BOLDOG JORDÁN MAI

JORDÁN MAI 

(1866-1922)

 
Westfalia egyik községében született szegény, de vallásos és munkás szülőktől. Akkori nevén Henrik, egyszerű munkásként élt 29 éves koráig, amikor, 1895-ben belépett a Ferenc-rendbe és mint dolgozó testvér, több kolostorban tevékenykedett. Utolsó 15 évét a dortmundi kolostorban töltötte, itt bontakozott ki igazán életszentsége. Aki csak közel került hozzá, úgy ismerte, mint csendes, rendkívül lelkiismeretes, szolgálatkész és alázatos testvért, aki szeretett visszavonultan az imának élni. A misztikusok benső életét élte, amit kívülről alig lehetett észrevenni. Szentáldozásai után szeméből mennyei boldogság sugárzott. Mindig alárendelt szerepet vállalt. Ezt az alázatosságot a Szűzanya példájából merítette, s többször emlegette, sajnálja, hogy a lorettói litániából kimaradt a megszólítás: „Alázatos Szuz, könyörögj érettünk!” Felebaráti szeretetét jellemezte, hogy senki, aki érintkezett vele, nem emlékszik arra, hogy szóval vagy tettel a szeretetet megsértette volna. Mindig azon volt, hogy szeretetszolgálatot tegyen másoknak. Különösen szeretett a szentmisénél az oltárnál szolgálni. Amellett ferences vidámság töltötte el egész lényét. Hogy mennyi jót tett, imádkozott, engesztelt életében a bűnösökért, csak Isten tudja. Amikor közel volt halála órája, azt mondta gyóntatóatyjának: „Most a mennybe megyek.” Hogy valóban oda ment, bizonyítják a rendkívüli imameghallgatások, amelyek oly sokfélék, hogy „dortmundi Szent Antalnak” nevezik. Sok tisztelője reméli, hogy az Egyház, belátható időn belül a boldogok sorába iktatja. Boldoggá avatási pere megindult.
„A különféle életformákban és hivatásokban ugyanazt az életszentséget ápolják mindazok, akiket Isten Lelke sürget, és engedelmeskedve az Atya szavának, lélekben és igazságban imádva az Atyaistent - követik a szegény; alázatos és keresztjét hordozó Krisztust, hogy részesei lehessenek az ő dicsőségnek.”
A II. Vatikáni Zsinat konstitúciója az Egyházról 41.

Imádság:

Istenünk, te boldog emlékű Jordán testvért nekünk az alázat és a szeretet példájaként adtad. Add, hogy erényeit kövessük, és a szeretet útján örvendező szívvel mi is előbbre jussunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Francisco de Osuna: 8./A Ne légy olyan, mint a leprás Simon,aki nem úgy gondolkodott az életről, mint ő

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

8./A Ne légy olyan, mint a leprás Simon,aki nem úgy gondolkodott az életről, mint ő; emlékezz, hogy Isten titkosan működik azok szívében, akik hozzá térnek.

Amikor Hanna, Sámuel anyja, a templomban sírdogált, Héli kigúnyolta őt, méltatlannak tartva viselkedését, de Hanna alázata győzedelmeskedett, és rövid, de szívből jövő imádsága hatásosabb volt, mint mindazok az évek, amiket az öreg Héli a templomban elvesztegetett, ami átkot von rá és mindazokra, akiket tanítania kellett volna. A nyilvános bűnös távol állt az oltártól és a szemét se merte az égre emelni mégis – tudjuk – Isten látta őt, közeledett hozzá, és közelségével megigazulttá tette, úgyhogy megigazultan tért haza. A farizeussal ezt nem tette meg, mert bár ő sokáig ott volt a templomban hálaadást végezve, Isten látta, hogy szavai nem őszinték. Napról napra Isten nemcsak visszafogadja a bűnbánó bűnöst, hanem megosztja vele a belső lakomát is, megengedi neki, hogy élvezze a szemlélődés örömét, és sok asszony követi őt Galileából a békés, összeszedett imádság lelki Jeruzsálemébe. Ő pedig fogadja azokat, akik odamennek hozzá, és azokat, akiket ő maga hív oda magához sugallatával és szeretettel kéri őket, hogy hívják be őt szívük titkos szobáiba. Látjuk ezt Zakeus és Szent Máté esetében, akikkel az Úr meghívatta magát, és én tapasztalatból tudom, hogy Isten továbbra is így működik. Tudjuk azt is, hogy a Szentlélek nemcsak az apostolok fölött imádkozott, hanem az egész ház fölött, ami az egyetemes Egyház képe, ahol minden keresztény hívő részesül az Úr kegyelmében. Ezért is kérdezi Szent Bernát: "Vajon Isten csak a magányosak Istene? Nem, kétségkívül ő mindenki Istene, mert mindenkin megkönyörül, és semmit nem utál abból, amit alkotott. Azt képzeljétek el, hogy ő mindenütt jól érzi magát, kivéve a ti jelenlétetekben, és ezért keményebben ítéljetek magatok fölött, mint mások fölött." Gerson, a legkeresztényibb doktor, aki legalább olyan szent volt, mint amilyen tudós, népnyelven írta meg egész könyvét, A szemlélődés hegyét, hogy mindenkivel megismertesse az összeszedett imádságot, és bár a művet néhány nővérének ajánlotta, nemcsak a szerzetesekhez akart szólni, mert a világiakat is szerette volna, ha felmennek a szemlélődés hegyére, nemcsak a szerzetesek. Ahogy Gerson, én sem csak a klauzúrában élőkhöz akarok szólni ebben a műben, hanem mindenkihez, és főleg azokhoz, akik a világban élnek, mert tudom, hogy sokan vannak, akik vágyakoznak a jó után és nem a készség hiányzik belőlük, hanem a szükséges oktatás, hogy Istenhez belső imádságban járuljanak. A prédikátorok annyira el vannak foglalva a bűnök ostorozásával, hogy erről alig beszélnek; persze most ne gondold, hogy kritizálom őket, hogy olyan kevés tanácsot adnak az imádságról – bár az imádság a jó keresztény ember egyetlen menedéke, ha bajban van – de vannak némelyek, akik ha beszélnek is az imádságról, olyan bonyolultan és olyan kenetteljesen teszik, hogy inkább elriasztanak mindenkit, nem hogy vonzalmat ébresztenének a szívekben. Nincs semmi, amit a Szentírás annyira-lelkünkre kötve, vagy amit a szentek jobban követtek volna, és tanításaikban jobban ajánlanának, mint az imádság, és mi mégis annyira eltorzítjuk és kifacsarjuk, hogy még azokat is elítéljük, akik imádkozni tanítanak minket. Az egészből azt vonhatjuk le, hogy senki, még a házas emberek se utasítsák el az imádságot. Ha férj és feleség szeretné gyakorolni az imádságot és annak szentelik magukat, először azt nézzék meg, hogy megfelel-e nekik, és aztán, ahogy az apostol mondja, egy ideig tartózkodjanak a házasélettől, hogy az imádságnak szenteljék magukat, ami – ahogy a kommentár mondja – Istenhez emeli a lelket, és amiből senki sincs kizárva. (I. fejezet)
Az áhítat szelleme a szerzetesrendek fő alapzata
Már csak az maradt hátra, hogy leírjuk, milyen ember legyen a tanító, mert ő a kulcs mindenhez, amit kifejtettünk, és általában a kulcs az összes szerzetesrendhez az egyetemes Egyházban. Semmi kétség, a jó tanítók rendszerint jó tanítványokat nevelnek, akik az idősebbek helyébe lépnek halálukkor és így megtöltik a szerzetesrendeket. Utódaiknak ügyelniük kell arra, hogy a novíciusokat úgy oktassák, ahogy őket magukat is oktatták egykor, és így hasonlóvá váljanak elődeikhez. Mivel egy nap majd ezek a novíciusok fogják vezetni a rendet, és igazából már most ők alkotják azt, logikus, hogy az elöljárók legfontosabb ügye az legyen, hogy a novíciusoknak meg legyen tanítva a szerzetesség lényege és veleje: vagyis hogy birtokolják az Úr Lelkét és az ő szent működését szívükben, és hogy hogyan imádkozzanak hozzá tiszta szívvel. Ez az, amire a világon minden szerzetesnek vágyakoznia kell, és emiatt hozták létre a szerzetesrendeket, mert e cél nélkül a többi cél csak hiábavalóság. Ha nincs biztos alap, az épület nem marad meg. Mivelhogy az áhítat szelleme a szerzetesrendek fő alapzata, ezért ennek a tanítói, akik a novíciusok oktatásával vannak megbízva, tényleg a ház megalapozói és állandóan építenek az alapra. Megalapozzák és megtartják a rendet, amikor újból felépítik azokban, akik majd később másokban fogják felépíteni a mestereiktől kapott utasítások szerint. Azért mondom ezt, hogy az építők felismerjék a felelősségüket, sőt, mi több, magukra vállalják a feladatot, hogy kijelöljenek másokat a tanításra, és teljes óvatossággal járjanak el ebben a dologban, mint ami életfontosságú a szerzetesrendek számára és egész állapotuk ezen múlik. Miután sokat gondolkoztam ezen a kötelességen, arra jutottam, hogy a legnagyobb óvatosságot és figyelmet igénylő feladat a novícius szívének irányítása. Ebben rejlik a siker vagy kudarc legnagyobb lehetősége, és az összeszedett imádság jó vagy rossz tanításának messzemenőbb következményei vannak, mint bármi más feladatnak. Legtöbbször, amikor egy elöljáró hibázik, a helyzetet hamar orvosolni lehet, mert annyian vannak, akik a hibára rá tudnak mutatni, és azután egy szerzetesrendben az emberek nem túl gyorsan követik a hibákat, az összeszedett imában viszont aligha lehet valamit kijavítani, amit a legelején elhibázott valaki. Ha nincs, aki azt mondja, hogy ne így csináld, akkor továbbra is rosszul fogsz viselkedni az adott helyzetben, mert akinek tanácsot kellene adnia, maga sem ért hozzá jobban, mint mások. Ráadásul, ha ebben elvéted az irányt, az eredményromboló, mert nem elég, hogy valami egyszerűen mentes legyen a bűntől, hanem makulátlanul erényesnek is kell lennie, máskülönben a szerzetesrendek olyanok lennének, mint bármely más szervezet, ami az erkölcsi valószínűségre vagy a helyes ítéletre épül, de hát ez volt az alap már az előtt is, hogy beléptél volna a rendbe, ezért egy szerzetesrendhez több kell. (V. fejezet)

Szent Péter apostol székfoglalása

Szent Péter apostol székfoglalása

1Pét 5,1-4; Mt 16,13-19

„mint elöljárótársuk és Krisztus szenvedésének tanúja és az ő dicsőségének is részese”

Jézus Atyja útmutatása szerint Szent Pétert szemelte ki, hogy Egyházának legfőbb pásztora, Jézus Krisztus helytartója legyen. Amikor Jakab és János apostolok édesanyjuk közvetítésével azt kérték az Úrtól, hogy Jézus országában ők ketten legyenek a főminiszterek, akik Jézus mellett ülnek jobb és baloldalon, Jézus kereken kijelentette, hogy ezt a kérést nem ő dönti el, ezt az Atyaisten saját maga adományozza (Mt 20,20-23) a két apostolnak ezt már korábban is meg kellett volna érteniük, amikor Péter felelt Jézus kérdésére. „És ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus azt felelte neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyben van. És mondom neked: Te Péter (szikla) vagy és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a menyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is”. (Mt 16,15-19) Jézusnak ekkor még nem volt Egyháza. Az Isten fiait majd a halálával fogja egybegyűjteni (congrego> ekkaleo> ekklészia> Egyház). „Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik! Ezt pedig nem magától mondta, hanem főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a (zsidó)nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse”. (Jn 11,49-52) Az összegyűjtést Jézus kereszthalálával vitte végbe. Ezért mondják az egyházatyák, hogy Jézus oldalából a lándzsadöfés nyomán született meg az Egyház, és a szentségek, a kegyelemeszközök, amelyekkel Jézus a világ minden nemzetéből összegyűjtött embereket Isten gyermekeinek új és örök Egyházában egyesíti. Péter akkor még nem volt szikla. Megrendült a félelemtől, megtagadta Krisztusát. Feltámadt Ura ezt a három tagadást három szeretet-nyilatkozattal visszavontnak tekinti, rábízza ténylegesen összes hívének vezetését. Ettől kezdve Péter Jézus helytartója. Halálával pedig ez a hűség örök pecsétet kap (Jn 21,19) Ma ezt a titkot ünnepeljük: Péter tanítószékének, katedrájának hívjuk ezt a tanításban, kegyelemosztásban kifejeződő krisztusi megbízatást. Péter tanítószéke először Jeruzsálemben állt, aztán Péterrel együtt áttelepült rövid időre a Szíriai Antióchiába, majd végül és örökre Rómába. Pár évszázad múlva fogalmazta meg világosan egy egyházatya: „Ubi Petrus, ibi Ecclesia” Ahol Péter van, ott van az Egyház. Nagyon fontos tudnunk, hogy mi azt az egyházat nevezzük Egyházunknak, amelyet az Atya jelölt meg és szentesített Jézus szavaival: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta”.Egy az Atya, egy a Krisztus, egy halála volt, és egy Egyháza van. 

TREJAI Boldog PÉTER

TREJAI Boldog PÉTER

 áldozópap 

(kb. 1225-1304)

A Marche tartomány Treja nevu helységében vallásos szüloktol született. Monticelli-nek is nevezik. Gyermekkoráról fennmaradt egy sokatmondó esemény: Azt kérdezték tole: Mi akarsz lenni? „Szent akarok lenni” - válaszolta. S valóban az is lett. Szent Ferenc rendjébe lépve a fogadalmak letétele után nagy elorehaladást tett az életszentségben és a tanulmányokban. Pappá szentelése után nagy buzgósággal munkálkodott mások üdvösségén. Az anconai rendtartomány Forano-i kolostorában együtt lakott Offidai Konrád testvérrel, akivel meleg baráti kapcsolatba került. A Fioretti 42. fejezete beszámol róla, hogy tanúja volt a jelenésnek melyben Szuz Mária a kisded Jézust Konrád karjaiba tette. O is érezte ekkor ugyanazt a lelki örömet, amit barátja érzett. Konrád titoktartást kért tole, amit o meg is ígért. „Attól a naptól kezdve oly nagy szeretet fuzte oket össze, mintha mindenben egy szív és egy lélek lettek: volna. Meg is egyeztek abban, hogy bármilyen ajándékával lepi meg oket Isten végtelen jósága, kölcsönös bizalommal beszámolnak róla egymásnak… Konrád és Péter a markai tartomány fénylo csillagai.” Egy másik fejezetben (44.) olvassuk, hogy egy alkalommal Péter testvérnek egyszerre jelent meg a Boldogságos Szuz Szent János apostollal és Szent Ferenccel. Pétert már rég foglalkoztatta a kérdés: vajon ki érzett nagyobb fájdalmat a három szent közül Krisztus kínszenvedése fölött. Most megkapta a választ Szent Jánostól: „Krisztus Anyja és én éreztünk minden teremtménynél mélyebb fájdalmat, de utánunk Szent Ferenc.” (Híres festok e látomás nyomán festették meg a kereszt alatt Szuz Máriát Szent Jánossal és Ferenccel. Így Giotto, Fra Angelico.) Egyszer az anconai kolostor gvárdiánja szemtanúja volt annak, amikor Péter a templomban a feszület elott imádkozott és közben 2-3 méter magasságba emelkedett. Szent Mihályt is nagyon tisztelte, az o közbenjárására sok kegyelemben részesült. Hosszú, érdemekben gazdag élete 1304- ben ért véget. VI. Piusz avatta boldoggá.

Szent Ferenc intelme:

„Boldog a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsoítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyunek és megvetésre méltónak tartják. Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet.”

(Péter magát nagy bunösnek tartotta.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Péter lelkét mennyei kegyelmekkel halmoztad el. Add,
hogy a földön pártfogását tapasztaljuk, a mennyben pedig társaságának örvendhessünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Francisco de Osuna: 8. Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

8. Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj.

Harás maestros a todos, y amándolos, huye az uno.

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megtanulja ezt az imádságot
A szent próféta kifejti a fő okot a sok közül, ami miatt a szemlélődő embert egy sashoz hasonlíthatjuk: "Olyan, mint a sas, mert fiókáit repülésre bíztatja, gyakran fölöttük repül kiterjesztett szárnnyal" Nem helyes, hogy aki tudja, hogyan kell elérni a szemlélődés szárnyaló magasságait és ott fészket rakni, az megfeledkezzen a lent maradókról. Inkább bíztatnia kell minket, hogy mi is repüljünk, és ha tudunk és szeretnénk repülni, akkor helyes, ha kiterjeszti fölöttünk szárnyait és tanít minket a szárnyalás művészetére. És ha egy lecke nem elég, adjon nekünk többet, főleg mert az újoncnak jó képzés kell, ha repülésre szánja rá magát a szédítő magasságokban, ahol a szemlélődő oly magasan szárnyal, hogy már önmagát is elveszíti szem elől, mint aki azt írta magáról, hogy "testben-e vagy testetlenül, nem tudom" Mint a sas madár: a szemlélődőnek bíztatnia kell másokat, hogy szárnyaljanak a hegycsúcsokra, és olyan gondosan kell tanítgatnia őket, mint ahogy a madár tanítja fiókáit, mikor látja, hogy már készek a repülésre. Bíztassa őket és repüljön felettük: vagyis szóval és példával egyaránt tanítson, mert nem elég szóval noszogatni, mikor a tett, ami sokkal beszédesebb, hiányzik. Lebegjen ott fölöttük: mert úgy illik, hogy a mester múlja felül a tanítványt, és nem fordítva, és előrerepüljön az imádságban, kiesdve Annak segítségét, aki felé mindannyian repülünk. Így tanít meg sokakat a repülés művészetére, amire mindannyiunknak vágyakoznunk és minden erőnkkel törekednünk kell: Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj. Mivel a betű két dolgot jelent, magyarázatunkat is két részre osztjuk. A betű első jelentése, hogy jó szóval és példával mindenkit mesterré tegyünk, adjuk át másnak az összeszedett ima művészetét, ha mi már megtanultuk, és nagyon szeressük tanítványainkat, hogy mind együtt siessünk ahhoz az Egyhez, aki a legfőbb tanító a mennyben. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy nem szabad minden időnket a külső tanítására fordítani, elhagyva a belső, titkos iskolát, ahol Isten tanítja a lelket, mert ha így tennénk, botcsinálta tanítók lennénk, akik amint úgy-ahogy elsajátítottak egy tárgyat, otthagyják a saját tanulmányaikat mások kedvéért, és ezért többé nem tanulnak tovább. Ehelyett mások tanítása közben mi magunk is szüntelenül repüljünk az összeszedett ima állandó tanulásában, ahol egyre magasztosabb dolgok várnak ránk. A betű második jelentése arra inti az összeszedett ima minden gyakorlóját, hogy mindenkitől tanuljon, mindenkit tekintsen mesterének valamilyen adott dologban vagy utánzásra méltó erényben. Minden egyéb dologban pedig szakadj el mindenkitől, bár szeresd továbbra is őket, és gyorsan szaladj ahhoz az Egyhez, akit mesterednek választasz, hogy ezt az utat tanítsa neked. Ne tárgyalj meg mindenféle dolgot bárkivel, hanem csak azt a jót kövesd, amit meglátsz bennük, és továbbra is szeresd őket. Ezért mondom, hogy az Egyhez menekülj, mert amikor valakihez menekülünk, azt reméljük, hogy megvéd, segít, szeret és dédelget minket. Én főleg azért szántam rá magamat ennek a könyvnek a megírására, hogy mindenkit tájékoztassak az összeszedett ima áhítatgyakorlatáról, és azért vettem be ebbe a betűbe a "mindenki" szót, hogy ezzel is megmutassam, hogy nem szabad válogatni, hanem mindenkit tanítani kell, aki szeretné tudni, hogyan járuljon a mindenség Urához, aki maga is azt kívánja, hogy mindenki szeresse és neki szolgáljon. Meg van írva, hogy az édes, fölöttébb ízletes bölcsesség kiáltó szóval hívja az embereket, nemcsak a magas hegyeken, hanem a városkapuknál és a piactereken is, ahol finom illatát árasztja. Vannak azonban némelyek, akik nem osztják a hitet, hogy bűnbe keveredett, testi örömöknek hódoló és világi ügyekben elmerülő emberek is gyakorolhatnának egy ilyen kiváló áhítatgyakorlatot, és még olyat is mondanak, hogy a házas ember aligha gondolhat Istenre. Az ilyen bírálóknak hadd mondjam, hogy én mindenkinek írok és mindenkinek tanácsolom ezt a gyakorlatot, akik tisztelik Isten parancsait, bárki legyen is az, és akik megszegik parancsait, azokat emlékeztetem a kötelességeikre. Ha hallgatnak rám, akkor az a jól megfontolt tanácsom, hogy folytassák az imádságot, szakadjanak el mindattól, ami köztük és Isten közé ékelődik, és betartva Isten szent parancsait éljenek úgy, hogy ne legyen a szívükben neheztelés, mert az üdvösségüket mindenestül itt találják meg. Az élet parancsainak hívjuk ezeket, mert élesztgetik lelkünket és alakítják a tökéletes szeretet szerint, Isten előtt kedvesebbé és minden javakra méltóbbakká teszik azt. Ha valaki azzal érvel, hogy Szent Jeromos mondja: a Szentlélek kegyelme nem érinti meg a próféta szívét a házas állapotban, én ezt elhiszem, a mi célunk viszont nem az, hogy ezzel az áhítatgyakorlattal prófétákká legyünk, hanem istenszeretőkké, és kétségtelenül a házas ember is elérheti ezt, anélkül, hogy próféta lenne. Igazából, ha a házasság megfelelő életállapot egy ember számára, mint ahogy sokak számára az, akkor Isten nagyon is méltónak fogja találni őt áhítatáért, és a házas emberektől semmilyen áhítatgyakorlatot nem szabad elvitatni, ha magukénak érzik és szeretnék azt végezni. Bár Szent Jeromos azt mondta, hogy a Szentlélek nem érinti meg a házas embereket a prófétálás ajándékával, attól még lehet, hogy megérinti őket később, miután az imádságnak szentelték magukat. Nincs az a hívő keresztény, aki kétségbe vonhatná szavaimat, hacsak nem akar eretnek lenni az illető; az ugyanis eretnekség, ha tagadjuk a házasság szentségét, amelyben – tanítja az Anyaszentegyház – Isten a kegyelmét adja azoknak, akik méltóan vették föl a szentséget. A házasságot azért nevezik szentségnek, mert jele a belső kegyelemnek, amiben a pár részesül. A házasság szentségét nem Szent Domonkos vagy Szent Ferenc vagy Szent Péter alapította, hanem maga Isten az örök Atya szavai által a paradicsomban; és jóváhagyta azt az ő szent Fia is a kánai menyegzőn Galileában, ahol első csodájával örömet derített a lakodalmas vendégek szívére; továbbá megerősíti a Szentlélek, amikor kegyelmet áraszt azokra, akik a szentséget halálos bűntől mentesen fölveszik. Aki megtartja Isten szent parancsait és hűséges a házasság szentségéhez, azt semmiképpen nem szabad lebeszélni a szemlélődésről, ha gyakorolni akarja, sőt segíteni kell. Aki azt tanácsolja a házas embereknek, hogy ne imádkozzanak, az nem kevésbé komoly bűnt követ el, mint aki megtiltja nekik, hogy szerzetbe lépjenek, és az a lel kivezető, akit csak a visszatartás szándéka vezet, tudatlanságban jár el, márpedig a tudatlanság nem menti a bűnt. Manapság némelyek olyanok, mint akiket az Úr megfeddett, amikor távol akarták tartani tőle a kisgyermekeket, akik odaszaladtak Urunkhoz az utcán: "Engedjétek hozzám jönni a kicsinyeket, ne akadályozzátok őket." Kétségtelen, hogy az Úr úgy jár az utcákon és tereken, hogy egészen különleges embereket talál meg szent sugallataival, és nem elégszik meg azokkal, akik klauzúrában élnek, hanem más barátokat is akar. Szent Gergely írja az Énekek Énekét kommentálva: "Mi, akik elzárva élünk, lélekben ki kellene, hogy menjünk az utcára, ahogy a menyasszony". Ezt akkor tesszük meg, ha van bennünk elég alázat, és utánozzuk a világi emberekben azokat az egészen sajátos erényeket, amelyek által Isten bennük lakik. Van, akinek az a szakasz okoz nehézséget, ahol meg kell kövezni az állatokat, ha a hegyhez közelítenek. Nagyon helytelenül magyarázzák ezt a szakaszt, a maguk céljai szerint, és elfelejtik, hogy ugyanabban a fejezetben van egy parancs, miszerint a papot vagy embert is meg kell kövezni, ha közelít. Ez a hibás értelmezés átment a szentírási tekintélyek írásaiba és a szentek mondásaiba, miszerint világi embereket nem kell oktatni a belső imádságra. Betűnk ellene mond ennek a tanításnak, és int mindenkit, aki arra ajándékot kapott, hogy azt köteles közölni minden keresztény hívővel, aki gyakorolni kívánja ezt a szent gyakorlatot. Nem hiszem, hogy bármelyik szent vagy bármelyik igazi szentírási tekintély megtiltaná ezt, sőt, úgy gondolom, hogy Szent Pál a leveleiben semmit nem hangsúlyoz annyira, mint hogy imádságra bátorítsa a keresztényeket, hogy engedjenek az isteni dolgok utáni szent vágyakozásnak; üdvözítő Krisztusunk pedig a szegény szamariai asszonynak tanította, hogy lélekben imádkozzon, mint Isten igazi imádója, és bíztatta, hogy kérjen élő vizet, ami az a Lélek, amit minden hívő megkap.

Évközi 6. hét Péntek

Évközi 6. hét Péntek

Jak 2,14-24.26; Mk 8,34-39

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát”

Jézus messiási létének kinyilatkoztatása után nyíltan beszélt arról, hogy szenvednie kell az emberiségért. Mindazt, amit a próféták megjövendöltek a Messiásról, be kell teljesítenie. Amikor Péter erről megpróbálta „lebeszélni”(33) megdorgálta őt, jelezve, hogy Isten akaratát minden áron teljesítenie kell. A mai evangéliumi részlet továbbfűzi a gondolatsort. Az előzmények után magához hívta tanítványaival együtt, az ember sokaságot és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.”(Mk 8,34) Utánam jönni? Hová? Jézus a szenvedéseivel megvált minden embert, legyőzi a gonoszt, és embersége is az Atya jobbjára ül. Aki vállalja a szenvedését, engedelmességből minden szenvedésen átmenő életét itt a földön, az ugyanúgy részese lesz dicsőségének. Ehhez kell, hogy a Jézust követő ember megtagadja magát, Jézushoz hasonlóan önakaratáról mondjon le, engedelmeskedjék Isten akaratának. Ez az üdvösség egyetlen útja. Aki pedig Istentől függetlenül akar élni, egyéni érvényesülést keres, főleg, ha Istent formálisan elveti, akár elvileg, akár gyakorlatban, az „elveszti lelkét” a lelki üdvösségét. Elkárhozik. Ennek a nagy kinyilvánítása az utolsó ítéleten történik majd meg, a jó és szent angyalok, és az összes ember előtt. Vigyázzunk „ebben a parázna, elfajult és bűnös korban” (Mk 8,38) mi is.

ROMANÇON SZENT BÉNILDE

ROMANÇON SZENT BÉNILDE

 iskolatestvér
*Thuret, 1805. június 14. +Saugues, 1862. augusztus 13. 

Bénilde testvér élete különösen nyilvánvaló példája az egyszerű, mindennapi kis kötelességek hűséges teljesítése által elért szentségnek. Világi neve Pierre Romançon volt. Egy Thuret nevű kis faluban született 1805. június 14-én. Földműves szülei szerény jólétben éltek. Falun töltött egyszerű és jámbor gyermekkoráról csaknem semmit sem tudunk. 1817-ben járult elsőáldozáshoz. Gyenge szervezete miatt nemigen lehetett alkalmas a mezei munkára.

A De la Salle Szent János (lásd: A szentek élete, 154. o.) által alapított Keresztény Iskolatestvérek éppen abban az időben nyitottak Auvergne-ben több iskolát, és új munkatársakat kerestek. Az ifjú Pierre meghallotta, és megvilágosodott számára, hogy ez a hivatása. Tizennégy éves volt akkor. Miután tizenhat hónapot tanulással töltött a testvérek riomi iskolájában, 1820. február 10-én Clermont-ban belépett a noviciátusba. Úgy tűnik, gyenge testalkata miatt először visszautasították. A noviciátus akkoriban Clermont kapui előtt, Bien- Assis várában volt, ahol egykor Pascal is lakott. Bénilde testvér a Szentháromság ünnepén öltözött be. Jámbor és tanulékony novícius volt. Édesanyjának 1821-ben bekövetkezett halála fájdalmas csapást jelentett számára; apja ezután hiábavaló kísérletet tett, hogy hazavigye. 1821. december 20-án kezdte első szolgálatát Aurillac iskolájában. Szeptember 12-én visszatért Clermont-ba, hogy letegye első, három évre szóló fogadalmát.

1825 szeptemberében Moulins rendházában osztották be tanításra a Saint-Jacques iskolába. Ezt követő limoges-i tartózkodása után, amely 1827 májusától szeptemberig tartott, visszatért Moulins-be, és ott maradt 1829 márciusáig. Ezután ismét Limoges-ba küldték, s ott a felsőbb osztályban való tanítás mellett a ház szakácsa volt. 1831. szeptember 11-én Clermont-ban örökfogadalmat tett, s két évig ott tanított. 1839 szeptemberében Billomba ment. Ezen a helyen töltött további életéről is csak nagyon keveset tudunk, de valamennyi tanúja egyetért abban, hogy akkor már régen az erényesség mintaképének tekintették. 1841 szeptemberében jutott el végül arra a helyre, ahol azután haláláig maradt. Két másik testvérrel együtt Saugues-ba, Gévaudan vidékének szívébe küldték, hogy ott iskolát alapítsanak.

Ezt az alapítást, amelynek megvalósítása rendkívül kényes dolognak mutatkozott, hosszú és fáradságos tárgyalások előzték meg. A kezdet nagyon szegényes volt, de a tanulók számának gyors emelkedése a testvérek sikeres munkáját tanúsította. Négy vagy öt évig tartott itt Bénilde testvér rendszeres oktatást, és igen derék, bár nagyon szigorú tanítónak ismerték meg. Sok gondot okozott neki a nehezen kezelhető, faragatlan és képzetlen lakosság is, amely könnyen hajlott a hevességre. Bénilde testvér egészsége megromlott. Az iskola igazgatása mellett a tanításba csak néha tudott besegíteni; mindenekelőtt azoknak a fiatal testvéreknek a képzésével foglalkozott, akiket rábíztak. Emellett a hitoktatás jelentős részét is magára vállalta, és nemcsak megbízható keresztényeket nevelt, hanem számos szerzetesi és papi hivatást is ébresztett; száznál több fiatalembert vezetett az iskolatestvérek közé.

Bénilde testvér élete Saugues-ban nagyjából békésen telt. 1852-ben azonban -- teljesen akarata ellenére -- egy kínos ügybe keveredett. A plébánia lelkipásztorát a városi közigazgatás megvádolta, hogy rosszul gazdálkodott az iskola fenntartása érdekében rábízott javakkal. Az igazgató testvérnek azonban sikerült megszabadulnia nehéz helyzetéből anélkül, hogy az ügyben részeseknek okot adott volna az elégedetlenségre. Mindamellett úgy látszik, a plébános élénk ellenszenvvel viseltetett vele szemben, és Bénilde testvérnek ezért nagy türelemre volt szüksége. A dolgok azonban rendeződtek, és Bénilde testvér halála után a plébános nem mulasztotta el, hogy rendkívüli tapintatosságát ne dicsérje. Kapcsolatai a városi közigazgatással mindig kiválóak voltak, Saugues lakói pedig mélységesen tisztelték. Amit csodáltak benne, az a mindenkire sugárzó keresztény szeretet volt.

Egészsége mind erősebben hanyatlott, és Gévaudan zord telein egyre inkább szenvedett, mivel egy cseppet sem kímélte magát. Már 1845-től kezdve reumatikus fájdalmak kínozták, és többször kellett kezeltetnie magát Bagnols-en-Lozčre-ben; az eredmény többnyire elmaradt. Túlhajszolt szervezete mindjobban kimerült, de Bénilde testvér mindvégig a helyén maradt. 1862 májusában gyorsan előrehaladó májrákot állapítottak meg nála. Hamarosan már az ágyát is képtelen volt elhagyni. Augusztus 13-án ellátták a haldoklók szentségével. Kevéssel utóbb halálküzdelem nélkül, hirtelen meghalt. Két nappal később temették Saugues temetőjében az egész környékről összesereglett embertömeg részvételével.

Az alázatos testvér nem vitt végbe rendkívüli dolgokat; amit azonban tett, szokatlanul tökéletes formában tette, szentségének kisugárzása pedig halála után is folytatódott. Már a temetése alkalmával történtek csodák. Sírja csakhamar zarándokhely lett. Boldoggá avatási eljárása 1895-ben kezdődött, de nagyon lassan haladt. 1948. április 4-én boldoggá, 1967. október 29-én szentté avatták.

Francisco de Osuna: 7. Háborút hoznak a gondolatok, ahol nem zárják az ajtót.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

7. Háborút hoznak a gondolatok, ahol nem zárják az ajtót.
Guerra dan los pensiamentos; tú con no cerrar la puerta.

A gondolatok ostroma

Az öt érzékszerv a gondolatainkat is megtámadja, ha ima során dühösek leszünk valami miatt, amit láttunk vagy hallottunk. Ezek a gondolatok áradva jönnek, ha sok időnk van az imára, mintha azért kívántuk volna az összeszedettséget, hogy nyugodtan végighallgathassuk a világ ügyeit. Az áldott Jób erről beszélt, amikor azt mondta, hogy a szív a szemét követte. Gyakran előfordul, hogy amikor az emberek azon igyekeznek, hogy elnyerjék az összeszedettséget, a szívük elrepül az után, amit előtte láttak, mint amikor a gyerekek kergetik a pillangókat. Ez főleg azokkal történik meg, akik mohón bámulnak meg dolgokat, nagyon figyelmesen hallgatnak másokat, és mindezeket túl sokra becsülik. A szív négy szenvedélye – öröm, remény, félelem és szomorúság – is elindíthatja a gondolatoknak ezt a háborúságát, mert mint négy szél fújnak az összeszedettség ellenében, megpróbálják fölkorbácsolni a lelkiismeret tengerét és vihart akarnak okozni. Támadás érkezhet az emlékezet felől is, mert ha az elme lemond annak kontrolljáról és hagyja működni, akkor nem tud egy valamire összpontosítani, hanem gyöngesége folytán egyik témáról a másikra ugrik, helyes és téves gondolatokat kerget, néha még aggályosabban és kitartóbban, amikor az összeszedettség során el akarjuk csendesíteni. Testi állapotunk lehet a további oka a háborúságnak szívünkben. Tudjuk, hogy a betegeknek kényesebb kívánságaik vannak, és könnyebben fennakadnak apróságokon. Ismertem egyszer egy embert, aki erről panaszkodott a halálos ágyán, és az volt a legnagyobb bánata, hogy nem tudott összeszedett lenni. Nagyon megijesztette őt, hogy már nem tudta élvezni azt, ami pedig azelőtt sokszor része volt. Hogy milyen fajta gondolat támad meg, az attól is függ, milyen a domináns hangulatunk vagy akkor éppen mi élt bennünk. A rossz hangulat kicsinyessé és nyugtalanná teszi a szívet, míg a jó természetű, emberek békésebbek és a lármázó gondolatok harca kevesebb kárt tesz benne. A rossz gondolatok ellenőrzésének szokása viszont megfelelő ellenszer lehet a rossz hangulatú embernek, aki viszont békésnek gondolta magát, az gondatlanság által még nagyobb belső konfliktusba keveredhet. Ahogy Dávid mondja, ezek és más gondolati harcok ostromolnak minket éjjel-nappal, és ezt látjuk a zsoltárban is: "Irgalmazz nekem, Istenem, mert rajtam taposnak egész nap, folyvást szorongatnak és el akarnak nyomni. Ellenségeim szüntelenül tipornak engem, és sokan vannak, akik vesztemre törnek. Amely napon elfog a félelem, én benned bízom, Uram. Isten ígéretét magasztalom. Istenben remélek, nem félek: halandó mit árthat nekem? Nem hagynak nyugton egész nap szavaikkal, és minden gondolatukkal vesztemet tervezik." Ebben a néhány szóban Dávid röviden érinti azt, amiről beszéltem. Hogy pedig lelkileg értsd és meglásd, milyen jól illik mindez a mondandónkhoz, nézd meg, hogyan kezdődik a zsoltár: "Irgalmazz nekem". A kommentár szerint a zsoltárt ebből az alkalomból szerzették: "Győzelmi ének a távoli istenek néma galambja dallamára." Az alázatos Dávid akkor írta ezt a zsoltárt, amikor a filiszteusok Gethben foglyul ejtették. Az idézet spirituális értelmezéséről annyit mondhatunk, hogy ez a zsoltár az összeszedett ember imája Istenhez, hogy szabadítsa meg őt az előbb felsorolt háborúságoktól. A "Dávid" név jelentése: "szeretett, kedvelt", és ez az összeszedett emberre vonatkozik, akit a mennyei Atya szeret, úgy, hogy azt szent Fia leírja: "Azt akarja, hogy az ilyen emberek tiszta lélekben és testi képzelet nélkül imádják őt". Isten annyira szereti az ilyen embert, hogy a Szentlélek alázatosan és csöndesen megnyugszik fölötte, ezért mondja a zsoltár, hogy az alázatos Dávid költötte az éneket, és ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy Dávid alázatára minden más erénynél nagyobb szükség van az összeszedettségben, ahogy ezt később még kifejtjük. Ez a zsoltár vagy imádság annak a győzelemnek a megünneplésére született, amit a lelki harcban aratott, amikor a mennyben, vagyis a lélek felső vagy legfelsőbb részében az az isteni csönd uralkodik, ami – legyen bár mégoly rövid – oly békés és mentes a képzelet csörömpöléseitől, hogy a lélek leírhatatlan boldogságban nyugszik el. Ennek a lelki győzelemnek a kifejezésére idézzük fel azt a szakaszt, ami az igazak által szerzett legnagyobb győzelemről szól: "Az egész föld tisztelettel elnémult előtte"Lelkünk három mennyországa közül a legfelsőben ezt a győzelmet imádság és isteni támogatás útján lehet elérni. A pokoli fenevad és angyalai minden erejükkel küzdenek, hogy a győzelmet megakadályozzák, és minden fogást bevetnek, ami csak elképzelhető – ezt jelképezik a filiszteusok, akik összeporozzák magukat, úgy támadnak, hogy megvakítsák az imádkozó ember szívét és háborút viseljenek ellene. Figyeld meg, hogy az ördög az imádkozó embert olyan ravaszul zavarja, mint ahogy a sas üldözi a szarvast. Azt mondják, hogy a sas kinéz egy homokos részt, ahol meghempereg, és tollait homok és por fedi be. Aztán lecsap a szarvas fejére, karmait belemélyeszti, és olyan ügyesen rázza le a port magáról, hogy az belemegy a szarvas szemébe és megvakítja. Az fájdalmában és vakon lezuhan a meredeken, összetöri magát, és a sas elbánik a szegény állattal. A próféta szavai a filiszteus sasra vonatkoznak, amely a gonosz gondolatok porát hordja magán, hogy elvakítsa a szemlélődőt, ezt a gyors szarvast: "Az Úr messziről, a föld széléről rád szabadít egy népet, amely mint a sas, lecsap rád, olyan népet, amelynek nem érted a nyelvét, egy zord tekintetű népet, amely nem nézi majd az öreget és nem kíméli a fiatalt" .Az ördög azon mesterkedik, hogy szégyentelen gondolatokat ültessen az imádkozó emberbe, még akkor is, ha már olyan öreg, hogy a természet megtagadja tőle, amit az ördög felkínál neki. Ezek a gondolatok annyira messze vannak a jelen valóságtól, hogy az illető emlékezni kezd, és azzal foglalkozik, amit fiatal korában tett, és ha az ördög nem nyeri meg ezt a csatát, akkor olyan gondolatokat kelt fel benne, amiket az illető addig el se tudott képzelni. Világosan látható, hogy mindez az ördög munkája, mert az illető képtelen megérteni ezek nyelvét, és olyan ravaszul ejtik csapdába, hogy értelemmel alig átlátható. Lecsapnak, mint a szárnyaló sas, amely zuhanásával arra akar késztetni, hogy egyezz bele a gondolatokba, és mivel nagyon gyorsak és fürgék, nem lehet megragadni azokat, mint ahogy Ábrahám vigyázata sem volt elég, hogy elkergesse a gyors ragadozó madarakat az imádság áldozatáról mindaddig, amíg az Úristen meg nem segítette az imádkozót, ahogy megsegítette Dávidot. Dávidot a filiszteusok Gethbe hurcolták, aminek a jelentése "szőlőprés", mert mielőtt valaki megízlelhetné a győzelmet, ezer csapást kell kiállnia és ezerszer taposnak rajta, ahogy Dávid mondta a zsoltár elején, amelynek feliratát magyarázzuk. A taposás és a csapások az a kemény küzdelem, amit ebben a lelki háborúban el kell viselnünk, mialatt a vágyott győzelem reménye olykor elhomályosul bennünk. Az ügyes bajvívásról szóló eme újabb oktatásunk nyomán biztos érzed, hogy akaratod a szeretetre indul, annak tüzét éleszti, és így az értelmedre ráakaszkodó gondolat-csutakokat hamar elemészti a szeretet tüze. (V. fejezet)
Ne foglalkozz a gondolatokkal
A gőgös Lucifert úgy is legyőzhetjük, ha megvetjük és semmibe vesszük az általa sugallt gondolatokat. Minél inkább lenézzük ezeket a gondolatokat, annál könnyebben tudunk róluk lemondani. Igazából ezek a gondolatok nem tesznek kárt bennünk, hanem segítenek megtisztítani lelkünket, ezért úgy kell tennünk, mint az az ember, aki ment az utcán és a szél egy hatalmas porfelhőt fújt az arcába, úgyhogy semmit se látott. Nem törődött vele, hanem csukott szemmel továbbment. Belső harcunkban nekünk is be kell hunynunk a szemünket, meg kell vetnünk az ördögöt és tovább kell mennünk, kitartva az imádságban és a jótettekben. Ahogy a szél elcsöndesedik, és a por leülepszik az ember körül, aki az utcán megy, úgy ülnek el az ördögtől felkorbácsolt szelek is, ha úgy teszel, ahogy tanácsoltam. Ne felejtsd, hogy ezek a gondolatok nem benned születtek, hanem az ördög ülteti el, hogy később kihajtsanak, és ha bízunk az Úrban, akkor ő ezt nem engedi meg. Ha különböző gondolatok gyötörnek, akkor az egyik egyszerű orvosság, ha nemet mondasz nekik az imádság alatt, mert ez az idő kizárólag Istené. Az okosság legyen az ajtód őre, aki minden látogatónak megmondja, hogy most senkit sem fogadsz. Némelyeket nem enged be, mert nincs rájuk szükség, sőt senki se hívta őket, és nincsenek a hasznodra sem, sőt, a jelen pillanatban ártalmadra vannak, tehát nem látjuk őket szívesen és tessék elmenniük. Ez a rövid szó mindenki előtt elreteszeli a kaput, és mindegyiktől megszabadulhatsz. Azt is tanácsolom, hogy ne bonyolódj hosszú belső beszélgetésekbe és ne folytass beható elemzéseket, míg az összeszedettséget gyakorlod, mert azzal ártasz az áhítatnak és megzavarod azt. Tudod jól, hogy az Úr akkor jön el és akkor lép be lelkedbe, ha érzékszerveid ajtajai jól be vannak csukva, kulcsra zárva, és senkit nem engednek be. Talán azt mondod erre, hogy Istennek nem lehet nemet mondani, de erre én azt mondom, hogy Isten máshogy jön, ahogy te nem is sejted, mert ő élteti a lelket, amelyre vágyakozik, és neked nem kell tudnod, honnan és hogyan jön vagy megy. (VIII. fejezet)

Évközi 6. hét Csütörtök

Évközi 6. hét Csütörtök

Jak 2,1-9; Mk 8,27-33

„Te vagy a Krisztus”

Jézus, Fülöp Cezáreája környékére viszi tanítványait. Sok csodája és a hozzájuk fűzött tanítása nyomán elérkezett az idő, hogy istenemberi mivoltát formálisan is megfogalmazzák. Jézus megkérdezi a tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?”(27) Kinek, tehát a személyére kérdez rá. Azok elmondják a hallott véleményeket, hogy Keresztelő Jánosnak, vagy valamelyik régi prófétának vélik. Jézus most a saját véleményüket kérdezi. Péter felel a többiek helyett, de mint Máté hangsúlyozza: ő, aki egyedül tudja, ő sem saját gondolatként jött rá, logikusan elemezve Jézus tetteit és tanításait, hanem az Atya nyilatkoztatta ki neki a gyönyörű valóságot:„Te vagy Krisztus, az áldott Isten Fia.”(Mt 16,16) Jézus megtiltja, hogy ezt másoknak hirdessék, mert még nem értik meg az emberek a nagy valóságot. Viszont az apostoloknak le kell vonniuk a következtetést, ha Jézus a Krisztus, akkor Ő az, akit az Atya az emberek megváltására küldött a földre. Tehát be kell rajta teljesednie, amit a próféták által Isten az Ószövetségben megüzent a Megváltó szenvedéseiről. Megdöbbennek a tanítványok. Ők a Messiásban, koruk felfogása szerint, a zsidó nép felszabadítóját várták, aki fegyverrel legyőzi a rómaiakat. De szenvedni? A közhangulatnak megint Péter ad hangot, de Jézus azt mondja neki: „Távozz előlem, sátán” (33) a szenvedést kikerülnünk ma sem lehet. Isten ad erőt az elviseléséhez, és a vége biztos győzelem lesz.

PIACENZAI SZENT KONRÁD

PIACENZAI SZENT KONRÁD 

remete, III. r. 

(1290-1351)  

    Konrád gazdag főnemesi családból való. Családi neve: Confalonieri. Szeretett vadászni, időnként katonáskodott is. Egyszer egy vadat üldözött, mely egy bozótosba menekült. Hogy onnan kiriassza, Konrád fölgyújtotta a bozótot. De a tűz továbbterjedt, s leégett egy nagy erdő. Konrád észrevétlenül a városba osont. A város vezetősége egy szegény embert fogott el és gyanúsított a gyújtogatással. Kínzással kicsikarták tőle a beismerő vallomást, erre halálra ítélték. Mikor ezt Konrád megtudta, megmozdult benne a lelkiismeret, bevallotta, hogy ő okozta a tüzet, így megmenekült az elítélt ember a haláltól. Konrád pedig megtérítette a kárt, s úgy érezte, egész életét meg kell változtatnia. Belépett Szent Ferenc III. rendjébe, magára öltötte a világi rendi ruhát, s igazán „bűnbánó testvér” akart lenni. Feleségével megbeszélte a dolgot, az hajlandó volt belépni a piacenzai klarisszákhoz. Ő maga zarándokútra indult. Sorra járta Itália zarándokhelyeit, először is Rómát látogatta meg. Majd eljutott Szicíliába, itt Neto (v. Néti) városában húzódott meg egy házacskában. Sokan felkeresték, imáit, tanácsát kérték, mire ő messzebbre ment s egy barlangban húzódott meg. Itt élt kemény önmegtartóztatásban, böjtölésben, virrasztásban közel 40 évig. Sok beteg gyógyult meg Konrád imájára. Mint Szent Ferenc, ő is bizalmas kapcsolatban volt a madarakkal. 1351. febr. 19-én halt meg. VIII. Orbán (1623-44) avatta szentté. Konrád péntekenként el szokott menni Netoba, egy sokak által tisztelt kereszthez, ahol hosszasan imádkozott. Egy ilyen pénteken néhányan - nem jószándékkal - meghívták Konrádot ebédre. Halnak mondták a sertéshúst, amit tálaltak, hogy később azzal vádolják, hogy pénteken megette a húst. Konrád velük együtt ette, amit kapott. Utána számon kérték tőle: hogyhogy szent ember létére pénteken húst eszik? Konrád állította, hegy ő halat evett. Bizonyságul megmutatta tányérját, melyen halszálkák és maradékok voltak.

Imádság:

Istenünk, te Szent Konrádot igazságérzete által szent szolgálatodra a pusztaság
magányába vezetted, közbenjárására add meg nekünk, hogy igazul és
szentül élve ebben a világban, eljussunk hozzád a boldogságba. A mi Urunk
Jézus Krisztus által. Ámen.

Francisco de Osuna: 6. Gyakran végezd az összeszedett imát, hogy begyakorold.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

6. Gyakran végezd az összeszedett imát, hogy begyakorold.
Frequenta el recogimiento por ensayarte en su uso.
A gyakorlat elnevezései

Ennek a gyakorlatnak sokféle elnevezése van a Szentírásban és a szent, tanult doktorok műveiben. Néha úgy nevezik, hogy "theologia mystica", ami annyit jelent, hogy "rejtett", mert jó tanítónk, Jézus, titokban, a szív rejtekhelyén, belül tanít minket. Ő magának tartotta fenn ezt a fő tantárgyat, mert a teológia tantárgyai közül ez a tudomány királynője vagy úrnője, aki – ahogy a bölcs mondja – a hit kastélyába hívja udvarhölgyeit, a többi tudományt, hogy szolgáljanak neki. A teológiának két fajtája van: az egyik spekulatív, vagy elemző, ami valójában ugyanaz, a másik pedig rejtett. A második fajta teológia a tárgya a Harmadik Ábécéskönyvnek, erre utal a címe. Nem lépek fel azzal az igénnyel, hogy ebben az ábécéskönyvben megtanítom ezt, és senki halandó nem léphet fel ilyen igénnyel, mert Krisztus magának tartotta fenn azt a szolgálatot, hogy a szíveket titkosan tanítsa, ott, ahol a teológia rejtetten él, mint isteni tudomány, és sokkal kiválóbb, mint a másik, a spekulatív, amit elsőnek említettem. Azt a teológiát, amiről a jelen írás szól, nem lehet kielemezni, mert meg van írva, hogy aki a Fönségest elemzi, azt megragadja és agyonnyomja Isten egészen nagy dicsősége. Gerson szerint ez a teológia azért jobb és tökéletesebb, mert az első csak a másodiknak az előjátéka; vagy olyan, mint a derékszalag, amire támaszkodunk, amikor a szeretet létráján egyre feljebb hágunk.Az első teológia úgy tanít Istenről, hogy elmélkedhessünk róla mint legfőbb igazságról, a második pedig, nem kételkedve az elsőben, továbblép és úgy szereti Istent mint a legfőbb jót. Az első az ész dolga – de ne felejtsd, hogy még a gonosz szellemek is ki vannak képezve ebben, hiszen a Szentírás szerint ezek hiszik Isten és remegnek – a második az akarat dolga, amely beleszeretett a legfőbb jóba, és ez Isten igaz szeretőinek teológiája. A másik teológia elenyészik, amikor Isten látása helyébe lép a hitnek mint annak díja; ez a teológia viszont tökéletesedni fog, mert tovább gyarapszik a szeretetben és immár nem lesz rejtett, hanem nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt, legyen az öreg vagy fiatal.Az első, spekulatívnak is nevezett teológia az okfejtés, érvelés, kifejtés és valószínűsítés módszeréhez folyamodik, mint a többi tudomány. Skolasztikus teológiának is nevezik, ami annyit jelent, hogy tanult emberek végzik, és aki ki akar tűnni ebben, annak ugyanúgy a tanulás eszközeire van szüksége, mint bármely tudományban: éles elme, folyamatos gyakorlás, könyvek, figyelem, és egy képzett tanító. A rejtett teológiát, amelyről itt beszélünk, nem ezekkel az eszközökkel lehet elérni, hanem inkább a szeretet révén, az erények gyakorlásával, amelyek felkészítik és megtisztítják a lelket. A léleknek más teológiai erényekre is szüksége van a megvilágosodáshoz: a Szentlélek ajándékaira és az evangéliumi boldogságokra, a tisztulás, megvilágosodás és tökéletesedés hármas hierarchikus aktusai szerint. Az embereknél még inkább megfigyelhető, mint az állatoknál, hogy ahol a tudás kevés, ott az érzés és a szeretet nagyobb. Látjuk ezt a gyermekekben, akik annál jobban szeretik szüleiket, minél kevesebbet tudnak róluk, és a novíciusokban is, akik első évükben vagy éveikben jámborabbak, mint később, amikor már tanultabbak. Ebből az következik, hogy a kutatás és a tanultság fáradságos keresése nem szükséges ahhoz, hogy valaki ezt a tökéletes teológiát megtalálja. De a belénk öntött tudás nem szükségképpen hiányzik azokból, akik spekulatív teológia által nyertek felkészítést. Ha a hit által megtanulták, hogy Isten egészen kívánatos és szerethető és ő a tökéletes szeretet, és ha a vágy bennük megtisztul, megfelelően irányul és gyakorlat által előrehalad, akkor nem látom be, hogy ez a vágy hogy ne alakulhatna át, forrósodhatna föl és emelkedhetne föl ahhoz az Egyhez, akiről értelemmel beláttuk, hogy egészen egy: vagyis a szeretet forrása. Ahogy egy tanult ember mondta, és ahogy értelemmel is belátható, csalódni fognak azok, akik mindig olvasni akarnak, vagy hangosan imádkozni vagy állandóan áhítatgyakorlatokat akarnak ellesni azoktól, akik ezekről beszélnek. Csalódni fognak, ha azt gondolják, hogy ez önmagában elég az itt leírt szent gyakorlathoz, ami nem egyéb, mint a szív vágyakozása és belső lendülete. Azok az egyéb dolgok egy kicsit segíthetnek, de nem elegendőek. Az ilyen emberek áhítatra indulhatnak, ha olvasnak vagy szóban imádkoznak, vagy szent igéket hallanak, de vedd el tőlük a könyvet és a jámbor mondásokat, és meglátod, milyen hamar vége az egésznek. Fogadkoznak, hogy biztos visszatér az áhítatuk, amint visszakapják a könyveket és a szent szavakat. Mármost ha a két teológia közül csak az egyik lehetne a miénk, akkor összehasonlíthatatlanul jobb lenne a másodikat választanunk, mert sokkal jobb, ha jámbor, áhítatos szeretet van bennünk Isten iránt, mint ha csupán hideg, éles értelmünk, amit a tanulás palléroz. Mivel az első teológia meg lehet az eretnekekben és a gonosz szellemekben is, azért a rejtett teológia kívánatosabb, mint a spekulatív. Persze, az lenne a legjobb, ha mind a kettő a miénk lehetne, ha két jobb kezünk lenne, az egyik aranyból, a másik drágakőből. Tudd azt is, hogy amikor a lélek értelme, ami a legfőbb ismert képességünk, továbblép annak szeretésére és kívánására, amiről elmélkedik, akkor mintegy önmaga fölé emelkedik, és ezt a lépést hívják úgy, hogy a lélek elragadtatása, vagy önmaga fölé vagy szelleme fölé emelkedése , ahogy sok könyvben megtalálod leírva.Hasonlít ez arra, ami akkor történik, ha vizet vagy más folyadékot tűzön felforralunk. Amikor az imént még csöndes víztükör bugyborékolni és lobogva forrni kezd, akkor úgy tűnik, hogy az edény nem tudja tovább magában tartani, hanem a hő miatt túlárad és önmaga fölé emelkedik. Így az a lélek is, amelyet a theologia mystica szeretetének heve még nem forralt fel, közömbösen és magába roskadtan nyugodni látszik, de ha a szeretet szelleme áthevíti a szívet, akkor a lélek mintegy kiugrik magából vagy önmaga fölé repül. Így azt is mondhatjuk, hogy ami eddig tudomány vagy spekulatív tudás volt az észben és az értelemben, az immár bölcsesség, vagyis édes tudomány és theologia mystica. Ez az igazság tudása révén tudomány, a jóság hozzáadása révén pedig bölcsesség. Ezért van az, hogy a másodikat gyakran hozzáadják, illetve mindig ráépítik az elsőre, legalábbis a hitre, ami az igazi spekulatív teológia különleges tanítója.Ezt a fajta imádságot nevezik bölcsességnek is, mert, ahogy látod, ez valójában ízlelő tudás. Szent Pál szerint az ilyen bölcsesség csak a tökéletesekben van meg, mert a kevésbé tökéleteseknek nem adnak táplálékul ilyen fennkölt tanítást. Azért hívják bölcsességnek, mert megismerteti velünk, hogy Istennek milyen az íze, és a bölcs erről mondja, amikor Istenről beszél: "Bölcsességet adott azoknak, akik irgalmasan cselekedtek."Ezt a fajta imádságot nevezik a szeretet művészetének is, mert csak szeretettel végezhető, és gyarapszik benne a szeretet, jobban, mint bármely más művészet vagy oktatás által, továbbá azért, mert Krisztus, a szeretet Istene tanítja azt a szerető szívűeknek. A művészet sokszor levesz a lábáról embereket, akik erővel nem legyőzhetők, amint ezt Dávid esetében is látjuk, hiszen Góliátot inkább ügyességgel, mint erővel győzte le. Az elefántok sem a vadászok erejének, hanem agyafúrtságának esnek áldozatul. Ezt a gyakorlatot tehát azért nevezik művészetnek, hogy a gyönge legyőzhesse a mind között legerősebbet, és szívének foglyává tehesse, megbilincselhesse, énekelve a menyasszonnyal: "Foglyul ejtettelek, és nem engedlek szabadon"A szeretetnek ezt a művészetét erősebbnek tartják a halálnál is, ami pedig mindent legyőz, így ebben a
gyakorlatban egyaránt megvan a művészet és az erő, a két legjobb tulajdonság ahhoz, hogy bármit legyőzzön.

Évközi 6. hét Szerda

Évközi 6. hét Szerda

Jak 1,19-29; Mk 8,22-26

„Szemére köpve rátette kezeit”

Jézus csodáival megmutatta szeretetét a szenvedő emberek iránt, és egyúttal felhívta a többiek figyelmét, hogy nem egyszerű ember, nem orvos, nem természetgyógyász, hanem Isten küldötte. Eleinte prófétának nézik, majd egyre tisztábban érzékelik, hogy Istenember. Ennek a folyamatnak a leírását kapjuk Márk apostoltól. Jézus a Tibériás tóhoz Tírusz és Szidon pogány környékéről érkezik. Egy süketnémát hoznak hozzá, kérik, gyógyítsa meg. Ujjait bedugja a fülébe, nyállal megérinti a néma nyelvet, s az ember hall, és tisztán beszél. Ezután Jézus hét kenyérrel jóllakat négyezer embert, majd megtagadja az égi jelet a farizeusoktól, akik nem akarnak hinni neki. Hajókázás közben óvja tanítványait a farizeusok és Heródes kovászától. Szomorú, hogy a tanítványok is szívesebben foglalkoznak a kenyérgondokkal, mint az Ő igéjével, „vakoknak és süketeknek” nevezi őket.(18) Ezek után bemegy Betszaidába, amelyet Jézus, később hitetlennek nevez. Egy vakot visznek hozzá. Kivezeti a faluból, és nyálával megkeni a vak szemet. A beteg nem gyógyul rögtön, az embereket fának nézi. Ekkor Jézus ráteszi a kezét, és a vak ember azonnal tisztán lát. A nyál az ember számára fontos. Jel lesz a két gyógyításnál, mert a hittel kezdődik a természetfeletti élet.Az istenemberi kéz befejezi a teljes gyógyítást. A meggyógyult vakot Jézus nem engedi vissza a hitetlen Betszaidába. Hazaküldi. Alkalmazzuk a magunk életére mindezt: ne legyünk süketek és vakok, lássuk meg a természetes világon túli isteni világot.

BOLDOG SEGNI ANDRÁS

BOLDOG SEGNI ANDRÁS 

(kb. 1250-1302) 

A Segni grófi családból származott, amelyből több pápa is akadt, így a 13. században: III. Ince, IX. Gergely, IV. Sándor, és VIII. Bonifác. O unokatestvére volt Andrásnak. Mellékneve: „a gróf” – „de comitibus”. Ezekkel a rokonaival ellentétben András a másik szélsőség: a gazdag, fényuzo életmóddal szemben ő a szélsoségesen önmegtagadó, szegény élet képviseloje. Fiatalon ő is egyházi javadalmas, ami az egyházi pályán fényes jövot ígért neki, ő azonban ifjú korában ezekrol lemondott s belépett Szent Ferenc rendjébe, a Szent Lorinc kolostorba, melyet maga Szent Ferenc alapított Rómához közel. A Segni birtokok is itt, Lazio tartományban voltak, Anagni* központtal. Néhány év múlva András még jobban búcsút mondott a világnak: remeteéletet kezdett az Appennin hegység oldalában, egy barlangban, ahol feküdni és felállni sem tudott. (Ruhája és vezekloöve, melyet viselt, 400 év múlva, amikor sírját felbontották, úgy hozzánőtt csontjaihoz, hogy onnan nem is lehetett leválasztani.) Itt a magányban az imán és mennyei dolgok szemlélodésén kívül a gonoszlélekkel folytatott viaskodás képezte fő foglalkozását, de András Isten segítségével és a kereszt jelével legőzte a gonoszt, aki őt el akarta tántorítani ettol az életmódtól. Ezért megkapta Istentől, hogy életében és halála után másokat is meg tudott szabadítani az ördög zaklatásaitól. Hogy mekkora volt alázata, foleg abból világlik ki, hogy amikor VIII. Bonifác bíborossá akarta ot tenni, azonnal visszaküldte a hírvivőt. Attól félt, hogy a bíborosi méltóság megfosztja Krisztussal való bensoséges kapcsolatától. Állhatatosan visszautasította a felkínált rangot, ami annyira meglepte a pápát, hogy azt mondta: ha túléli Andrást, a szentek közé iktatja. Andrást ugyan egy évvel túlélte, de az az egy év olyan viharos volt a pápa életében, hogy nem jutott hozzá foglalkozni a szentté avatással. András emellett kiváló muveltségu szerzetes volt. A Szuzanya tiszteletéré könyvet is írt (De partu Virginis: A Szuz szülésérol), melyet kora tudós egyházi emberei nagyra értékeltek. Életében, halála után csodákkal tündökölt, sírja a Szent Lorinc templomban nagy tiszteletnek örvend. Évszázados tiszteletét XIII. Ince hagyta jóvá.
„Szentséges Szűz Mária, nincsen másod a földön az asszonyok között; te a magasságbeli Királynak, a mennyei Atyának leánya és szolgálója, a mi szentséges Urunknak, Jézus Krisztusnak Anyja, a Szentlélek jegyese, imádkozzál érettünk Szent Mihály főangyallal és az egek minden erőivel és összes szentjével a mi Urunknál és Mesterünknél.”
Szent Ferenc

Imádság:

Istenünk, te egyedül vagy igazán szent, és nélküled senki sem lehet igazán
jó. Boldog András közbenjárására alakíts minket tetszésed szerint, hogy egykor
részesei legyünk örök dicsőségednek. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen!

 

Francisco de Osuna: 5. Vizsgálódj, szerezz tapasztalatot, és egyre javítsd, amit csinálsz.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM


5. Vizsgálódj, szerezz tapasztalatot, és egyre javítsd, amit csinálsz.
Examina y hazte experto, y afina tus obras todas.
Miért kapjuk a belső örömet

Azzal szeretném bebizonyítani, hogy a mennyei dolgok megízlelése nem ideigvaló jutalom és nem elköszönés az örök jótól, hogy a Szentírásban található érvet hozok, miszerint az olyan ideigvaló jutalmakban, amelyek megfosztanak minket az örök jutalomtól, csak a gonoszoknak van részük:"Mi részünk van Dávid házában, és miféle örökségünk Izáj fiában?"Amikor ez a nép megvetette Dávid házának örökrészét, akkor valójában az örök jókat vetették el, és Izáj fia örökségének semmibe vevése Krisztus kegyelmeinek elutasítása, aki által kellett volna részesülniük az örökségben. A Szentháromság Izajás szavait alkalmazza ezekre: "Ha kegyelmet is kap az istentelen, nem tanul igazságot. Az igazak földjén is gonoszságot művel, s nem látja meg az Úr dicsőségét."Isten megszánja az istentelen embereket, ad neki valami jutalmat, bár ideig valót, amit nem is érdemelnek meg. Mivel a földi jutalmak az embert afelé az ország felé vonzzák, ahonnan a jutalom származik, Isten megállapítja, hogy az ember nem tanul igazságot, mert gonoszságában azt is rosszá teszi,ami önmagában jó. Miután gonoszságot művelt az igazak földjén, ami az Úr Egyháza, nem látja meg Isten dicsőségét, szennyes szíve és silány szolgálata a megérdemelt jutalmat kapja, az igazak viszont, akiknek a szíve mentes a világi aggodalmaktól, megízlelik a dicsőséget a szemlélődés gyönyörűségében. Ha Isten azzal akarna jutalmazni valakit, hogy csak mennyei dolgokat ízleltet meg vele, az áhítat szellemét és ajándékát, akkor maga az Úr adna alkalmat neki arra, hogy az így megjutalmazott ember megpecsételje a szerződést, és arra vállalkozzon, hogy örök javakban legyen része. Ha a megízlelés kedvet csinál neki, akkor megkeresi a módját, hogy még többhöz jusson, és félretesz minden más gondot ennek során, amikor pedig felfedezi az utat Isten parancsolataiban,engedelmeskedik azoknak, és csatlakozik Dávidhoz, így szólván az Úrhoz: "Késztetem a szívem, hogy megtegye igazságodat a jutalomért" Így fogja tudni megvásárolni az Isten országát, amely, mint kifejtettük, megvehető Bevallom és igazán hiszem, hogy sok bűnös tér Istenhez azáltal, hogy vágyakozik az isteni édességre, és már leírtuk, milyen nagyszerű tud lenni ez a vágyakozás, és mennyire bíztatnak rá a szentek. Nem gondolom, hogy Isten valaha is megadja ezt jutalmul olyanoknak, akik a kárhozatra rendeltettek, mert őket a hús gyönyöreivel, földi gazdagsággal és világi tisztségekkel fizeti ki. Persze azt sem tagadom, hogy Isten megtehetné ezt, mert az ő Fölsége számára semmi sem lehetetlen. Azt is gondolom, hogy a pokolban sokan vannak, akik valamikor Isten barátai voltak, és élvezték szeretetét és kegyelmét. Sok nagy gyönyörűséget kaptak Istentől, de nem azért, mert Isten ezt búcsúajándéknak szánta nekik. Nem hinném ezt, ha a Szentírás nem állítaná, és ami a másik elméletet illeti, nyitva áll a kétely előtt, azért nem szabad igaznak tartanunk. Ha viszont az ő Fölsége engem a pokolra szánt, mint ahogy rengeteg bűnöm miatt ezt érdemelném, akkor alázattal kérem Fölségét, hogy ha valaki mással ilyen fizetséget alkalmazott, akkor velem is tegye meg, hogy legalább egy pillanatig élvezhessem az isteni szeretetet, amire ez a fizetség állhatatosan sarkallja a jámbor ember szívét. Csupa ostobaság lenne azt mondani, hogy a szemlélődés gyönyörűségét olyan is élvezheti, aki halálos bűnben van. Ahogy minden ajándék esetében, ha eltűnik belőle a szeretet, ami Szent Pál szerint egyedül üdvözít, a többi semmivé válik. Ez az érv a szemlélődőkben ne keltsen nagyobb félelmet, mint bármelyik keresztényben, és inkább válaszoljanak azzal, hogy a lelki gyönyörűség az Úrban nagyon édes, gyöngéd az istenfélőkhöz, és a halálos bűn kivédésében csak a szeretet hatékonyabb nála. Betűnk második részének elejéhez visszatérve látjuk, hogy az olyanok, mint Elizeus, aki a lélek kétszeresét kapja az Úrtól minden erőfeszítés nélkül , ismerik a kapott kegyelmet, mert ezzel megkettőződik a lelkük, szétárad akaratukban és megvilágosított értelmükben. Ha a kegyelemnek csak egyszeres lelkét kapod meg, próbálj úgy válni gyakorlottá, hogy finoman dolgozol: vagyis, az egyik kegyelem megértését vezesd le a másikkal való összehasonlításból, felhasználva az ésszerű feltevés és megfontolás módszerét, ami különböző lehet aszerint, hogy milyen kegyelmeket ad az Úr Jézus Krisztus. Ne lepődj meg azon, hogy azt mondom: "különböző kegyelmek", mert ismertem valakit, aki egy évig minden nap különböző kegyelmet kapott, de nem adatott meg neki, hogy értelmezni tudja, mert Isten úgy helyezte bele ezeket keblébe, mint ahogy a dinnye magjai vannak a gyümölcsben, lelkének szájába pedig csak az ízlelés alapján adta. Világos, hogy ha képzett lett volna és jól megvizsgálta volna az ajándékot, nagyon tapasztalttá vált volna lelki dolgokban, bár a második ajándéknak híjával volt. Az ilyen tapasztalat nagyon hasznos nemcsak az egyén, hanem az egész Egyház számára, mert ezáltal az Egyház gyógyítja és vigasztalja azoknak a lelkeknek a sokaságát, akik lelki kísértést, kételyt és belső kifáradást szenvednek el az ördögtől.Hogy bemutassam, mennyire jól jöhet az ilyen tapasztalat, ismertem egy embert, aki egyszer megvigasztalt egy ördögtől megszállottat. Bár ő maga nem volt megszállott sem akkor, se soha előtte, mégis elmagyarázott mindent, amit az ördög véghezvitt abban a másik emberben, mindent amire késztette és ahogyan a lelkével elbánt, és az illető megerősítette, hogy tényleg így volt. A vigasztalást adó ember nem kinyilatkoztatás alapján beszélt, amit Istentől vagy az ördögtől kapott volna, viszont emlékezett a kegyelem által benne véghezvitt lelki dolgokra, amiket gyakran érzett, és összehasonlítás, levezetés és szembeállítás alapján képes volt kikövetkeztetni mindazt a rosszat, amit a másik az ördögtől elszenvedett.A különböző kegyelmekre vonatkozóan én arra bíztatlak, hogy gondosan elemezd és hűségesen vizsgáld meg utólag, mit kaptál, és azután mi ment végbe benned, sorba mindent. Előfordul majd, hogy megijedsz attól, ami jó, ahogy Heródes is félt Szent Jánostól, akinek a neve azt jelenti: "kegyelem", de csak a tapasztalat hiánya visz rá, hogy félj egy olyan kegyelemtől, amit szeretned kellene. Máskor túlbecsülsz majd egy kisebb kegyelmet és alábecsülsz egy nagyobbat. Ismét máskor olyasmit hangsúlyozol, ami valójában semmi; de ne ijedj meg, mert ha a szándékod tiszta, nem követsz el bűnt. Ahogy egy nagyon szent ember egyszer elmagyarázta nekem: ha az ördög arra akar rávenni, hogy a rosszat jónak gondold, a csalás hamar kiderül, mert Isten, ahogy Szent Pál mondja, hűséges, és nem engedi, hogy a tévedés megmaradjon , és a kockázat sem lesz nagy, mert a lélek előbb-utóbb gyanítani kezd valamit, és a jó tanácsadó is segíthet. Ezt az egy tanácsot viszont mindenképpen tartsd meg: Ha érzed a kegyelmet lelkedben, akkor ne kezdj vizsgálódni vagy elemezni, hanem nyisd meg szívedet az Úr ajándéka előtt, és a képzelődés csapongásának porát letörölve, teljes szeretettel fogadd el a belső kegyelmet, úgy, hogy ha meg kellene halnod a kegyelem megtapasztalása közben, akkor sem félnél a testi halál elszenvedésétől. Erre gyakran szükséged lesz, mert mi kicsinyek vagyunk, Isten pedig hatalmas és erős, de ne félj lemenni a mélységbe, ha pedig félnél, ne törődj vele. Ha tűzön kell átmenned a kegyelemért, akkor se ijedj meg, még ha úgy is tűnik, hogy elemészt. Minél inkább meghalsz és megsemmisülsz, annál jobb, mert bár a tested lankad, lelked viszont gyógyul. Fogadj el mindent, ami a belső imában meglátogat, abban a hitben, hogy csak Isten kezéből jöhet, és ne aggódj amiatt, hogy valójában mi is történik veled, hanem bízzál Istenben. Ha nem így teszel, ha nekiállsz elemezni és megint újra elemezni, akkor elveszíted a kegyelmet, ami munkál benned és ami nem akarja, hogy ránézzél, ahogy az Énekek éneke mondja. Öleld át karoddal, szeresd szíveddel, hallgass rá füleddel, ízleld nyelveddel, nyílj meg előtte testestül-lelkestül. (IV. fejezet)

Évközi 6. hét kedd

Évközi 6. hét kedd

Mk 8,14-21

A farizeusok és Heródes kovásza.

Jézus másodszor ül a csónakba, hogy a tavon evezgetve néhány örök problémára rámutasson. Az emberek szívesen hallgatják Jézust, mert Isten dolgairól beszél, és tekintéllyel magyaráz a földi életről. A belőle áradó hatalmat igazán lehet érezni. Tanítását csodákkal kíséri. Ez segítő készségét mutatja és isteni küldetését. A farizeusok sokat tudnak a törvényről, elég jól ismerik a Szentírást. Jézust nem fogadják el, lenézik Őt és a népet is. Heródes hatalomra éhes Úr, kiszolgálja Rómát. Az emberek nem szeretik, de félnek tőle. Él és visszaél a hatalommal. Jézus óvja tőle az embereket, főleg a tanítványokat. Kovászukat emlegeti, szellemiségüket,amely észrevétlenül alakítja át a gondolkodásmódot, mint a kovász a lisztet. Az apostolok nem értik Jézus gondolatait, megrekednek a kenyérgondnál, ami Jézusnak sem a természetes, sem a természetfeletti síkon nem gond,de a megromlott gondolkodás nehezen hozható helyre. Jézus azért a két kenyérszaporításra utal, hogy a a tanítványokban a helyes mércét felállítsa. Csodálkozik, hogy a gondolkodásuk mennyire földhöz ragadt. Általános emberi szokás, hogy a „távollévő” Istenre, mennyországra nehezen gondol az ember, a kenyérgond közelebb áll hozzá. Nehezen érti meg, hogy a törvény ura az Isten. „Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát.”(Mt 6,33) Nem jogos Jézus kérdése: „Miért van tehát az, hogy mégsem értitek?”(21)

BOLDOG BELLUDI LUKÁCS

BOLDOG BELLUDI LUKÁCS

 (1205-1286) 

Kevés életrajzi adatunk van róla, az is a Szent Antallal együtt töltött idore vonatkozik. A nép egyszeruen „Szent Antal Lukácsa” néven emlegette. Jómódú páduai családban nott fel. Elsajátította az ilyen családoknál szokásos muveltséget. Amikor Szert Ferenc 1220 táján Páduában járt, Lukács egész biztosan találkozott vele, s minden valószínuség szerint ekkor lépett a Kisebb Testvérek rendjébe. Szent Antallal 1227-ben találkozott, amikor az eloször érkezett Páduába. Mindjárt maga mellé vette Lukácsot társául, nemcsak útitársul, hanem titkára s barátja gyanánt. Lukács követte a szentet Milánóba, Vercellibe, az 1230-as Assisi káptalanra, utána Páduába. Elkísérte a zsarnok Ezzelinohoz is, majd ott van mellette Camposampieróban. Segít kunyhót építeni a szent számára az emlékezetes diófán, s Rogér testvérrel együtt ott táboroznak a szent mellett. Majd elkíséri utolsó útjára Páduába. Lukács Szent Antal „árnyékában” élt. Lelkületét is elsajátította: a szent követése által jutott el maga is az életszentségre. Olyan információkat is szolgáltatott, melyek nem maradtak meg a Vita I-ban, pl. hogy Antal papként lépett a Ferenc-rendbe. A szent halála után még 54 évig élt, közben 1239-ben tartományfonök lett, buzgólkodott Szent Antal tisztelete terjesztésén s a bazilika építésén. 1260-ból maradt fönn róla hír, hogy páduai családok kibékítésén fáradozott. Az utolsó feljegyzés 1285-bol való, ezért halála valószínu éve: 1286. A Szent Antal bazilikába temették, szarkofágja egyúttal oltár. Felirata: Boldog Lukács. Így sírja tanúskodik arról, hogy régóta boldogként tisztelték. Ezt a tiszteletet hivatalosan XI. Piusz pápa erosítette meg 1927-ben.
Szent Antal tanítása - Boldog Lukácsra alkalmazva:
„Szentjeid, Uram, kik már a mennyen veled örvendeznek, földi életükben nagy hittel és béketuréssel várakoztak dicsoséged eljövetelére. Amit ok hittek, azt hiszem én is, amiben ok reméltek, abban reménykedem én is; ahová ok jutottak, oda - bízom, kegyelmed segítségével én is eljutok. Addig is szentjeid példájával gyámolítva a hit szerint akarok élni.”

