A MENNYEI ATYA SZÓL

A MENNYEI ATYA SZÓL

„Béke és üdvösség e háznak és az egész világnak! Hatalmam, szeretetem és Szent lelkem érintse meg az emberek szívét, hogy az egész emberiség az üdvösség útjára térjen, és Atyjához jöjjön, aki keresi gyermekeit, hogy szerethesse és megmenthesse őket”(9) Ezeket a köszöntő szavakat 1932. július 1-én, Jézus Szentséges Vérének ünnepén mondta a Mennyei Atya Eugenia Elisabetta Ravasio nevű nővérnek,aki ebben az évben 25 éves volt, és öt éve lett tagja egy francia missziós kozösségnek,az Apostolokról nevezett Miasszonyunk Kongregációnak. Lehet,hogy nem mindenki fogadja szívesen a magán kinyilatkoztatásokat, de az akkori Grenoble-i püspök később tíz éven át tanulmányozta, igaznak találta, 1982-ben hivatalosan kiadták, és a vatikáni megbízott is jóváhagyta. Valóban feleslegesnek gondolható lenne ez a magán kinyilatkoztatás, ha az emberek komolyan vették volna Urunk Jézus Krisztus gyönyörű megnyilatkozásait a Mennyei Atyjáról. Ezt így említi maga az Atya: „Megígértem az embereknek a Megváltó eljövetelét. Mi mindent meg nem tettem jövetelének előkészítéséért, megmutatva szeretetemet az előképekben, akik Őt képviselték már évezredekkel eljövetele előtt. Mert ki is ez a Megváltó? Honnan jön? Mit tesz a földön? Kit képvisel? A Megváltó, az Isten. Kicsoda az Isten? Az Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Honnan jön Jézus, kinek a megbízásából jön az emberek közé? Az Isten, az Ő Atyja bízta meg Őt. Kit képvisel majd a földön? Az Ő Atyját, az Istent. Mit cselekszik majd a földön? Megismerteti és megszeretteti az emberekkel az Atyát, az Istent. Vajon nem ezeket mondta: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49) „Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött.” (Jn 6,38)„Mindent megad nektek az Atya, amit nevemben kértek tőle.”(Jn 15,16) „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. (Mt 6,9) Azért jött, hogy az Atyát megismertesse az emberekkel és megdicsőítse: „Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9) „Én az Atyában vagyok, s az Atya énbennem”.(Jn 14,11) „Senki sem juthat el Atyámhoz, csak általam”. (Jn 14,6) Látjátok, ó emberek, hogy öröktől fogva egyetlen óhajom van: az, hogy megismertessem és megszerettessem magam az emberekkel,mert az a vágyam, hogy szüntelenül velük legyek”.
„Kívánjátok-e, hogy a most kifejezett vágyamnak hiteles bizonyítékát adjam? Miért rendeltem volna el Mózesnek a frigysátor és a szövetség ládájának elkészítését, ha nem a miatt az égő vágy miatt, hogy teremtményeim, az emberek közé jöhessek lakni – mint atya, testvér és bizalmas barát? Ezért adtam parancsaimat Mózesnek. Azokat megtartva felismerhették volna végtelenül jó Atyjukat, akinek legfőbb gondja jelen életük és örök üdvösségük”. (11-12) Sajnálatos dolog, hogy sem a messiási ígéretekből, sem az előképekből, de még magának Krisztus Urunknak csodaszép tanításaiból sem ismerték fel az emberek Istenben ezt a mindenkit szerető Atyát. Mindig előtérben maradt az ősi felfogás, amikor Isten mennydörgős hangjától megrémülve szóltak: Ne Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni!”(Kiv 20,19) Az Atya türelemmel várta ezerkilencszáz évig, hogy ne csak néhány kiváltságos lélek, mint Assisi Szent Ferenc merje bizalommal mondani: Isten apám helyett is Atyám.

