Halottak napja

Halottaink.

November 2-án azokra az elhunytakra emlékezünk, akik megszentelő kegyelem állapotában haltak meg, de ideig tartó büntetések miatt nem léphettek azonnal a mennyországba. Oda ugyanis adóssággal terhelten nem léphet be senki. A tisztítótűzben kell vezekelniük a teljes tisztulásig. Ezek a szenvedések a tűz okozta fájdalomhoz hasonlítanak, tehát nagyon súlyosak. Az ott szenvedők semmivel sem tudják kínjaikat enyhíteni. Elmulasztott jótettek, imák, szentmisék, segítések, kibékülés, a szeretet gyakorlatai, nem pótolhatók. Ugyanígy áll az esetleges adósság vagy kárrendezés dolga is. Ezeket „elszenvedni”, vagy esetleg mások segítségével rendezni lehet. Nemcsak lehet, kell is segítenünk rajtuk, hiszen testvéreink. A türelmes Jób a sátántól megfertőzötten, testén gennyes sebek garmadával iszonyúan szenvedett, kivánszorgott az udvar szemétdombjára. Felesége ingerülten arra ösztönözte, hogy végezzen magával. Barátai leültek vele szemben, egy hétig részvéttel bámulták, majd kínos kérdésekkel bűnösségét kutatták, amikor a beteg felnyögött: „Szánjatok meg! Szánjatok meg legalább ti, barátaim! Mert az Úr keze érintett engem”. (Jób 19,21) 1950. november 2-án a budapesti Központi Szeminárium minden folyosóján apró papírokra gépelve ezt a szöveget találtuk. Ma is emlékszem döbbenetemre: valóban így kiáltanak odaátról szenvedő testvéreink! Halljuk meg jajszavukat! Mivel tudunk segíteni? Imádsággal, szentmise bemutatásával szentmisén való részvétellel, hiszen ezek elhanyagolása miatt szörnyű az önvád odaát: kereshettem volna Istenem kegyelmeit, de nem szakítottam rá időt. Pedig kegyelem nélkül természetfeletti érdemeket gyűjteni nem lehet. Jézus áldozata nélkül nincs üdvösség, keresztáldozata volt minden kegyelem forrása. Ennek jelenvalóvá tételét parancsolta meg az utolsóvacsorán bemutatott mód szerint: Fogta a kenyeret, vette a borral telt kelyhet, átváltoztatta saját testévé és vérévé, jelezve másnapi halála módját, és megparancsolta apostolainak: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) Minden kor minden embere részesülhet eme kegyelemáradatban, akinek van papja és van szentmiséje. Aki pedig elmulasztja kihasználni, semmivel pótolni nem tudja. Itt a földön élők ajánljanak helyettük szentmiséket! Aki tudja, hogy halottjának rendezetlen adóssága van, mielőbb egyenlítse ki, mert kínjaitól meg nem szabadul, amíg le nem törlesztik helyette az utolsó fillért is. A bűnökért büntetés jár. A szentgyónásban a feloldozás eltörli az örök büntetést és az ideiglenes büntetések egy részét. A feladott elégtétel elvégzésével ismét csökkenthető ez a büntetés. Ami pedig még fennmarad, azt vagy szenvedéssel törlesztjük le, vagy a katolikus Egyház által engedélyezett búcsúkkal. A búcsú az ideiglenes büntetések elengedése a szentgyónáson kívül. Jézus húsvéti ajándékul adta apostolainak és utódaiknak ezt a hatalmat: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Amikor ezt mondta, rájuk lehelt és így szólt hozzájuk: Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak” (Jn 20,21-23) Világos rendelkezés. A bűnbocsánattal együtt jár a büntetések elengedése is. Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik. Ámen.

Mindenszentek

Mindenszentek

Jel 7, 2-7. 9-14; 1Jn 3,1-3; Mt 5,1-12a

„Mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya”

Önmagában igen nagy ajándék, ha egy jótevő örökbe fogad árva gyereket, aki így szülőkhöz kerül, jólétet és szeretetet kap, majd a család vagyonát is örökli. Még nagyobb az örökbefogadás értéke, ha az örökbefogadott ellenséges család sarja volt. János erre is utal az első sorban, hiszen az emberiség Isten ellensége lett mindjárt történelme elején. Isten pedig már akkor ígérte a megváltást, majd az idők teljességében saját természetes Fiát, Jézust áldozta fel, aki a testében elviselt szenvedések és kereszthalál érdemeként Isten gyermekévé avatta a megtérő embereket. Isten gyermekei vagyunk Jézus érdeméből, mióta a keresztségben visszakaptuk a megszentelő kegyelmet. Ez már bizonyos: Jézus Krisztus testvérei és társörökösei vagyunk.„Még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk”(2). Minden teremtmény leghőbb vágya ez, de csak a mennyben mutatja meg magát. Látjuk az angyalokat nem-látszat testben. Látjuk Szűzanyát és Szent Fiát megdicsőült testükben. Látjuk egymást ugyancsak megdicsőülten. Minden jogos és jó igényünk beteljesedik: a múlt és a tudományok titkai, a szeretet tetteivel kimunkált emberi egyéniségek remekművei. Beteljesülés, boldogság mindörökké. Semmi hiány, semmi félelem, semmi félreértés vagy félremagyarázás, szüleink, testvéreink, barátaink körében. Házastársak, ha mindvégig szerették egymást itt a földön, odafenn örökre folytatódik és beteljesül a hitvesi szeretetük. Nem hiányzik a föld, mert beteljesülten ott lesz velünk, amit nekünk értékként juttatott.
1Jn 3,1-3

Évközi 30. hét csütörtök

Évközi 30. hét csütörtök

Róm 8,31b-39; Lk 13,31-35

„Ha Isten velünk, ki ellenünk?”

Bízunk abban, hogy Isten minket eleve az üdvösségre rendelt: „Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta, és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette, akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette” (Róm 8,30) Pál apostol ezzel az örömmel ajándékozott meg, tudva,hogy emberek lévén, könnyen felébred bennünk sok tapasztalat nyomán a félelem: Amikor annyi mindent elvettek tőlünk, nem lesz-e préda a hitünk, nem veszítjük-e el az üdvösségünket is ellenségeink alattomos támadásai miatt?Több magyar testvérünk szívéből is kilopták a hitet. „Hit nélkül lehetetlen tetszeni az Istennek (Ter 5,24G), mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket” (Zsid 11,6) Szent Pál felteszi a kérdést: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”Részletesen felsorolja a lehetséges ellentéteket, de azonnal megválaszol mindegyikre:a győzelmük kizárva, amíg Isten valóban velünk van; még pontosabban: amíg mi el nem hagyjuk Istent: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van és közbenjár értünk?” (32-34) Sem az Atya, sem a Fiú nem küld el senkit magától. Ugyanezt nem lehet eleve kizárni a földi élet különböző tényezőiből, amelyek reális veszedelmet jelentenek a hitünkre és az üdvösségünkre: „Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás?Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés vagy kard? Amint írva van: „Miattad gyilkolnak minket naphosszat, olybá vesznek, mint a leölésre szánt juhokat” (Zsolt 44,23) (35-36) Az apostol életében ezek nagyon is reális, állandó veszedelmek voltak Krisztus követői ellen. A diadalmas hangsúly kétséget nem hagy, hogy keresztény ember ezekkel nem rettenthető meg, de az apostol kimondja, mint cáfolhatatlan választ: „De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van”. (37-39) Ez a csodálatos, magabiztos válasz sorozat tehát érvényes, de csak akkor, ha Isten valóban velünk van, ha mi nem hagytuk el őt. Gyermekei lettünk a keresztség szentségében. Egész Európa egységesen keresztény, azaz Krisztushoz tartozó népekből állt. Kereszténnyé tettük azokat is, akik minket támadtak: kunokat, besenyőket, jászokat. Európa népei most már nem keresztények. Vannak keresztény maradékok, de akik formálisan megtagadják hitüket, vagy formálisan nem, de állandó és megátalkodott gyűlölködők, azok nyilván nem keresztények. A kereszténység a szeretet vallása, a gyűlölködés a sátán hitvallása. Ha visszaimádkozzuk hitetlenné tett testvéreinket Isten karjaiba, akkor ismét bátran elmondhatjuk: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”

Évközi 30. hét szerda

Évközi 30. hét szerda

Róm 8,26-30; Lk 13,22-30

„A Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk”

Isten a gyönyörűnek teremtett világot teljes szépségében odaadta az embernek, hogy boldogan tudjon élni. Az első emberpár vétke miatt azonban átok alá került a világunk is. Ezt nyögi most a természet, és várja esengve, hogy az ember végleg felszabadul a bűn büntetése alól. Ez lesz a „testünk megváltása” (Róm 8,23), vagyis az utolsó ítéletkor bekövetkezik a halál uralmának vége, a halott testek feltámadnak poraikból, egyesülnek a lelkükkel, és együtt kerülnek az emberek immár testben-lélekben a mennyországba vagy a pokolba. Addig a mennyország is csak remény tárgya a testek számára. Az üdvösségre bejutni sohasem lehetséges az embernek saját erejéből. Ez azt jelenti, hogy ha valaki mindent meg tud tenni a maga erejéből az üdvösség elérésére, akkor sem mondhatja Istennek: Ezek után nekem jogos a mennyországba bejutni. Az mindig kegyelem marad. Minden embernek imádkoznia kell tehát a végső állhatatosság kegyelméért. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kérjük Istent, kegyelmeit úgy biztosítsa életünk utolsó másodpercére, hogy a megszentelő kegyelem állapotában legyünk. Újabb kérdés: hogyan tudjuk ezt a kegyelmet kiesdeni? Egyáltalán hogyan tudunk eredményesen imádkozni? Az Apostol így válaszol:„a Lélek is segítségünkre van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint”. (26-27) A Szentlélek ismeri az Atya velünk kapcsolatos örök tervét. E a terv minden embernek élete minden percére pontosan előírja, mit kell ott és akkor tennie. Isten végtelenül jó, azt akarja, hogy mindenki csodálatosan bontakozzék ki, alakuljon úgy, hogy élete végére utánozhatatlan egyedi remekmű legyen belőle. Ezt a tervet mi magunk sem ismerjük, nem tudjuk tehát tökéletesen valóra váltani. Van, akit nem is érdekel az isteni remekmű, mert ő saját maga akarja megtervezni önmagát. Bár ez is lehetne elvileg szép és jó, de Isten tervét meg sem közelíti. Szerencsénkre bennünk él a Szentlélek. Ő isteni Személy, övé is az isteni természet, tehát tökéletesen látja a ránk vonatkozó életterv minden mozzanatát, tudja, hogy most mit kell valóra váltanom belőle. Ezt a kegyelmet tehát konkrétan tudja is kérni az Atyától a mi számunkra, amennyiben mi ezt a kegyelmet legalább általánosságban kérjük általa. Imánkban kérjük: Szentlélek Úristen! A mai teendőimet nagyjából ismerem. Az állapotbeli kötelességeimen túl még mit kíván tőlem Atyám a mai napon, hogy élettervem szépen alakuljon, kérlek, kérd a kegyelmet, hogy a szememet nyissa rá az Úr, és adjon hozzá erőt is, hogy jól tudjam végrehajtani a feladatomat: embertársaim boldogítását. Így válik valóra a befejező gondolat: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta, és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette”(28-30)

Évközi 30. hét kedd

Évközi 30. hét kedd

Róm 8,18-25; Lk 13,18-21

„Mert a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak”

Isten az embernek adta a teremtett világot.„Fogta tehát az Úr Isten az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) Az éden, vagyis a sivatag, még nem volt kert, nem borította még termőföld, nem nőtt rajta fű, fa virág. Az embernek nem volt még szüksége nagyobb élettérre, hiszen ketten voltak. A Szentírás nem hagyja ismeretlen ténynek, hogy ez a kert nem oázis volt, hanem óriási földdarab. Az oázis a víztelen homoksivatag zsebkendőnyi területe, amelyet egy feltörő kis forrás éltet. Ezt az Éden-kertet viszont négy nagy folyó öntözte: A Gihon, a Gijon, a Tigris és az Eufrátesz. A két utóbbi azóta is őrzi a nevét, hogy a később élő embernek is fogalma legyen Isten csodás ajándékáról. Isten fiai ezzel ténylegesen nagyúrnak bizonyultak. Amikor elárulták az Istent, Atyjukat és a sátán igáját vállalták, a gyönyörűség kertje és a termővé váló föld velük együtt elvesztette áldott arculatát. Ádámhoz így szólt az Úr: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földe, amelyből vétettél, mert por vagy, és visszatérsz a porba”(Ter 3,17- 19) Az apostol erre az átokra utal. Ezt nehezen viseli el a föld. Még súlyosabb rongálást okoz az ember ostoba viselkedésével.Nemcsak rongálja Isten szép világát, hanem ostoba tetteivel lassanként újra sivataggá teszi a termőföldeket. Lám, nemcsak az ősbűn, hanem a mostani bűnök is tovább sújtják gyönyörű örökségünket: „Mert a teremtett világ alá sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak. Hiszen a teremtett világ hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem az által, aki alávetette a reménység ajándékozásával”(Róm 8,19-20) A nagy csapásokat milyen isteni jósággal enyhíti az Úr! Reményt ad arra, hogy a megváltott ember visszakapja az istenfiúságot, és a „teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából Isten fiai dicsőségének szabadságára” (21) Félreértés ne essék, ez nem jár együtt azonnal a megváltással, hanem amikor majd az egész emberiség elfogadja a megváltást, szabad lesz a bűntől. Addig ez a felszabadulás csak reményben a mienk, és a többi teremtményé.„Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a lélek zsengéit, mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, estünk megváltását”(22-23) Ez a világ végén következik majd be, amikor „testünk megváltása”, vagyis a porából való feltámadása végbe megy az egész teremtett világ színe előtt.„Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Látni azonban azt, amit remélünk, nem reménység; hisz ki remélne abban, amit lát? Ha pedig azt reméljük,amit nem látunk, akkor várjuk is türelemmel”(24-25) 

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostol

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostol

Jézus egész éjjel imádkozott.

Isten azért küldte a Fiát a világba, hogy az Atya szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Jézus ezt a célt szolgálja, amikor a megkeresztelt embert titokzatos testébe átemeli. Ott isteni életre kelti, és éltető kegyelmei által közreműködteti a titokzatos test egésze javára. Az egyház remekül van megépítve, mert Krisztus a szegletkő. Melléje sorakoznak az alapfal kövei, az apostolok. Őket maga Jézus csiszolta és faragta és illesztette maga mellé. A többi hívő ezekre épül, ezért a pokol ereje sem diadalmaskodhat rajta. Jézus sok tanítványt hívott, vonzott. Jézus isteni személy, teljes jogú birtokosa az istenségnek (mindentudás, mindenhatóság), mindig alkalmazkodik küldője, az Ősforrás akaratához. Így tesz most is, amikor a megváltott világ alapjait rakja le. Egész éjjel imádkozik, és reggel az Atya akaratát hirdetve választja ki tizenkét apostolát, hogy „aposztolosz”, azaz küldöttek legyenek. Ezt utólag is magyarázza a Zebedeus-fiak kérése alkalmával. Velünk is, személyre szóló terve van Istennek, a Szentlélek pontosan tudja hol a helyünk, hova kellünk. Bízzuk magunkat a nagy építőmesterre. A házastársak sokszor „megtervezik” az életszolgálatot. Újabban a felnőtt nőknek nagy százaléka nem vállal anyaságot. Nagy hiány lesz a szeretet gyakorlásában, ha nem születnek meg, akik szeretni tudnának, akik hivatva lennének elvégezni a fontos szolgálatokat.

Évközi 30. vasárnap

Évközi 30. vasárnap

Sir 35,15b-17.20-22a; 2Tim 4,6-8.16-18; Lk 18,9-14

„Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja”

Az 1956-os hősök emlékhelyein koszorúzást tartottak a nemzeti ünnep alkalmával. Újra koszorúkat készítünk vagy díszes csokrokat, készülünk mindenszentek ünnepére és halottak napjára. Kisgyermekként és falusi plébános koromban meghatottan figyeltem, milyen szeretettel nevelgették az az őszirózsát, hogy halottaik érezzék a megemlékezéskor szívük szeretetét. Erre az ünnepre rendbe szedték a család elhunytjainak sírját. Mindenszentekre kivittük a koszorúkat, este közös ima volt a temetőkápolnánál, és meggyújtottuk az apró gyertyákat. Mi tudtuk, mit jelent a koszorú, mit jelez a gyertyafény. A nem-hívők is tudják? Szent Pál apostol mai levélrészletét idézzük: „Az én véremet nemsokára kiontják áldozatul. Eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja, amelyet az Úr, az igazságos Bíró megad nekem azon a napon. De nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja az ő eljövetelét”. (6-8) A sírdomb mellett azért imádkozunk, hogy a hantok alatt nyugovónak ezt adja meg az Úr. Imáinkban ezért gondoljuk végig az elholt életét: érdemeit és ismert bűneit, hogy jutalmazzon és irgalmazzon neki mennyei Atyánk. Igen, így együtt, mint tette az apostol is: „Én a legkisebb vagyok az apostolok között, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló.” (1Kor 15,9-10) Kérjük, tudjanak odaátról megbocsátani, mint az apostol: „Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserbenhagyott. Ne számítson nekik bűnül!” (16) Boldog, aki édesapját, édesanyját, testvéreit, volt tanítóit hálateli szívvel emlegetheti. Jó barátok, iskola-, katona- és munkatársak sírjánál mennyi kedves és megszépült emlék rajzik emlékezetünkben. Egy-egy temetői fejfa előtt netán belénk nyilal valami kellemetlen érzés: vita vagy sértés. Tudjunk mi is megbocsátani. „Nyugodjanak békében!”Emlékszem a gyerekkori élményre: a temető sok száz sírhalmán ezrével ragyogott a gyertyácskák fénye. Szinte nappali világításnak tűnt. Amikor hazamentünk, visszanéztem udvarunkról a közeli temetőre, megnyugodtam: nem is lehet olyan riasztó a halál, hiszen a mennyország még csodálatosabb fényárban úszik. Azóta sokszor olvastam a Jelenések könyvéből: „a városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt, és lámpása a Bárány. A nemzetek az ő világosságában járnak, s dicsőségüket hozzá viszik a föld királyai. Kapuit nem zárják be egész nap, mert éjszaka nem lesz ott”. (Jel 21,23-25) Szörnyű földi élmények, csalódások és szenvedések között erre gondoljunk:„Az Úr ezután is megszabadít minden gonosz cselvetéstől, és átment mennyei országába. Dicsőség legyen neki mindörökké! Ámen!”(18)Azok a meghaltak, akik már elnyerték bűneik bocsánatát és megkapták azt a hervadhatatlan koszorút, már örök dicsőséget élveznek, nincs szükségük sem imára, sem földi díszre. Akik pedig még a tisztítótűzben szenvednek, bőséges imát, jótetteket és főként szentmisét kérnek tőlünk könyörögve.