Imádság:

Istenünk, te azok számára, akik szeretnek téged, örökkévaló javakat készítettél, öntsd szívünkbe szereteted Lelkét, hogy Boldog Lukács közbenjárására, téged mindenekfölött szeressünk és ígéreteidet, melyek minden vágyunkat felülmúlják, elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!

Francisco de Osuna: 5.Vizsgálódj, szerezz tapasztalatot, és egyre javítsd, amit csinálsz.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

5.Vizsgálódj, szerezz tapasztalatot, és egyre javítsd, amit csinálsz.

Examina y hazte experto, y afina tus obras todas.

Miért kapjuk a belső örömet

Azzal szeretném bebizonyítani, hogy a mennyei dolgok megízlelése nem ideig való jutalom és nem elköszönés az örök jótól, hogy a Szentírásban található érvet hozok, miszerint az olyan ideig való jutalmakban, amelyek megfosztanak minket az örök jutalomtól, csak a gonoszoknak van részük: "Mi részünk van Dávid házában, és miféle örökségünk Izáj fiában?" Amikor ez a nép megvetette Dávid házának örökrészét, akkor valójában az örök jókat vetették el, és Izáj fia örökségének semmibe vevése Krisztus kegyelmeinek elutasítása, aki által kellett volna részesülniük az örökségben. A Szentháromság Izajás szavait alkalmazza ezekre: "Ha kegyelmet is kap az istentelen, nem tanul igazságot. Az igazak földjén is gonoszságot művel, s nem látja meg az Úr dicsőségét."Isten megszánja az istentelen embereket, ad neki valami jutalmat, bár ideig valót, amit nem is érdemelnek meg. Mivel a földi jutalmak az embert a felé az ország felé vonzzák, ahonnan a jutalom származik, Isten megállapítja, hogy az ember nem tanul igazságot, mert gonoszságában azt is rosszá teszi, ami önmagában jó. Miután gonoszságot művelt az igazak földjén, ami az Úr Egyháza, nem látja meg Isten dicsőségét, szennyes szíve és silány szolgálata a megérdemelt jutalmat kapja, az igazak viszont, akiknek a szíve mentes a világi aggodalmaktól, megízlelik a dicsőséget a szemlélődés gyönyörűségében. Ha Isten azzal akarna jutalmazni valakit, hogy csak mennyei dolgokat ízleltet meg vele, az áhítat szellemét és ajándékát, akkor maga az Úr adna alkalmat neki arra, hogy az így megjutalmazott ember megpecsételje a szerződést, és arra vállalkozzon, hogy örök javakban legyen része. Ha a megízlelés kedvet csinál neki, akkor megkeresi a módját, hogy még többhöz jusson, és félretesz minden más gondot ennek során, amikor pedig felfedezi az utat Isten parancsolataiban, engedelmeskedik azoknak, és csatlakozik Dávidhoz, így szólván az Úrhoz: "Késztetem a szívem, hogy megtegye igazságodat a jutalomért". Így fogja tudni megvásárolni az Isten országát, amely, mint kifejtettük, megvehető. Bevallom, és igazán hiszem, hogy sok bűnös tér Istenhez azáltal, hogy vágyakozik az isteni édességre, és már leírtuk, milyen nagyszerű tud lenni ez a vágyakozás, és mennyire bíztatnak rá a szentek. Nem gondolom, hogy Isten valaha is megadja ezt jutalmul olyanoknak, akik a kárhozatra rendeltettek, mert őket a hús gyönyöreivel, földi gazdagsággal és világi tisztségekkel fizeti ki. Persze azt sem tagadom, hogy Isten megtehetné ezt, mert az ő Fölsége számára semmi sem lehetetlen. Azt is gondolom, hogy a pokolban sokan vannak, akik valamikor Isten barátai voltak, és élvezték szeretetét és kegyelmét. Sok nagy gyönyörűséget kaptak Istentől, de nem azért, mert Isten ezt búcsúajándéknak szánta nekik. Nem hinném ezt, ha a Szentírás nem állítaná, és ami a másik elméletet illeti, nyitva áll a kétely előtt, azért nem szabad igaznak tartanunk. Ha viszont az ő Fölsége engem a pokolra szánt, mint ahogy rengeteg bűnöm miatt ezt érdemelném, akkor alázattal kérem Fölségét, hogy ha valaki mással ilyen fizetséget alkalmazott, akkor velem is tegye meg, hogy legalább egy pillanatig élvezhessem az isteni szeretetet, amire ez a fizetség állhatatosan sarkallja a jámbor ember szívét. Csupa ostobaság lenne azt mondani, hogy a szemlélődés gyönyörűségét olyan is élvezheti, aki halálos bűnben van. Ahogy minden ajándék esetében, ha eltűnik belőle a szeretet, ami Szent Pál szerint egyedül üdvözít, a többi semmivé válik. Ez az érv a szemlélődőkben ne keltsen nagyobb félelmet, mint bármelyik keresztényben, és inkább válaszoljanak azzal, hogy a lelki gyönyörűség az Úrban nagyon édes, gyöngéd az istenfélőkhöz, és a halálos bűn kivédésében csak a szeretet hatékonyabb nála. Betűnk második részének elejéhez visszatérve látjuk, hogy az olyanok, mint Elizeus, aki a lélek kétszeresét kapja az Úrtól minden erőfeszítés nélkül ismerik a kapott kegyelmet, mert ezzel megkettőződik a lelkük, szétárad akaratukban és megvilágosított értelmükben. Ha a kegyelemnek csak egyszeres lelkét kapod meg, próbálj úgy válni gyakorlottá, hogy finoman dolgozol: vagyis, az egyik kegyelem megértését vezesd le a másikkal való összehasonlításból, felhasználva az ésszerű feltevés és megfontolás módszerét, ami különböző lehet aszerint, hogy milyen kegyelmeket ad az Úr Jézus Krisztus. Ne lepődj meg azon, hogy azt mondom: "különböző kegyelmek", mert ismertem valakit, aki egy évig minden napkülönböző kegyelmet kapott, de nem adatott meg neki, hogy értelmezni tudja, mert Isten úgy helyezte bele ezeket keblébe, mint ahogy a dinnye magjai vannak a gyümölcsben, lelkének szájába pedig csak az ízlelés alapján adta. Világos, hogy ha képzett lett volna és jól megvizsgálta volna az ajándékot, nagyon tapasztalttá vált volna lelki dolgokban, bár a második ajándéknak híjával volt. Az ilyen tapasztalat nagyon hasznos nemcsak az egyén, hanem az egész Egyház számára, mert ez által az Egyház gyógyítja és vigasztalja azoknak a lelkeknek a sokaságát, akik lelki kísértést, kételyt és belső kifáradást szenvednek el az ördögtől. Hogy bemutassam, mennyire jól jöhet az ilyen tapasztalat, ismertem egy embert, aki egyszer megvigasztalt egy ördögtől megszállottat. Bár ő maga nem volt megszállott sem akkor, se soha előtte, mégis elmagyarázott mindent, amit az ördög véghezvitt abban a másik emberben, mindent, amire késztette, és ahogyan a lelkével elbánt, és az illető megerősítette, hogy tényleg így volt. A vigasztalást adó ember nem kinyilatkoztatás alapján beszélt, amit Istentől vagy az ördögtől kapott volna, viszont emlékezett a kegyelem által benne véghezvitt lelki dolgokra, amiket gyakran érzett, és összehasonlítás, levezetés és szembeállítás alapján képes volt kikövetkeztetni mindazt a rosszat, amit a másik az ördögtől elszenvedett. A különböző kegyelmekre vonatkozóan én, arra bíztatlak, hogy gondosan elemezd és hűségesen vizsgáld meg utólag, mit kaptál, és azután mi ment végbe benned, sorba mindent. Előfordul majd, hogy megijedsz attól, ami jó, ahogy Heródes is félt Szent Jánostól, akinek a neve azt jelenti: "kegyelem", de csak a tapasztalat hiánya visz rá, hogy félj egy olyan kegyelemtől, amit szeretned kellene. Máskor túlbecsülsz majd egy kisebb kegyelmet és alábecsülsz egy nagyobbat. Ismét máskor olyasmit hangsúlyozol, ami valójában semmi; de ne ijedj meg, mert ha a szándékod tiszta, nem követsz el bűnt. Ahogy egy nagyon szent ember egyszer elmagyarázta nekem: ha az ördög arra akar rávenni, hogy a rosszat jónak gondold, a csalás hamar kiderül, mert Isten, ahogy Szent Pál mondja, hűséges, és nem engedi, hogy a tévedés megmaradjon, és a kockázat sem lesz nagy, mert a lélek előbb-utóbb gyanítani kezd valamit, és a jó tanácsadó is segíthet. Ezt az egy tanácsot viszont mindenképpen tartsd meg: Ha érzed a kegyelmet lelkedben, akkor ne kezdj vizsgálódni vagy elemezni, hanem nyisd meg szívedet az Úr ajándéka előtt, és a képzelődés csapongásának porát letörölve, teljes szeretettel fogadd el a belső kegyelmet, úgy, hogy ha meg kellene halnod a kegyelem megtapasztalása közben, akkor sem félnél a testi halál elszenvedésétől. Erre gyakran szükséged lesz, mert mi kicsinyek vagyunk, Isten pedig hatalmas és erős, de ne félj lemenni a mélységbe, ha pedig félnél, ne törődj vele. Ha tűzön kell átmenned a kegyelemért, akkor se ijedj meg, még ha úgy is tűnik, hogy elemészt. Minél inkább meghalsz és megsemmisülsz, annál jobb, mert bár a tested lankad, lelked viszont gyógyul. Fogadj el mindent, ami a belső imában meglátogat, abban a hitben, hogy csak Isten kezéből jöhet, és ne aggódj amiatt, hogy valójában mi is történik veled, hanem bízzál Istenben. Ha nem így teszel, ha nekiállsz elemezni és megint újra elemezni, akkor elveszíted a kegyelmet, ami munkál benned, és ami nem akarja, hogy ránézzél, ahogy az Énekek éneke mondja.Öleld át karoddal, szeresd szíveddel, hallgass rá füleddel, ízleld nyelveddel, nyílj meg előtte testestül-lelkestül.(IV. fejezet)