Magyarok Nagyasszonya

Magyarok Nagyasszonya

1950-ben megvonták a magyarországi szerzetesek működési engedélyét, elvették a kolostorokat lakóikat szétkergették. A növendékek egy része, hatvan fiatalember, a Központi Szemináriumban. Kapott menedéket. Kiváló rektorok: Marczell Mihály, majd Galla Ferenc professzorok vezetésével készültünk hatvan egyházmegyés társunkkal együtt a papi hivatásra. Már körvonalazódott, mi vár ránk, ha végzünk az egyetemen. Börtönben ült az ország prímása, több püspököt internáltak, voltak vértanú papok és civilek. Mi pedig kemény fegyelemben éltünk, koplaltunk és tanultunk. Készültünk a krisztusi küldetésre, a szellem harcára a materializmus ellen.1951 május. Minden este az árkádok alatt gyülekeztünk. A harmóniumnál a már nyugalomba vonult székesfehérvári püspök ült kispapként, és zengett a Lorettói litánia a quadrum tölcséréből az égre, Budapest utcáira áradt a bátor katolikus, máriás hitvallás, és a versszakok záradékában a „Könyörögj érettünk!” Kintről a nyitott portán keresztül egymás után jöttek a hívek erőt meríteni, szívet melengetni, bízni, hogy lesz Istenáldás, egykor boldog magyar jövő. Akkor már tudtuk, hogy a nyugati hatalmak eladtak bennünket szovjet rabszolgának. Tudtuk, hogy a trianoni szerződés után ezt is meg kellett érnünk, és ki tudja, mi lesz velünk: a néppel és jövendő papjaival. Mindenki megcsalt, becsapott bennünket. Nincs rokonunk, sem jóakarónk. Áll-e mellettünk valaki, akiben bízhatunk? Micsoda öröm a litánia végén a sok gyönyörű cím után: Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!„Te vagy földi éltünk vezércsillaga. Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia!”(Ho 195) Azóta eltelt hatvankét év, de úgy érzem, ma sem kevésbé szívszorító érzés a kérdés: mi lesz velünk? Ki a mi igazi biztonságunk? Van-e jóakarat irányunkba, akad-e emberi erő, amely minden gondunkat megoldja? A történelem bölcs mesterként üzeni: Nincs! Akkor? 1948-ban XII. Pius pápa elhatározta, hogy az ősi katolikus tanítást a Szűzanya test szerinti mennybeviteléről, dogmaként kihirdeti. Valószínűleg látta, hogy az emberiség sorsa egyre kilátástalanabb, a világiasság elvakítja az embereket, fel kell mutatni a végcélra, az örök boldogságra, mert annak az ismeretében vállalható igazán a sok szenvedés.Mivel a Bibliában nincsen szó az Assumptióról, elrendelte a pápa, hogy az Egyház egyetemes hitéről gyűjtsenek adatokat. Így jutott el a felhívás hozzám is, mint szombathelyi ferences teológushoz. Kutattam a magyar vallásos múltat, és a koronázási eskükereszt felirata villámként gyújtott világosságot bennem: Regina coeli Patrona Hungariae. „A Magyarok Nagyasszonya a mennybevitt Szűzanya” a magyarok Királynője. Mi tehát nemcsak hisszük, hogy az élő Mária van a mennyben, hanem egész vallásos és állami létünk erre a titokra van alapozva. Budapesten a dogma professzora témákat kért tőlem is a disszertációhoz. Félve említettem nagy felfedezésemet, hiszen történelmi kifejtés kell hozzá. Így lett az életem nagy témája.

A rózsafüzér királynője

A rózsafüzér

Hittani gyökér.

„Jézus keresztje mellett ott állt anyja. Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad. Azután azt mondta a tanítványnak: Íme, a te anyád. És attól az órától magához vette őt a tanítvány” (Jn 19,25-27)

Az evangélista tehát így emlékezik: Jézus meglátta anyját és a tanítványt, akit szeretett”. Azt akarja mondani, hogy Jézus három órás gyötrődése alatt nem is látta anyját és őt, Jánost? Ez szinte lehetetlen. A „meglátta” kifejezés valószínűbb jelentése az lehet, hogy halála közvetlen közelében valami nagyon fontos dolgot akart közölni velük. Azon túl, hogy közvetlen hozzátartozója nem volt a Szűzanyának Fián, Jézuson kívül, és Ő gondoskodni kívánt Szülőjéről, az üdvösség forrásánál állókon keresztül akarta biztosítani a világot a megszerzett kegyelmek elnyerésének lehetőségéről. Az üdvösséget egyes egyedül Jézus szerezte meg minden ember számára. Minden természetfeletti ajándék, amely az üdvösséghez szükséges, tehát az összes kegyelem, Jézusé. Ott a halála előtt végrendelkezett: közvetlen szétosztója eme kegyelmeknek az Édesanyja lesz. A kegyelem boldog elnyerői János, és az általa képviselt összes ember. A Szűzanyának ezért adták később ezt a címet: Minden kegyelem közvetítője. A jámbornak ismert középkor arra döbbent rá, hogy rendkívül magas tudományos munkálkodása nem elég hatékony a hitélet biztosítására. Különösen a keresztény ókorban elterjedt manicheizmus elméletének újraéledése a jó és a rossz istenről, jelentett nagy veszélyt. A Szűzanya maga adta hűséges tisztelőjének, Szent Domonkosnak kezébe a rózsafűzért, hogy prédikációinak nyomában sok kegyelmet adhasson az Úr az eretnekek elleni harcban. Alanus de Rupe egy legendára hivatkozva ezt írja: „Szent Domonkos fölélesztette és elterjesztette a valószínűleg apostoli időkből származó imaformát”A Szűzanya tehát tudomásukra hozta gyermekeinek, hogy a krisztusi kegyelmeket ezzel az alázatos imaformával kell kialkalmazni. Mivel rengeteg a bűn, sokszor kell Máriát megszólítani, kérni, hogy most a küzdelmekben, aztán majd a haláltusában imádkozzék értünk. Ugyancsak ez a feladata a rózsafűzért imádkozónak: minden kegyelmet, amit testi-lelki nyomorunk enyhítésére vagy megszüntetésére kérünk Jézustól, az Édesanyján keresztül nyújtja nekünk. Szűzanyánk 1858-ban tizennyolcszor jelent meg Soubirous Bernadette-nek Lourdes-ban, a Massabielle-barlang bejárata fölött. Az egyszerű kislány kicsit megrettent a „csoda-csodaszép Hölgy” láttán, de megnyugtatta, hogy gyönyörű rózsafűzér lóg le az övéről. Ő is elővette hát köténye zsebéből kopott olvasóját, kicsit elkapkodva keresztet vetett. A Hölgy megmutatta, hogyan kell nagy keresztet vetni. Aztán kezébe véve saját olvasóját, azon számolta a kislány Üdvözlégyeit. Majd a következő jelenésein megszólalt: „Kérem, imádkozzanak a bűnösökért!” Az egyik jelenése alkalmával meg is mutatta a bűn urának, a sátánnak veszedelmes támadásait. A barlang előtt kanyargó folyó, a Gave, hirtelen országúttá szilárdult, és vad horda robogott a kislány felé. Ezt ordították: Menekülj! Bernadette rémülten nézett fel az ismeretlen Hölgyre. Mária szeme keményen villant a vészes horda felé, amitől a látomás szétfoszlott. Egyetlen rózsafűzért imádkozó kislány néma könyörgése elég volt, hogy a Szent Szűz megmutassa hatalmát.1917-ben a három fatimai kisgyereknek megjelenve ugyancsak a rózsafüzér-imát ajánlotta Mária a pokolbéli hatalmak ellen. 1962-1964-ben a spanyol Garabandál falucskában több mint kétezerszer jelent meg a Szűzanya három kislánynak, és kérte imáikat a bűnösök megtéréséért. A jelenések végén angyallal üzente: Hiába könyörögtem, hogy térjenek meg az emberek, mert különben Isten igen nagy csapással elpusztítja a gonoszokat. Nem tért meg a világ. Így a csapás be fog következni, de még kis időt ad az Úr, hogy aki akar, meg tudjon térni. Ezért kell buzgón imádkoznunk a Mária közbenjárását sürgető Üdvözlégy imádságot.

Évközi 27 hét hétfő

Évközi 27 hét hétfő

Jón 1, 1-2, 1. 11; Lk 10, 25-37

„Kelj fel, menj Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd benne, hogy gonoszsága felhatolt elém”

Az Ószövetségnek ezt a könyvét sokan sokféleképpen értelmezik. Akadnak olyan magyarázók is, akik történetiségét tagadják. Mások zsidó írók III. századi művének próbálják bemutatni. Mivel Ninivét kellene a prófétának megmentenie, ezt a változatot nem tudom komolyan venni, hiszen az Asszír birodalom a VIII. században volt ereje teljében, akkor készült terjeszkedni, és 722-ben el is foglalta az északi zsidó országot, Izraelt. Aztán egy évszázaddal később Babilon erősödött meg, elfoglalta Asszíriát, ennek fővárosát, Ninivét is. Ha a könyvoktató jellegű írások gyűjteménye lenne, ezeket a részleteket, mint tényeket el kellene mondania. A könyv főhősét, Jónást is megszemélyesítésnek állítják be egyesek. Viszont elgondolkodtató, hogy Jézus kétszer is felhasználja példának Jónás történetét (Mt 12, 39-41) és 16, 4-ben saját sorsának előképeként említi ellenségeinek meggyőzésére. Mi azt keressük, mit akar ezzel a könyvvel üzenni nekünk Isten? Jónást felszólítja az Úr, hogy keljen fel, ugorjon talpra, mert meg kell menteni egy hatalmas birodalmi központot, Ninivét. Gonoszsága olyan mérvű lett Isten szemében, hogy megérett a büntetésre. Isten el fogja pusztítani, ha bűnbánatot nem tartanak a lakosai. Ehhez azonban kell egy isteni küldött, próféta, aki figyelmezteti őket bűneikre és a rájuk, váró veszedelemre. Jónás felkel, mintha engedelmeskednék, De nem északra indul, hanem nyugatra, a tengerpart felé. Onnan még nyugatabbra, a tengeren hajóra száll, jegyváltás után egy hajó legalsó szintjére száll le. Jól elbújik Isten elől, gondolja. Isten azonban jól átlátja tervét, vihart támaszt. A hajó elsüllyedésétől rettegő hajósok imádkoznak, és Isten előkeríti a hajófenéken alvó Jónást. A próféta megérti, hogy Isten küldte a vihart, mert vissza akarja őt kényszeríteni a ninivei útra. Bedobatja magát a hullámok közé, és egy istentől odarendelt cethal elnyeli, majd kiúszik vele a partra. A vihar elmúlt. Jónás elgondolkodhatott, Istent kijátszani nem lehet. Viharok tépnek bennünket, magyarokat. 1989-ben kissé felfigyelt ránk a világ: Hol van, és mit tesz ez a tenyérnyi kis ország? Ezer éve kiemelt minket Isten a pogányságból. Felemelt önmagához Jézus és Édesanyja, a mennybevitt Szűzanya. Nekünk meg kellett védenünk a kereszténységet. Ehhez tisztán meg kellett őriznünk a katolikus hitet, és vállalni a szellemi harcot a háborúkkal együtt. 1938-ban Jézus adott egy nagy lehetőséget: a szentségi Jézus világkongresszusát. Mi nem tudtunk egész szívvel Istenhez és Nagyasszonyunkhoz fordulni. Most újra fel akar rázni bennünket, a világot irányító Isten: vissza hozzám! Én mentelek meg benneteket, hogy ti is megmenthessetek egy új emberiséget!

Október hatodika ünnepére

Október hatodika ünnepére

A szentmise áldozati részében, a felajánlás végén a miséző pap felszólítja a jelenlévő híveket: „Imádkozzatok testvérek, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”

Ma én is felszólítalak titeket kedves olvasóim, hogy az aradi tizenhárom vértanúságának napján imádkozzatok velem együtt értük és az 1848-1849-es magyar szabadságharc többi hősi halottjáért, gróf Batthyányi Lajos első miniszterelnökünkért, a pozsonyi birkalegelőn felakasztott és jeltelen sírban elhantolt Gasparich Márk Kilit ferences atyáért, akik valamennyien hazánkért áldozták életüket. Imádkozzunk Azért, hogy mennyei boldogsággal ajándékozza meg őket az Úr, aki kínszenvedése és kereszthalála előtt erre tanított minket: „Az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,12-13) Felmerülhet az aggodalom: a háborúban lehet bűn nélkül valaki? Meg tudtak gyónni haláluk előtt? A krisztusi üzenet bizonnyal vonatkozik rájuk. A haláluk pillanatában életüket adták áldozatul, mint a szeretet legnagyobb bizonyságát, és ez a szeretet visszaadja az elvesztett megszentelő kegyelmet. Szent Péter apostol írja: „Mindenek előtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar” (1Pét 4,8) Kell-e értük imádkozni, hiszen a halált követően Jézus Krisztus azonnal ítélet tart? Igen, mert a most végzett imát az Úr előre látta, és beszámította az üdvösségükre. Add meg nekik, Uram, odafönt az örök dicsőséget, idelent pedig ragyogjon hősi példájuk a ma élők előtt. Imádkozzunk ellenségeinkért, mert ezt is parancsolja Jézus Krisztus: „Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27) Ők már elszámoltak tetteikről. Imádkozunk, hogy bocsássa meg az Úr nemzetrontó bűneiket. Imádkozunk azokért is, akik szellemi erőforrásunkat, Nagyasszonyunkat 1849-ben eltüntették a pénzeinkről, hogy a megnyomorított magyarnak a kezében tartott fizetőeszköz ne adhasson biztatást: veled van szegénységedben, minden bajodban Mennyei Királynőd. Fogadja el az Úr az áldozatot, amelyet hőseink hoztak, fogadja el a mi áldozatunkat is, hogy békében élhessünk Vele és egymással is.

Évközi 27 vasárnap

Évközi 27 vasárnap

Hab 1, 2-3; 2, 2-4; 2Tim 1, 6-8. 13-14; Lk 17, 5-10

„Meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom?”

Habakuk próféta születéséről, életéről szinte semmi valóságot nem ismerünk. Valóban „látó”, ahogy a prófétákat eredetileg nevezték. Azt is különlegesnek tartják életéből, hogy nem kárpálja bűnös honfitársait, hanem bánatában panaszkodik: „Meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Hozzád kiáltanom: Erőszak!- anélkül, hogy megszabadítanál?” (Hab 1, 2) Úgy tűnik, Isten akarja, hogy prófétája lássa a bajokat, a nép bűneit, aztán könyörögjön alázattal, ahogyan a bűnösöknek kellene rimánkodniuk az isteni irgalomért. Érezze meg a kiválasztott, a bűntől mentes közbenjáró azt a szörnyű fájdalmat, amit Isten érez, látva a fiai keményszívűségét, és nem segíthet, mert a bajoktól szabadulni csak mély bűnbánat után lehet, ezt, pedig az Úr hiába várja. Második panasza: „Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot? Csupa fosztogatást, csupa rablást látok magam előtt; a vádaskodás és civakodás egyre fokozódik”.(3) a próféta úgy érzi, hogy semmi értelmeset nem tud tenni, hogy a körülötte lévő világ megváltozzék, Isten, pedig elnézi a gazemberek cselekedeteit. Pedig az Úr nem tehetetlen, nem is leli örömét ezekben az erőszakos, Istent és embert egyaránt meggyalázó eseményekben. Még nagyon az Ószövetségben jár a történelem. Ha büntet az Úr, büntetnie igazságosan kell, mint Szodoma és Gomorra esetében. Sem Habakuk, sem más emberfia nem enyhítheti a gyökeres pusztulást. Viszont nem hagyja az Úr vigasz nélkül hűséges prófétáját sem. „Az Úr megszólalt és ezt mondta: Írd! Ezen a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen. Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik, és nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül. Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért”.(2, 2-3) Köszönöm, Uram, hogy mustármagnyi hitet adtál nékünk, és nem szederfákat kell kitépnünk és tengerbe átültetnünk. (Lk 17, 5-6)