PIACENZAI SZENT KONRÁD
remete, III. r.
(1290-1351)
Konrád gazdag főnemesi családból való. Családi neve:
Confalonieri. Szeretett vadászni, időnként katonáskodott is. Egyszer egy vadat
üldözött, mely egy bozótosba menekült. Hogy onnan kiriassza, Konrád fölgyújtotta
a bozótot. De a tűz továbbterjedt, s leégett egy nagy erdő. Konrád
észrevétlenül a városba osont. A város vezetősége egy szegény embert fogott el
és gyanúsított a gyújtogatással. Kínzással kicsikarták tőle a beismerő
vallomást, erre halálra ítélték. Mikor ezt Konrád megtudta, megmozdult benne a
lelkiismeret, bevallotta, hogy ő okozta a tüzet, így megmenekült az elítélt
ember a haláltól. Konrád pedig megtérítette a kárt, s úgy érezte, egész életét
meg kell változtatnia. Belépett Szent Ferenc III. rendjébe, magára öltötte a
világi rendi ruhát, s igazán „bűnbánó testvér” akart lenni. Feleségével
megbeszélte a dolgot, az hajlandó volt belépni a piacenzai klarisszákhoz. Ő
maga zarándokútra indult. Sorra járta Itália zarándokhelyeit, először is Rómát
látogatta meg. Majd eljutott Szicíliába, itt Neto (v. Néti) városában húzódott
meg egy házacskában. Sokan felkeresték, imáit, tanácsát kérték, mire ő
messzebbre ment s egy barlangban húzódott meg. Itt élt kemény
önmegtartóztatásban, böjtölésben, virrasztásban közel 40 évig. Sok beteg
gyógyult meg Konrád imájára. Mint Szent Ferenc, ő is bizalmas kapcsolatban volt
a madarakkal. 1351. febr. 19-én halt meg. VIII. Orbán (1623-44) avatta szentté.
Konrád péntekenként el szokott menni Netoba, egy sokak által tisztelt kereszthez,
ahol hosszasan imádkozott. Egy ilyen pénteken néhányan - nem jószándékkal -
meghívták Konrádot ebédre. Halnak mondták a sertéshúst, amit tálaltak, hogy
később azzal vádolják, hogy pénteken megette a húst. Konrád velük együtt ette,
amit kapott. Utána számon kérték tőle: hogyhogy szent ember létére pénteken
húst eszik? Konrád állította, hegy ő halat evett. Bizonyságul megmutatta
tányérját, melyen halszálkák és maradékok voltak.
Imádság:
Imádság:
Istenünk, te Szent Konrádot
igazságérzete által szent szolgálatodra a pusztaság
magányába vezetted, közbenjárására add meg nekünk, hogy igazul és
szentül élve ebben a világban, eljussunk hozzád a boldogságba. A mi Urunk
Jézus Krisztus által. Ámen.
magányába vezetted, közbenjárására add meg nekünk, hogy igazul és
szentül élve ebben a világban, eljussunk hozzád a boldogságba. A mi Urunk
Jézus Krisztus által. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése