Alamizsnás Szent János

Alamizsnás Szent János 

főpap

Ciprus szigetéről származott. Epifán fejedelem fia volt. Jámbor és istenfélő nevelést kapott. Felnőtt korában, szülei akaratából, házasságra lépett és gyermekei születtek. Nemsokára azonban elvesztette gyermekeit, majd feleségét is. Ezután életét az imádságnak és jócselekedeteknek szentelte. Ezért Alexandria pátriárkájává választották. Új feladatában még inkább törekedett a szegényeknek, szenvedőknek és a többi ilyen embernek gondját viselni és rajtuk segíteni. Mindenkin segített, aki csak kérte. Szellemi nyáját egy akkori tévedéstől is megtisztította. Hogy mindenkin segítsen, szerdán és pénteken egész nap a templom kapujánál ült, hogy mindenki hozzáférkőzhessen. Tisztelői között olyan is volt, aki drága ágytakaróval ajándékozta meg. Egy éjszakán át használta, aztán eladta, hogy árán a szegényeket segítse. Egy alkalommal egy vezető ember megsértette. Naplemente előtt üzent neki, hogy lemenőben a Nap, ki kell békülni. Ez annyira szíven ütötte az embert, hogy nemcsak kibékült a szent főpappal, hanem feltette, hogy soha, senkivel nem keveredik vitába. Amikor a perzsák Egyiptomra támadtak, a szent főpap Konstantinápolyba akart menekülni. Ciprus szigetére jutott, és ott halt meg 62o-ban. Ereklyéi később Magyarországra kerültek.

Ferenc pápa a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa plenáris ülésének tagjaival találkozott

A keresztények egysége hitünk alapvető elvárása – hangsúlyozta Ferenc pápa a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa plenáris ülésének tagjaihoz intézett november 10-i, csütörtöki beszédében.

Ferenc pápa az ökumenizmus lényegéről elmélkedett, amelyhez idén számos jelentős találkozó kapcsolódott Rómában, a pápai utak során és a svédországi látogatás alkalmával, ahol október 31-én Lundban megemlékeztek a reformáció 500. évfordulójáról.

Ezeken a találkozókon érezhető volt a szeretetközösség élő és erős vágya. Ez vigaszt jelent számomra – állapította meg a pápa. Róma püspökeként és Péter utódaként az Úr által rá bízott felelősség tudatában hangsúlyozta, hogy a keresztények egysége aggodalmai közül az egyik legfontosabb. Azért imádkozik, hogy ebben az aggodalomban egyre több megkeresztelt osztozzon.

A teljes szeretetközösség modelljét illetően, amely a plenáris ülés témája, Ferenc pápa kijelentette: a keresztények egysége hitünk alapvető elvárása. Imádkozunk az egységért, mert Krisztusért imádkozunk. Személyes és közösségi megtérésünk, a Krisztushoz hasonlóvá válásunk, az egyre erősebb Benne élésünk teszik lehetővé, hogy növekedjen a szeretetközösség közöttünk. Ez ösztönzi az erőfeszítéseket a közeledésre. Ezek tudatában tudjuk leleplezni a szeretetközösség hamis modelljeit, amelyek valójában nem az egységhez vezetnek, hanem ellentmondanak annak lényegével. Az egység nem emberi erőfeszítéseink gyümölcse vagy az egyházi diplomácia által épített eredmények, hanem egy felülről jövő ajándék. Mi emberek nem vagyunk képesek egyedül megteremteni az egységet, vagy meghatározni formáit és idejét.

Mi tehát a szerepünk? – tette fel a kérdést a pápa. Az a feladatunk, hogy befogadjuk ezt az ajándékot és láthatóvá tegyük mindenki számára. Az egység egy céllal szemben inkább egy út. Az egység, mint út türelmes várakozást, kitartást, fáradozást és elkötelezettséget igényel. Nem törli el a konfliktusokat és az ellentéteket, sőt olykor újabb meg nem értés kockázatát jelenti. Az egységet az úton haladva teremtjük meg egy cél felé, amely elég távolinak tűnhet. A teológiai és ekkleziológiai eltéréseken, amelyek még megosztják a keresztényeket, csak ezen a hosszú úton léphetünk túl, anélkül, hogy ma tudnánk, mikor és hogyan valósul meg. Úgy születik meg, ahogy a Szentlélek majd sugallja az egyház java érdekében.

Az egység nem egyformaságot (uniformitás) jelent. A különböző teológiai, liturgikus, spirituális és kánonjogi különbségek gazdagságot jelentenek, nem pedig fenyegetést az egyház egysége számára. Ezek az eltérések ne bénítsanak meg bennünket, hanem ösztönözzenek arra, hogy közösen és eredményesen nézzünk szembe ezekkel az akadályokkal.

Végül Ferenc pápa hangsúlyozta: az egység nem beolvasztás. A keresztények egysége nem hátrafelé tartó ökumenizmust jelent, amelyben valakinek meg kellene tagadnia saját hitének történetét, és nem is prozelitizmus, amely méreg az ökumenikus úton. A pápa arra hívott, hogy lássuk meg azokat a dolgokat, amelyek közösségbe hozzák a keresztényeket ahelyett, amelyek szétválasztják őket. Az ökumenizmus akkor valódi, amikor képes a figyelmet önmagunkról, saját érveinkről és megfogalmazásainkról Isten Szavára irányítani, amely igényli, hogy meghallgassák, befogadják és tanúságot tegyenek róla a világban. Ezért a különböző keresztény közösségek arra kaptak meghívást, hogy ne egymással versenyezzenek, hanem működjenek együtt.

Az Irgalmasság Szent Éve 346.

Azt a rövidke levelet, melynek részletét a mai Szentleckében olvassuk, egy bizonyos Gájusz nevű kereszténynek írta Szent János apostol. Ez is magánlevél, akárcsak a minap olvasott Filemon-levél, mégis, az Anyaszentegyház sugalmazott iratnak tekinti, ami egyben azt is jelenti, hogy minden korban érvényes, minden kereszténynek szóló kinyilatkoztatást hordoz. A levélben említett testvérek az ősegyház vándorapostolai voltak, akiket tudásuk és megbízhatóságuk miatt az egyes egyházak alkalmasnak találtak arra, hogy ne csak befogadják Krisztus evangéliumát, hanem erejükhöz mérten terjesszék is. Néhány évtized alatt bejárták a Római Birodalom egész területét, s amerre csak megfordultak, hirdették Isten országának örömhírét. Nem valami hasonló módon kellene ma újraevangelizálni Európát? Ma is keresni kellene olyan megbízható, kereszténységüket komolyan élő embereket, akik hitelesen tudnak tanúságot tenni hitükről, s kortársaikkal megismertetik az evangélium ma is élő és friss üzenetét. Nem önjelölt apostolokra van szükség, hanem az Egyház által alkalmasnak nyilvánított küldöttekről, akik oda is elviszik Krisztus örömhírét, ahová a templomi igehirdetés már nem hallatszik el.

Gájusz és társai gondoskodtak azokról, akik az Úr nevéért keltek útra, ma viszont sokan azért nem mernek vállalkozni állandó diakonátusra, lelkipásztori asszisztensi szolgálatra, mert nem tudnák miből családjukat eltartani. Vigyázzunk akkor, amikor a szeretet ingyenességét emlegetjük, mert az étkezés, a ruházkodás és az utazás nem ingyen van, az evangélium terjesztésének ezeket az anyagi feltételeiről bizony valakinek gondoskodnia kell, s ez nem az apostolok, igehirdetők, egyházi szolgálatot vállalók dolga, hanem a keresztény hívek közös felelőssége.

Urunk Jézus, mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy mi lesz a válasz a mai Evangélium végén feltett kérdésedre: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy részt vállaljunk az evangélium terjesztésének munkájából, és az igazság megbízható segítőtársai lehessünk.

 

Évközi 32. hét szombat

Évközi 32. hét szombat             
3 Jn 5-8; Lk 18,1-8
„Hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekkel, főleg az idegenekkel teszel”

Mindig megcsodáltam Szent János írásait olvasva, hogy milyen elevenen emlékszik az évtizedekkel korábban hallott súlyos vitákra, a vitapartnerek szófordulataira. Elcsodálkoztatott az a tény is, amit az evangéliuma első záradékában olvashattam immár számtalanszor: „Jézus még sok egyéb jelet is írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen” (Jn 20,30-31) Mindebből arra kellett következtetnem, hogy az előbb megírt evangéliumokban közölt adatokra ő már odafigyelt, és más fontos részleteket írt meg számunkra. Gondolok itt arra a tényre, amit megemlít az imént közölt záradékban, mint Jézus Krisztus istenségének megfogalmazását. Biztosan ott volt a közösségben, amikor Jézus megkérdezte tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát? És ti kinek tartotok engem?” Nemcsak hogy ő nem siet precízen megfogalmazni a helyes választ, mint Péter, de erről a fontos tényről csak evangéliuma végén nyilatkozik, hiszen Szent Máté hűségesen belevette a kronológiába. Ebben az utolsó levelében pedig alig írt néhány sort, pedig személye miatt ezt a rövid kis írást szeretettel őrizzük az Újszövetség iratai között. A szenthagyományból tudjuk, hogy nagyon idős korában is bement a szentmisére, de röviden csak ennyit szokott prédikálni: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” A türelmetlen ifjak egy idő múlva szóvá is tették: Mester, te olyan rengeteg fontos tényt tudsz, miért csak ezt a rövidke mondatot ismételgeted? Unjuk! Ő pedig önmagához méltó bölcsességgel csak ennyit válaszolt: Azért csak ennyit mondok, mert ez az Úr tanítása, és ha valaki csak ezt megtartja, elég. Úgy érzem, ebben a harmadik levélben is a fő mondanivaló: „a presbiter a szeretett Kájusznak, akit igazán szeretek… Hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekkel, főleg az idegenekkel teszel. Ők tanúságot tettek szeretetedről az egyház színe előtt, és jól teszed, ha az úton gondoskodsz róluk, amint ez méltó Istenhez. Hiszen az ő nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el. A pogányoktól. Nekünk kell tehát az ilyeneket befogadnunk, hogy segítőtársai legyünk az igazságnak”. (1.5-8) Igen, az igazság és a szeretet, a lényeg. Viszont aki annyira rosszul gondolkodik, mint az alább említett Diofretész, aki megtiltja a jócselekedeteket, még magát az apostolt is visszautasítja, az „rosszat cselekszik, nem látta az Istent. (9.11)   „Sok írnivalóm volna még neked, de nem akartam neked tintával és tollal. Remélem ugyanis, hogy hamarosan meglátogatlak”- (12-13) „Üdvözölnek barátaid.” (14)

Sztudita Szent Teodor

Sztudita Szent Teodor 

atya

Konstantinápolyi születésű volt. Fiatal korában nagy műveltségre tett szert. Kiváló szónok és jó filozófus volt. Abban az időben kazár Leó császár halála után felesége Iréne császárnő uralkodott. Ő összehívta az egyetemes zsinatot a képromboló eretnekség felszámolására. A zsinat után Platon, Teodor anyai nagybátyja, magával vitte Teodort és két társát, akik szerzetesi életre vágytak. A Szakudion kolostorban éltek, Teodor a szerzetesi élet példáját mutatta életével. Iréne császárnő uralkodása alatt megalapította Konstantinápolyban a Sztudita kolostort, ebben előljáró lett. Nagy szent Bazil szabályait is figyelembe véve kolostori szabálytatot alkotott, és a teljes közös életet igyekezett elterjeszteni. Mivel egyre jobban nőtt a kolostorba belépők száma, Teodornak pedig sem ereje, sem ideje nem maradt, hogy mindent egyedül intézzen, különböző tisztségeket hozott létre. Ezek számára írásos utasításokat adott, kezdve az elöljárótól a legkisebb szerzetesig. 826-ban adta vissza lelkét Istennek Akrita helységben. Hagyatékában sok levél, költemény, egyházi ének – az istentiszteletek számára – maradt. A nagyböjti istentiszteletekre sok háromódás kánont szerkesztett. Testvérével Szaloniki József atyával a nagyböjti énektárt: a Triódot állította össze. 

Ferenc pápa a hajléktalanoknak: Bocsássatok meg, amikor elfordítottuk tekintetünket!

November 11-én Ferenc pápa azokkal a hajléktalanokkal, koldusokkal találkozott a vatikáni VI. Pál-teremben, akik a társadalomból kirekesztett személyek jubileumi találkozójára érkeztek Rómába.

Spanyolul elmondott, rögtönzött beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Köszönöm, Christian és Robert! Köszönöm mindnyájatoknak, hogy eljöttetek ide, hogy találkozzunk, hogy találkozzatok velem, hogy imádkozzatok értem, és ahogyan a bíboros [Barbarin bíboros] mondta, hogy kezetek, melyet imádságban fejem fölé emeltek, erőt adjon küldetésem folytatásához. Nagyon köszönöm nektek!

Feljegyeztem néhány szót a két tanúságtételből, aztán gesztusaitokból is.

Egyik dolog, amit Robert mondott, az, hogy mivel emberi lények vagyunk, nem különbözünk a világ nagyjaitól. Vannak szenvedélyeink, de vannak álmaink is, melyeket kis lépésekben előrehaladva igyekszünk megvalósítani. A szenvedély [pasión] és az álom: két szó, melyek segítségünkre lehetnek. A szenvedély, mely időnként szenvedést okoz nekünk, veszélyeknek tesz ki minket, belsőknek, külsőknek; de ezzel a szóval [pasión] fejezzük ki a betegség okozta szenvedést is… Ezerféle szenvedély és szenvedés van. De ott van az a szenvedély is, amely hajt minket előre, a jó szenvedély, és ez a jó szenvedély késztet minket álmodni.

Az én szememben nagyon szegény az a férfi és az a nő – a tiétektől eltérő értelemben –, aki elveszíti képességét az álmodásra, akit már nem fűt szenvedély. Ne hagyjátok abba az álmodást! Milyen az álma egy szegénynek, egy hajléktalannak? Nem tudom, de álmodtok. Azt álmodtátok, hogy egy napon majd eljöhettek Rómába, és az álom megvalósult. Azt álmodjátok, hogy a világ megváltozhat, és ezzel egy szívetekből fakadó magot ültettek el!

Egyikőtök, aki az elején beszélt – Étienne Billemaine – megemlítette egy kijelentésemet, amelyet gyakran hangoztatok: a szegénység az evangélium szívében van. Csak az néz fel és álmodik, aki érzi, hogy hiányzik valamije; akinek viszont mindene megvan, az nem tud álmodni! Az egyszerű emberek követték Jézust, mert arról álmodtak, hogy ő meggyógyítja őket, megszabadítja őket, jót tesz velük; mentek utána, és ő megszabadította őket. Férfiak és nők, a maguk szenvedélyeivel és álmaival. Ez az első, amit mondani akartam nektek: tanítsátok meg mindnyájunknak, akiknek van tető a fejünk felett, akik nem nélkülözzük az ételt, sem az orvosságot, tanítsátok meg nekünk, hogy ne legyünk elégedettek! Álmaitokkal tanítsatok meg minket álmodni az evangéliumból kiindulva, onnan, ahol ti vagytok, az evangélium szívéből!

Egy második szó, amelyet nem mondtatok ki, de amely benne volt a tanúságtevők magatartásában és a tietekben, és amely felbukkant a szívemben, amikor Robert ezt mondta a saját nyelvén [franciául]: „Et la vie devient si belle!” Mit jelent ez? Azt, hogy az élet széppé válik számunkra, tudjuk szépnek látni a legsanyarúbb körülmények között is, amelyekben ti éltek. Ez pedig méltóságot jelent, ez az a szó, amely eszembe jutott. Csak az a férfi és nő képes meglátni a szépet a legszomorúbb és legfájdalmasabb helyzetekben is, akinek van méltósága. Szegények? Igen! Nyomorultak? Nem! Ez a méltóság! Ugyanaz a méltóság, amellyel Jézus rendelkezett, aki szegényen született, aki szegényen élt; ugyanaz a méltóság, amellyel az evangélium szava rendelkezik; ugyanaz a méltóság, amellyel egy munkájából élő férfi és nő rendelkezik. Szegények? Igen! Uralkodnak felette? Nem! Kizsákmányolják? Nem!

Tudom, hogy sokszor találkoztatok olyanokkal, akik ki akartak zsákmányolni titeket, ki akarták használni szegénységeteket; de azt is tudom, hogy ez az érzés, hogy tudniillik az életet szépnek látjátok, ez az érzés, ez a méltóság megmentett titeket attól, hogy rabszolgák legyetek. Szegények? Igen! Rabszolgák? Nem! A szegénység az evangélium szívében van, hogy megéljük. A szolgaság nincs ott az evangéliumban, hogy megéljük; meg kell szüntetnünk!

Tudom, hogy mindannyiótok élete – mondta Robert – időnként, igen sokszor, nagyon nehéz. Azt mondta saját nyelvén [franciául]: „La vie a été beaucoup plus difficile que pour moi, pour beaucoup des autres.” Azt látjuk, hogy az élet sokak számára sokkal nehezebb volt, mint nekem; mindig találunk valakit, aki szegényebb nálunk. És ez is méltóságot ad: ha tudunk szolidárisak lenni, ha tudjuk segíteni egymást, ha ki tudjuk nyújtani kezünket afelé, aki nálam is többet szenved. A szolidaritásra való képesség az egyik gyümölcs, amellyel a szegénység megajándékoz minket. Amikor nagy a jólét, elfelejtjük, mit jelent szolidárisnak lenni, mert hozzászokunk, hogy semmi sem hiányzik. Amikor a szegénység időnként szenvedést visz az életedbe, szolidárissá tesz téged, és arra késztet, hogy kinyújtsd kezedet afelé, aki a tiednél nehezebb helyzetben van. Köszönet ezért a példamutatásotokért! Tanítsátok szolidaritásra a világot!

Megérintett, ahogyan Christian tanúságtétele hangsúlyozta a békét. Egyik mondata, amely belső békéjéről szól [franciául]: „J’ai trouvé la paix du Christ que j’ai cherché” [Megtaláltam Krisztus békéjét, amelyet kerestem]. Ez az első alkalom, amikor megemlíti. Azután beszél arról a békéről és örömről, amely eltöltötte, amikor a Nantes-i kórushoz csatlakozott. Végül hozzám intézett egy kérést. Azt mondta nekem [franciául]: „Vous qui connaissez le problème de la paix dans le monde, je vous demande de continuer votre action en faveur de la paix” [Ön ismeri a béke problémáját a világban, ezért kérem Önt, továbbra is szálljon síkra a békéért].

A legnagyobb szegénység a háború, az a szegénység, amely pusztít. És hallani ezt egy olyan ember ajkáról, aki anyagi szegénységtől, egészségbeli szegénységtől szenvedett, felhívás a béke érdekében végzett munkára. Arról a békéről van szó, amely egy kirekesztett család istállójában született; arról a békéről, amelyet Isten meg akar adni minden gyermekének. És ti – szegénységeteknél, helyzeteteknél fogva – a béke megteremtői vagytok és lehettek. A háborúk a gazdagok között zajlanak, hogy többel rendelkezzenek, több területet, több hatalmat, több pénzt birtokoljanak. Nagyon szomorú, amikor szegények közt tör ki háború, hiszen ritka egy dolog: a szegények szegénységüknél fogva afelé hajlanak, hogy a béke kézművesei legyenek. Szerezzetek békét! Teremtsetek békét! Mutassatok példát a békére! Békére van szükségünk a világban. Békére van szükségünk az egyházban. Minden egyháznak békére van szüksége. Minden vallásnak szüksége van arra, hogy növekedjen a békében, mert minden vallás a béke hírnöke, ehhez azonban növekednie kell a békében. Segítsétek – mindenki a saját vallásában – azt a békét, amely a szenvedésből származik, a szívből fakad, törekedjetek arra a harmóniára, amelyet a méltóság ad nektek!

Köszönöm, hogy eljöttetek meglátogatni engem! Köszönöm tanúságtételeiteket! És bocsánatot kérek tőletek, ha valaha is megbántottalak volna titeket szavaimmal, vagy ha nem mondtam ki olyan dolgokat, amelyeket ki kellett volna mondanom! Bocsánatot kérek tőletek a keresztények nevében, akik nem olvassák az evangéliumot és nem találják annak középpontjában a szegénységet! Bocsánatot kérek tőletek, valahányszor mi, keresztények elfordítjuk tekintetünket, amikor szegény emberrel vagy szegénységgel találkozunk! Bocsássatok meg! A ti megbocsátásotok az egyházi embereknek, férfiaknak és nőknek, akik nem akarnak rátok nézni vagy nem akartak rátok nézni, szenteltvíz számunkra; megtisztulás számunkra, segítség számunkra, hogy újból higgyük: a szegénység nagy üzenetként az evangélium szívében van, és nekünk – katolikusoknak, keresztényeknek, mindenkinek – szegényeket szolgáló szegény egyházat kell alkotnunk. Minden férfinak és nőnek – bármelyik valláshoz tartozzon is – minden szegényben Isten üzenetét kell látnia, aki közel jön hozzánk és szegénnyé válik, hogy elkísérjen minket életünkben.

Isten áldjon meg mindannyiótokat! Szeretnék most imádkozni értetek. Maradjatok csak ülve, ahogy vagytok, én pedig imádkozom:

Istenünk, mindannyiunk Atyja, minden gyermeked Atyja, kérlek, adj nekünk erőt, tölts el minket örömmel, taníts meg minket álmodni, hogy előre nézzünk, taníts meg minket szolidárisnak lenni, mert testvérek vagyunk, és segíts megvédeni méltóságunkat, te, aki mindnyájunk Atyja vagy! Áldj meg minket, Atyánk! Ámen.

Az Irgalmasság Szent Éve 345.

A teremtmények nagyságából, szépségéből meg lehet ismerni azok teremtőjét Isten teremtett mindent, magyarázza Szent Bonaventura, ,,nem (...) azért, hogy növelje dicsőségét, hanem hogy kinyilvánítsa és közölje dicsőségét''. Ugyanis Isten nagyságához, és dicsőségéhez nem ad hozzá semmit az, hogy megteremtette a világot - csupán számunkra lesz hozzáférhető, megismer-hető. A teremtés egyedül Isten jóságából történt, irántunk, teremtmények iránti jóindulatát mutatja - Isten szeretetből akarta megosztani a létezés örömét.

Évközi 32. hét péntek

Évközi 32. hét péntek

A mai Szentleckét olvasva igazolva látjuk a keresztény hagyományt, mely szerint az agg János apostol, a szeretett tanítvány, mikor már nagyon öreg és gyenge volt, s nem tudott hosszan prédikálni, mindig csak azt ismételgette, amit az utolsó vacsorán hallott Urától, amikor fejét szent keblére hajtotta: „Fiacskáim! Szeressétek egymást!” Igen, ebben a Jézus Krisztus óta kimeríthetetlenül új parancsban foglalható össze az evangéliumi törvény, melynek mércéje azonban nem a mi ilyen-olyan szeretetünk, hanem Istennek irántunk megmutatkozó végtelen és feltétel nélküli szeretete.

Alighanem ha mi is János apostolok volnánk, akkor is szükségünk volna az ő hosszú földi életére, hogy erről a szeretetről hitelesen beszélhessünk. Az Egyház nagy szentjei is inkább élték, mint beszéltek róla. S hol vagyunk mi még attól, amit Szent Ágoston, annyi hiábavaló keresés és annyi kegyelmi tapasztalat után ilyen egyszerűen mert megfogalmazni: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” Gyanús, ha valaki máris a keresztény élet kezdetén ilyen és hasonló jelszóval indul útnak. Azt mutatja, hogy szíve még vajmi keveset fogadott be abból a szeretetből, mely keresztény életünk éltető oxigénje, ellenben túl sok benne az önelégültség. Naivul azt hiszi, egy hanyag mozdulattal zárójelbe teheti az apostoli hitletéteményből kétezer éve folyamatosan fejlődő, újabb és újabb hitigazságokban kikristályosodó teológiai tanítást, függetlenítheti magát az Egyház által megkövetelt erkölcstől, s megtakaríthatja magának a szeretet tisztulásával járó temérdek szenvedést. Az ilyeneknek különös éllel szól Szent János üzenete: „Ha valaki nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem az övé.”

Urunk Jézus, segíts, kérünk, hogy megmaradjunk a Tőled kapott tanításban, hűségesen megtartsuk a parancsokat, és a Te kegyelmedre bízzuk, hogy földi pályafutásunk végére megadd nekünk azt az egyszerűséget és áttetsző tisztaságot, amely azok osztályrésze, akik megtanultak a Te szereteteddel, a Szentlélekkel szeretni.

Szent Márton atya, aki püspökként a krisztusi igazság tisztaságának bátor védelmezője és az ő irgalmas szeretetének fáradhatatlan közvetítője voltál, járj közben érettünk, hogy mindvégig megmaradjunk az igaz hitben, és minden dolgunkban a jézusi szeretet vezéreljen bennünket.

KAPPADÓKIAI SZENT ORESZTOSZ

Szent Oresztosz 

és apostoltársai

Szent Oresztosz a kappadókiai Tianában élt. Orvos volt, és közben Krisztus hitére tanította az embereket. Dioklécián császár megbízottja Makszimin megfogatta, hittagadásra akarta kényszeríteni, de a szent erős maradt. Ezért megverték, fáklyákkal sütögették testét, végül vad lóhoz kötözték, és úgy vonszolták hosszú ideig, amíg a kínok között kilehelte lelkét. Szent Olimposz apostol szent Péter kísérője volt Rómában. Ott az istentelen Néró parancsára karddal lefejezték, azon a napon, amelyen szent Pétert keresztre feszítették. Szent Rodion először Patrasz város püspöke volt, később szent Péter kísérője Rómában Lefejezték szent Péter vértanúságának napján. Szent Szoszipater Áchajából származott. Rodionnal együtt rokonai voltak szent Pálnak (Rm. 16. f.). Jázon apostollal együtt szent Pál tanítványa volt, aztán Ikonium püspöke lett. Hosszú élet után békében hunyt el. Szent Kvartusz apostol (Rm. 16,23.) Beritusz Püspöke volt. Jámborsága miatt sokat szenvedett, sok görögöt térített Krisztus hitére. Békében hunyt el. Szent Erasztosz (Rm. 16,23.) először a jeruzsálemi egyház diakónusa volt, majd a palesztinai Paneád püspöke.

Szent Márton-emlékév – Az európai püspökök köszöntötték a magyar püspököket és híveket

A Szent Márton-emlékév lezárása alkalmából az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) levélben köszöntötte a magyar püspököket és híveket. A levelet Veres András püspöknek, az MKPK elnökének és Erdő Péter bíborosnak, a CCEE korábbi elnökének címezték.

Szent Márton liturgikus emléknapján, mely ebben az évben egybeesik a szent születésének 1700. évfordulóját ünneplő emlékév lezárásával, közelségünket fejezzük ki a magyar püspökök és a magyar hívek iránt, eme nagy szent szülőföldjének népe iránt. Hálát adunk Istennek azokért az emberi és lelki ajándékokért, melyekben Szent Márton jóvoltából részesült a kontinens.

Most, amikor már csak néhány nap választ el minket az irgalmasság szentévének lezárásától, nem lehet nem észrevenni, milyen találó az egybeesés a szentév és annak a szentnek az emlékéve között, akiben a maga korában leginkább megjelent Krisztus irgalmas arca. Szent Márton élettörténete elbeszéli nekünk, hogyan ismerte fel a szent Krisztust a didergő koldusban, hogyan tért meg, és változott meg egész élete, immár nem világi hatalmakat szolgálva, hanem az Istent. Ezáltal a találkozás által Krisztus képessé tette Mártont az életre és a szeretetre. Az isteni hívásnak engedelmeskedve Szent Márton a keresztény élet útjára lépett, mely a szegényekről és elnyomottakról való gondoskodásra, az evangélium bátor hirdetésére, korának bűnei elleni küzdelemre, pásztori lélekkel való közösségépítésre vezette; téve mindezt Krisztus érzületével és azzal a képességgel, hogy Isten szemén át lássa a világot.

Szent II. János Pál pápa a nyugati szerzetesség egyik alapítójának nevezte Szent Mártont; emellett az európai kultúra és civilizáció alapítói közé is sorolhatjuk őt, és ez a valóság nem csupán emlék, de terv is, melyet bizalommal és meggyőződéssel kell építeni. Szent Márton alakja és tevékenysége tanúságot tesz arról a hatalmas emberi, kulturális és lelki ajándékról, mellyel a kereszténység gazdagította Európát. A kontinensünk Szent Márton örököse, és azoké a nőké és férfiaké, aki hozzá hasonlóan az európai humanizmus alapítói voltak.

Napjainkban is alapvető fontosságú, hogy emlékezetünkbe idézzük: a keresztény életben egységbe olvad az elmélyült imádság, a közösségi élet, az evangélium hirdetése, a szegényekre és szenvedőkre való odaszentelt figyelem.

Hálát adunk Istennek Szent Márton fénylő tanúságtételéért, aki segített, hogy ne aludjon ki a keresztény hit lángja a világban.

A magyar püspökökkel együtt arra kérjük az Urat, adja meg a kegyelmet, hogy új szentek nevelkedjenek Európában, akik megélik az irgalmasságot, és tanúságot tesznek róla személyes és közösségi életükben egyaránt.

Napjaink Európájában és az egész világban nagy szükség van egy olyan egyházra, mely bővelkedik tanúságtevőkben. Csak így válik az egyház képessé arra, hogy visszahozza az evangélium tiszta vizét Európa gyökereihez (Ferenc pápa beszéde a Nagy Károly-díj átvételekor, 2016. május 6.).

Kövessük mi is Szent Márton példáját, és igyekezzünk derűsen hirdetni, hogy Krisztus a mi életünk, és Ő a civilizáció és kultúra örökkévaló alapja.

Angelo Bagnasco bíboros, Genova érseke, az Olasz Püspöki Konferencia és a CCEE elnöke

Vincent Nichols bíboros, Westminster érseke, az Angliai és Wales-i Püspöki Konferencia elnöke, a CCEE alelnöke

H.E. Mgrs. Stanisław Gądecki, Poznań érseke, a Lengyel Püspöki Konferencia és a CCEE alelnöke

Mons. Duarte da Cunha, a CCEE főtitkára

Az Irgalmasság Szent Éve 344.

   A látványtervezők feladata az, hogy a filmeket, színházi előadásokat
   vagy éppen televíziós műsorokat minél látványosabban, élményszerűbben
   tálalják a közönség felé. Külön szakemberek foglalkoznak azzal, hogy mi
   ragadja meg leginkább az emberek figyelmét. A gondosan megtervezett
   látvánnyal irányítani lehet az emberek gondolkodását.
   Jézus is irányítani szeretné gondolatainkat önmaga és a mennyei Atya
   felé, de ez mégsem látványos dolgokkal történik. Elsősorban nem a
   szemünkön keresztül akarja felkelteni érdeklődésünket és figyelmünket,
   hanem a szívünkhöz szól üzenete. Ha megszívlelem tanítását, bennem is
   elkezdődik megvalósulni Isten országa, természetesen nem feltűnően,
   hanem egészen csendesen.
   Egy egyszerű kérdést tesznek fel a farizeusok Jézusnak: mikor jön el az
   Isten országa? Ő azonban nem válaszol a kérdésre, pontosabban nem erre
   a kérdésre válaszol. Jézus ugyanis nem az Isten országa eljövetelének
   idejéről kezd beszélni, hanem annak mikéntjéről. Sőt azt állítja, hogy
   az Isten országa már eljött, már jelen van, már most megtapasztalható.
   Az Isten országa megvalósulását elsősorban nem külső jelekből lehet
   észrevenni, hiszen az ország az emberekben valósul meg. Ha tudni
   akarjuk, hogy mikor jön el az ország, akkor önmagunkba kell
   tekintenünk. Vajon bennem már megvalósult, megvalósul folyamatosan?
   Megtörténik-e bennem a belső megújulás?

Évközi 32. hét Csütörtök

Évközi 32. hét Csütörtök
Bölcs 7,22-8,1;Lk 17,20-25
Az Isten országa és az Emberfia eljövetele

