KARTHÁGÓI SZENT JAKAB

SZENT MARIÁN és JAKAB vértanúk

+Lambaesis, valószínűleg 259. (vagy 262) május 6. 

Szent Ciprián karthágói püspök (lásd: A szentek élete, 524. o.) munkatársai voltak. Mariánt mint lektort szentelték fel, Jakab Karthágó sok diákonusának egyike volt. Mindkettőjüket ugyanaz az apostoli szellem hevítette, mint a püspöküket, aki megelőzte őket a vértanúságban. Püspökük megbízásából hirdették az Evangéliumot Karthágó távolabbi környékén. Hogy egy diákonus és egy lektor a hit hírnökeként tevékenykedett, ma szokatlanul hangzik számunkra. A 3. évszázadban azonban a diákonus és a lektor hivatalának még egyaránt létfontosságú jelentősége volt az Egyházban. A diákonus mint püspökének közvetlen segítője nemcsak az istentisztelet alkalmával tevékenykedett, hanem a közösség lelki gondozásában is részt vett: szolgált a betegeknek, szegényeknek és rászorulóknak. Elevenen tartotta az emberi kapcsolatot a hívők és a püspök között. ,,A püspök fülének, ajkának, szívének és lelkének'' kellett lennie, amint ez kifejezésre jut a legrégibb egyházi rendelkezésekben (Didaszkalia 48).

Ciprián püspök mindenfelé diákonusokat állított, új és szokatlan feladatokkal bízta meg őket. Így történt, hogy Jakabot és Marián lektort vándor lelkipásztorként és hithirdetőként küldte ki, hogy terjesszék Krisztus evangéliumát Numídia pogány lakossága körében.

A két vándorapostol tevékenysége nagyon veszélyessé vált, amikor Valerianus császár 257. évi ediktumával halálbüntetés terhe alatt megtiltotta a keresztények istentisztelet céljából történő összejövetelét. 258-ban a keresztények hajthatatlansága miatt kibocsátotta második ediktumát is, amelyben elrendelte a parancsainak ellenszegülő püspökök, papok és diákonusok kivégzését. Numídiában és Egyiptomban dühödt üldözés kezdődött. A két klerikust Numídia régi fővárosa, Cirta közelében érte utol a sorsa. Az ottani pogány népesség nagyrészt római veteránokból állott, akik különösen ellenségesek voltak az állam- és császárellenesnek vélt keresztényekkel szemben. A tartomány hasonlóképpen gondolkodó kormányzója teljes szigorával igyekezett végrehajtani a császári rendelkezéseket. Számos letartóztatásra került sor, s ezekben buzgón közreműködött a felizgatott lakosság. Marián és Jakab az előváros egy kis fogadójában talált menedéket. Akkoriban hozatták vissza a száműzetésből többek között Szent Agapiust és Secundinust, a két hitvalló püspököt, hogy azután újból elítéljék őket, s az őrség ugyanabba a fogadóba vitte őket, amelyben a két hithirdető is lakott. A klerikusok és kísérőik nagyon megörültek ennek a találkozásnak, és tisztelettel köszöntötték a szent hitvallókat. Több napon át volt lehetőségük a beszélgetésre. Az őrködő katonák két foglyuknak Cirtába történt szállítása alkalmával jelentést tehettek ezekről a beszélgetésekről, mert két nappal a püspökök továbbutazása után zabolátlan néptömeg kíséretében megjelent a fogadó előtt egy nagy rendőrcsoport. Valamennyi ott lakó utast a csőcselék helyeslése közben rövid úton elvezették. Útközben Marián és Jakab nem tudott lemondani arról, hogy ne szóljon a velük együtt letartóztatottakhoz, és bátorságot ne öntsön beléjük. Ily módon elárulták, hogy keresztények. Kihallgatták, majd bátor hitvallásuk után börtönbe vetették őket.

A fogságban a két klerikust a legkeményebb kínzásoknak vetették alá. Jakab bátor lélekkel megvallotta, hogy nemcsak keresztény, hanem diákonus is. Mariánt különösen keményen megkínozták, mert az igazsághoz ragaszkodva nem ismerte el, hogy diákonus, hanem lektornak vallotta magát, aminthogy az is volt. Hüvelykujjánál fogva felfüggesztették, így ránehezedett testének egész súlya; a kín fokozására a hóhér nehéz súlyokat is rakott a lábára. Ezután ismét bebörtönözték őket. Piszkos zárkájukban még további testvérekre találtak.

A rémes bántalmazásokat követő éjszakán Isten Mariánt ,,az üdvösségre irányuló bizalmának megerősítése végett'' üdítő álommal ajándékozta meg. Felébredve elbeszélte fogolytársainak, hogy mit látott: bírói tanács elé vezették, és íme, a bírák egyike a vértanú Ciprián püspök volt. Mosolyogva szólította fel a szent püspök egykori lektorát: ,,Jöjj! Ülj mellém!'' Így hát bíróvá emelkedett. A bírósági eljárás befejeztével együttesen továbbmentek és egy paradicsomi tájra kerültek. Ott Ciprián egy ragyogóan tiszta forrás által táplált kútból vizet merített és inni adott Mariánnak. Ez kellemes érzéssel vette magához a drága italt, és ezekkel a szavakkal: ,,Istennek legyen hála!'' -- felébredt.

Jakab is visszaemlékezett a börtönben arra, hogy régebben, amikor még úton voltak, útközben álomlátás jelentette be neki vértanúságát. Látta, amint Krisztus neki és Mariánnak is bíborövet dobott az ölébe ezekkel a szavakkal: ,,Kövessetek azonnal!'' Annak a jele volt ez, hogy Mariánt és Jakabot Krisztus katonáinak sorába hívja, az volt ugyanis a szokás, hogy a katonákat az öv átadásával öltöztették be.

Néhány nap múlva a két klerikust még egyszer elővezették kihallgatásra Cirta községi tanácsa elé, azután a hajthatatlan magatartásukról szóló jegyzőkönyvvel együtt a helytartóhoz küldték őket a közel fekvő római helyőrségi városba, Lambaesisbe. A helytartó halálra ítélte Mariánt és Jakabot. Még hosszú ideig kellett azonban a börtönben várakozniok az ítélet végrehajtására az elítélt keresztények nagy száma miatt. Számos világi is volt a halálraítéltek között. A helytartó elkülönítette őket az egyháziaktól abban a hiábavaló reménységben, hogy ha nem lesz mellettük lelki vezető, gyengékké válnak és visszavonják hitvallásukat. Először a világiakat végezték ki. Így adódott hát, hogy Mariánnak és Jakabnak s velük együtt még más egyháziaknak is a várakozás súlyos idejét kellett kiállniok.

A kivégzés helye egy szűk folyóvölgy volt. A számos elítéltet a hóhér hosszú sorokba állította a folyó partján, kardjával egymás után lekaszabolta, és a folyóba taszította őket.

Cirtában csakhamar virágzó keresztény közösség jött létre, ahol mindkét vértanú emlékezete elevenen fennmaradt. Karthágóban a haláluk napján, Rómában április 30-án volt az ünnepük. 

Ferenc pápa beszéde a regeneratív orvoslás vatikáni kongresszusának résztvevőihez

Április 28. és 30. között tartják a Vatikánban a ritka betegségek orvoslásának harmadik nemzetközi konferenciáját a Kultúra Pápai Tanácsa, a Stem for Life és a STOQ Alapítvány szervezésében. Ferenc pápa a VI. Pál teremben találkozott a résztvevőkkel április 29-én.

A szakmai konferencián 700 résztvevő van jelen, orvosok, sejtterápia-kutatók, orvos-ügyvédek, filantrópok, vallási és politikai vezetők.

A Szentatya megköszönte a résztvevőknek, hogy „professzionális felkészültséggel foglalkoznak a ritka betegségek gyógyításával, anélkül, hogy elhanyagolnák a vele járó és választ igénylő etikai, antropológia, kulturális és társadalmi kérdéseket.

Sokszor ezek a betegek nem kapnak elegendő figyelmet – hangsúlyozta a pápa – egyszerűen azért, mert nem térül vissza gazdaságilag a gyógyításukra ráfordított kutatás és beruházás. Jóllehet ritka betegségekről van szó, mégis milliókat érintettek világszerte, és e ritka betegségek sok szenvedést okoznak elsősorban a betegeknek maguknak, a családtagjaiknak és a velük törődő személyeknek.

Az irgalmasság szentévének kontextusában még nagyobb értéket képvisel a munkátok, hiszen az irgalmasság az az alapvető törvény, mely ott lakik minden ember szívében, amikor őszinte szemmel tekint az embertársára, akivel találkozik – fogalmazott Ferenc pápa, majd három szempontot emelt ki beszédében.

Az első a szenzibilizálás, a jelenség iránti fogékonyság kialakítása. Alapvető fontosságú, hogy a társadalomban előmozdítsuk az empátia növekedését, hogy senki ne maradjon közömbös felebarátja iránt. Gyakran nem találunk gyors megoldásokat ezekre az összetett betegségekre, de mindig tudunk törődő gondoskodással fordulni a betegek felé, akik gyakran azt érzik, hogy egyedül hagyják és elhanyagolják őket – figyelmeztetett a Szentatya.

Majd második szempontként a kutatás fontosságát emelte ki a pápa, de nem önmagában, hanem a neveléssel karöltve, egy valódi és tudományos vizsgálat jegyében. Soha annyira, mint manapság nem volt szükség a nevelésre – hangsúlyozta a Szentatya –, a diákok intellektuális képességeinek gyarapításával együtt biztosítva a megfelelő emberi képzést is. Ebben a pedagógiai távlatban szükséges, hogy a humán és a reáltudományok terén interdiszciplináris eljárásokat tervezzenek, jelentős figyelmet fordítva a képzés emberi vonatkozásaira. A kutatás igényli a morális kérdések iránti fokozott figyelmet, hogy védelmezhessük az ember életét és az emberi személy méltóságát.

Végül a gyógyítás lehetőségének mindenki számára való biztosítását emelte ki Ferenc pápa mint harmadik szempontot, és rámutatott: a feladatot, hogy szembe kell szállni a kizárás és a méltánytalanság gazdaságával, mely a profitszerzés jegyében nem számol az áldozatokkal. Ez ugyanis a közömbösség globalizációjának alapja.

Éppen ezért fontos ismertté tenni a ritka betegségeket az egész világon, fel kell karolni a képzéseket, továbbá növelni kell a kutatási alapokat – zárta a pápa a ritka betegségek orvoslásának harmadik nemzetközi konferenciája résztvevőihez intézett beszédét a Vatikánban.

Az Irgalmasság Szent Éve 151.

április 30.

Sziénai Szent Katalin ünnepe (április 29.)

Imádkozzunk a domonkos apácákért!

• Szent Domonkos Rendi Kontemplatív Nővérek

Alapítójuk: Guzman Szent Domonkos

Szent Domonkos az első női kolostort 1206-ban hozta létre Franciaországban. Magyar földünkön már a XIII. század elején megtelepedtünk. Híres volt a veszprémi és a Nyulak-szigeti kolostorunk. Mi a rend kontemplatív ágához tartozunk, a monostorok önállóak, a rendfőnök személye és a közös konstitúciók kötnek össze minket. Az egyes házak, szabad elhatározásból, föderációkat is alkothatnak. Pápai klauzúrában élünk. A rendfőnök promótort nevez ki, aki a monostorok látogatásával a házak közeledését szorgalmazza. Hivatásunk: imával, a liturgia végzésével segíteni az atyák apostoli működését.

Lelkiségünkből:

„Ajánljad a te lelkedet és testedet az Úr-Istennek és legyen szíved mindenkoron az Úr-Istennel, úgy hogy sem halál, sem egyéb ok tégedet meg ne vonjon az Istennek szerelmétől.” Margit Legenda

„Istenem, Atyám, Te tudod: egész szívemmel akaratodat kerestem, és megtartottam, megőriztem, akiket nekem adtál. Neked ajánlom őket: Te tartsd meg, Te oltalmazd őket!” Szent Domonkos

Húsvét 5. hete Szombat

Húsvét 5. hete Szombat

ApCsel 16,1-10; Jn 15,18-21

Ha a világ gyűlöl benneteket”

Jézus végtelen szeretetére sokszor gyűlölet a válasz. Mindenkori tanítványai is ezt öröklik. A világ az embereknek az a csoportja, amelyik tudatosan a sátánhoz tartozik. „Megmutatta neki a világ összes országát és azok dicsőségét, és így szólt az ördög: mindezt neked adom, mert az enyém” (Lk 4,5-6) A megváltás után a sátáné csak az, amit az ember magából és a dolgaiból neki ad. „Engedjétek meg, hogy kimentsünk benneteket ebből a bűnös világból” (ApCsel 2,40) a keresztség által, mondta Péter apostol a híveknek. Miért gyűlölik Jézust? Mert a sátántól ezt tanulják. Neki nagy keserve a megtestesülés, ami bukását is jelenti, mert Isten már az ősevangéliumban hírül adta ezt. Az ördög szeretni nem képes, csak gyűlölni. Ha a világból valók volnátok, ha úgy gondolkodnátok, mint a világ, úgy élnétek, mint a világ, akkor nem gyűlölne benneteket. Kiválasztottalak titeket, mondja Jézus az apostoloknak, „de egy közületek mégis ördög”(Jn 6,70) Júdás is választott volt. Assisi Szent Ferenc is ezen kesergett: „Sírok, mert a szeretetet nem szeretik.”A helyzet azóta sem változott. A pap élete mindig veszélyben volt és van, a sajtóban gyakran hírül adnak gyilkosságokat a világ valamely részéről manapság is, sok a vértanú közöttünk, de Jézus válasza a helyes: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak”(Mt 5,44)

kyzikei 9 szent

A kyzikei 9 szent

 vértanú

Kyzike Mizia kisázsiai területén található város. Mielőtt Nagy Konstantin császár kormányozta volna a területet, pogány elődei üldözték a keresztényeket. A keresztények egy része elrejtőzött, más része önként vállalta a kínzásokat is hitéért és nem rejtőzött el. Ezek közé tartozott a 9 vértanú. Különféle helységekből származtak, de Kyzikében gyűltek össze. Mivel bátran leleplezték a pogányokat tévelygéseik miatt, Dioklécián császár először megkínoztatta őket. Mindnyájan kard által nyerték el a vértanúságot a III. század végén.

Amoris laetitia – II. rész: A szeretet öröme

Április 8-án a Szentszék Sajtótermében bemutatták Ferenc pápa Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését több részben, naponta adjuk közre.

Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítása igen terjedelmes dokumentum, ezért egyszeri, gyors feldolgozása lehetetlen. Sokan megelégednek azzal, hogy a legvitatottabb kérdéseket tartalmazó kiemelt mondatokon rágódjanak, ám ezzel pontosan az egyház szándékát tévesztik szem elől: a konkrét és külsődleges kérdések nem megválaszolhatók egy alsó tagozatos szintjére szabott kiskátéval, a helyes vízióhoz a teljes evangélium üzenet nagy összefüggésrendszerében kell gondolkodni.

A Katolikus Egyház Katekizmusában ott vannak a tételmondatok, most sokkal inkább azt kell szemügyre vennünk, hol van a szeretet forrása, hogyan tud növekedni, mit tudunk tenni kiteljesedéséért.

Ez mindennek az alfája és ómegája, ez tudja hordozni a házastársi szövetséget és hűséget, a gyermekvállalásra való nyitottságot és készséget, a család életét és folytonos megújulását. A dokumentum vége felé a pápa meg is jegyzi: hűségesnek kell lenni az evangéliumhoz, nem engedhetünk a relativizmusnak, ugyanakkor „napjainkban a bukások pasztorációjánál fontosabb a lelkipásztori erőfeszítés a házasságok megerősítésére” (307). Ennek alapja pedig csakis a szeretet örömének (újra)felfedezése lehet, amely nélkül még a legigazabb szó is üresen kong, csak „pengő érc és zengő cimbalom” (vö. 1Kor 13,1).

Ezért a jelen buzdítás nem arra íródott, hogy gyorsan átfussunk rajta, és sommás ítéleteket alkossunk mellette vagy ellene. „Az általános, elsietett olvasat” (7) semmi esetre sem felel meg a szöveg céljának. „Jobban lehet majd értékelni akár a családok, akár a családpasztorációban munkálkodók részéről, hogyha türelmesen mélyítik el, egyik részt a másik után, vagy ha minden konkrét élethelyzetben kikeresik belőle azt, amire szükségük van” (uo.).

Nem egy kommentátor megjegyzi, hogy ezt a dokumentumot a plébániai családcsoportokban, felnőttkatekéziseken, legjobb esetben a személyes reflexiót és a közösségi megosztást összekapcsoló módon kell feldolgoznunk. Nem tankönyv ez, nem is törvénygyűjtemény, hanem szó szerint exhortatio: fedezzük fel Isten szépséges üzenetét, és érzékenyen, bizalommal és nyitottsággal, hűséggel és kreativitással próbáljuk meg alkalmazni életünk adottságaira, arra a valóságra, amely itt és most körülölel bennünket. A stílus, a nyelvezet és a terjedelem mind-mind egy ilyen „felhasználói magatartás” irányába mutat.

A buzdítás másik szembeszökő jellemzője a szinódusi folyamat sajátosságainak tükröződése: „A [szinódusi] atyák felszólalásai, amelyeket szüntelen figyelemmel hallgattam, értékes poliédernek [sokszögtest] tűnt számomra, amelyet sok jogos aggodalom s őszinte és komoly kérdés alkotott” (4). A téma annyira eleven, összetett, hogy a vizsgálata során felmerülő szempontok sem hozhatók egy síkra, sokdimenziós téma ez, amihez egy hasonlóképpen sokrétegű dokumentum illik. Ezért járul a szövegben a szinódusi megfontolásokhoz még több olyan elem, amely irányt szabhat „az eszmélkedésnek, a párbeszédnek és a lelkipásztori gyakorlatnak, ugyanakkor bátorságot, ösztönzést és segítséget nyújt a családoknak elköteleződésük és nehézségeik terén” (uo.). Ezt az poliéderjelleget erősíti a pápa állásfoglalása, miszerint nem minden kérdést kell a tanítóhivatalnak központosított (és globalizált) módon megoldania, a helyi egyházaknak is megvan a maguk feladata, hogy meghatározott kérdésekre felelős válaszokat adjanak (vö. 3).

Ez a nyitottság az, amit még érdemes szem előtt tartanunk, mielőtt a szöveg elemzésébe kezdenénk. „A viták palettája, amelyekkel a tömegtájékoztatási eszközökben vagy a publikációkban, vagy éppenséggel az egyházi szolgálattevők körében találkozunk, a mindent megváltoztatás fékevesztett, kellő reflexiót vagy alapot nélkülöző vágyától egészen addig a magatartásig tart, amely úgy véli, mindent megoldhat általános útmutatásokkal vagy néhány teológiai megfontolásból levont túlzó következtetéssekkel” (2).

Lassú, elmélkedő olvasás, érzékeny elmélkedés és a Szentlélek fényébe helyezkedés – erre hív minket az Amoris laetitia.

Az Irgalmasság Szent Éve 150.

április 29.

Sziénai Szent Katalin ünnepe

Imádkozzunk a domonkos nővérekért!

• Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja

Alapítójuk: Tommaso Anselmi OP

Közösségünket tíz olasz és osztrák fiatal nővel 1868-ban, Kőszegen alapította a domonkos rend férfi ágának magyarországi reformátora, Tommaso Anselmi. A Kongregáció célja Árpád-házi Szent Margit életeszményének szellemében, a domonkos rend apostoli életformájának és küldetésének élése, a lelkek üdvösségének szolgálata a katolikus hit hirdetése (prédikáció) által. Ennek főbb formái: tanítás-nevelés, katekézis. A rend Szent Ágoston Reguláját követi. Lelkiségének alapelemei: a közös élet, a prédikáció (apostoli szolgálat), a liturgikus és személyes imádság, a stúdium (Isten Igéjének tanulmányozása), és Szent Margit példája nyomán az engesztelés. Fogadalmi szövegünk eltérő, az engedelmesség szerepel benne egyedül.

Lelkiségünkből:

„Szemlélődni, és a szemlélt igazságot továbbadni” Aquinói Szent Tamás

„Mindig Istennel vagy Istenről beszélt” Szent Domonkosról kortársai

„Dicsérni, áldani, hirdetni” A rend egyik jelmondata

Húsvét 5. hét péntek

Húsvét 5. hét péntek

A világmindenségben egyedül az emberi szív tud remélni, csak az emberi szív tud valóban örülni, s örömét megosztani valakivel. Jézusnak az evangéliumokban megőrzött imádságaiból – melyek közül az egyiket az öröm pillanatában, a másikat a szenvedés órájában, a harmadikat pedig akkor mondja, amikor a kettőt egyszerre éli át – mindenekelőtt azt tanulhatjuk meg, hogy örömében és szenvedésében egyaránt Istenhez fordult. Ebben az állandó Atyához fordulásban van a legmélyebb identitása. Az élet öröme számára akkor teljes, ha azt megosztja az Atyával, ha hálát ad neki, az élet szenvedése pedig csak akkor elviselhető, ha Atyja akaratát keresi és találja meg benne. Ő az Atyát szüntelenül úgy látja, mint minden öröm végső célját és mint menedéket a nagy szenvedések idején.

Szent Katalin ezt értette és élte. Bár voltak elragadtatásai, soha nem az eksztázist kereste, hanem az öröm végtelen forrását, bár testén viselte az Úr szenvedéseinek jegyeit, nem a szenvedést szerette, hanem a benne megpillantott, egyetlen menekvést, Jézus Krisztust, és az ő Atyját, akiben még akkor is lehet reménykedni, amikor már minden földi reménység szertefoszlott. Ebből fakadtak rendkívüli tettei, Istenről szóló látomásai és tanításai, irgalmas szeretetének hősies fokban gyakorolt cselekedetei – de imádsága, Istennel való kapcsolata mindenekelőtt a hétköznapokban mérettetett le és bontakozott ki. Ezért csendes hétköznapjai sem szürkék és egyhangúak, hanem tartalmasak és gyönyörűek voltak.

Urunk Jézus, Te most is azzal és csakis azzal tudsz könnyíteni életünk terhein, azzal tudod megédesíteni számunkra a mindennapi kereszthordozást, hogy kinyilatkoztatod, hogy az Isten Atya, és példát adsz nekünk, hogy életünk örömteli és fájdalmas eseményeivel őhozzá fordulhatunk. Köszönjük, hogy belehallgathatunk az Atyához intézett imádságodba, és kérünk, add nekünk kegyelmedet, hogy kitartsunk a hétköznapok csöndjében, s akár örömben, akár szenvedésben van részünk, azt mindig, minden pillanatban az Atyával éljük át Általad a Szentlélekben.

 

TARZUSZI SZENT JÁZON

Szent Jázon és Szoszipáter 

apostolok

Mindnyájan, az I. században szenvedtek vértanúságot hitükért Korfu városában. Szent Jázon tarzusi származású volt. Szent Szoszipáter Achájából származott. Mindketten szent Pál tanítványai és rokonai voltak. Pál apostol Jázont Tarzusba, Szoszipátert pedig Ikoniumba rendelte püspökké. A hit terjesztéséért börtönbe vettetve, a börtönbe megtérítettek 7 gonosztevőt. Ezért mind a hetet forró olajba dobták? amelyben meg is haltak. A sziget kormányzójának lánya Kerkira szűz szintén Krisztus hitének követője lett, ezért kínzások után füsttel megfojtva és lándzsával átverve halt vértanúi halált. Az apostolok pedig, a különféle kínzások között is sértetlenek maradva, szabadságot nyertek. A hitet tovább is hirdetve, megtérítették magát a sziget kormányzóját is. Késő öregségükben hunytak el.

Amoris laetitia – I. rész

Április 8-án a Szentszék Sajtótermében bemutatták Ferenc pápa Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését több részben, naponta adjuk közre.

Ferenc pápa kezdeményezésére a 2015-ös családszinódus folyamattá vált: az egész világegyházra kiterjedő „állapotfelmérés”, a 2014-es rendkívüli, majd a tavalyi rendes püspöki szinódus hatalmas fába vágta a fejszéjét. A cél az volt, hogy – az új evangelizáció kontextusában – újra felmutassuk a híveknek és az egész világnak a család evangéliumát. Lehet, hogy a média és a közvélemény végig másra figyelt, azonban a Rómába a helyi egyházak részéről beérkezett állásfoglalások, az ülésteremben elhangzott felszólalások mindannyiszor megerősítették: nem átírni kell az Istentől kapott örömhírt, annak belső igazságát, hanem folyton megújuló módon azt kell keresni, hogy ez a jó üzenet hogyan érkezett el napjaink emberéhez, életének megannyi kulturális, társadalmi, természeti és emberi meghatározottsága közepette.

Mindkét szinódus záróüzenete ezért a tanítás evangéliumiságát, örömhír-jellegét igyekezett hangsúlyozni. Amikor 2015 őszén a „közös úton levés” (amire a szün-hodosz, együttesen megtett út szó utal) egy nagyon fontos szakasza lezárult, maradtak még nyitott kérdések hátra. A kijelölt módszertannak megfelelően sor került a körbetekintésre, a házasság és család helyzetének elemzésére, a nehézségek és kihívások beazonosítására (1. fázis), az isteni üzenet megerősítésére és a felmerült problémák, kérdések evangélium fényébe való helyezésére (2. fázis), s megkezdődött – de messze nem ért véget – a lelkipásztori szolgálat távlatainak a keresése (3. fázis).

Mihez kezdünk a kinccsel, az ajándékkal, amelyet kezünkbe helyezett az Isten? Tudjuk, hogy az nem a miénk, azt vinnünk, hirdetnünk, hitelesen evangelizálnunk kell. Hogyan tegyük ezt meg? Merre induljunk? Milyen hangon szólaljunk meg?

A dokumentum keltezése szimbolikus: a pápa Szent Józsefnek, a Szent Család őrének a főünnepén írta alá a buzdítást, pontosan három évvel azután, hogy első nyilvános szentmiséjét bemutatta a Szent Péter téren. Ha visszaemlékszünk, akkor ezt mondta Péter utóda: „József »őr«, mert tud Istenre hallgatni, engedi, hogy az ő akarata vezesse, éppen ezért érzékenyebb a rábízottak iránt, reálisan tudja értelmezni a történéseket, figyel a környezetére és nagyon bölcs döntéseket tud hozni”. Ez mintegy foglalata az egész buzdításnak, célmegjelölés, de egyszersmind karakter meghatározás. A valóságra és az Isten akaratára való kettős figyelem és érzékenység jelöli ki az utat, amelyen járnunk kell.

A cím szintén beszédes. Egyrészt megerősíti a szinódusok kívánalmát: evangéliumi, örömhír-szerű kulcsban kell beszélni a házasságról és a családról. Ugyanakkor van a szókapcsolatnak egy mélyebb, rejtett üzenete is. A család témáját a Hit Évének megnyitásakor tartott (2012) előző rendes püspöki szinódus után jelölték ki, amelynek témája az új evangelizáció volt. Az erre a tematikus évre kiadott levelében XVI. Benedek pápa ezt írta: „A szeretet öröme [amoris laetitia], a szenvedés és fájdalom drámájára adott válasz, a kapott bántásokkal szembeni megbocsátás hatalma és az élet győzelme a halál üressége felett: mindez az Ő megtestesülésének misztériumában találja meg beteljesülését; emberré válásában, abban, hogy osztozik emberi gyöngeségünkben, hogy átalakítsa azt föltámadásának erejével” (nr. 13). Az emeritus pápa világosan megfogalmazza: az emberré lett Ige Isten örömhíre a világ számára. Az ő végsőkig elmenő szeretetéből fakad az igazi öröm, amelyet mindenkihez el kell vinnünk. A házasság és a család ennek a küldetésnek elsődleges, kiemelt útja, sőt: az evangelizáció kivételes és nélkülözhetetlen alanya.

Az Irgalmasság Szent Éve 149.

Naphimnusz

Szeptember 1-jére a teremtett világért való imavilágnapot hirdet Ferenc pápa. A kezdeményezést a Peter Turkson bíborosnak, az Igazságosság és Béke Pápai Tanács és Kurt Koch bíborosnak, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa elnökének küldött levelében hirdette meg.
Szent Ferenc Naphimnusza adta Ferenc pápa új enciklikájának címét 2015. Június 18-án mutatták be hivatalosan Ferenc pápa Laudato si' kezdetű, a teremtett világ védelmében írt enciklikáját, melynek címe Assisi Szent Ferenc Naphimnuszából származik.A Naphimnusz, a „Naptestvér éneke” (olaszul Cantico di frate Sole vagy Cantico delle Creature, latinul Laudes Creaturarum) Assisi Szent Ferenc (1182–1226) legismertebb írása, az egész teremtés Istent dicsőítő éneke. Legrégibb szövege óolasz nyelven egy Assisiben őrzött, 1250 körül írt kódexben maradt fenn – írja a Magyar katolikus lexikon. A vers az itáliai rímes próza első fontos alkotása; az egyik legrégebbi umbriai dialektusban írt szövegemlék. A „Naptestvér énekének” keletkezését a Perugiai legenda meséli el. Eszerint a Naphimnusz ujjongása Ferencben nem a sikerek csúcsán, a természet szemlélése közben, a lelkesedés tetőfokán született meg. Éppen ellenkezőleg, szinte a mélyponton. Megírásakor Ferencet szemfájása és egyéb betegségei kínozták, nem tudott aludni, viskójában egerek zavarták, lelkére sötétség nehezedett – beszél a mű keletkezéséről az Assisi Szent Ferenc művei kötet előszava.1225 őszén Ferencet betegségek gyötörték, majdnem teljesen megvakult. Fájdalmai szinte elviselhetetlennek tűntek, amikor egy éjjel, imádság közben megkapta Istentől az örök üdvösség ígéretét. Ekkor született a Naphimnusz, amely válasz Isten megtapasztalt jóságára; a szenvedésben született dal, hasonló a három ifjú énekéhez Dániel könyvében – olvashatjuk a Magyar katolikus lexikonban. Ezzel a dallal viselte Ferenc utolsó éveinek szenvedéseit, és ezt énekeltette halálának órájában is. Szent Ferenc Perugiai legendája XLIII. fejezete így ír a Naptestvér éneke születéséről:„Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen. Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék.” (Perugiai legenda)

Húsvét 5. hét csütörtök

Húsvét 5. hét csütörtök

A Tízparancs, a tíz isteni szó ma is érvényben van, hogy segítsen teljesíteni a szeretet egyetlen parancsát az élet különböző területein, illetve elgördíteni az akadályt a szeretet megvalósulásának útjából. A második kőtáblán szereplő isteni szavak megjelölik azokat a cselekedeteket, amelyek totálisan ellenkeznek a szeretettel, függetlenül érzéseinktől, egyéni elfogultságainktól.

Mert a szeretet nem érzés, érzelmi felindulás, múló vágy, hanem Isten élete bennünk. Szeretetünk félrecsúszott és önmagunkba visszahulló próbálkozásai annak az ősi vágynak maradványai, melyet maga Isten ültetett belénk, de amely – az ősbűn miatt – elszakadva a forrástól megromlott és elkorcsosult. Ezért Isten megkönyörülvén a bukott emberiségen kinyilatkoztatta létünk legmélyebb törvényét tíz szavával, hogy az elhomályosult értelme, rosszra hajló akarata miatt tévelygő embert visszavezesse arra az útra, amelyen járva eltalálhat vágyai beteljesítőjéhez, az élő Istenhez. A szeretet egyetlen parancsa tehát nem állítható szembe a parancsokkal, amelyeket Isten adott, hiszen ezek éppen a szeretetben teljesednek be. Megmaradni Jézus szeretetében annyit tesz, hogy Isten parancsainak egyre tökéletesebb és bensőségesebb teljesítése által folytonosan növekszünk a szeretetben.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy nemcsak utat és nemcsak példát mutattál nekünk a tiszta, ingyenes, önfeláldozó szeretetre, hanem saját szeretetedet ajándékoztad nekünk a Szentlélekben. Így többé nem vagyunk saját tisztátalan szeretetünkre hagyatva, hanem azzal a szeretettel szerethetünk, aki az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megmaradjunk a Te szeretetedben, egyre mélyebb egységre jutva Veled, aki a szeretet forrása és végső célja vagy.

 

JERUZSÁLEMI SZENT SIMEON

Szent Simeon 

apostol

Simon az Úr rokonságából származott. Atyja Kleofás szent József testvére volt. Jézus nyilvános fellépésekor közel 40 éves volt, fiatalos lelkesedéssel csatlakozott hozzá és kitartott mellette. A Szentlélek eljövetele után ő is az evangélium hirdetői közé állt. 62-ben, szent Jakab halála után őt választották meg Jeruzsálem második püspökének. 40 éven keresztül kormányozta a szent város egyházát. Sok nehézséggel kellett megküzdenie. A zsidózó ebioniták szektája nyugtalanította az egyházat, majd a mindig forrongó zsidók keltek fel a római uralom ellen. Jeruzsálem pusztulása előtt, követve Jézus intelmét, ő is elmenekült híveivel együtt. A város pusztulása után visszatért és újra virágzó gyülekezetet alkottak a hívekkel. Az ellene áskálódók feljelentették Attikus helytartónál, mint Dávid király leszármazottját. 107 körül, 125 éves korában, sok kínzás után keresztre feszítették.

Az Irgalmasság Szent Éve 148.

Azért jelent meg...

„Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa”

 
A teremtő Isten gondviselő tervében az Isten Fia minden teremtendő lénynek teremtője az Atyával és a Szentlélekkel együtt.A Kolosszei levél 1,12-17 sorai szerint egyúttal minden teremtendő lény minta oka is, úgy hogy az Atya akarata szerint meg fog testesülni a történelem egy időpontjában, emberi testet és lelket vesz fel az isteni természete mellé személyi fősége alá, és ez a jövendő emberi lélek lesz minden szellemi létnek, vagyis az angyaloknak és emberlelkeknek minta oka. Emberi teste ugyanígy az összes anyagi dolog minta oka lesz. Amikor valóságosan belép a teremtett lények sorába, akkor ténylegesen beteljesíti a teremtést. Az ősszülők vétke után Isten új üdvösségi rendet lépetetett életbe. Isten Fia nem ódzkodott a vétkes emberi nem tagjává lenni, de már nemcsak beteljesítőként jött el, hanem Megváltóként is. Az ősevangéliumban ezt a változást Isten bejelenti a sátánt képviselő kígyóra mondott büntetésben:„ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”(Ter 3,15)Ezt hangsúlyozza János apostol is: „Az Isten Fia azért jelent meg, hogy az ördög műveit lerontsa. (1Jn 3,8) Meg is nevezi, hogy mi az ördög nagy műve: a hazugság és a gyűlölet. „Aki nem igazságot cselekszik, és nem szereti testvérét”(10) Ragadjuk meg ezt a szent jánosi tanítást, és kérjük népünk javára fordítani ezt a jézusi kegyet:vegye el a magyaroktól a hazugság és gyűlölet írmagját és állítsa vissza szívünkben az igazság és a szeretet országát.

„Te kövess engem” – 25 éve szentelték püspökké Pápai Lajost

Püspökké szentelése 25. évfordulóját ünnepelte Pápai Lajos győri főpásztor április 27-én a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A jubiláló püspökkel együtt ünnepeltek a hálaadó szentmisén Bosák Nándor, Gyulay Endre és Keresztes Szilárd nyugalmazott püspökök, Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Spányi Antal székesfehérvári és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökök, valamint a Győri Egyházmegye papsága és hívei.

A szentmise elején Németh Gyula nagyprépost felolvasta Pietro Parolin bíboros államtitkár levelét, melyben Ferenc pápa köszöntő szavait és apostoli áldását tolmácsolta a püspökké szentelése 25. évfordulóját ünneplő győri főpásztornak. Ezt követően Németh László általános püspöki helynök köszöntötte Pápai Lajost az egyházmegye papsága és hívei nevében.

Az ünnepi liturgia szónoka Rózsa Huba pápai prelátus, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professor emeritusa volt, aki szentbeszéde elején úgy fogalmazott, ünnepelni jöttünk, és együtt imádkozni Pápai Lajos püspökkel, és közösen hálát adni az elmúlt 25 év kegyelmeiért.

A professzor az apostoli küldetés lényegi jegyeiről beszélt homíliájában az evangélium szövege alapján, Jézusnak a feltámadása után mondott szavait vizsgálva és idézve.

Elsőként az apostolok és minden utóduk, sőt Krisztus minden tanítványa feladatára emlékeztetett a szónok a missziós parancs szerint. Rámutatott, a misszió ma is jelen van világunkban, bár megváltozott ahhoz képest, ahogy az egészen a 20. századig folytatódott. Ma az úgynevezett „keresztény Európa” missziós terület, a misszió egészen közvetlen ebben a környezetben, ahol élünk. Minden apostolutódnak és az egyházi rend tagjainak feladata megnyerni, visszanyerni az embereket Jézusnak.

Jézus missziós parancsa egyenesen és kifejezetten az egyházra vonatkozik. Az egyház Krisztus jelenlétének jele a történelemben – hangsúlyozta Rózsa Huba.

„Tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek” – idézte ezt követően Jézus szavait Máté evangéliumából a professzor, majd hozzátette: Jézus parancsa nem pusztán az igehirdető prédikációra vonatkozik, nem más ez, mint az egyház élő tanítása, a katekézis. Ez által mélyíthetjük el hitünket, így tudjuk megélni és továbbadni az evangéliumot.

„Legeltesd juhaimat”, hallottuk háromszor a mai evangéliumban. A nyáj a hívők közössége, melynek Jézus a feje, és az apostoloknak és utódaiknak kulcsszerepük van a szervezésben és az építésben – folytatta az apostoli küldetésről való elmélkedést a Széchenyi-díjas egyetemi tanár.

Majd Jézus ígéretét idézte: „Íme, én veletek vagyok a világ végéig”, és emlékeztetett a jubiláló püspök jelmondatára: „Te kövess engem”. A professzor hangsúlyozta: az apostol és az apostolutód nem a saját feje után megy, hanem Krisztust követi. És az apostolok tudják, hogy nincsenek kiszolgáltatva emberi hatalomnak, tudják, hogy Krisztus áll mögöttük mindig.

Pápai Lajos közvetlenül a rendszerváltás után kezdte főpásztori szolgálatát, akkor, amikor negyven év után az egyház újra szabadságot kapott. A püspök közösséget szervezett, iskolákat, kollégiumokat alapított, épített, sok minden őrzi az ő keze nyomát. Egyet emelnék ki ezek közül – mondta az ünnepi szentmise szónoka. – Az egyházjog meghatározza a püspöki hatalmat, méltóságot, feladatokat, ezek között olvasható: „a püspök az egyházmegye legfőbb tanítója”.

A püspökké szentelése 25. évfordulóját ünneplő győri főpásztor esetében ez nem pusztán cím, hanem valóságos tartalom. Pápai Lajos püspöki működése alatt élő valósággá tette ez a mondatot. Olyan püspök ő, akinek szívügye a tanítás, a hitoktatás, a papnevelés, akinek célja a mély hitben gyökerező keresztény magatartás kialakítása. Ebben a világban ez rendkívül fontos: a híveket a hit igazságával és gazdagságával megnyerni és igazi keresztény életre vezetni – hangsúlyozta a professzor.

Pápai Lajos hittel és hűséggel követte, követi Jézus Krisztust – püspöki jelmondata szerint. Kívánjuk neki, hogy életében ezután is mindig találja meg és tudja megélni az apostoli tevékenységet. Hálát adunk az Úrnak és kérjük együtt az Ő áldását és segítségét – zárta szentbeszédét Rózsa Huba.

A szentmise végén a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend tagjai köszöntötték a jubiláló püspököt, átadva neki a lovagrend kitüntetését.

Ezt követően Pápai Lajos hálát adott Istennek és köszönetet mondott papjainak, barátainak, munkatársainak és az egyházmegye híveinek az elvégzett munkáért. Köszönő szavaiban kiemelte a református és evangélikus püspökökkel és lelkészekkel való jó együttműködést is, valamint kifejezte reményét, hogy az Úr ma is hív fiatalokat szolgálatára. A győri főpásztor végül megköszönte a közös ünnepi hálaadást és a jelenlevők imáit kérte.

A koncelebráló püspökök ezután a Könnyező Szűzanya oltárához vonultak, és a hívekkel együtt kérték Mária közbenjárását.

Pápai Lajos Győrben született 1940. szeptember 6-án. 1963. június 21-én Veszprémben szentelték pappá. 1969-ben Budapesten teológiai doktorátust szerzett, majd Strasbourgban tanult, és vallástudományból doktorált. 1977-től a budapesti Központi Papnevelő Intézet spirituálisa volt, 1985-től a veszprémi Regina Mundi-plébánia plébánosaként szolgált.

Szent II. János Pál pápa nevezte ki győri megyéspüspökké 1991. március 18-án, ezt követően április 27-én szentelték püspökké Győrben. Ő a hetvenhetedik a győri püspökök sorában. Elődei között találjuk a 71 évvel ezelőtt vértanúhalált halt Boldog Apor Vilmost, akit az ő püspöksége alatt avatott boldoggá Szent II. János Pál pápa 1997-ben Rómában.

Pápai Lajos 1995-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iskolabizottságának elnöke lett. Püspöksége alatt az egyházmegye számos településén szentelt templomot és alapított katolikus iskolát.

Püspöki jelmondata: „Te kövess engem” (Jn 21,22)

„Sok öröm ért az életemben, de úgy gondolom, hogy egy kimagasló, ha választani kell, akkor az, amikor a papi hivatás tisztázódott bennem” – vallotta a 75. születésnapján, a vele készült interjúban.

Húsvét 5. hete szerda

Húsvét 5. hete szerda                   
ApCsel 15,1-6; Jn 15,1-8
„Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves”

A zsoltáros így magasztalja a teremtő Isten csodálatos jóságát: „Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét. Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét” (Zsolt 104,14-15) a hatalmas vidéket elpusztító vízözön után „Noé, mint földművelő ember elkezdett szőlőt ültetni. Ivott a borból, lerészegedett, és meztelenül feküdt a sátrában” (Ter 9,20-21) Úgy tűnik, hogy amíg százhúsz éven át építették Isten parancsára a bárkát, nem értek rá szőlővel foglalatoskodni, mert az igen munkaigényes. A vízözön után ezért esett meg Noéval akkor egyszer a tragédia. Jézus is ismerte a szőlőt, talán családjának is volt szőleje. Nyilvános működése kezdetén, mint meghívott vendég Édesanyjával és tizenkét apostolával az egy hétig tartó lakodalomban vett részt. Mária figyelmeztetése és ki nem mondott kérése után azonnal segített, hogy a Teremtő szándéka szerint a vidám életindítás csorbát ne szenvedjen, a feljegyzés szerint mintegy hatszáz liter vizet változtatott át a legfinomabb borrá. (Jn 2,3-9) a húsvéti vacsora terítékéhez isteni előírás szerint három kehely bor is tartozott. A Teremtő szándéka szerint a szívet kellett vidámmá tennie a bornak, az utolsó vacsorán pedig Jézus a harmadik kehely borát saját vérévé változtatta át. A mai evangéliumban kezdő szó nekem azt sugallja, hogy nagyon messzire kell visszapillantanunk: „Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves” (Jn 15,1) a szó szoros és léttani értelmében minden olyan bokor, amely tőkéből és vesszőből áll és szőlőnek nevezett gyümölcsöt terem, az igazán szőlőtő, de itt most Jézus ugyanúgy kezd beszélni, mint a kafarnaumi zsinagógában az első csodálatos kenyérszaporítás után. A megszokott értelmű öt kis kenyér, ennek csodával megszaporított formája is kenyér, de a másnap beígért, égből szállott, örök életet adó kenyér mégis az, amit Isten ad: „Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak” (Jn 6,33) „Én vagyok az élet kenyere” (48) Kafarnaumban összekapcsolja, a kettőt: „Bizony, bizony mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (53-54) a földi és az örök élet lényege valóság, a maguk síkján realitás. Sajnálom azokat a keresztény testvéreimet, akik nem tudnak, vagy nem akarnak az „e világ” és a „túlvilág” másságában megnyugodni, azokat elfogadni.

BOLDOG CSISZÉR ELEK

CSISZÉR ELEK

erdélyi ferences atya

 (1856-1942)

Csíksomlyó közvetlen közelében született vallásos székely szülőktől. Imre volt a keresztneve. Iskoláit Somlyón, a ferences atyák iskolájában kezdte. Gimnazista korában belépett a Mária- kongregációba. „Szűz Mária leventéje” lett, az is maradt egész életében. Csíksomlyón 16 éves korában lépett be a Ferenc-rendbe, majd Kolozsváron folytatta papszentelés előtti tanulmányait. Itt is

szentelték pappá 1879-ben. Utána 21 évig volt novíciusmester, majd több helyen hitoktató, hitszónok, házfőnök, 1911-14-ig tartományfőnök. Élete példájával, intézkedéseivel erőteljesen törekedett az erdélyi ferences tartomány életének megreformálására. 1914-tõl Brassóban tevékenykedett 28 évig. Eleinte egyedül volt, később érkezett hozzá egy rendtárs. Eredményesen felvirágoztatta a ferences III. rendet. Pár év múlva a tagok száma meghaladta a százat. Kitűnő munkatársai lettek ők a lelkipásztori munkában. Szentbeszédeivel nagy hatást gyakorolt még a másvallásúakra is. Felejthetetlenek maradtak hallgatói számára azok a beszédek, melyeket Mária tisztaságáról, segítségéről, jóságáról, istenanyai méltóságáról mondott. Kitűnt a szerzetesi fogadalmak, a szegénység, tisztaság és engedelmesség megtartásában. (Volt, aki közelében úgy érezte, hogy egyszerre megszűnnek a tisztaság elleni kísértései.) 1942. ápr. 27-én, a szentségek buzgó felvétele után hunyt el. Temetéséről azt írta a Márton Áron püspököt képviselő s a gyász-szertartást végző prelátus: „Az emberek nem gyászoltak, hanem ünnepeltek... Sírás helyett Tedeumot énekeltek.” Már életében, de még inkább halála után sok imameghallgatás és csodás gyógyulás történt közbenjárására. Boldoggá avatási eljárása megkezdődött. „Elek atya emléke így rajzolódott bele az emberek emlékébe: ...akár imádság közben, akár a gyóntatószékben, akár az Úr oltáránál vagy más kötelességének teljesítése közben mindig ugyanaz a jóságos arc, amely nyugodtságról,

Istenbe való elmerülésről, a világgal szemben érzett közömbösségről és az égiek utáni vágyakozásról beszél.”

Életrajzából.

Imádság:

Istenünk, te boldogemlékű Elek atyát arra választottad ki, hogy rendtartománya reformját szóval és példájával előmozdítsa, add, hogy buzgósága minket is lelkesítsen fogadalmunk hűséges teljesítésére és a szeretetben való növekedésre. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Ferenc pápa levele a Latin Amerikai Pápai Bizottsághoz: a népegyházi vallásosság tartalékai

A népi vallásosság erőt jelent Latin Amerikában 

Április 26-án, kedden tették közzé Ferenc pápa levelét a Latin Amerikai Pápai Bizottsághoz, melyet március 19-én írt alá. A Bizottság március elseje és 4-e között tartotta közgyűlését a Vatikánban az Apostoli Palota Bologna termében a következő címmel: „A világiak nélkülözhetetlen elkötelezettsége a közéletben”. Ferenc pápa akkor részt vett a közgyűlésen és kötetlen módon szólt a Bizottság tagjaihoz. Most azonban a Marc Ouellet bíboroshoz, a Latin Amerikai Pápai Bizottság elnökéhez címzett üzenetében összefoglalja utólagosan a megfontolásait és azokat továbbgondolásra ajánlja.

A pásztor az Isten népéért van, köztük él

A latin-amerikai kontextust szem előtt tartva a pápa a világiak közéleti tevékenységéről szólva első gondolatában hangsúlyozza, a lelkipásztorok küldetése azt szolgálja, hogy szemlélje, kísérje, védelmezze, támogassa és szolgálja az Istennek hozzá hű népét. Ahogy egy apa nem tudja önmagát értelmezni a gyermekei nélkül, éppúgy a pásztor nem létezhet nyáj nélkül. A pásztor a nép pásztora, Isten népét kell szolgálni, mégpedig belülről. Hol elöl jár vezetve, hol hátul megy bátorítva, hol együtt halad a szívdobbanásukat is megérezve.  Őrizkedni kell a harsogó nagy szavaktól, mint amelyik azt mondja, hogy „most jött el a világiak órája”, miközben megállt az ilyen óra.

A keresztség révén leszünk Isten népévé

Ferenc pápa levelében a közös gyökérre, a keresztségre utalt, mellyel belépünk az Isten népébe. Világinak kereszteltek meg mindenkit, senki nem keresztelkedett meg papnak vagy püspöknek. A keresztség szentségi jele pedig eltörölhetetlen, mindörökké megmarad. Az egyház nem papok, felszentelt személyek elitcsapata, hanem mindnyájan együtt alkotjuk Isten népét. Isten népeként önazonosságunkat és méltóságunkat – ahogy a II. Vatikáni Zsinat megállapította – az adja, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.

A klerikalizmus veszélye

Ferenc pápa arra kérte a bizottság tagjait, hogy figyelmesen tanulmányozzák Latin Amerika egyházának egyik legnagyobb eltorzulását, a klerikalizmust. Ez a magatartás nemcsak megsemmisíti a keresztények személyiségét, hanem kevesbíti és leértékeli a keresztségi kegyelmet. Uniformizálja a világiakat, amennyiben „címzetteknek” tekinti őket és így elveszi tőlük azt a bátorságot, hogy az evangéliumot elvigyék a társadalmi és főként politikai tevékenység konkrét összefüggéseibe. A klerikalizmus továbbá azt a veszélyt is hordozza, hogy vele lassanként kialszik az a prófétai tűz, amellyel az egyház egészének kellene tanúságot tennie a világban. Továbbá elfelejti azt is, hogy az egyház láthatósága és szakramentalitása az Isten népe egészéhez tartozik.

A népegyházi vallásosság az Isten iránti nagy szomjúságról tanúskodik

Ferenc pápa utalt Latin Amerika egyházának egyik érdekes jelenségére, mely mentes maradt a klerikalizmustól, ez pedig a népegyházi vallásosság. Ez azon kevés helyek egyike, melyben Isten népe, benne a papokkal, úgy tudott találkozni a Szentlélekkel, hogy közben ment maradt a klerikalizmustól, mely ellenőrizni akarja Isten kenetét az övéin. A pápa utalt VI. Pál Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdítására, mely szerint a népegyházi vallásosságnak megvannak a maga korlátai, mert nyitott sokféle torzulás befogadására, de ha jó irányítják, főként az evangelizáció pedagógiájával, akkor értékekben gazdaggá válik. A népegyházi vallásosság az Isten iránti nagy szomjúságról tanúskodik, főként az egyszerű és szegény emberek részéről, akiket nagylelkűvé és nagy áldozatokra képessé tud tenni egészen a hősiességig menően.

Helyes irányítással az Istennel való találkozás helyévé válhat

Olyan értékeket hordoz, mint az atyaság, a gondviselés tudata, az állandó és szeretettel teli jelenlét, a türelem a mindennapi élet keresztjei iránt, a nyitottság mások felé, a jámbor, istenfélő lelkület, amit egyszerűen népi vallásosságnak lehet nevezni. Helyes irányítással ez a vallásosság a nagyszámú népies tömegek számára mindjobban az Istennel való találkozás helyévé válhat Jézus Krisztusban – utal ismét a levél VI. Pál pápa Evangelii Nuntiandi apostoli buzdítására, aki kijelenti, hogy ezek a  népies vallási vágyak és keresések megfelelő támogatással a Szentlélek jelenlétét mutatják fel. Bízzunk az Isten népében – buzdít Ferenc pápa – hogy ez a Szentlélek működik benne és így nem az egyházi hierarchia tulajdona. A népegyházi vallásosság révén Isten népének a műve nem kötődik csak a személy intim szférájához, hanem közös kultúrává alakul. Az evangéliumtól  áthatott népi kultúra pedig a hitnek és a szolidaritásnak az értékeit hordozza, mely a társadalom igazabb és hívőbb fejlődését szolgálja.

Támogatni és szolgálni a világiak jelenlétét a közéletben és a világban

Végül Ferenc pápa azt a kérdést tette fel a levelében, hogy a világiakat hogyan lehet segíteni a közéletben végzett küldetésük terén. Mindenekelőtt a mai szétesett és ellentmondásokkal teli  világban a bátorítás és a személyes kísérés szolgálatát végezhetik, főként a szegények felé. Velük, de még inkább köztük, ajtót nyitva rájuk, velük együtt dolgozva, velük és értük álmodva. Nem a pásztornak kell megmondani, hogy a világiaknak mit kell tenni a különféle környezetükben. Sokáig azt hittük, hogy a világi keresztény az, aki az egyház különféle műveiben szolgál és kevésbé figyeltünk arra, hogy elkísérjük a világiakat a közéletben és a hétköznapjaikban végzett munkájuk és küldetésük során.

Segítsük a világiakat helyes keresésükben és döntéseikben

Önkéntelenül is egy világi elitcsapatot képeztünk, akik elkötelezett megkereszteltek és végül a papok dolgaiban tevékenykednek. Ahelyett hogy igényt tartanánk a megoldások meghozatalára, segíteni kell őket a keresésükben és a döntéseikben – Szent Ignác gondolata jegyében – hogy „a hely, az idő és a személy szükségletének megfelelően” helyes döntéseket tudjanak meghozni, olvassuk Ferenc pápa levelében, melyet a Latin Amerikai Pápai Bizottság tagjaihoz intézett.