Advent 3. hete szombat

Advent 3. hete szombat

Jer 23. 5-8 Mt 1, 18-24

Íme, jönnek napok, - mondja az Úr, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak"

Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyjak és szétszélesztik legelőimnek nyájat! - mondja az Úr. Ezért így szól az Úr. Izrael Istene a pásztorokról, akik legeltetik népemet: Ti szétzüllesztettétek nyájamat, elűztétek, és nem tartottátok számon őket. Íme, en számon kérem rajtatok tetteitek gonoszságát, - mondja az Úr. (Jer 23, 1-2) Ha figyelmesen olvassuk az ószövetségi írásokat, különösen Jeremiás próféta kortársát, az első fogoly csoporttal Babilonba hurcolt ifjú prófétát, Ezekielt, ő állandóan ezt a jelzőt hallja Istentől Izraelre: Ellenszegülő ház ez Jeremiás, pedig a bőrén érzi, hogy az Úr minden mentő üzenetet gúnnyal, kalodával, halálos fenyegetéssel viszonozzák hamis próféták, szolgálatos templomi papok, és az általuk fellázított egyszerű nép is. Erre már nincs más válasza az Úrnak, mint saját Fiát küldeni, aki érti az Atya szavát: „Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van". (Zsolt 40, 7-9) Jeremiás panaszai után maga is hallja az Úr Izrael vigaszát: „íme, jönnek napok, - mondja az Úr, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, és okosan cselekszik, jogot és igazságot szolgáltat az országban. Napjaiban megszabadul Júda, és Izrael biztonságban lakik; az lesz a neve, amelyen szólítják: az Úr, a mi igazságunk". (Jer 23, 5-6) Jeremiás korában aligha értették ezt a nevet, amelyet a Megváltó kap: „Az Úr, a mi igazságunk", hiszen amikor Jézus az utolsóvacsorán az apostoloknak emlegeti az utat, amelyen ő most elindul tanítványainak a mennyben helyet készíteni, arra hivatkozik, hogy ezt az utat mindnyájan ismerik. Amikor pedig ezt hevesen cáfolják, Jézus ténylegesebben fogalmaz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut el az Atyához, csak általam". (Jn 14, 6) a bölcselet segít megérteni ezt az elvontnak tűnő igazságot: igaz az, ami megfelel a fogalmának. Jézus ismeri és tanítja az Atya igazságait, ő igazán az Atya egyszülött Fia, tehát ő az Igazság.„Azért íme, jönnek napok, - mondja az Úr amikor nem mondják többé: Él az Úr, aki felhozta Izrael fiait Egyiptomból, hanem: „Él az Úr, aki felhozta és elvezette Izrael házának ivadékait észak földjéről és minden országból, ahová- elűztem őket, és a saját földünkön fognak lakni" (7-8) A magyar élet igazsága sem lehet más, csak az Atyától jött igazság, Jézus Krisztus. Saját érdekünkben tanulja, meg tehát és kövesse minden magyar, amit ő tanított, és élete, alapokmánya is rajta pihenjen!

Advent 3. hete péntek

Advent 3. hete péntek

Bír 13,2-7.24-25a. Lk 1,5-25

„Kezdett vele lenni az Úr Lelke"

„Izrael fiai azonban ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr szeme előtt, s azért ő a filiszteusok kezébe adta őket. Volt azonban egy córai, Dán nemzetségbeli ember, név szerint Mánue. Felesége meddő volt". (Bír 13,1-2) Józsue halála után a zsidóknak nem volt állandó vezérük, mint Mózes és szolgája-utódja, a honfoglalás hadvezére. Elvileg elfogadták, hogy Isten uralkodik rajtuk közvetlenül. Amikor aztán nem tartották meg az Úr parancsait, Isten valamelyik szomszédos népet szabadította rájuk. Ilyenkor gyorsan észhez tértek, de magukra hagyva kellett gyötrődniük, amíg belátták, hogy gonoszságuk miatt vezekelniük kell. Hosszabb-rövidebb gyötrődés után Isten segített rajtuk.Így történt ez most is. Mánue és felesége a mezőn egymástól távol dolgoztak a mezőn, amikor az asszonynak megjelent egy angyal. Túlvilági létét azonnal felismerte az asszony. Szavai csak növelték döbbenetét: „Te meddő vagy, és nincs gyermeked, de foganni fogsz és fiút szülsz. Óvakodj tehát, hogy bort és szeszes italt igyál, vagy valami tisztátalant egyél. Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. O kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből". (3-5) Az asszony az angyal láttán megijedt, de szavai igen nagy örömmel töltötték el a szívét. Anya lesz, fia Isten különös szolgálatára hivatott. Nemcsak az ő meddőségének szégyenét veszi el az a születendő kisfiú, de megszabadítja népét ellenségei hatalmából. Aztán meg is szülte fiát, elnevezte Sámsonnak (Napocska). „A gyermek felnövekedett, s az Úr megáldotta, és Dán táborában, Córa és Estaol között kezdett vele lenni az Úr lelke". (23-24) Az evangélium pedig az üdvtörténet szélesebb jelentőségű keretei közé visz bennünket. Itt egy gyermektelen, öreg házaspár élete tűnik fel előttünk. Életük egyéni keserűségét oldja fel az angyali jelenés, de a születendő fiú nem csak egy gonoszkodó nép elleni harcra kap meghívást, hanem az emberi nem ősellenségének, a sátánnak uralmát kezdi megtörni Isten általa. „Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. Örömed és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak". (Lk 1,13-17) Édesapák és édesanyák Isten segítőtársai vagytok. Vannak olyanok, akik könnyedén teljesítik küldetésüket: életet adnak gyermekeiknek, aztán vállalva a nevelés terheit, felkészítik őket egyéni életük nemes céljainak szolgálatára. Megértetik velük, hogy Istenatyánk minden embert az igazság és a szeretet gyakorlására rendelt. Aki boldog akar lenni, annak másokat kell boldogítania. „Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét". (Gal 6,2) Ha pedig gyermeketek kimondottan mások szolgálatára kap hivatást, papságra, ezt a küldetést nagyon készítsétek elő: semmi önzés ne gátolja majd testvéreik boldogítását.

Advent 3 hete csütörtök

Advent 3 hete csütörtök

Iz,54 1-10; Lk 7,24-30

„Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, ujjongásba törj ki és kiálts, aki nem vajúdtál” (Iz 54,1)

Isten az ember teremtésekor igen fontos utasításokat fogalmazott meg, ahogy a Teremtés könyvében Mózes lejegyezte számunkra. A család, mint a társadalom legkisebb sejtje azonnal kirajzolódik: az ember szükségképpen férfi és nő, akiknek egymás boldogítása a fő tennivalójuk. A kettejük szerelméből szülessenek gyermekek, hogy a boldogságuk így teljesedjék be. Ha nem lépett volna közbe az ősbűn, ez a boldogság-képlet az egész történelem folyamán minden családot boldoggá tett volna, Az ősbűn miatt Éva istennői vágya elrontotta elsősorban a saját jövőjét, de a családjáét is. Az asszonyok kínos keserve intő példaként minden korban sok bánatot okoz. Ezért kellett évezredig várakoznia az emberiségnek. hogy megszülessek a világ Megváltója. Annak a családnak, aki konkrét igereteket kapott Istentől, hogy az ő utódaik közül születik majd a Messiás, hatvan éves volt az férj, Ábrahám, és a felesége, Sára is ugyanannyi. Három-négy évtizedig, öregkorukig kellett várni es imádkozni eme nagyon fontos ígéret teljesülésért. Első körben egy unoka, a másodikban kettő született, majd a választott vonalon tizenkettő. Nyolcszáz év multán pedig akkora néppé cseperedtek, hogy hatszázezer volt a hadra fogható férfiak száma. A honfoglalás után kétszáz évvel élt Dávid király, aki igen nagycsalád boldog feje volt. Boldogságának csúcsa lett isten üzenete, hogy az ő késői unokája lesz majd a Messiás. Népe úgy is hívta az eljövendőt: Dávid Fia. Mintha jelezte volna az Úr, hogy a Megváltónak majd a keresztség szentsége által szaporodik igazan nagyméretűre a családja. A Megváltó Szűz Anyja örömmel hallgathatta Erzsébet ajkáról, hogy Fia melle majd odasorakozik rengeteg fogadott gyermek, akiket Jézus a keresztség szentsége által az Atya gyermekeivé es saját testvéreivé, Édesanyja gyermekeivé avat. Milyen óriási öröm ez nekünk, magyaroknak is. Ábrahám, Dávid es Izajás látomásában mi is benne vagyunk.

Advent 3. hete szerda

Advent 3. hete szerda

Iz 45, 6b-8. 18. 21b -26; Lk 7, 19-23

„Senki sincs rajtam kívül, én vagyok az Úr és nincs más"

Ha ezt a kijelölt mai szövegben többször is hangoztatott igaságot jól akarjuk érteni, akkor fel kell idéznünk Mózes óriási élményét, amelyet az égő, de el nem hamvadó csipkebokor mellett szerzett.Maga a tény, hogy egy pipaszár ágú vadrózsabokor annyira kiszárad a sivatagban, hogy a nap tüzétől lángra lobban, természetes esemény, de lángolásában is épp maradt. Az egyiptomi iskolákban negyven éves koráig művelődött Mózes így szólt: Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor odaért, meghallotta a tűzből az utasításokat: Ne közelíts ide! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz szent föld! Azután azt mondta: Én vagyok atyaid istene, Ábrahám Istene.Izsák Istene es Jákob Istene. Mózes erre eltakarta az arcát. Mert nem, mert Istenre nézni" (5-6) Mózes akkor megértette, hogy nevelőanyjától, a fáraó leányától a szülőanyjához rendszeresen visszalátogatva erről az Istenről beszelt neki. Tőle hallotta azt is, hogy amiket a palotában és az iskolában isteneknek címeznek, azok közönséges állatok, vagy még állatok sem, hanem élettelen képek es szobrok. Csak egy Isten van, tanította az édesanyja. Izajás próféta négyszázötven évvel később, amikor a zsidók közül már sokan visszaestek a bálványimádás ostobaságába, újra figyelmezteti népét: senki sincs rajtam kívül, én vagyok az Úr es senki más! Én alkotok világosságot, és teremtek sötétségét, én szerzek jólétet és teremtek bajt; én, az Úr cselekszem mindezeket. (Iz 45, 6b-7) Mivel a világ majdnem teljesen megmaradt bálványimádásban, ezért rimánkodik a próféta, hogy a mennyországból, az igaz Isten lakóhelyéről küldje el a Messiást az Úr, es mutassa meg az igazságot minden népnek. Harmatozzatok, egek felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon vele! Én az Úr, teremtettem azt. (8) Ez után elmagyarázza, hogy a tehetetlen bálványok helyett jó lenne mar belátni, hogy csak a Teremtő tud ennivalóról es minden más szükséges jóról csak az igaz es örökkévaló Isten, tud gondoskodni.„Nincs más Isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincs kívülem"(21)

Advent 3. hete kedd

Advent 3. hete kedd

Szof 3,1-2.9-13 Mt 21,28-32

Adventi előkészületünk első része a mai nappal zárul. Az ószövetségi Messiás-várás felidézése korunkban nagyon fontos feladat, hiszen az emberek szívéhez és értelméhez kell közel hozni azt az isteni üzenetet: ti, emberek, hálátlanul eltaszítottátok magatoktól Isten jóságos szeretetét, és az ősellenség hatalmába kerültetek. A lázadást, az ősbűnt követte megszámlálhatatlan személyes bűn. A halmozódó adósságot kiegyenlíteni, Istennel kibékülni a magatok erejéből nem tudtatok. Az Úr végtelen jósága kereste és találta meg az utat: a világba beleszületni készülő Fiúistent szánta engesztelő áldozatnak. Ő elfogadta Atyja tervét, és erről évezredeken át küldött új és még újabb jelzéseket, hogy vigasztalódjunk, az idő múlása nem hiúsítja meg a szeretet csodálatos tervét. Ma ez a távolabbi előkészület fejeződik be Szofóniás próféta jövendölésével. A város elszennyeződése nem ismeretlen fogalom: ahol nem takarítanak rendesen, ott összegyűlik a szemét. Ezt a képet alkalmazza a próféta Jeruzsálemre, Isten városára: „Jaj a lázongó, szennyes és erőszakos városnak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadott el figyelmeztetést, nem bízott az Úrban, nem közeledett Istenéhez". (Szof 3,1-2) a bűnök szennye ezért emberi erővel már el nem takarítható. Ha pedig Jeruzsálem, az Isten városa ilyen állapotban van, milyen lehet a föld többi lakóhelye? A negyvennapos kis Jézust majd itt mutatják be örvendező lélekkel a Szentlélek ihletésével: Simeonnak, a Megváltót hűségesen váró öreg prófétának ad túlvilági jelzést az Úr: „a Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor a szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: Most bocsátod el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békességben, mert látták szemeim megváltásodat, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek". (Lk 2,26-32) Ebben az időben teljesül Szofóniás jóslata: „Akkor majd ismét tisztává teszem a népek ajkát, hogy valamennyien az Úr nevét hívják segítségül, és vállvetve neki szolgáljanak". (Szof 3,9) Valóban így lett, hiszen jöttek hamarosan a mágusok: „Etiópia folyóin túlról jönnek esedezni hozzám, szétszórtjaimnak fiai áldozatot hoznak nekem".(10) „Mikor a csillagot meglátták, örvendezni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincses ládáikat és adományokat ajánlottak föl neki: aranyat, tömjént és mirhát"
(Mt 2,10-11) Ezzel elkezdődött Isten megváltói terveinek teljesülése: „Szegény és alázatos népet hagyok meg benned, mely majd az Úr nevében bizakodik. Izrael maradékai nem cselekszenek majd Benned gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, és szájukban nem lesz csalárd nyelv". (Szof 3,13) a kezdetre gondolni milyen csodálatos! A folytatást viszont, sajnos, megint elrontotta az ember.

Advent 3. hete hétfő

Advent 3. hete hétfő

Szám 24,2-7. 15-17a; Mt 21,23-27

„Milyen hatalommal teszed mindezt?”

Amikor Jézus ostorral kiűzte a zsidó templomból a kereskedőket, bement a templombelső terébe és ott tanította a népet. Odajöttek hozzá a főpapok és a nép vénei, hogy számon kérjék tőle, milyen hatalommal rendezkedik a templom területén? Úgy látták ugyanis, hogy erre nincs hatalma tőlük, akik a vallásos dolgokban, pl. a templom ügyeiben egyedül intézkedhettek. Ők nem adtak hatalmat Jézusnak semmire. Kaphatott hatalmat Jézus Istentől, mint a régi próféták. Ezt akarták tisztázni. Jézus nem utasítja el a számonkérést, nem vitatja, hogy ez a főtanács vallási ügyekben illetékes intézkedni. Ezért mondja Jézus tanítványainak más alkalommal: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik” (Mt 23,1-2) Jézus tehát csupán azt akarja értésükre adni, hogy következetesnek kellene lenniük a rájuk bízott ügyek kezelésében. Felteszi a kérdést: „Kérdeznék tőletek én is egy dolgot: Ha megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége honnan volt? A mennyből, vagy az emberektől?” (Mt 21,24-25) a főtanács elvonult. Meg kellett tanakodniuk, mit válaszoljanak. Az igazságot ők is jól ismerték, hogy Jánost nem a nép küldte a Jordán partjára, hogy bűnbánatot hirdessen, és ennek jeléül megkeresztelkedjenek. Nem is feltűnési viszketegség ösztönözte, mint a homályból felemelkedni vágyó politikusokat, írókat, sztár-jelölteket. . Egyéni erkölcsi szentsége, önzetlensége, tiszta jelleme ezt kizárja. Következtetni kellene: ha nem a néptől kapta küldetését, akkor Istentől? Igen ám, de mi nem hittünk neki, és ezt meg kellene magyaráznunk, miért nem fogadtuk el küldetését? Végül abban állapodtak meg, hogy azt válaszolják Jézus kérdésére: „Nem tudjuk”. (27) Jézus válasza ez volt: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt”. (27) Szerintetek, Testvéreim, mit kellett volna Jézusnak mondania? Úgy-e, az igazságot. És mi volt a teljes igazság? Az, hogy Ő Isten Fia, aki megváltani jött a világot. a Messiás. Ezt elfogadták volna? Nyilván nem. Néhány lépéssel odébb ugyanis perbe fogták Jézust, ott erre a tényre rákérdezett a főtanács feje, Kaifás főpap. Ott Jézus egyenesen válaszolt, mert a főpapnak ezt a kérdést fel kellett tennie: „Te mondtad”, azaz: „Igen” (Mt 26,64) Akkor Jézust káromkodással vádolva, a főpap kérdésére: „íme, most hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok? Azok ezt felelték: Méltó a halálra!” (65-66)Ha pedig Jézus azt felelte volna, hogy ő is csak próféta, vagyis egyszerű ember, akit Isten megbízott, hogy mondja el az embereknek küldött üzeneteit, ezt elfogadták volna. Ilyen próféta volt már régen is. Ez viszont nem lett volna igaz válasz, csak kibúvó. Hazugság. Kedveseim! Az Egyház az újabb kori advent első felében arra tanít bennünket, hogy Jézus Krisztus, akit karácsonykor, mint Isten nagy ajándékát várunk és ünneplünk, az Isten igaz követe. 

Advent 3. vasárnap

Advent 3. vasárnap

Szof 3,14-18a Fil 4,4-7 Lk 3,10-18

„Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus?"

Szent Lukács evangéliumából nagyon jól tudjuk, hogy Keresztelő János hat hónappal volt idősebb, mint Jézus. Mindkettőjük születését Gábriel főangyal jelezte előre: Jánosét apjának, a templomban szolgálatot teljesítő idős zsidó papnak mondta meg előre, Máriát pedig názáreti otthonában kereste fel hat hónap múlva. így illett: az angyal Istent teremtetése óta szolgálta mély alázattal, és felette állva földi szolgatársának, Zakariás papnak, szolgálati helyén adta tudtára, hogy végre fia születik, János lesz a neve, és ő készíti elő a Megváltó útját népéhez, Izraelhez. Öt-hatszáz évvel korábban Gábriel már járt a földön. Akkor Dániel prófétának jelentette a Messiás eljövetelének időpontját a hetek jövendölésében (Dán 9,24-27) Dániel nagy birodalmak királyainak megbecsült tanácsadója volt, de a fenséges égi lény előtt összeesett, félelmében. A vén zsidó pap viszont az első ijedelmen túl nem vette komolyan az angyal szavát, nem hitte el, hogy ő és felesége gyermeknek adhatnak életet. Ezért az angyal kilenc hónapos némasággal büntette őt. Hat hónap múlva ugyancsak Gábrielt küldte az Ur, hogy Szűz Máriát köszöntse igen nagy tisztelettel názáreti otthonában, és jelezze neki, hogy Isten neki, a minden kegyelemmel teljesnek ajánlja fel, hogy foganja a Szentlélektől, és szülje meg a világra Isten megtestesült Fiát, Jézust. Amikor pedig Mária kimondja a várva-várt választ: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint" (Lk 1,38), az angyal tudja, hogy ebben a pillanatban a Magasságbeli ereje Mária méhében megalkotta a Fiúisten emberi testét, rögtön utána emberi lelkét, és odacsatolta istenségéhez elválaszthatatlanul örökre, odaajándékozva azt a Második Isteni Személynek. Gábriel most még nagyobb tisztelettel meghajolva búcsúzik, hiszen jövendő koronás királynéja előtt hódol. Amikor a mai evangéliumból felidézzük a harminc év múlva történteket, és olvassuk az emberek töprengését: „Vajon nem János-e a Krisztus?" - nem csodálkozunk, hiszen nem tudhatták, amiről nekünk pontos értesülésünk van. Viszont teljes tisztelettel hajtunk fejet János előtt, aki nem élt vissza jó híre fényével, hanem alázattal és pontos hitvallással informálta kortársait: „Ezért János így szólt hozzájuk: Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. O majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse".(16- 17) Mi, katolikusok mindent pontosan tudhatunk, ami üdvösségünk kezdeteihez tartozik. Sokfájdalmú szociális és nemzeti bajunkat ismerve tudomásul vesszük, hogyan kell segítenünk a bajbajutottakon. De megjegyezzük azt is, hogyan kell Jézushoz és hogyan környezetéhez igazodnunk szóban és tettekben egyaránt. Krisztus a mi királyunk, törvényhozónk, mert O a „királyok Királya és uralkodók Ura" (Jel 19,16) Feljebbvalónak pedig csak azokat tiszteljük, akik teljes imádattal fogadják el Jézus Krisztust Uruknak, Istenüknek. és nem próbálják meg hazudozással és szívbéli gyűlölettel kiszorítani Őt életünkből.