Húsvét csütörtök
A
Feltámadott teljességgel azonos azzal a Jézussal, aki Betlehemben született,
Názáretben nevelkedett, József mesterségét gyakorolta, majd szóval és tettel
hirdette Isten országának örömhírét, s akit elfogtak, halálra ítéltek és
keresztre feszítettek. Ez az azonosság keresztény hitünk sarkalatos pontja. Ha
a feltámadott és megdicsőült Krisztus csak a fejünkben él, ha csak az apostolok
hitében támadt fel, akkor a belé vetett hitnek semmi értelme sincs!
Jézus
maga is érezteti ezt, amikor sebhelyeit mintegy azonosító jelként felmutatja
dicsőséges testén. Egyúttal azonban többet is tesz annál, mint hogy
személyazonosságát igazolja: kinyilatkoztatást ad arról, hogy
testestül-lelkestül van jövőnk, nem csupán a lelkünk él tovább a halál után,
hanem testünkre is megdicsőülés és örök élet vár. De még ennél is tovább megy:
örök életünk, jövendő dicsőségünk zálogát, saját feltámadott testét kezünkbe is
adja az Eucharisztiában. A tanítványok kedvéért evett, hogy eloszlassa félelmeiket,
most viszont önmagát adja eledelül, hogy szorongásainkat végleg elvegye.
Valahányszor magunkhoz vesszük őt a szentáldozásban, és az Eucharisztia anyagát
mulandó testünk asszimilálja, lélekben őhozzá hasonulunk, lelkünk eltelik
kegyelemmel, Isten életével, és a jövendő dicsőség zálogát nyerjük.
Félelmünket elvevő, feltámadott Úr Jézus, Te
nem ellenünk szóló vádképpen, hanem irántunk való szeretetből őrizted meg
megdicsőült testeden a szent sebek helyét. De nemcsak ott, hanem hanem
Titokzatos, szent Testeden, az Egyházon is hordozod a sebeket, melyeket a mi
bűneink, gyengeségeink, hűtlenségeink ejtettek Rajtad. Add kegyelmedet, hogy
amikor az Egyház hibáival, bűneivel szembesülünk, ne ítélkezzünk mások felett,
hanem arra az irgalmas szeretetre induljunk, mellyel Te hordozod e sebeket,
miattunk és értünk az utolsó napig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése