Évközi 33. hét vasárnap
Első
pillantásra mintha ellentmondásos lenne Jézus jövendölése: megjelöli dicsőséges
eljövetelének idejét, méghozzá a közeli jövőben (így várta Szent Pál és az első
keresztények mind), ugyanakkor azt is kijelenti, hogy „azt a napot és az órát
azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya”.
Valójában nincs itt ellentmondás, arról van szó csupán, hogy Jézus két
különböző eseménysorról beszél: egyrészt Jézus test szerinti feltámadásáról, húsvéti
megjelenéseiről és dicsőséges mennybemeneteléről, amelyeket a tanítványok mind
megértek és saját szemükkel láthattak; másrészt a végső eljövetelről, amely a
végidőkben fog megtörténni, amikor a földi történelem véget ér, s ez a föld és
ez az ég mindenestül átalakul.
A
két eljövetel között szoros összefüggés van, az első mintegy elővételezése a
másodiknak. Jézus kereszthalálában és testi feltámadásában ugyanis kicsiben
máris megvalósult a világ végi átalakulás: a régi, a bűn miatt pusztulásra
ítélt világ összeomlott, s az emberiség osztályrésze lett az új minőségű,
romolhatatlan, mennyei élet. Pünkösd már ennek az új világnak a betörése a
látszólag változatlan mindennapokba. Minden egyes emberben, amikor
megkeresztelik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, megkezdődik a holtak
feltámadása. A kereszténynek ezért úgy kell élnie, hogy tudatosítja: e bűnös
világ felett Jézus Krisztus kereszthalálával végérvényesen kimondatott az
ítélet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy számára megszűnik vagy ízét veszti
mindaz, ami a földön van. Ellenkezőleg: pontosan ez az „életforma” teszi
alkalmassá arra, hogy jelen legyen ebben a világban, és közre tudjon működni
átalakításában az ingyenes szeretet és a fáradhatatlan – mert Istenbe vetett
csalatkozhatatlan reményen alapuló – szolgálat által. Így válik a világ vége,
vagyis a teremtés művének dicsőséges beteljesedése mindennapi feladattá,
jelenvaló tapasztalattá és ünneplésre méltó eseménnyé az életünkben.
Urunk Jézus, segíts, hogy szüntelenül kiszolgáltassuk
életünket örök érvényű, isteni ítéletednek. Tedd, kérünk, hogy szívünk ne
legyen ebben a világban, s a világ se legyen a mi szívünkben, hanem úgy éljünk,
hogy a Te életed nyilvánuljon meg testünkben, hogy eltemetkezzünk Veled a
halálban a bűn számára, s feltámadjunk Veled az új, örök életre, szentté tevő,
átistenítő kegyelmed által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése