Egyiptomi Szent Tivadar

Megszentelt Tivadar atya

Tivadar Egyiptomból származott, gazdag keresztény szülőktől. 12 éves korától mindennapos iskolába járt. Nem foglalták el a világi tudományok, ő magasabbra törekedett. Imádságban, megtartóztatásban és jótettekben foglalta el magát. Elhatározta, hogy elhagyja szülei házát és lemond szülei gondoskodásáról. Titokban eltávozva, először egy egyiptomi kolostorba, aztán szent Pachomiosz tabenniszi kolostorába lépett be. Sem szüleinek kérése, sem más földi öröm nem vonták el figyelmét az általa választott élettől. Tivadar még könnyező édesanyját sem akarta látni, aki vissza akarta hívni a kolostorból. Ezután anyja is elhagyta a világot és a Pachomiosz nővére által létesített, női kolostorba lépett. Tivadar mindenben elfogadta Pachomiosz atya utasításait, teljesítette akaratát. Mellette élt, és segített tanítójának a kolostorok felvigyázásába, mivel a Szentírást jól ismerte, sokszor Pachomiosz helyett prédikált. Tanítójának halála után őt választották meg utódjának. Ebben a minőségben bölcsességgel kormányozva, fényes és Istennek tetsző életet élve hunyt el késő öregségben, 368-ban.

Apostolok cselekedetei 39.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

 
9,26: „Mikor így Jeruzsálembe érkezett, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mindnyájan féltek tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány”. Jézus jövendölése, hogy a viselt dolgai miatt sokat kell majd szenvednie, itt is megnyilvánul. Nem is vehette zokon ezt a fenntartást a régi tanítványok részéről, hiszen elevenen élt mindegyikük lelkében Saul félelmetes ügyködése Jézus háza népe ellen. Vehették úgy is jelentkezését, hogy taktikát változtatott, és újabban így próbál beférkőzni a testvérek közé, majd lebuktatja őket. Rá kellett szolgálnia a bizalomra.
9,27: „Barnabás azonban maga mellé vette, elvezette az apostolokhoz, és elbeszélte nekik, hogyan látta meg az Urat útközben, hogyan beszélt vele, és hogy milyen bátran tevékenykedett Damaszkuszban, Jézus nevében”. Barnabás kapta meg tehát a kegyelmet, hogy Saul kezese legyen a testvériség előtt. Damaszkuszban Jézus megjelent Ananiásnak, úgy igazolta Saul kiválasztottságát és új küldetését. Ebben az esetben az Úr adhatta a kegyelmet Barnabásnak a lélek síkján is, hiszen az Egyház több évezredes történelme alatt sem lesz általános eljárásmód Jézus tapasztalható útbaigazítása, hanem belső kegyelmek adnak eligazítást nehéz ügyekben. Barnabás a kapott kegyelemmel megerősítve merte elvinni őt az apostolokhoz, és vállalt kezességet a megtértért
9,28: „Velük volt, járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran tevékenykedett az Úr nevében”. Tehát az apostolok vállalták Sault, de Saul sem volt kevésbé bátor, hiszen őt sokan ismerték: hosszú időn keresztül diákoskodott a szent városban, később pedig a zsinagóga hívei felfigyeltek Jézus tanítványait üldöző ádáz gyűlöletére. Tevékenysége nyilván tanításban és tanúságtételben nyilvánult meg. Ő is bátran állíthatta: szememmel láttam az élő Názáreti Jézust, mint azt tették az apostolok.
9,29: „Beszélt a pogányokhoz is, és vitatkozott a görögökkel, de azok az életére törtek”. Ez a beszélgetés a pogányokkal nem volt olyan magától értődő dolog abban az időben. Jóval később tudták csak tisztázni, hogy a pogányoknak nem kell előbb zsidóvá lenni, hogy Jézus tanítványai lehessenek, mert Jézus új szövetsége már túllépett a régi zsidó kiváltságokon. A görögökkel való viták vajon miért jelentkeznek ilyen formában? Azok, akiket itt görögöknek nevez a szentíró, származásuk szerint nem zsidók, akik görög lakosok között éltek? Hiszen ha pogány nemzet fiai, akkor már az előző mondatban említést nyertek. Tény, hogy Jeruzsálemben volt zsinagógája a görögül beszélő zsidóknak. Ezek mindenesetre meggyűlölték Sault, és meg akarták ölni.
9,30: „Mikor a testvérek értesültek erről, lekísérték őt Cézáreába, és elküldték Tarzusba”. A tanítványok féltették tehát Saul életét. Isten előtt bűnösként kezelték a zsidók, mert elhagyta ősei hitét, és ha kivégezték volna, nem lett volna lelkiismeret furdalásuk, mivel hivatkozhattak volna a Törvényre. A rómaiak pedig a vallási villongásokba nem szoktak beavatkozni, hiszen ők kismillió bálvány imádói voltak, különben is az óriási birodalom ezzel a kérdéssel türelmesen bánt. Miért kísérték Sault Cézáreába? Mert az volt a legközelebbi kikötő a Földközi tengeren, ahonnan rendszeresen indultak hajók a birodalom minden részébe. Kísérték, mert féltették az esetleges támadástól. Később, amikor évek múlva Saul fogoly volt a rómaiak jeruzsálemi börtönében, és szállították őt valahová, Saul maga kért őrséget maga mellé a várható rajtaütések elkerülése végett. Végül pedig úgy gondolta a közösség, hogy egy időre Saulnak bölcsebb eltűnnie üldözői szeme elől. Tarzus Kis-Ázsiában feküdt, oda már nem ment utána senki. Rokonai, régi ismerősei között biztonságban érezheti magát, és ott is hirdetheti Jézus evangéliumát.

Pünkösdre várva 24.

Pünkösdre várva 24.

„De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy  így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk, én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél” (Jn 17,20-24) Jézus nem egy kisebb rendű egységre céloz. Nyilvános működésének körülbelül a felénél  ellenőrizte, mennyire értik az emberek azt a fontos kérdést: 1.Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Így válaszoltak:Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak, vagy valamelyik másik prófétának” (Mt 16,13b-14) A válasz értéke:nulla. Jézus egy ószövetségi személyiségbe nem bújt bele. A személy sohasem változtatható.2.Jézus most hozzájuk fordult:”Hát ti, mit mondtok: Ki vagyok?”15) Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. (16) Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám”(17) Ez a tökéletes válasz! A végtelenül egyszerű, mindentudó és mindenható isteni természetet az Atya öröktől fogva egyedül birtokolja. A Fiú személyisége az Atyától isteni születéssel születik. Az Atya oda ajándékozza a Fiúnak az abszolút egyszerű isteni természetet, aki viszont azonnal visszaajándékozza Atyjának,és ez örökre közös marad kettőjük között. Ketten származtatják az isteni akarat működésével származó Szentlelket, tehát kettőjüktől, az Atyától és a Fiútól származik a Szentlélek. Ő visszaszármaztatja az első és második Személynek. A Szentháromság benső életében minden tettük egyéni. Teljesen együtt működnek a teremtésben és gondviselésben, de tudnunk kell arról, hogy él a tulajdonítás is a Személyek között: Az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszenteli a világot. Ebbe a boldog közösségbe kapcsolja be Jézus főpapi imájában apostolait és azok  tanítványát.

Szombat húsvét 6. hetében

Szombat húsvét 6. hetében          
ApCsel 18, 23-28; Jn 16, 23b-28
„Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek”

Amikor Jézus ezt a biztatást adta apostolainak, senki sem értette félre, nem próbálta elferdíteni. Jézus adott szavát, hogy az Ő nevében bármit lehet kérni az Atyától, és Ő biztosan teljesíti. Jézus mindenben engedelmes volt Atyjának, ismerte Atyja végtelen jóságát, de végtelen szentségét is, tehát sosem kért olyat, ami visszatetsző lehetett volna az Atya szemében. Akiknek Jézus felhatalmazást adott a korlátlan kérésre, egészen biztos, hogy nem éltek vissza a legszentebb bizalommal. Jézus már búcsúzik tanítványaitól. Eddig talán eszükbe sem jutott, hogy valamit kérjenek az Atyától, hiszen tudatos kapcsolatfelvétel nem történt Vele, és amit szerettek volna Jézustól kérni, azt a Mester ilyen címen nem vállalta el, hogy az Atya szabadon osztja a tanítványok jutalmazását (Mt 20.23) Viszont az Úr belevette a Mi Atyánk ima szövegébe a mindennapi kenyeret, ami az általános táplálékot jelentette, a természetfeletti javakból pedig a bűnbocsánatot és a kísértések elleni védelmet, tehát nagyon fontos dolgokat lehet kérni Tőle. Biztatásul Jézus még hozzáteszi:„Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen”(Jn 16,24)„Ezeket példabeszédekben mondtam nektek”nJézus az Atya jóságát és igazságosságát hirdette hallgatóinak a szőlősgazdáról mondott példabeszédben (Mt 20,1-15) Saját küldetéséről és fogadtatásáról a gonosz szőlőművesekről szólva (21,33-46) A királyi menyegzőről szólva ismerteti az Atya mindenkit mennyországa váró jóságáról (22,1-14) Az általában a tékozló fiúról szóló példabeszédként ismert parabolában csodálatos képet fest Jézus a mindenkit szerető, mindenkinek szabad akaratát maximálisan figyelembe vevő Mennyei Atyáról, aki súlyos sértéseket is elvisel gyermekeitől, hagyja őket kijózanodni és újabb döntésüket a visszatérésre örömmel üdvözlő édesapáról„Ezeket példabeszédekben mondtam nektek. De eljön az idő, amikor már nem példabeszédekben szólok nektek, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon kértek majd az én nevemben. Nem mondom nektek, hogy én fogom kérni értetek az Atyát, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én Istentől jöttem, Eljöttem az Atyától, és idejöttem a világba; most újra elhagyom a világot és elmegyek az Atyához” (25-28) Csodálatosan szépek Jézus példabeszédei, amelyekben a mennyei Atyát, a mi Atyánknak mutatja be. Előre érzékelteti, hogy a személyes ismereteink sokkal többet mondanak majd nekünk az életünk során, ha értjük, viszonozzuk és utánozzuk a szeretetét.

SZENT GARICOITS MIHÁLY

SZENT GARICOITS MIHÁLY

 III. r., rendalapító

 (1797-1863) 

 
Franciaország délnyugati részében, Ibarre-ben született szegény szülőktől. Gyermekkorában pásztorkodott. Pap szeretett volna lenni, de szülei ezt anyagilag nem tudták lehetővé tenni. Nagyanyja egyszer meglátogatott egy plébánost, aki régebben ott rejtőzködött a Garicoits családnál a forradalom éveiben. Ez lehetővé tette, hogy Mihály elvégezze a teológiát, s 1823-ban pappá szenteljék. Ez időtájban lépett be Szent Ferenc III. rendjébe. Először egy beteg plébános mellett fejtett ki buzgó papi tevékenységet mint káplán. Felélesztette a vallásosságot, küzdött a janzenizmus ellen, előmozdította a gyakori szentáldozást, a Jézus Szíve tiszteletet. Két év múlva tanárrá nevezték ki a Betharram-i nagyszemináriumban, aminek később rektora lett. Hivatalát hozzáértéssel töltötte be. Püspöke nemsokára egyesítette a betharrami szemináriumot a Bayonne*-ivel, minek következtében Mihály atya beosztás nélkül maradt. Erre megvalósította régi tervét: papokat képez ki a nép között végzendő missziós munkára. Püspöke jóváhagyásával néhány társával közösséget szervezett, a szabályzatot 1838-ban készítette el. (Jézus Szent Szíve Papok Betharram-i Társasága.) Munkatársai száma növekedett. De közben más püspök került oda, aki úgy kívánta, hogy a közösség mindenben a püspöktől függően működjön. És csak az ő egyházmegyéjében. Mindez nagy megpróbáltatást jelentett a rendalapító számára, de ő mindent Istenre bízott. Agyvérzésben halt meg 1863. máj. l4-én, Urunk mennybemenetele napján. Halála után 14 évvel társulata pápai jóváhagyást nyert az eredeti terv szerint. Tagjai örök fogadalmat tesznek, tanítással, evangelizálással foglalkoznak. Mihály atyát 1923- ban avatták boldoggá, 1947-ben szentté.
(A papok) „mindig Isten szavát tolmácsolják és mindenkit nagy nyomatékkal hívjanak fel a megtérésre és a szent életre. A mai világban gyakran igen nehéz feladat a papi igehirdetés, mégis könnyen eléri a hallgatók értelmét és szívét, csak Isten igéjét ne általánosságban és elvontan fejtsék ki; a való élet körülményeire kell alkalmazni az evangélium örök igazságát.”
Zsinati határozat a papi szolgálatról.

Imádság:
Istenünk, Szent Mihály szolgád a népmisszió tartására papok új társaságát szervezte meg. Közbenjárására támassz buzgó igehirdetőket néped javára, hogy a hit és az életszentség mindig virágozzék Isten Egyházában. Krisztus, a mi Urunk által.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 38.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

 
9,20: „Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia” Pál nem késlekedett, elkezdte serényen új szolgálatát. Eddig üldözte Jézus követőit, mert úgy tanulta mestereitől, hogy a Názáreti Jézus kihallgatása alkalmával Istennek mondta magát, és ezzel káromkodott. Ezért kellett meghalnia, ezért maradt a halál állapotában, és hazug módon hirdetik a tanítványai, hogy feltámadt a halálból. Most meggyőződhetett saját maga arról, hogy Jézus él. Bűnét rögtön szerette volna jóvátenni. Ezért indult hirdetni az igazságot oda, ahol őt ellenkező küldetésben várták. Az elképedés rendkívül nagy volt a zsinagógában. Saul azt állítja, hogy Jézus az Isten Fia? Igen. Nemcsak állítja, de tanúsítja is.
9,21: „Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz?” Kezdődik a csodálkozás, majd folytatódik a botránkozás a pálfordulás miatt. Pontosan ismerték Saul Jézus-gyűlöletét, az általa buzgón vállalt keresztényüldözést, Damaszkuszba jövetelének célját is. Nem értették a fejleményeket.
9,22: „Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és tanúságot tett Krisztusról”. Saul nem ijedt meg a kérdésektől, esetleges felelősségre vonástól. Már a magatartása változása is nagy zavart okozott a hívő zsidók lelkében, hát még, amikor a Bibliából magából idézett bizonyítékokat Jézus istensége mellett. Ahogyan érvelt, saját eszében is egyre tisztábban állt össze az igazságok koszorúja. Tisztán állt előtte, hogy Jézus Isten küldötte, Ő a Messiás, akit görögül Christos-nak neveztek. Ezzel már erősen érintette hallgatói lelkét, hiszen abban az időben igen nagy volt a Messiás-várás feszültsége. Kovászt rejtett Saul a zsidó lisztbe.
9,23: „Jó néhány nap múlva a zsidók megállapodtak, hogy megölik őt”. Amíg a kegyelem működni kezdett egyesek lelkében, és alakulgatott a megtérésük, Jézus ellenségeiben az ellenérzések erősödtek. Alakult az öreg Simeon próféta jóslata: „Máriának pedig ezt mondta: Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak”. (Lk 2,34) a Máriának jövendölt lelki-tőr itt már fizikai valósággá változott, amikor megállapodtak abban, hogy Sault megölik.
9.24: „De Saul tudomást szerzett ármánykodásukról. Azok még a kapukat is őrizték éjjel-nappal, hogy megöljék őt”. Saulnak nyilván akadtak már jóakarói a zsinagógába járók között, akik értesítették a készülő merényletről. Fontos információ volt, hogy éjjel-nappal őrzik a kapukat, nehogy megszökjék a kiszemelt áldozat.
9,25: „A tanítványok azonban éjjel fogták őt, és kimenekítették a falon át, leeresztve őt egy kosárban”. Ez a manőver ugyan nem volt kockázat-mentes, mert a súrlódó kötél elszakadhatott, a kosár füle is tönkremehetett, észre is vehette valaki. De vállalni kellett a kísérletet a biztos halál ellenében. Lehet, hogy éppen Saulnak jutott eszébe az ötlet, hiszen ő gyerekkora óta tanulmányozta a Szentírást, és a gyerekfantáziát nyilván megragadta Ráháb ötlete, aki a honfoglalásra készülő zsidó sereg két kémét rejtette el a házkutatásra hozzá érkezett jerikói katonák elől, és a várfal mellé épült háza ablakából engedte le vendégeit a mélybe. (vö. Józs 2,15) a damaszkuszi várfal tövéből pedig éjnek idején elmenekült a szír fővárosból Jeruzsálembe vivő úton. Nagyon gyorsan beteljesült Jézusnak Ananiáshoz intézett jövendölése: „Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”. (ApCsel 9,16)

9,20: „Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia”

Pál nem késlekedett, elkezdte serényen új szolgálatát. Eddig üldözte Jézus követőit, mert úgy tanulta mestereitől, hogy a Názáreti Jézus kihallgatása alkalmával Istennek mondta magát, és ezzel káromkodott. Ezért kellett meghalnia, ezért maradt a halál állapotában, és hazug módon hirdetik a tanítványai, hogy feltámadt a halálból. Most meggyőződhetett saját maga arról, hogy Jézus él. Bűnét rögtön szerette volna jóvátenni. Ezért indult hirdetni az igazságot oda, ahol őt ellenkező küldetésben várták. Az elképedés rendkívül nagy volt a zsinagógában. Saul azt állítja, hogy Jézus az Isten Fia? Igen. Nemcsak állítja, de tanúsítja is.
9,21: „Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz?” Kezdődik a csodálkozás, majd folytatódik a botránkozás a pálfordulás miatt. Pontosan ismerték Saul Jézus-gyűlöletét, az általa buzgón vállalt keresztényüldözést, Damaszkuszba jövetelének célját is. Nem értették a fejleményeket.