Két probléma merült fel az Úrral folytatott beszélgetésben. A hallgatók, érdeklődők értelmében a kettőnek volt egy közös pontja, és ezt mi is könnyen összemossuk. Az akkori zsidók gondolataiban úgy élt az Isten országa, hogy a megérkező Messiás legyőzi a népe ellenségeit, és a szokott állami keretek között a Messiás köré csoportosuló zsidók elnyerik Isten országának békéjét, főleg pedig a vele járó hatalmat, uralkodás lehetőségét. Jézus kettéválasztja a problémát: a Messiás kétszer jön el, amint az ószövetségi szövegekből ez kiolvasható. Az első a Megváltó nagy szenvedésének ideje lesz, de megszerzi nekünk a kegyelmeket, elsősorban a megszentelő kegyelmet. Ezáltal Isten gyermekei leszünk, a hit által megismerjük Isten ránk vonatkozó akaratát, és a szeretet révén ennek megfelelően tudunk majd cselekedni. Ahol megteszik Isten akaratát, ott megvalósul az Isten országa. Jézus második eljövetele, amikor befejeződik a történelem. Eljön az ég felhőiben, ahogyan Dániel próféta látta (7,13-14) és Jézus hivatkozik rá a nagytanács előtt (Mt 26,64). Az a kifejezés, hogy az ég felhőin járni, akkor azt jelentette: Istennek lenni. Ez az eljövetel az ég angyalaival együtt történik. Nem kell senkinek keresgélnie, hogy hol is van, mert mint a villám, ez is mindenütt látható lesz. Mindenki odatalál. Manapság is sokan szenvedtetik Jézust is, Édesanyját is, Egyházát is. Nem használ nekik Jézus életének és szenvedésének ismerete, és nem készülnek a paruziára. Pedig az megtörtént, a másik meg eljön, és biztosan eljön.Hol van Isten országa? Mindenkor kérjük a Miatyánk imájának szövegében, hogy „jöjjön el a te országod!” Eljött már? Vagy csak várjuk? Ha eljött, hol van? Jézus magyarázza: eljött, köztetek van.Az Isten országa nem földi határok ölelte földdarab, hanem valami más. Isten országa, Isten akaratának teljesülése. A földi királynak országa az a terület, embercsoport, ahol őt elfogadják úrnak, engedelmeskednek neki. Ha ezt megtagadják, elűzik, megfosztják, nincs országa. Isten tökéletes országa, maga Jézus Krisztus, mert Ő az, aki a legtökéletesebben vállalta és teljesítette Atyja akaratát, „engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8) „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött”(Jn 4,34) Íme, mondhatta Jézus, az Isten országa köztetek van: mert itt állok közöttetek. Aki ugyanígy gondolkodik, és el akarja fogadni az Atya akaratát, abban „eljön” az Isten országa. Minél tökéletesebb az elfogadás, annál inkább hordozója az Isten országának. A sátán nem tartozik az Isten országához, mert nem akarja az Isten akaratát, sőt keresztezi, ahol tudja, legfeljebb kényszerből hajtja végre Isten tervét„  Az Isten országa nem jön el látható módon (20,) kívülről nem állapítható meg, ki tartozik Isten országához. Nincs az arcra írva, de a tettekből látható. Lassan alakulunk az Isten igazi országává. Még harcolnunk kell magunkkal.

SZKÉTISZI SZENT KOLOBOSZ JÁNOS

Kolobosz János 

atya

Egyiptomban a Szkétisz pusztában élt szerzetesi életet. A Kolobosz (kistermetű, törpe) nevet alacsony termete miatt kapta. Kitűnt különleges engedelmességével, szelídségével és alázatosságával. Lelki atyja: Szent Pimen egy teljesen kiszáradt fát öntöztetett vele három éven át. Amikor a fa gyümölcsöt hozott, az ”engedelmesség fájának” nevezték. Később mások lelkivezetője lévén, sokat fáradozott a rábízottak üdvösségén. Az V. század első felében halt meg. Sok bölcs mondás maradt utána.

Szabadon szolgáljuk Istent hatalomvágy és kettős játszma nélkül: Ferenc pápa keddi homíliája

Ha jól akarjuk szolgálni az Urat, akkor óvakodnunk kell a tisztességtelenségtől és a hatalom keresésétől. Nem lehet egyszerre szolgálni Istent és a világot. Erről beszélt a pápa kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Haszontalan szolgák vagyunk (Lk 17,7-10)

Milyen akadályok állnak előttünk ahhoz, hogy szabadon szolgáljuk az Urat – kérdezte a Szentatya, majd így válaszolt: sok akadály van, egyikük a hatalomvágy. Hányszor láttuk, akár otthon is: itt én parancsolok! És hányszor éreztettük mi másokkal ki nem mondva: hogy itt én parancsolok? Megmutatni ezt, nem igaz? A hatalomvágy… és Jézus azt tanította nekünk, hogy aki parancsol, az legyen olyan, mint aki szolgál. Vagyis ahhoz, hogy elsők legyünk, nekünk kell mindenkit kiszolgálni. Jézus felborítja a világiasság, az evilág értékeit. És a hatalomvágy útján nem leszünk az Úr szolgái, sőt: akadályozza azt, olyan akadály, mint aminek az elhárításáért imádkoztunk az Úrhoz.

Ne legyünk tisztességtelenek: nem lehet egyszerre Istennek és a pénznek is szolgálni

A másik akadály, ami az egyház életében is fölmerül, a becstelenség, a hitszegő magatartás. Ez akkor leselkedik, amikor valaki az Urat akarja szolgálni, de másnak is szolgál rajta kívül – magyarázta a pápa. Az Úr azt mondta nekünk, hogy nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni. Vagy Istent vagy a pénzt választjuk. Jézus mondta ezt. Ez pedig egy akadály: a tisztességtelenség. Ami nem bűnösséget jelent. Mindannyian bűnösök vagyunk és ezért bűnbánatot érzünk. De csalárdnak lenni, kettős játékot űzni, Istennek és a világnak is szolgálni, az akadályt jelent. Akit hatalomvágy fűt és aki tisztességtelen, az nehezen tud szolgálni, az Úr szabad szolgájává válni. Ezek az akadályok, a hatalomvágy, a csalárdság elveszik a békénket és viszket tőle a szív, hogy ne légy soha nyugton, mindig sóvárogj. Ez pedig a világi hívságok feszültségéhez, a látszani vágyáshoz vezet.

Szabadon szolgálni Istent gyermekként, nem rabszolgaként

Ezek az emberek csak azért élnek, hogy kirakatban legyenek, hogy feltűnjenek, és azt mondják: Nézd, milyen jó is ez az ember… hogy hírnevet, világi hírnevet szerezzenek magunknak. Így pedig nem lehet szolgálni az Úrnak. Ezért kérjük az Urat, hogy távolítsa el tőlünk ezeket az akadályokat, hogy testben és lélekben kiegyensúlyozottan, szabadon szentelhessük magunkat az ő szolgálatának – fohászkodott homíliájában a pápa.

Isten szolgálata szabad: gyermekei vagyunk, nem rabszolgák. És Istent szabadon, békében tudjuk szolgálni, ha Ő elhárítja tőlünk az akadályokat, amik elveszik a békénket és a lelki nyugalmunkat. Amikor pedig szabadon szolgálunk az Úrnak, akkor halljuk az Úr hangjának mélységes békéjét, amint azt mondja: Gyere, gyere, gyere, te jó és hűséges szolga. És mindannyian jól és hűen akarjuk szolgálni az Urat, de szükségünk van a kegyelmére: egyedül nem vagyunk rá képesek. Ezért kérjük mindig a kegyelmet, hogy Isten vegye el tőlünk ezeket az akadályokat, hogy adja meg nekünk ezt a nyugalmat, a szív békéjét, hogy szabadon, és ne rabszolgaként szolgáljunk neki, mint a gyermekei.

Kérjük a szolgálat szabadságának kegyelmét

Ferenc pápa kiemelte, hogy amikor szabadon szolgálunk, el kell ismételnünk, hogy haszontalan szolgák vagyunk, tudatában annak, hogy magunkban semmire nem jutunk. Csak kérnünk kell és helyet kell adnunk, hogy Isten működjön bennünk és átalakítson minket szabad szolgákká, gyermekeivé, nem pedig rabszolgákká. Homíliája végén a pápa így fohászkodott: Az Úr segítsen megnyitni szívünket és működni a Szentlelket, hogy elvegye előlünk ezeket az akadályokat, főleg a hatalomvágyat, mely annyi bajt okoz, és a tisztességtelenséget, a kétarcúságot, hogy Istennek és a világnak is szolgáljunk. És így adja meg nekünk ezt a lelki nyugalmat, békét, hogy szabad gyermekeiként szolgáljunk, és végül azt mondjuk nagy szeretettel: Köszönjük, Atyánk, de te tudod: csak haszontalan szolgák vagyunk.

Az Irgalmasság Szent Éve 343.

Érthető, hogy Jézust is bántja az emberi hálátlanság. Normális esetben még
akkor is hálával tartozunk valakinek a segítségéért vagy támogatásáért, ha
valami viszonzást adunk cserébe. Hát még akkor mennyire illendő a hála, ha
érdemtelenségünk ellenére kapunk valamilyen jót teljesen ingyen, úgy, hogy
azért semmit sem  kell fizetnünk.  Az ilyen helyzetekben  csak az  adakozó
jószívűségétől függ az adomány és nem a mi érdemeinktől. Jézus nem  csupán sajnálatból  segít   a   gyógyíthatatlan   betegségben   szenvedő   leprás betegeknek. Gyógyítása mögött felfedezhetjük  az isteni jóságot, amely  az ember segítségére siet a bajban. Ezt az isteni jószívűséget veszi  semmibe a hálátlan.  Legyünkhálásak mindazért  a jóért,  amelyet  érdemtelenségünk ellénére kapunk Istentő!
 
Szentséges Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk,
vigasztalónk és Üdvözítőnk.
Jöjjön el a te országod,
hogy te uralkodj bennünk kegyelmeddel
és vezess bennünket a te országodba,
ahol színed látása homálytalan,
szereteted tökéletes,
barátságod boldogságot árasztó,
élvezésed örökké tartó.

Évközi 32. hét szerda

Évközi 32. hét szerda

Amikor egy templom felszentelésének évfordulóját üljük, ünneplésünk nem a holt köveknek szól, hanem az eleven Isten-ember kapcsolatnak, amelyet a szent helyen szinte tapintani lehet. Ünneplésünk kegyelmi ajándék is egyben, mely egyre jobban elmélyíti bennünk az Egyház anyai misztériumát. A templom kiemelt helyén álló keresztkútból mint anyaölből születik meg a keresztény nép, s valahányszor egy csecsemőnek vagy egy felnőtt hittanulónak kiszolgáltatják itt a keresztség szentségét, közösségünk összetartozása is erősödik, hiszen mindannyian ugyanannak „az isteni kútnak makulátlan tiszta méhéből támadt mennyei nemzedék és új teremtmény” vagyunk.

Az Egyház mint jó édesanya táplálja is gyermekeit, méghozzá az Ígéret földjének mennyei javaival, melyeket a szent liturgiában bőséggel nyújt nekünk. Nagyon fontos, hogy idejekorán erre a táplálékra szoktassuk a gyermekeket, kifejlesztve bennük az egészséges ízlést, nem pedig a kezdet kezdetén giccsekkel és utánzatokkal elrontva érzéküket a mennyei valóságok iránt. Az első szavakra és mozdulatokra is megtanít liturgiája által az Anyaszentegyház, azt az egyetemes anyanyelvet sajátíttatva el velünk, amely egyszerre alázatos és fönséges, egyszerű és művészi, visszafogott és az egekig szárnyaló. Aki a Szentírás és a szent liturgia nyelvén tanul imádkozni, annak nem csupán szókincse lesz gazdag és kifejező, hanem imádságának horizontja is egyre jobban kitágul annak méreteire, aki sugallta azokat. S valahányszor elmegyünk a templomba és részt veszünk a liturgián, újból és újból eléri létezésünk gyökereit az a hömpölygő folyam, melyről Ezekiel próféta látomása szól, hogy bőségesen megteremjük az örök élet gyümölcseit.

Urunk, Jézus Krisztus, amikor ma a Város és a Földkerekség minden templomának anyját és fejét ünnepeljük, szívből hálát adunk Neked azért az örökre megmaradó életért, melyet Jegyesed, az Egyház által adtál nekünk a szent keresztségben, és alázattal kérünk, hogy igéd hallgatása és szentségeid vétele ezt az életet szüntelenül táplálja és gyarapítsa bennünk.

 

SPALATOI SZENT NÉGY MEGKORONÁZOTT

Négy Megkoronázott: 

Severus, Severianus, Carpophorus, Victor, más felsorolás szerint: Sempronianus, Claudius, Nicostratus, Castor ókeresztény vértanúk. 

Pannóniában, a mai Szerémségben híres kőfaragók voltak. Sokat dolgoztak Spalato, Diocletianus császár udvara számára, aki büszke volt rájuk. Amikor azonban a bálványistenek kifaragását megtagadták, mégis kivégezték őket és így elnyerték a vértanúság koronáját, amelyről Quatuor Coronati, Vier Gekrönte összefoglaló néven emlegetik őket.

Földi maradványaikat a hívek Rómába vitték, és a Coelius hegyi Quattro Coronati-bazilikát emelték föléjük. Mellette állott a római kőfaragók társulatának (confraternitas) kápolnája. Már a koraközépkorban a kőfaragók, építőmesterek patrónusai közé számítanak.^*

Csak a barokk födözte föl, hogy Jeromoshoz, Mártonhoz, Dömötörhöz és másokhoz hasonlóan, ők is a későbbi magyar haza földjének szülöttjei. Az is lehetséges azonban, hogy a kultusz Buda felszabadulása után nyugatról került hazánkba, amikor ugyancsak szükség volt képzett mesterekre. A budavári Nagyboldogasszony-templomban a budai kőfaragóknak és kőműveseknek leginkább bevándorolt német és olasz mesterekből álló céhe oltárt állított a tiszteletükre, mert őket választotta égi pártfogójának.^*

 

Az emberkereskedelem ellen küzdő európai szerzetesi hálózat tagjait fogadta a pápa

A RENATA, az európai szerzetesközösségek emberkereskedelem elleni hálózata november 6–12-ig tartja Rómában második összejövetelét az „Emberkereskedelem vége velünk kezdődik” címmel. A találkozó résztvevőit november 7-én, hétfőn fogadta Ferenc pápa az Apostoli Palota Kelemen termében.

Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya arra buzdította a szerzetesnővéreket és szerzeteseket, hogy az emberkereskedelem és az emberi személy kizsákmányolása elleni fellépés jegyében létrejött találkozójuk „legyen az imádság, a megfontolás és a témával való szembesülés gyümölcsöző időszaka”.

A pápa hozzátette: „Szerencsés módon az összejövetel Rómában az irgalmasság rendkívüli jubileuma során zajlik. A kegyelem ezen időszakában mindnyájan arra kapunk meghívatást, hogy mélyebben lépjünk be Isten irgalmának a misztériumába, és miként az irgalmas szamaritánus, mi is hordozzuk az irgalom balzsamát világunk megannyi sebe számára.”

Ezen sérülések között az egyik legfájdalmasabb az emberkereskedelem, a rabszolgaság egyik modern formája, mely megsérti a méltóságot mint Isten adományát megannyi fivérünkben és nővérünkben, és az emberiség elleni valóságos bűntény. Miközben már sokat tettek eddig a jelenség súlyának és kiterjedtségének megismertetése terén, sok feladat maradt, hogy mindezt jobban tudatosítsuk a közvéleményben, továbbá hogy jobb együttműködés alakuljon ki a kormányok, az igazságszolgáltatás és a törvényhozás intézményei, valamint a szociális munkások között.

Miként azt jól tudjátok – folytatta a pápa –, az érdeklődés felkeltése, a nevelés és szervezés munkája kihívásainak egyike egy bizonyos közömbösség, egészen a bűnrészességig menően, vagyis sokak hajlamosak arra, hogy megvonják a vállukat, miközben hatalmas gazdasági érdekek és bűnszövetkezetek vannak működésben. Ezen oknál fogva fejezem ki a megbecsülésemet az elkötelezettségetek iránt, hogy gyarapítsátok tovább e csapás mértékének társadalmi tudatát, mely elsősorban a nőket és a gyermekeket sújtja. Egészen különleges módon mondok nektek köszönetet az irgalmasság evangéliuma mellett tett tanúságtételetekért, amelyet az áldozatok megmentése és újbóli visszailleszkedésük terén végeztetek.

Tevékenységetek ezen a területen felidézi azt a hatalmas és gyakran csendes erőfeszítést, melyet az évek során végeztek a szerzetesi intézmények, de főként a női rendek, amikor gondjaikba vették azokat, akik megsérültek méltóságukban, és tapasztalatuk következményeit viselik. Különösképpen is azoknak a nőknek a sajátos hozzájárulására gondolok, akik más nőket és gyermekeket kísértek a gyógyulás és a visszailleszkedés mély és személyes útján.

Kedves barátaim – zárta beszédét Ferenc pápa –, bízom benne, hogy a tapasztalat, az ismeret és az illetékesség megosztása, mellyel rendelkeztek, hozzájárul ezekben a napokban ahhoz, hogy mélyebb tanúságot tegyetek az evangéliumról „a kortárs világ nagy perifériáin”. A Szentatya beszédének végén az Irgalmasság Anyja szerető közbenjárására bízta a RENATA program tagjait, szívből adva apostoli áldását az emberkereskedelem ellen küzdő európai szerzetesi hálózat gyűlésének résztvevőire.

Az Irgalmasság Szent Éve 342.

Jézus nem uralkodni jött a világra, hanem az emberek üdvösségét szolgálni. Szolgálata a keresztig, a kereszthalálig vezetett. Engedelmességének és szolgálatának értékét és méltóságát a szeretet adja meg, amelyet mindazok iránt érez, akiket szolgál, s akikért életét áldozza. Azokat szolgálja, akik oly sokszor megtagadják az Istennek végzett szolgálatot. A szolgálat igazi lelkületét Jézustól tanulhatjuk meg, aki egyértelművé teszi számunkra, hogy az embereknek szolgálva magának Istennek végzünk szolgálatot. Nem rabszolgaságra vagy kényszermunkára hív bennünket, hanem arra, hogy teljes szabadsággal, a Szentlélekben megújulva és az üdvösség reményében Urunknak szenteljük egész életünket. 

Évközi 32. hét kedd

Évközi 32. hét kedd

A hit hirdetőjének – és egy kicsit minden keresztény az – elsősorban Isten Jézus Krisztus által végbevitt hatalmas művét kell szemlélnie és hirdetnie: a megtestesülést, Jézus földi életét és tanítását, valamint megváltó halálát és feltámadását, majd ezután és csakis ebből következően új erkölcsöt és életstílust, mint az Istennek irántunk Jézus Krisztusban megmutatkozó megváltó irgalmára adott választ. A keresztény embernek nem azért kell erkölcsösnek lennie, mert úgy illik, hanem mert a krisztusi tanítás krisztusi életvitelt kíván.

Erre figyelmeztet a mai Szentleckében az Apostol, aki a leghétköznapibb gyakorlati utasításokat is a krisztusi örömhírből vezeti le. Öregnek és fiatalnak, férfinak és nőnek egyaránt megvan az életkorához és hivatásához méltó életformája, amelynek egyik legfontosabb eleme a fegyelmezettség. Kell, hogy az ember tisztában legyen az állapotával, a természetével járó kísértésekkel, legyen az az ételben-italban való mértéktelenség vagy a sok fölösleges és ártó beszéd, s igyekezzék ezeknek ellenállni. Az idősebbeknek nagyobb a felelősségük, hiszen a fiatalok joggal várják el tőlük, hogy példát mutassanak a tisztességes, józan és mértékletes életre.

Urunk, Jézus Krisztus, az idők folyamán változnak az emberi szokások és az illemszabályok, értékek tűnnek fel és mennek feledésbe, tabuk keletkeznek és dőlnek le, ám az evangéliumi törvény nem változik, mert alapja nem más, mint az Istennek Általad adott, teljes és örök érvényű kinyilatkoztatása. Mivel pedig az Atya Benned nemcsak tanítást adott, hanem elküldött, hogy emberré lévén közöttünk élj, a mi válaszunk sem lehet csupán a tanítás elfogadása és továbbadása, hanem szükséges a tettekre váltása is. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy legyen erőnk nap mint nap megtagadni az istentelenséget és a világi vágyakat, s Szentlelkeddel betöltve józanul, igazként, istenfélelemmel éljünk, várva dicsőséges eljöveteledet.

FRIGIAI SZENT MELASZIPP

Szent Melaszipp 

és vértanútársai

Melaszipp vértanú és felesége Kaszinia, fiukkal Antoninnal együtt a hitehagyott Julián császár uralkodása alatt kerültek keresztény hitük miatt, a börtönbe. Á szent házaspárt megkínozták, a férjnek térdig levágták lábait, a feleségnek pedig emlőit. A börtönből kivezetett fiuk mindezeket látva, boldogoknak nevezte őket; megfogta levágott testrészeiket és megcsókolta. Á szent házaspár a kínzások alatt kiszenvedett. Fiuk Antonin a különféle kínzások között sértetlen maradt. Ezt látva 40 ifjú, hitt Krisztusban, azért őket lefejezték. Antonint végül karddal lefejezték a frigiai Ankirában.