Péntek húsvét 3 hetében

Péntek húsvét 3 hetében

ApCsel 9, 1-20; Jn 6, 52-59

„Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”

A kafarnaumi zsinagógában Jézus hosszan beszélt hallgatóinak az Atya és saját maga csodálatos ajándékáról. Az utána ment zsidók ugyan előbb csak a természetes ennivalót szerették volna állandó jelleggel kikényszeríteni tőle, amikor azonban Jézus állhatatosan kitartott a mellett, hogy Ő sokkal nagyobb ajándékot ad az emberiségnek, mint amit a zsidó ősök a pusztában kaptak a mannával, akkor az ingyen kenyér reményétől megfosztva felháborodtak. Azt kérték számon, Jézuson, hogyan gondolja, hogy az ő testét eledelül adja nekik. Ha nem is mondták ki, felháborodtak: netán emberevésre gondolt Jézus?- Ez érződik egymás közötti vitájukból. Jézus nem magyarázza meg nekik pontosan, hogyan történik majd a gyakorlatban Testének és Vérének elfogyasztása. Isteni lesz a mód, ezt az addigi okfejtésből meg kellett volna érteniük, és hagyni kellett volna a konkrét megvalósítás módját későbbre. Jézus nem ok nélkül hangsúlyozta az előzményekben,hogy a hallgatóknak el kell hinni Jézus szavait.Ezért most sem magyarázza a módot, hanem nyomatékosan figyelmeztet:
„Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (53-54) Vagyis hitet kíván, beszédeinek igazát hittel kell elfogadni, mert az Istent megilleti a hit. Nemcsak azért illeti meg a teljes és odaadó hit, mert az Isten örökké igazmondó, tehát egy általános igazság áll mögötte, hanem azért is, Jézus tettei és tanítása mindig feddhetetlen igazságot sugároznak. Ha más egyéb nem sugallaná ezt a jelenlévőknek, legalább az lenne a szemük előtt, hogy Jézus három napig foglalkozott velük, és nemcsak hogy nem követelt tőlük tandíjat, de kéretlenül úri módon megvendégelte őket a pusztában. Aki emberi módon ilyen önzetlen, jó akaratú, nagyvonalú, miért ne lehetne neki hinni, amikor még nagyobb jókat ígér? Továbbra is csak az addig felajánlott jó hírt, az evangéliumot ismétli meg az Úr, hogy Ő nemcsak valamit kínál, hanem önmagát is odaadja az embereknek és az emberekért: „Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, a bennem marad, és én őbenne”.(55-56) Aztán újra az Atyára hivatkozik, aki a Fiát adta oda az emberekért, tehát hinni kell neki: „Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (57-58) Jézus nyugodtan hozzá tehette volna: atyáitok ribilliót csináltak, hogy töltsem meg a mannával a gyomrukat. Megkapták. Ették. Néha unták. Minden esetre meg nem érdemelték. Ti felajánlott adományaimat fogadjátok hálás szeretettel, és nagy hittel éljetek belőlük!

Csütörtök húsvét 3 hetében

Csütörtök húsvét 3 hetében

ApCsel 8, 26-40; Jn 6, 44-52

„Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza”

Jézus mondta: „Én vagyok az élet kenyere” (6, 35), tehát az Isten Második Személye az örök élet erőforrása. Ezt is az Atyával együtt gondolták ki, határozták el, hogy a megtestesülés hatalmas kegyelmi adományait kettejük kimondhatatlan szeretetéből forrásoztatják a híveknek. Így mindjárt könnyebben értjük a mai evangélium kezdő sorát: „Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza”. A Fiú az Atyától születik. Ő ajándékozza meg a csorbítatlan, végtelen tökéletes isteni természettel. Ezért mondta Jézus: „Az Atya nagyobb nálam”, (Jn 14, 28), hiszen mindent tőle kaptam én is. Engem is visszahív, visszavár maga mellé, mihelyt befejeztem küldetésemet a földön. A megváltást jelentő szenvedésem, kereszthalálom és feltámadásom után fel kell mennem hozzá az égbe, hogy elfoglaljam jól végzett küldetésem jutalmaként helyemet az Atya jobbján. Így írta meg ezer évvel korábban Dávid király: „Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává eszem”. (Zsolt 110, 1) De nemcsak engem vár maga mellé, hanem azokat is, akik szeretnek engem, hisznek bennem:„Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14, 1-3) Meg van írva a prófétáknál: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek (Iz 54, 13) Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak a látta az Atyát, aki Istentől való”.(45-46) Ezután Jézus az élet kenyerének fontos hatásáról beszél: „Bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért”. (47-51) Jézus teste tehát a hívők eledele. Aki ebben nem hisz, annak nem válik javára a szentáldozás. Azt nem mondja az Úr, hogy aki szentáldozáshoz járul, a többé nem vétkezik, ezért üdvözül. De aki hittel eszi a Szent Testet, a bűnéből meg fog tisztulni, mert benne élt a különös kegyelem, és Jézus megkönyörül rajta.

Húsvét 3 hete szerda

Húsvét 3 hete szerda

ApCsel 8, 1b-8; Jn 6, 35-40

„Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen”

Azon a napon, vagyis István diakónus és Krisztusnak első vértanúja pere és megkövezése napján vérszemet kaptak a zsinagógához ragaszkodó zsidók. Úgy vélték, hogy ha a Mestert meg tudták ölni és utána egy ideig csend volt, ezt a módszert hasznosítani lehet később is. Persze, ők nem olvasták –abban az időben nem lévén írott evangélium, nem is olvashatták -, Jézus erre vonatkozó tanítását: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd. Ám mindezeket az én nevemért fogják tenni veletek”. (Jn 15, 18-21) Másutt azt is megemlítette nekik, hogy az üldözések elől szétszóródnak, és így eljuttatják Jézus tanítását nemcsak Zsidó országban, hanem az egész világban is. Ezek a jövendölések most kezdtek beteljesedni. „Az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában… Azok, akik szétszóródtak, eközben körüljárta k és hirdették az Isten igéjét. Így jutott el Fülöp Szamaria városába, és hirdette nekik Krisztust”. (ApCsel 8, 1. 4-5) Fülöp diákonusról van itt szó, nem az apostolról. Az ő igehirdetése talán éppen azért volt ilyen hatásos, mert a vele együtt kiválasztott István hősi példája, tudása, emberszeretete és életét is, feláldozó küldetéstudata is vele munkálkodott.„Tömegesen és egyetértően figyeltek mindarra, amit Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett”. A prédikációkat hallgatók nyilván nemcsak Fülöp ékesszólása nyomán tértek meg tömegesen, hanem vele együttmunkálkodott a Szentlélek is. Mert hiszen a legjobb szónokokat is sokan csak hallgatják, de megtérés csak ott várható, ahol készségesen fogadják Krisztus üzenetét. Ez pedig már természetfeletti ajándék, vagyis kegyelem dolga. Jó példa ennek megvilágítására egy XIX. századi történet. Bossuet-t, Párizs híres szónokát mindig szívesen hallgatták a Párizs-i Notre Dame székesegyházban. Abban az időben élt egy pici falucskában, Ars-ban plébánosként egy olyan paptestvérem, aki nagyon nehezen végezte el a teológiát. Viszont sokat imádkozott, vezekelt, böjtölt. Egyszer megkérdezte valaki Bossuet-től, mi a különbség közte és az Ars-i plébános, Vianney János között. Ritka szép választ adott a világhírű szónok: „Engem meghallgatnak az emberek, és utána elmennek a színházba; őt meghallgatják és elmennek gyónni”. A templomlátogatók is akkor szerencsések vallásosságuk terén, ha imádkoznak prédikáló papjukért, és a Szentlélektől maguknak is kiesdik az értés és javulás kegyelmét. Nekünk is nagyon jólesnék, ha a kegyelem áradna minden szentmise összeredményéből: „Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult. Nagy öröm támadt abban a városban”(7-8) Vianney János nyomában járva ezt is megérhetjük.

Húsvét 3 hete kedd

Húsvét 3 hete kedd

ApCsel 7, 51-8, 1a; Jn 6, 30-35

„Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülüek!”

István diakónust ellenfelei megpróbálták vitával legyőzni. Mivel azonban ő mindenre okos választ adott, följelentették a Krisztus-tagadó zsidó főtanács előtt. Az előző elmélkedésben már foglalkoztunk ezzel a rosszindulatú kezdeményezéssel, hogy egyöntetű elhatározással oda is cipelték Istvánt. A főtanács előtt állva bátran beszélni kezdett. Mégsem ez lepte meg a tanács tagjait, hanem arra figyeltek fel, hogy ennek a fiatalembernek az arca olyan, mint egy angyalé. Isten fénye sugárzott róla.Figyelmesen hallgatták történelmi előadását. Talán még meg is tapsolták volna szívük szerint, olyan jártasságról tett tanúbizonyságot az ószövetségi szent történelem ismerete terén, hogy meg is érdemelte volna az elismerést. Amikor azonban befejezte ősei történetét, hirtelen hangot váltott. Neki, a fogolynak, a főtanács tekintélyes idős tagjaihoz képest gyerekembernek,kérlelhetetlen számon kérő bíróként metszett a hangja „Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülüek! Ti mindenkor ellenálltatok a Szentléleknek; amint atyáitok, úgy ti is. Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálatával kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok!” (51-53) Amit mondott, színigazság volt, hiszen maga Jézus is vádolta ezekkel a vezető zsidókat. (vö. Mt 23, 37-39) a főtanács azonban nagyon felháborodott eme igazmondáson, mert a lelkiismeretük is vádolta őket, nemcsak István.„Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene” (ApCsel 7, 54) Megjelenhetett lelki szemük előtt „annak az Igaznak” arca, aki ugyanott állt évekkel korábban, mint mostani tanúságtevője. Az igazságot ugyanis nehéz lenyelni, nem marad más, mint a dühödt fogcsikorgatás és tehetetlen vicsorítás. István nem is számíthatott másra. De a tanácsnak még egy iszonyú élménnyel szembe kellett néznie: István „Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől”. (55-56) Ha István arcán a beszéde elején angyali fényt láttak ragyogni, most milyen tündöklést bámulhattak meg a tanácstagok ezen a mennyei látomástól elváltozott ifjú ábrázaton? Hiszen a mennyei angyalok is vágyva-vágynak rápillantani (1Pét 1, 12) István, pedig most látja először Jézust. Most, amikor egész lényével tanúsítja az Urat elítélő közösség elszánt csapata előtt állva, Jézushoz hasonlóan halálos ítéletre várva: Jézus nemcsak feltámadt, de valóban Atyja trónján ül és uralkodik. Ezt a fenséges élményt nem tűrik el Jézus egykori és Jézus ifjú tanúságtevőjének leendő gyilkosai. „Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk, pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörgött: Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7, 57-59) Ezt a szörnyű szenvedést nyilván megkönnyítette a tudat, hogy lelke hamarosan Ura imént látott trónja elé érkezik. Halála Jézuséhoz hasonlóan a teljes megbocsátás érdemével zárult: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” (60) Hős és szent ő: Jézus Krisztus első vértanúja. Korunk iszonyatosan torz alakjai között nekünk is így kellene élnünk és meghalnunk!

Húsvét 3 hete hétfő

Húsvét 3 hete hétfő

ApCsel 6, 8-15; Jn 6, 22-29

„István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között”

Az apostolok meghallgatták az egyszerű hívek panaszát, miszerint kevés a szeretetszolgálat terén tevékenykedő erő. Péter felszólítására kiválasztottak hét jól felkészült, erős, egészséges fiatalembert. Diakonussá szentelték őket. Mind a szent szolgálatban, mind a fizikai szegény- és étkeztetési segítésben kiváló munkát végeztek. A felkészültségük tehát testben és lélekben egyaránt fontos szempont volt a választásnál. Különösen Istvánt dicséri az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyv: „István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között”. (ApCsel 6, 8) a kegyelem, vagyis Isten természetfeletti ajándéka prédikálását, keresztelését, a szentmisénél végzett szent tevékenységét kísérte. Az erő, pedig a munkabírásra vonatkozhat a jellemzésében. Mindkettő nagyon fontos a papi szolgálatban ma is. Felfigyeltek rá nemcsak a keresztények, hanem a zsinagógához tartozó zsidók is, akik irigyen figyelték a Krisztus-hívők számának gyors gyarapodását. A Jelenések könyvében maga Jézus fogalmazza meg a különbséget az Istenben igazán hívő zsidók, és a gyűlöletet szolgálók között: „a szmirnai egyház angyalának írd meg: Így szól az első és az utolsó, aki halott volt és él. Ismerem szorongatásodat és szegénységedet, - noha gazdag vagy -, és káromolnak azok, akik zsidónak mondják magukat, holott nem azok, hanem a sátán zsinagógája” (gyülekezete).(Jel 2, 8-9) Ezek egy messze földön lakó és Jeruzsálembe zarándokló zsidó származású zsinagógai közösség tagjai voltak. Lehet, hogy nem sokat tudtak a Názáreti Jézusról, és felháborodtak azon, hogy nagyon sokan elhagyták őseik hitét miatta. A hivatalos zsidó vezetőség, mint az előbbi részekben olvashattuk, elmélkedtünk is erről, keményen harcoltak Jézus apostolai ellen, és akadhattak számosan olyanok, akik nekik hittek, nem Jézus tanítványainak. Figyelték István beszédeit, és felléptek ellene nyilvánosan. Vitatták, amit István prédikált, „nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt”. (10) Mivel nem bírták legyőzni értelmes érvekkel, elmentek a hivatalos zsidó vallási vezetőkhöz, hogy azok segítségével hallgattassák el Istvánt. Elkezdődött tehát a bírói eljárás. A feljelentést követte az adatgyűjtés, majd a bizonyítási lehetőség tisztázása. Ehhez tanúk kellettek, mert az ószövetségi törvény két vagy három tanú egybehangzó vádját fogadhatta el perdöntőnek. Ezért „férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre”. (11) Ezzel elérték, hogy felzúdult a tömeg az írástudókkal és a vénekkel együtt, és ellenszenvesen nézték István működését. „Megragadták őt, és a főtanács elé vitték. Sőt hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják azt: Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerontja majd ezt a helyet, és megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk”. (12-14) István kiváló hitét a főtanács előtt is tanúsítania kellett. –Így vagyunk ma is: szívünk forró hitét a szánknak is hirdetnie kell.

Húsvét 3. vasárnapja

Húsvét 3. vasárnapja

ApCsel 5, 27b-32. 40b-41; Jel 5, 11-14; Jn 21, 1-19

„Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!”

Az Anyaszentegyház a Szentlélektől, régtől vezetve arra indította a liturgia szervezőit, hogy 2010-ben a húsvét utáni vasárnapokon felemelő üzeneteket küldjön a világnak. Legalábbis nekünk, magyaroknak, akik több mint hatmilliónyian vallottuk magunkat a legutóbbi népszámláláson magyar katolikusnak. A mi fülünknek szent üzenet az olvasmányból a kétezer éves jó hír, hogy a zsidó főtanácsban a főpap kérdőre vonja az apostolokat: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanítástokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét”. (ApCsel 5,28) A megnyugtató válasz az apostoloktól ez volt: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki”. (29-32) A zsidó főtanács megverethette a tizenkét apostolt, de kénytelenek voltak őket végül is szabadon bocsátani. „Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek”. (41) Nem tudom, mikor és hogyan járt le Kaifás zsidó főpap mandátuma, de valószínűleg meghalt, aztán elszámolt a mindenek bírája Jézus Krisztus ítélőszéke előtt. Sosem olvastam sehol, hogy a harmadik évezredében járó Kaifásnak most mi a véleménye Jézus istenségéről. Viszont nagy örömmel olvasgatom, nem is valami nem mindig szavahihető újságban, hanem magában a Szentírásban, a Jelenések könyvében, hogy a mennyország kellős közepén tízezerszer tízezer plusz ezerszer ezer angyal zengi harsányan: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!” (Jel 5,12) És onnan felülről jól lehetett hallani, hogy „minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben, az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön örökké! A négy (mennyei) élőlény így felelt: Ámen. A vének, pedig leborultak és imádták”. (13-14) Nagyon örülök a Bárány győzelmének s boldog, vagyok, hogy a múlt vasárnap este buzgó imádságaimra válaszul pozitív választ kaptam. Nem most mondom először imaszándékaimat: Adja vissza az Úr minden magyar testvéremnek az elvesztett hitét! Adja vissza egész nemzetemnek a Magyarok Nagyasszonya ezer éves tiszteletét! Adja meg a kegyelmet, hogy magyar a magyart csak szeretni tudja. A magyarok védőangyalához: Angyaltársaival együtt segítsen harcolni a sátán ellen, aki a hazugság és gyűlölet apja. Boldog vagyok, ha valaki ajkán elhangzik imámra, imánkra válaszként: Köszönöm az imádságot!