Húsvét hete szombat

Húsvét hete szombat

ApCsel 4,13-21;Mk 16,9-15

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek

Az evangéliumok között Szent Márké a legtömörebb. A mai részlet lényegében összegezi néhány mondatban a húsvét napi történéseket, és lezárja ezt a szakaszt az apostoloknak szóló küldetéssel. Érdemes megnéznünk a mai elmélkedésben, hogyan bontakozott ki a nyers valóságból a tanítványok biztos hite, és a megbizonyosodás után hogyan adta küldő parancsát az Úr a jó hír világra szóló közlésére: Jézus megváltói halála mindenkinek öröm, mindenkitért meghalt, mindenki üdvözülhet általa, ha hittel elfogadja Jézus tanítását és megkeresztelkedik. Márk elbeszélésében együtt mentek a Jézushoz hű, jámbor asszonyok illatszereket vásárolni a szombat elmúltával. Ez történhetett már a mi szombatunk este 6 órája után azonnal is. A kereskedők ilyenkor már szívesen kinyitották üzleteiket. Mivel sok féle fűszerről és kenetről volt szó, ez a valószínű elgondolás. Azért tudtak kora reggel kimenni a sírhoz. Útközben megbeszélgették nagy aggodalmukat: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt ajtajából?” (Mk 16,3) a Golgota nem tartozott a város területéhez. Lakatlan környék, a keresztre feszítések szörnyű helye volt. A pénteki tragikus események borzalmai a jámbor embereket nagyon meggyötörték, senkinek nem volt kedve kora reggel arrafelé sétálni. Az apostolok kimozdulni sem mertek az utolsóvacsora terméből. Ajtót, ablakot bezártak. Az őrökre sem számíthattak, hiszen Jézus ellenségei állították őket a sír őrzésére. Ők pedig a maguk asszonyi erejével meg sem tudták volna mozdítani azt a kisebb sziklát, amelyet a bejárat eltorlaszolására munkáltak ki az új sírbolt készítői. Amint megérkeztek, látták, hogy a zárókő már nincs a bejáratnál. Márk szerint „bementek a sírboltba. Jobb kéz felől egy ifjút láttak ülni hosszú fehér ruhába öltözve, és megrémültek.” (5)Itt tehát nem angyalnak nézik a fehér ruhás ifjút. Valószínűleg nem is töprengtek ezen a kérdésen, annyira megijedhettek. A halottak birodalmában ők is, mint az apostolok, csak a halottak kóbor lelkeire tudtak gondolni. Azokat a test nélküli emberlelkeket nevezték szellemeknek. Nagyon féltek tőlük. „De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A megfeszített Názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt. Íme, itt a hely, ahová tették őt. Menjetek el, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok őt, amint megmondta nektek”. (6-7) Az apostoloknak szól az üzenet, az emlékeztető akár igazolása is lehetne a látomás igazságának. Honnan is tudhatná az az idegen ifjú, hogy Jézus mit mondott valamikor korábban az apostoloknak, ha nem lenne mennyországi lény, a sírt őrző, esetleg a feltámadás tényét, folyamatát is végignéző angyal, aki a Feltámadottól kaphatta a megbízatást a halottat kereső asszonyok informálására. „Azok kimentek és elfutottak a sírtól, mert remegés és rémület fogta el őket. És nem mondtak senkinek semmit, mert féltek… Végül megjelent a tizenegynek, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták”.(8.14) Ez a szemrehányás viszont enyhülni látszik az utolsó mondat tükrében, amikor hiteles tanúknak küldi őket az egész világra. A tanúságtétel megkívánja, hogy az ő meggyőződésük abszolút alappal rendelkezzék. „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”(15) Legyen a mi hitünk is sziklaszilárd és okos.Az új világot akarja kialakítani általunk az Úr. 

Húsvét hete péntek

Húsvét hete péntek

ApCsel 4,1-12; Jn 21,1-14

„Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a nem tudták, hogy Jézus az”

Feltámadása után Jézus nem tartózkodott már tanítványai körében. Sokszor megjelent nekik, beszélt az Isten országáról, megerősítette őket feltámadása valóságában, hogy bennük éljen a meggyőződés: „Mi, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt”.(ApCsel 10,41), tehát megbízható tanúi vagyunk. Az alakuló Egyház, annak tevékenysége, szerkezete, önállósulása, üldözések közt is erősödése lehetett beszédtéma közöttük. Különösképpen pedig azt kellett megszokniuk, hogy Jézus már elkészül a földről a mennyországba, csak láthatatlanul segíti, irányítja őket, de a szervezetet Ő élteti. Ennek történelmi előrejelzése volt az evangéliumban leírt esemény. Nem csoda, hogy az evangélium első záradéka után szerepel ez a fontos epizód. Az Úr Galileába rendelte tanítványait, hogy majd ott találkoznak. Várakozniuk kellett a Mesterre, ezért valami elfoglaltságot kerestek. Péternek kedve támadt eredeti kenyérkereső munkáját kipróbálni. „Megyek halászni” –mondta. (Jn 21,3) a többiek, tehát a jelenlévő néhány társa, azonnal ugrott: „Megyünk veled mi is. Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak”. (3) – Volt már ilyen élményük akkor is, amikor Jézus állandóan velük élt. Akkor is ugyanez az eredménytelenség búsította őket, de Jézus utasítására a hajó jobb oldalára vetették a hálót, és a nappali fényben, a fogásra kevésbé alkalmas időben roskadásig tölthették meg a hajót, sőt még segítséget is kellett kérniük. Most egyedül voltak. Legalábbis így érezhették. Pedig Jézus ott állt a parton, figyelte őket. A hajnali párásságban és a távolság miatt azonban nem ismerték föl, hogy ő az. Bekiáltott nekik: „Fiaim, nincs valami ennivalótok? Azt felelték: Nincsen! Ő ekkor azt mondta nekik: Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok”. (5-6) Itt már a jövő képe bontakozott ki: most nem tudták, hogy az ajánlatot a Mester teszi, csak valami belső hangra figyelhettek, ami azt súgta nekik: jó tanács, fogadjátok meg! Ezt indító kegyelemnek hívjuk manapság, tehát olyan természetfeletti isteni ajándéknak, amely valami érdemszerző cselekedetre ösztönöz. Az immár vizesen kellett emelgetni, szakszerűen vízre engedni, nagy kört keríteni a hajócskával. De okosak voltak, hogy a kegyelemnek engedelmeskedtek, mert annyi halat fogtak, hogy a hálót kiemelni nem tudták. – Útmutatás volt ez a jövőre: a kegyelem indít benneteket, nektek csak készen kell állnotok, és kaptok új kegyelmeket is, ha indultok. Az újabb kegyelmek segítenek folytatni a kilátástalan munkát is, és az eredmény bőséges lesz. Jánosnak újabb kegyelmi világossága támadt: „Az Úr az! Szólt Péternek”.(7) János tehát felismerte, hogy Jézus volt a tanácsadó, mint annak idején, az első csodálatos halfogásnál. Péter illendően felvette felső ruháját, a vízbe ugrott, és úszva igyekezett mihamarabb Mesteréhez. János pedig –újabb kegyelem, hogy megírhassa a zsákmány eredményét az utókornak, számolva adogatta ki a halakat: százötvenhárom nagy hallal volt tömve a hálója parton tűz égett. Jézus a maga halait sütötte testvérei számára. De kért a frissen fogott zsákmányból is. Útmutatás volt ez is: Jézus adja az eredményeket, de a mi munkánkra is igényt tart, és az is értékes az Isten Országának építésében.

Húsvét hete csütörtök

Húsvét hete csütörtök

ApCsel 3,11-26; Lk 24,35-48

„Ti tanúi vagytok ezeknek”

Amikor az emmauszi tanítványok visszatértek Jeruzsálembe az apostolokhoz, nagy örömmel és lelkesedéssel elbeszélték a Jézussal való beszélgetésüket, majd a nagy örömöt, hogy elfogadta tőlük az éjszakai vendéglátást. Áradó boldogsággal újságolták, hogy megismételte nekik az utolsóvacsora fénypontját, az Eukarisztia alakjában önmagát nyújtotta nekik. Elmondták, hogy abban a pillanatban felismerték, majd elámultak, csalódtak, hogy Jézus a felismerése után eltűnt előlük. Viszont megértették, hogy ezután a kereszthalált az Úr módján kell jelenvalóvá tenni, és Ő így mindenkor valóságosan adja értünk önmagát, mi pedig a szívünkbe fogadhatjuk Őt. Az apostolok is beszámoltak arról, hogy az Úr Péternek is megjelent. Jézus azonban jól tudta, hogy tanítványaiban még bizonytalan a feltámadás hite. Már pedig ők lesznek a történelem számára a hit alapjai. Az alapoknak nagyon szilárdnak kell lenniük. Nehogy úgy járjanak a később élők, mint az apostolok. Mert mindegyik evangélista leírja, hogy a feltámadás első hírvivői, az asszonyok, nem tudták meggyőzni a tanítványokat. Úgy vélték, Jézus szellemével találkoztak. Ez a babona felé hajló elgondolás a hit alapja nem lehet mások számára, akik kritikusan kezelik a túlvilág dolgait, és csak a tapasztalás alapján állók tanúságát fogadják el. János evangéliuma is arról beszél, hogy a többszöri üzenet maguknak az apostoloknak sem volt elég a tiszta, félelemmentes hithez: „Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: Békesség nektek! Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: Miért rémültetek meg, és miért támadt kétely a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát”. (Lk 24,36-40) Jézus nagyon jól tudta, hogy az emberi megismerés az érzékek tapasztalatára épül. Ezért szólította fel tanítványait érzékszerveik használatára: nézzétek a kezemet és a lábamat. Először azt állapítsátok meg, hogy igazi hús-vér testrészek. A János evangéliumban részletesen leírt Tamás-történetből arra lehet következtetni, hogy kételkedő társuknak a többiek mind tanúsították, hogy meg is tapintották Jézus kezét és lábát, azért ragaszkodott hozzá Tamás is, hogy ő is teljes érzéki bizonyságot akar: belenyúlni a sebekbe is (Jn 20,24-29) Itt azonban nemcsak arra kaptak választ az apostolok, hogy ez a test igazi test, hanem arra is, hogy az Jézus teste, amelyet ők nagyon jól ismertek halála előtt, most pedig felismerik azonosságát a feltámadás átalakító ténye után is ugyanannak. Tehát Jézus saját testéről van szó. Az apostolok személyes tapasztalatára, egészséges, normális érzékeire támaszkodva hiszünk mi, késő századok gyermekei is a Feltámadottban.

Húsvét hete Szerda

Húsvét hete Szerda

ApCsel 2,36-41;Jn 20,11-18

„Asszony, kit keresel?”

Mária Magdolna a sírhoz ment, hogy a meghalt Jézusnak a testét gondozza illatos kenetekkel. Egyszer már szólt neki az angyal, hogy nincs itt feltámadt, és követségbe küldte a tanítványokhoz a jó hírrel. El is ment, el is mondta az üzenetet, de nem hitte el a tartalmát. A nagypénteki események a hitét ugyan elvették, Jézusban már nem az Isten Fiát látta, de ragaszkodott hozzá, mert nagyon szerette.Most is sír a sír előtt. Hol lehet Ura holtteste? Ekkor Jézus mögéje áll és megszólítja. Vállán keresztül kissé visszanéz, de nem ismeri fel Jézust. Sőt a kertésznek gyanítja, aki esetleg útba tudná igazítani. Erre Jézus a nevén szólítja, és feloldja szíve mély keservét. Már mindent ért, vagy a legjobb úton van a teljes hit felé: Jézus az, az ő Ura és Istene. Jézus most már maga bízza meg azzal, hogy hírnöke legyen. A kapott kegyelem nemcsak neki szól, hanem mindenkinek, elsősorban az apostoloknak, a nagy tanúknak: mondd meg nekik: „Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”(17) Csodálatos üzenet: csalódtatok bennem, hogy mégsem Atyám az Isten, hiszen nem mentett ki a bűnösök kezéből. Szeretetének sokkal nagyobb bizonyságát adja most, amikor vár rám, hogy trónusára emeljen engedelmes és alázatos szenvedésemért. De nem haragszik rátok gyávaságotok és gyenge, sőt elvesztett hitetek miatt. Sőt, most lett igazán Atyátok általam, halálom erejében. Nem Ábrahám miatt vagytok gyermekei, hanem már miattam. Az én viszonyom más hozzá, mint a tietek, de a tietek is óriási kincs. És rátok is vár mostantól az otthona. Ha találkoztunk Jézussal húsvétkor, követnek szán minket is.

Húsvét hete Kedd

Húsvét hete Kedd

ApCsel 2,36-41;Jn 20,11-18

„Asszony, kit keresel?”

Mária Magdolna a sírhoz ment, hogy a meghalt Jézusnak a testét gondozza illatos kenetekkel. Egyszer már szólt neki az angyal, hogy nincs itt feltámadt, és követségbe küldte a tanítványokhoz a jó hírrel. El is ment, el is mondta az üzenetet, de nem hitte el a tartalmát. A nagypénteki események a hitét ugyan elvették, Jézusban már nem az Isten Fiát látta, de ragaszkodott hozzá, mert nagyon szerette.Most is sír a sír előtt. Hol lehet Ura holtteste? Ekkor Jézus mögéje áll és megszólítja. Vállán keresztül kissé visszanéz, de nem ismeri fel Jézust. Sőt a kertésznek gyanítja, aki esetleg útba tudná igazítani. Erre Jézus a nevén szólítja, és feloldja szíve mély keservét. Már mindent ért, vagy a legjobb úton van a teljes hit felé: Jézus az, az ő Ura és Istene. Jézus most már maga bízza meg azzal, hogy hírnöke legyen. A kapott kegyelem nemcsak neki szól, hanem mindenkinek, elsősorban az apostoloknak, a nagy tanúknak: mondd meg nekik: „Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”(17) Csodálatos üzenet: csalódtatok bennem, hogy mégsem Atyám az Isten, hiszen nem mentett ki a bűnösök kezéből. Szeretetének sokkal nagyobb bizonyságát adja most, amikor vár rám, hogy trónusára emeljen engedelmes és alázatos szenvedésemért. De nem haragszik rátok gyávaságotok és gyenge, sőt elvesztett hitetek miatt. Sőt, most lett igazán Atyátok általam, halálom erejében. Nem Ábrahám miatt vagytok gyermekei, hanem már miattam. Az én viszonyom más hozzá, mint a tietek, de a tietek is óriási kincs. És rátok is vár mostantól az otthona. Ha találkoztunk Jézussal húsvétkor, követnek szán minket is.

Az Élet Igéje – 2013. április

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…” (Jak 5,9)

Hogy jobban megérthessük az e havi igét, figyelembe kell vennünk, hogy milyen körülmények hatására született. Azokban a közösségekben, amelyekhez Jakab apostol a levelét intézte, több nehézség adódott: botrányok, társadalmi megkülönböztetés, a vagyon önző kezelése, a munkások kizsákmányolása, inkább a szavakra, mint a tettekre épülő hit stb. Mindez neheztelést és ellentétet váltott ki közöttük, és elégedetlenséget szült az egész közösségben.

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”

Tehát már az apostolok idejében is észre lehetett venni azt, amit ma is látunk közösségeinkben: hitünket élve gyakran nem azok a legnagyobb nehézségek, amelyek kívülről, azaz a világból érkeznek, hanem azok, amelyek belülről származnak, bizonyos helyzetekből és a testvérek viselkedéséből, amikor nem a keresztény ideál szerint élnek. Ez pedig rossz közérzetet, bizalmatlanságot és csüggedést eredményez.

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”

Ezek a súlyos vagy kevésbé súlyos ellentmondások és következetlenségek abból fakadnak, hogy nem mindig világos a hitünk, és még nagyon tökéletlen bennünk a szeretet az Isten és a felebarát iránt. A keresztény első reakciója mégsem lehet türelmetlenség vagy könyörtelen ítélet, hanem csak az, amit Jézus tanít. Ő türelmes várakozást, megértést és irgalmat kér, ami segíti kifejlődni a belénk vetett jó magját, ahogy ezt a konkolyról szóló példabeszédében is magyarázza. (Mt 13,24-30.36-43)

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”

Hogyan éljük tehát e hónap igéjét? Ugyanis a keresztény élet egyik súlyos problémáját tárja fel előttünk. Mi is különböző közösségekhez tartozunk (családhoz, plébániához, egyesülethez, munkahelyi közösséghez, civil szervezethez), sok mindent tapasztalunk, ami szerintünk nem helyes: az emberek temperamentuma, látásmódja, cselekvésmódja, következetlensége, ami fájdalommal tölt el, és visszautasítást vált ki belőlünk.
Íme, mindez alkalom lehet arra, hogy jól éljük a hónap igéjét. Ahelyett, hogy zúgolódnánk vagy ítélkeznénk – ahogy kísértésünk támadhat rá –, türelmesnek és megértőnek kell maradnunk, és csak ezt követően igazíthatjuk ki egymást, amennyire lehetséges. Azzal pedig mindenképp a kereszténységről teszünk tanúságot, ha az esetleges szeretetlenségre és az odaadás hiányára a mi nagyobb szeretetünkkel és odaadásunkkal válaszolunk.

Chiara Lubich

 

Húsvéthétfő

Húsvéthétfő

ApCsel 2,14.22-33; M t 28,8,15

„Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet”

Jézust gyűlölték ellenségei. Oktalan gyűlölet volt ez, mert Jézus nem tett ellenük semmi rosszat, nem fenyegette állásukat, jövedelmüket. Atyja parancsát hajtotta végre: hirdette Isten országát, vagyis Isten igazságait és szeretetét. Amikor már elhatározták, hogy Jézust elfogják és megölik, Jézus felkészítette tanítványait arra, ami bekövetkezik: „Sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra fel kell támadnia”. (Mt 16,21) a zsidó vezetők óriási tekintéllyel rendelkeztek a nép előtt. Ezt a tekintélyt még Mózes alapozta meg bennük. Ők voltak az Ószövetség idején közvetítők Isten és emberek között. Ők mutatták be az előírt áldozatokat. Ők voltak a főtanács vezetői. Törvényhozók, egyúttal törvénymagyarázók és ítélő bírák is voltak. Jellemző, hogy annyira nagy tekintélynek tartották őket, hogy az Úr elfogatása után átmenetileg egy nyugdíjas főpaphoz kísérték. Annás magát nagyhatalomnak tartva, kezdte kikérdezni Jézust. Tanítása és tanítványai iránt érdeklődött. Jézus tanítványairól nem volt hajlandó semmit sem mondani. Nem adta fel őket. Nem keverte őket bajba. Tanítását pedig eleve azokkal akarta igazoltatni, akik hallgatták. Tudta, hogy úgyis tanúkat keresnek majd ellene. Annás főpap egyik szolgája Jézus válaszát sértésnek minősítette, szemtelenül és kegyetlenül arcul ütötte Jézust, mondván: „így felelsz-e a főpapnak? Jézus azt felelte neki: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be, ha pedig jól, miért ütsz engem?” (Jn 18,22-23) Jézus ezt előre tudta, és felkészítette tanítványait: „Be kellett teljesednie a mondásnak, amely meg van írva törvényükben: Ok nélkül gyűlöltek engem. (Zsolt 35,19) Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam, de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok”. (Jn 15,25-27) Amikor nagypéntek reggel összehívták a főtanácsot, a főpap, Kaifás elnökölt. Tudta, hogy Jézus az igazságot tanította, vezért eleve hamistanúkat kerestek ellene, hogy két hamis tanú vallomása alapján ítélhessék el. Mivel ketten nem tudtak egyformán hazudni, a főpap maga tette fel Jézusnak a döntő kérdést: „Te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?” (Mt 26,63) Jézus erre a perdöntő kérdésre azonnal igen-nel felelt. A főpap pedig kimondta előbb a kapitális hazugságot: „Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok? Azok ezt felelték: Méltó a halálra!” (65) Majd megverték, leköpdösték. És másnap reggel megkötözve átadták a pogányoknak, hogy feszítsék keresztre Pilátus pedig háromszor is bűntelennek jelenti ki, de miután állásvesztéssel ráijesztettek, halálra ítélte. Sírját pedig zsidó őrséggel őriztették, nehogy ellopják a tanítványok és feltámadottnak hirdessék. Az őrök jelentésére azonnal elismerték feltámadása tényét. De „sok pénzt adtak a katonáknak, és azt mondták nekik: Mondjátok azt: a tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk. Ha a helytartó megtudja ezt, mi majd meggyőzzük őt, és kimentünk titeket”. (12-14) A mi húsvéti örömünket ne zavarják meg a Jézus ellenes hazugságok. Aki ellene nyilatkozik, az nyilván ugyanúgy hazudik, mint első elítélői. A mód időnként változik, de a lényeg ugyanaz marad. Mint ahogy az ősellenség, a sátán is ugyanaz, csak pribékjei váltakoznak.„Isten feloldotta a halál bilincseit, és feltámasztotta őt!” (ApCsel 2,24)

HÚSVÉTVASÁRNAP

HÚSVÉTVASÁRNAP:

Stációs templom: Sancta Maria Major-bazilika

 
«Ez a nap, melyet az Úr alkotott nekünk, örvendjünk és ujjongjunk!» Felértünk a hegyre; a győzelem teljes; amire vágytunk a 40 napi böjtben, ami ádventtől kezdve előttünk lebegett, ma megvalósult: a világosság győzött a sötétség felett. Az isteni kegyelem napja most sugárzik melegen és világítóan. Adventben sötétség volt és vágyakozva vártuk a világosságot. Karácsony éjjelén hirtelen jött ez a világosság és megteremtette a világosságágát. «A világosság pompája felkelt a szent város (Egyház) fölött.» Ez a megtestesülés ünnepkörének örömhíre. De ebbe a fényes ragyogásba árnyék vegyül, az örömujjongásba egy fájdalmas hang is belevegyül és egyre erősebb lesz. «És a világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem ismeri meg.» A fájdalom motívumát már Karácsony hetében hallottuk és ettől kezdve nem is némult el soha. Hetvened vasárnaptól kezdve pedig ez lesz a vezető ének; áttör minden hangon és böjt első vasárnapján már látjuk «az isteni» Dávidot, amint megkezdi küzdelmét az óriási Góliáttal. Az egész böjtöt összefoglalhatjuk ebbe: «A világosság küzd a sötétséggel.» Ebben benne van Krisztus történeti küzdelme a zsidósággal;az ö szenvedése, de benne van Krisztus küzdelme azok lelkében, kiknek a világossághoz kellene jönniök, tehát a keresztségre készülők és a vezeklők lelkében. A világosságnak látszólag alá kell merülnie. Krisztus meghal a kereszten. De mégis ugyanoly hirtelen, mint ahogy Karácsonykor az éj sötétjében felragyog a fény, úgy kél most, a szomorú nagyhét után a feltámadás napja fel, hogy örökké világítson. Ez a Húsvét az ünnepek ünnepe. Az egyházi évnek kimagasló pontja. Ez kelt csak azután hangos, ujjongó örömet szívünkben.

1. Urunk feltámadása
Krisztus saját erejéből támadt fel sírjából. Soha nem hallott és nem látott csoda ez. Megcáfolhatatlan bizonyíték, hogy hatalma volt az életét odaadni és azt visszavenni; hogy ö nem pusztán ember volt, hanem az emberalakban köztünk megjelent Isten. Tehát igaz, amit tanított, igaz a mi hitünk, hogy a bűn hatalmából megszabadultunk. Innen a tiszta öröm, ami az Anyaszentegyházat és a hívő nép szívét átjárja. Mert öröménekeiben nem csupán Krisztusnak halottaiból való feltámadását ünnepli a liturgia, hanem a szíveknek és a lelkeknek a feltámadását is egy új, egy jobb életre. «Ahogy Krisztus halottaiból feltámadt, úgy járjunk mi is az életnek új útjain.» (Róm 6,4)

2. Az ünnep jelentése és tartalma
A húsvéti liturgiának lényege és tartalma, tehát Krisztus dicsőséges feltámadása és ezzel a bűn és a halál hatalmából való megváltásunk befejezése, tehát a mi feltámadásunk most a kegyelem életére és egykor az örök boldogságra. Ez a fenséges eszménykép ott állt eleven valóságként az ősegyházban az újonnan megkereszteltekben, akik a bazilikákban tartott istentiszteleteken fehér keresztelőruhájukban ékeskedtek és megtérésük első buzgósága a hivők közösségét a keresztény erényes életben megerősítette. Ezért emlékezik meg a liturgia ünnepélyes szövege még ma is róluk. Azért a húsvéti liturgia minden részében mintegy a lélek mennyei örök dicsőségének visszavert fénye. Minden egyes istentiszteleten keresztülcseng a zsoltáros szava: «Ez az a nap, amelyet az Úr alkotott nekünk, örüljünk és ujjongjunk.» (Zsolt 117,24) – Húsvéti öröm valóban ma is számunkra, amikor az Isten és az oltár ünnepi díszbe öltözve fénylenek és a boldog alleluja szinte nem akar megszűnni. Ez a húsvéti öröm kifáradhatatlan erővel egy teljes hétig tart. Az ünnepnek külön sequentiája, saját prefációja van, amelyek az Üdvözítőt magasztalják dicsőségében. A húsvéti sequentia fenséges párbeszéd az Úr feltámadásáról. Szerzőjét nem ismerjük pontosan. Egyesek Szent Damiani Péternek (†1072), sokan pedig Wipónak, II. Konrád udvari káplánjának tulajdonítják. (†1048)

Sequentia (részlet): csodálatos viadallal megvívott az élet és a halál: és az élet meghalt vezére uralkodik élve.

Húsvétvasárnap

Húsvétvasárnap

ApCsel 10,34a.37-43; Kol 3,1-4; Jn 20,1-9

„Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter”

„A hét első napján –tehát vasárnap-, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” (Jn 20,1-2) János apostol kitűnően fogalmazza meg a húsvét eseményeinek kezdetét. Mária Magdolna vasárnap még sötétben siet Jézus sírjához. Nem tudni, mi űzi, hajtja: csak sírni akar? Vagy a drága holttestet saját sírboltjába szállíttatni? A nagypénteki események után újabb csalódás: Üres a sír! Vigasztalan sötét az ég, sötét fájdalom a szívében, és üres a sír! Péterhez és Jánoshoz rohan: Elvitték az Urat! Megfojtották a hitünket, most pedig elrabolták testét. János Péterrel együtt futni kezd e hírre. Őket mi űzi, hajtja? Az elhalványult hit nyomán is élni akaró szeretet. János ért a célhoz elsőnek. Benézett, de megvárta Pétert. Magáról beszél azután: Látta a gyolcsleplet és a fejet takaró kendőt. „Látta mindezt és hitt”. (8) Mit hitt? Azt, hogy Jézus testét nem ellopták, hanem feltámadt, ahogy előre megmondta háromszor is, amikor szenvedéséről és haláláról beszélt. Pontosan előre jelezte, mi történik majd vele. „Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia”. (Mt 16,21) Úgy derengett, világosult lelkében mindez, mint felette a hajnali égbolt. „Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból”.(Jn 20,9) a két főapostol itt még csak boldog hívői a húsvéti örömnek, a feltámadásnak. Tanúi csak attól kezdve lesznek, amikor Jézus megjelenik nekik az utolsóvacsora termében, ott megérintik eleven testét, sebhelyeit és esznek-isznak vele együtt, miután feltámadt a halálból. (ApCsel 10,41) De a szívük már boldog volt ebben a hitben is! Viszont felmerülhet a kérdés: Hol tartózkodott ebben a néhány órában a feltámadt Jézus? Annyi bizonyosnak tűnik, hogy nem bujkált a sziklák között. A feltámadásnak földi tanúja nem volt. Angyalok őrizték holttestét, ők várták és fogadták csodálatos örömben, amikor emberlelke istenségével egyesülten visszatért a pokol tornácáról a Golgotára. Hatalmas mennyei kíséretet kaphatott Atyjától, akik beléptek vele együtt a sírüregbe. Nyilván könnyedén befértek, hiszen az angyalok lelkek, nincs szükségük helyre. Majd talán a mennyországban arra is sor kerül, hogy megnézhessük a feltámadás konkrét eseményeit. Akkor majd látni fogjuk, kik voltak a kitűntetett angyalok, akik leszedték az Úr holttestéről a lepleket, és hajtogatták össze olyan precízen, hogy János szeme megakadt rajtuk, és Turini lepel formájában remekül megőrizték két évezreden át Jézus holttestének meggyötört vonásait. Jézus isteni ereje pedig pillanat alatt meggyógyította, átalakította, lelkével egyesítve feltámasztotta, vagyis élővé tette az Istenembert. A világtörténelem egyik legszebb pillanata ez. Ebben a pillanatban el is távozott a sziklákon keresztül oda, ahová legjobban várták: a virrasztó Édesanyához. Ő érdemelte meg az elsőséget, mert az Ő hite Fia istenségében mindig töretlen maradt. Mennyire vágyom látni ezt a boldog, csodálatos találkozást! De annak is örülnék nagyon, ha történelmünk magyarjainak hite ide hozná a Feltámadottat, elűzne minden rút homályt, és mi boldogan ünnepelnénk Vele hitünk húsvéti győzedelmét!