Évközi 26 hét szombat

Évközi 26 hét szombat

Bár 4, 5-12. 27-29; Lk 10, 17-24

„Légy bizalommal Isten népe, emlékezzél meg, Izrael!”

Báruk Jeremiás próféta tanítványa. Neve alatt maradt fönn ez a szentírási könyv. Egyesek szerint a babiloni fogságban élők írásai, kiegészítve Jeremiás próféta levelével, amelyet fogoly honfitársaihoz intézett, hogy vigasztalja őket. A mai szentlecke alcímként Jeruzsálem panasza megjelölést viseli. Első verseiben vigasztalást akar nyújtani. Ebben nem szépíti a zsidó nép bűneit és a súlyos büntetést, Jeruzsálem pusztulását, népe jogos fenyítésének nevezi, de azonnal hozzáfűzi Isten vigasztalását: „de nem végromlásra” (6) Jeremiás a nehéz napokban is szépítés nélkül előre megmondta a fogság időtartamát: hetven évig kell idegen földön raboskodnotok. Mivel nálunk is igen súlyos büntetéseket kellett elszenvednünk a két kegyetlen világháború után már soknak tűnt az a terror, amit utána ellenségeink a nyakunkba zúdítottak. A frontok felszámolásával reméltük, hogy már igazán a béke következik. Irgalmatlan kiábrándulásként tört be hozzánk a hír: Hazánkat ötven évre eladták Nyugat- Európa népei. Aztán hasztalan zengett az új Himnusz megállapítása: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.„El vagytok adva a nemzeteknek, de nem végromlásra, hanem mert szörnyű haragra lobbantottátok Istent, azért adott el titeket az ellenségnek”. (4) „Mert, felingereltétek alkotótokat, az örök Istent azzal, hogy szellemeknek áldoztatok és nem Istennek. Mert elfelejtettétek az Istent, aki táplált titeket és megszomorítottátok dajkátokat, Jeruzsálemet”. (7-8) „Sokan elhagytak engem fiaim bűnei miatt, mert eltávoztak az Isten törvényétől”. (12) A templomok vasárnap tele voltak Istent szívből dicsérő férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel. Délután vecsernyére gyülekezetek a hívek. Rendezett házasságban éltek a szülők, hittanra járt minden iskolás. Ünnepi körmeneteink pompás hitvallást jelentettek. Munkáját szorgalmasan végezte mindenki. A háború végétől kezdve megindult a csábítás: vasárnap délelőttre kerültek a sportesemények. Az ifjúság számára ateista közösségeket szerveztek. Lassan ürülni kezdett a templom, az iskolásokat nem vezették sem templomba, sem hittanórákra. Aztán eljutottunk a vallási és gazdasági romlás aljára. Most újra reményt kelt Isten a prófétánál a mi számunkra is: „Legyetek bizalommal, fiaim, és kiáltsatok az Úrhoz, mert megemlékezik rólatok, ki elvitt titeket. Bizony, miként arra irányult figyelmetek, hogy eltévelyedjetek Istentől, éppúgy térjetek, meg és tízszer jobban keressétek őt újra!” (27-28)

Assisi Szent Ferenc III.

„Assisi Szent Ferenc atyánk égbe költözése Tranzitus

Ó, csodálatos alkonyat! Áldott jó Szent Ferenc! Angyali énekszó száll feléd! Szép mennyország indul már elibéd nagy vígan. Karjába vár már a Szentháromság. A földi bánat már messze. Maradj köztünk örökre!”

Amint (Alverna hegyéről) az Angyalos Boldogasszony kolostorába értek, a betegszobába vitték, hogy ott pihenjen. A Szent magához hívta egyik társát, és így szólt hozzá:Drága testvérem, Isten kinyilatkoztatta nekem, hogy ebben a betegségben néhány napon belül meghalok. Tudod, hogy Settesoli Jacopa asszony mennyire tiszteli és szereti rendünket, s nagyon fájna neki, ha nem lehetne jelen halálomnál. Értesítsük tehát, ha életben akar még látni, jöjjön azonnalra testvér megerősítette szavait: Nagyon jól mondod, Atyám, mert hűséges tisztelőd ő, nem volna hát rendjén, ha nem lehetne jelen halálos ágyadnál. Menj tehát - folytatta Szent Ferenc - hozz tintát, tollat, papírost, és írd, amit mondok. A testvér elhozta az írószerszámokat, Szent Ferenc pedig ezt a levelet diktálta neki:"Jacopa Asszonynak, Isten szolgálóleányának, fráter Ferenc, Krisztus szegénye, a mi Urunk Jézus Krisztusban üdvöt és a Szentlélek közösségét kívánja! Tudd meg, kedvesem, az áldott Krisztus az ő végtelen kegyelmében kinyilatkoztatta nekem, hogy rövidesen itt lesz életem vége. Ha tehát még élve akarsz látni, e levelem vétele után azonnal indulj el, és jöjj az Angyalos Boldogasszony klastromába, mert ha néhány napon belül nem érkezel ide, már nem találsz életben. Hozz magaddal darócot, amelybe majd testemet belecsavarják, valamint viaszgyertyát, amennyi a temetésemhez szükséges. Kérlek arra is, hozzál abból a süteményből, amit készíteni szoktál, amikor Rómában beteg voltam ám a levélírás közben Isten tudtára adta Szent Ferencnek, hogy Jacopa asszony már útban van, sőt közeledik a kolostorhoz, és magával hozza mindazt, amit a levélben kért tőle. Erre Szent Ferenc odaszólt a testvérnek, hogy hagyja abba az írást, mert nincs már szükség rá, a papírt meg tegye félre. Nagyon meglepődtek a testvérek, vajon miért nem fejezi be, és miért nem akarja elküldeni a levelet. Némi idő elteltével aztán erősen zörögnek, Szent Ferenc küldi a kapust, s amikor az kaput nyit, ott áll Jacopa, római nemes asszony két szenátor fiával és nagy lovas kísérettel. Jacopa asszony egyenest Szent Ferenchez ment a betegszobába. Jöttén Szent Ferenc lelkét nagy öröm és vigasztalás töltötte el, s Jacopa asszony is boldog volt, hogy életben találta, és beszélgethet vele. Akkor aztán elmondta, hogy Rómában imádság közben Isten értésére adta, hogy Szent Ferenc halálán van, érte akar küldeni, és kérni akarja azokat a dolgokat, amiket, mint mondta, magával hozott. Be is hozatta mindjárt Szent Ferenchez, és enni adott neki. Szent Ferenc evett, és ettől megerősödött. Jacopa asszony pedig eléje térdelt, átfogta Krisztus sebeivel ékesített szent lábait, és oly nagy áhítattal csókolta, és öntözte könnyeivel, hogy a körülöttük álló frátereknek úgy tűnt, mintha Magdolnát látnák Krisztus lábainál, és semmi módon nem tudták elszakítani onnan. Hosszú idő után végül mégis fölemelték, félrevonták, és megkérdezték tőle, hogyan jött éppen még idejében és fölszerelve mindazokkal a dolgokkal, amiket Szent Ferenc kérni akart tőle. Elmondta Jacopa asszony, hogy Rómában, amint egyik éjjel imádkozott, hangot hallott az égből, amely ezt mondta neki: "Ha még életben akarod látni Szent Ferencet, késedelem nélkül indulj Assisibe, s vidd magaddal azokat a dolgokat, amiket betegségében szoktál neki adni, és amire a teremtésnél szükség lesz." Én pedig - fejezte be -, így cselekedtem. Ott maradt Jacopa asszony mindaddig, mígnem Szent Ferenc elköltözött e világból, és eltemették. A temetésen kíséretével együtt nagy tisztelettel adózott neki, és az összes költségeket vállalta. Azután visszatért Rómába, és rövid idő múlva maga is szentül halt meg. Szent Ferenc iránt való tiszteletből úgy végrendelkezett, hogy az Angyalos Boldogasszony templomába vigyék, és ott temessék el. Így is történt. Szent Ferenc halála alkalmával nemcsak Jacopa asszony, fiai és kísérete, hanem számos assisi polgár is látta és megcsókolta a dicsőséges sebhelyeket. Köztük egy Jeromos nevű, híres és tekintélyes lovag, aki, mint Szent Tamás Krisztus sebeiben, kételkedett és hitetlenkedett. Jeromos úr, hogy meggyőződjék és másokat is meggyőzzön, a testvérek és a világiak szeme láttára nagy merészen megmozgatta Szent Ferenc kezén és lábán a szögeket, és megtapintotta az oldalsebet is. Ennél fogva később állhatatos tanúja lett az igazságnak, megesküdött a Bibliára is, hogy ő a sebeket látta, és kezével érintette. A dicsőséges sebhelyeket Szent Klára is látta és megcsókolta apácáival, akik vele együtt Szent Ferenc temetésén jelen voltak. Krisztus dicsőséges hitvallója, Szent Ferenc Atyánk az Úr 1226. esztendejében október 4-én, szombaton költözött el e világból, és másnap, vasárnap volt a temetése. Ez volt huszadik esztendeje megtérésének, vagyis amióta megkezdte a vezeklő életet. A szent sebhelyek elnyerése óta két év, születése óta pedig negyvenöt esztendő telt el.

Évközi 26 hét csütörtök

Évközi 26 hét csütörtök

Neh 8, 1-4a. 5-6. 7b-12; Lk 10, 1-12

„Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”

Jézus minden áron szolgálni akarja Atyja embermentő szándékát. Ezért gyűjtött maga köré nagyszámú tanítványokat: tizenkét apostolt és újabb hetvenkettőt, sőt útközben hívott és elfogadott még újabbakat is. Hasonló volt ehhez Mózes esete közel ezerháromszáz évvel korábban. Kezdetben teljesen egyedül képviselte Istent azután rendelte melléje az Úr bátyját, Áront. Majd apósa látogatása alkalmával azt tanácsolta neki, hogy vallási és szociális tennivalóit ne kösse magához, hanem ossza meg válogatott idősekkel. Ekkor választotta ki a hetven segítőtársat. Nekik a szent sátornál Isten lelke adta a kellő erőt az eredményes szolgálatra. Pedig ott csak maroknyi nemzetet kellett igazgatni. Jézus előtt is csak a zsidóság szolgálata volt ekkor még a feladat, de ez is sokszorosa volt a mózesi gondoknak, hiszen Izrael népe több mint ezer éve élt új hazájában és az ellenségei támadásai ellenére is szaporodott. A főapostol, Péter, itt tanulta meg, hogy a keresztények sokasodtával nőnek a szociális és egyéb gondok, és a papságnak nem szabad ezekben elmerülni, mindig újabb segítségeket kell bevonni a tevékenységbe.
„Elküldte őket kettesével minden városba és helységbe, ahová menni készült” (Lk 10, 1) Így az előkészítő munkát elvégezték segítőtársai. De nemcsak a kezdeteknél volt jó ez a módszer, hanem később is ezt alkalmazta az Úr, amikor már nem élt a földön látható alakban. Erre rendelte a papságot és segítőiket, hogy tanítással majd a szentmiséjükkel készítsék fel azokat, akiket Jézus méltóknak talál, hogy kegyelmi ajándékaival, majd személyes, eukarisztikus látogatásával megtisztel. A módszereket tehát Ő maga szabta meg és készítette elő.„Azt mondta nekik: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába”(2) Lényeges megállapítások. Az aratnivaló sok. Rengeteg ember várja, hogy begyűjtse őket valaki az isteni végcélba, a mennyország örömeibe. Hiszen itt a földön sok volt a gond, az áldozat. Ezeket Isten csak a mennyországban tudja igazán és véglegesen megjutalmazni örökké tartó boldogsággal. A küzdelmet nem szabad megspórolni, mert Isten teremtményei az emberek, akiket az Úr üdvösségre rendelt. Harcol és harcoltat értük.„Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket mint bárányokat a farkasok közé”

Évközi 26. hét Péntek

Évközi 26. hét Péntek

Bár 1,15-22;Lk 10,13-16

„Aki titeket hallgat, engem hallgat”

Jézus érthetően és nagy tekintéllyel beszélt. Az emberek „Álmélkodtak tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”(Mk 1,22) Nemcsak a korabeli írástudókon tett túl, hanem a régi, nagy becsületnek örvendő prófétákat is túlszárnyalta, amint a Zsidóknak írt levél első sora elénk tárja: „sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban Fia által szólt hozzánk.”(1,1-2) Jézus tudta, hogy isteni tekintélyét, istenemberi tudását fokozni nem lehet. Félő volt, hogy amikor majd Isten népének helyette a tanítványait kell hallgatni kifogásolhatják a beszédüket. Ezért mondta el figyelmeztetésül az utókornak is, nemcsak a mennybemenetelét követő időknek: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.”(16)Ez persze nem az emberi rátermettségnek köszönhető, vagy legalábbis nemcsak annak, hanem elsősorban a Szentléleknek, akit Jézus megígért a tanítványainak, és aki együttműködött, és ma is együttműködik Jézus tanítványaival, megbízottjaival. „A Szentlélek nem taníthat mást, mint Jézus, hiszen az Ő Lelke is, és az Ő kincseiből veszi Ő is az üzenetet. (Lásd: Jn 16,13-15) Természetes, hogy a ma papjának és minden megbízott igehirdetőnek jól fel kell készülnie Jézus tanításából. Ehhez azonban Jézus adja Szentlelke ihletét, óvó-védő-irányító segítségét. Mindennapos tapasztalatom ez a csodálatos irányítás. A hallgatóknak is a Szentlélek hatása alatt kell állniuk. Ugyanez a Lélek működjék mindnyájunkban, és célba érünk.

Assisi Szent Ferenc IV.

Évközi 26. hét Péntek

Szent Ferenc Atyánk szülővárosának, Assisinek dicsősége.

Már a római korban is város volt Assisi. A nagy római költő, Propertius is itt született, de igazán naggyá, világhírűvé a Poverello, azaz Szent Ferenc tette. Fiatalon a hírnevet kereste. Katonának állt, és harcba szállt Perugia ellen. Remélte, hogy ha győznek a harcban szülővárosa jogait, hatalmát, hírét növeli. Természetesen a saját jövőjét is szerette volna megalapozni. Egyik sem sikerült. Talán ő is adott sebeket, de kapott is veszélyeset. Börtönbe került fogolyként, és hosszú időbe telt, mire felgyógyult. Ki kellett gyógyulnia egy téveszméből is, abból, hogy sebeket osztva naggyá lehet az ember. Francescot gyerekként megkeresztelték. Katolikus volt. Csak lassan kezdte felfedezni, hogy Jézus Krisztus nem ejtett sebeket soha senkin, hanem saját testét adta oda áldozatul minden bűn bocsánatáért. Megőrizte sebeit még a feltámadás után is, hogy tanuljunk tőle, így kell élni, így kell szeretni egymást, és mindenek felett szeretni ezt a csodálatos szeretetet. Ma sem értik a nagy titkot. „Sebet adni fáj, sebet kapni fáj, és minden fájás fáj.” (Mécs László.) Jó lenne leülni a gyógyuló, töprengő Ferenc mellé, odavonni a népeket és együtt fedezni fel Jézus Krisztust, a megfeszítettet, „aki a zsidóknak botrány, a görögöknek ostobaság” (1Kor 1,23), de az egyetlen Megváltó.

Assisi Szent Ferenc II.

„Üdvözlégy, Bölcsesség Királyné, tartson meg téged az Úr nővéreddel, a szent tiszta egyszerűséggel egyetemben”

Tudjuk, a bölcsesség az az erény, amelynek birtokában tetteinket könnyen és gyorsan igazíthatjuk az örök élet szolgálatára. Érthető, hogy Ferenc ezzel az erénnyel kezdi lelkiélete alapozását. „A szent bölcsesség megszégyeníti a sátánt és minden gonoszságát”. Látjuk napjainkban is, hogy a sátáni erők milyen agyafúrt módon dolgoznak, milyen ügyesen és hatékonyan hitetik el a gyanútlan emberekkel, hogy ők szolgálják boldogulásukat, Isten nincs, adják örömmel életüket, koplalásukat, didergésüket, szavazataikat nekik, mert csak ők a boldogság biztosítói. A bölcsesség erényének híján igen ostobává válnak az emberek, de ha Istentől megkapják ezt az erényt, akkor földi életünk minden mozzanata biztos utat nyit az üdvösség felé. A szent tiszta egyszerűséget Ferenc a bölcsesség nővérének nevezi. Valóban együvé tartoznak, hiszen az isteni bölcsesség befogadására csak az képes, aki egyszerű, hiányzik belőle a sátáni körmönfontság, szimulálás, hazudozás, álnokság: „a szent tiszta egyszerűség megszégyeníti e világ minden bölcsességét és a test bölcsességét”. A testiség és a halál kultúrájának idején, amikor rafinált gyönyöröket kínál a romlás ipara, ez a szent ferenci egyszerűség mentőövet kínál. Fogadjuk el, komoly segítséget jelent az üdvösség felé.

Évközi 26 hét szerda

Évközi 26 hét szerda

Neh 2, 1-8; Lk 9, 57-62

„Követlek téged, bárhová mész”

Jézus mellé szeretnének csatlakozni néhányan, akik önként jelentkeztek, és nem Jézus szólította meg őket. Jézus mindegyikről, tudta mire képesek. Ezt megelőzően helyre kellett igazítania választott apostolainak gondolkodás módját is. János gondja került először terítékre: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged. Jézus azt felelte neki: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, veletek van” (Lk 949-50) Jézus idézhette volna az Ószövetségből Józsue példáját, aki ugyanígy kifogásolta, hogy a hetven kiválasztott új munkatárs közül hiányzott az avatásnál kettő: Eldád és Medád, mégis megkapták ugyanazokat a kegyelmeket, mint a hatvannyolc megjelent. Józsue kérte Mózest, tiltsa meg nekik a prófétálást, mert nem jöttek ki a szent sátorhoz. Mózes azonban megvédte őket tanítványa és szolgája ellen.(Szám 11, 27-24-29) Jakab és János Jeruzsálem felé tartva éjszakai szállást keresett Jézusnak és apostolainak. Csak szamaritánusok laktak azon a vidéken. Mivel a csoport zsidó volt, és Jeruzsálembe zarándokolt, nem fogadták be őket. A két testvér engedélyt kért Mesterétől, hogy nevében rájuk hívhassák a villámot. Jézus válasza elutasító nem, mert ez sértődés sugallta értelmetlen bosszú. Elnevezte őket boanergésznek (mennydörgés fiai) (51-56) Ezek után jelentkezett Jézusnál valaki: „Követlek téged mondta, bárhová mész. Jézus azt felelte neki: A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának pedig nincs hová lehajtania fejét” (57-58) A jelentkező úgy gondolkodhatott: Az Ószövetségben Isten prófétái mindig jól el voltak látva ennivalóval, ruhával.„Egy másiknak ezt mondta: Kövess engem! Az így felelt: Uram, engedd meg hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! Jézus azt válaszolta neki: Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, és hirdesd az Isten országát!” (59-60) Könnyen azzal vádolhatná a könnyelmű ítélő, hogy Jézus nem szülő tisztelő. Pedig nagy féltés lakott Jézus szívében, hogy az általa kedvezően fogadott férfi ha hazamegy a temetésre, akkor végig kell tárgyalnia az örökséget, hallgatnia a testvérei siránkozását, hogy miért nem fogadja el a birtok ráeső részét, miért nem alapít családot? Könnyen elveszíthette volna friss hivatását, esetleg az örök életet is. Egy másik is szólt neki: Uram követlek, de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől! Jézus azt felelte neki: Aki kezét az ekére teszi, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára” (61-62) A szántóvető ember az ekét marokra fogta, beállította barmait a helyes irányba, nem nézegethetett visszafelé, mert akkor nem mentek volna egyenesen az állatok, kimaradt volna a föld egy része a megművelésből. Milyen sok magyar fiatal kaphatott papi vagy szerzetesi hivatást, de a halogatás vagy világi érvényesülés vágya elhomályosította a lemondásos Krisztus-követést. Ki-ki maga döntsön Jézus szolgálata vagy a világi élet között. Mindkettővel ki lehet érdemelni a mennyországot, ha becsületesen azt választja, amit Jézus szán neki.

Az Élet Igéje – 2013. október

„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt.” (Róm 13,8)

A Rómaiakhoz írt levél ezt megelőző részében (Róm 13,1-7) Szent Pál a polgári hatóságok iránti kötelességeinkről beszélt (engedelmesség, tisztelet, adófizetés stb.), és aláhúzta, hogy ezek teljesítésének is szeretetből kell fakadnia.
Könnyen megérthetjük, hogy milyen kötelességeink vannak ezen a téren, mert ha elmulasztjuk teljesíteni őket, a törvény által előírt büntetésben részesülünk.
Ennek kapcsán beszéljünk most egy másik kötelességről, melyet már egy kicsit nehezebb megérteni, arról, amely Jézus ránk hagyott parancsának megfelelően minden felebarát iránti kötelességünk. Ez pedig a kölcsönös szeretet, amely különböző módokon nyilvánulhat meg: nagylelkűségben, szolgálatkészségben, bizalomban, kölcsönös megbecsülésben, őszinteségben stb. (vö. Róm 12,9-12).

„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt.”

Ez az ige két dolgot tesz világossá számunkra.
Először is úgy mutatja be a szeretetet, mint adósságot, mint olyan valamit, ami iránt nem maradhatunk közömbösek, amit nem lehet elodázni, ami ösztönöz, sürget bennünket és nem hagy békén mindaddig, amíg meg nem fizettük.
Azt mondja, hogy a kölcsönös szeretet nem valami ráadás, amely nagylelkűségünk gyümölcse, és teljesítése alól kibújhatunk anélkül, hogy a törvény előírásaiba ütköznénk. Ez az ige arra sürget minket, hogy minél hamarabb váltsuk életre, különben eláruljuk keresztény méltóságunkat, hiszen Jézus arra hívott meg bennünket, hogy szeretetének eszköze legyünk a világban.
Másodszor pedig azt üzeni ez az ige, hogy a kölcsönös szeretet minden más parancsolatnak is a kiindulópontja, lelke és végcélja.
Ebből az következik, hogy ha jól akarjuk teljesíteni Isten akaratát, akkor nem elég parancsolatainak rideg, jogi értelemben vett megtartása, hanem mindig szem előtt kell tartanunk azt a célt, amelyet parancsolatai által elénk tűz. Például, ha jól akarjuk élni a hetedik parancsolatot, nem szűkíthetjük le csupán arra, hogy nem lopunk, hanem komolyan el kell köteleznünk magunkat a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséért folytatott küzdelemben. Csak így mutathatjuk meg, hogy igazán szeretjük felebarátainkat.

„Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt.”

Hogyan éljük tehát az e havi igét?
A felebaráti szeretetnek végtelenül sok árnyalata van. Most főleg egyet emelnénk ki, azt, amely úgy tűnik, leginkább előtérbe kerül ebben az evangéliumi mondatban.
Ha a kölcsönös szeretetet tartozásként értelmezzük – ahogy Szent Pál mondja –, akkor olyan szeretetnek kell lennie bennünk, mely elsőként szeret, ahogyan Jézus tette velünk. Ez a szeretet tehát kezdeményez, nem vár, nem halogat.
Éljünk így ebben a hónapban! Törekedjünk elsőként szeretni minden embert, akivel találkozunk, akivel telefonon beszélünk, akinek levelet írunk, vagy akivel együtt élünk! Szeretetünk legyen konkrét, megértő, előzékeny, türelmes, bizalommal teli, állhatatos és nagylelkű!
Azt fogjuk tapasztalni, hogy lelki életünkben minőségi ugrás következik be, nem is beszélve arról az örömről, amely betölti majd szívünket.

Chiara Lubich

 

Évközi 26. hét kedd

Évközi 26. hét kedd

Zak 8,20-23;Lk 9,51-56

„Így szól a Seregek Ura: Még majd eljönnek a népek, számos város lakói”

Néhány napja Aggeus prófétával foglalkoztunk az Egyház által előírt szentmise-részletekkel kapcsolatban. Arról a kijelentéséről és az isteni üzenetéről is elgondolkodtunk, hogy melyik templom volt a szebb az öregek szemében, akik a régi Salamon-i templomot is látták: az vagy az új? Isten maga fogalmazza meg a különbséget: „és milyennek látjátok most? Nemde olyan a szemetek előtt, mintha nem is volna?”(Agg 2,3) Aztán adja a vigasztalást az Úr: „Nagyobb lesz ez új háznak a dicsősége az elsőnél,- mondja a Seregek Ura, - ezen a helyen adok én békességet, mondja a Seregek Ura”(9) Mit ad magyarázatul az Úr? „Ezen a helyen adok békességet” Már iskolás koromban is megmagyarázták, hogy ez azt jelenti, hogy ebben a templomban megjelenik a Messiás. Azóta a mikeási jövendölésből tudom, hogy Jézus születése helyének megjövendölése végén ezt mondja: „És ő maga lesz a béke” (Mik 5,4) Azt is olvashatjuk, hogy „ezen a helyen” adja Isten a békét, Fia békéjét, tehát újabb bizonyíték eme vigasz igazságáról, hogy Zakariásnál is nem a fennmaradó templomba jönnek majd Istennel találkozni a népek zarándokai, hanem csak a helyére jutnak el, amelyen Jézus még a templomban járt, de megjövendölte róla ő is, mint Zakariás is jelzi, hogy Messiás ott járta, utolsó látogatása után csak a helye marad meg (Mt 24,2)Jézus még egy helyen megjelenik ebben az összefüggésben Zakariás jövendölésében: „a tízediknek böjtje örömmé válik és jeles ünneppé lesz Júda háza számára. Csak az igazságot és a békét szeressétek!”(Zak 8,19) „Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: Betelt az idő, és elközelgetett az Isten Országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”. (Mk1,14-15) „Én vagyok az út, az igazság és az élet” mondja az Úr. (Jn 14,6) Zakariás örömmel látja a jövőt: „így szól a Seregek Ura: Még majd eljönnek a népek, számos város lakói! Elmennek majd egymáshoz lakosok és mondják: Menjünk, esedezzünk az Úr előtt, és keressük a Seregek Urát, hadd menjek én is! És eljön számos nép és sok nemzet, hogy keresse a Seregek Urát Jeruzsálemben és esedezzék az Úr előtt!” (Zak 8,22)„Így szól a Seregek Ura: Azokban a napokban mindenféle nyelvű nemzetből tíz ember is megragadja és megfogja egy zsidó ember köntösének szélét, és mondja: Veletek megyünk, mert hallottuk, hogy veletek van az Úr”. (Zak 9, 23) Lám, milyen csodálatos a két szövetség összhangja: Jézus megparancsolja mennybemenetele előtt tanítványainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16,15-16) Jeruzsálembe azután indul az egész világról sok-sok nemzedék, amióta a tizenkettő kiválasztott Jézust hirdeti. Nyomukban jár a Szentföldre rengeteg ember most is. A támadóktól keresztes vitézeink szerezték vissza. Fontos a régmúlt, de Jézussal teljesen újszövetség kezdődött az egész világ javára: „Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is felemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” (Jn 3, 14) Csakis őbenne!

Assisi Szent Ferenc

Assisi Szent Ferenc

1182-ben nagy öröm töltötte be Assisiben Pietro di Bernardone posztókereskedő házát: megszületett a család trónörököse. Az édesapa éppen Dél-Franciaországban járt áruvásárlás ügyében. Az édesanyja. mélyen vallásos asszony János névre kereszteltette. Amikor aztán hazaérkezett körútjáról a ház ura, azonnal tiltakozott a János név ellen. Neki nem jámbor apostoli névrokonság kellett, hanem a sokszor megbámult Dél-Franciaország szép emlékeire figyelmeztető becenév, mondjuk: Kis-franciácska: Francesco. A kisfiú vidám, játékos, eleven eszű, életvidám kereskedőt ígért. Kellemes hangja, zenei érzéke kora ifjúságának vezetőjévé tette. Már férfivá érve a tavaszi torzsalkodások részesévé lett. Már az Ószövetségben is több helyen olvashatjuk, hogy a tavaszi időt csak úgy jellemzik: „amikor a királyok háborúba szoktak vonulni”; ezt a XIII. századi városállamok is szívesen megtették. Az egyszerű származású legények ilyen összecsapásokban tudtak feltűnni a legkönnyebben. Francesco sem hagyta ki e lehetőséget. Megsebesült, lábadozott, meggyógyult. Aztán újabb seregben szeretett volna kitűnni. Spoletoban aztán érdekes álma volt: hatalmas lovagteremben találta magát. Kedvtelve mustrálgatta a sok csillogó kardot, vértet. Egyszer csak hangot hallott: „Francesco! Ki tud neked többet adni: az Úr, vagy a szolga?” Válasza: „Az Úr!” „Akkor miért szolgálsz a szolgának?” Az ifjú megértette a figyelmeztetést, visszafordult, hazament. Ha nem eddigi vágyaim emelnek fel, akkor mit tegyek? Találkozott egy bélpoklossal. Futni szeretett volna előle. Undorodott tőle, és fél is nagyon, hogy elkapja a betegséget. Belső hang biztatta: Ne félj! Erre odament hozzá, megölelte. Majd fél évet töltött a bélpoklosok telepén. Ápolta őket. Hazatérte után munkába állt apja üzletében. Egyszer azonban nincstelen koldusnak új ruha-anyagot adott ingyen. Apja felbőszült eme tettén és a püspök elé cipelte fiát. Majd, mint javíthatatlant, kitagadta családjából és örökségéből. Francesco erre levetette minden ruháját, amit az apjától kapott, és azt mondta: „Eddig Pietro di Bernardone-t mondtam apámnak, mától kezdve pedig csak egy Atyám van, a Mennyei. Később diakónussá szenteltette magát, hogy mint az egyházi rend tagja hirdethesse Jézus evangéliumát. Megalapította a Kisebb Testvérek Rendjét maga mellé, a Szegény Úrnők rendjét Szent Klára mellé, majd a házasságban otthon, családi körben élők számára a Ferences Harmadik Rendet. Rengeteget böjtölt: Évente négyszer negyven napot. Verna hegyén Jézus sebeiből kitörő fénnyel átadta neki öt szent sebhelyét is. Negyvennégy évesen halálos betegen vitték vissza testvérei Assisibe, hogy megáldja a „Szentek városát”, és elinduljon lelke az ég felé. Megnyílt kapuval várta a menny, hogy angyalok és szentek között vonulva eljusson a Szentháromság tónusáig, és ott hallja meg boldogan hívásukat: „Maradj velünk örökké!” 

Évközi 26. hét hétfő

Évközi 26. hét hétfő

Zak 8,1-8, Lk 9,46-50

„Forró, féltékeny szeretettel szeretem én Siont, és nagy haragra gerjedtem miatta”

Zakariás próféta Kr.e. 520-518 között működik Jeruzsálemben, ugyanakkor, amikor Aggeus próféta. Küldetése fontos. Nehezen álltak munkába a templom hivatott felépítői. Sok szívben ott sajogtak a kérdések: Miért engedte meg az Úr, hogy idáig jusson Jeruzsálem és az ószövetségi szent nép sorsa? Könyvének 1-8 fejezete zömmel vigasztalás és magyarázat. Amikor Isten kijelenti, hogy „Forró, féltékeny szeretettel szeretem én Siont”, akkor a hús-vér legényforró szerelme jut eszébe mindenkinek. A párjáért izzó szerelem nem lerontani akarja őt, hanem eljegyezni, házába vinni és egy közösségbe akar kerülni vele. Ezt akarja megértetni az Úr a visszatértekkel. Amikor a forrón szerelmes vőlegény arra ébred rá, hogy szerelmét nemcsak, hogy nem viszonozzák, hanem kegyetlenül kigúnyolják és másnak adja kezét és szívét a választott, nem könnyű a döntés. Elfogadni, hogy a házasság, az örökös elkötelezettség csak a két különálló személy együttes döntése alapján jöhet létre. Ezt a döntést az Úr meghozta a Sínai hegy lábánál az Ószövetség megkötésekor. Azok, akik akkor vérrel engedték befröcskölni frissen mosott ruhájukat, ismerték a jelképek értelmét. Negyven év múlva elfogadták Istentől a kész házakat, beköltöztek azokba, fogadták a hűséget, és hatszáz év alatt egyre könnyelműben, egyre nyilvánosabban rúgták fel lelki elkötelezettségüket. Egészen addig vitték hűtlenkedésüket, hogy családi házuk lapos tetején áldoztak bálványuknak, a holdnak. Később pedig az Isten házában tették ugyanezt. Az oltárnak hátat fordítva hajbókoltak a felkelő nap előtt. Ezeket a bűnöket mentegetni már nem lehet. Ezért volt szükség a nagy pusztulásra és a hetven éves rabságra. A szeretet azonban tud megbocsátani: „így szól a Seregek Ura: Visszatérek én Sionhoz és Jeruzsálemben akarok én lakozni. Ülnek még öreg emberek és öreg asszonyok Jeruzsálem utcáin, és kinek-kinek bot lesz a kezében napjainak nagy száma miatt, és a városnak terei tele lesznek fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak majd terein.”(Zak8,3-5) Igen, Isten tud megbocsátani, és Ő az élet Ura.

Ferenc pápa Úrangyala imádság előtti beszéde

A katekéták nemzetközi találkozója résztvevőinek bemutatott vasárnap délelőtti szentmise végén a Mária imádság előtt a Szentatya köszöntötte a jelenlevőket és köszönetet mondott a világ minden részéről érkezett katekétáknak jelenlétükért. Külön köszöntötte X. Juhanát, Antióchia és egész Kelet görög ortodox pátriárkáját. Jelenléte arra hív bennünket, hogy újra imádkozzunk a békéért Szíriában és a Közel-Keleten – hangsúlyozta a pápa.

Üdvözölte az Assisiből lóháton Rómába érkezett zarándokokat és az olaszországi alpesi klub tagjait a szervezet alapításának 150. évfordulója alkalmából. Spanyolul köszöntötte a nicaraguai zarándokokat, akik egyháztartományuk alapításának centenáriumát ünneplik.

Végül Ferenc pápa örömmel emlékeztetett a horvát Miroslav Bulešić egyházmegyés pap szombati boldoggá avatására, aki 1947-ben halt vértanúhalált. Dicsérjük az Urat, aki erőt ad a védteleneknek a tanúságtételhez.

Az Úrangyala imádságot követően Ferenc pápa köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Először az oltár közelében kialakított szektorban jelenlevő papokkal beszélgetett, akik áldását kérték és nagy lelkesedéssel igyekeztek megérinteni, kezet fogni a Szentatyával.
Ezt követően a Szentatya nyitott dzsipjén járta körbe a Szent Péter teret és az odavezető széles utat, amely szintén megtelt a hívekkel. Időnként megállt, hogy megáldja és megcsókolja a kisbabákat és a gyermekeket, akiket szüleik nyújtottak felé. Sokan zászlókat, pólókat, leveleket, egyéb ajándékokat igyekeztek a Szentatyának átadni illetve a mozgásban levő pápamobilra a kezébe dobni. A pápa mosolyogva és nagy örömmel fogadta e gesztusokat, válaszolt a hívek hatalmas lelkesedésére, ujjongására a Tőle megszokott kedves megnyilvánulásokkal: egy öleléssel, egy simogatással, egy integetéssel vagy rövid válasszal.

Az esőbe hajló felhős idő ellenére a vasárnap délelőtti szertartásra közel 150 ezer hívő gyűlt össze a Szent Péter téren és környékén. Ferenc pápának ez alkalommal is kedvezett az időjárás, nem kezdett el esni az eső a szertartás során. A térre vezető utcákat a rendőrség lezárta a forgalom elől, hogy biztosítsa a pápai szertartásra igyekvők számára a helyet.

Mivel az elmúlt hat hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy megnövekedett számban vesznek részt a hívek Ferenc pápa szertartásain, a Szent Péter térre vezető Via della Conciliazione úton is úgy alakítják ki a szektorokat, hogy a szertartást követően a pápa ott is körbe tudjon járni autóján és „élet közelből” köszönthesse a Vele való találkozásra összegyűlt zarándokokat. Ez is egyike azoknak az apró pápai gesztusoknak, amelyek a hívek körében nagy elismerésre és a szeretet-megnyilvánulások még őszintébb és még nyíltabb kifejezésére ösztönzi a pápa iránt.

Évközi 26 vasárnap

Évközi 26 vasárnap

Ám 6, 1a. 4-7; 1Tim 6, 11-16; Lk 16, 19-31

„Volt egy gazdag ember, volt egy Lázár nevű koldus is"

A mai vasárnapra kijelölt mindhárom szentírási olvasmány arra hívja fel a figyelmünket, hogy az emberélet földi és örök szakaszát ne az emberi bölcsességgel, hanem az isteni bölcsesség erényével szemléljük. A földi élet bölcsessége, azoké a pogányoké, akik természetes módon gondolkodnak, egyedül a földi élet kényelmét, lusta önzését akarják szemlélni és megvalósítani. A pogányok az ősbűn által elbutított világ szerint gondolkodnak. A sátán elhiteti velük, hogy csak a földi élet létezik. Ezért a szemükben azok a bölcs emberek, akik a földi jólétet képzelik az emberi lét céljának, és minden tettükkel ezt akarják elérni. Az isteni bölcsesség birtokosa sem az ősbűntől, sem az egyéni bűnöktől nem vakult meg szellemileg, nem butult el. Tudja, hogy az emberi életnek nemcsak földi szakasza van, hanem a halál után is folytatódik az ember élete. Átmenetileg csak a személy él a lelkével, vagy a mennyországban, vagy a pokolban. Testünk anyag, az ember halála után nem kerülheti el a szétesését. Az Úr ebből a testi halálból a világ végén aztán visszahívja. A régi hamvából Isten új testet alkot, találkoztatja és egyesíti a lelkével és személyével: ezt nevezzük feltámadásnak. A feltámadás után a test is követi a lelket a halál után elfoglalt helyére. Nem igazságtalan Isten, hogy ezt nem mindenki tudja, és csak a halál utáni külön ítéleten szembesül vele? Nem, mert a kinyilatkoztató Isten ezt mindenkinek tudtára adja. Erre ad Jézus mai példabeszédében tökéletes tanítást, amikor a pokolban szenvedőnek üzen Ábrahám szavával: „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak" (Lk 16,29) Járjanak misére, ott előbb-utóbb mindez szóba kerül. Vagy legalább olvasgassák otthon a Szentírást. Lehet, hogy lusták, és azt várják, hogy Isten velük külön blogban levelezzen? Azt ne várják. Aki arra is tud figyelni, hogy a földi életet azért adta az Úr, hogy ne magunkat szórakoztassuk, ne szolgáljuk a magunk kényelmét, hanem anyagi javainkkal siessünk mások ínségén segíteni, mindennapi apró örömökkel csak egy hajszálnyi boldogságot szerezzünk másoknak,akkor biztosítva lesz számunkra a megérdemelt boldogság. „Ezt kellő időben megmutatja majd a boldog és egyedül Uralkodó, a királyok Királya és urak Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, és nem is láthat: övé a dicsőség és az örök hatalom! Ámen.

Évközi 25. hét szombat

Évközi 25. hét szombat

Így szól az Úr: jövök már, és itt fogok lakni

Jézus több alkalommal is beszélt tanítványainak elközelgő szenvedéséről és haláláról, előre megjövendölte azt. Ők azonban nem értették meg szavait, mert a Jézus messiási uralmáról alkotott elképzeléseikhez nem illett az, hogy a Messiásnak szenvednie kell majd az emberektől. Egy dicsőségesen uralomra jutó uralkodót vártak, aki a római fennhatóság alól felszabadítja a népet. Az emberi elképzelések egészen mások voltak, mint a mennyei Atya szándéka, aki a Szenvedő Szolga engedelmességét kérte a megváltásért.
Az apostolok nem értik Jézus szenvedésre vonatkozó szavait, amikor pedig mindez bekövetkezik, azaz elfogják és halálra ítélik, akkor elmenekülnek. Ekkor sem értik, hogy miért történhet meg ez azzal az emberrel, akit Messiásnak tartottak. Mesterük kereszthalála olyan esemény, amely megdöbbenti őket, hitük meginog, és csak a feltámadás megtapasztalása adja meg nekik az erősítést.
Naponta olvasom Jézus tanítását, amely útmutatást ad számomra. Lelkesedésem addig biztosan tántoríthatatlan, amíg valamilyen szenvedés nem ér vagy próbatétel elé nem kell állnom. Az Úr keresztjének szemlélése megérteti velem, hogy a szenvedések árán győzedelmeskedik a szeretet. Így volt ez Krisztus esetében és rám is ugyanez vonatkozik, aki követője vagyok.

Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk.