BARSZABBASZ SZENT SIMON

BARSZABBASZ SZENT SIMON 

püspök, vértanú

+Karka de-Ledan, 341(?) nagypéntekén.

II. Sapur perzsa király alatt (309--379), aki a Szasszanidák királyi házának leghatalmasabb uralkodója volt, a perzsa birodalom fiatal egyháza hosszú és véres üldözést élt át, amely sok áldozatot követelt. Egyes akkori vértanúkról kortársi, vagy legalábbis nagyon régi és nagyjából hitelre méltó akta tudósít szír nyelven. Ezek közé a régi tudósítások közé tartozik a birodalom fővárosa, Szeleukia-Ktésziphon püspökének, Simon Barszabbasznak ékes stílusban megírt vértanúságtörténete.

II. Sapur uralkodásáig a keresztényeket hallgatólagosan megtűrték Perzsiában, sőt egy bizonyos szabadságot is élveztek. Mindez megváltozott, amikor Sapur célul tűzte ki, hogy régi fényében állítja vissza a perzsa birodalmat. Ennek eszközéül tekintette birodalma vallási egységének helyreállítását -- amely egyet jelentett számára a tűzimádó ősi vallás általánossá tételével --, továbbá a harcot a római birodalom ellen, hogy visszahódítsa a korábban elvesztett tartományokat. Mindkét dologgal kapcsolatban gyűlöletesek lettek számára a keresztények: makacsul ellenszegültek a perzsa vallás elfogadásának, és gyanúsak voltak, mint a római birodalom titkos hívei és érzelmileg is barátai. Hogy eközben a főváros püspökével elsőként ütközzön össze a király, az csaknem elkerülhetetlen volt. Simont a nikaiai zsinat (325) egész Perzsia metropolitájává tette. Ezt a hírt a zsinatra kiküldött Szent Sahdoszt (lásd: 107. o.) vitte meg számára, aki az utódja lett, és nem sokkal Simon püspök után halt vértanúhalált.

Külső alkalmat szolgáltatott a negyven évig tartó kemény üldözéshez Sapur király egy 340-ben kiadott rendelkezése, amelyben megbízta Simon püspököt, hogy a keresztényektől kétszeres fejpénzt és kettős adót szedjen és szolgáltasson be a királynak, hogy pénzhez jusson a római háború számára; ,,a keresztények ugyanis -- mondta Sapur -- a mi országunkban laknak, érzelmileg azonban a császárhoz, ellenségünkhöz tartoznak''. Simon, akihez Sapur bölcsessége és jámbor életmódja miatt nagyon vonzódott, megtagadta ezeknek az adóknak a beszedését, mert hatalma csak a hitre terjedt ki, a keresztények világi ügyeire nem, egyben azonban hangsúlyozta hűségét a királyhoz és a birodalomhoz. Sapur azonban haragra gerjedt a váratlan és számára megmagyarázhatatlan vonakodás miatt. Simon ellenfelei és a keresztények ellenségei rögtön ki is használták az alkalmat az udvarban, hogy Simont gyalázzák és az ország árulójának kiáltsák ki. Amikor Simon a király második felhívásának is ellene szegült, őrizetbe vették, templomát lerombolták, sok keresztényt, püspököt, papot és hívőt elfogtak és a király udvarába hurcoltak. A király, még mindig jóindulatúan fővárosának püspöke iránt, elővezettette Simont, szemére vetette engedetlenségét és a nép felbujtogatását, s még egyszer megparancsolta neki, hogy hajtsa be a kívánt adókat a keresztényektől. Amikor Simon ismét ellenszegült, a király lemondott arról, hogy a kettős adót a püspök által hajtsa be, de megparancsolta neki, hogy imádja a Napot és a tüzet. Simon megtagadta, hogy a tüzet imádja, hiszen olyan mulandó, a Napnak pedig sem tudása, sem értelme nincs. Miután visszavitték a börtönbe a sok elfogott keresztényhez, kitartásra buzdította őket, majd egész éjszaka együtt imádkoztak; tudták ugyanis, hogy közel a végük. Tekintettel arra a régi barátságra, amely Sapurt Simonhoz fűzte, Sapur még egy utolsó kísérletet tett: Simon csak egyetlen alkalommal imádja a Napot, s így megmenti az életét. Hiábavaló volt. A mágusok késztetésére Simont és a vele együtt elfogott keresztényeket halálra ítélték. Így hát Simon az elítéltek élén vonult a vesztőhelyre, imádkozott és a Szentírás szavaival bátorította társait, mialatt a hóhérok teljesítették kötelességüket. Simon és két idős pap, Channania és Abdhaikla volt az utolsó. Amikor Channaniát levetkőztették a kivégzéshez, ,,a teste remegett, a lelke azonban nem''. Puszai, egy tekintélyes férfi, aki jelen volt a kivégzéseknél, látta ezt, és így szólt hozzá: ,,Ne félj! Hunyd be a szemedet egy pillanatra, és meglátod Krisztus világosságát!'' Puszait rögtön letartóztatták és a király elé vitték. Simon utolsó imádságában áldást kért üldözőire, nyája híveire és arra a helyre, ahol méltók lettek a vértanúhalálra. Ezután ő is meghalt, mégpedig -- mint a tudósítás közli -- nagypénteken a kilencedik órában.

A helyemen vagyok – interjú a Pécsi Egyházmegye két papnövendékével

A helyemen vagyok – interjú a Pécsi Egyházmegye két papnövendékével

A Pécsi Egyházmegyéből jelenleg nyolcan készülnek a papi szolgálatra Esztergomban, Budapesten vagy Rómában. A papnövendékek hazatértek a szemináriumokból a nagyhétre és a húsvéti időszakra. A hivatásról és a szemináriumi életről osztották meg gondolataikat.

Fekete Zoltán Szekszárdon született 1986-ban. Ötödéves a budapesti Központi Papnevelő Intézetben; idén szentelik diakónussá. Jelenleg a diplomavédésre készül.

Kovács József szintén 1986-ban született a Tolna megyei Pincehelyen. Negyedéves az esztergomi szemináriumban.

A kezdetekről és a hivatással kapcsolatos döntéséről Fekete Zoltán a következőket mondta: „Szeretetteli, vallásos családból származom, a szüleimmel minden vasárnap rendszeresen részt vettünk a szentmisén. Ilyen háttérrel is váratlanul ért Isten hívása a papi szolgálatra. Felnőttként elkezdtem kutatni a hit alapjait, magyarázatot kerestem a hit jelenségére. Elmélyültek az imádságaim. Megismertem a misztikusok által az elmélkedést, a szemlélődést. Elkezdtem megélni a liturgikus évet, eleinte egyedül, majd a plébános vezetésével. Ezzel letisztult a lelkem, és felkészült a hívásra. Eközben a vendéglátást, a szálláshelykészítést éreztem életcélomnak, ezért elvégeztem egy idegenforgalmi szakmenedzser-képzést, majd egy főiskolát is a turisztika területén. A főiskola után recepciósként dolgoztam három szállodában is, de már az első helyen megéreztem a fentről, Istentől érkező hívást. Akkor ’számot vetettem’, ahogy a Biblia is írja, hiszen volt munkahelyem, albérletem, aktív tagja voltam egy budapesti katolikus ifjúsági közösségnek – ezeket le kellett zárnom, és meghoztam a döntésemet.”

„Az én családom nem gyakorolta a vallást, a nagymamámmal jártam templomba, az ő halála után pedig egyedül vettem részt a templomi életben” – mesélte el Kovács József. „Nagyon nagy hatással voltak rám a hitoktatók, a plébános. A középiskola alatt némileg eltávolodtam az Egyháztól, de éreztem, hogy ilyen területen szeretnék dolgozni, ezért az Apor Vilmos Főiskolán tanítói és hittanári diplomát szereztem. A diplomáim megszerzése után egy kis Tolna megyei faluban kaptam hitoktatói állást; emellett fogyatékkal élő felnőttekkel foglalkoztam. Egy 1500 fős településen költöztem be a plébániára, ahol nem volt plébános. A gyakorlati tevékenységeken keresztül éreztem, hogy papi szolgálatra vágyom. Közben Tamásiba kerültem, ekkor már erősen vívódtam a karrier és a papság hivatása között. Végül 2013-ban beadtam a jelentkezésem Udvardy György megyéspüspöknek.”

Mindkét családban hasonlóan féltették az elhatározásukat már meghozott fiatalokat. A család óvta őket az ismeretlentől, hiszen elindult a karrierjük, ebben pedig a szemináriumba jelentkezés visszaesést hozott. Ám amikor elmondták otthon, hogy mire készülnek, mindkét családban azt felelték a szülők: „sejtettük”.

Kovács József szerint „az ember úgy lép be a szemináriumba, hogy lát maga előtt egy képet: itt ’szent emberek vesznek körül, akik ugyanúgy gondolkodnak, egy irányba mennek, egy cél lebeg a szemük előtt’. Ez az elképzelés nagyjából fél évig tart. Aztán a papnövendék ráébred arra, hogy itt sokkal többről van szó. Nem csupán a képzést kapja meg, hogy alkalmas legyen szentmisét tartani vagy gyóntatni. Hanem ez róla is szól: hogy töltekezzen. Erre pedig a szemináriumban lehetőség van, néha ’idegesítően másra sincs lehetősége’, csak a folytonos lelki és tudományos fejlődésre. A szemináriumi életforma, a napirend segít megállni és elmélyülni, hiszen nem kell aggódni a mindennapi gondok miatt: mi lesz a befizetetlen csekkekkel; lesz-e mit az asztalra tenni a hó végén? Isten elém teszi az alkalmat: ’tessék, fogadd el’.”

Fekete Zoltán eleinte megpróbálta összeegyeztetni a papi hivatást és a világi munkát. „De vagy egyikben vagy másikban nem tudtam volna teljesen odaadni magam. Az alap hozzáállásom a valláshoz valószínűleg akkor sem lenne más, ha a papság helyett a családi életet választottam volna; akkor nagycsaládban tudnám az apostoli munkára kapott hívásomat kiteljesíteni. De most a helyemen vagyok.”

A szemináriumban szoros napirend szerint folyik a papnövendékek élete: reggel hat órakor ébresztő, fél héttől szentségimádás, héttől szentmise. A reggelit követően egyetemi előadásokon vesznek részt, majd ebéd, utána pedig szentírásolvasás, lelki beszélgetések következnek. Este fél 11-kor villanyoltás.

A kispapok másodévben öltöznek be, azaz ekkor kapnak reverendát. Harmadévben lektorrá avatják őket, negyedik évben lesznek akolitusok, ötödévben diplomáznak, ezután szentelik őket diakónussá, áldozópappá. Hatodévben történik a papszentelés. Ezután a megyéspüspök döntése alapján végeznek szolgálatot az Egyházban, illetve a továbbtanulásra is lehetőségük van.

A szemináriumi élet egy teljes, önálló, optimális papi életre készít fel, amelyben helyet kap a sportolás és a pihenés is. A növendékek rendszeresen sportolhatnak (uszodába járnak, atletizálnak, futballoznak), könyvtárba és levéltárba járnak, illetve közös kirándulásokat is szerveznek.

***

A budapesti Központi Szemináriumban 2017. június 9-én nyílt estét szerveznek az érdeklődőknek, akik így megismerhetik az ott tanuló papnövendékeket, és személyes beszélgetések során bepillantást nyerhetnek mindennapjaikba.

 

Muszlimok és koptok örömmel várják Egyiptomba Ferenc pápát

Muszlimok és koptok örömmel várják Egyiptomba Ferenc pápát

Ferenc pápát a béke hírnökeként várják Egyiptomba, ahol kétnapos látogatása keretében az Al-Azhar szunnita egyetemen rendezett április 28-i békekonferencián is részt vesz.

„Ferenc pápa egyike a legnagyobb vezetőknek, akik képesek elvezetni a világot a béke és a biztonság felé. Ezért döntöttünk úgy, hogy újra fölvesszük a párbeszéd fonalát, mivel mérsékeltnek és a béke emberének tartjuk, melyek egyben a mi célkitűzéseink is. Elhatároztuk tehát, hogy együttműködünk vele, és reméljük, hogy a konferencia fényt hoz ebbe a szomorú időszakba, amelyet ma élünk az immár világszerte lecsapó terrortámadások közepette” – nyilatkozta a Sir olasz katolikus hírügynökségnek Abdel Rahman Moussa nagykövet, az Al-Azhar nagyimámjának külügyi tanácsosa.

A szentatya jövő pénteken és szombaton, vagyis április 28–29-én Egyiptomba utazik, ahol a helyi katolikus püspökökkel és II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárkával is találkozik.

A kopt pátriárka is a béke és az igazság valódi tanúságtevőjének tartja Ferenc pápát. „Bárhová is megy, elviszi a legkiszolgáltatottabb és legtöbbet szenvedő emberek hangját. Bárhol is legyen, béke van. Ezért örülünk ennek a látogatásnak” – mondta a kopt vezető, aki emlékeztetett a pápa meghatározására, miszerint a keresztényeket összeköti a „vér ökumenizmusa”. Az Úr vértanúi mindenütt ott vannak. Megerősítik a kereszténységet mindenütt, ahol elterjedt, és erősebbé teszik a hitet. Vérük tartja meg az Egyházat az idők folyamán, és erősíti meg a nehézségekben.

II. Tavadrosz kiemelte, hogy sajátos kötelék fűzi a pápához, amelyet jól jelképez a május 10-i közös imádság a katolikusok és kopt ortodoxok közötti testvéri szeretet ünnepén. Ezt a dátumot közösen határozta meg a két keresztény vezető III. Senuda kopt ortodox pátriárka vatikáni látogatásakor, amikor 1973. május 10-én találkozott VI. Pál pápával. Ezt a kapcsolatot erősítette meg Ferenc pápa levele, melyet Tavadrosz pátriárkának küldött húsvét alkalmából. Ebben így ír: „A sötétség, a kudarc és a bűn legyőzhető, és egy új út kezdete lehet. A keresztény egyházak vállaljanak egyre mélyebb szolidaritást az evangélium hirdetésében, azokat szolgálva, akik a leginkább rászorulnak.”

Az Al-Azhar békekonferenciájára több mint kétszáz résztvevőt hívtak meg a világ minden tájáról. A szunnita egyetem vezetői mellett jelen lesznek a főbb közel-keleti egyházak képviselői, akik valamennyien szeretnék elmélyíteni a párbeszédet.

Az a feladatunk, hogy együtt dolgozzunk, és partnerek legyünk a béke keresésében – nyilatkozta Abdel Rahman Moussa. A jelenlegi feszült helyzettel kapcsolatban – utalva a legutóbbi, virágvasárnap történt egyiptomi merényletekre – leszögezte: a terrorizmusnak nincs vallása, nincs hazája, és egyetlen vallás sem engedheti meg, hogy embereket öljenek. A terrorizmus nem válogat muzulmánok és nem muzulmánok között, hanem terrorizálni akarja az embereket, és bizonytalan légkört akar teremteni. A nagyimám tanácsosa bejelentette, hogy a békekonferencia végén zárónyilatkozatot tesznek közzé, amely békefelhívás lesz az egész világon a terrorizmus megfékezésére.

A pápa kairói látogatása idején a nagyimám meghívására jelen lesz Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is. Részt vesz a békekonferencián, jelezve, hogy az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd határozottan halad előre a maga útján – írja a L’Osservatore Romano vatikáni napilap.

Húsvét péntekje

Húsvét péntekje

Az Úr Jézus pere tovább folytatódik tanítványai életében. Ahogy őt letartóztatták, úgy most az apostolokat is letartóztatják. Egyelőre ugyan szabadon bocsátják őket, de legközelebb már megbotozzák, fogságba vetik, végül meg is ölik őket, akárcsak Mesterüket. Az apostoli Egyház titokzatos, de egyben kézzelfogható módon is újraéli Jézus Krisztus szenvedésének misztériumát a történelem folyamán, egészen a mai napig. Szüleinknek, nagyszüleinknek még élő tapasztalata van arról, hogy valahányszor üldözték, kigúnyolták, fogságba vetették, megverték és halálra ítélték az Egyházat, mindannyiszor új életre támadt: a vértanúk vére magvetéssé lett. Miért gondoljuk, hogy nekünk ki kellene maradnunk ebből? Vajon ránk nem érvényes, hogy a szenvedések közepette ismerjük meg Krisztus feltámadásának erejét?

Hogy legyen elég bátorságunk kitartani az Úr mellett, tekintsünk a két apostolra: Péterre és Jánosra, s kövessük őket. Péter az, aki úgy szereti az Urat, hogy meg sem várja, míg a bárka partot ér, hanem a vízbe ugrik, és siet Jézushoz. A tisztuló szeretet példaképe, aki megsiratja hűtlenségét, és megvallja az Úr iránti szeretetét. János pedig az, akit az Úr szeret, aki elsőként ismeri fel Jézust, aki a legérzékenyebben reagál az Úr szavára és jelenlétére, aki az üres sír és a leplek láttán hisz.

Halálon diadalmaskodó Urunk, Jézus Krisztus, add nekünk azt a kegyelmet, hogy Péterrel együtt készek legyünk megbánni és megvallani bűneinket, kinyilvánítani ragaszkodásunkat, bizonyítani hűségünket, Jánossal pedig élvezni a Te kiválasztó és megkülönböztető szeretetedet, s viszonozni azt a hit, a remény és a szeretet cselekedeteivel. Erősíts meg bennünket, hogy miután János szemével néztünk és felismertünk Téged, s miután Péter bűnbánó szeretetével közeledtünk Hozzád, méltókká váljunk társaiddá válni a szenvedésben és megtapasztalni feltámadásod legyőzhetetlen erejét.

 

 

Sinaita Szent Anasztáz

Sinaita Szent Anasztáz 

pátriárka

Anasztáz a Sínai hegyen élt szerzetesként. Innen választották meg 56l-ben Antiochia pátriárkájává. Innen van a neve. Hivatásában nagy buzgósággal harcolt a monofizita tévtanítás ellen. A tévtanítók mindent elkövettek, hogy a pátriárkát saját oldalukra állítsák, de nem értek célt. Anasztáz körlevelekben, tanításokban hívta fel a rábízottakat, hogy a tévtanítástól óvakodjanak. Az ellenség hajtogatására Jusztin császár elítélte, hogy eltékozolja az egyházi vagyont, ezért száműzetésbe küldte, utóda: szent Gergely a fáráni laura elöljárója 23 évig kormányozta helyette az egyházat, ő is kitűnt jótéteményeivel. Ellenségei házasságtöréssel vádolták meg, de a zsinat felmentette. 596-ban bekövetkezett halála után Anasztáz pátriárkát visszahívták Antiochiába, és ő békében hunyt el 599-ben vagy 60l-ben.