Évközi 6. hét hétfő
Jak 1, 1-11; Mk 8, 11-13
„Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje az Istentől”
Isten azért teremtette az embert testtel és lélekkel, hogy legyen földi és mennyországi élete. A testnek természete szerinti élete a földi lét, a léleknek viszont a túlvilági élet. A testi lét élete az első szakasz az ember életében. Első éveiben az ember teste bizonyos tökéletességre kell hogy eljusson, és tudjon vele együttműködni a szellemi természetű lélek.Együtt kell működniük az igazság ismeretében és a szeretet önzetlen gyakorlásában. Ezekkel a gyakorlatotokkal válik az ember alkalmassá arra, hogy a földi élet végeztével méltó legyen az örök boldogságra, a vég nélküli életre. Azt az erényt, szellemi erőt, amely könnyen és gyorsan megmutatja nekünk, hogy milyen cselekedetekkel szolgáljuk a mennyei életre való felkészülést, azt az erényt bölcsességnek hívjuk. Aki bölcsesség híján cselekszik, annak a tettei nem szolgálják a mennyországba jutást és az ottani nagyobb boldogságot. Ezért kezdi Szent Jakab apostol a levelét azzal az üzenettel, hogy a keresztények ne féljenek a kísértésektől. „Mindig örömnek tartsátok, testvérek, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez.A béketűrés pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek” (Jak 1,2-4) Az apostol szerint a sátáni kísértések és minden más próbatétel kellemetlen ugyan, hiszen tönkre is teheti tetteink érdemszerző jellegét, de ha ekkor is állhatatosan kitartunk a jóban, elkezdjük, folytatjuk és be is fejezzük azt, akkor a kísértés békés eltűrésével ezek a tettek sokkal értékesebbek lesznek, mint a zavartalan jócselekedetek. A béketűrés, vagyis a kísértések békés lélekkel való elviselése igényli a bölcsességet. Megindokolja, hogy ezek a próbatételes jócselekedetek kétszeresen is közelebb visznek bennünket az üdvösséghez: úgyis, mint igazán jó tettek, és ráadásul még ellenséges akadályokat legyőzve szerzett érdemek. Akinek kevés a bölcsessége, annak az apostol ezt ajánlja: „Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. De ne kételkedve, hanem hittel kérje, mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, amelyet a szél fölvet, és ide-oda hajszol. Az ilyen ember ne gondolja, hogy kap valamit az Úrtól. Minden útján állhatatlan a kettős lelkű ember” (5-8) Isten álláspontja érthető: ha valami lelki jót kérnek tőle, ami a hozzá közelebb jutást szolgálja, de közben a kérelmezőt az a gondolat kísérti, hogy Isten hátha még sem hallgatja meg, ez kettős magatartás, nem kedves Istennek. Szegénynek és gazdagnak egyaránt kérnie kell a belénk öntött erényt. „a szegény sorsú testvér azzal dicsekedjék, hogy felemelték, a gazdag viszont azzal, hogy megalázták, mert el fog tűnni, mint a fű virága. Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, lehullott a virága, s tönkrement a színpompája, így fog a gazdag is elhervadni az ő útján”. (9-11) Örüljön a gazdag, ha ezt felismertetik vele, és nem csak az élete végén jön rá szegénységére.
Jak 1, 1-11; Mk 8, 11-13
„Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje az Istentől”
Isten azért teremtette az embert testtel és lélekkel, hogy legyen földi és mennyországi élete. A testnek természete szerinti élete a földi lét, a léleknek viszont a túlvilági élet. A testi lét élete az első szakasz az ember életében. Első éveiben az ember teste bizonyos tökéletességre kell hogy eljusson, és tudjon vele együttműködni a szellemi természetű lélek.Együtt kell működniük az igazság ismeretében és a szeretet önzetlen gyakorlásában. Ezekkel a gyakorlatotokkal válik az ember alkalmassá arra, hogy a földi élet végeztével méltó legyen az örök boldogságra, a vég nélküli életre. Azt az erényt, szellemi erőt, amely könnyen és gyorsan megmutatja nekünk, hogy milyen cselekedetekkel szolgáljuk a mennyei életre való felkészülést, azt az erényt bölcsességnek hívjuk. Aki bölcsesség híján cselekszik, annak a tettei nem szolgálják a mennyországba jutást és az ottani nagyobb boldogságot. Ezért kezdi Szent Jakab apostol a levelét azzal az üzenettel, hogy a keresztények ne féljenek a kísértésektől. „Mindig örömnek tartsátok, testvérek, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez.A béketűrés pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek” (Jak 1,2-4) Az apostol szerint a sátáni kísértések és minden más próbatétel kellemetlen ugyan, hiszen tönkre is teheti tetteink érdemszerző jellegét, de ha ekkor is állhatatosan kitartunk a jóban, elkezdjük, folytatjuk és be is fejezzük azt, akkor a kísértés békés eltűrésével ezek a tettek sokkal értékesebbek lesznek, mint a zavartalan jócselekedetek. A béketűrés, vagyis a kísértések békés lélekkel való elviselése igényli a bölcsességet. Megindokolja, hogy ezek a próbatételes jócselekedetek kétszeresen is közelebb visznek bennünket az üdvösséghez: úgyis, mint igazán jó tettek, és ráadásul még ellenséges akadályokat legyőzve szerzett érdemek. Akinek kevés a bölcsessége, annak az apostol ezt ajánlja: „Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. De ne kételkedve, hanem hittel kérje, mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, amelyet a szél fölvet, és ide-oda hajszol. Az ilyen ember ne gondolja, hogy kap valamit az Úrtól. Minden útján állhatatlan a kettős lelkű ember” (5-8) Isten álláspontja érthető: ha valami lelki jót kérnek tőle, ami a hozzá közelebb jutást szolgálja, de közben a kérelmezőt az a gondolat kísérti, hogy Isten hátha még sem hallgatja meg, ez kettős magatartás, nem kedves Istennek. Szegénynek és gazdagnak egyaránt kérnie kell a belénk öntött erényt. „a szegény sorsú testvér azzal dicsekedjék, hogy felemelték, a gazdag viszont azzal, hogy megalázták, mert el fog tűnni, mint a fű virága. Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, lehullott a virága, s tönkrement a színpompája, így fog a gazdag is elhervadni az ő útján”. (9-11) Örüljön a gazdag, ha ezt felismertetik vele, és nem csak az élete végén jön rá szegénységére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése