Könyörületes Szent Filaret

Könyörületes Szent Filaret

Szentünk a kisázsiai Amniában élt. Gazdag és istenfélő ember volt. Mivel nagyon jószívű volt, szívesen ajándékozott gazdagságából segítséget a szegényeknek, özvegyeknek és árváknak. Egy rászoruló sem ment el tőle üres kézzel. Ezért kapta a „könyörülő” melléknevet. Adakozásában addig ment, hogy őmaga is szegénnyé lett. Még ebben az állapotban is igyekezett segíteni a rászorulókon. Egy alkalommal felső ruháját vette le magáról és adta más szegénynek. Isten újra gazdagsággal jutalmazta meg Filaretot. Egyik unokája Biborban született Konstantin császár felesége lett. Filaret újra gazdag lett és ezzel együtt előkelő is. Késő öregségben halt meg és Konstantinápolyban temették el 792-ben. Sírjánál sok csoda és gyógyulás történt.

Ferenc pápa üzenetet küldött Bartholomaiosz pátriárkának Szent András ünnepére

Ferenc pápa üzenetet küldött Bartholomaiosz pátriárkának Szent András ünnepére

Szent András apostol emléknapján, november 30-án Isztambulban a Szentszék delegációja részt vett a konstantinápolyi patriarchátus védőszentjének ünnepi szertartásain. Ferenc pápa kézzel írt levelet is küldött Bartholomaiosz pátriárka, Szent András apostol 270. utóda részére.

Immár hagyománnyá vált, hogy Szent Péter és Szent Pál ünnepére, június 29-re a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus delegációt küld a vatikáni ünnepi szertartásra. Az ortodoxok kiemelkedő liturgikus ünnepén, Szent András napján, november 30-án pedig szentszéki küldöttség látogat a konstantinápolyi patriarchátus szertartásaira.

Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke adta át Bartholomaiosz pátriárkának Ferenc pápa kézzel írt üzenetét, amelyet a liturgia végén olvastak fel.

A Szentatya örömének ad hangot, hogy a két egyház delegációi kölcsönösen részt vesznek a védőszentjeik ünnepén. Ez kifejezi, milyen erős kötelék kapcsolja össze a két széket. Az évszázados félreértés, különbségek és hallgatás után ötven éve a Szentlélek segítségével elkezdődött a testvéri párbeszéd. A világ iránti felelősség jegyében mindkét egyház sürgős hívást érez arra, hogy hirdesse az Evangéliumot a mai embereknek. Ezért együttműködnek a népek közötti béke keresésében, a rabszolgaság minden formájának eltörlésében, az emberi méltóság és a teremtett világ védelmében.
Isten segítségével a két egyház az elmúlt ötven évben kereste a szeretetközösséget, amely még nem teljes. Együtt még hatékonyabb választ tudnak adni a mai emberek szükségleteire, különösen is azoknak, akik szegénység, éhezés, betegség és háború miatt szenvednek.

Ferenc pápa köszönetet mondott Bartholomaiosz pátriárkának, hogy részt vett július 7-én Bariban a Közel-Kelet békéjéért rendezett imatalálkozón. Megnyugtatónak nevezte, hogy osztoznak a régióban élő testvéreink tragikus helyzete miatt érzett aggodalomban. A konfliktusok által megsebesült világban a keresztények egysége a remény jele, amelyet egyre láthatóbbá kell tenni. A pápa imával zárta levelét, hogy Isten adja meg a keresztényeknek, hogy legyenek „egyetértők, együttérzők, testvériesek”. (1Pét 3,8)

Évközi 34. hét szombat

Évközi 34. hét szombat

Az egyházi év utolsó napjához érve s a Jelenések könyvének utolsó mondatait olvasva egyszerre csak a Szentírás első könyvénél találjuk magunkat, a kezdet kezdeténél. Feltűnik az élő vizek forrása. Az ember visszakerül a paradicsomkertbe, pontosabban az egykor csodálatosan megteremtett és Krisztusban még csodálatosabban újjáteremtett világba, mérhetetlenül gazdagabban, mert már ismeri a szentháromságos isteni életet. Az újjáteremtett világ most már egyértelműen közvetíti Isten életét az embernek: az élet fái folyamatosan gyümölcsöt teremnek, leveleik pedig gyógyítanak. Újra harmóniában élünk, egységben vagyunk az anyagi világgal, az egész kozmosszal. Ez az a nap, amelyre – Szent Pál szavaival – az egész természet sóvárogva és vajúdva vár: Isten fiainak dicsőséges kinyilvánulásának napja. Ezen az utolsó napon végre az ember szívén keresztül rá is kiárad Isten dicsősége.

De addig a napig is felelősek vagyunk az egész mindenségért. Mi vagyunk Isten hordozói a világban, minden hatalmat nekünk adott, de azért, hogy ezzel a hatalommal őt nyilatkoztassuk ki. Ez a hatalom olyan erő, melyet pusztán emberi értelemmel fel sem tudunk fogni, mégis birtokoljuk: az ingyenes, a feltétel nélküli szeretet képessége. Az Úr pedig ezt üzeni nekünk angyala által: „Íme, hamarosan eljövök. Boldog, aki megtartja e könyv jövendölésének igéit!”

Urunk, Jézus Krisztus, az Atya Általad a mi kezünkbe helyezte az egész univerzum sorsát, és meghívott arra, hogy a Szentháromság életének részesei legyünk. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy tudatában legyünk keresztény felelősségünknek, és Szentlelkednek engedelmeskedve úgy éljünk, hogy beléphessél családunkba, a társadalomba, a politikába, a környezetvédelembe, s így rajtunk keresztül jelen lehessél ebben a világban, és eljöhessen Isten országa, a Te boldogító, örök uralmad.

Etiópiai Szent Frumentiosz

Szent Frumentiosz 

etiópiai püspök

Nagy Konstantin császár uralkodása alatt egy Meropiosz nevű keresztény ember Indiába akart utazni. Két unokaöccsét: Frumentioszt és Edesszioszt is magával vitte a hajóútra. Hajótörés után Abesszínia földjére vitték őket fogságba. A királynak megtetszett mindkét ifjú és neveltette őket. A király halála után fiatal fiának uralkodása alatt Frumentiosz nagy méltóságra jutott. Testvérével együtt megkezdték a keresztény hitet hirdetni az országban. Egy idő után Frumentiosz felkereste Alexandriában Szent Atanázt. Ő püspökké szentelte és visszaküldte Abesszíniába. Tovább folytatva felvilágosító tevékenységét, keresztény hitre térítette az uralkodót és sok főembert. Az országban templomokat épített, és a Szentírást igyekezett az emberek nyelvére fordíttatni. Buzgó és áldásos működés után szent Frumentiosz 380 körül halt meg.

Müller bíboros: Senkinek sincs joga megvádolni vagy lemondásra felszólítani a pápát!

Az olasz vatikanista, Andrea Tornielli (La Stampa, Vatican Insider) a napokban készített interjút Gerhard Ludwig Müller bíborossal. Az interjú fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

„Senkinek sincs joga megvádolni vagy lemondásra felszólítani a pápát!” A támadások és a nyilvános polémia „végül az Egyház hitelességét és küldetését sértik”. Gerhard Ludwig Müller bíboros, teológus, a Hittani Kongregáció nyugalmazott prefektusa Piazza della Città Leonina-i lakásában fogad bennünket, azokban a termekben, ahol negyed évszázadig maga Joseph Ratzinger bíboros élt. Aggódva tekint az Egyházban uralkodó légkörre, a feszültségekre, a polarizációra és az egymással szembenálló frakciókra.

– Carlo Maria Viganò érsek augusztus végén nyilvánosságra hozott egy dossziét, amelyben azzal vádolta meg Ferenc pápát, hogy feltehetőleg „fedezte” Theodore McCarrick bíborost és egészen odáig is elment, hogy Ferenc pápát lemondásra szólította fel: mi erről a véleménye?

– Senkinek sincs joga megvádolni vagy lemondásra felszólítani a pápát! Természetesen mindenkinek meg lehet a maga véleménye a felmerülő problémákról és azok lehetséges megoldásairól, de ezekről mindenkinek a saját, az Egyházban betöltött szerepe szerint kell nyilatkoznia, és végül is a bíborosok, mint a római egyház képviselői azok, akik a pápát segíthetik vagy néhány esetben magyarázatot kérhetnek tőle. Ennek azonban bizalmas keretek között kell megtörténnie, arra alkalmas helyen, anélkül, hogy ez nyilvános polémiába és támadásokba csapna át, amelyek aztán az Egyház hitelességét és küldetését kérdőjelezik meg. Személyes meggyőződésem, hogy Ferenc pápa minden tőle telhetőt megtesz, hogy szembeszálljon a kiskorúak ellen elkövetett visszaélések jelenségével, és azért is, hogy egy új papi spiritualitás felé mozduljunk el – a papoknak Jézus szíve szerint kell cselekedniük és mindenki javáért dolgozniuk, elsősorban pedig a gyermekekért és a fiatalokért.

– Ma a visszaélések miatt kipattanó szörnyű botrányokat is egyházi belső csatározásokra használják fel. Ön is így látja?

– Mindannyiunknak ki kell vennünk a részünket abból, hogy leküzdjük ezt a krízist, amely sérti az Egyház hitelességét. Sajnos vannak csoportok, „pártok” – az úgynevezett „progresszívek” és „konzervatívok”. A kinyilatkoztatott hit egyesít minket, és nem a politikai ideológiák előítéletei. Nem politikai entitás vagyunk, az Egyházat Jézus Krisztus alapította, és azt a püspökök vezetik, valamint maga Péter utóda, aki az Egyház egységének állandó és alapvető princípiuma a kinyilatkoztatott igazságban és a szentségi közösségben, testvéri létünkben és az egymásban való bizalmunkban, amint azt a Lumen gentium zsinati konstitúció 18. pontjában olvassuk. Remélem, hogy a pápa tesz majd lépéseket a kiengesztelődés érdekében. Például az Egyesült Államokban a visszaélések miatt kitört botrányokat követő válság kezelése érdekében létrehozhatna egy, a bizalmi köréhez tartozó bíborosokból álló bizottságot, hogy tanulmányozzák a helyzetet és biztos információk birtokában javaslatot tegyenek. Mindez véget vethetne a folytonos ellenségeskedésnek, frakciók közötti harcoknak, kölcsönös bizalmatlanságnak, média- és propaganda-hadjáratoknak. Biztos információk talaján kell állnunk: csak így hozhatunk a jövőre vonatkozó döntéseket.

– Nem kétséges, hogy a kiskorúak ellen elkövetett visszaélés bűncselekmény, iszonyatos vétek. Nem gondolja mégiscsak, hogy vannak néhányan – az Egyházon belül –, akik túlságosan is bíznak a best practicesben (bevált gyakorlatokban) és a normákban – abban, hogy ezek a probléma megoldásának útjai? Nem félő, hogy így esetleg elfelejtjük, hogy az Egyház nem egy nagyvállalat?

– A kánonjog egy eszköz a kezünkben, egy szükséges segítség az Egyházban, amelynek, mint minden societasnak (társaság), szüksége van szabályokra. A kánonjogban isteni jogon alapuló normák is vannak, melyeket nem változtathatunk meg, de vannak emberi, egyházi normák is, amelyeket megváltoztathatunk és korszerűsíthetünk, hogy egyre inkább megfeleljünk az igényeknek és a körülményeknek, amelyekkel szembesülünk. Ezzel egy időben mi, az Egyház, szentségi és spirituális valóság is vagyunk, és sokkal fontosabbak az előbbinél az erkölcs és a hit dimenziói: nem elégedhetünk meg szabályokkal, normákkal, külső fegyelemmel. Lelki megújulásra van szükségünk, imára, türelemre, a szentségek kegyelméből kell merítenünk, olvasnunk és átelmélkednünk a Bibliát, belépni Jézus Krisztus lelkületébe. Jézus szíve szerinti papokká kell válnunk, a kereszten függő – minden bűnösért, minden emberért szeretetből szenvedett és meghalt – Jézus Krisztus szíve szerinti papokká. A pap egy alter Christus (másik Krisztus), de nem saját ügyessége vagy képességei folytán, hanem mert szívét odaadja az embereknek. Ezt kell tanúsítanunk, és ha így teszünk, helyreállíthatjuk az Egyház hitelességét, hogy az emberek találkozhassanak a hittel.

– XVI. Benedek és Ferenc pápa is a megtérés és az imádság útját hangsúlyozták a visszaélések okán kitört botrányok után…

– Ez a legautentikusabb út. Vannak az eljárások, amelyeket azért hoztunk létre, hogy megküzdjünk a jelenséggel, de a lelki megújulás és a megtérés ennél sokkal fontosabbak. Vannak papok, akik sosem végeznek lelkigyakorlatot, a gyóntatószék közelébe se mennek, nem végzik a zsolozsmát sem. És ha egy pap lelki élete üres, hogy várhatjuk el tőle, hogy Krisztus szerint cselekedjen? Nagyon könnyen válik „béressé”, ahogy azt János evangéliumában olvashatjuk.

– Nagy felháborodást keltett néhány hete, hogy a Szentszék az új, pedofíliaellenes normákról szóló szavazás elhalasztására kérte az amerikai püspököket. E normák a számonkérhetőség szabályairól és laikusokból álló bizottságok létrehozásáról rendelkeztek volna, hogy aztán maguk az amerikai püspökök folytassák le a püspökeik felelősségét felderítő vizsgálatokat. Mi a véleménye erről az esetről?

– Az Egyház szentségi felépítése szerint a püspököknek megvan a saját felelősségük, mint ahogy a pápának is, de együtt is kell működniük egymással. A kánonjog lefekteti a szükséges normákat, azon kívül ott van a Sacramentorum sanctitatis tutela 2001-es motu proprio, ott vannak a Hittani Kongregáció már fennálló normái, és nem mondhatom, hogy mindig minden püspök együttműködött volna a dikasztériumunkkal. Nem informáltak arról, miként indokolják meg azt, amit csinálnak. Először azokon a lépéseken kell végigmennünk, amik már elő vannak írva, és az érvényben lévő normák alapján valóban szükségesek és kötelezőek. Utána beszélhetünk majd egy testvéri és kollegiális lelkületben folyó együttműködésről, és megvitathatjuk, hogy a javaslat szövegének hangvétele megfelelő volt-e vagy sem. Nekem azt mondták, hogy a szöveg az utolsó pillanatban érkezett meg az Egyesült Államokból Rómába: miért nem adták fel korábban? El kell kerülnünk a versengést és a nyilvános polémiát, ehelyett inkább le kellene ülnünk tárgyalni és döntést hozni. Több megbeszélésre lenne szükség. Én úgy gondolom, hogy szükség lett volna egy konzultációra az amerikai püspöki konferencia elnöksége és a Hittani Kongregáció szakértői között. A Szentatya egyetlen személy, nem foglalkozhat mindennel. Pontosan ezért léteznek a római kúria dikasztériumai – hogy együttműködjünk és eljussunk egy kellő mértékben kidolgozott javaslatig, amit aztán a pápa elé tárhatunk.

– Vannak néhányan, akik azt hangoztatják, hogy a visszaélések problémája a kléruson belül tapasztalható homoszexualitás problémájához köthető. Mit gondol erről?

– A pedofília és a homoszexualitás a pszichológia kifejezései, amelyek segítségére vannak az Egyháznak a morális teológia területén. De számunkra a fő dimenzió továbbra is a morális dimenzió: vagyis hogy a parancsok, Isten szent akarata szerint cselekszik-e az adott személy, vagy nem. Ez számunkra a probléma. Együtt kell működnünk a pszichológiával és a szociológiával, de az Egyházban tanítóhivatali szinten nem helyezhetjük ezeket a tudományágakat az előtérbe. Ehelyett inkább a morális teológiára kell alapoznunk. Világos, hogy Isten akarata szerint a laikus hívőknek nem lehetséges szexuális kapcsolatot létesíteni házasságon kívül, illetve egy papnak – aki cölibátusban él – nem lehetséges szexuális kapcsolatokat létesítenie. Még kevésbé megengedett bárkinek sszexuális visszaélést elkövetnie fiatalok és gyerekek ellen. A kiskorúak ellen elkövetett visszaélés iszonyatos bűn, mely szinte elpusztítja a lelkét azoknak a gyermekeknek, akiket a gondjainkra bíztak; ez egyenesen ördögi! Igyekeznünk kell a klérus morális szintjét feljebb emelni. Ami pedig a kérdését illeti: nem beszélhetünk „homoszexualitásról”. Nem léteznek a „homoszexuálisok” mint önálló kategória. Vannak konkrét személyek, akik bizonyos hajlamokkal rendelkeznek, és emellett vannak kísértések. A szívünket megsebezte az áteredő bűn, de a kegyelem erejével felül kell kerekednünk a kísértéseken, nehogy annak a romlottságába essünk, aki vétkezik, majd pedig önmagát igazolja.

– Ferenc pápa hatalommal való visszaélésről és klerikalizmusról beszél, hogy rámutasson, hogy a szexuális visszaélés, amelyet adott esetben klerikusok is elkövetnek kiskorúak ellen (és sérülékeny felnőttek ellen), mindenek előtt visszaélés azzal a tekintéllyel, amelyet az elkövető gyakorol az áldozatával való kapcsolatában. Ez alapján mondhatjuk azt – például –, hogy McCarrick nem egyszerűen csak homoszexuális kapcsolatokat létesített a szeminaristáival, hanem  egyben visszaélést követett el ellenük?

– Azt hiszem, a pápa ezzel azt a tényt kívánja hangsúlyozni, hogy a papok által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekben mindig jelen van a pap természetes és lelki tekintélyével való visszaélés is. A pap Jézusnak, a Jó Pásztornak a megtestesítője, a gyerekek és a fiatalok megbíznak benne, ő pedig atyjukként áll velük szemben. A szexuális visszaélés kezdetén egy tekintéllyel és lelkiismerettel való visszaélés áll. Azt hiszem, a Szentatya ezt akarja mondani. Ha valakinek a szíve egészen elvilágiasodott, akkor számára a hatalom, az érdekek, a luxus, a pénz, az élvezetek bálványokká válnak. Nem szabad, hogy a pap elvilágiasodjon: a mi időnk, a mi létünk az emberekért van, Isten népéért.

– Ferenc pápa gyakran figyelmeztet a klerikalizmus veszélyeire…

– Én nem szeretek klerikalizmusról beszélni, mert ez egy félreérhető kifejezés, de amint mondtam, ezalatt a papok által a hivatali halatommal való visszaélést kell értenünk. Olyan papokra gondolunk, akik többé már nem jó pásztorok Jézus szíve szerint, hanem béressé változnak. Ezek a Biblia szavai.

– Bíboros úr, hogyan ítéli meg azt a polarizációt és nyomatékot, amellyel bizonyos csoportok és médiumok eszközként használnak néhány elhibázott kinevezést vagy bizonyos információk elhallgatását, hovatartozásuk szerint?

– A Bibliában nagyon világos példákat találunk erre: maga Jézus hívta mind a tizenkét apostolt és közülük került ki az, aki később elárulta őt, Júdás. Ma is ugyanígy lehetséges, hogy a pápa olyanokat választ ki, akinek a kinevezése „hibás”, mert az illető nem teljesen alkalmas a feladatára, vagyis a püspökségre. Jézus Krisztus maga, jóllehet isteni értelmének köszönhetően mindent tudott, meghagyta az áruló, Júdás szabadságát. Mindenki felelős a saját bűnéért: amire mi képesek vagyunk, hogy a kongregációkban a kiválasztás eljárása során, minden emberi ítélőképességünket bevetve megpróbálunk egy jó jelöltet kiválasztani. De a pápa már nem felelős azért, amit ezek a püspökök maguk tesznek, ahogy a püspökök sem felelősek mindazért, amit a papjaik tesznek. Mindenki személyesen felelős azért a rosszért, amit elkövet.

– Hogyan lehetne, tehát, a püspökök kiválasztásának eljárását még jobbá tenni?

– Mivel emberek vagyunk, nem vagyunk képesek abszolút, tökéletes döntést hozni: korlátozott lehetőségeinkhez mérten döntünk, arra támaszkodva, amit tudnunk adatott. Rátermett jelölteket kell kiválasztani a püspökségre, de a pápa nem tévedhetetlen a kinevezések alkalmával. És ugyanígy a jövőben sem kerülhetünk majd el minden hibát. Tanulnunk kell a hibáinkból, mindig kevesebbet hibázni, és minél jobban elvégezni a kiválasztás procedúráját. De emberek vagyunk, és mint olyanok, bűnösök és esendők. Mindannyiunknak szükségünk van irgalomra és Isten megbocsátására, mindannyiunknak be kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk. Semmi szükségünk rá, hogy valaki önjelölt bíró vagy bosszúálló legyen, miközben önmagát teljesen igaznak tartja. Meggyőződésem, hogy jelentős lépést jelentene, ha egy nagyobb együttműködés valósulna meg a római kúria dikasztériumai között az Egyház javáért. Az egyes dikasztériumok mind a pápa munkáját segítik, de elő kellene mozdítanunk egy horizontális együttműködést is.