk öröme „kicsírázott”. Ilyen tanúk lehetnek akár a környezetünkben élő, egészen egyszerű emberek is, akik a hitéletbe bevezettek bennünket. A hívő ember alapvetően „nem felejt”.

Urunk, Istenünk,
készítsd elő híveid szívét a nagyböjti szent gyakorlatokkal,
hogy méltó lélekkel éljük át húsvét szent titkát,
és elvigyük az emberekhez a megváltás örömhírét.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

A év április 1.

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Sokszor hangoztattam már, hogy Isten legnagyobb ajándékaként a teremtés kezdetén Fiát, a Második Isteni Személyt rendelte a teremtendő lények ős-mintaokává. A Fiúisten egy kiválasztott Szűz méhében a Szentlélek erejéből testet ölt, a Szentháromság emberlelket teremt neki és az Ige így testté lett, vagyis megtestesült, és miköztünk lakozott. Ezt látták a Jelenések könyvében leírt látomásban az angyalok. Egy részük hódolatáról biztosította az Istenembert, a másik tábor viszont erre nem volt hajlandó. A lázadókat Isten földre sújtotta. Itt elkezdték harcukat a gonosz lelkek Isten kedves teremtményei, az emberek ellen. Az Istenembernek, Jézus Krisztusnak az emberek megváltásáért vállalt harcát sokoldalúan végigelmélkedtük a Biblia alapján. A mai részletben magának a befejező megváltói tettnek körülményeit szemléljük. A megváltás egyedül Jézus Krisztus műve. Majd a megváltás eszközéről szóló újabb sorozatban jobban érzékelhetjük, hogy Jézusnak mennyire jólesett néhány kedves gesztus a jó emberek, elsősorban Édesanyja részéről, de maga a megváltás egyedül az ő saját érdeme. Neki kellett mindenkit „kiváltania, megváltania” a sátán birodalmából. Jézus ezt már búcsúbeszédében is elmondta a tanítványoknak: „Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről, amiért nem hittek bennem. Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett”.(Jn 16,7-11) „Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal hal meg”. (31-33)Pál jelenti ki: „Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten v véghezvitte: elküldte tulajdon Fiát az bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben lévő bűnt, és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem test, hanem a lélek szerint élünk”.(Róm 8,1-4) Ezekiel próféta két fejezetben (38-39) is beszámol a sátántól irányított pogány hatalmak harcairól Izrael ellen a messiási idők előre jelzésére.Felvonultatlak
országom ellen, hogy a népek megismerjenek, amikor majd megmutatom rajtad szemük láttára, ó Góg, hogy szent vagyok. Ezt mondja az Úr, az Isten: Rólad beszéltem a hajdankor napjaiban szolgáim, Izrael prófétái által, akik azokban a napokban megjövendölték, hogy felvonultatlak ellenük. Azon a napon, amelyen Góg Izrael földje ellen vonul,mondja az Úr, az Isten,haragom fellángol bennem. Indulatomban, féltékenységemben és izzó haragomban így szólok: Valóban, azon a napon nagy rettegés támad Izrael földjén. Remegnek előttem a tenger halai, az ég madarai, az erdő vadjai, minden csúszó-mászó, amely a földön mozog, és minden ember, aki csak él a földön. A hegyek megrepednek, a sziklák leomlanak, minden fal a földre omlik. Föllázítom ellenük a föld minden borzalmát,- mondja az Úr, az Isten. Mindegyiküknek a saját testvére ellen irányul a kardja. Aztán pestissel és vérontással ítéletet tartok fölöttük, záporesőt és jégesőt, tüzet és ként zúdítok rá és csapataira, meg a tömérdek népre, amely vele van. Így bizonyítom be, hogy nagy és szent vagyok, és kinyilvánítom magamat sok nép szeme láttára.Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr” (Ez 38,16-23)

Nagyböjt 4. hete kedd

Nagyböjt 4. hete kedd

Ez 47, 1-9. 12; Jn 5, 1-16

„akarsz-e meggyógyulni?”

Jézus egy zsidó ünnepre fölment Jeruzsálembe. Három olyan nagy ünnepük volt az ószövetségi választott népnek, amelyre várták Jeruzsálembe az egész országot. Rendszerint közös menetben indultak a városokból és a falvakból a törvénytisztelő emberek. Mivel az ilyen templomba menés maga is időigényes volt, maga az ünneplés is napokig tartott, otthon maradt a lakosság két harmada vigyázni a házra, etetni a jószágot, gondozni a gyerekeket. Jézus szabadon járt-kelt, több ünnepre is fel tudott menni a templomba. Adta is a jó példát. Ilyenkor módja nyílt arra is, hogy nagyobb közösséghez szóljon. Az evangélista most nem említi, hogy milyen ünnepre zarándokolt fel az Úr. Most tanítást akart adni az akkor élőknek és nekünk, kétezer évvel későbbi híveinek is. Felhívja a figyelmet a Betezda nevű fürdőre, és ezzel kapcsolatosan Isten sokféle gondoskodására, hogyan törődik a mindenkori betegekkel. Ennek egyik fontos módja a gyógyvíz alkalmazása. Vannak olyan gyógyvizek, amelyekben ásványi anyagok találhatók. Ezek bizonyos betegségeket segítenek gyógyítani. A Betezda nem ezekhez tartozott. Itt közvetlen isteni erő gyógyított, de nem állandóan, hanem csak időnként, kiszámíthatatlan alkalmanként. Ahogyan a szent szöveg fogalmaz: „Az Úr angyala időnként leszállt a tóba, felkavarta a vizet, s aki a víz felzavarása után először ment bele a tóba, meggyógyult, akármilyen betegségben sínylődött”. (Jn 5, 4) Itt tehát Isten érzékelhetően természetfeletti erővel gyógyított. „Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg azt felelte: Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire, pedig én odaérek, más megy be előttem” (5-7) Isten nagyon sok esetben megadta a lehetőséget, de megkívánta, hogy emberi szeretet is mutatkozzék meg a gyógyulás érdekében. Aki korlátozva volt a mozgásában, annak segíteni kellett akkor is. Vagy családtag volt együtt a beteggel, vagy meg kellett fizetni az ápolót. Akinek se egyik, se másik nem adatott meg, az akár harmincnyolc évig ott nyüglődhetett, nem jutott le időben a felkavart vízbe, tehát emberi szeretet híján az isteni irgalom ölébe. Azért jött ide Jézus, hogy az isteni irgalmat egészen más módon, rendkívüli kegyként adja meg a türelemmel szenvedőnek: „Jézus azt mondta neki: Kelj föl, vedd ágyadat, és járj! Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett”. (8-9) Kedveseim! Kinek szól ez az örömhír Jézus rendkívüli segítőkészségéről? Az akkori zsidók egy részének biztosan nem, hiszen együtt érző öröm helyett azonnal veszekedni kezdtek a boldog meggyógyulttal: „Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned!” (10) a farizeusi törvény, tehát nem Istené, ugyanis tiltotta, hogy egy gyékényszőnyeget vigyenek. Nekünk akar üzenni Jézus: Kelj fel hitetlenséged görcseiből, bénultságából, vedd a kezedbe sorsodat, és járj az én útjaimon: az igazság és szeretet útján. Többé ne higgy a hazugságnak és a gyűlöletnek, mert akkor boldogan fogsz élni.

GANGRAI SZENT HIPÁT

Szent Hipát püspök

Hipát püspök a paflagóniai Gangrában élt és volt főpap. Buzgón védelmezte az igaz hitet, és harcolt a tévtanítások ellen. Egyike volt annak a 318 atyának, akik részvettek az I. nikaai egyetemes zsinaton, és elítélték Arius tévtanait. Buzgó életéért Istentől csodatevő erőt kapott. Gyógyította a betegeket, kiűzte a tisztátalan lelkeket az emberekből, és más módokon segített a beteg embereken. Konstanciusz császár Konstantinápolyba hívta, hogy űzze el tőle a számtalan kígyót. Onnan visszatértében Novatiosz tévtanító követői lesben álltak az úton, rátámadtak a szent főpapra, mint a vadállatok, és erősen megsebesítve őt, a folyó partjáról egy mocsárba dobták. Ellenségeiért imádkozva adta vissza lelkét Istennek 326-ban. Sírjánál sok gyógyulás történt.