Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. június 19., péntek

PESAROI BOLDOG MICHELINA



PESAROI BOLDOG MICHELINA
 özvegy, III. r. 
(1300-1356)

Loreto közelében az Adriai-tenger partján van Pesaro*. Itt született Michelina a gazdag és nemes Metelli családból. Már 12 éves korában férjhez adták egy fiatal nemesnek a Malatesta családból. Szerette férjét és kisfiát. Férje azonban egy ragályos betegségben meghalt, s o húsz évesen özvegy maradt. Nehezen viselte a megpróbáltatást. Ebben az időben egy jámbor terciáriusnő érkezett Pesaroba, aki buzgóságával és életszentségével nagy hatással volt az egész városra. Michelina házába hívta, hogy nála lakjék. A vele való beszélgetés közben Michelina ráébredt, mennyire tökéletlen még szeretete Isten iránt, mily nehéz elszakadnia a földiektől, kisfiától, akit bálványozott. „Akkor kérjük együtt az Istent - tanácsolta neki társa -, tegye szabaddá szívedet mindattól, ami akadálya Isten iránti szeretetednek.” Michelina beleegyezett. A következő reggel szentmisén vettek részt. Szentmise után Michelina hallotta bensejében az Úr szavát: „Szabaddá akarlak tenni. Fiadat magamhoz veszem, te pedig ezután egészen hozzám tartozol.” Mikor hazaértek, a fiút betegen találták, hamarosan meg is halt. Michelina szíve ezután már nem tapadt mulandó dolgokhoz. Elosztotta a szegények között nagy vagyonát, nem törődve rokonai tiltakozásával. Belépett a ferences III. rendbe, gondozta a rászorulókat, mint új családját. A kórházban látogatta a betegeket, segített rajtuk azzal is, amit adományként kapott, azzal is, amit keze munkájával szerzett. Azt is megtette, hogy mezítláb kéregetett. Életmódja rokonait felbőszítette. Egy toronyba zárták és megkötözték, sot meg is verték. Michelinát azonban nem tudták megtörni és visszatéríteni útjáról. Mikor megszabadult, buzgó zarándokok társaságában a Szentföldre ment. A Kálvária hegyén elragadtatásba esett. Utána megindult szavakkal beszélt Urunk szenvedéséről, úgyhogy hallgatói könnyekre fakadtak. Visszaérve szülőföldjére megkettőzte imádságait s vezeklo gyakorlatait, jócselekedeteit. Halála napját előre mondva 1356. jún. 19-én fejezte be életét. Ravatalánál és sírjánál csodák történtek. A pesaroi Szent Ferenc templomban temették el. A Szentszék 1737- ben erősítette meg évszázados tiszteletét. Pesaro pedig patrónájává választotta.
„Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét s nem követ, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.” (Mt 10,37-39.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Michelinát a világi életből az Istennek szentelt életre hívtad, hogy kövesse a szegény és alázatos Krisztust. Közbenjárására segíts, hogy hivatásunkban hűségesen kitartsunk és eljussunk a mennyei hazába. A mi Urunk Jézus Krisztus által.



Jézus Szíve Litánia 15.



Jézus Szíve, az örök halmok kívánsága, irgalmazz nekünk!
 
Amíg időmből és erőmből futotta, magam is szívesen róttam a hegyi utakat hazánk gyönyörű tájain és külföldön is. Valami sejtelmes vágy húzza az emberszívet az megszokott –néha meg is unt- lenti világból a fenségesen tornyosuló, égbe szökő hegycsúcsok felé. Úgy érezzük ilyenkor, hogy közelebb kerülünk az éghez, pedig a végtelenhez képest mit számít az a néhány száz vagy ezer méter. Az a különleges élmény is megragadja a magasba kapaszkodott turistát, hogy ott fenn közelebb került magához a fenséges Istenhez is. Ilyen vággyal kapaszkodott Mózes a Sínai hegyre, amikor Isten szólította. A negyven éves sivatagjárás végén örömmel mászott fel százhúsz évesen Nébó hegyére, hogy bepillantson az Ígéretföldére, aztán Istenben örökre elpihenjen. Nagy élmény reményében ballagott a Tábor hegyére Jézus nyomában a három apostol is. Minket az oltár pici halmáról a Szentséges Szív emel égi magasba. Földhöz ragadt modern életünk sivárságából meneküljünk hozzá! 


Sirák Fiának Könyve 15.



„Aki tiszteli apját, levezekli bűneit”
 
Mint eddig is tapasztaltuk Sirák fia jól ismerte az ősök történetét. Nyilván örömmel olvasgatta a vízözön előtti időszakot, hogyan engedelmeskedett Noé és egész családja az ég és föld Istenének, mennyire tisztelte utasításait a bárka építésében, mit sem törődve a gyilkos gúnyolódással: Hajót építesz a szárazföld közepén? Ki tolja majd el a tenger vízére? Felesége, fiai és azok feleségei is dolgoztak a hajó építésén szorgalmasan százhúsz évig. Minden állatfajtából, amely azon a vidéken élt, bevittek a bárkába hetet, a tisztátalanokból kettőt. Negyven napig zuhogott az eső. A bárka a vízen úszva a síkságról a hegyvidék fölé került és az 5165 m magas Ararát csúcs felett úszott tizenöt könyökkel magasabban. Minden élő, ember és állat elpusztult, csak a hajóban lévők maradtak élve. A család kiszállt a bárkából amikor már volt szárazföld és kihajtottak az olajfák ágai. A fiúk igen nagy tisztelettel vették körül apjukat a hajóépítés idején, majd az özönvíz alatt. Megcsodálták hitét, az Úrral való bensőséges kapcsolatát és a kipusztult földfelszínen való új élet kezdését. (Ter 6,13-9,19) Ezért érte meglepetésként Noé két fiát, Szemet és Jáfetet, hogy középső testvérük, Kám gúnyos mosollyal élcelődik azon, hogy látta apját ittasan, és meglátta meztelenségét is. A két testvér takarót vitt be a házba és félre fordulva takarta be apjuk szemérmét. Amikor Noé fölébredt részegségéből és megtudta, mit tett vele Kám nevű fia, Kánaán atyja, így szólt: Legyen átok Kánaánon, legyen a legkisebb szolga testvérei között. Azután ezt mondta: Áldott legyen az Úr, Szem Istene és Kánaán legyen a szolgája. Isten adjon tág teret Jáfetnek, lakjék Szem sátraiban, és Kánaán legyen a szolgája” (Ter 9,25-27) A Szentírás fordítói megjegyzik: A pátriárkák áldásával és átkával másutt is találkozunk: a 27 és 49. fejezetekben. A szavak egy-egy nemzetség fejének szólnak, és a tartalmuk utódaik történetében teljesedik be. A szöveg (itt) azt fejezi ki, hogy a választott nép (szemiták) üdvtörténeti kiváltsága valamiképpen már őseiben is megvolt. Érdemes lenne nemcsak a régebbi generációk, hanem a napjainkban sok fájdalmat okozó népek bűnein is eltöprengeni. Családok történetében, mint plébánosnak, volt alkalmam megfigyelni a tényeket. Igen fontos lenne az elkeseredett átkokat idejében visszavonni. Sirák fia igen bölcs ebben is.


Évközi 11. hét péntekje



Évközi 11. hét péntekje


Valójában, Pál magáról tett vallomása tárja fel az evangélium üzenetét. Pál nemhogy kincseket nem gyűjtött itt a földön, de mérhetetlen kínt, gyötrelmet, megaláztatást, elutasítást, nélkülözést, kísértést, veszélyt, halálfélelmet, megvetést viselt el, ami azonban, hitében megerősítést szerzett neki! Az utókor számára Krisztusnak a legnagyobb prófétájává lett, bizonyos, hogy a mennyekben kincsvadásszá. Krisztus társává Isten örökségében.
Már hallom, jó keresztény módjára mondjuk: „Jézus nem várja el tőlünk, mindegyikünktől, ezeket a megpróbáltatásokat.” Ha felhangzik bennem ez a magamat felmentő „büszkeség”, akkor engednem kell annak a hangnak is, mely azt mondja: miért gondolom, hogy Pál esetében, Jézus várta el azt, hogy elviselje ezeket a megpróbáltatásokat? És valójában nem is az a kérdés itt, hogy Isten elvárja-e tőlünk a szenvedést, vagy sem. A kérdés az, hogy én, mit vagyok hajlandó magamra vállalni azért, hogy az Istentől nekem ajánlott szövetségre igent mondjak, amikor annak ott van az ideje? Mit jelent az én életemben, hogy vállalok bármit Istennel való szövetségemért? Nekem nem a kísértésre kell igent mondanom, hanem Isten ajánlatára, akkor is, ha az megpróbáltatással jár, állhatatosságot, és hűséget bizonyosságként várva.
Azt nem tudjuk, hogy Pál mikor és mire mondta azt, hogy na, ezt már nem. De azt hallhatjuk, hogy miket vállalt be, miket viselt el, mikor és miben volt engedelmes; állhatatos, hűséges. Persze, azt sem tudjuk, hogy amikor majd őt számon kérik, miért mit kap. Nem is kell nekünk tudnunk, de ugyanígy, azt sem kell tudnunk, hogy a mi esetünkben mire mi lesz a válasz. A lényeges az, hogy egyetértsünk Richard Rohral abban is, hogy „Ha nem állunk készen arra, hogy ebben az átmeneti káoszban éljünk, hogy magunkban tartsuk a feszültséget, amely ilyen átmeneti káosszal jár, akkor nem fogunk a hitben, az imában és az Istennel való kapcsolatban mélyebbre jutni. Ha megadjuk magunkat a félelmünknek, akkor nem leszünk képesek a következő szintre lépni, mert a félelem előre megjósolhatatlan ott lesz.” Itt, és most. Ebben az életben dől el sok minden, talán minden. A szeretet, vagy a félelem motivál engem? A szeretet egyféle, a félelemnek rengeteg formája van. Bárminek is nevezem, csak, hogy magamat felmentsem, az akkor is félelem. Nem szégyen a félelem sem, és nem is érzelmi alapon kell eltávolodnom a félelmeimtől, hanem a hit által, mely a szeretetbe olt bele engem. Isten végtelen és túláradó szeretetébe, mely megtartó, sőt megmentő, az örök életre.
Azt hiszem, még sokszor, nagyon sokszor el kell olvasnom Pál szavait ahhoz, hogy ne ijedjek meg a kísértés idején. Nekem, hűségesnek, és állhatatosnak kell lennem, Pál példájából merítve erőt, Krisztus intelmére, mint alapkőre építkezve! Az élet próbakő, a próbatételek arra vannak, hogy bizonyítsam: mire vagyok képes használni az életemet?
Istenem, kérem küld el Szentlelkedet, a bátorság lelkét, a bölcsesség lelkét, a békesség lelkét, az állhatatosság lelkét, a türelmesség lelkét, hogy életem minden hátralévő helyzetében Veled, és Érted hozzam meg döntéseimet szeretetből, és ne félelemből! Ámen
 


2015. június 18., csütörtök

GAMBACORTI BOLDOG PÉTER



GAMBACORTI BOLDOG PÉTER
 remete, III. r.
 (1355-1435) 
 
Apja a Pisai Köztársaság elnöke volt. Péter fiatal korában könnyelmű életet élt. 22 éves korában azonban megtért, elsősorban Klára nővérének hatására, aki szerzetes volt. Miután belépett Szent Ferenc III. rendjébe, az Urbino melletti Cessano* hegyre remeteségbe vonult. Itt kemény bűnbánó életet élt. Hamarosan tanítványok gyűltek köréje, akiket ferences III. rendi közösségbe szervezett s részükre szabályzatot szerkesztett. A Montebello hegyi remeteség lett a Szegény Testvérek központja. A kongregációt V. Márton pápa 1421-ben hagyta jóvá. Péter halála (1435) után a közösség Pesaroban, Trevisoban, Páduában, Urbino környékén alapított remeteközösségeket. Később más remetekongregációk (Korzikai Angelusz, Furcapalenai B. Miklós stb. remeteségei) beolvadtak a Boldog Péter alapította kongregációba. Pisai Gambacorti Péter tiszteletét XII. Ince pápa 1693-ban hagyta jóvá. Péter remetéi - ha kevesen is -, de még ma is léteznek.
„Ha a Kelet misztikusaihoz hasonlóan sikerül kiüresítened a lelkedet minden gondolattól és minden vágytól; visszavonulsz önmagad központjába, és mindent arra a pontra összpontosítasz magadban, ahol életed Istenből fakad - mégsem találhatod meg igazán Istent. Semmiféle természetes gyakorlat nem hozhat Vele eleven kapcsolatba. Ha Ő nem mondja ki magát benned, ha nem ejti ki nevét lelked mélyén, nem fogsz tudni többet róla, mint a kő a földről, amelyen tehetetlenül fekszik.”
Thomas Merton

Imádság:
Istenünk, te Boldog Pétert a remeteéletre hívtad s társainak vezetőjévé tetted. Add, hogy a világ forgatagában egész szívvel ragaszkodjunk mennyei országod kincseihez. A mi Urunk Jézus Krisztus által.