A év február 8.

Az Isten Lelke, mint a Messiás pecsétje.

A zsidó királyoknak adott rituális felkenés nem tette őket szentté. Sem igazságosságot, sem üdvösséget, sem békét nem tudtak teremteni. Ezért történhetett meg, hogy Izrael kettészakadásakor Dávid unokájával szemben tíz törzs fölött uralmat nyert Jeroboám hálátlanul szembefordult Jahvével. Úgy gondolkodott, hogy hiába lett tíz izraelita törzs királya, ha évente háromszor felmennek alattvalói a jeruzsálemi templomba ünnepelni, ott találkoznak, barátkoznak Júda és Benjamin utódaival, előbb-utóbb elszakadnak tőle, és visszatérnek Dávid házához. Ezért két templomot is építtetett, mindegyikbe állított egy-egy aranyborjút, hogy azokat tartsa Istenének a nép, ne kívánkozzék Jeruzsálembe. (1Kir 12,26-33) Mivel Isten kifejezetten utálta a bálványimádást, Jeroboám cselekedete felkentsége ellenére sem tudta megigazulttá tenni alattvalóit. A bálványoltáron papi funkciót végző király azonnali figyelmeztetést kapott egy délről jött prófétától, hogy súlyos vétkét megtorolja az Úr.(13,1-3) Az istentelenné vált király később embertelenné is lett. Udvartartásához egyre súlyosabb adókat vetett ki. Amikor alattvalói ezeket nem tudták fizetni, kölcsönöket kellett felvenniük, majd később elvitték földjüket és lakóházukat a hitelezők. Volt, aki rabszolgának adta el önmagát, hogy ennivalóhoz jusson. Ezek a kegyetlen igazságtalanságok Jahveh bosszúját követelték. A nép igazi megmentője az Istentől földre szálló Messiás. Ő nem külső olaj-kenést kapott, hanem benső kenetet. „Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke, a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke; és kedve telik az Úr félelmében. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint dönt, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket, és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében; megveri a földet szája vesszejével, és ajkának leheletével megöli az istentelent. Igazságosság lesz majd derekának öve, és a hűség derekának kötője”.(Iz 11,1-5) A szentsátor megépítéséhez és felszerelésének elkészítéséhez nem voltak Egyiptomban kiképzett iparosok és művészek. Isten lelkétől kaptak megfelelő ajándékokat:„Azt mondta erre Mózes Izrael fiainak:Íme,az Úr név szerint meghívta Bezeleélt, Úrinak,a Júda törzséből való Húr fiának fiát. Eltöltötte őt Isten lelkével, bölcsességgel, értelemmel, tudással és minden ismerettel, az aranyból, ezüstből és rézből való munkák kigondolására és elkészítésére,kövek metszésére,fa faragásra.
Mindazt, amit mesterséggel el lehet készíteni, a szívébe adta. Ugyanígy Oliábnak, a Dán törzséből való Ahiszámek fiának is. Betöltötte mindkettőjüket bölcsességgel”. (Kiv 35,30-35) Izrael gondolkodásában később igen fontosnak bizonyultak Isten lelkének ajándékai, amelyek a jó uralkodást biztosították. Dávidban dicsérték az ismeretet és az istenfélelmet, Salamonban a tanácsot és erőt. Izajás szövege erre az istenáldotta uralkodásra utal: „Nem ártanak és nem pusztítanak szent hegyemen, mert tele lesz a föld Isten ismeretével, mint ahogy a vizek betöltik a tengert. Ez történik majd azon a napon: Jessze sarja a népek zászlajaként áll, őt keresik a nemzetek, és lakóhelye dicsőséges lesz”. Ahol így kormányoznak egy országot, az boldog lesz és szent.

Évközi 4 hét szombat

Évközi 4 hét szombat

1Kir 3, 4-13; Mk 9, 30-34

„Adj tehát szolgádnak értelmes szívet, hogy ítélni tudja népedet”

Salamonnak sem volt könnyű elfogadtatni személyét a királyi trónon, mint ahogy apjának, Dávidnak is meg kellett harcolnia annak idején érte. Testvére, Adoniás Betsabét, az édesanyját környékezte meg, hogy olyan házasságra kérjen engedélyt neki, amelyet felhasználhatna arra, hogy igényelhetné a királyi trónt. Betsabé jámborul kérte is a fia hozzájárulását, ő azonban azonnal átlátott a szitán, és Adoniást, meg támogatóit is azonnal kivégeztette. Joábot, apja egykori fővezérét is halállal büntette, mert nem melléje állt, hanem Adoniás pártjára. Neki is, volt más bűne is, amit újabb hűtlenség híján elnézett volna neki irgalmasan. Dávid halála előtt megbízta fiát azzal, hogy. Szemeit, aki menekülése alkalmával, kövekkel dobálta meg őt, alkalmas időben fenyítse meg keményen. Salamon őt városban maradásra kötelezte, ma úgy mondanánk, házi fogságra, lakóhely el nem hagyásra ítéltette. Amikor Szemei egy idő múltán nem vette ezt komolyan, magához rendelte, és közölte vele, hogy egykori súlyos felségsértéseiért meg kell halnia. Ezek után Salamon feleségül vette az egyiptomi király lányát. Eme óvintézkedések után hozzáláthatott a vallási viszonyok rendezéséhez. Mivel a templomépítést még nem kezdhette el, ő is követte népe szokásait. A legkimagaslóbb hegyre ment fel tehát, Gibeonba. Ott ezer áldozati állatot mutatott be Istennek a régi áldozati oltáron. A következő éjszaka aztán megjelent neki az Úr és azt mondta neki: „Kérj, amit akarsz, s megadom neked. Azt mondta erre Salamon: Te a te szolgáddal, apámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, minthogy hűséggel, igazsággal s irántad egyenes szívvel járt színed előtt; megőrizted iránta nagy irgalmasságodat, fiút adtál neki, s a ma az ő trónján ül. Nos, hát, Uram, Isten, te királlyá tetted szolgádat apám, Dávid helyett: de én kicsiny gyermek vagyok, s nem tudok kimenni-bejönni, s itt áll szolgád a nép közözz, amelyet kiválasztottál, e mérhetetlen nép között, amelyet sokasága miatt megszámlálni, s megolvasni sem lehet. Adj tehát szolgádnak értelmes szívet, hogy ítélni tudja népedet, s megkülönböztethesse a jót és a rosszat, hisz ki tudná ítélni e népet, ezt a te hatalmas népedet”.(1Kir 3, 5-9)„Tetszett e beszéd az Úrnak, hogy ilyesmit kért Salamon. Azt mondta azért az Úr Salamonnak: Mivel ezt kérted, s nem kértél magadnak hosszú életet, sem gazdagságot, s nem kéred ellenségeid életét, hanem bölcsességet kértél magadnak, hogy igazságot szolgáltathass,: íme, szavad szerint cselekszem veled, s olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád hasonló sem előtted nem volt, sem utánad nem lesz”.(10-12) De azért Isten nem hagyta őt anyagi jólét nélkül sem, hihetetlen gazdagságot és dicsőséget is ígért neki. Bár napjaink hatalomra törő egyénei is ezzel a csodálatos kegyelemmel ékesen mennének el Isten házába, s kénék buzgón, hogy a rájuk bízott népet szolgálhassák önzetlenül és tiszta szívvel. Ilyet csak azoktól várhatunk, akik istenhívők, és hatalmas emberszeretet lakik szívükben. Az igazságosság is legyen ott kéréseik között!

TÜZES BOLDOG PÉTER

Tüzes Boldog Péter

szerzetes, püspök és hitvalló

1089. december 10.

A firenzei Aldobrandini családjához tartózónak tartották, de ezt írásos bizonyítékkal még nem sikerült alátámasztani.. Szent John Gualbert tanítványaként Vallumbrozában volt bencés szerzetes. 1067-ben már Vallumbrozai bencés kolostor apátja, amikor püspöké választása után is megtartotta apáti címét egészen 1081-ig, amikor is Salvatore Fucecchiót választják meg apátnak. Később Firenze püspökének nevezik ki, de a püspöki kar szót emelt ellene, mivel úgy vélték, hogy a firenzei püspök pénzen vásárolta meg hivatalát. Legfőbb támadója Peter Mezzobarbo püspök volt, akit más néven Páviai Péternek is neveztek. A frissen kinevezett püspök hiába tagadta hevesen a vádakat, püspök társai között nem akadt, aki védelmébe vette volna. Ilyenkor a kor szokása szerint pápai követ előtt istenítélettel döntötték el a vád igazát. 1068-ban a nyilvános próbatételen 3000 ember vett részt, és volt szemtanúja annak, hogy Péter sértetlenül ment át két hatalmas máglya lángjai közt. Ebből kifolyólag kapta az Igneus melléknevet, amely tűzet jelent. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen tett végrehajtása után igen nagy tekintélyre tett szert az egész katolikus egyházban. Ennek ellenére elveszik tőle Firenze püspöki címét, de nem sokára rá megkapja Albano püspökségét, amellyel egyben biborosi rangot is kap. II. Sándor pápa 1069-ben IV. Henrikkel, a császárral is komoly vitába keveredett, mert Sándor leváltotta Godfridot, Milánó érsekét, akit az uralkodó nevezett ki az egyházmegye élére. Mire Henrik reagált a pápa döntésére, már Atto, egy reformpárti érsek ült a lombard egyház élén. A császár dühét Sándor a kiátkozás lehetőségével oszlatta szét. A pápa halála után új helyzet alakult ki. IV. Henrik döntését befolyásolta a német klérus, amely megijedt, az új pápa jelölt Gergely személyétől, és félt a szigorú reformoktól, ezért ők le akarták beszélni Henriket a megerősítésről. De hamarosan az udvarba érkezett Eberhard, Nettenburg grófjának levele, amelyben az állt, hogy amennyiben a pápa megerősíti a gróf jogait, igényt tart a császári koronára. Henriknek ezek után nem maradt túl sok választása, és 1073 szeptemberében írt Gergelynek egy igen nyájas hangvételű levelet. Ebben az uralkodó elismerte a bíborost a keresztény egyház fejének. Ez volt a történelem folyamán az utolsó császári megerősítés, amelyet pápa kapott. Így Ildebrando Aldobrandeschi di Soana 1073-ban a család egyik tagja pápa lesz VII. Gergely néven, és ettől kezdve Péter karrierje is felfelé ível. De IV. Henrik egy betűt sem gondolt igazán komolyan leveléből, mindössze időt akart nyerni serege összeszedéséhez. Esküjének megszegésével, hazugsággal és a keresztény egyház elleni merénylettel vádolta meg a császárt. Persze semmi nem történt a fenyegető levél hatására, és Gergelynek be kellett látnia, hogy az erőtlen szavak értelmetlenek, és erős tettekkel lehet rendet teremteni. Egy Rómában összehívott 1075-ös zsinaton felvették a kánoni törvények közé, hogy ezentúl mindenkit kiátkozással büntet az egyház, aki törvénytelenül iktat be egyházi méltóságokat. 1076-ban pedig az egyházi bíróság elé idézte IV. Henriket, hogy ott feleljen tetteiért. A pápa 1077 januárjában Canossa városához ért, és mivel árulókat sejtett maga körül, úgy döntött, hogy a biztonságos várban fog megszállni. Henrik követte a pápát Canossába, és audienciát kért tőle, de Gergely emlékezett még Henrik csalárd levelére, és különös szigorral kezelte a találkozót. Sőt VII. Gergely pápa legátusaként több fontos küldetést is végrehajtott Európa szerte. 1079-ben Németországban járt IV. Henrik császár, és sváb Rudolfnál. 1084-ben Franciaországban járt küldetésben. 1085. május 25.-én meghal Gergely pápa Péter fő támogatója. 1089. július 8.-án támogatja II. Orbán pápát, aki ezzel elnyeri a legmagasabb egyházi rangot. 1089. november 11.-én halt természetes körülmények között. Az egyházi művészetben Pétert albában, és stólában ábrázolják, miközben kezében egy feszületet tartva át sétál a tűzön. A katolikus egyház február 8.-án ünnepli.

 

CORBIEI SZENT KOLÉTA

CORBIEI SZENT KOLÉTA

szűz, klarissza

(1381-1447)

Francia neve a Nicolette rövidebb alakja: Colette. Corbie* városkában született. Édesanyja idos korában sok imádság révén nyerte el Istentől. Fiatal korában öröme telt az imában, jótettekben, önmegtagadásban. 14 éves volt, amikor arra kérte Istent, vegye el szépségét, nehogy emiatt másoknak kísértést okozzon. Ekkor hirtelen megnőtt, arcának sápadtsága, csúnyasága szinte elriasztotta az embereket. 21 éves korában belépett a ferences III. rendbe s remete- életet élt. Isteni sugallat arra ösztönözte, hogy a klarissza zárdák meglazult fegyelmét állítsa helyre. Szülei ekkor már meghaltak, ő pedig halogatta a feladat vállalását, mivel alkalmatlannak tartotta magát ilyen nagy szerep végrehajtására. Erre elvesztette szemevilágát és beszéloképességét mindaddig, amíg rá nem szánta magát Isten akaratának teljesítésére. Pápai engedéllyel belépett a klarissza rendbe. Nemsokára az Avignonban székelő XIII. Benedek pápa kinevezte apátnonek s 1406-ban megbízta a klarissza rendházak megreformálásával. Kitunt, hogy Koléta az emberek megnyerésére Istentol kapott karizmával rendelkezik. Vonzani tudta az embereket, s el tudta fogadtatni az eredeti klarissza Regula szigorúságát. Ebben életszentsége is szerepet vitt. Rendkívüli jelenségek: elragadtatások, jövobelátás, levitáció, öt gyermek feltámasztása kísérték életét. 17 klarissza rendházat alapított vagy reformált meg. Abban az idoben Szent Ferenc I. rendjében is kibontakozóban volt a reform, visszaállítani a régi fegyelmet (obszerváns mozgalom). Koléta reformtevékenységét a férfiágra is kiterjesztette, ott is több rendház életét megújította, ezeket kolettánus ferenceseknek nevezték. A belgiumi Gentben halt meg 67 éves korában, a maga alapította zárdában. Testét késobb Franciaországba vitték. VII. Piusz avatta szentté 1807-ben.
Szent Koléta tanítása az engedelmességről:
„Könnyebb a parancsot teljesíteni, ha emberi szóval hangzik e1, és Isten színe előtt drágább az alázatos engedelmesség, hisz az engedetlenségből csak baj fakad. Többet ér az engedelmes ember egyetlen imádsága, mint az engedetlen százezer imája. Mert ha engedelmeskedünk Istennek, akkor o is „engedelmes” lesz nekünk.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Kolétát sok szűznek példaképül és vezérül adtad az evangéliumi tökéletességben, add kérünk, hogy tisztán és hűségesen megőrizzük azt a szeráfi lelkületet, melyet ő bölcsen tanított és szentségének csodálatos példájával elénk állított. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

A év február 7.

Az ószövetségi Izrael, mint Isten országa

A pátriárkák korában az élő Isten, aki megjelent Ábrahámnak, majd irányította Izsákot és Jákobot, nem jelezte nekik, hogy a belőlük származó új népnek királya is akar lenni. Amíg a többi népnél az éppen uralkodó királyok saját bálványaik helytartóinak számítottak, Izrael nem kapott biztatást, hogy majd az igaz Isten az ő különlegesen uralkodó királya lesz. Mózes a csipkebokor látomásban találkozik először érzékelhetően Istennel. Itt a nevét, lénye megfogalmazását kéri az Úrtól. „Isten erre azt mondta Mózesnek: Én vagyok az, aki vagyok. Aztán azt mondta: Ezt mondd Izrael fiainak: Az, Aki van, küldött engem hozzátok”. (Kiv 3,14) Isten tehát elmondja, hogy Ő nem volt és nem lesz, Ő öröktől fogva változatlanul van. Végtelen létét nem kapta, hanem öröktől fogva önmagától birtokolja. Minden más létező úgy kapja a létét tőle. Ő tehát forrása és létesítő oka minden teremtménynek, tehát mindennek Ura. Viszont még nem említi, hogy Izrael fiai, mint alakuló nép, neki különleges népe lesz, Ő pedig királyuk, uralkodójuk, irányítójuk lesz. Egyiptomból történt kivonulásuk után a pusztában Izrael néptömege lassan fejlődik rabszolga társadalomból öntudatos, szabad néppé. A népnek felelős és hatalommal rendelkező vezető, uralkodó kell. Amikor Mózest Isten negyven napon át a hegyen tanítja, árvának és gyámoltalannak érzik magukat a hegy lábánál veszteglő törzsek. Ezért kérnek „isteneket” Árontól: „Rajta, készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak! Nem tudjuk ugyanis, hogy mi történt Mózessel, azzal az emberrel, aki kihozott minket Egyiptom földjéről”. (Kiv 32,1) Egyúttal jelzik azt is, hogy Áront elfogadják pótvezérnek, de félő, hogy neki azzal az Istennel, akit Mózes képviselt, nincs igazán összeköttetése. Mózes keményen bünteti a lázadókat. Isten megkönyörül népén. Ott, a pusztában aztán érzékelik, hogy az ő népük Isten különleges birtokának számít. Ettől kezdve büszkén vallják: „Király lett az Úr! Fölségbe öltözött”. (Zsolt 93,1) Helytartója előbb Mózes, majd az ő halála után Józsue, de ők nem viselnek királyi címet. A következő korszakban az ellenségtől megmentő isteni küldötteket is csak bíráknak tartják. Ők átmeneti irányítók. Egyiküket, Gedeont, próbálják rávenni, hogy vállaljon állandó felelősséget felettük, Legyen király, de ő elhárította a felkérést: „Nem uralkodom rajtatok, s nem fog uralkodni rajtatok fiam sem: az Úr uralkodjék rajtatok”. (Bír 8,23) Szerinte az a jó állapot, hogy Istent tartják uralkodójuknak, és így nem áll fönn az a veszély, hogy Isten helytartója Isten helyére tör. Később Sámuelt, a prófétát és egyben utolsó bírót arra késztetik, hogy adjon nekik királyt, mint a többi nemzetnek is királya van. A méltatlankodó prófétát leinti az Úr: „Hallgass a nép szavára mindabban, amit neked mond, mert nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk”. (1Sám 8,7) Az egymás után következő királyok viszont bálványozással sértették Izrael igazi királyát, az Urat. Ezért Isten megmutatja Izajásnak, hogy Ő milyen hatalmas Király, és az angyalokhoz hasonlóan hogyan kellene őt szolgálnia az embereknek. „Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: Szent, Szent, Szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége! Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim”. (Iz 6,1-5) a zsidók kultikus lírája ugyanezt hangsúlyozza: „Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki az a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, a harcban hatalmas Úr. A seregek Ura, ő a dicsőség királya”.(Zsolt 24,7-8.10)

Évközi 4. hét péntek

Évközi 4. hét péntek

Sir 47, 2-13; Mk 6, 14-29

„Mert mint a hájat elválasztják a hústól, úgy Dávid is kiválóbb volt Izrael fiainál”

Talán furcsának tűnik, hogy a királyokról elnevezett könyvek szövege között az Egyház egy bölcsességi könyvből veszi az olvasmányt. Mindig így történik, hogy fontos, hős és szent életű zsidó kiválóságok életét lezárva a bölcsességi irodalomból idéz róluk szóló szent és költői ihletésű dicshimnuszt.Ez történik Dávid király dicsértére is. Jézus, Sirák fiának könyve utolsó a bölcsességi irodalomban. Írója Kr.e. 132-ben költözött Egyiptomba, hogy ott fordítsa görög nyelvre nagyapja bölcsességről szóló írásait. Akarta ugyanis a görög bölcselet művelői elé tárni az isteni bölcsességet. A görögök a kegyelem nélkül művelhető legrangosabb tudományt, a bölcseletet tartották a legfontosabb, legrangosabb emberi műnek, mivel a természettudományok rendszerező tevékenységén túl az elvonással művelhető matematikát is felül tudták múlni vele. Ezt a tudományágat már a mennyiség sem érdekelte, csupán a dolgok lényegére figyelt. A zsidó bölcsességi irodalom viszont a bölcsesség erényét gyakorolta, és mutatta be, mint Isten egyik fontos segítőtársát a teremtésben, Az emberek mindenapjában is olyan fontos tanácsadóként jellemzi, amely megkönnyíti a gondolkodó ember helyzetét, ellátja gyakorlati útmutatással, hogy hogyan lehet Istent leginkább szolgálni, és így az üdvösségre alkalmas érdemeket szerezni. A bölcsesség erénye ugyanis az az állandó készség, amellyel könnyen és gyorsan eldönthető, tetteink miként szolgálják az üdvösséget, az örök célt. Dávid dicséretét zengi tehát Jézus, Sirák fia, azaz unokája. Elsőnek kiemeli általános ítélettel, hogy Dávid különb volt minden más zsidónál: „Mert amint a hájat elválasztják a hústól, úgy Dávid is kiválóbb volt Izrael fiainál”(2) Amit a zsidó nagyoknak hangsúlyozott Isten küldetésük kezdetén, amivel Dávid fiát és utódját a trónon elsősorban biztatta, róla is ezt említi a késői bölcs: Férfi volt, bátor és erős: „Oroszlánokkal úgy játszott, mint bárányokkal, és medvékkel úgy bánt, mint a juhok kis bárányaival.”(3) Nem ijedt meg a nagy és veszedelmes ragadozó állatoktól. Pedig tudjuk, hogy a magyar vaddisznó is milyen félelmetes ellenfél, ha egy ember kényszerül vele élet-halál harcra.Rendkívüli harckészségét dicséri ezután:„Már ifjúkorában megölte az óriást, és elvette népétől a gyalázatot, amikor fölemelte a kezét,s a parittya kövével leütötte a gőgös Góliátot, mert segítségül hívta az Urat, a Mindenhatót, aki erőt adott jobbjának, hogy leterítse a bátor harcos férfit és felmagasztalja népe szarvát”(4-6) Íme, a bölcs azt az alapvető tanítást is tudja Istennel kapcsolatban, hogy Isten nemcsak megteremtette a világot, hanem állandó isteni tevékenységgel tartja létbe, és ő adja az összes erőnek a hatékonyságot is. A zsidó nép legkeményebb és állandó ellenségei a filiszteusok voltak. Dávid érdeme, hogy ezeket és a többi szomszédot véglegesen legyőzte, és népének békét teremtett: „Letiporta az ellenséget köröskörül, kiirtotta az ellenséges filiszteusokat mind a mai napig és letöre a szarvukat örökre”(8) Legfontosabb tette azonban Isten közvetlen szolgálata volt.Az áldozatok bemutatásánál nemcsak jelen volt, de egész lélekkel dicsérte Urát, az ünnepeket külön fénnyel rendezte meg, és zsoltárait énekelték akkor és az óta is immár háromezer éve” Az Úr megtisztította bűneitől, és felmagasztalta szarvát örökre”(13)

KERESZTELŐ SZENT PÉTER

KERESZTELŐ SZENT PÉTER ÉS TÁRSAI,

nagaszaki vértanúk

(1597)

Japánban a 16. század második felében jezsuita hittérítők működtek szép eredménnyel. A császár, Taykosama azonban féltette uralmát, főleg a megtérő előkelő emberek miatt. Ezért 1587-ben kitiltott az országból minden külföldi misszionáriust. Titokban azonban többen ott maradtak. A manilai kormányzóhoz kérelem érkezett Japánból, hagy küldjön ferences misszionáriusokat. Így ment Japánba Keresztelő Péter atya néhány társával, akiket a császár barátságosan fogadott. Az ő szóbeli (vagy hallgatólagos) engedélyével prédikáltak, néhány kolostort és kórházat is alapítottak. 1596-ban azonban a császár kiadta újabb rendeletét a misszionáriusok kivégzésére. A keresztényüldözés oka a pogány boncok áskálódásán kívül egy spanyol kereskedelmi hajó ügye volt. A hajó rakományát lefoglalta a császár. Az egyik spanyol hajós azt a meggondolatlan kijelentést tette, hagy majd a spanyol király előbb misszionáriusokat, majd katonákat fog küldeni megtorlásul. 1596. decemberében elfogtak hat spanyol ferences misszionáriust (négy pap, két laikus testvér) három jezsuitát (Miki Pál fogadalmast és két novícius társát) és tizenöt japán világi hívőt, akik legtöbben a ferences III. rendhez tartoztak. Három fiatal is volt köztük: a 15 éves Tamás, a 13 éves Antal és a 12 éves Lajos. Mindannyian készek voltak a vértanúságra és a szenvedésekre. Kimondták felettük a halálos ítéletet. Ennek jeléül jan. 2-án Meakoban levágták bal fülüket és orrukat, majd megkötözve kocsira rakták őket és egy hónapon át városról városra kísérte őket kétszáz katona. Útközben Péter atyának volt még ideje arra, hogy írjon híveinek, ebben a levélben kifejezi mindannyiuk örömét, hogy Krisztushoz hasonlóan halhatnak meg. Útközben hozzájuk csatlakozott még két japán keresztény, akik szolgálatukra voltak. Őket is a vértanúk közé sorolták. Így a vértanúk száma huszonhat lett. A Nagaszaki melletti dombon, a „szent hegyen” keresztre feszítették őket. „Istent dicsőítve és hitüket hirdetve haltak meg dicsőségesen” (Zsolozsma szövege.) IX. Piusz 1862-ben avatta őket szentté.

Részlet Keresztelő Szent Péter leveléből:

“Szeretteim, Isten szerelmére kérlek benneteket: nagy bizalommal ajánljatok minket Istennek, hogy életünk feláldozása kedves legyen előtte. Úgy látom, a következő pénteken feszítenek minket keresztre, mert Meakoban is pénteken vágták le fülünk egy-egy darabját. Ezt Isten ajándékaként fogadtuk. Mindnyájan nagy buzgalommal kérünk benneteket, imádkozzatok értünk!”

Imádság:

Istenünk, te szentjeid erőssége vagy. A szent vértanukat, Keresztelő Pétert és Pált meg társaikat a kereszt útján az életre hívtad meg; közbenjárásukra add meg nekünk, hogy a hitet, melyet vallunk, mindhalálig erősen meg is tartsuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Köszöntés Bánk Atya születésnapja alkalmából

Köszöntés Bánk Atya születésnapja alkalmából


A belvárosi ferences templom népszónoka Dr. Kovács Lajos Páter Bánk atya mai ünnepli 87. születésnapját. Az évfordulók számvetésre kényszerítik mind az ünnepeltet, mind az ünneplőket. Bánk atya rendtársai között végezte el ezt a nem kis számvetést. Mi, hívei, tanítványai ezen a napon tesszük ugyanezt: megköszönjük Urunknak a jó pásztort, akinek szavát ismerik juhai, és követik őt, megköszönjük az Urnak, hogy adott az Atyának édes szülőket, akik hitben, becsületben, tudásban, szeretetben nevelték gyermeküket, elkötelezve a gyermeket az Úr Jézus szolgálatára. Gondolatban végigkísérjük azon a hosszú úton, amit a fiatalember bejárt a noviciátustól az örökfogadalomig, a pappászentelésen keresztül a szétszóratáson át a rendek újjáéledéséig. Átéljük a különböző állomáshelyeken végzett rengeteg Istennek szentelt munkát, templomépítést, orgonaépítést, hitoktatást, a cserkészmozgalom felélesztését, a fiatalság nevelését, közösségépítést, a zalaegerszegi ferencesrendház, később az egész mariana rendtartomány vezetését,majd a megszűnését követő munkálkodását az új, Magyarok Nagyasszonya tartomány létrejöttében. Elkísérjük, mellette vagyunk papi hivatásának felemelő, nagy pillanataiban: ezüst, arany, gyémánt miséjén, lelkigyakorlatain, fogadalomtételén az új rendtartomány megalakulásakor. Együtt örülünk sikeres irodalmi munkásságának, tagjai vagyunk népszerű dogmatika csoportjának. Büszkén és lelkesen fogadtuk és olvassuk könyveit, honlapját www.kovacsbank-ofm.com, amivel mindenkinek meglepetést okozott: új módon szólítja meg híveit,mert ezúton is szeretné minél közelebb terelni bárányait a tiszta forráshoz. Minden áldott nap bemutatja a legszentebb áldozatot Urunk nagyobb dicsőségére, ellátja a gyóntatószolgálat nehéz feladatát, hozzásegítve bennünket a lelki megtisztulásához,tanít,oktat, töretlen hittel,erővel rendületlenül.
Szolgálja Urát, Jézust, édesanyját, Szűz Máriát, a magyarok nagyasszonyát,népét, akinek egész életében elkötelezett híve. Megállunk egy kis időre: fejet hajtunk, megköszönjük mindazt a jót, amit tőle kaptunk, kérve a mi Urunkat adjon erő Bánk atyának, hogy szolgálatát méltóképpen tudja folytatni Jézus Krisztus nagyobb dicsőségére.Mellette állva ránk is sugárzik abból a szeretetreméltó egyéniségéből,amely a Jó Isten ajándéka kedves szolgájának, aki egész életét Urának szentelve megtapasztalta azt a belső lelki boldogságot, amire kezdettől fogva meghívta őt Ura, Istene.

Évközi 4. hét csütörtök

Évközi 4. hét csütörtök

1Kir 2, 1-4. 10-12; Mk 6. 7-13

„Légy férfi! Tartsd meg, amivel az Úrnak, Istenednek tartozol!”

Aki a Biblia régi kiadásait használja, nem leli benne Sámuel két könyvét, amiből folyamatosan olvastuk a köznapi szentmisék olvasmányait. Ez a két könyv Királyok 1-2. könyve címen volt található. Használhatóbbnak tűnt, hogy a Bírák könyve után Sámuel próféta két könyvéről beszéljünk, és Dávid halálával kezdődjék a Királyok 1-2. könyve a régebbi 3-4 helyett. Így könnyebben érthető és rögzíthető a bennük leírt időszak. Sámuel az utolsó bíró a zsidó történelemben. Az ő működése után következik a nép által követelt első és második király, Saul és Dávid története. Ennek lényeges mozzanata volt, hogy Dávid ígéretet kap Istentől, hogy háznépe királyi ház, dinasztia lesz, és amíg a zsidóknak saját királyaik lesznek, ebből a családból kerülnek ki a királyok. Árnyalja a képet az a tény, hogy Dávid első utódja, Bölcs Salamon király, élete utolsó szakaszában engedélyezte pogány feleségeinek bálványaik imádását. Ezért az ő halála után kettészakadt az ország: Dávid háza kezén maradt Júda és Benjamin törzse, mint Júda királysága Jeruzsálem székhellyel; a többi tíz törzs, pedig más származású bálványimádó királyok alatt élt Izrael királysága néven. A Királyok első könyve Dávid utolsó rendelkezéseivel és halálával kezdődik. Első fejezetében leírja ez a könyv, hogy az élemedett korú Dávid Haggit nevű feleségétől született fia, Adóniás szerette volna magát apja örökösének kikiáltatni. Dávid már régebben azt ígérte, hogy Betsabé nevű feleségének fia, Salamon lesz utódja. Nátán próféta ennek megfelelően felhívta Betsabé királyné figyelmét, hogy fia trónöröklését veszedelem fenyegeti, Megbeszélték, hogy előbb Betsabé, utána Nátán megy be a királyhoz megtárgyalni ezt a rendkívül fontos ügyet. Dávid azonnali hatállyal királlyá kenette Salamont. Az olvasmányban Dávid utolsó rendelkezéseit adja át az ifjú királynak. Első utasítása: „Légy erős és légy férfi!” (1Kir 2, 2) Az ószövetségi hatalomátadásnak ezek szertartásszerű szavai. A királynak vállalnia kell nemzete gondjait, nemcsak gazdasági, hanem honvédelmét is. Ezek férfias kiállást követelnek és kellő megfontoltságot. Aztán folytatja: „Tartsd meg, amivel az Úrnak, Istenednek tartozol, járj az ő útjain, tartsd meg szertartásait, parancsait, végzéseit s intelmeit, amint meg van írva Mózes törvényében, hogy így boldogulj mindenben, amit cselekszel, s mindenhol, ahová fordulsz, az Úr megvalósítsa szavát, amelyet rólam mondott: Ha fiaid megtartják útjukat s teljes szívükből, s teljes lelkükből járnak előttem, nem fogy el ivadékod királyi székéről” (3-4) a zsidók jól tudták, hogy a hatalom Istentől származik. A földi királyok csak Őt helyettesítik, megjelenítik. Ez a feltétele jó uralkodásuknak. Az aktuális királynak van saját útja, amely különbözik elődeinek útjától. Minden király más körülmények között él, az idő halad, ez az ő saját útja, amelyen meg kell valósítania az Úr akaratát. Dávid azután meghalt. Mauzóleuma most is látható az utolsó vacsora háza közelében. Szent Péter egyik beszédében hivatkozik is erre. (ApCsel 2, 29-34) A modern államvezetőkre is állnak Dávid szavai: Az uralkodó csak Isten helyettese. Az ő tennivalóik már az Újszövetségben vannak rögzítve:Az igazság és a szeretet útját kell megtartaniuk, és következetesen megtartatniuk mindenkivel. Felelnek érte.

SZENT EGYED MÁRIA

SZENT EGYED MÁRIA 

ferences testvér

 (1729-1812) 

 
Tarantoban, Dél-Olaszországban született: Pontillo Ferenc volt a neve. Szegény szülei fiatalon iparra taníttatták. Vallásosságával, ártatlanságával társaira jó hatással volt. Reggelente szentmisén vett részt, este szentséglátogatást végzett. Szabadidejét imával töltötte. Belépett a Rózsafüzér Társulatba. Apja halála után o lett a családfenntartó: édesanyjáról és testvéreiről nagy szeretettel gondoskodott. Amit munkájával keresett, rájuk áldozta, és még jutott a szegényeknek is. Amikor e kötelességétől felszabadult, buzgón kérte Istent, adja tudtára, hogyan szolgálja ot tökéletesebben. Álmában megjelent neki Alkantarai Szent Péter és Szent Paszkál, az o intésükre a Lecce*-i rendtartomány Galatone kolostorában jelentkezett, az alkantarínus ferencesekhez 1754-ben laikus testvérnek. A fogadalmak letétele után pár évre, 1759-ben Nápolyba helyezték a Szent Paszkál kolostorba, ott is maradt élete végéig. Zurzavaros politikai helyzetben, egyházellenes légkörben, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nápolyiak megerosödjenek a katolikus hitben. Élete szeretetszolgálat volt, elsosorban a legszegényebbek közt. 1888-ban boldoggá, 1996-ban szentté avatták.
II. János Pál szenté avatási homíliájából:
“Az Egyház ma hirdeti Isten dicsőségét, mely megnyilvánul Egyed Mária életszentségében. Mint Szent Ferenc igazi fia, befogadta a Krisztus misztériumai szemléléséből fakadó határtalan szeretet tüzét... Figyelemmel volt mások szüksége iránt, amikor vállalta a legegyszerubb munkát vagy a szegények szolgálatát. Nápoly utcáin hordozta a kiengesztelodés és a béke evangéliumi igéit, olyan légkörben, melyet a társadalmi feszültség és a testi-lelki nyomor jellemzett. Gondoskodó szeretetét mindenki kiérezte szavaiból, gyakran mondta: Emberek, szeressétek Istent! Mindenkit megtérésre hívott fel az Istenhez, aki „irgalmas és kegyes, késedelmes a haragra, ellenben gazdag kegyelemben és husében” (Kiv 34,6). Ez az izenet mai világunknak különösen idoszeru; sürgosen szüksége van arra, hogy higgyen Isten szeretetében, Szent Egyed a maga alázatos és vidám magatartásával kiérdemelte a „Nápoly Vigasztalója” elnevezést. Emléke ma is eleven, és példája arra hívja ma is a keresztényeket, hogy az evangéliumi nyolc boldogság szellemében éljenek és Isten szeretetére életszentséggel válaszoljanak, melyre a Szentlélek kegyelme segít el bennünket.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Egyed Máriát a szegények javára segítőnek és vigasztalónak adtad. Add, hogy erényeit követve mi is igyekezzünk másokkal sok jót tenni. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

A év február 5.