Évközi 14 hét péntek

Évközi 14 hét péntek

Ter 46, 1-7. 28-30; Mt 10, 16-23

„Ne félj, csak menj le Egyiptomba. Lemegyek oda veled”

Az Ószövetséget a szentírástudósok így nevezték meg célja és örök fontossága szerint: „Paidagogos eis Christon”, vagyis Krisztusra nevelő. Az ószövetségi választott nép története is csak annyiban fontos az üdvtörténet szempontjából, amennyiben előkészíti az emberiséget Jézus Krisztus eljövetelére és a megváltásra. Így tanulmányozzuk Jákob átköltözését és fiával, Józseffel való találkozását. Amint láttuk, könnyelművé tett egy óriási környéket a hét túl bőven termő év, aztán kétségbeeséssel sújtott a hét éves terméskiesés. Csak Józsefen keresztül és csak Egyiptomnak adott az Úr eligazítást a hét bőven termő esztendőről, és jó tanáccsal is szolgált: A bő termést fel kell vásárolni és összegyűjteni, mert ez a tartalék menti meg a föld eme részét az éhhaláltól. Mintha azt üzente volna: egykor majd az emberiség bűnei miatt a lelki éhség kiöli az emberekből az üdvösség lehetőségét, mert eltékozolták a Teremtő anyagi és lelki javait. Isten egy módot nyújt ennek megelőzésére: a megváltást. Oda viszi majd üldözői elől Fiát Egyiptomba, aztán egy idő múlva onnan hozza vissza ősei földjére, hogy most az egész világot mentse meg az örök haláltól. Ezt olvassuk Szent Máténál: A napkeleti bölcsek távozása után történt „Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: Kelj föl, és vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat.” (Óz 11, 1)(Mt 2, 13-15) Ebbe a gabonáért, a földi kenyérért vívott küzdelem képébe állítja maga Jézus is embereket, világot mentő megváltói tevékenységét az első csodálatos kenyérszaporítás után, amikor késztették, hogy előző napi csodáját állandósítsa a javukra. „Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: Égi kenyeret adott enni nekik. Jézus ezt válaszolta: Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak. Ekkor azt mondták neki: Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret. Jézus azt felelte nekik: Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg”. (Jn 6, 30-35) Amikor József felfedte kilétét testvérei előtt, azonnal édesapja után érdeklődött, és meghívta magához Egyiptomba egész családjával együtt, hogy közvetlenül tudjon gondoskodni róluk. A fáraó kocsikat bocsátott rendelkezésükre a költözködéshez. A testvérek igen nagy örömmel siettek haza. Felszabadultak lelkiismeretük szörnyű vádja alól, amely Józseffel kapcsolatban gyötörte őket, és örömöt akartak szolgáltatni apjuknak. De „apjuk szíve hideg maradt, mert nem hitt nekik”. (Ter 45, 26) – Nemde ugyanígy járt Jézus csodálatos kenyerével, Szent Teste nagy ígéretével? „Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (Jn 6, 60) És sokan végleg elszakadtak tőle. Jákob azonban mégis hinni kezdett fiainak, amikor a sok királyi ajándékot megpillantotta, meg az érte küldött kocsikat. (vö. Ter 45, 28) Az Eucharistia világot mentő valódi erejét is sokan csak rólunk, katolikusokon mérik le, és akkor sóhajtanak felszabadultan: Jézus az élet kenyere! Ne fosszuk meg tőle földi életünket, hogy minket is az örök boldogságba vigyen.

Nursiai Szent Benedek

Európa Fővédőszentje, Szent Benedek

Európa területének nagy részét meghódította a Római Birodalom. A leigázott népek kezdetben harcoltak önállóságukért, később azonban fejet hajtottak a hatalmas erőnek, és átvették annak politikai, kulturális és gazdasági rendszerét. Az első keresztény évezred elején hazánk nyugati, dunántúli része is ennek a birodalomnak volt része. Azonos és ma is időszerű jogrendszerük, kiváló útjaik, a közrendet és külső ellenségek elleni védelmet biztosító légióik, a rabszolgaságra épülő, de jól működő gazdaságuk, két hivatalos nyelvük: a latin és a görög ismeretében fél Európa, Közel-Kelet és Észak-Afrika minden területén könnyen boldogult minden alattvaló. A VI.század végén azonban a birodalom nyugati része összeomlott. A császárok Nagy Konstantin uralkodása óta a Boszporusz partján kiépített Constantinopolisban,(Konstantinápoly) éltek és uralkodtak. Az állandóan támadó barbár (borotválatlan, szakállas, műveletlen) nomád népek támadását visszaverni később már nem tudták, így azok megtelepedtek és a birodalom területén megjelentek az új közösségek, országok.480 körül Nursiában (Norcia) előkelő római családban született egy kisfiú. Szülei Benedictus (áldott, Benedek, Bence) névre kereszteltették. Szorgalmasan tanulta az összeomlott birodalom iskoláiban mindazt a magas fokú műveltséget, amit akkor még át lehetett menteni a birodalom területén kialakult új országokban. Lehetett volna tisztviselő. Ő azonban a még nem egészen keresztény régi és új népeket kívánta oktatni mind földi, mind égi tudományra. Belátta, hogy egyedül ez túl nagy feladat. Előbb Subiaco környékén remetéskedett, aztán saját elgondolása alapján egy új férfiközösséget, az első nyugati szerzetesi családot alapította meg a Cassino-hegyen. Kiirtották az erdőség egy részét. Ezen az irtáson építették az első nyugati monasterium-ot (monostor). Ebben laktak a szerzetesek, azok a férfiak, akik Istent és embereket kívántak szolgálni közösségben élve, tulajdon nélkül és állapotbeli tisztaságban. Élükön abbas (apát) állt, ő teljes joggal irányította monostor életét Benedek apát rendszabálya (regula) alapján. Ezt az állapotot önként lehetett vállalni, és ugyancsak önként letett fogadalommal kötelezték magukat a regula megtartására életük végéig. Benedek apát kettős alapot adott kolostorának: imádkozzál és dolgozzál. Az első feladatkör a közös ima. Éjfélkor felkeltek, kezükben égő gyertyával siettek az új napot megszentelni zsoltárokkal, szentírási olvasmányokkal és más könyörgésekkel. Egy órás közös ima után visszamehettek aludni. Négy óra körül újabb közös ima (Laudes, reggeli dicséretek), szentmise, 6-kor Prima, 9-kor Tertia, délben Sexta, 15-kor Nona. Ezeket kisebb imaóráknak nevezték, 10-15 percig tartottak. Alkonyatkor Vesperae (esti ima), 21-kor Completorium (befejezés). Utána alvás éjfélig. A szó szoros értelmében megszentelték a napot. A munka: mezőgazdasági termelés, a termés feldolgozása (élelmiszer, tímárság, szabóság, építészet,) Naponta sok kenyeret (1000-1300) ingyen osztottak a szegényeknek.A tudományos munka: fiatalok továbbképzése (gimnáziumi szint), önálló irodalom, könyv-tekercsek másolása. Amikor a monostor ellátása szerzetesi szinten elégséges volt, vállaltak új monostorépítést és működtetést. Így lassan mindenütt megjelentek, rangos mezőgazdaságot, állattenyésztést, ipart honosítottak meg Európa-szerte. A X. századtól ők tanították magyar őseinket, hogy a vándorélet után helyhez kötött, intenzív munkával biztosítsák népünk jólétét. Érthető, hogy VI. Pál pápa 1964.október 24-én Szent Benedeket Európa fővédőszentjének nyilvánította. Gazdasági síkon ugyan kevésbé érzékelhető a magas segítés szükségessége, de az emberélet megszentelése, testvéri támogatása, szegények és gazdagok életének nívóban közelítése kizárólag Isten, kereszténység szellemében lehetséges. Most Magyarországon arra kell kérnünk segítségét, hogy legalább földünket és vizünket védje meg, hogy a mienk maradjon. Amit pedig hozzá-nem-értéssel tönkretettek, Isten segítségével, munkásnapjaink megszentelésével újjáépítsük.

Évközi 14 hét szerda

Évközi 14 hét szerda

Ter 41, 55-57; 42, 5-7a. 17-24a; Mt. 10, 1-7

„Menjetek Józsefhez, s amit ő mond nektek, azt cselekedjétek!”

Előző nap megismerkedtünk Jákob-Izrael családjának kialakulásáról, és meggazdagodása utáni visszatéréséről szülőföldjére. Hozta tehát tizenegy fiát az üdvösség helyszínére. Kialakult a békés együttélés lehetősége bátyjával, Ézsauval is. Ma óriási ugrással megy tovább a történet. Mi egy kicsit ezt a közbülső életszakaszt is átelmélkedjük, hogy jobban megismerjük Isten gondolatait, és a magunk életében könnyebben elfogadjuk sorsunk alakulását. Ráchelnek az új szálláshelyen született még egy kisfia, Benjamin. Izrael nagyon örült neki, de fiaihoz való viszonya lényegében nem változott. Legjobban Józsefet szerette, mert igen okos volt és rendkívül jóindulatú. Szeretetét azzal is kimutatta József iránt, hogy tarka köntöst varratott neki. A többi idősebb testvér ezt zokon vette, irigyelték és áskálódtak ellene. Ez a testvérietlen magatartás odáig fajult, hogy egy alkalommal, amikor Józsefet apjuk messze legeltető bátyjai után küldte ellenőrzésre, összefogtak ellene és meg akarták ölni. Ebben az összeesküvésben nem mindegyik vett részt. Átmenetileg beledobták egy üres ciszternába. Amikor egyiptomi kereskedők jöttek arrafelé megegyeztek velük, és öccsüket eladták húsz ezüstpénzért rabszolgának. József nem értette a testvértelen gonoszságot, sírt, könyörgött, de nem kapott irgalmat, elvitték a kereskedők. Tarka köntösét állatvérbe mártva elküldték apjuknak azzal az üzenettel: a mezőn találtuk, úgy néztük, fiad köntöse. Izrael elhitte a mesét. Hosszú gyászban siratta kedvenc fiát. Nagy reményei vesztek el. Akkor még nem értette, hogy az áldásban szereplő megváltás előjelei játszódnak le előtte. József Jézus előképe. Ok nélkül gyűlölik mindkettőjüket. Eladják húsz, Jézust majd harminc ezüstért. Jákob hosszú időn keresztül nem tudta meg az igazságot, de végül annak is eljött az ideje. Egyiptomban Józsefet eladták a rabszolgapiacon. A fáraó magas rangú tisztviselője vette meg. Mezőn dolgoztatta, majd házába vitte munkairányítónak. Mivel okos és csínos férfiú volt, az eunuch gazda felesége bűnre csábította, majd József által elutasítva bevádolta, mint kerítőt. Börtönbe kerülve két rabtársa álmát megfejtve sorsukat előre megmondta. Ez idő alatt a fáraó udvari jósai nem tudták megfejteni a fáraó álmát Az álom hét kövér és hét sovány tehénről, szólt majd olyan búzaszárról, amelyen hét kövér kalász nőtt, s egy másikról, amelynek kalásza tiszta üres volt. Volt börtöntársa, aki pohárnoka volt a fáraónak, föleszmélt: az ő jó sorsát egy ifjú rabtárs mondta meg előre. A fáraó magához rendelte Józsefet, aki megfejtette a titkot: a birodalomnak lesz hét igen bő termő éve, majd utána hét évig semmi sem terem. Isten üzent, fel kell készülni rá. Okos és ügyes embert kell kinevezni, aki olcsón felvásárolja a bő termést, magtárakba gyűjti, aztán a halálos ínség idején jó pénzért kiméri. A fáraó bölcsen felkiáltott: Te leszel ez az ember és kinevezte alkirálynak. József pedig az ínség idején etette a kül- és belföldi éhezőket. Így kerültek oda a testvérei tízen, de Benjamin nélkül, mert apjuk nem engedte el. József testvéreit felismerve, próbának vetette őket alá, majd ingyen gabonával, úti eledellel ellátva hazaengedte őket. Ha visszajöttök, hozzátok el legkisebb testvéreteket, különben nem kaptok nálam mást, csak büntetést,- mondta nekik. A Megváltó bölcs, igaz és irgalmas ítélete sugárzott belőle.

Évközi 14 hét kedd

Évközi 14 hét kedd

Ter 32, 23-33; Mt 9, 32-38

„Ne Jákobnak nevezzenek ezen túl, hanem Izraelnek!”

Amikor Jákob hosszú történetének egy újabb epizódját olvastatja az Egyház a szentmisében, a mára kijelölt isteni üzenet előtt röviden nézzük meg, hogyan alakult ki Jákob tizenegy fiúgyermekes családja, amíg nagybátyjánál, Lábánnál szolgált annak két lányáért, azok szolgálóiért és bárányban kimért anyagi béréért. Fontos ismeretek és jól érzékeltetik az Istentől megáldott ember, az Úrtól megígért nagy nép közvetlen gyökerének kialakulását. Amikor Jákob Ézsau elől menekülve megérkezett édesanyja, Rebekka bátyjához, ő befogadta házába, és pásztorként alkalmazta. Lábán gazdag ember volt. Kicsit ravasz, de Jákobot sem ok nélkül nevezték el születésekor ezzel a névvel, ami csalót jelent. Jákob beállt a munkába. Megszerette nagybátyja kisebbik lányát, a nagyon szép Ráchelt. Feleségül is kérte. Nagybátyja szívesen adta lányát, de a kor szokása szerint meg kellett fizetni az árát. Hét évi borjtárkodásba került. Amikor a kiszabott idő letelt, megtörtént a házasságkötés. A fátyol mögött azonban az idősebb lány, Lea rejtőzött. Leát kis hibája miatt Jákob kevésbé szerette, nem őt választotta, ezért apósánál reklamált, aki arra a szokásjogra hivatkozott, hogy előbb az idősebb lánynak kell férjhez mennie. De sebaj, letelik a nászhét, megkapod Ráchelt is, és utólag érte is hét évig dolgozol. Jákob elfogadta az egyességet. Isten, termékennyé tette Leát, bezárta viszont Ráchel méhét. Akkor a férfiak elsősorban a házasságot családalapításnak tekintették. Jákob őrizte Ráchel felé szerelmét, de egyre jobban értékelte, hogy Lea három év alatt hat fiút szült neki. Később Ráchel is szült neki egy fiút, Józsefet, aki tehetsége miatt apja kedvence is lett, majd később Egyiptom alkirálya. Jákob tizenkettedik fia is Rácheltől született: Benjamin. A két feleség vetélkedett egymással, ezért Ráchel a szolgálója által kívánt gyermekhez jutni. Példáját nővére is követte, két-két fiút szültek a mellékfeleségek. Így alakult ki Jákob családja, és rajta keresztül kezdett beteljesülni Isten ígérete, amit Ábrahámnak adott: nagy néppé teszlek. Ők a zsidóság törzsalapítói. A másik álma Jákobnak az volt, hogy az áldásban neki biztosított szülőföldre ne szegény emberként kelljen visszatérnie. Az akkori birtok a lábas jószág, a nyáj volt. A tizennégy év eltelt, már bérért dolgozhatott. Apósa ügyeskedéseit a nyáj szaporulatánál ő hasonlóan fürge ésszel fordította a maga javára és nagyon meggazdagodott, és egy alkalmas időben családjával, pásztoraival és nyájaival megszökött apósától. Elérkezett szülőföldje határához, a Jabbok folyóhoz. Még hajnalhasadta előtt felkelt, átvitte mindenét a gázlón, három nyájat előre küldött, hogy bátyját, Ézsaut kiengesztelje, aztán visszament a Jabbok túlpartjára. Ott újra megjelent neki Isten. Birkóznia kellett hajnalig. Így akarta Isten meggyőzni, hogy bírni fogja a további küzdelmeket is az ígéret földjén, mert mellette lesz, segíti küldetése teljesítésében. Ugyanúgy kapja majd a Gondviseléstől az irányítást és a szükséges kegyelmeket a történelem során a tizenkét fiúból sarjadt komoly nép. Ezért adja a Jákob név helyett az Izrael nevet: Istennel küzdő. Ezért hangsúlyozzák a mostani leszármazottak, hogy ők Ábrahám utódai, de egészen pontosan izraeliták, mert Ézsau utódai nem örökölték a meghatározó áldást, az Isten népe igazi, nagy örökségét.

Évközi 14. hét Hétfő

Évközi 14. hét Hétfő

Ter 28,10-22a; Mt 9,18-26

„Fogott tehát egy ott heverő követ, a feje alá tette, és elaludt azon a helyen”

Jákobnak menekülnie kellett apja házából. Bátyja, Ézsau szörnyű haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy öccse megfosztotta az elsőszülöttségi áldástól, és minden kegyelemtől, amelyet az jelentett volna számára. Kesergését sajnálta apja, de visszavonni Isten áldását nem lehetett. Fia könyörgött: „Nem tartottál fönn nekem valami áldást? Izsák azt felelte: Uraddá tettem őt, minden testvérét az ő szolgálata alá vetettem, gabonával és borral őt láttam el. Ezek után mit tehetnék még veled, fiam? Ézsau megkérdezte apját: Csak ez az egy áldásod van, atyám? Könyörgöm, áldj meg engem is! Mivel nagyon jajgatott és sírt, Izsák megszánta és azt mondta neki: A zsíros földektől távol lesz lakásod, és távol az ég fentről jövő harmatától. Kardod által fogsz élni, s szolgálsz az öcsédnek, de eljön az idő, mikor nekifeszülsz, s lerázod igáját nyakadról”. (Ter 27, 26-40) Izsák ezekről valószínűleg semmit sem tudott. Viszont ismerte bátyja erőszakos természetét, ezért édesanyja útravalójával kezében elmenekült az ő bátyjához, Lábánhoz. A fiatalabbik volt otthon, nem járt vadászni, mint a bátyja, aki kóborlásai közt kénytelen volt a szabadban éjszakázni. Valami sziklás területre ért, amikor bealkonyodott. Fáradt is volt, félt is, hogy Ézsau követi és végez vele. Ebben a lelkiállapotban még nem merte komolyan venni az áldás ígéreteit, de azért bizalommal tekintett körül a sivár helyen. A megszokott puha párna helyett egy hosszúkás követ fektetett le a földre vánkosnak. Elaludt. Isten meg akarta nyugtatni áldásának birtokosát, hogy az ő oltalma veszi körül, nincsen egyedül, elhagyatottan, ezért tárta fel az egyszerű pusztai embernek érthető módon a föld és az ég kapcsolatát. A létra ugyan csak a padlásig szokott érni akkoriban, most azonban támasz nélkül felért az égig. Tele volt le s följáró angyallal. Rokonlelkek, gondolhatta megnyugodva. Vigyáznak rám. De a legnagyobb meglepetése az volt, hogy a mindenható, örökkön élő Isten, aki nagyapjának sokszor megjelent emberalakban, íme a létra tetején könyököl, és nagyon barátságosan szól hozzá: „Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsáknak Istene! A földet, amelyen alszol, neked és utódaidnak fogom adni. Annyi utódod lesz, mint a föld porszeme. Nem hagylak el, amíg nem teljesítem mindazt, amit mondtam” (13-15) Milyen csodálatosan figyelmes a mi Istenünk! Nemcsak a jövő leírhatatlanul nagy kegyeit adja, hanem megszeppenten menekülő választottját közvetlenül körülveszi angyalainak tömegével, sőt saját jelenlétének átélésével is. Másnap reggel felébredve nem egy tűnő álomkép emléke örvendezteti, hanem a legnagyszerűbb valóság. Isten valóban olyan, amilyennek nagyapja leírta neki gyerekkorában. Nem élettelen bábu, mint a pogányok bálványai, hanem élő, csodálatosan szép és mindenható. Ad is gyorsan egy új nevet ennek a gyönyörű helynek: Bétel: Isten háza. A mai ember tagadja, vagy kineveti a földön túli világ gondolatát is. Isten Jézus által sokféle részletkérdést is f elfedett nekünk, amelyek pontosabban érzékeltetik a túlvilágot, mégis bele kell nyugodnunk, hogy a szem nem látta, fül nem hallotta állapot, hely is, amelyet Isten készített az Őt szeretőknek.(1Kor 2, 9) Van, és vár ránk is az örök örömök helye.

ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP

ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP

Iz 66, 10-14c; Gal 6,14-1;Lk 10,1-12.17-20

Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek”

Jeruzsálem Dávid király óta a zsidók fővárosa volt, amíg el nem vesztették önállóságukat. Nabukodonozor babiloni király katonái hosszú ostrom után elfoglalták, földig rombolták házait is, templomát is. Népét rabszíjra fűzve hajtották gyalog a Tigris és Eufrátesz folyók síkságán épült Babilonba és környékére. Hetven évig ették ott a rabság keserű kenyerét. Izajás próféta ennek a fogságnak végére szánta a vigasztalás gyönyörű üzenetét: „Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek! Örüljetek és vigadjatok, akik gyászoltatok miatta” (10) „Mert azt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot, és mint kiáradt patakot, a nemzetek dicsőségét. Tejjel táplálnak, karjukon hordoznak, és térdükön becéznek titeket.” (12) Ez a csodálatos üzenet egykor a zsidók újjá épülő fővárosának szólt. Mióta azonban ott halt iszonyatos kereszthalált Isten egyszülött, emberré lett Fia, azóta Istennek más üzenete van: „Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből, mint a férjének fölékesített menyasszonyt” (Jel 21, 2) Ez az új város, pedig nem más, mint a nagy üldözések, a sátáni gonoszság karmaiból kiszabadult Egyház, amelyben örök béke és boldogság lakik. Ide tartozunk majd mi, magyarok is. Ez Istennek mára szóló öröm-üzenete. Szent Páltól is érkezik öröm-szózat „Sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten igaz Izraelének. Ezután senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert Jézus jegyeit viselem testemen”. (Gal 6, 15-17) Szent Pálhoz hasonlóan mi is keresztények vagyunk, az Ő halálának érdemeiből lettünk Isten gyermekei. Mi is elmondhatjuk nyugodt lelkiismerettel: „Nem akarok mással dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot és engem is a világnak” (14) Mások nem akarnak visszaemlékezni, mennyit harcolt és szenvedett a magyar nép Európa keresztény országainak védelmében, majd a hála helyett kapott rettenetes sebeiben, de mi magunk legyünk tisztában azzal, hogy ez Jézus keresztjének cipelése. Reméljük, elközelget hozzánk is ez az élmény: Dicsekedhetünk Isten és emberek előtt, amikor ránk virrad Urunk irgalmának napja. „Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott”(Lk 10, 1) „a hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. Uram, mondták, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk. Ő így válaszolt: Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek, semmisem fog ártani nektek” (18-19) a hetvenkét tanítvány utódai mi, egyszerű papok vagyunk. Örömmel nézünk vissza az elémúlt évtizedekre: üldöztek, gyaláztak, ahonnan lehetett, kiszorítottak. Túléltük. Örülünk neki, hogy volt sok küzdelmünk, és nem tört össze bennünk a küldetés-tudat. Elfogadjuk Urunk ajánlatát: „Annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben”. (20) De úgy érzem a mai szentírási üzenetekből, hogy részünk lesz a krisztusi élményben, amikor a sátán és csatlósai bukása után ujjongva köszönthetjük közösen az új Jeruzsálemet.

Évközi 13. hét szombat

Évközi 13. hét szombat

Máté, miután Jézus elhívta jól jövedelmező állásából, a vámszedés és pénzváltás világából, meghívta Jézust asztalához.

A gazdag pénzember előtt kinyílt a régen várt Messiás tanítványi köre. Jézus nem volt gazdag. Mindenki tudta róla, hogy harminc éves koráig építőiparos volt. Sokat kellett dolgoznia és akkor még nem ismerték a nehéz munkát követelő iparos mesterség társadalmi megbecsültségét, de azt a meggyőződést sem, amit gyerekoromban így fogalmaztak már meg: aki sokat dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni. A harminc éves házépítő pedig nem is akart pénzt keresni. Amit követőinek is ajánlott: „Amint mentek az úton, valaki megszólította: Követlek, bárhová mész is. Jézus azonban ezt mondta: A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania. Egy másikat felszólított: Kövess engem! Az így válaszolt: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat. Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat – mondta neki -, te meg menj és hirdesd az Isten országát. Egy harmadik ezt mondta neki: Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam családomtól. Jézus így válaszolt: Aki az eke szarvára teszi kezét és hátra felé néz, nem alkalmas az Isten országára”. (Lk 9,57-62) Most pedig elfogadja az Úr a gazdag Máté azonnali jelentkezését az apostoli életre, aztán a meghívott apostol a Mestert és jó barátait, eddigi munkatársait is meghívja egy komoly lakomára. A kemény böjtöket is vállaló farizeusok erre odamentek a tanítványaihoz és megkérdezték: „Miért eszik Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel? Jézus meghallotta és így válaszolt: Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket”. (Mt 9,11-13) Amikor János tanítványai látták, hogy finom falatokat esznek Jézus és tanítványai megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid ellenben nem böjtölnek? Jézus így felelt: Hát búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a vőlegényt, akkor majd böjtölnek”(14-15) Hamarosan bekövetkezik az utolsó vacsora, az Olajfák hegyi letartóztatása az ártatlan Üdvözítőnek, és akkor megkezdődik a magukra maradt tanítványok hosszú böjtje. Az Újszövetségnek más a lényege, mint az Ószövetségnek. Nem a Sínai hegyen, hanem Jeruzsálemben kötötte a Második Isteni Személy. Nem állatok vérével köttetett, hanem Jézus főpapi vérével. Nem egy néppel kötötte az Úr, hanem a világ összes nemzetével, ahogyan a megváltás idejének kezdetén Isten áldása szólt Ábrahámra: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége"