Évközi 25. hét szombat
Így
szól az Úr: jövök már, és itt fogok lakni
Jézus
több alkalommal is beszélt tanítványainak elközelgő szenvedéséről és haláláról,
előre megjövendölte azt. Ők azonban nem értették meg szavait, mert a Jézus
messiási uralmáról alkotott elképzeléseikhez nem illett az, hogy a Messiásnak
szenvednie kell majd az emberektől. Egy dicsőségesen uralomra jutó uralkodót
vártak, aki a római fennhatóság alól felszabadítja a népet. Az emberi
elképzelések egészen mások voltak, mint a mennyei Atya szándéka, aki a Szenvedő
Szolga engedelmességét kérte a megváltásért.
Az apostolok nem értik Jézus szenvedésre vonatkozó szavait, amikor pedig mindez bekövetkezik, azaz elfogják és halálra ítélik, akkor elmenekülnek. Ekkor sem értik, hogy miért történhet meg ez azzal az emberrel, akit Messiásnak tartottak. Mesterük kereszthalála olyan esemény, amely megdöbbenti őket, hitük meginog, és csak a feltámadás megtapasztalása adja meg nekik az erősítést.
Naponta olvasom Jézus tanítását, amely útmutatást ad számomra. Lelkesedésem addig biztosan tántoríthatatlan, amíg valamilyen szenvedés nem ér vagy próbatétel elé nem kell állnom. Az Úr keresztjének szemlélése megérteti velem, hogy a szenvedések árán győzedelmeskedik a szeretet. Így volt ez Krisztus esetében és rám is ugyanez vonatkozik, aki követője vagyok.
Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen
bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk
szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem
vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig
bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi
Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig
bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük
szemünk elől: egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk.Az apostolok nem értik Jézus szenvedésre vonatkozó szavait, amikor pedig mindez bekövetkezik, azaz elfogják és halálra ítélik, akkor elmenekülnek. Ekkor sem értik, hogy miért történhet meg ez azzal az emberrel, akit Messiásnak tartottak. Mesterük kereszthalála olyan esemény, amely megdöbbenti őket, hitük meginog, és csak a feltámadás megtapasztalása adja meg nekik az erősítést.
Naponta olvasom Jézus tanítását, amely útmutatást ad számomra. Lelkesedésem addig biztosan tántoríthatatlan, amíg valamilyen szenvedés nem ér vagy próbatétel elé nem kell állnom. Az Úr keresztjének szemlélése megérteti velem, hogy a szenvedések árán győzedelmeskedik a szeretet. Így volt ez Krisztus esetében és rám is ugyanez vonatkozik, aki követője vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése