Páriai Szent Menigna

Szent Menigna 

vértanú

A helleszpontosz Páriából származott. Ruhatisztítással és vászonfehérítéssel foglalkozott. Décius keresztényüldözése idején sok keresztényt börtönbe zártak, de Isten angyala sértetlenül kiszabadította őket. Hallva erről Menigna, készült a vértanúságra. 251-ben saját elhatározásából kereszténynek vallotta magát, és széttépette az üldözést elrendelő császári parancsot. Elfogták, erősen verték, fára függesztették vasakkal tépdesték, végül lefejezték. Szent testét éjjel temették el keresztény társai.

Először avatnak boldoggá keresztény vértanúkat muszlim országban

A tizenkilenc tibhirine-i vértanút az algériai Oránban avatják boldoggá december 8-án; Angelo Becciu bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa mutatja be a szentmisét. Thomas Georgeon trappista szerzetes, a boldoggáavatási eljárás posztulátora nyilatkozott a SIR hírügynökségnek.

November 19-én mutatták be Rómában Thomas Georgeon és François Vayne könyvét, amelynek címe: Egyszerűen keresztények. A tibhirine-i boldog mártírok élete és üzenete (Semplicemente cristiani. La vita e il messaggio dei beati martiri di Tibhirine). Ebből az alkalomból készült a SIR olasz katolikus hírügynökség interjúja a posztulátorral.

– Milyen üzenetet hagytak ránk a tibhirine-i vértanúk?

– A boldoggá avatás egyik üzenete: mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy éljük meg a másságot, vagyis fogadjuk el a másik másságát, még ha nem is osztozik a hitünkben. A másik ember túl gyakran kelt bennünk félelmet, és az ember jobban szeret olyanok között élni, akik hasonlítanak rá. De azt hiszem, a mai világban a különbözőséget ajándékba kapjuk, hogy gazdagítson minket, mert segít, hogy növekedjünk a saját identitásunkban. Nem veszünk el miatta, hanem lehetővé teszi, hogy gyökereink – emberi és vallási gyökereink – mélyére menjünk.

– Kik voltak a vértanúk? Ön tanulmányozta az életüket: bár különbözőek voltak, van egy olyan szál, amely összeköti őket?

– Szerzetesek voltak, akik az algériai társadalomban végezték szolgálatukat, az algériai egyház tagjai voltak, amely egy különleges, csupán 3 ezer főt számláló egyház egy 99 százalékban muszlim országban. Mindannyian az algériai népnek szentelték életüket. Sokan közülük biztos pontot jelentettek abban a városnegyedben, utcában, ahol éltek. Jelen voltak Algéria tragikus éveiben, hogy ébren tartsák a remény és az emberség kicsiny lángját. És azért, hogy a végsőkig tanúsítsák a barátságukat mindenekelőtt Krisztussal és a mellettük élő emberekkel. A vértanúk között van hat szerzetesnővér is, akiket kevésbé ismernek, mint a tibhirine-i vértanúkat. Lányok nevelésének szentelték az életüket Algír egyik szegénynegyedében, ki a fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozott, ki a családok gondjaival. Nagyon egyszerű emberek voltak, akik a hétköznapokban megélték a kapcsolatot azokkal, akik mások, a muszlimokkal – hogy szőjék a párbeszéd szálait, nem egy teológiai párbeszéd, hanem az élet párbeszédének szálait, és ezzel bebizonyították, hogy az együttélés lehetséges cél.

– És ezért szerették őket a muszlimok is. Hogyan készül Algéria a boldoggá avatásra?

– Az bizonyos, hogy a béke kézművesei voltak, volt bátorságuk és vágyuk is arra, hogy az algériai nép mellett maradjanak akkor, amikor a tragédia átgázolt az életükön. Az algériai Oránban történő boldoggá avatás egyedülálló esemény az Egyház történetében: vértanúkat avatnak boldoggá egy muszlim országban. Egyedülálló esemény az Egyház és Algéria számára is. Elárul valamit arról, mennyire őrzik ezeknek a boldogoknak az emlékét ma is. A lakosság 65 százaléka a ’90-es években még meg sem született, de a történetüket ismerik. Például Oránban, ahol Claverie atya tizenöt éven át volt püspök, még mindig erősen érezhető a hatása a városon, mert olyan ember volt, aki nemcsak a keresztényekkel kezdett párbeszédet, hanem mindenkivel, a kultúra, a nevelés világával, a politikusokkal, és a barátság nagyon erős szálait alakította ki. És a tibhirine-i szerzetesek emléke is él, akik csendesen voltak jelen az algériai Atlasz hegység területén. Monostorukba zarándokok százai látogatnak el, 95 százalékban muszlimok. A tanúságtételük provokáció. Mi az elszabadult individualizmus légkörében élünk, ami arra ösztönöz, hogy mindig előtérbe helyezzük magunkat, a másikkal való kapcsolatban a saját magunk elismerését keressük. Ők pedig provokálnak az ingyenességgel, mert teljesen odaadták az életüket másoknak mint egy ajándékot, és a megbocsátásuk ajándékát is odaadták.

– Hogyan lehet megbocsátani valakinek, aki a halálodat akarja?

– Christian de Chergé tanúságtétele napjainkban nagyon fontos, a 20. század spiritualitásának egyik legfontosabb írása. Ebben ő a megbocsátását kínálja annak, aki meg fogja ölni. Ezek a vértanúk úgy döntöttek, egészen a halálig osztoznak az algériai nép sorsában. Abban a döntésben, hogy maradnak, benne volt az is, hogy meg akarnak bocsátani annak, aki egy napon majd megöli őket. Gyakran úgy nevezik őket, a remény tanúi, mert az Algériát elárasztó vértenger közepén a remény kis lángjai voltak, egy jobb jövő reményének lángjai.

1996. március 26-ról 27-re virradó éjszaka terroristák egy csoportja az algériai tibhirine-i trappista monostor kilenc szerzetese közül elrabolt hetet, akiket később kivégeztek – az Emberek és istenek című film az ő történetüket dolgozza fel. Az eljáráshoz tartozik további tizenkét katolikus szerzetes ügye, akik 1994 és 1996 között estek áldozatául a terrorista erőszaknak. Köztük van Clavérie atya, az algériai egyház egyik kimagasló személyisége, Orán püspöke.

Évközi 33. hét csütörtök

Évközi 33. hét csütörtök

Megtapasztaltuk-e már a világ hiábavalósága miatti keserűséget? Ismerjük-e azt a keserves sírást, azt a reménytelen kétségbeesést, hogy semminek sincs értelme a világon, sem a mi életünknek, sem az emberiség nagy erőfeszítéseinek, sem a világmindenség csodálatos szépségének? Hogy nincs, aki megadja a történelem kulcsát, aki megmondja, hogyan válnak valóra a nagy álmok, mikor teljesülnek az ígéretek, miért az a sok igazságtalanság és szenvedés, és aki megvigasztalna, hogy életünk mégsincs menthetetlenül elrontva? Csak akinek ismerősek ezek a gondolatok és ezek az érzések, azt tudja megvigasztalni Isten azzal a végső vigasztalással, amelyet szent Fiában adott nekünk. Mert csak a kétségbeesés szakadékának széléről lehet a maga teljes valóságában látni azt a misztériumot, hogy Isten szent Fia bűneink bocsánatáért meghalt, és megigazulásunkra feltámadt, s hogy egyedül ő tud megoldást adni reménytelen helyzetünkre.

A szentmiseáldozat középpontjához érkeztünk, a Jelenések könyve Jézus megváltó halálát és feltámadását ünnepli, mely egyértelmű fényt vet az Ószövetségre, és feltárja a teremtés kezdet óta meglévő, de mindeddig elrejtett értelmét. Jézus Krisztus azáltal adja meg az Írások s rajtuk keresztül a kozmosz, a teremtés, az emberi történelem értelmét, hogy elveszi a világ bűneit, s az embert szent életközösségbe kapcsolja az Istennel. Ami ezután következik, az nem egyéb, mint ennek a misztériumnak a kibontakozása a történelem folyamán. Nem kétséges, hogy a gonosz, mely ideig-óráig még hatalmat kapott, mindent megtesz, hogy Krisztus ügyét zátonyra futtassa. De az sem kétséges, mivel fog végződni ez a gigantikus küzdelem, melynek mi is résztvevői vagyunk: Krisztus győzni fog, mert már egyszer s mindenkorra győzött.

Megölt, de örökkön élő Bárányunk, Jézus Krisztus, aki a történelemben ugyan újra meg újra elbukni látszik, de akinek feltámadása által lába alá vettetett az egész emberi történelem és a világmindenség! Könyörülj rajtunk, gyenge és esendő testvéreiden, és segíts kegyelmesen, hogy ha eddig nem is, legalább a mai napon felismerjük, ami békességünkre, örök javunkra szolgál.

Ulsteri Szent Kolumbán

SZENT KOLUMBÁN 

 apát

 543 körül született Írországban. Az egyházi és világi tudományokban is jártas volt.

Szerzetes lett Ulsterben Bangor híres kolostorában. Tizenkét társával 590 körül evangéliumot és bűnbánatot hirdetett Angliában, majd Galliába (a mai Franciaország) Bretagneba utazva térített., innen a Rajna völgyébe ment, majd Lombardiába. Mindenfelé monostorokat alapított, melyeket kemény kézzel, igen szigorú Regulával vezetett. Szókimondása miatt száműzték, Itáliában ekkor a bobbiói kolostort alapította, ennek apátjaként halt meg, 615. november 23-án.

Példája:

Mutass példát, élj bűntelenül, légy következetes.

Ferenc pápa köszönetet mondott Libanonnak a menekültek befogadásáért

Ferenc pápa az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta november 20-án, kedden délelőtt a libanoni keresztény szervezet és a libanoni hatóságok ötvenhárom képviselőjét.

A Szentatya a kihallgatás alkalmával kötetlen hangvételű beszédében üdvözölte a Maronita Alapítvány és a libanoni hatóságok képviselőit, s köszönetet mondott nekik a látogatásért. Utalt Béchara Boutros Raï pátriárka szavaira, aki kiemelte, hogy az ad limina látogatásra elkísérik a hívek is. „Ez jó ötlet, amit hivatalossá lehet tenni, így aztán kibeszélhetik püspökeiket – jegyezte meg tréfásan a pápa. – Ezáltal legalább megismerjük a közösség konkrétabb dolgait.”

A Szentatya az audiencián megjelent libanoniak nagy létszámát látva megállapította: ez a csodálatos kenyérszaporításra emlékezteti őt, mert előzetesen azt az információt kapta, hogy közel negyven fő várható a kihallgatásra. Ezzel szemben hatalmas számú közösség érkezett a Kelemen terembe. A pápa megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek a találkozóra.

Köszönetet mondott a libanoni közösségnek mindazért, amit a közel-keleti országban tesz. Két dolgot kiemelt ezek közül: a keresztények és a muszlimok – szunniták és síiták – közötti egyensúly megtartását, amely olyan erős, mint a cédrus. Emellett köszönetét fejezte ki a nagylelkűségükért, befogadó szívükért, amellyel a menekültek felé fordulnak, akik több mint egy millióan tartózkodnak Libanonban.

Szintén ezen a napon fogadta a Szentatya a maroniták antióchiai patriarkátusának főpásztorait, akik ad limina látogatásukat végzik a Vatikánban.