Szent Pál is a szeretet misztériumában látja a
megváltás lényegét
Az apostol abban látja a keresztények lelki megnyugvásának alapját, hogy „a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus által. Általa jutottunk hozzá a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei leszünk. De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától”. (Róm 5,1-9) Ugyancsak nagy örömmel tölt el bennünket az a tény, hogy már a világ teremtése előtt azok közé emelt bennünket, akik Isten gyermekei lesznek. Amikor pedig ősszüleink az ősbűnnel elvesztették a nekünk is ígért istenfiúságot, Jézus által jóságosan visszaadta a megváltásban: „Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által --akarata és tetszése szerint—fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az üdvösségről szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére”. (Ef 1,3-14)Lehetséges, hogy Szent Pált Izajás próféta ihlette ebben a pompás összeállításban, amely a világ teremtésének bűn nélküli, Isten eredeti, sátán-mentes világát vázolja fel elénk, amelyben még nem a Megváltó küldetése áll fenn az idők óriási távlatába helyezve, hanem az Atya fényét sugárzó Fiú, akinek felveendő emberi természete ragyogtatja a mennyei és a földi értelmes és értelem nélküli lényeket. Aztán jött a bűn, és isteni fény helyett a vaskos bűnöket megváltó szenvedésekkel tisztára mosó Fájdalmak Férfia készül a világra születni: „Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul; látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért”. (Iz 53,10-12)
Az apostol abban látja a keresztények lelki megnyugvásának alapját, hogy „a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus által. Általa jutottunk hozzá a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei leszünk. De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától”. (Róm 5,1-9) Ugyancsak nagy örömmel tölt el bennünket az a tény, hogy már a világ teremtése előtt azok közé emelt bennünket, akik Isten gyermekei lesznek. Amikor pedig ősszüleink az ősbűnnel elvesztették a nekünk is ígért istenfiúságot, Jézus által jóságosan visszaadta a megváltásban: „Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által --akarata és tetszése szerint—fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az üdvösségről szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére”. (Ef 1,3-14)Lehetséges, hogy Szent Pált Izajás próféta ihlette ebben a pompás összeállításban, amely a világ teremtésének bűn nélküli, Isten eredeti, sátán-mentes világát vázolja fel elénk, amelyben még nem a Megváltó küldetése áll fenn az idők óriási távlatába helyezve, hanem az Atya fényét sugárzó Fiú, akinek felveendő emberi természete ragyogtatja a mennyei és a földi értelmes és értelem nélküli lényeket. Aztán jött a bűn, és isteni fény helyett a vaskos bűnöket megváltó szenvedésekkel tisztára mosó Fájdalmak Férfia készül a világra születni: „Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul; látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért”. (Iz 53,10-12)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése