Háladás

Gyermekeim, itt az utolsó óra!



2010.12.31. péntek



Vigyük magunkkal Máriát.



Óriási szerencse, ha valaki olyan család gyermeke lehet, amelyikben naponta összekulcsolt kézzel imádkozzák az Úrangyalát reggel, délben és este. Ha megkondult a harang, megállt a munka, mert köszönteni akartuk Jézus Édesanyját. Vasárnap pedig a délutáni litániára ugyanúgy sietett az édesanyánk, mint minden vasárnap délelőtt a szentmisére. Közben megvolt a reggeli, tizenkettőkor a finom ebéd, és este a vacsora. Amikor noviciátusba indultunk unokaöcsémmel, azzal a tudattal mentünk az ismeretlenbe, hogy pappá szentelésünkig, tehát kilenc évig egyáltalán nem mehetünk haza, mi megéreztük Chiara Lubich jóval későbbi ajánlatának fontosságát: Vigyük magunkkal Máriát! Bementünk ketten a templomunkba, és az Eukarisztia áldása után odalépegettünk a Lourdes-i barlanghoz a torony aljában. Biztosak voltunk abban, hogy Ő édesanyaként kísér majd bennünket családunktól távol a várható kilenc éven át. Aztán két év múlva váratlanul hazaküldtek bennünket Esztergomból. Gőzerővel azaz tankok ezreivel törtek előre az orosz csapatok. Vasutak összebombázva, vonatunkat egy bomba visszatolatásra kényszerítette tíz kilométeres út után a komáromi állomásra, amelyet előző éjjel bombáztak össze. Nagyon szorongó szívvel ültünk az ablaktalan fülkében. Másnap reggel újra indultunk. Kicsit odább, mint előző délelőtt, románok lőtték szét a mozdonyunkat lopott Messerschmittekkel. De Ő akkor is, ott is és egész életemben mindig vigyázott rám.

Elmélkedés a Család évében IV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
IV.



„Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett”



Isten a Teremtés könyvének első fejezetében írott üzenetének szorgos olvasóit informált arról, hogy gondolta el a látható világ koronájának, az embernek legjellegzetesebb vonásait: Az Isten így szólt: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön”. (Ter 1,26) Ennek ismertetése volt előző (3.) értekezésünk mondandója: Az emberi élet lényege az igazságra és a szeretetre épülő, egymást tökéletesen szerető és boldogító házastársi kötelék, amelyet hármasságra egészít a házastársak közös szerelmének gyümölcse, gyermekeik köre. A mai elmélkedésünk eszközt láttat meg velünk a kölcsönös boldogításra: a világban található létezők, az élők minden fajtája arra való, hogy a szülők és gyerekek ezeket birtokolják, de ne önző módon használják, hanem egymás boldogítására. A család lehet közösségben ura, tehát birtokosa a családi vagyonnak, de ezt a célt, hogy mindent egymás boldogítására kell felhasználni, ezt megváltoztatni nem szabad. Isten ezt külön rendelkezéssel is megerősíti: „Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz, a földön, s minden fát, amelynek gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok. A zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának, és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!” (Ter 1,29-30) Isten ezzel a rendelkezéssel az egész családot biztosítani akarja arról, hogy szörnyű vétek úgy gondolkodni, hogy a család birtoka az úgy a szülőké, hogy például nem vállalnak több gyereket, mint egyet, és azt az egyet szerencséltetnek nagy örökséggel. Az Ószövetség idején volt olyan isteni rendelkezés, hogy az apa halála után az elsőszülött fiú egyedül megkapta örökségül az ingatlan vagyon egyik felét, a többi fiú pedig a másik felén osztozott. De ennek következtében az elsőszülött kötelessége volt az édesanyjukról haláláig mindenben gondoskodni, és neki kellett leánytestvéreit is tisztességgel férjhez adni. A bőséges gyermekszületés a családban Isten külön áldásának bizonyult. Talán éppen ennek az alapvetése volt magának az első ember alkotásának leírása. Az ember teremtésével kapcsolatban elhangzott az Úr rendelkezése: „Megteremtette tehát az Isten az embert a maga képére.; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik az Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá!” (27-29) Ha pedig valaki megrémülne a túltengéstől, rámutat a Biblia: „Megalkotta tehát az Úristen az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett”. (2,7) Nem kellett hozzá tehát sem ezüst, sem arany, sem gyémánt, a lélek teremtéséhez meg még ennyi sem, mert annak létrehozása valódi teremtés volt és marad is örökre. Az élet folytatásához pedig Isten csak a lelket teremti. A jövendő vőlegények és menyasszonyok kész családokba születnek bele. Mindaddig jól érzik ott magukat, amíg ugyanazt a hangot nem hallják meg, amelyik örök érvényű kinyilatkoztatás lett: „Nem jó, hogy az ember egyedül van. alkossunk hozzá illő segítőt is!” (2,18) Akkor az Úr Ádám egy bordapárját, tehát élő testdarabját vette ki álmában, asszonytestté alkotta, szellemi lelket lehelt belé, odavezette Ádámhoz: „Az ember akkor azt mondta: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból. Legyen a neve feleség (isa), mert a férfiból (is) vétetett”. (2,23-24) Most egy másik családban készen vár a menyasszony. Csak meg kell találni. Ima és kegyelem dolga elsősorban.

Karácsony nyolcadának hatodik napja

Csak aki megteszi Isten akaratát, az él örökké.



2010.12.30. csütörtök.



Mindent egyesíteni a Szentháromságban.



Isten minden embert a maga képére és hasonlatosságára teremtett (vö. Ter 1,26) Ennek alapvető oka az, hogy az ember szeretetre van teremtve, vagyis életének értelme: önzetlenül szeretni a mellérendelteket. Az emberek önzésükkel megrontották, tönkretették Isten gyönyörű tervét, a szeretetből fakadó boldog életet. Amikor az Atya elküldte a földre egyszülött Fiát, az Ő küldetése a szeretet helyreállítása volt Isten és ember, ember és ember között. Jézus ezt szenvedésével és kereszthalálával valósította meg: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13)Ezek után semmi csodálkozni valója nem lehet a gondolkodó katolikus embernek, hogy a papnak komoly feladata ezt a célt szolgálnia: mindent és mindenkit a szentháromságos életbe, Isten belső életébe kell belekapcsolnia. A pap ugyanis folytatója Jézus művének, a megváltásnak. A megváltás első mozzanata a bűntől való megszabadítás, visszafizetése Isten ellen elkövetett bűneink adósságának. Ezt a pap a kereszthalál jelenvalóvá tételével gyakorolja, egyszerű szóhasználattal: bemutatja a szentmiseáldozatot. Azután következik az üdvözítés mozzanata: a pap feladata, hogy Krisztus Urunk érdemeiért kegyelmeket, természetfeletti erőket, ajándékokat oszthat szét az emberek között. Ezekkel ad erőt az egyszerű, természetes erőkkel rendelkező embereknek, hogy tetteik természetfeletti, örök üdvösséget érdemlő értékké váljanak.Így a katolikus pap megjeleníti az Atyát, aki szeretetre teremtett minden embert, papja által ezt a célt szolgálja ma is, erre hív mindenkit, és segít bejutni az atyai házba. Képviseli a Fiút, akinek alteregója lett a papszenteléskor. De a Szentlélek is általa küldi a kegyelmeket, amelyeket a mi Urunk, Jézus Krisztus szerzett meg nekünk drága vére árán.

Elmélkedés a Család évében III.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
III.



„Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; férfinak és nőnek teremtette őket”



A bevezető részben arra mutattunk rá, hogy Isten teremtő jóságát és nagyságát ámulva nézte már háromezer éve a zsoltárkönyv egyik szerzője. Áhítattal figyel minden fenséges részletre. Bár tudományos vizsgálatot végezni még nem tud, hittel, imádással borul le a Teremtő Isten nagysága előtt. Úgy tűnik, már rátapint arra a titokra is, hogy egységes törvények irányítják a mérhetetlenül nagy tejútrendszereket. Közel három évezred telt el a zsoltár megírása óta, amíg Newton összegezte a csillagászok mérhetetlen munkáját a csillagvilág törvényeinek megfogalmazásában. A zsoltár szerzőjének műve alkotása közben – úgy érzem -, valami sejtelme kezd kialakulni arról, hogy a vegetáció millió fajtája azonos szirmaival, színeivel nem érzi a bokor másik virágát rokonának. Egymást nem ismerik. A fejlettebb állati életforma tagjai azonos fajtán belül érzékszerveikkel felismerik és az összetartozást nemcsak elismerik, de a fajfenntartásban meg is mutatják. Sőt állandó családok is alakulnak.A fajták létrehozása során Isten újra megszólalt: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön. s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket”. (Ter 1,26-27) A világ kialakítása ezzel befejeződött. A teremtmények sokasága mind Isten alkotása. De az ember egészen különleges helyet foglal el a teremtés rendjében. Mielőtt Isten teremteni kezdett, tehát a maga teremtetlen lényege mellé létre kívánt hozni más fajta lényeket, önmagánál gyönyörűbb mintát nem alkalmazhatott volna. A teremtetlen istenség azonban közvetlenül nem lehet semminek az ősmintája, ezért öröktől fogva elhatározta, hogy a Második Isteni Személyt, a Fiút a legrangosabb teremtmény, az ember természetével is megajándékozza: fölveteti vele isteni természete mellé az emberi természetet, amely szellemi természetű lélekből és anyagi természetű testből áll majd. Aztán a szellemi létezők világát emberi lelke mintájára teremti majd: az angyalokat és az emberlelkeket. A fizikai, anyagi dolgokat pedig Jézus teste mintájára teremti meg. (vö. Kol 1,12-20)
Amikor tehát a teremtés utolsó fokához érkezett az Úr a nagy mű kialakítása idején, az öröktől fogva tervbe vett művet így váltja valóra: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”, hogy úr legyen az egész látható világon, még hangsúlyozni kívánja, hogy maga az istenség legbensőbb titka, a Szentháromság legyen valamiben a teremtendő ember képe, ősmintája. A Szentháromság nem a lényegében lesz ősminta az ember esetében, hiszen az teljességgel lehetetlen, hanem annak valamilyen vonatkozása. Ha röviden felvázoljuk a Szentháromság benső életét, akkor azonnal világos lesz a válasz: Az Atya végtelenül szereti a Fiút, születésekor, tehát öröktől fogva, neki adja az egész isteni természetet. A Fiú is végtelenül szereti az Atyát, tudja, hogy az isteni természetre neki is szüksége van, azonnal visszaajándékozza sértetlenül az Atyának. Aztán ketten együtt adják az immár közös kincset a Szentléleknek. Ezzel a Szentháromság benső élete, a fenntartás nélküli végtelen szeretet lesz a teremtendő ember ősmintája. Azé az emberé, akit férfinak és nőnek teremtett az Úristen, hogy a férfi csorbítatlanul adja magát és mindenét visszavonhatatlanul a felesége boldogítására, viszont a feleség is adja magát a férje boldogítására egész földi életére. Ha pedig kölcsönösen megadják ezt egymásnak mindhalálig, akkor az örökkévaló élő szeretet a másvilágon is összeköti majd a házastársakat.

Borszentelés

Szent János napi borszentelés.

Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó szokások nélkül. Mindezekből mára hagyományőrző szándékkal felelevenített kedves emlékek maradtak. A karácsony azonban sokaknak ma is a legmeghittebb, szent ünnep, amely nem lehet teljes a templomi szertartások és szokások nélkül. A borszentelésre Szent János napján, december 27-én került sor régen. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor, és aki annak a tartalmát issza, az se betegedjen meg tőle soha.

Herendi János apátplébános úr közreműködésével ismét a Teremtő áldását kértük a borászokra, valamint az egész éven át tartó áldozatos munkájuk gyümölcsére a borra.

A magyar népi kalendáriumban december 27-e Szent János napja. A szőlősgazdák ezen a napon bort szenteltetnek, s minden hordóba öntenek belőle egy pár cseppet, hogy boruk meg ne romoljon, a többit pedig elteszik gyógyítószerül.

Több ezer évvel ezelőtt is tudták az emberek, hogy a bor az emberi boldogság egyik forrása. Fáradságos munkával ezért művelték szőlőültetvényeiket, készítették a présházakban türelemmel, szorgalommal, tudással a fehér- vagy vörösbort, ami „felvidítja az ember szívét”, ahogyan a Zsoltárok könyvében olvashatjuk. (104:14–15)

A színbor, „a szőlő vére, a mámorító ital” ahogyan Mózes ötödik könyvében (32:14) olvassuk, felszabadítja bennünk, halandó emberekben a jóra való hajlamot, és a mértékkel fogyasztott mámorító ital mindnyájunkat vidámmá, boldoggá teszi, képessé arra, hogy jól s jót cselekedjünk.

A szőlőtő termésében összeforr az égi gondoskodás és az emberi munka. A hívő ember számára mély üzenetet hordoz a szőlőből átnemesült bor: Jézus Krisztus megváltó művének beteljesítése előtt, az utolsó vacsora asztalánál szeretetének és szenvedésének jelét, a kenyér mellett, bor színében hagyta örökül az őt követők számára.

A János-napi borszentelés egy olyan áldott pillanat, amikor a Teremtő szentesíti azokat a nemes alkotásokat, melyeket az Ő segítségével a föld ereje és az emberi tudás, sok-sok verejték és a SZERETET tesz utolérhetetlen, egyedi és felemelő „teremtménnyé”.

Sajnálatos módon ma már ez a hagyomány is kezd feledésbe merülni, pedig ideje lenne, ha minden ember elfogadná, hogy Isten közreműködése nélkül munkájának aligha lesz gyümölcse. A szőlő és bor esetében ez hatványozottan igaz, mert bizony ez ki van téve az éghajlat minden szeszélyének. Idén csak pár gazda hozta el a borát, de reméljük, hogy jövőre sokkal többen kérik, majd munkájukra az áldást nemcsak akkor, amikor már bajban vannak, hanem akkor is, amikor hálát kell adni mindenért, amit kaptunk egy év megérdemelt munkája után.

Elmélkedés a Család évében II.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
II.



„Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!”



Isten hosszú-hosszú időn keresztül bontakoztatta ki a megteremtett és alakuló világ díszeit,a csillagok mérhetetlen táborát. Ő minden tekintetben kívül áll a teremtett világon, de minden tárgy, élettelen és élő benső nagyságát, szépségét és hatalmát hirdeti. Íme, az ihletett zsoltáros megfogalmazása: „Áldjad én lelkem az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél, a fényességet, mint köntöst vetted magadra. Kifeszítetted az égboltozatot, mint a sátorponyvát, és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz. Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet. Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem. Az örvénylő mélység mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket. De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted. Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet. A forrásokat a völgybe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között. Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak. Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat.
Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér, hogy erősítse az ember szívét. Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, melyeket ő ültetett. Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya. A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke.Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia. Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka, ebben mozognak az erdő vadjai, prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől. Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon. Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig. Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet. Itt a tenger, nagy és tágas, nyüzsög benne számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt.Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket. Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal. De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét. Dicsőség az Úrnak mindörökké, örv endezzen műveinek az Úr, akinek tekintetére megremeg a föld. és érintésére füstöt vetnek a hegyek. Énekelek az Úrnak, amíg élek, amíg leszek, zsoltárt zengek Istenemnek. Beszédem legyen kedves előtte, én pedig az Úrban leljem gyönyörűségem”. (Zsolt 104, 1-34) A zsoltáríró ember boldog a nagy természet láttán. Örül a rengeteg hasznos és gyönyörű növénynek, a magasabb rendű, mozgékony állatnak, amelyek már családban szaporodnak, a szülők közösen nevelik csemetéiket, Istentől várják és kapják az ennivalójukat, mert annak előállítására képtelenek. Mindezt abszolút igazságként ismeri meg, írja le, mert nem emberésszel spekulálta ki, hanem kinyilatkoztatásból tudja. Aztán még boldogabb, amikor önmagára és fajtájára fordul tekintete, és olvassa Isten könyvéből, hogy a látható legmagasabb rendű földi lény, az ember Isten különlegesen nemes teremtménye, aki nemcsak létet kapott Teremtőjétől, hanem hozzá tud járulni fenntartásához. Ura meghívása alapján Isten nagy családjához csatlakozhat és neki testhez álló családban élve belenőhet a mennyei isteni közösségbe.

Karácsony nyolcadának ötödik napja

Aki szereti testvérét, az világosságban él.



2010.12.29. szerda



Megvalósult személyek és társadalom.



Jézus nyilvános működését azzal kezdte, hogy tanítványokat gyűjtött maga köré. Ezek a tanítványok elhagyták természetes közegüket, a családjukat az Isten országáért, vagyis egy szellemiségért, hiszen az Isten országa az igazság és a szeretet szellemisége. Jézus tanításának központja a mennyei Atya volt. Célja az volt, hogy az Ő végtelen szeretetének ismeretére és átélésére tanítsa meg követőit, hiszen ebben a földi életben kell felkészülni a mennyeire, a teljes és maradéktalan boldogságra. A Szentháromság benső szeretetélete volt az emberteremtés minta oka: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”. (Ter.1,26) Az Évában megnyilatkozott önzés ezt a célt háttérbe szorította. Jézusnak vissza kellett állítania az eredeti eszmeiséget: A Mennyei Atya nagy családja vagyunk. Alakulóban itt a földön, beteljesülten az égben. Ki mennyi jót tesz másokért földi életében, annyit kap az örök boldogságból odafönn. Nem volt ez könnyű feladat. Amikor Jézus már sok csodával igazolta, hogy Ő Isten Fia, de háromszor is felhívta a tanítványok figyelmét arra, hogy neki az emberek üdvösségéért szenvednie kell és meg kell halnia, ezt nem akarták elfogadni, értelmetlenül álltak az önfeláldozás ténye előtt. Jézus hagyta őket gondolkodni erről. Ők azonban arról vitatkoztak, hogy ki a nagyobb közöttük. Az Úr kioktatta őket: „Aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb”. (Lk 9,48) Jézus mennybemenetele után kb. százan együtt maradtak imádkozni. Így várták a Szentlelket. Az Ő eljövetele után a többezresre gyarapodott közösség is megértette, hogy egymásért kell élniük, egymást kell szolgálniuk. Ezért tudtak mindenükről lemondani a közösség javára.A legújabb időkben ismét nagy gond lett a közösség szolgálata. Mind családi, mind társadalmi szinten az önzés felé hajlanak az emberek. A két fajta szolgálat: a vallási és az állami vezetők közösségszolgálata lenne hivatott ezeket az eredeti isteni célokat rendezni, bemutatni, biztosítani. A hitélet terén a vallási vezetők a kegyelemosztással, polgári, gazdasági síkon az állami vezetők a gazdasági jólét biztosításával. Utóbbiak leráznak magukról minden gondot, a szociális ellátást is szívesen ráhagynák az Egyházra. Vissza kell állítani az eredeti formákat. Minden személy éljen a közösségért, akkor helyreáll a Teremtő által meghirdetett boldog közösség.

Elmélkedés a Család évében I.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
I.



Nyolcvan éve XI. Pius pápa elrendelte, hogy a karácsony nyolcadába eső vasárnapot szenteljük a Szentcsalád tiszteletére. Imádkozzék nagy bizalommal Anyaszentegyházunk azért a nagy kegyelemért, hogy Jézus, Mária és Szent József példáját követve ismét Isten szándéka szerint tudjanak közös családi életben boldogan élni a katolikusok, és a katolikus Egyház közössége legyen jó példa az egész emberiség számára a családok megújulására. Abban az időben a magyar katolikus fiatalok körében Jézus Krisztus akarata még szentnek bizonyult az egy férfi és egy nő mindhalálig vállalt szentségi házasságára. A múlt század közepén még 25 % körül volt a katolikus házastársak válásának aránya. 1990 óta riadtan ébredtem rá, mint gyakorló lelkipásztor, hogy egyre tömegesebben lépnek élettársi kapcsolatra magyar fiatalok. Érthető, hogy a magyar katolikus főpásztorok a család évének hirdették meg a 2010-2011 esztendőt Már az 1980-as katolikus püspöki Szinodus foglalkozott a katolikus családok ügyével. Ennek folytatásaként II. János Pál pápa hatalmas enciklikában foglalta össze a szinodus anyagát, és egészítette ki saját írásával. Kezdő szavai, egyben az enciklika címe: Familiaris consortio. Ennek első szava ékes magyar nyelvünkben is használatos, igaz, többnyire a tágabb rokonságát jelzi így a családtag: a famíliám. A família latin szó, férj, feleség és gyermekek közössége. Latin szó a consortio is, jelentése: részesség valamiben. Alapszava a latin „sors”, alakilag a magyar sors szóval azonos az írása, Jelentése: sors. Consors=együttes sors. Consortio=részesség valamiben, a consortium erőteljesebb formája az állandósult állapotot hangsúlyozza. Pontosan az enciklika mondanivalója sugárzik belőle: erőteljes részvétel a családban. (Családi összetartás) Az ember sorsát Isten irányítja. Közös mindegyikünk sorsában, hogy Isten tervezi meg egész életünket, egyéniségünket. Egyéni életcélunkat kitűzve irányítja őseink hosszú sorában azokat a géneket, amelyek az egyén céljának megfelelően indítják testi életünket. A szülők nem tudják, hogy melyik ősüktől milyen tulajdonságokat örököltek, azt sem tudják, hogy génjeikből melyek kerülnek át az új élet indításának idején a magzati testbe. Abban a pillanatban, amikor az apai és anyai sejtek egyesülnek és létrejön az új embertest, megjelennek a testi képességek, Isten a semmiből teremti a szellemi lelket, benne az értelmet és akaratot, melyek alkalmassá teszik a természetet a cél szolgálatára. Ebben a pillanatban teremti az Úr azt az új személyt, azt az önállóságot, egyéniséget, aki a testből és lélekből összetett értelmes természetben él. Isten tervei tökéletesek. Akit házasságra rendel, annak megfelelő társát kezdettől fogva úgy irányítja, hogy tökéletesen alkalmasak legyenek, kettejük házasságára. Isten nemcsak ezeket a generációs tényeket készíti elő tökéletesen, hanem pontosan megtervezi az életutunkat szellemi síkon is.

Aprószentek

Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek.



2010.12.27. kedd



Fiatalok és idősek.



A természet rendje, a fiatalabb követi az idősebbet. A plébánosok általában öregebbek a melléjük helyezett káplánnál. Nekik kettejüknek van igazán megvalósítani a papi egységet, testvériséget, közösséget, amelyről a közelmúlt papi elmélkedéseink szóltak. Ők együtt élnek. Az élet akkor igazán egészséges a természetes családoknál is, ha több generáció él együtt, és mindegyiknek az a célja, hogy szolgálja feltétlen szeretettel a másikak javát.A papi házban, ahol legalább két generáció egy-egy tagja van jelen, akkor lesz áldás és béke az együttesen, ha így fogják fel küldetésüket. Első plébánosom néhány év múlva bevallotta, hogy nem szerette soha a ferenceseket. Őt nyugdíjasként hozta vissza aktív szolgálatba a megyésfőpásztor, amikor a ferenceseket deportálták. Én, a másodkáplán, szintén ferences voltam egykori rendtársam és főiskolai tanárom mellett. Soha nem vettem észre főnököm önkéntes, később tett nyilatkozata előtt, hogy nem kedvelte a rendemet. Ugyanekkor viszont azt is bevallotta, hogy amikor mindkét ferences káplánját elhelyezték, óriási különbséget fedezett fel a mi javunkra. Most utólag hálás vagyok neki is, a Gondviselésnek is, hogy közösen tudtuk egymást értékelni. Voltak még főnökeim néhányan egyházmegyések és a tiszteletet és szeretetet igyekeztem megadni. Hálás vagyok nekik most is, mert mindegyiktől tanultam valamit.

Szent János evangélista

Az élet igéjét hirdetjük nektek.



2010.12.27. hétfő



Mi az én hivatásom? A szeretet.



Lisieux-i Szent Teréz hivatását keresve Assisi Szent Ferencre bukkan, aki nem akart pap lenni. Így könnyebben megérti a fiatal karmelita apáca, hogy nem kell mindenkinek pappá szentelődnie ahhoz, hogy nagy szent legyen. Keresése ugyan sántít, mert Ferenc férfi volt, s ha nem is áldozópap, de szerpap, klerikus, érinthette az Eukarisztiát, prédikálhatott. Teréz megtalálta helyét az Úr Jézus titokzatos Testében, az Egyházban. Szív vagyok benne! ujjongott fel. Mint minden embernek a szeretetre van hivatása és küldetése, a pap sem kivétel. Azzal, hogy sok természetes örömtől elesik hivatás-vállalása miatt, ezekért pótlást kap. Lemondása éppen úgy érdemszerző, mint a házastársak-szülők szeretete, önfeláldozása, amikor társukat és gyermekeiket boldogító szeretettel szolgálják. A papoknak szolgálatuk van kegyelemosztásra, türelemre, misézésre, gyóntatásra. Mindezzel boldogítani tudják embertestvéreiket. A papnak óriási szívnek kell lenni. Ifjú teológus koromban a megyéspüspök atya méltatta gyémántmisés rendtársunkat Szombathelyen. Kitüntette, püspöki tanácsossá nevezte ki Amikor szerényen átvette a megérdemelt kitüntetést,válaszában azt mondta, amit nekünk Jézus Krisztus ajánl:„Így ti is, amikor mindent megesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt”. (Lk 17,10) Örömömre szolgál, hogy Krisztus haszontalan szolgája vagyok!

Szent Család Vasárnapja

Aki tiszteli atyját, hosszú életű lesz.



2010.12.26. vasárnap



A diakónus: a szolgáló Krisztus jele.



Jézus nem szentelt, a Szentírásban nincs jele, hogy rendelt volna a későbbi időknek diakónusokat. Tény, hogy az apostoli idő kezdetén maguk az apostolok szolgáltatták ki nemcsak az Isten természetfeletti ajándékait, a szentségi kegyelmeket, hanem az Úr mindennapi természetes ajándékait is, pl az ebédet. Jézus utolsóvacsorai lábmosása és a hozzáfűzött magyarázat: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”. (Jn 13,12-15) A lábmosás az akkori háztartásokban a rabszolgák dolga volt. Ők természetesen nemcsak ezzel szolgáltak, hanem mindenféle dologgal. Az apostolok tehát ezt a krisztusi parancsot gyakorolták szorgalmasan, amíg a közösség száma nem nőtt nagyra. Akkor azonban Péter, az Egyház látható feje, kifejtette a közösség előtt: „Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét”.(ApCsel 6,2) Ekkor rendelte el, hogy a közösség válasszon hét fiatal férfit, akikre ezt az asztalszolgálatot, szegénygondozást, és az oltárszolgálat egy részét is rábízták, tehát szerpappá szentelték őket kézrátétellel. (6,3-6) Ez a szolgálat aztán nagy megtiszteltetés volt a püspökök és a papok mellett. Az első diakónusok közül adta Isten az Egyház első vértanúját, Istvánt. Az újabb időben csak mint a papság elnyerésének egyik fontos lépcsőfoka volt. A II. Vatikáni zsinat azonban úgy rendelkezett, hogy önálló papi fokozatként is elnyerhető legyen, és a papok számának vészes csökkenésekor segítsék a plébánosokat mind az oltárszolgálatban, mind a hitoktatásban, a temetésben, az esketésben. Maradtak tehát a krisztusi szolgálat emlékei. Még a bíborosi kollégiumban is vannak heten: bíboros-diakónusok. Jelek ott is.

Karácsony

Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.



2010.12.25. szombat



Száz ház, száz testvér.



A gazdag ifjú miért ment Jézushoz? Valóban lelki eligazításra volt szüksége a parancsok sokaságában? Vagy úgy gondolta, hogy kap egy nyilvános dicséretet addigi jámbor magatartásáért? Egyáltalán tudta-e, hogy mi is az Isten országa földi viszonyok között, mert ha az örök élet felkészítő része és gyakorlata, akkor nem biztos, hogy tudja, az egész földi élet mire is való? Mivel a jóról esik szó, és Jézus figyelmezteti, hogy egyedül Isten jó, kapcsolhatna az ifjú, hogy Jézus egyre biztosabb vélemények szerint nem kiváló mester, nem egyik próféta a sok közül, hanem maga az isteni Személy, aki megszabja a földi életünk tennivalóit, rákérdezhetne ő is, mint egyik írástudó tette: Melyik a legnagyobb a parancsok közül? Neki is megmondaná: a szeretet kettős parancsa. Szeresd Istent mindennél jobban, felebarátodat pedig úgy mint önmagad. Sőt folytatta volna az Úr: az Újszövetségben felemelem a mércét: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Ez a mérce pedig gyakorlatilag így fest: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen annál, mint aki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13) Ha így alakult volna a beszélgetésük, rá kellett volna jönnie, hogy önmagánál jobban kellene szeretnie minden embert. Ebben az esetben semmi szükség nem lett volna további folytatásra, mert magától értetődnék, hogy rengeteg vagyonát boldogan megosztaná velük. Lemondva vagyonáról, Jézus nagy becsüléssel maga mellé vette volna, hiszen kedves fiú lévén, az Úr megszerette őt. Most tisztelhetnénk a szentek között. Péter sem úgy tette volna fel a kérdést, mint az Írásban áll, hanem rádöbbent volna, hogy az ő szegényebb sorsuk odahagyása is milyen érték ebben a viszonylatban. Mint a szegény asszony két fillérénél Jézus magyarázta, nem a szokott címlet nagysága számít Isten szemében, hanem hogy egész megélhetését adta-e oda. Péter és társai is a mindenüket hagyták el Jézusért.

Advent negyedik hetének péntekje

A te házad és királyságod örökre megmarad.



2010.12.24. péntek



Szolgálat, nem hatalom.



Az elmélkedés forrása az utolsó vacsora keretében történt lábmosás. A zsidóknál a vendéget mindjárt érkezésekor köszöntötte a házigazda egy szakáll-csókkal, megkente a homlokát csepp olajjal. Aztán leültette ott, az előtérben, és a szolga hozta a lábmosáshoz a vizet. A vendég saruját lehúzta, lekefélte, a lábát pedig megmosta. Ezt a szolgai munkát most a házigazda tisztét ellátó Jézus vállalta magára. Péter nagyon jól érzékelte, hogy ez valami nagyon különleges állapot, ezért nem akarta engedni, hogy a Mester az ő lábát mossa meg..Az Úr leendő helytartóját oktatja: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.” (Jn 13,7) Amikor pedig végzett a tanítványok lábának megmosásával, akkor megmagyarázta cselekvése okát: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyétek”. (12-15) Mivel ez a lábmosás és annak mélyebb oka megnyilvánult, az apostolok már részesültek az igehirdetés, beteggyógyítás és ördögűzés hatalmából. A feltámadás után újra nagy hatalmat nyertek: a bűnbocsánatra kaptak felhatalmazást. Tehát előbb kaptak hatalmat, aztán a szolgai munkára nyertek felszólítást. A kispapok ugyan végeznek sokféle szolgálatot, de azután következik a papszentelés, a lelki hatalmak átadása. A tisztelendő úrból főtisztelendő válik, majd egyre több hatalom. Nem szabad elfelednie egyetlen papnak sem, hogy a hatalmat Jézus azért adta, hogy szolgáljuk vele a ránk bízottak lelki üdvét. Teljesen igaza van, mint minden más egyébben Szentséges atyánknak: aki ezt nem érti, főként ha nem is akarja megérteni, az ne legyen pap!

Advent negyedik hetének csütörtökje

Elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat.



2010.12.23. csütörtök



Az egyetlen dolog, amire szükségük van.



A papok Isten küldöttei.Isten tanítását, parancsait kell közvetíteniük.Az emberek egy része fél szembenézni Isten igazságaival és parancsaival, mert akkor a lelkiismeretük bizonytalanná válik, a bűn sugallta mocsár-nyugalom kezd kellemetlenné válni. Ezért nem minden körülmények között látják szívesen környezetükben a papot. Ezért történik meg nagyon sokszor, hogy elkerülik a pappal való találkozást.Arra is gondolnunk kell, hogy ez az elutasító magatartás igen kellemetlen időben is megtörténhet. A legtöbb ember tudja, hogy van Isten, számon kéri tetteinket, vajon az Ő parancsai szerint cselekedtünk-e vagy nem, erkölcsös volt-e tettünk vagy erkölcstelen? Az élet utolsó perceiben pedig minden ember határozottan tudja, hogy van Isten, és most eljött az óra, hogy maga elé idéz, elszámoltat egész életemről. Tudatosan kell vállalnom ezt az elszámoltatást, hiszen egész életemet ezzel a tudattal kezdtem: mindenért felelős vagyok, amit mondok és teszek. Ha az papot nem engedem magamhoz, elodázom néhány percre a felelősségre vonást. Okos dolgot teszek? Sem a halált, sem az ítéletet elkerülni nem tudom. Nem lenne egyszerűbb, ha beengedném betegágyam mellé és az életembe is, tudván, hogy Ő az egyetlen ezen a világon, akinek hatalma van a bűnök megbocsátására vagy megtartására? Ha megvallom előtte vétkeimet, megbánom azokat, a pap feloldoz, vagyis, vagyis megbocsátja a bűnt, elengedi Isten nevében az örök kárhozatot, és az ideig tartó büntetések egy részét is. Aztán szent olajjal keni meg homlokomat és tenyeremet. Segít elviselni lelki és testi gyötrelmeimet. Végül találkoztat a szentáldozásban Jézussal, aki a másik oldalon bíróként vár rám, ideát pedig irgalommal szívembe tér. Ezekre a gondolatokra és érzésekre van leginkább szükségük Isten ránk bízott gyermekeinek.

Advent negyedik hetének szerdája

Az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle.



2010.12.22. szerda



Mária radikális engedelmessége.



Szent Bernát cisztercita apát igen nagy tisztelője volt a Boldogságos Szűz Máriának. Gyönyörű és mélyen átgondolt, átérzett prédikációi tanúsítják ezt többek között. Amikor az angyali üdvözletet magyarázza, évezredes távolból biztatja Máriát: Az angyal elmondta neked Isten tervét. Téged választott ki az Atya, hogy anyja légy a megtestesülni kívánó Fiúistennek. Az angyal elnémult. Várja válaszodat. Várja a Szentháromság, az angyali karok, de várja az egész emberiség is. Ó mondd ki a boldogító igent. Hiszen előtted annyian mondtak nemet Isten csodálatos szeretetére, folytathatjuk most újabb évezred múltán a történelem eseményein elmélkedő keresztények. Ezek élén ott áll ősanyánk, Éva. Ő mondott először bűnös nemet: Nem elég nekünk Isten gyermekének lennünk, Isten hatalmát akarjuk, amit elrejtett a tiltott fának gyümölcsében. Követte őt ősapánk, Ádám és benne az összes utódja. Az első izraeli király, Saul, készségesen fogadta az Úr rendelkezéseit, mindaddig, amíg az amalekiták kiirtása során nem pusztította el jószágaikat. Sámuel próféta számon kérte tőle. És a király arra hivatkozott, hogy azok az állatok jók lesznek áldozati állatoknak. Sámuel válasza minden efféle próbálkozásra választ ad: „Többet ér az engedelmesség, mint a véres áldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása” (1Sám 15,22) Amikor Izajás prófétával biztató ígéretet kínált az Úr, hogy csodás jellel is erősíti szabadító ígéretét, Ácház király nem kért belőle. Már ekkor téged emlegetett Isten, mint aki majd kimondja isten üzenetére a boldogító igent, és ezzel megnyitja a megváltás lehetőségét. Szent Bernáttal együtt sürgetjük mi is, Édesanyánk a te igenedet. Mária pedig átérezte Isten kitüntető szeretetét maga és az emberi nem iránt, kimondta a várva-várt igent. Mi is igent kell, mondjunk, ha az Úr kér tőlünk valamit, kicsi vagy nagy megbízatást közöl velünk az Úr Ilyen jelentős a mi igenünk a papi hivatásra, a jegyesek igenje a házasság szentségében, és egy-egy nagyon fontos döntésben, amikor a földi életünket akarja lezárni Urunk. Imádkozunk gyakran azért, hogy egész közösségünk értse, és kövesse, Mária legyen-ét.

Advent negyedik hetének keddje

Szerelmesem hangját hallom: jön már ugrálva a hegyeken.



2010.12.21. kedd



Az evangélium az egység ereje.



Isten az emberek teremtésekor értelmet és akaratot ajándékozott nekik. A gondolatokat a nyelvkészséggel pontosan ki tudták fejezni. Ezt a készséget hordozza minden ember születésénél fogva. A kisgyermekek ennek a készségnek a segítségével tudnak figyelni, érezni, majd megérteni amit szülei mondanak. Ádám ezzel a készséggel alkotta meg az előtte elvonuló millió-féle állat nevét. Mi azon csodálkozunk, hogy ezt a rengeteg nevet nemcsak megalkotta, de meg is jegyezte: Az „Úristen ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég minden madarát és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, mink nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég minden madarának, és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője.” (Ter 2,19-20) Amikor Ádám kivett oldalbordájából megalkotta az Úr az asszony testét, lelket lehelt bele, odavezette Ádámhoz, azonnal megértették egymást. (vö. 21-24) Óriási iramban sokasodtak és gonoszodtak is az emberek. Jött a vízözön, az emberiség egy része, egy nagy vidék területe elpusztult. Aztán következett az Istennel vetélkedni akarás, a bábeli birodalmi központ égig érő toronyházának építése. „Az Úr akkor leszállt, hogy megnézze a várost, amelyet építettek az emberek fiai, és azt mondta az Úr: Íme, egy ez a nép, és egyajkú az egész; ezzel az alkotással kezdik, s ezentúl nem fognak elállni szándékaiktól, amíg meg nem valósítják azokat tettekkel. Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát”. (Ter 11,5-7) A megtestesült Istenfia eljött helyrehozni az összes ember bűnét. Szavait sem értették mindig, (vö. Iz 6,9-10; Mt 13,10-15), küldetését nem fogták fel a vezetők. Amikor föltámadt, fölment a mennybe, elküldte a Szentlelket, aki ajándékait kiárasztva a húszféle nyelven beszélő, egymást sem értő tömeget átalakította. Csodálkozva kérdezték:„Íme, ezek, akik beszélnek, úgy-e, mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk?” (ApCsel 2,7-8) Az evangélium az egység ereje: egyetlen közösséggé, Egyházzá avatta őket az Úr ereje. Amikor XXIII.. János pápa haldoklott, a betegágy mellett álló főpapnak, aki őt angol nyelvre tanította: ezt mondta: „Én most elmegyek oda, ahol csak egy nyelve beszélnek: a szeretetét”.- De jó lenne, ha ezért az élményért nem kellene az embereknek meghalniuk!

Advent negyedik hetének hétfője

Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül.



2010.12.20. hétfő



A testvérek közötti béke.



Már az Ószövetségben is igen nagy áldásnak tartották, ha a testvérek békességben éltek. Íme, a zsoltáros ujjongása: „Íme, milyen jó és milyen gyönyörűséges, ha együtt laknak a testvérek! Olyan az, mint a drága kenet a fejen, amely lecsordul a szakállra, Áron szakállára, lecsordul ruhája szegélyére. Vagy mint a Hermon harmata, amely lehull Sion hegyére. Ott adja az Úr az áldást, s az életet mindörökre”. (Zsolt 133,1-3) A papi felszentelésnél látták a zsidók, hogy a kapott papi kegyelem így tölti be Áron egész lényét, ahogy a fejére öntött drága kenet elborította a keleti férfidíszt, a szakállat, papi ruhát. De az emberek nem papként is részesülhettek Isten áldásában és békéjében, amikor csendes éjszakákon a forró nyári nap után a hatalmas Hermonról hűvös harmat hull a hegyekre, halmokra, felfrissít füvet, fát, virágot, beborítja a munkában elfáradt embereket, és Isten áldott simogatásának érzi minden lény.Az Újszövetség szerzője még nagyobb jóindulattal ígérheti követőinek ezt a békét, amelyet születésekor elsőként a betlehemi pásztoroknak, utána minden jóakaratú embernek ígértek az angyalok. Már Mikeás is erre utalt, amikor közölte Isten üzenetét, hogy földre szálló Szent Fia Betlehemben fog megszületni „és ő lesz a béke”. (Mik 5,4) Aki Őt befogadja, az birtokolja igazán a békét. Ő állítja helyre ég és föld között a tökéletes békességet, hiszen a saját testében, szenvedésében, halálában és föltámadásában békíti ki a megsértett isteni Fölséget és a lázadó emberiséget. Ezért mondja a búcsúzó Jézus: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja”. (Jn 14,27) Aranyszavú Szent Péter szerint „a testvérek közötti béke Isten akarata és Krisztus öröme. A szentség tökéletessége, az igazságosság mércéje, a tanítás mestere, az erkölcsök őre”

Advent negyedik vasárnapja

Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül.



2010.12.19. ADVENT 4. VASÁRNAPJA



Az Egyház, mint család.



Mind már többször is kifejtettem, a Teremtő az embert tudatosan férfinak és nőnek teremtette. Természetes közegük a család. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a régi családját, amelyben született és felnevelkedett, és feleségéhez ragaszkodik, vagyis új családot alapít. Ez a ragaszkodás a szeretetet jelenti. Hivatása lesz mindegyiknek, hogy azért éljenek, hogy a házastársat tegyék boldoggá, majd kettejük szerelméből fakadjanak új életek, és így jöjjön létre az új család, a szeretet új egysége. Ha ezt megértették volna és megvalósították volna a mi századunkban, akkor nem követtek volna el vétket egymás ellen a család tagjai, nem züllesztették volna le az életet és közéletet, sajnos az Egyház életét is. Boldog lenne minden nemzet. Üdvözítőnk azért jött le a földre emberalakban, hogy megváltsa a világot, helyreállítsa a rendet, új, boldog társadalmat hozzon létre. Akik ezt elfogadták, azok melléje szegődtek, és elkezdték építeni a krisztusi családot az Ő kegyelmével. Mivel a kegyelmet Jézus által kaptuk és kapjuk folyamatosan, azért a családalapításhoz is külön kegyelmet rendelt az Úr, amelynek közvetítője a házasság szentsége. Ez ad erőt a megváltott embernek, hogy az igazság és szeretet életét vállalni és valóra váltani képes legyen a családban. A keresztény házasságban mindig tiszták voltak az összekötő szálak. Nem könnyű az Egyházat, mint közösséget sem családnak tekinteni. Jézus mellett közösséget képeztek az apostolok. Ez szeretetközösség volt, bár nem minden zűrzavar nélkül. Jézus mennybemenetele után száz körül volt hívei száma. Összegyűltek az utolsóvacsora termében a tizenegy apostollal együtt. „Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt”. (ApCsel 1,14) Az Apostolok Cselekedetei könyvében igen sok utalás történik arra, hogy milyen nagy szeretettel érintkeztek egymással, eladták házukat, földjüket, hogy másokon segítsenek, és még a kívülállók is megállapították: Nézzétek, mennyire szeretik egymást.Az egyik legfontosabb tennivalónk az egyházi életben: helyreállítani a szeretet-közösséget.
Igaz sarjat támasztok Dávidnak

Advent harmadik hetének szombatja

Igaz sarjat támasztok Dávidnak.

2010.12.18. szombat



A Misztérium újdonsága.



Amikor az ember fejlődni kezd, találkozik a felnőttek gondolkodásmódjával. Megtanulja a logikus gondolkodást. Ebbe később beleszól saját értelmének és tapasztalatainak tanulsága. Úgy vélem, ezt érthetjük „a világ gondolkodásmódja” és „uralkodó kultúra sémái” kifejezések alatt. Ebből kell a gondolkodó egyénnek kiemelkednie, ha a saját életét Isten gondolataihoz, akaratához kívánja alkalmazni .Az Úr minden embernek kialakítja a pontos élettervét. Az emberiség óriási közösség. Azok, akik egy időben élnek, érzékelhetik is tetteik következményeit. A későbbi következmények ugyan általában ismeretlenek lesznek, de az ítéleten az Úr Jézus megmutatja majd, hiszen felelősek vagyunk minden értékért és a hanyagságunk által okozott bajokért is. Ezért a természetes gondolkodás mellett ki kell alakítanunk az értelem-újítást. Ez nem mást jelent, mint az állandó figyelést Isten felé. Reggeli imában megköszönjük Istennek, hogy jól pihenhettünk. Kérjük áldását a napi tennivalóinkra, elsősorban ismert kötelességeink jó teljesítésre. Aztán megkérdezzük Atyánkat, ezeken felül mit kell még az Ő akarata szerint elvégeznünk. Mivel a kegyelmekért mindig imádkoznunk kell, ha ezt a reggeli kérést elmulasztjuk, nem biztos, hogy észrevesszük a különleges feladatot, vagy esetleg nem lesz erőnk teljesíteni. Tehát mindkét mozzanatot említjük: Atyám, nyisd rá a szememet a nekem rendelt feladatra, és adj kegyelmet, hogy sikeresen végbe is vigyem. Este pedig a lelkiismeretvizsgálatkor ez a kérdés is fontos legyen: figyeltem-e a kegyelem indításaira és együttműködtem-e vele? Nyugodt lehetek-e, hogy közreműködésemmel egy – akár ismeretlen – embertársamnak az élete kedvezően gördült tovább, vagy netán valami fontos dolga félbemaradt, elmaradt miattam?Ez bizony naponta megújuló feladat. Kellemetlen néha? Azért élünk, hogy önmagunkról mindig megfeledkezve tegyük a jót, amivel másokat boldoggá tehetünk. Ez a keresztény kultúra.

Advent harmadik hetének péntekje

Nem távozott el Júdából a jogar.



2010.12.17. péntek



A tetteiben boldog ember.



A teremtés célja a boldogság. Végső cél az ember számára a tökéletes boldogság. Ennek az utóbbinak értelme:Minden jót egyszerre birtokolni, és biztos lenni abban, hogy ezt az állapotot el sem veszthetem. Isten a teremtményeket pazar bőségben és szépségben teremtette. Gondoljunk a virágos rétre. Megszámlálhatatlan fajta virág a tavaszi réten: színek, illatok pazar bőségben. Élvezettel, mondhatnánk boldogan szemléli az ember, aki általában néhány fajta és mennyiség birtokosa. Eme bőségtől boldog? „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? Hír? Gyönyör? A telhetetlen elmerülhet bene, S nem fogj tudni, hogy van szívöröm. Ki virágot akar, nem hord rózsaberket, A látni vágyó napba nem tekint. Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget, Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Egész világ nem a mi birtokunk. Amennyit a szív felfoghat önmagába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk”. (Vörösmarty Mihály: A merengőhöz) Sem a szép mérhetetlensége nem tesz boldoggá senkit, sem a földi szépség nem birtokolható örökké.
Más a helyzet az örökkévalósággal. Ott minden együtt van, ami boldogítani képes az üdvözült embert. Semmi nem hervad, nem megy tönkre, meg nem unhatóan változatos. Annyit birtokol belőlük mindenki, amennyire rászolgált a földi önzetlen szeretetszolgálattal. S mindez örökké tart. Maga a szépség teljessége, az Isten, Ő is a mienk: szemmel, füllel, értelmünkkel, akaratunkkal birtokoljuk, amennyire rászolgáltunk erre a földön.Ez a földi rászolgálás jelenik meg Szent Jakab apostol levelében a tükörbenézés hasonlattal. Két eshetőséget említ: az egyik: belenézés felületesen, érdektelenül, aztán tovább megy és el is felejti rögtön, mit látott. A másik beletekint szabadon, komolyan megnézi, amit a tükör mutat, elmélyül benne és teljesíti a tudomásul vett feladatot. Mire céloz az apostol? Amit már régebben fejtegettem én is: Isten elkészítette öröktől fogva minden ember élettervét. Ez a tükör, amibe naponta, esetleg többször is bele kell néznünk: Az állapotbeli kötelességeinken kívül mit kíván tőlem Uram, hogy megtegyem itt és most? Aki unottan, érdektelenül rápillant, aztán önmagával eltelve megy tovább, az nem látott semmit. Annak nem mondott semmit a kép. Nem látja meg és nem is teszi meg, amit Isten elvárna tőle a saját örök boldogsága érdekében. Aki viszont érdeklődve, tudatosan tanulmányozza, vállalja a napi külön feladatot, aztán ezért semmi viszonzást nem követel itt az életben, tehát csak más boldogítása érdekében teljesíti a meglátott jót, az boldog lesz tetteiben, mert Isten eme jótetteknek megfelelően utalja ki egy egész örökkévalóságra az értük járó jutalmat.

Advent harmadik hetének csütörtökje

A hozzád való hűségem nem szűnik meg - mondja könyörülő Urad.



2010.12.16. csütörtök



Mindenki számára érthető nyelvezet.



Amikor a Központi Szeminárium kispapja lettem, énektanárunk a százhuszonhat kispapot maga elé rendelte, és többek között mindenkinek meghallgatta az énekét. Csak azt válogatta be az énekkarba, akit megfelelő hallású és hangú kispapnak minősíthetett. Urunk, Jézus Krisztus a tanítványokat nem így válogatta ki. Igaz, Ő belelátott mindenki lelkébe. Még azt sem ellenőrizte, hogy legalább az ószövetségi hittanból van-e megfelelő előképzettségük, még kevésbé tartott artikulációs ellenőrzést, megfelelő hanganyag-próbát.Ő nevelte tanítványait, majd rábízta irányításukat a Szentlélekre. Utódai, a püspökök és a szemináriumi nevelők. különösképpen a mostani lehetőségek között, nehezen tudják biztosítani a megfelelő szellemi szintet és a fizikai képességeket, amelyek a jövendő szolgálathoz nagyon fontosak. Az egyik fontos követelményről, a prédikálás mikéntje. Jézus a tanítást parancsolta meg. Nekünk tehát ez parancs, hogy a szentbeszédben tanítanunk kell a híveket. Mire? Az Isten szavára. Ez komoly parancs. Az Egyház előírja, hogy a szentmisében milyen szentírási részleteket kell felolvasnunk. Ezzel akarja biztosítani, hogy az egész kinyilatkoztatást ismerjék meg a hívek is, és minden igazság kellőképp legyen magyarázva. Bele kell állítani a kor és a hely kereteibe. Nem szabad úgy levegőben lebegtetni, mint a meséket: Hol volt, hol nem volt. A teológia és történelem nehezebb részeit is őszintén és megalapozottan kell előadnunk, hogy hallgatóinkban se maradjanak kételyek, és meg tudják védeni a kinyilatkoztatás tényeit, Egyházunk tanítását a rosszakaratú kritikák ellen. A legkisebbeknek is a tiszta igazságot kell tanítanunk, amilyen szinten igazán megértik.

Advent harmadik hetének szerdája

Harmatozzatok, egek a magasból, hulljon igazság a fellegekből.



2010.12.15. szerda



Jézus gravitációs terében.



Ha arra gondolunk, hogy Jézus az első csodálatos kenyérszaporítás utáni hajnalon gyalog indult el az erősen hullámzó Genezáreti tavon apostolai után, akik a tengeren járás természetes eszközével utaztak Kafarnaum irányában, akkor nagyon jó figyelmeztetést kaphatunk Urunktól. Az Ő erejével mindig megközelíthető a kijelölt célpont, akkor is, ha ellentétes erők ezt szinte lehetetlenné teszik. Nézzük a tényeket. Az apostolok parancsot kaptak Jézustól a nagy csodatétel után alkonyattájt,hogy evezzenek Kafarnaumba. A tanítványok ellenszéllel találkoztak, amely hatalmas hullámokat korbácsolt fel. Hajnaltájban még csak a távolság felénél tartottak, mert a kis hajót állandóan visszadobta a hullámok ereje. Ekkor rémülten vették észre, hogy emberi alak jön utánuk a hullámok tetején. Az hitték, hogy lidérces kísértet. Féltek, kiabáltak. Jézus visszaszólt: Én vagyok, ne féljetek! Péter, aki részt kívánt venni a különös eseményben, erőt kért a maga részére is. A csónakból kilépve, büszke lett, sikerét a magáénak tulajdonítva a legközelebbi hullámvölgybe süllyedt. Jézus odalépett, kiemelte a vízből és talpra állította. Aztán beült a csónakba, és az pillanatok alatt a célnál partot ért. Jézus megváltói ereje irányítja övéit. Nem teszi ártalmatlanná az ellenség erőit. Küzdeniük kell az üdvösség felé haladóknak. Megijedni nem szabad babonás képzelgések hatására. Jézusnak soha semmiféle természetes eszközre nincs szüksége. Ellene eredménytelen minden ellenséges erő kísérlete. Amíg az Ő erejében bízik valaki, vele együtt győztes lesz. A gyengülő hit végzetes. Most már több milliárdan utazunk a kijelölt cél felé. A sátán és csatlósai igen ügyesen fújják a szelet. Hitet ébresztünk, hangosan imádkozunk, és időben, pontos partszakaszon kiköthetünk.

Advent harmadik hetének keddje

A szegény és nincstelen nép az Úr nevében keres oltalmat.



2010.12.14. kedd



Mutassuk meg Krisztust!



Isten kell, de Egyház, templom, papok nem kellenek. Aztán magára, Krisztusra is gyanakodva néznek sokan: Isten kell, de Krisztus nem. Ez mind hibás állásfoglalás. Krisztus az istenséget birtokló Második isteni Személy. Egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel. Elválaszthatatlanok. Jézus titokzatos teste az Egyház. „Ő a testnek, az egyháznak a feje” (Kol 1,18) Minden keresztény ennek a krisztusi testnek a tagja, szerves egységben Krisztussal és egymással: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva.” (24-25)Ennek a közösségnek teljes jogú vezetőjévé nevezte ki Jézus Szent Pétert, mielőtt elhagyta volna látható alakban a fiát llegeltesd bárányaimat 1,15-17) Már korábban is erre a tisztségre emelte: „És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldsz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is”. (Mt 16,18-19)Az Egyház él és élni is fog a világ végéig. Ha nem így lenne, akkor Krisztus súlyos vereséget szenvedne, mert a tekintélye csorbát szenvedve füstté válna. De neki mindig igaza van, mert Ő örök igazság. Ha gond van egyesek fejében az Egyházzal, annak oka az illető gyenge hite, esetleg sértődöttsége. Lehetséges, hogy mi, az Egyház tagjai sem tudjuk igazán megbecsülni a Sziklát, amelyet Krisztus hitelesített. Igyekezzünk az igazság és szeretet alapján állva bizonyságot tenni Krisztus műve mellett!

Advent harmadik hetének hétfője

Csillag jön fel Jákobból, királyi pálca támad Izraelből.



2010.12.13. hétfő



Az evangéliumi szépség elragad.



Romlott világban élünk. Azok, akik szenvednek e miatt, szíves örömmel változtatnának ezen a helyzeten, hiszen tudják, hogy a romlottság boldoggá nem tett, és nem is tesz senkit. A papok eleve olyan környezetben nőnek fel, hogy nemcsak a fegyelem erejével legyenek védve a romlott, istentelen és erkölcstelen környezettől, hanem a biztos és örökké érvényes igazságok meg a kegyelem természetfeletti ereje olyan mértékben szolgálja a lelki immun-rendszerüket, hogy átvészeljék a lelkileg veszélyes időszakot, és érett emberekként kerüljenek a plébániákon keresztül a hívek közé. Ott ugyanis nekik kell segíteniük a sérült, előbb-utóbb közömbös vagy egyenesen boldogtalan testvéreiket. Nagy lehetőség nyílik elrettentő módszerekkel kísérletezni. Még a harmincas években elvitték a hetedikes és nyolcadikos gimnazistákat kórházlátogatásra, hogy lássák, az erkölcsileg könnyelmű életű társaik súlyos baján keresztül tanulják meg: ezt az életformát kerülni kell. A látogatás végeztével a kórház előtt rögtön leszűrték a végkövetkeztetést: Mi majd okosabban csináljuk. Mennyivel célravezetőbb, ha megmagyarázzuk az evangéliumból vett gondolattal az igazságot: „Vannak eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek,; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné; és vannak eunuchok, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg”. (Mt 19,12) Vagy a költő szavai: „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs, hír, gyönyör? Legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Ki virágot akar, nem hord rózsaberket, A látni vágyó napba nem tekint. Kéjt veszt, ki sok kéjt, szórakozva, kerget, Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt”. (Vörösmarty M.: A merengőhöz) –Látogassunk meg olyan családot, ahol csak egymásért élnek: Ők boldogok,mert csak a másik boldogsága a fontos.

Advent harmadik vasárnapja

Maga az Isten jön, és megszabadít minket.



2010.12.12. vasárnap



Szentháromságos életstílus.



Alapvető fontosságú szentírási idézet: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.” (Ter1,26.) Ez az idézet természetesen nem kifejezett szavakkal szól a Szentháromság titkáról, vagyis nem az a célja, hogy kinyilatkoztassa a legnagyobb hittitkot. Azt sokkal később Jézus Krisztus mondja el nekünk az Újszövetség idejében. Az említett szöveget Mózes jegyezte le, amikor Isten látomásban megmutatta neki a teremtés történetét. Az ember megalkotásának kiemelt mintát említ azzal a céllal, hogy bemutassa, az embernek megalkotásában Istennek konkrét célja, hogy tudatosan két neműnek teremti: férfinak és nőnek, kihangsúlyozza, hogy a férfi és az asszony lényegében (anyagi test és szellemi lélek), „hús az én húsomból, csont az én csontomból”, (2,23) tehát a férfi testanyagából való az asszony, ugyanúgy szellemi lelket teremt Isten neki is, mint Ádámnak,- a két személy a házasságban olyan szoros kapcsolatba kerül, hogy egyetlen szervezetet alkotnak, kizárólag egymás boldogítására kell élniük, mint az Isteni Személyek teszik. Az egész Egyháznak is új életformát biztosít ez a tudat.: ahogyan a három isteni Személy megosztja az istenséget, helyesebben nem megosztásról van szó, hanem csorbítatlan odaajándékozásról: az Atya öröktől fogva születő Fiának adja istenségét teljesen, a Fiú visszaajándékozza az Atyának, és az így tökéletesen közös tulajdont együtt ajándékozzák a harmadik isteni Személynek: aztán kifelé, a teremtett világ, illetőleg annak képviselője, az ember felé osztják ennek a tökéletes közösségnek áldásait..A legújabb korban az általános szeretetközösség és a legintimebb formája, a család is válságban van. Ne csodálkozzunk ezen: aki a mintát megtagadja, álságosan átalakítja, a legtökéletesebb szeretet helyett az önzés foglya lesz, nem tud boldog lenni, vegytiszta paródia lesz belőle.

Advent második hetének szombatja

Illés ismét eljön.



2010.12.11. szombat



Négyszemközt.



„A személyes imádság pótolhatatlan, mert mindenki számára elérkezik az idő, amikor Isten négyszemközti találkozásra hívja, egy bensőséges találkozásra”. Francis Arinze bíboros alapot akar nyújtani mindnyájunknak az igazi lelkiéletre. Sokan vannak, akik mások által megfogalmazott gondolatokkal kezdik és folytatják imaéletüket. Úgy vélik, hogy azok szépen sikerült mondatok, illik ilyen remekművekkel állni a végtelenül tökéletes Isten elé. Vannak imák, amelyeket Jézus Krisztus fogalmazott meg. Ilyen a Mi Atyánk kezdetű imádság. Közösségeinkben és magánhasználatban egyaránt igen fontos imádkoznunk. Benne van az egész vallásos életünk minden lényeges mondanivalója. De nélkülözhetetlen az a beszélgetés, amikor személyesen nyilatkozom, tárulok ki Isten előtt, aki hat és félmilliárd élő embertestvér között engem személyesen ismer, én egy vagyok közülük, de olyan, akit Atyám egyetlennek gondolt ki, egyéni célt és ahhoz egyéni életutat tervezett nekem. Az ő végtelen utánozhatóságában ennek az egynek csak én vagyok megvalósítója. Csak velem tudja közölni az élettervemet, csak én tudom felelősen kimondani a tervet vállaló igent, tehát senki előre megszerkesztett imádsága nem pótolhatja az én személyes, négyszemközti beszélgetésemet Isten-atyámmal. Igen, ezt a beszélgetést úgy kell várnom, mint lelki fejlődésem legfontosabb állomását. Ajánlanom kell másoknak az egyéni imát, hogy reggelente jól tájékozódjam, hogyan tudom napom folyamán Isten igazságát jól megismernem, szeretetemet legtisztábban gyakorolnom.

Advent második hetének péntekje

Bárcsak figyeltél volna parancsaimra.



2010.12.10. péntek



Neked ajánlom lelkemet.



Az emberi lelket jó felajánlani Istennek. A felajánlás lényegében a szabad akarat megnyilatkozása. Az ember értelmével megismer valami értéket, megmutatja az akaratnak, a szellemi vágyó tehetségnek. Ha az akarat mozdul, kívánatosnak tartja ama érték megszerzését, akkor elhatározza, hogy a megismert jót igyekszik megszerezni magának. Ha olyan nagy jóról van szó, amiért hosszú időre szívesen leköti magát az akarat, akkor fogadalmat tesz egy meghatározott időre, esetleg egész életére, örökre. Ilyen fogadalom, elkötelezettség a házasságkötés: mindent a házastársam boldogítására fogok tenni egész életemben. Amikor viszont az embertől Isten kér ilyen elkötelezettséget hosszabb időre, esetleg örökre, akkor nem emberi sorshoz köti magát az ember, hanem a végtelen jóakaratnak, aki nem téved és nem változik meg soha. Isten pedig nagyon értékeli az ilyen bizalmas felajánlkozást. Isten Fia isteni formájában is felajánlotta magát Atyjának: Látva az emberek keserű sorsát, hogy vétkezni tudtak az ősszülők és nyomukban minden ember ugyanúgy, de bűnétől senki megszabadulni nem tud a maga erejéből, ezért felajánlotta, hogy emberi alakot öltve, majd isteni és emberi akaratával vállalja azt a szolgálatot, amellyel minden embernek megszerezheti Istentől minden bűn bocsánatát. (Zsolt 40,7-9) Az egykor elvállalt küldetést utolsó megfontolással újra Atyja elé tárja, újra vállalja, és néhány órán belül végbe is viszi. Akit Isten ösztönöz hasonló felajánlásra, hogy magát, szabad akaratát, mindenét az Úr rendelkezésére bocsátja, hogy Isten felhasználhatja végtelen jósága szerint a szeretet céljaira, az megtiszteli Istent, megmutatja másoknak is, hogy ezt a felajánlkozást érdemes megtenni, mert a legbiztosabb utat választja, amelyen sem eltévedni, sem csalódni nem lehet.

Advent második hetének csütörtökje

Én megsegítelek - így szól az Úr, a te megváltód.



2010.12.09. csütörtök



Mindenhol otthon.



Érdekes gondolatsort olvastam.. Bevallom, ilyen szemszögből még sohasem gondoltam erre a zseniális meglátásra: Jézust nem azért követjük, mert lakást kínál nekünk, hanem ha követjük, akkor Isten gyermekeiként és testvéreiként vele lehetünk bárhol a kerek világon.
Amikor szerzetesújonc lettem, (1942), nem azért léptem a kolostorba, mert attól kezdve a világ rengeteg ferences kolostora biztos szállást jelentett számomra. Ez a szempont eszembe sem jutott. Amikor azonban az egyházüldözők miatt el kellett hagynom a kolostort, majd tíz év múlva a befogadó egyházmegyét, állást és lakást keresve megtapasztaltam, milyen az élet bizonytalan körülmények között. Sokszor tapasztaltam a Gondviselés csodáját. Aztán nem esett nehezemre elhagyni azt a plébániaházat, amelyet saját kezemmel is építettem. A hitem mindig átsegített a nehézségeken.Most iszonyú érzés olvasni arról, hogy emberek, sokszor sokgyermekes családok háza, lakása kerül kalapács alá. Ilyenkor el kell gondolkodnom, vajon azoknak a nem eléggé elővigyázatos családoknak, esetleg gonosztevőknek a kezébe került közösségeknek mennyi hite van abban, aki mindenkinek jóságos Atyja, aki minden rászorulót meghallgat, mennyit szoktak imádkozva könyörögni a mindennapi kenyérért, a családi ház biztos öleléséért? Hányszor figyeltek fel az Isten megtestesült Fiára, a Názáreti Jézusra, aki annak idején elmondta önmagról: „A rókáknak odújuk van, az égi madaraknak fészkük, az Emberfiának azonban nincsen hová lehajtania a fejét”(Mt 8,20) A mustármag-hitűek a hegyeknek is tudnak parancsolni, mi miért vagyunk réveteg kicsinyhitűek?

Advent második hetének szerdája

Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt.



2010.12.08. szerda



Szentek lehetünk.



Az emberek egy része megcsodálja azokat az embereket, akik a földi létben Isten kegyelmével rendkívüli erkölcsi jóságra emelkedtek, és haláluk után az Egyház a kanonizált szentek sorába emelte őket. Mai elmélkedésünk tárgya: Mi is lehetünk szentek. Próbáljuk tisztázni a fogalmat, és a magunk lehetőségének útját-módját tisztázva akarjunk is szentek lenni. Szent az Isten, mert más, mint a teremtmények. Ezt lénytani (ontológiai) szentségnek nevezzük. Ez a szentség Isten létének a tulajdonsága. A mennyországba bepillantást nyert próféták látják, hogy Isten trónja körül angyalok hirdetik állandó szolgálatként: Szent, Szent, Szent a Seregek Ura. Dicsősége betölti a mennyet és a földet” (Iz 6,3) Mivel a mi létünk teremtett lét, lényege szerint nem illeti ez a fajta szentség. Isten azonban természetfeletti ajándékával, a megszentelő kegyelemmel felemeli az embert önmaga közelébe, a természetfeletti rendbe. Ezt a kegyelmet az ősszülők lelkének teremtésekor azonnal hozzá teremtette lelkükhöz. Úgy rendelkezett, hogy akik Ádám és Éva házasságából kapják létüket, örökségként elnyerik ezt a kegyelmet. Isten eleve gyermekévé fogadott minden embert. Mivel súlyos lázadásukkal ők maguk is elvesztették az istengyermekség elvét, a Megváltó halálával szerezte vissza, és aki hisz a Szentháromságban, Jézus megváltásában és erre a hitre megkeresztelkedik, vissza is kapja, mint elvesztett örökségét. Ennek foka növelhető imádsággal, jótettekkel, szentségek felvételével. A szentség másik fajtája az erkölcsi szentség. Jó erkölcsű tett az, ami megfelel Isten parancsának. Aki tehát állhatatosan mindent Isten akaratának megfelelően cselekszik, annak az állapota az erkölcsi szentség. Mivel minden természetes emberi cselekedet csak felemelő kegyelemmel lesz természetfeletti érték, ez a szentség is elérhető Isten kegyelmével. Azok is elnyerték, akik hősiesen gyakorolták a jót földi életükben, de azok is, akik a mennyországba a kegyelem állapota révén bejutottak. Ezek között vannak sokan kiemeltek: kanonizált szentek.

Advent második hetének keddje

Keressétek az Urat,amíg megtalálható,hívjátok segítségül,amíg közel van.



2010.12.07. kedd



Fölforgató szavak.



A szolgálat a papoké, a szentbeszédeket is ő mondja, mégsem tőle, helyesebben nemcsak tőle függ a kegyelem áradása. Az előírt elmélkedésben nagyon helyesen szerepel, hogy a pap lelki érettsége és a kegyelem áradása a döntő. Vianney Szent Jánosról tudjuk ,hogy nehéz időben volt fiatal. A francia forradalom idejében tilos volt mindenféle egyházi szertartás. Súlyos büntetések követhették, ha kitudódott valami ilyen esemény. Úgy lehetett elsőáldozó, hogy szülei egy udvari épületet körülraktak búzakévékkel. Oda mentek be a pappal együtt a családtagok, és az ott bemutatott szentmisén volt az elsőáldozása. A teológiát is nehezen végezte. Az utolsó vizsga után nem is szentelték rögtön pappá. Felszentelt papként egy kicsi falut bízott rá püspöke. Teljes lelki és testi erejéből igyekezett mindent odaadni a szolgálat teljesítése érdekében. Sokat és mély áhítattal imádkozott. Böjtölt is keményen. A hét elején főzött magának egy fazék krumplit, és azt eszegette egész héten. Lassan megtelt a temploma hívőkkel. Nem győzött gyóntatni szentbeszédei után. Korának legnagyobb szónokát kérdezték meg egyszer, mi a véleménye az Ars-i plébános beszédeiről? Az a különbség kettőnk között, hogy engem meghallgatnak az emberek a Notre-Dame-ban, aztán elmennek a színházba. Őt meghallgatják, és elmennek gyónni. Tolongtak az emberek a beszédeire. Lelkesen beszélt arról, hogy Jézus Szentséges Szíve menti meg a világot. A tétel Jézustól való. Ő teljes szívvel hitte. És ez a lelkes hit ragadta meg a hallgatóit is.

Advent második hetének hétfője

Maga az Isten jön, és megszabadít minket.



2010.12.06. hétfő



Mindent egyesíteni a Szentháromságban.



Isten minden embert a maga képére és hasonlatosságára teremtett (Ter 1, 26) Ennek alapvető oka az, hogy az emberszeretetre van teremtve, életének értelme önzetlenül szeretni a mellérendelteket. Az emberek önzésükkel megrontották, tönkretették Isten gyönyörű tervét, a szeretetből fakadó boldog életet. Amikor az Atya elküldte a földre egyszülött Fiát, a küldetése a szeretet helyreállítása volt Isten és ember, ember és ember között. Jézus ezt szenvedésével és kereszthalálával valósította meg: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”.(Jn 15, 13) Ezek után semmi csodálkozni valója nem lehet a gondolkodó katolikus embernek, hogy a papnak komoly feladata ezt a célt szolgálni mindent és mindenkit a szentháromságos életbe, Isten belső életébe kell belekapcsolnia. A pap folytatója Jézus művének, a megváltásnak. A megváltás első mozzanata a bűntől való megszabadítás, visszafizetése Isten ellen elkövetett bűneink adósságának. Ezt a pap a kereszthalál jelenvalóvá tételével gyakorolja, egyszerű szóhasználattal: bemutatja a szentmiseáldozatot. Aztán következik az üdvözítés mozzanata: a pap feladata, hogy Krisztus Urunk érdemeiért kegyelmeket, természetfeletti erőket, ajándékokat oszthat szét az emberek között. Ezekkel ad erőt az embereknek, hogy tetteik természetfeletti, örök üdvösséget érdemlő értékké váljanak. Így a katolikus pap megjeleníti az Atyát, aki papja által ma is mindenkit erre hív és segíti bejutni az atyai házba. Képviseli a Fiút, akinek alteregója lett a papszenteléskor és a Szentlélek is általa küldi a kegyelmeket, amelyeket a mi Urunk, Jézus Krisztus szerzett meg nekünk drága vére árán.