Isten Országa a Bibliában

Iszonyatos gondokkal küszködik az emberiség. Minden tisztességes ember megoldást keres a bajok orvoslására. Ezt teszem én is. Mivel magyar ferences szerzetespap vagyok, és számomra mindhárom fogalom nagyon fontos, hitem és tudásom szerint gondolkodom erről az égető problémáról is. A Szentírás Isten könyve, Isten írott üzenete az emberiséghez. Számomra ez szabja meg a keresés forrását és kereteit. Jézus Krisztusnak vitapartnereihez intézett figyelmeztetését idézem: „Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam, ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen”. (Jn 5,39-40) Jézus Krisztus nyomán indulunk keresésünkben. Ő tovább irányítja tekintetünket: „Én nem tehetek magamtól semmit. Amint hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem”. (Jn 5,30) Jézus az Atya küldötte. Nyilvános működése kezdetén a názáreti zsinagógában Izajás próféta könyvtekercsét fogja kezében és olvassa a következő sorokat: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét”. (Iz 61,1-2; 29,18; 58,6) (Lk 4,18-19) Milyen felemelő program! Akik addig vezetők voltak, a saját hatalmukat és gazdagodásukat szolgálták, ennek rendeltek alá mindent, gyakorlatilag elszedték a kiszolgáltatottak vagyonát részint kivetett adókkal, részint közönséges erőszakkal. Isten ezért időnként keményen büntetett, rendet teremtett, de az emberiség igazán a mai napig sem tudott kikeveredni ebből a mindig újraéledő csapdából. Jézus Názáretből Galilea tartomány tájait járta be. Szent Márk evangélista szerint így kezdte tanítását: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”. (Mk1,15) Mai magyar nyelven ez így hangzik: Elérkezett hozzátok Isten országa, amelyben újra Ő irányítja az emberek életét, Ő lesz az Uralkodó. Ez az evangélium, vagyis az örömhír, mert az Isten országa az igazság és a szeretet szellemétől áthatott közösségi élet. Ezért forduljatok Isten felé, igazodjatok az Ő irányításához. Higgyétek el, hogy ez az emberiség egyetlen útja a viszonylagos földi és az abszolút örök boldogsághoz. Akkoriban a világ népeinek legnagyobb része bálványimádó volt, ami gyakorlatilag a sátán imádását jelentette. Nagy kivétel volt magyar népünk következetes egyistenhite. Isten egy négyezer éve élt bálványimádó család hatvan éves férfitagját tisztelte meg hívó szavával, mondta el neki látomásban, hogy a bálványok tehetetlen anyagdarabok, az Isten viszont láthatatlan, végtelen, örök valóság. Ő az Élő Isten. Ábrahám hitt neki, és elfogadta ígéreteit: utódait nagy néppé teszi, és belőlük születik majd az egész emberiség Megváltója is. Az összes többi néphez hasonlóan Ábrahám is tudott az emberi nem eredetéről, az ősszülők bűnéről, Istentől való elszakadásukról, majd a bűnbánatuk után kapott ős-evangéliumról: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”: (Ter 3,15) Ábrahám tehát kellett hogy jól értse a Megváltó eljövetelét, örömnek tartsa, hogy nemzetéből születik a földre, és kiragadja a népeket a sátán birodalmából, és visszavezesse őket Isten országába. Ábrahám népéből meg is született a Megváltó, aki nagykorúságot elérve hirdette meg, hogy elérkezett az Isten országa. Izrael népe a Sínai hegy alatt megkötött Ószövetség alapján Isten különleges népe volt. Ezt a zsidó nép zsoltárban mindig imádkozta: „Király lett az Úr! Fölségbe öltözött”. (Zsolt 93,1) Jézus mégis nekik is üzeni:„Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: Elközelgett a mennyek országa”.(Mt 10,6-7)

Évközi 4. hét szerda

Évközi 4. hét szerda

2Sám 24, 2. 9-17; Mk 6, 1-6

„Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete”

A keleti ember nem úgy gondolkodik, mint a nyugati. A mai történetet így vezeti be a Szentírás: „Majd ismét felgerjedt az Úr haragja Izrael ellen, s azért arra ingerelte közöttük Dávidot, hogy adja ki a parancsot: Eredj, számláld meg Izraelt és Júdát”(2Sám 24, 1)
Itt a szöveghű magyar fordításban úgy érzékeljük, hogy Isten haragja ösztönözte a népszámlálást. Pedig fordítva történt: Isten haragja azért kelt föl Dávid ellen, mert őt feszegette a gőg, hogy jó lenne pontosan tudni milyen nagy nemzetnek az uralkodója, vagyok; hány erős vitézem van országomban, milyen büszkén gondolhatok arra, senki nem mer már megtámadni, mert nincsen esélye ellenem a győzelemre. Dávid tehát egyre jobban belelovalta magát saját királyi nagyságának fennhéjázó bámulatába.„Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: Járd be Izrael valamennyi törzsét Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.” (2) a népszámlálást tehát serege fővezérének kötelességévé teszi. Jól mutatja ez is, hogy első célja a katonaköteles, harcképes férfiak összeírása. Ők számítanak igazi alapnak nagyratörő célok megvalósításához. A fővezérnek nem kenyere a számolgatás. Ezért is tiltakozik a megbízatás ellen, meg azért is, mert sejti, hogy a király nem egyszerűen tudni akarja alattvalói számát, hanem dicsekedni, népiesebben hencegni akar önmaga és alattvalói, no meg ellenségei előtt. „Azt mondta erre Joáb a királynak: Sokasítsa meg az Úr, a te Istened népedet, bármekkora is most, tegye meg százannyivá uram, a király színe előtt, de mit akar uram, a király ezzel a dologgal?” (3) A király azonban nem változtatta meg szándékát, nem érezte meg, hogy trónja földi támasza is érzi, valami szokatlan vágy dagasztja Dávid keblét, aminek nem lesz jó vége. A parancs tehát él, a fővezérnek és vezéreinek indulniuk kell. Északon, Dán törzsének birtokán kezdték a népszámlálást. Ezt a kezdeti műveletet nagyon részletesen leírja a Biblia, de a közbülső törzseket nem részletezi. Csupán Juda szállásbirtokának legdélibb vidékét említi, ezzel jelzi, hogy a király parancsának pontosan eleget tettek ”Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt.”(9)(Izrael állam tíz, Júda pedig két törzs szövetségét jelenti) Ekkor felébredt Dávid lelkiismerete.Rádöbbent, hogy hiúságának volt szüksége a népszámlálásra. A nép nem az övé, nem ő az igazi király, hanem Isten. Övé az egymillió háromszázezer harcos.Talán eszébe jutott kamasz önmaga, amikor eleven hittel mondta a hencegő filiszteus Góliátnak:„Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én, pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevében megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél”(1Sám 17,45) Egyszál egymaga győzte le Góliátot, és futamította meg a hatalmas filiszteus hadsereget. Másnap reggel Gád próféta hozta Isten üzenetét: Válassz: „Vagy hét esztendeig éhinségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, vagy pedig hám napig döghalálnak kell lennie földeden”(2Sám 24, 13) Dávid válasza:„Nagyon szorongok, de jobb az Úr kezébe esnem, mert nagy az ő irgalmassága, mint az emberekébe”(14)Három napos iszonyú járvánnyal fizetett a nép királya gőgjéért. Most vajon mire számíthatnak vezetőink? Reméljük, helyettük nem a nép fizet.

LEONISSZAI SZENT JÓZSEF

LEONISSZAI SZENT JÓZSEF 

kapucinus szerzetes

(1556-1612)

Assisitol délre nem messze van Leonissa (Leonessa) község; itt látta meg szeretünk, keresztnevén Eufránio a napvilágot. Már csecsemo korában csodás dolog történt vele: Isten megmentette a megfulladástól. Gyermekkorában buzgó volt az imában, önmegtagadásban. Szüleit korán elvesztette. Egy tanár nagybátyja vette gondjaiba, taníttatta, sot, amikor házasulandó korba ért, gazdag menyasszonyról is gondoskodott. Az ifjú azonban minden nyomásnak, rábeszélésnek ellenállt. Felhasználva nagybátyja távollétét, kapucinusnak jelentkezett. Fel is vették s Assisibe küldték. Ekkor kapta a József nevet. Rokonai utánamentek s eronek erejével haza akarták vinni: Szándékuk azonban meghiúsult József ellenállásán és a kapucinusok határozott fellépésén. Pappá szentelése után, elöljárói engedélyével, hamarosan Konstantinápolyba ment néhány rendtársával, hogy a fogságban lévo keresztényeknek lelki segítséget nyújtson. Már két évig muködött itt eredményesen, amikor vakmero vállalkozásra szánta el magát: belopakodott a szultán palotájába, hogy ot megtérítse. Elfogták, egyik kezébe és lábába vaskampót szúrtak, s egy gerendára felakasztották. Itt szenvedett három napon át, imádkozva s Istent dicsoítve. Szabadulása - ahogy o maga elbeszélte - úgy történt; hogy egy csodaszép kisfiú jelent meg a börtönben, megszabadította a vaskampóktól, megérintette, s ezzel meggyógyította sebeit. Kenyeret s bort hozott neki; hogy erore kapjon. Közölte vele, Isten akarata, hogy hazájába visszatérjen, mert ott jobban tudja szolgálni a lelkek üdvösségét. Haza is jutott, s ettol kezdve mint népmisszionárius járta a falvakat Umbriában és másutt. Naponta 6-8 szentbeszédet is mondott. Szavait feltuno csodák, gyógyulások, kenyérszaporítás, megtérések kísérték. Kibékített viszálykodó családokat, községeket. Sokat betegeskedett, de közben szigorú önmegtagadó életet élt. 56 éves korában halt meg Amatrice-ben, amikor a zsolozsmában ezt imádkozták mellette: „Drágalátos az Úr szemében szentjeinek halála.” Halála után eltunt minden sebe, teste a megdicsoültek szépségébe öltözött. Közbenjárására csodák történtek. XIV. Benedek avatta szentté 1746-ban. Amikor rákbetegsége igen gyötörte, az orvosok mutétet javasoltak. Akkor még nem ismerték az érzéstelenítést s le akarták kötözni. O kezébe vette keresztjét: „Látjátok - mondta. -, ez a legerosebb kötelék, mely megköt engem.” Így szenvedett a mutét alatt s közben ismételgette: „Sancta Maria, succurre miseris!” (Szuz Mária; jöjj segítségére a szerencsétleneknek!)

Imádság:

Istenünk, te Leonisszai Szent Józsefet az evangélium kiváló hirdetojévé tetted. Közbenjárására add meg, hogy ugyanazon szeretet tüzétol lángolva tudjuk keresni a lelkeket, és egyedül neked szolgáljunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

A év február 4.

„kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát”

Pál apostol gondolatban végig vezetett a zsidó nép történelmén. Bemutatta sok hősüket, azok nagy küzdelmét, majd levonta a kellő következtetést: „Mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet” (Zsid 11,39), mert nem érkezett el az ő idejükben a Messiás. Ez nekünk volt fenntartva: „Mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre”(40) Ez a jobb, amit mi megismertünk, hittünk benne, elfogadtuk és csatlakoztunk is hozzá, a beteljesült ígéret. Mi ismerhetjük az előkészületet, és birtokoljuk a befejezést.„Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet, és a minket, környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát”(12,1) a tanúknak nagy felhője kifejezés talán utalás a Sínai hegyet beborító hatalmas felhőre, amelyet a zsidók olyan rettegve figyeltek. Félelmük még erősödött, amikor Isten hangja mennyei harsonaként sorolta fel nekik a hitünk alapját, jelentő tízparancsolatot. Nekünk már a szövetség tanúi segítenek Isten akaratának egyre teljesebb ismeretére eljutni. Nekünk is szakítanunk kell a minket fenyegető bűnveszélyekkel, de minket már más fajta küzdőtér vár. A mi példánk, akit követnünk kell, már Jézus Krisztus. Ismerjük Őt, tanítását és életét is. Fülünkbe cseng istenségének kinyilatkoztatása után elmondott intelme:„Ha valaki utánam, akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt”(Mt 16, 24-25) a mi dolgunk tehát sokkal könnyebb, mint ószövetségi példaképeinké. Mi az Isten megtestesült Fiára tekintünk, nem a zsidó főpap mellén csillogó két drágakőre, az Urimra és a Tummimra, amelynek csillogásából kellett kiolvasniuk tennivalójukat.Mi „tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül”(Zsid 12, 2) a mi küzdőpályánk tehát a jézusi út: hitünk általános szabályai, az erkölcsi rend megtartása, emellett az egyéni sorsunk szenvedéseinek vállalása. Ennek a befejezése az örök üdvösség. A kereszténység általános biztonságot jelentett nekünk a történelem során. Ma azonban ezt vállalni nem mindig jelent megbecsülést. A levélíró bölcsen előre jelezte: az áhított öröm és tisztelet helyett Jézus nyomában nekünk is vállalnunk kell szenvedést és gyalázatot is a hitünkért. Az öröm és boldogság a befejezés után következik. Mindez ellentmondásnak tűnik, hogy a szenvedés és gyalázat beteljesült örömöt terem. Ezért figyelmeztet a levélíró: „Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban”(3—4) a mi nagy előnyünk, hogy Jézus példája mellett láthatjuk az első tanítványok meghívásakor működött óriási kegyelmeket. A Mester egyetlen hívó szavára otthagyta addigi életútját Péter és András, Jakab és János, és utánuk még nyolcan. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy a magunk életútjának első, talán legnehezebb lépését bennünk nem követi a megfelelő kegyelem. 

Évközi 4. hét Kedd

Évközi 4. hét Kedd

2 Sám 18,9-10.14b.24-25.30-19,3; Mk 5,21-43

„A hited meggyógyított téged.”

Csodálatos ünnep volt, amikor Szűzanyánk bemutatta negyven napos Kisfiát a jeruzsálemi templomban a többi édesanyával együtt. Ők a szertartással megtették a kötelességüket, nyugodtan mehettek haza. Mária tudta, hogy fia egész életében áldozat lesz, és nem mentesíti a haláltól a két feláldozott galamb sem. Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag egész élete áldozat lesz mások javára. A templomban két idős embert, az agg Simeont és Anna prófétaasszonyt máris boldoggá tett jelenlétével. Az evangéliumi részlet rámutat, hogy felnőttként még inkább ezt cselekszi. Tömeg várta a szavait, de jött egy haldokló kislány édesapja nagy bizalommal, de gyengécske hittel, és kérte menjen a házába, és gyógyítsa meg kislányát. A kafarnaumi százados hite mennyivel tökéletesebb volt. Jézus elindul, de először az apa hitét hozza rendbe. Erre való a vérfolyásos asszony hite: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.”(28) Ezért kellett felhívni az apostolok és a körülállók figyelmét, „valaki érintett”, (nem mellém sodródott) ki volt az? Az asszony pironkodva előlép és megvallja hitét. Jézus nem mondja, de így szándékolja: látod Jairus? Ilyen hitre van neked is szükséged, sőt még nagyobbra, mert a te kislányodat nem gyógyítanom kell, hanem feltámasztanom. Íme, itt a hírnök, ne fáraszd a Mestert, lányod meghalt. (35) „Ne félj, csak higgy!”(36) és odaérve feltámasztja a kislányt.Hitünkben,családunk bajaiban, egyéni nehézségeinkben, országunk ügyében hogy állunk? Nem jó úton haladnak a magyar ügyek? Szentjeink, hőseink mondanák, ne féljetek, csak tegyétek a jót, és nagyon higgyetek.

SZENT KLAUDINA THEVENET

SZENT KLAUDINA THEVENET 

szűz, III. r., rendalapító 

(1774-1837) 

Hétgyermekes lyoni családból származott. 15. évében járt, amikor kitört a francia forradalom. Átélte a város megszállását, két fivére kivégzését. Hallotta egyikük búcsúszavát: „Glady, bocsáss meg nekik, amint mi is megbocsátunk.” Ettol kezdve a forradalom okozta sebek gyógyítására szentelte életét. Az erkölcsi nyomor legfobb okát a tudatlanságban ismerte fel. Gyermekeknek beszélt Jézusról, Máriáról. Egy alkalommal egy abbé két elhagyott, agyonfázott kislányt vitt hozzá. Habozás nélkül befogadta oket. Ez lett a kezdete a lyoni „Gondviselés” intézménynek (1815). Társai is akadtak, ezekkel ferences III. rendi reguláris közösséget alapított, a Jézus-Mária közösséget, kongregációt. Az egyházmegyei jóváhagyást 1823-ban nyerték el. A kongregáció apostoli célja: gyermekek, köztük elsosorban a szegény gyermekek oktatása, nevelése. A Konstitúciók szövegén dolgozva érte a halál 1837. febr. 3-án. Utolsó szavai ezek voltak: „Milyen jóságos is a jó Isten!” Novéreire ezt a jelmondatot hagyta: „Tegyünk mindent Isten tetszésére!” Öt évvel halála után a Szentszék véglegesen jóváhagyta szabályzatukat, ettol kezdve a novérek Indiában, Spanyolországban, Kanadában, az USA-ban, Afrika számos országában telepedtek le. Az 1990-es években az öt világrész 16 tartományában közel 2000 novér szolgálja a fiatal nemzedéket. Az alapító Klaudina novért II. János Pál pápa 1993. márc. 21-én avatta szentté

A II. Vatikáni Zsinat tanításából:
„A laikális szerzetesi élet, férfiaké és noké egyképpen, az evangéliumi tanácsoknak elkötelezett, önmagában teljes értéku állapot. Ezért a zsinat nagyra becsüli azt: oly hasznos gyümölcsöket terem az egyház jópásztori munkája számára, az ifjúság nevelésében, betegek ápolásában és egyéb szolgálatokban.”
Zsinati határozat a szerzetesi életrol

Imádság:

Istenünk, te Szent Klaudina által Egyházadat új szerzetes kongregációval gyarapítottad. Szítsd fel szívünkben az istenszeretet lángját, hogy Egyházad javára sok gyümölcsöt teremjünk. Krisztus, a mi Urunk által.

A év február 3.

„Mert számunkra Isten valami jobbat rendelt”

A zsidó nép méltán volt büszke történelmi nagyjaira. Emberileg is kiváló egyének sorakoznak a Szentírás lapjain. Ami viszont ritka hőssé teszi őket, az a kegyelem. A kegyelem, Isten természetfeletti ajándéka emeli föl kétezer éves történelmük során a választott nép hőseit nagy nemzetek kiválóságai közé és fölé. A levélíró szerint ezek azok a személyek, „akikre nem volt méltó a világ”(Zsid 11, 38) Ezt a dicséretet, pedig ugyancsak a levélíró szerint azért érdemlik, mert „ezeket hitük tanúságtétele igazolt”(38) A szentíró rögtön elsőnek említi a választottak sorában Gedeont.„Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, s azért ő hét esztendőre a mádiániták kezébe adta őket. Ezek annyira megnyomorgatták őket, hogy ők a hegyekben lévő üregeket és barlangokat meg az erdőket használták fel maguknak oltalmul. Miután Izrael befejezte a vetést, feljöttek a mádiániták, s az amalekiták meg a többi napkeleti nép, s felütötték nála sátraikat, és ahogy a vetés állt, mindent elpusztítottak Gáza bejáratáig, s semmi élelmiszert nem hagytak Izraelben, sem juhot, sem marhát, sem szamarat. Nyájastul, sátrastul jöttek fel, és úgy elleptek mindent, mint a sáskák, nem volt se szeri, se száma embereiknek, tevéiknek, amit értek, elpusztítottak. Izrael, pedig nagyon elszegényedett a mádiániták miatt. Ekkor az Úrhoz kiáltottak és segítséget kértek a mádiániták ellen”(Bír 6, 1-7) Isten prófétát küldött hozzájuk, aki figyelmeztette őket a múltukra és mostani hűtlenségükre, de segítséget ígért. Angyalt küldött egy Gedeon nevű zsidó férfihoz, aki emberalakban jelent meg neki. Gedeon éppen a kis megmentett gabonáját csépelte ki és tisztította a sajtóban, hogy észre ne vegyék az ország rablói. Az angyal mellette termett, és így köszöntötte őt: „Az Úr veled, hős vitéz! Gedeon megkérdezte tőle: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért minket mindez?” (12_13) Aztán felemlegeti Isten régi csodáit. Az angyal viszont felszólítja őt, hogy menjen, űzze ki az ellenséget! Gedeon nem tudja, kivel beszél, de érezte, hogy nem egyszerű ember a vendége.Hívő ember volt, okos is, ezért próbát kért, jelet, hogy valóban természetfeletti segítséget tud adni a vendég. Így szólt: Hajnalban, amikor bőséges szokott lenni a harmat, legyen udvaromon minden száraz, csak egy köteg kitett gyapjú váljék harmatossá. A kérése teljesült. Közben azonban eszébe jutott, hogy egy kis csomag gyapjút könnyebb harmatossá tenni, azért új próbát kért: Most hajnalban legyen az egész szérű harmatos, egyedül a gyapjú maradjon száraz. Amikor ez is teljesült, Gedeon hittel telve összegyűjtötte Izrael egy részét és a mádiániták tábora közelében ütött tábort. Most azonban Isten adott jelet: Küldd haza, aki fél! Eltávoztak huszonkét ezren. Ötszáz is sok, mondta az Úr. Vidd őket a patakhoz, hogy lássam, ki hogyan iszik belőle. Aki nekifeküdt kényelmesen, azt küldd el. Háromszázan ittak tenyerükkel felkapva a vizet. Ez a háromszáz férfi kísérte Gedeont a következő éjjel. Egyik kezükben harsona volt, a másikban üres korsó, benne égő gyertya. Éjfélkor három oldalon körülfogták az alvó tábort, megfújták a harsonákat, összetörték a cserépkorsókat, és hangosan kiáltották:„Az Úrért és Gedeonért(7, 18) a felriadt ellenség egymást kaszabolta. Akik pedig továbbjutottak, azokat a Jordánnál várták Izraelita vitézek. Minden mádiánita meghalt.

Évközi 4. hét hétfő

Évközi 4. hét hétfő 

2Sám 15, 13-14. 30; 16, 5-13a; Mk 5, 1-20

Hátha „jóval fizet nekem az Úr a mai átokért”

Dávid emberi gyengeségében vétkezett Isten hatodik parancsolata ellen. Az asszonyt és önmagát védve parancsával oka lett a sértett férj harctéri halálának. Isten ezért a súlyos vétekért kemény büntetést szabott ki rá. A bűnt magát az Úr Dávid bűnbánatára megbocsátotta, de a büntetéseket nem engedte el. Az egyik büntetést napokon belül végrehajtotta: a házasságtörésből fogant gyermek meghalt. A másik büntetés így szólt: „Ne távozzék tehát a kard házadtól, mivel semmibe sem vettél engem”(2Sám 12,10) Dávid nagyon szerette családját. Legjobban vonzódott Absalom nevű fiához. Ez a fia annak ellenére, hogy apja kedves volt hozzá, egyik súlyos bűnét is megbocsátotta neki, nem győzte kivárni, hogy apja meghaljon, és ő örökölhesse a trónt, összeesküvést szőtt ellene. Hadsereget szervezett, és apja, vele együtt a főváros ellen indult. Amint Dávid erről értesült, mindenét otthon hagyva gyalog menekült legszűkebb körével együtt a Jordán folyó gázlója felé. Meneküléséről tudomást szereztek hűséges alattvalói is. Dávid mindenkit visszaküldött a fővárosba. Saul király rokonságából egy Szemei nevű férfi elérkezettnek látta az időt, hogy Dávidon bosszút álljon, mivel elvette Saul házától a királyságot. Amint Dávid és kísérete gyors léptekkel haladt felfelé az Olajfák hegyére, a közelükbe férkőzött, köveket és port szórt Dávid felé, és átkokkal keserítette a nagy bajban lévő királyt. Az egyik testőr undorral hallgatta, és engedélyt kért Dávidtól, hogy odamenjen a merénylőhöz, és örökre elhallgattassa. Dávid azonban így szólt hozzá:„Hagyjátok, hadd átkozzon, hiszen az Úr parancsolta neki, hogy átkozza Dávidot, s azért ki merné kérdezni, hogy miért cselekszik így.”(16,10) Dávid itt arra utalt, hogy Úriás kivégeztetése miatt érte ez a büntetés.Mivel a zsidóknál eléggé nyilvánvalók voltak még a királyok némely titkos ügyei is, megértették királyukat.Dávid, pedig meg is magyarázta kíséretének mostani nagy bajának okait: „íme, saját fiam, aki az én ágyékomból származott, tör életemre; mennyivel inkább Jemini fia? Hagyjátok, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint, hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, s jóval fizet nekem az Úr e mai átokért”(11-12) íme, milyen jól ismeri az Ószövetség kiváló képviselője a büntető Isten és a bosszút álló emberek közötti különbséget.Istenhez menekül mindkét ellensége esetében. Nem csalódott Urában, mert a büntetést végigszenvedő kedvenc fiát nem engedi erején felül bántani, viszont a túlbuzgó büntetés végrehajtók megkapják méltó büntetésüket. Tanuljuk meg Dávid bölcs tanácsát, amit más alkalommal fogalmazott meg: 
„Nagyon szorongok, de jobb nekem az Úr kezébe esnem, mert nagy az ő irgalmassága, mint az emberekébe”. (2Sám 24, 14)

A év február 2.

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

„Csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit óhajtotok"

Malakiás próféta az úgynevezett tizenkét kispróféta közé tartozik. A Krisztus előtti V. század első felében leírt jövendölései vigasztalást nyújtottak a fogságból hazatért zsidóságnak. A csupa rom főváros, a szomszéd népek ellenséges magatartása, a templomépítés nehézségei között nagyon kellett az Isten hírnökének vigasztaló szolgálata. Ebben a harmadik fejezetben az egyik legfelemelőbb üzenet olvasható: „íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. íme, már jön is, - mondja a seregek Ura. De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja” (Mal 3,1-2) Minden évben várták Őt a zsidók négy évszázadon át. A római császár helytartója, Heródes király, negyven éves szorgos és hozzáértő munkával kijavíttatta a templomot. Azok a szobrok nem voltak ott a nagy rombolás óta, amelyet Nebukednazár király rendelt el. Most már ragyognak újra. De készen vannak a mennyei birodalomban Isten szolgálatát ellátó eleven angyalok is, akik a nagy bálványimádás idején Ezekiel próféta szeme láttára Isten trónját hozták be a régi, salamoni templomba a romboló ítéletet elkezdeni. Ez a mostani látogatás más lesz. Már a földön él negyven napos kisbaba alakjában a világot megváltó Fiúisten. Nem a kerubok hozzák, hanem az általa választott ifjú, gyönyörű Édesanya, akin keresztül tagja lett az emberi nem nagy családjának. Nem járnak előtte írószerrel és tintával felszerelt írnokok, akiknek a dolga mindenkit megvizsgálni, s aki bűntelennek bizonyul, annak a homlokára tau jelet rajzolni, hogy áldozatul ne essék az írnokot követő bosszúállóknak, hanem a pólyás kisbaba maga küld titkos jeleket egy idős prófétának, Simeonnak: Tudom, nagyon vártál rám: Gyere, itt vagyok, mint az élet Igéje! Gyere, ölelj kebledre és mondd meg mindenkinek, aki várja Izrael vigasztalását, hogy megérkeztem! A boldog öreg próféta odalép Mária mellé, elkéri a Gyermeket és énekel áhítattal: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod (Iz 40,5), melyet minden nép színe előtt készítettél (Iz 52,10), világosságul a pogányok megvilágosítására,(Iz 42,6) és dicsőségére népednek, Izraelnek”. (Iz 46,13;Lk 2,29-32) Ugyanezt látja és éli át Anna prófétaasszony is. Aztán a zsidó pap átvesz minden kisfiút, fölemeli az Úrnak, majd visszaadja anyjának. Ezt teszi Mária Jézuskájával is, de azt csak Ő tudja, hogy harminc év múlva mindenkiért végleg felemeltetik.

Gyertyszentelő Boldogasszony

„fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”

Karácsonykor az angyalok voltak a kis Jézus első látogatói. Ők rótták le tiszteletüket a világ Királya előtt. Valamikor az idők kezdetén nekik mondta el a mennyei Atya a nagy újságot, hogy az idők múltán a teremtett világ legnagyobb ajándéka válik valóra: a második Isteni Személy emberként lép az emberek közé. Testvérük lesz, és így nemcsak a teremtmények ős-minta-oka, hanem minden teremtett tökéletesség betetőzője is. Ezt jöttek megnézni, és hódolni előtte emberségének, ahogy az angyalok nagy próbatételén ezt megígérték. Aztán szavukra hallgatva éjnek idején siettek hozzá a pásztorok a barlangistállóba. Ők is örömmel „találták meg Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet”. (Lk 2,16) Csupa öröm, kirobbanó öröm a kis Jézus születése minden hívő, minden jóakaratú ember számára. Másfél év múlva boldog napkeleti bölcsek jöttek Jeruzsálembe. Ezerkétszáz éves jó hír boldog ismerői látták meg csillagát napkeleten. Ez a beteljesült öröm mondja a kérdést a jeruzsálemieknek: „Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki”: (Mt 2,2) Eme látogatás elé kívánkozik a mai napujjongó öröme: „Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerit fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”.(Lk 2,22) Ezt a törvényt maga Isten hozta, hogy minden elsőszülött kisfiút oda kell ajándékozni Istennek, aki az élet szerzője. Ő el is fogadta a kis Jézust, a parányi Istenembert, amikor a szolgálatevő pap kivette a Szűzanya kezéből, és előírás szerint háromszor emelte a magasba. Nem hallotta senki, amit a kicsi Jézus súgott szíve mélyén: Eljöttem, Atyám, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Ezt akarom, én Istenem, törvényed szívemben van. (Zsolt 40,8-9) Senki nem sejtette, hogy ezt az egyetlen kisfiút nem jelképesen adták szülei Istennek. Ő a világért járó áldozat. Isten maga adja Fiát az összes ember üdvösségért szenvedésre és halálra. Jézus lényegében ezért jött közénk. A templomudvaron nyüzsgött a nép. Az ország minden zugából hozták a boldog édesanyák és édesapák az aznap negyven napos kisfiúkat. Még boldogabban adták volna kis ajándékukat, a báránykát vagy galambfiókákat, ha tudták volna, hogy kisfiaikat igazán ez a kisfiú váltja meg az örök haláltól. De az udvaron boldog szívvel figyeli a sok kisfiúcskát egy szent aggastyán, mígnem lelkében megszólal az Úr: Ő az, akire vársz, aki elveszi a világ bűneit. Azért könyörögtél hosszú ideje, hogy találkozz vele, mielőtt meghalsz. Nem akartad úgy elhagyni a földet, hogy ne találkozz vele. Te istenáldotta ember vagy, neked adatott az ígéret, hogy szemeddel láthatod majd az Üdvözítőt. Veled együtt ujjong Anna prófétaasszony is. És majd veletek örvend a hívő emberek sokasága, akik várják az Üdvözítőt. Ezért a Kisfiúért áll ma Istenhívő népe elé hálát adni. Sem nekik, sem fiacskáiknak nem kell a haláltól félniük, a kicsi Jézus az örök haláltól megmentett minden benne hívőt.

Urunk bemutatása

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

Mal 3,1-4 vagy Zsid 2,14-18; Lk 2,22-40

„Csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit óhajtotok”.(Mal 3,1)

Malakiás próféta az úgynevezett tizenkét kispróféta közé tartozik. A Krisztus előtti V. század első felében leírt jövendölései vigasztalást nyújtottak a fogságból hazatért zsidóságnak. A csupa rom főváros, a szomszéd népek ellenséges magatartása, a templomépítés nehézségei között nagyon kellett az Isten hírnökének vigasztaló szolgálata. Ebben a harmadik fejezetben az egyik legfelemelőbb üzenet olvasható: „íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. íme, már jön is, - mondja a seregek Ura. De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja” (Mal 3,1-2) Minden évben várták Őt a zsidók négy évszázadon át. A római császár helytartója, Heródes király, negyven éves szorgos és hozzáértő munkával kijavíttatta a templomot. Azok a szobrok nem voltak ott a nagy rombolás óta, amelyet Nebukednazár király rendelt el. Most már ragyognak újra. De készen vannak a mennyei birodalomban Isten szolgálatát ellátó eleven angyalok is, akik a nagy bálványimádás idején Ezekiel próféta szeme láttára Isten trónját hozták be a régi, salamoni templomba a romboló ítéletet elkezdeni. Ez a mostani látogatás más lesz. Már a földön él negyven napos kisbaba alakjában a világot megváltó Fiúisten. Nem a kerubok hozzák, hanem az általa választott ifjú, gyönyörű Édesanya, akin keresztül tagja lett az emberi nem nagy családjának. Nem járnak előtte írószerrel és tintával felszerelt írnokok, akiknek a dolga mindenkit megvizsgálni, s aki bűntelennek bizonyul, annak a homlokára tau jelet rajzolni, hogy áldozatul ne essék az írnokot követő bosszúállóknak, hanem a pólyás kisbaba maga küld titkos jeleket egy idős prófétának, Simeonnak: Tudom, nagyon vártál rám: Gyere, itt vagyok, mint az élet Igéje! Gyere, ölelj kebledre és mondd meg mindenkinek, aki várja Izrael vigasztalását, hogy megérkeztem! A boldog öreg próféta odalép Mária mellé, elkéri a Gyermeket és énekel áhítattal:„Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod, (Iz 40,5),melyet minden nép színe előtt készítettél (Iz 52,10) világosságul a pogányok megvilágosítására (Iz 42,6) és dicsőségére népednek, Izraelnek”(Iz 46,13; Lk 2,29-32) Ugyanezt látja és éli át Anna prófétaasszony is. Aztán a zsidó pap átvesz minden kisfiút, fölemeli az Úrnak, majd visszaadja anyjának. Ezt teszi Mária Jézuskájával is, de azt csak Ő tudja, hogy harminc év múlva mindenkiért végleg felemeltetik.