GONZALES FLORES ANAKLÉT

GONZALES FLORES ANAKLÉT

 vértanú, III. r. 

(1927. ápr. 1.)

 
Mexikóban a Calles-féle üldözés első évében, 1926-ban 147 papot végeztek ki, a következú években még többet. A pap és nem pap vértanúk száma 1926- 35 között kb. 5300 volt. A XI. Piusz pápa által 1925. dec. 11-én elrendelt Krisztus Király ünnepe a mexikói vértanúk számára eroforrást jelentett a Krisztusért vállalt vértanúságra. A vértanúk jelszava lett: „Viva Christo Rey! - Éljen Krisztus Király!” A nem pap vértanúk között van a ferences III. rendi Gonzales Anaklét. 1895-ben született. Ifjú korában már szervezte társait a katolikus hit védelmére (Gonda egyesület). Belépett a ferences III. rendbe, hogy ferences szellemben végezze a katolikus akció feladatait. Különösen fontosnak tartotta a sajtó szerepét. Heti folyóiratot alapított (La Palabra), más katolikus kiadványokban is publikálta írásait. Emiatt többször is börtönbe került. A börtönben is a katekizmust magyarázta s a rózsafüzért imádkozta társaival. Kiszabadulva töretlen buzgósággal és vidámsággal végezte apostoli munkáját. Calles emberei újra elfogták. Rá akarták venni, hogy árulja el az érsek rejtekhelyét. Hüvelykujjánál fogva felkötötték egy gerendára s kegyetlenül megostorozták. Amikor még mindig hallgatott, lábát, majd egész testét átszúrkálták torökkel és késekkel. Hóhérainak azt mondta: „Önzetlenül dolgoztam, hogy Krisztus és Egyháza ügyét védelmezzem. Ti megöltök engem, de tudjátok meg, hogy az ügy velem együtt nem hal meg. Megyek, de azzal a biztos reménnyel, hogy hazámban a vallás diadalmaskodni fog.” Erre egyik katona szuronyával átszúrta Anaklét mellét, majd sorozatlövés vetett véget életének 1827 ápr. 1-én. 33 évesen s délután 3 órakor fejezte be életét, hátrahagyva feleségét és két kisfiát. Temetése diadalmenet volt. Senki sem ejtett könnyet. Lelkes kiáltások harsogták: Viva Christo Rey! (Lehetséges, hogy a hos vértanú boldoggá avatása megtörtént.)
XI. Piusz „Quás Primas” apostoli levelébol:
„Krisztusnak királyi méltósága a fejedelmek és kormányok emberi tekintélyét megszenteli, a polgárok kötelességérzetét és engedelmességét megnemesíti.” A vértanúság Guadalajara városban történt.

Imádság:

Istenünk, Teremtőnk! Segíts rajtunk hathatós kegyelmeddel, hogy mi, akik dicsekszünk azzal, hogy Krisztus Király seregében küzdünk, vele együtt az égben egykor dicsőségesen uralkodjunk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Kőszívű emberek

Kőszívű emberek – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 15. vasárnapra

Jézus a magvetőről szóló példabeszédét maga magyarázza meg tanítványainak. A Máté-evangélium 13. fejezetéből vett hosszabb szakaszban egy súlyos figyelmeztetést idéz a Mester Izajás prófétától (Iz 6, 9-10), amikor a hitetlen nemzedékre céloz: „Szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak, és nem értenek”.

Az isteni Ige kemény, köves talajra hull azoknál, akik gőgösen megkeményítik szívüket, sőt megátalkodnak. Az Istentől elforduló elszakadó ember elvakultságát, fokozatos megmerevedését megátalkodásnak nevezi a Biblia. Megátalkodni annyi, mint lanyha vagy hazug szellemben járni; az ilyen ember keménynyakú és kőszívű. Vannak ilyenek a pogányok, az izraeliták, sőt Jézus tanítványai között is, de a mai új-pogányok, önelégült ateisták között is. Azok, akik beképzelik, hogy minden igazságot birtokolnak, akik az élő Isten helyett a maguk-teremtette bálványokat imádják: Pénz, Hatalom, Hírnév… Akik azt hiszik, hogy nincs szükségük megváltásra, akik csak ebben az életben reménykednek, akiknek istenük a has, a pillanatnyi élvezete. „Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk!” Ahogy Szent Pál írta a korinthusi híveknek, akiknek korábban a feltámadás hitét hirdette.

Ha az ember ellenszegül Isten hívásának, ha hazug, képmutató, ha szíve megosztott Isten és a bálványok között, ha az Igét nem fogadja be készséges szívvel, nem lehet teljesen Istené, Krisztusé. A hit megvilágosítja a készséges szív „szemét”, hogy meglássa, megértse Krisztus misztériumát. A Zsidóknak írt levél (3, 7-12) a 95. zsoltárt (7k) idézi: „Ha meghalljátok Isten szavát, ne keményítsétek meg szíveteket!” De már az ószövetségi próféta, Ezekiel is (36, 26k) előre megmondta: Isten Lelkének hatalma van, hogy átalakítsa az emberek kőszívét hússzívvé. A feltámadt Krisztus elküldte Szentlelkét, aki tanulékonnyá teszi az embereket Isten tanítására, az Ige befogadására. Megkaptuk az isten-gyermekség Lelkét, a Szentlelket, aki nem kőtáblára írja a törvényt, hanem szívünkbe a szeretet törvényét, amint Jeremiás próféta megjövendölte (31, 33).

„Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által” (Róm 5, 5), írja Szent Pál a római levélben. „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei. (…) Maga a Lélek tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk, ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: örökösei Istennek, Krisztusnak pedig társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8, 14-17)

(Mt 13,1-23)

Évközi 14 hét szombat

Évközi 14 hét szombat

Iz 6, 1-8; Mt 10, 24-33

„Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”

Minden próféta arra volt kiválasztva, hogy a világtörténelem számára közvetítse Isten üzeneteit. Nevük eredetileg „róéh” látó volt, mert Isten rendszerint látomásokban mutatta meg nekik, amit titkaiból meg akart velük ismertetni. Izajás próféta Istennel való közvetlen találkozását és prófétai meghívását könyvének hatodik fejezetében írja le. Isten nem úgy jelenik meg előtte, mint az ószövetségi választott nép Istene, hanem az egész föld a világmindenség Ura:„Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhája szegélye betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette: hat-hat szárnya volt mindegyiknek. Kettővel befedték arcukat, kettővel befedték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”(Iz 6, 1. 3) A „láttam az Urat” kifejezés nem azt jelenti, hogy Istent lényege szerint, színről-színre szemlélhette. Erre a földön élő ember képtelen. Az Ószövetség legnagyobbjainak sem adatott meg ez a kitüntetés. Amit a szeme érzékelhetett, az a mennyei templom volt, Isten köntöse, és „az Úr dicsősége”, vagyis a lényéből kiáradó fényesség. Az Ószövetségben sokszor olvashatunk erről. A szent sátornak, majd a templomnak belső egyharmadát hívták a Szentek Szentjének. Ennek ablaka nem volt, a szentélytől nem átlátszó függöny választotta el. Nem kapott természetes fényt, hanem a frigyláda fedeléről sugárzó mennyei ragyogás töltötte be. Ezt hívták az Úr dicsőségének. (3) Habakukk próféta ugyanezt tapasztalja a természetben.: „Jön az Isten Témán felől, és a Szent a Párán hegye felől, dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével telve van a föld” (Hab 3,3) Saul Damaszkusz előtt áll déli napfényben, Krisztus fényessége messze túlragyogja a napfényt, és Saul megvakul tőle, míg hosszan nézi Jézust. (ApCsel 9, 3-8) Izajás a szeráfokat nézi, hallgatja, amint szolgálatuk során hatalmas szóval dicsőítik az Urat: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!”(3)Megremegett a föld ettől a hódolattól, és tömjénfüsttel lett tele a mennyei templom.(4)Izajás megrémült.Az Ószövetségben az angyalok megjelenése is azonnali halál érzetét keltette. Itt, pedig sokkal több történt: „Ekkor így szóltam: Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! Erre odarepült hozzám az egyikszeráf, kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról.Hozzáérintette a számhoz, és így szólt:Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert” (5-7) „Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: Kit küldjek el? Ki megy el nekünk? Ekkor azt mondtam: Íme, itt vagyok, engem küldj!”(8) Rendszeresen részt veszünk a kegyelemosztó szentmiséken nekünk is szól az Úr: Kit küldjek el? Felelje mindenki: engem küldj!

BOLDOG MANGIN LEÓ-IGNÁC

BOLDOG MANGIN LEÓ-IGNÁC és TÁRSAI 

vértanúk
*Verny, 1857. július 30. +Csu-kia-ho, 1900. július 20.

A kínai keresztényüldözések a 18--19. században is kifejezetten vallásellenes jellegűek voltak. A vértanúkat félreérthetetlen hittagadásra szólították fel életük megmentése érdekében. Azzal, hogy hűek maradtak keresztény hitükhöz, az életüket kockáztatták. A kínai keresztényeket többnyire száműzetésre ítélték a Falon túlra, az európai hithirdetőket viszont, akik nem csupán csatlakoztak az államilag tiltott valláshoz, hanem az állami tilalom ellenére az országban tartózkodtak és terjesztették ezt a vallást, főként halálbüntetésre, amelynek végrehajtása a pekingi császár megerősítésétől függött. Az 1870. évi ún. ,,tiencsini vérfürdő'' alkalmával, amelynek többek között egy francia és egy kínai lazarista és tíz irgalmas nővér is áldozatul esett, előtérbe került egy olyan elem, amely előzően is megvolt ugyan, csak mindig a háttérben: az idegenek és európaiak gyűlölete. Ez a gyűlölet indította a császárt arra, hogy az 1899-ben kitört úgynevezett bokszerlázadást eszközül használja fel.

Az utóbbi évtizedekben kínai történészek kínai forrásanyagra támaszkodva kimutatták, hogy a bokszerlázadás eredetileg vallási mozgalom volt, és voltaképpen csak mellékesen terelődött politikai mederbe. Hogy kezdettől fogva keresztényellenes volt, mindenekelőtt abból a körülményből adódott, hogy -- kiváltképpen a 19. század folyamán -- a három vallás: a konfucianizmus, a buddhizmus és a taoizmus összefonódott együttélése alakult ki. Korábban a konfuciánus nagybirtokos és művelt réteg volt az üldözések hajtóereje, most pedig mindhárom hívei együtt. Szó szerint ez olvasható egy 1900-beli gyalázkodó iratban: ,,Védjétek meg országunkat, űzzétek ki az idegeneket, és öljétek meg a keresztényeket! Az eretnek tant (kereszténységet) sem az istenek, sem a buddhák nem veszik figyelembe.'' A kormányzat 1900. június 21-i nyilatkozatában, amelyben összekeverednek a politikai és a vallási ügyek, az áll, hogy a keresztények megvetik az isteneket, ezért a derék bokszerek lerombolják templomaikat, a keresztényeket pedig megölik. Erre a nehéz, viharos időre esik az 1955-ben boldoggá avatott délkelet-cselyi (ma Hope tartomány Peking fővárossal) mártírok vértanúsága, akiknek a vezéralakja Mangin Ignác lotharingiai jezsuita volt. Csely tartományt kiemelkedő jelentősége miatt (fővárosa egyben az ország fővárosa is volt) már 1854-ben három apostoli helynökségre osztották. Az északi és nyugati rész a lazarista hithirdetőké maradt, Délkelet-Cselyben a francia jezsuiták misszionáltak.

Ignace Mangin 1857. július 30-án született a Metz melletti Vernyben, egy francia tábornok fiaként. Humán tanulmányai után belépett a jezsuita rendbe. Feltehetően már nagyon korán kérte, hogy küldjék ki a kínai misszióba. Filozófiai-teológiai tanulmányainak befejezése után pappá szentelték, és beosztották a délkelet-cselyi misszióba. Ez a misszió, amelyet már a 17. századtól kezdve a jezsuiták vezettek, a kezdeti nehézségek legyőzése után szép sikereket ért el. 1900-ban az apostoli helynökség területén 50.000 katolikus élt. Közöttük bontakoztatta ki gyümölcsöző apostolkodását Mangin atya is. A csu-kia- hói nagy közösség elöljárójává rendelték, majd segítségül hívták a fenyegetett missziós központba, amely Csang-kia-csuangban, Sien-shien közelében volt található. Kínai katonák segítségével meg tudta menteni a pusztulástól az iskolát, a nyomdát, a kínai nővérek kolostorát és a szemináriumot. Mangin atya ezekről az eseményekről és az előzményekről részletes tudósítást írt a francia jezsuiták folyóiratának, az Études- nek. Tudósításában világosan elmondja, hogy a bokszerek azt hozták fel ürügyül: a meggyengült mandzsu dinasztiát támogatják, de ismételten kifejezi azt a kételyét, hogy a kínai tartománykormányzatok hivatalos szervei meg tudnák-e védeni a hithirdetőket a felkelőkkel szemben. Valójában, s ezt a misszionárius még nem tudhatta, a felkelők alapvetően megváltoztatták politikai nézeteiket. Santung tartományból indultak, de akkoriban a mandzsu dinasztia megbuktatását is a zászlójukra írták. Az energikus és tetterős kormányzónak, Jüansikainak azonban, aki a továbbiakban még jelentős szerepet játszott a kínai történelemben, sikerült a santungi felkelőket már 1899 végén ártalmatlanná tennie és a tartomány határain túlra űznie. Így jutottak el Cselybe, és itt változott meg politikai programjuk. A mandzsuk megbuktatásából a mandzsuk védelme lett. Az európaiak elűzése és a keresztények megölése maradt a fő célkitűzés a továbbiakban. Ennek az új helyzetnek estek áldozatul a csu-kia-hói vértanúk.

Úgy látszik, hogy a bokszerek szándékai a helyi hatóságok számára sem voltak teljesen világosak. Úgy léptek fel ellenük, mint rablóbandák és tolvajok ellen, és felszólították a hithirdetőket: tegyenek meg mindent, hogy keresztényeik segítségével megvédhessék magukat. Ez a felszólítás eljutott a missziós központot védelmező Mangin atyához is. Keresztényeivel földhányásokat emeltetett, gondoskodott a férfiak katonai kiképzéséről, és elegendő élelmiszer összegyűjtéséről a mind nagyobbá váló közösség számára. A bokszereknek a szomszédos közösségekben elkövetett fosztogatása miatt sok keresztény menekült Csu- kia-hóba, s így a katolikus közösség létszáma 300-ról 3.000-re emelkedett a sáncokon belül. Mangin atya meghívta az ,,erődítménybe'' egy francia rendtársát, Denn atyát is, aki már 1872 óta Kínában működött.

Mangin atya minden emberi fáradozás ellenére világosan látta elkövetkező sorsát. 1900. június 10-én egyik utolsó levelében a misszió helyzetének áttekintése után befejezésül ezt írta az Études szerkesztőjének: ,,Ez minden, kedves Atya, amit jelenlegi helyzetünkről mondhatok Önnek, hogy kívánsága szerint új hírekkel szolgáljak. Amint látja, a helyzet nem rózsás, és emberileg tekintve bőven van félnivalónk. Minden reménytelenség ellenére remélünk az isteni Szív mérhetetlen irgalmában. Folytassa imáit értünk és keresztényeinkért!'' 1900. július 28-án fivérének írt levele még többet mond: ,,Életemet áldozatul adom a lelkek üdvéért és egész családunk jólétéért. Ha majd értesülsz a halálomról, imádkozz értem, és köszönd meg Istennek, amiért arra méltatott, hogy kiválasztott a családunkból erre az áldozatra.''

Közben a bokszerek mind közelebb értek, és július 14-én megkezdődtek a támadások; ezeket a keresztények elhárították. Egy napon azután váratlan dolog történt: a kínai császári hadsereg 2.000 jól felfegyverzett katonája Pekingbe vonultában csatlakozott a felkelőkhöz. Bár a keresztények a felkelők és a katonák néhány támadását még kivédték, július 20-án reggel feladtak minden további ellenállást. Aki az előző éjszakán nem menekült el, vagy a védekezés során nem esett el, a templomba húzódott, ahol kereken 1.300 keresztény -- többségben nő és gyermek -- gyűlt össze Mangin és Denn atya köré. Amikor a bokszerek és a katonák betörtek a templomba, mindenkinek felkínálták a szabadságot, ha egy meghatározott ajtón át elhagyja a templomot, s ezzel a tettével mintegy megvallja a keresztény hittől való elszakadását. A papok vezetésével a keresztények elimádkozták a hitvallást és a bánatimát. A felkelők felgyújtották a templomot, s az égő tető nemsokára rázuhant az összegyűlt keresztényekre. Nem volt többé menekülés. Aki nem a bokszerek golyói által vesztette el az életét, az a lángokban halt meg.

A vértanúk között a két hithirdetőn és a bátor Csu-U-chen Márián kívül, akit gyermekével együtt elsőnek öltek meg, amikor meg akarta védeni a misszionáriusokat, boldoggá avattak még két férfit is, akik ugyan nem voltak az összegyűlt közösséggel, hanem a harc során ejtették foglyul, majd este lefejezték őket.

Az 1955. április 17-én boldoggá avatott ötvenhat vértanú csak egy kis csoport a 3.000 áldozatból, akiket a bokszerfelkelés követelt a tartományban. Mivel Mangin atya nemcsak az egyik legjelentősebb missziós állomás elöljárója volt, hanem egy nagy kiterjedésű kerületé is, joggal áll e vértanúk élén. 

Szent Benedek apát Regulájából

Szent Benedek apát Regulájából

Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek!

Először is: bármi jóba kezdesz, igen állhatatosan imádsággal kérjed, hogy ő vigye azt végbe, hogy ő, aki bennünket már fiai sorába méltóztatott számítani, ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt. Úgy kell őt a bennünk levő adományaival mindenkor szolgálnunk, hogy mint haragvó atya örökségéből ki ne tagadjon minket, fiait, de úgy se, mint félelmetes úr, bűneinktől felingerelve, gonosz szolgák gyanánt át ne adja az örök büntetésre azokat, akik nem akarták őt követni a dicsőségbe. Keljünk föl tehát végre valahára a Szentírás serkentő szavára: Itt az óra, hogy felébredjünk az álomból (Róm 13,11). Nyissuk meg szemünket a megistenítő fénynek, és megdöbbent füllel halljuk, mire int bennünket a mindennap felénk kiáltó isteni szózat: Ma, ha az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket! (Zsolt 94, 8). És ismét: Akinek füle van a hallásra, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! (Jel 2, 7). És mit mond? Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám! Az Úr félelmére tanítalak titeket (Zsolt 33, 12). Siessetek, míg tiétek az élet világossága, hogy a halál sötétsége meg ne lepjen benneteket! (Jn 12, 35). Ezeket kiáltja oda az Úr a népsokaságnak, amikor keresi munkását, majd így folytatja: Ki az az ember, aki életet óhajt, és jó napokat kíván látni? (Zsolt 33, 13). Ha ennek hallatára azt feleled: „Én”, akkor Isten ezt mondja neked: Ha igazi és örök életet akarsz, tiltsd el nyelvedet a gonosztól, és ajkad ne szóljon csalárdságot, fordulj el a rossztól, és tedd a jót! Keresd a békét, és járj utána! (Zsolt 33, 14-15). Ha ezt megteszitek, szemem rajtatok lesz, és fülem meghallja könyörgéseteket. És még mielőtt segítségül hívnátok, azt mondom nektek: Íme, itt vagyok (Iz 52, 6) Mi lehetne édesebb számunkra, szeretett testvéreim, az Úrnak e minket hívó szavánál? Íme, így mutatja meg jóságosan az Úr az élet útját. Övezzük fel tehát derekunkat hittel és a jó cselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az ő útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket (1 Tessz 2, 13). Ám ha országának sátorában akarunk lakni, hacsak jó cselekedetekkel nem igyekszünk, soha oda el nem jutunk. Amint van keserűségből fakadó rossz buzgóság, amely elszakít Istentől, és a pokolra vezet, úgy van jó buzgóság is, amely a vétkektől választ el, és Istenhez és az örök életre vezet. Ezt a buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz: Egymást a tiszteletadásban előzzék meg (Róm 12, 10) Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el. Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az. Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék. Istent szeretve féljék. Apátjukat őszinte és alázatos szeretettel szeressék. Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek, aki bennünket, mindnyájunkat az örök életre vezessen.

Szent Benedek apát Európa fővédőszentje

Szent Benedek apát Európa fővédőszentje

Péld 2,1-9; Mt 19,27-29

„így minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed” (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz)

Az Anyaszentegyház a mai napon Nursiai Szent Benedeket ünnepli. Ünnepeljük mint a nyugati szerzetesi életforma atyját, úgy is, mint Európa fővédőszentjét, végül mi magyarok mint népünk történelmének bástyáját, egyik legnagyobb jótevőjét. Benedek Umbriában, Nursiában született 480-ban. A hatalmas Római Birodalom ebben az időszakban már megroppant. Területe még megvolt, híre-neve ismert volt Európában, Ázsiában és Afrikában, hiszen ezen a három földrészen értékes tartományai voltak. A mostani jogtudomány alapjait ők rakták le, ebből fejlődött a modern kor, jogtudománya. Az állam fogalma is egy római császár, Diocletianus felfedezése. A birodalmat jól felszerelt katonaság védte. Kultúrája magas szintű volt, az is él a történelemben. A görög-római nyelv önmagában is bámulatra méltó alkotás, irodalma versben és prózában nehezen múlható felül. A nyugat-európai nyelvek nagy része latin származéknyelv. 312-ig kettőszázötven éven át véresen üldözte a Birodalom a keresztény vallást. Az új császár, Nagy Konstantin 313-ban viszont teljes vallásszabadságot adott a keresztényeknek (Milánói edictum). A pogány vallás, főleg annak erkölcstana oda vezetett, hogy a hatalmas birodalom a tudományos képzésen túl már nem tudott élet-eszményt adni Benedeknek. Ezért elhagyta az állami pályát és keresztény férfiközösséget alapított. Kemény fegyelem, napi sokszori és hosszú közös ima, sok fizikai munka. Iskolába jártak, hit és erkölcstant tanultak, tanítottak rendtársaknak és a világi híveket.(Kolostori iskola). Ápolták a civil kultúrát, olvasták és másolva mentették át a gazdag görög-római irodalmat. Jelmondatuk: „Ora et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!”)Mozgalmuk ezért él ma is,ezért írta Berzsenyi Dániel nekünk is figyelmeztetésnek: „Így minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledűl s rabigába görbed” Berzsenyi Dániel (1776-1836) rádöbbent: figyelmeztetnek az ő alapelvei és a tiszta erkölcs, vagyis az a törekvés, hogy a tetteink mindig megfeleljenek Isten parancsainak, ami az ország fennmaradásának egyetlen biztosítéka.

DAMASZKUSZI BOLDOG VÉRTANÚK

DAMASZKUSZI BOLDOG VÉRTANÚK

+1860. július 9/10.

Damaszkusz kapui előtt ment végbe Isten országának egyik legnagyobb diadala: a népek apostolának, Pálnak megtérése. Ám éppen ez alkalommal hangzott el újból eme ország elterjesztésének az alaptörvénye: ,,... eszközömül választottam, hogy megismertesse nevemet a pogány népekkel, a királyokkal... Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie'' (ApCsel 9,15 sk). Nemcsak Pálnak, hanem e város keresztényeinek is újból beigazolódott e szavak érvényessége.

1860. július 9-től 12-ig sokat kellett szenvednie a damaszkuszi keresztény közösségnek. A drúzok titokzatos és fanatikus szektája Libanonban és Szíriában gyűlöletét és irigységét a jobb helyzetben lévő keresztények ellen fordította. Gyermekek civakodása váltotta ki Libanonban 1860 májusában az első puskaropogásokat. Gyilkolva és gyújtogatva rohantak a drúzok a keresztényekre. Damaszkuszban is, ahol a drúzok közvetlenül a keresztények mellett laktak, csakhamar kitört a viszálykodás.

A keresztényeket nagyon tisztelték ebben a túlnyomóan mohamedán városban. Különösen a katolikus szerzeteseket: a ferenceseket, jezsuitákat, lazaristákat és a vincés nővéreket nagyra becsülték az iskolában és a betegápolásban tanúsított önzetlen tevékenységük miatt. A török helytartónak, Ahmed pasának és Abdallah muftinak viszont kapóra jött a drúzok dühe. Amióta a franciák az 1856. évi párizsi szerződésben arra kényszerítették őket, hogy ne folytassák a keresztények különleges megadóztatását, csak az alkalomra vártak, hogy ezen a környéken kiirtsák a keresztény hitet. Szerencsére volt a városban még egy erős férfi, aki kedvezőbb érzülettel viseltetett a keresztények iránt: Abd el-Kader (1807--1883) emír. Algírban kitért a franciák elől, és számos hívével együtt itt telepedett le. Mentes volt a bosszúvágytól, s nagyra becsülte a keresztényeket. Június 30-án képes volt meg is hiúsítani a kereszténynegyed elleni támadási kísérletet.

A fanatikusok azonban nem nyugodtak. Azzal az ígérettel izgatták fel a csőcseléket, hogy nekik jut a gazdag keresztények vagyona. 1860. július 10-én a vérszomjas és pénzsóvár tömeg török katonákkal megerősítve és az ő vezetésükkel benyomult a kereszténynegyedbe. Borzalmas gyújtogatás és öldöklés kezdődött. 2.400 házat kifosztottak és hamuvá égettek, 6.000 védtelen és fegyvertelen keresztényt megöltek, köztük a különféle keresztény rítusok harminc papját és három püspökét. Ha a nemes és derék Abd el-Kader kis csapatával nem vett volna oltalmába néhány ezer keresztényt (jezsuitákat, lazaristákat és nővéreket is) bizonyára egy túlélő sem maradt volna.

A ferencesek nem keresték Abd el-Kader oltalmát. Teljes biztonságban érezték magukat szegény kolostoruk falai között. 1233 óta éltek ferencesek a városban, s békét és megértést hirdettek mindenkinek, s minden rászoruló segítséget kapott tőlük. A kolostor létszámát tekintve is kicsi volt: hat pap és két fráter élt benne, egy kivételével mind spanyolok:

Ruiz Emmánuel (*1806) évekig működött a Szentföldön, majd a damaszkuszi kolostor gvárdiánja és plébánosa lett.

Volta Carmelus (*1803) nyelvtudása miatt került ide, hogy fiatal testvéreit arabul tanítsa.

Kolland Engelbert (*1827) tiroli származású, az összes európai nyelvet beszélte. Káplánként működött Emmánuel atya mellett. Vidámsága és fáradhatatlan jósága miatt a nép Abuna Melak-nak, ,,angyali atyának'' hívta.

Ascanius Nikánor (*1814) húszévi spanyolországi működés után került Damaszkuszba.

Két fiatal páter, Alberga Miklós (*1830) és Soler Péter (*1827) az arab nyelv tanulása céljából tartózkodott a kolostorban.

A hat pap mellett két laikus testvér, Pinazo Ferenc (*1802) és Fernandez János gondoskodott a templom és a kolostor napi szükségleteiről.

Éppen a kolostorban tartózkodott három vér szerinti testvér: Massabki Ferenc, Mooti és Ráfael, akik szoros kapcsolatban álltak az atyákkal. Az ország maronita[11] katolikusai közé tartoztak. A hetvenéves, tehetős Ferenc vendégbarátsága és erényessége miatt egész Damaszkuszban nagy tekintélynek örvendett. Mooti kereskedését és iparát elhagyva a jótékonykodásnak és az imádságnak szentelte magát. Arab nyelvet is tanított a kolostori iskolában. Ráfael szigorú aszkézisben élt, és mindennap betért imádságra a kolostor templomába. Amikor hírét vették, hogy támadás fenyegeti a ferenceseket, a kolostorba siettek, hogy az atyák mellett legyenek.

Úgy tűnt, hogy a kolostor falai ellenállnak a rohamnak. Éjfél felé azonban hirtelen vad lárma töltötte be a folyosókat. A kolostor egykori szolgája elárulta a törököknek a rejtett bejáratot. A gvárdián azonnal a templomba sietett, kinyitotta a tabernákulumot. Alig hogy megáldoztatta a rendtársait és a három Massabki testvért, a támadók máris benyomultak a templomba.

Vezetőjük bekiáltott a félhomályos térségbe: ,,Hol van Massabki Ferenc?'' Előlépett és megkérdezte: ,,Mit akartok tőlem? Itt vagyok!'' A beszélő kétszínűsködött: ,,Abdallah küldött minket, hogy megmentsünk, ha felesküszöl Mohamed prófétára.'' Az ősz ember így válaszolt: ,,Abdallah pontosan tudja, hogy nem tagadom meg keresztény hitemet. Megvan azonban az oka, hogy miért éppen engem kerestet. Tartozik ugyanis még nekem 8.000 forinttal. Megtarthatja, a lelkemet azonban nem kapja meg.'' Ezután a többiekhez fordult: ,,Testvéreim, álljatok szilárdan a hitben! Aki a végsőkig kitart, elnyeri a dicsőség koronáját.'' És máris a térdére bukott; borzalmas kardcsapások hasították szét a fejét. Két testvére is ugyanígy járt.

A gvárdián térdre borult a főoltár előtt. Kezében azt a kis arab evangéliumos könyvet tartotta, amelyet mindig magával vitt, hogy a népnek olvasson belőle. Arra a felszólításra, hogy fogadja el a mohamedán hitet, kijelentette: ,,Keresztények vagyunk. Készek vagyunk arra, hogy meghaljunk a hitünkért.'' Őt és a többieket is szörnyűséges módon ölték meg.

A vérontás után lassan kijózanodott a csőcselék, és az őrjöngés aggódó rémületté változott. Egy francia expedíciós hadtest vonult be Damaszkuszba. Mintegy 100 katonát statáriális eljárás alapján agyonlőttek, 200 banditát felakasztottak, 2.000 továbbit bevonultattak a hadseregbe.[12]

1885-ben kezdődött meg a nyolc ferences boldoggá avatási pere. Amikor 1926-ban a per a befejezéséhez közeledett, Damaszkusz maronita érseke más keleti püspökök nevében is azt kérte XI. Pius pápától, hogy avassa boldoggá a három Massabki testvért is. 1926. október 10-én azután együttesen avatták boldoggá a tizenegy vértanút. [11] A minoriták szír nyelvű keresztények Kisázsiában és

Egyiptomban. [12] Chanel Szent Péter (lásd: A szentek élete, 177. oldal) esetében az Egyház az ilyen jellegű megtorlást megakadályozta.

„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük”

„A szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük”

A világtörténelem legfontosabb eseménye Jézus születése volt: „Amikor ott (Betlehemben a barlangistállóban voltak), eljött az ideje (Máriának), hogy szüljön, és megszülte elsőszülött Fiát. Pólyába takarta őt és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,6) Isten a világot gyönyörűnek teremtette. Nem is tehetett mást, hisz Ő maga végtelen szép, tökéletes, ugyanilyen Fia is, a Második Isteni Személy, akinek az embersége lett a teremtendő világ anyagi és szellemi formájának ősmintája. Jézusjövendő emberteste az anyagvilág, emberlelke pedig a szellemvilág (angyalok és emberlelkek) örök mintája lett. Amikor Isten Ádámot és Évát megalkotta, testük és lelkük gyönyörű volt, nem volt szükségük anyagból készült ruhára: szépségük lett ragyogó köntösük. A sátáni kísértésre hallgatva elvesztették ugyan ezt a csodálatos fényruhát, de nem örökre. Az Úr azonnal megígérte nekik a bűnbocsánatot: a becsapott asszony megszüli majd Isten Fiát emberalakban, és Ő visszaállítja a boldog világot, amelyik Istennek szentelve újra szép lesz. Ez az isteni ígéret valósult meg azon az éjszakán Betlehemben. Azért kellett a városvégi barlangistállóba menni Szűz Máriának és Szent Józsefnek, mert Isten Fiát nem fogadta be senki a házába. Engesztelő lélekkel járták régen jámbor asszonyok a hívek házait, hogy a szállást kereső Szentcsaládnak pótlólag minden magyar házat felajánljanak. A szöveg viszont csak arról tudósít, hogy a szálláson, ma így mondjuk: a szállodában, már telt ház volt. A világ Ura nem fogadott el egyetlen családtól sem külön gondot, amivel együtt jár a vendéglátás, különösen egy várható gyermekszülés gondjai. Jézus nem kérni-elfogadni, hanem adni, mindent adni, boldogságunkat visszaadni érkezett közénk. „Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és (Mária) megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta őt és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson” (2,6) Az első órák boldogsága csak a kegyelemmel teljes Édesanyáé volt, és azé az „igaz emberé”, akit Isten kiválasztott öröktől fogva, hogy a szent családnak feje legyen, kenyérkeresője és menedéke minden gonosz nyelv ellen. (Mt 1,18-24) Csodálatos a Gondviselés működése. Nem fut senki a közeli házakba az örömhírrel: Megszületett a világ Megváltója! Gyerünk, gyerünk, köszöntsük Őt! „Azon a vidéken pásztorok tanyáztak és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Isten fényessége körülragyogta őket. Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal azt mondta nekik: Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: Találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve” (8-12) Egy kis csoporthoz küld követet az Ég. Angyalt látnak, sok ezer éves várakozás beteljesülését hallják meg elsőként. Mikeás próféta hatszáz éves jövendölése zeng a pusztai éjszakában: „De te; Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő Uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza” (Mik 5,1) Elámul a szegény pásztorcsoport szeme-szája. Beteljesült az ősi ígéret? És ennek váratlanul mi vagyunk első tanúi? Nem valami édes álom ez? Ebben a pillanatban felragyog az angyalok hatalmas csapata: úgy érzik, az egész mennyország ott sorakozik kimondhatatlan boldogságban és énekelnek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”(14) Kétezer éve, hogy Betlehemben megszületett a világ Megváltója. Testvérünk lett az Isten Fia. Meghalt értünk, hogy szabad utunk nyíljék a mennyországba. Mit tapasztalunk idelent? A karácsonyi születéstörténet sokak számára szép idill. Jézus szerénysége nem feltétlenül vonzó. Az emberiség nagy része nyomorog.

Évközi 14 hét csütörtök

Évközi 14 hét csütörtök

Oz 11, 1-4. 8c-9; Mt 10, 7-15

„Amikor még gyermek volt Izrael, akkor szerettem meg őt”

A próféta Istent idézi. Az első mondat a mai írás részletében szörnyű valóság, amit az Úr már korábban is kilátásba helyezett, de most kíméletlen valóságként jelenik már meg: „Hajnalig örökre elpusztul Izrael királya!” (Oz 11,1) Vele kapcsolatban nincs több megjegyzése az Úrnak. Kétszáz évig várt Izrael Istene, hogy megjavulnak az ország királyai, de minden új király trónra léptekor ezt kellett papírra vetnie a krónikásnak: ennyi éves volt az új király, amikor uralkodni kezdett, ennyi évig uralkodott, és éppen olyan gonosz volt, mint elődei. A néppel való kapcsolatára azonban ellágyult szívvel emlékezik az Úr: „Amikor még gyermekvolt Izrael, akkor szerettem meg őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat”(1) Egészen pontosan már Izsák feleségének a méhében megtörtént ez a választás a két kis ikerfiú között. „Az Úr meg is hallgatta, és megadta Rebekkának, hogy foganjon. A magzatok azonban viaskodtak méhében, mire ő azt mondta: Ha így kellett járnom, mi szükség volt fogannom. Elment tehát, hogy megkérdezze az Urat. Az Úr azt felelte: Két nemzet van méhedben, és két nép válik el öledből: az egyik nép a másik fölé kerekedik, és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak”(Ter 25, 21-23) Hiába törekedett azonban a választott elsőnek megszületni, hasztalan kötöttek a kis csuklójára szalagot, a másik lett az elsőszülött. Istenkésőbb, az utolsó kisprófétának, Malakiásnak mondta el magyarázatát: „Nemde Ézsau testvére volt Jákobnak? – mondja az Úr -, és én mégis Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” (Mal 1, 2-3) Ennek a kisebbiknek, Jákobnak adta az Úr az elsőszülöttségi áldást, az ő leszármazottai a választott nép, az izraeliták. Jákobnak később tizenkét fia született. Ő ezek közül a tizenegyediket, Józsefet szerette legjobban, és az ő két fiát nem unokáinak, hanem fiainak fogadta el. Az ő törzseik voltak Izrael országának vezetői: Efraim és Manassze. Ők Egyiptomban születtek. Később oda költözött maga Jákob is egész családjával. Ezért említi most az Úr: „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat”(Oz11,1) Eme néhány soros visszaemlékezés hatszáz éves történelmet takar. Szomorúan folytatja az Úr a szeretet emlékeit: „De mennél jobban hívtam őket, annál inkább távoztak tőlem, a baáloknak áldoztak, s a bálványoknak mutattak be áldozatokat. Pedig én szinte dajkája voltam Efraimnak: karjaimon hordoztam őket, s ők mégsem ismerték el, hogy én vagyok az orvosuk. Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket, olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; és lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki” (2-4) Isten szeretete így zárja gondolatait: „Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt. Nem cselekszem haragom heve szerint, nem rontom meg Efraimot ismét, mert én Isten vagyok, nem ember, szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni”(8c-9)Örömmel alkalmazom bűneiből, hűtlenségeiből ébredő nemzetünkre az Úr e szavait.

GIULIANI SZENT VERONIKA

GIULIANI SZENT VERONIKA 

kapucinus apáca

*Mercatello, 1660. december 27. +Cittŕ di Castello, 1727. július 9.

Veronika életét a misztika, közelebbről a szenvedés misztikája határozza meg. Orsola Giulianit már gyermekként (tehetős szülők hetedik gyermeke volt) figyelemre méltó nyugtalanság űzte, különös tűz égett benne. Míg más gyermekek játszottak, ő bizalmas kapcsolatban állt az isteni Gyermekkel és a Szűzanyával. Tizenhét évesen -- miután egész sor nemesi kérőt elutasított -- apja akarata ellenére Cittŕ di Castellóban belépett a kapucinus apácák kolostorába. Veronika néven 1678. november 1-én tett fogadalmat.

Napról napra világosabban megmutatkozott, hogy ebben a szerzetesnőben megújul az Úr szenvedése, hasonlóan Assisi Szent Ferenchez (lásd: A szentek élete, 566. o.), aki mintegy ötszáz évvel korábban láthatóan viselte testén az Úr sebhelyeit. Mint Ferencben, Veronikában is megmutatkozott már szerzetesélete előtt, hogy egyre fokozódó mértékben kötődik a keresztre feszített Úrhoz. Haldokló anyja a hatéves gyermeknek különösképpen ajánlotta az Úr szent oldalsebének tiszteletét. Egy napon megjelent neki az Úr, egész testét sebek borították, amint a próféta látta őt: ,,Nem volt sem szép, sem ékes (hiszen láttuk), a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia...'' (Iz 53, 2-3 sk). A Megfeszített először csak a leánykát, majd az apácát egyre jobban belevonta szenvedésébe. A szenvedés kelyhének látomásában előkészülhetett az eljövendőkre. A Megfeszített saját szenvedésében részesítette: Veronika fején láthatóvá vált a töviskorona nyoma; harminchat évesen megkapta az oldalsebet, három-négy hónappal később az Úr többi sebhelyét is. Minden erejével védekezett a sebhelyek látható volta ellen. Több mint harminc évig volt stigmatizált.

Veronika, aki a szenvedés eszközeit fizikailag érzékelte, megértette az Úr tervét. Az Úr általa akarta a világot ismét szenvedésére emlékeztetni. Arra ösztönözte, hogy engeszteljen vele együtt. Nem csupán szeretetének erejéből; ez elégtelen lett volna. Szenvedése olyannyira hatékonnyá lett benne, hogy az emberek is megláthatták. Nem ,,plátói'', elvont szenvedés volt ez. Rendi regulájának szigorúsága megviselte gyenge egészségét. Szenvedett amiatt, hogy belső életét meg kell mutatnia kifelé, mivel jezsuita gyóntatóatyja megparancsolta neki, hogy vezessen naplót, és mindent jegyezzen fel, amit Isten a lelkében művel. A naplót később tíz kötetben adták ki. A benne található rendkívüli dolgokat sok szemtanú megerősítette. Olyan ,,férfias'' nyíltsággal írta a naplót, hogy IX. Pius pápa, miután elolvasta, így kiáltott fel: ,,Ez nem egy szent nő, ez egy nagy szent férfi!''

Életének rendkívülisége természetesen gyanút és bizalmatlanságot keltett: valódi-e mindez vagy csupán színlelt, vagy beteges jelenség, netán az ördög kísértése? Legnagyobb ellenfele saját apátnője volt. Az ördög űzte a játékát a szenttel egészen a testi bántalmazásig. (Hasonló jelenségek mutatkoztak -- több mint száz évvel később -- az arsi plébános, Vianney Szent János életében; lásd: A szentek élete, 403. o.). Megkísérelték, hogy gyökeres ,,gyógymóddal'' fogjanak ki a misztikus nőn: öt évig kenyéren és vízen böjtöltették. Orvosai szüntelen fejfájását (töviskorona) az akkori gyakorlat szerint izzó vassal akarták gyógyítani. Sebhelyeit egyházi jóváhagyással megalázó és fájdalmas vizsgálatoknak vetették alá. Az esetleges hitbeli tévedések elterjedésének meggátlására a legfőbb egyházi hatóság, a római Szent Officium a püspökre bízta Veronika szemmeltartását, felügyeletét, s ez megszégyenítőnek tűnő zaklatásokkal járt együtt. Megfosztották újoncmesternői tisztségétől (két évvel a stigmatizációja előtt választották azzá). Elvesztette azt a jogot, hogy a kolostori közösségben választó vagy választható lehessen. Megtiltották neki, hogy hét közben részt vegyen a zsolozsmán és a szentmisén. Vasárnap leghátul, az ajtó mellett állva részt vehetett a szentmisén, de áldozáshoz nem járulhatott. Ötven napra bezárták a betegcellába, s megtiltottak számára mindenféle levelezést és érintkezést nővértársaival. Valóban ,,eleven Kálvária-hegy'' lett, amint a gyóntatóatyja kifejezte. Végül elérkezett a fordulat. A püspök jelentette Rómába a vizsgálatok és a megfigyelés eredményét: Veronika hite kifogástalan, engedelmessége töretlen, a misztikus jelenségek pedig szakadatlanul folytatódnak. A pápa visszavont minden parancsot és tilalmat, s röviddel ezután a nővérek egyhangúan apátnővé választották. Tizenegy évvel később, 1727. július 9-én halt meg. 1804-ben boldoggá, 1839-ben szentté avatták.

Az Úr Lelke alakítja az embereket olyanná, amilyenekké akarja, és amilyen formában tevékenykedni akar általuk. Ahogy XII. Pius pápa az 1947. évi liturgikus körlevelében írta: Jézus Krisztus életének és halálának összes titka minden korban jelen van és hatékony. Az Egyház minden szentje Jézus Krisztus életének kikristályosodott titka. Lehet-e hát csodálni, ha egy rendkívüli kegyelmekkel megáldott és meghívott ember fölfogja, megérti és önmagán megvalósulni engedi Isten terveit, engedi, hogy Isten a maga útjain vezesse, még ha az Úr passiójába visznek is?

Veronika kulcsot adott Szent Pál szavaihoz, aki senki máshoz nem hasonlíthatóan szemlélte Jézus Krisztus és az ember titkait: ,,Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak a javára'' (Kol 1,24).

Ferenc pápa elismerte hét Isten Szolgájának hősies erényeit

Ferenc pápa július 8-án, kedden fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentté avatási Kongregáció prefektusát. A kihallgatás alkalmával a pápa engedélyt adott arra, hogy közzétegyenek 7 különböző nemzetiségű, korban hozzánk közel álló szentéletű személy hősies erényeit elismerő rendeleteket. Egy kivételével mindannyiuk földi élete a múlt században ért véget.
A dekrétumok a következő szentéletű személyekre vonatkoznak, akiket mostantól kezdve megillet a „tiszteltreméltó” cím:

Antonio Ferreira Vicoso portugál missziós szerzetes, elhunyt Brazíliában 1875-ben.
Saturnino López Novoa, spanyol pap, elhunyt Spanyolországban 1905-ben.
Joseph Auguste Arribat, francia szalézi szerzetes, elhunyt 1963-ban Franciaországban.
A Passióról nevezett Marie Veronique sarutlan karmelita nővér, született Törökországban, elhunyt 1906-ban Franciaországban.
Elena da Persico olasz Világi Intézmény alapítója, elhunyt Olaszországban 1948-ban.
A Legszentebb Oltáriszentségről nevezett Gaetana olasz szerzetesnő, elhunyt 1935-ben.
Marcello Candia olasz laikus, elhunyt 1983-ban Milánóban. 

Évközi 14. hét szerda

Évközi 14. hét szerda

Oz 10, 1-3. 7-8. 12; Mt 10, 1. 7

„Elpusztulnak a bálványmagaslatok, hol Izrael vétkezett”

A próféta elismerően beszél arról, hogy az északi királyság olyan, mint a fára felfuttatott szőlő. Azon a vidéken, ha a köves talajt kellően kitisztították, akkor hatalmas fák is vígan nőttek és éltek benne. Az ilyen mély talajba a fa mellé ültetett szőlőtő óriási termést tudott hozni, elérhette a négy-öt mázsát is. Ilyen termő tőke Izrael. A dicséretet azonban rögtön vissza is vonja Ozeás: „Lombos tőke Izrael, gyümölcse méltó hozzá. Amilyen sok volt a gyümölcse, olyan sok oltárt emelt; amilyen bőségesen termett a földje, olyan bőségesen állított fel bálványoszlopokat” (Óz 10, 1) Prófétája által az Úr panaszkodik. Ő azért áldotta meg gyermekek bőségével népét, mert erőssé akarta tenni. Ám hiába növelte meg népe számát, nem neki, hanem Baálnak köszönték a bálványoszlopok felállításával. Ezért a hálátlanságért hozza most rájuk a büntetést az Úr: „Szívük megoszlott, de most majd megbűnhődnek! Ő maga töri majd össze bálványoszlopaikat, pusztítja el oltáraikat”. (2) Ezt a pusztítást talán a lelkiismeret haragja műveli bennük, mert rádöbbentek, hogy népük történelme addig volt igazán boldog, amíg atyáik Istene hordozta őket szárnyain, mint fiókáit a sas madár. A próféta hallja lázadozásukat: „hiszen máris mondják: Nincs nekünk királyunk, mert az Urat nem féljük! A király, pedig mit tehet velünk? Elveszett Szamaria; királya olyan, mint a pálca a víz színén”(7) a pálca a hatalom és a fegyelmezés eszköze szokott lenni. Ha a gazdája eldobja, vízbe esik, a folyóvíz elragadja a hasznavehetetlenné vált botot. Jeroboám király két magaslaton is építtetett bálványtemplomot. Igyekezett széppé tenni, hogy a két bikaszobor méltóságos környezetbe kerüljön. Ápoltatta is a helyet, hogy az odajövők áhítattal teljenek el. Most ennek vége szakad: „Elpusztulnak a bálványmagaslatok, hol Izrael vétkezett, lapu és tövis nő majd oltáraikon, és ők majd így szólnak a hegyekhez: Borítsatok el minket! A halmokhoz: Omoljatok ránk!” (8) Ezt a szörnyű történelmi képet az Újszövetségben is felhasználja a Szentlélek, amikor a népek bűneiért rájuk szakadó borzalmakat kívánja érzékeltetni. Talán nem is az izraelieknek írja a próféta a következő sorokat, hanem az istentagadó, megcsömörlött modern világnak: „Vessetek magatoknak az igazság szerint, és arattok is majd az irgalom szerint; törjetek fel ugart magatoknak: ideje, hogy keressétek az Urat, és ő majd eljön, hogy igazságra tanítson titeket”. (12) Ha elnézem a hatvan év óta pusztított magyar vidéket, a feltöretlen magyar ugart, amely nem köves, mint a zsidók mai Galileája, kérjük az Urat, vezesse vissza népünket az elhagyott templomokba, vigye az oltár mellé a megújult szíveket, és ragadjon szerszámot, ahogyan Isten rendelte: Megújul minden Jézus Krisztusban.

Negyedszázad az Egyház szolgálatában

Ezüstmiséje alkalmából köszöntötték Böjte Csabát Árkoson. Salamon József gyimesbükki plébános szintén pappá szentelésének 25. évfordulóján mutatott be hálaadó szentmisét szülőfalujában, Lujzikalagorban. Összefoglaló a romkat.ro nyomán.

A felújítás alatt levő árkosi, Szent István oltalma alatt álló kis kápolnában július 4-én este ünnepi szentmisét mutatott be Fekete József plébános és Böjte Csaba ferences szerzetes. A jubileumi szentmisén a sepsiszentgyörgyi életvédők, a falu lakossága és az Irgalmasság Anyja Kismamaotthon lakói is részt vettek.

A férfikórus énekkel köszöntötte az ezüstmisés Csaba testvért, aki homíliájában a maradandó és a bűnös örömöket hasonlította össze. Kiemelte: az Istennek kedves örömök közé tartozik a jó cselekedetek öröme, a létezés öröme, a bölcsesség öröme, a tudás öröme, az alkotás öröme. Sajnos a gonosz léleknek is megvannak a maga örömei, „bolondgombái”: a fogyasztás öröme, a birtoklás vágya, a kapzsiság, a hatalomvágy. Vajon milyen örömre nyitom meg a szívemet? – tette fel a kérdést a jelenlevőknek. Az életadás örömére utalva megkeresztelte a kismamaotthon két kis lakóját.

A szentmise végén Kovács Zita gyermekgyógyász, a Pro Vita Hominis Társaság vezetője köszöntötte Böjte Csabát, akinek segítségével sokéves imáik meghallgatásra találtak: a ferences nővérek átvették és szeretettel működtetik a lányanyaotthont; sok, veszélynek kitett élet került itt oltalom alá az évek során. Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek közösségéhez tartozó Franceska elöljáró nővér megköszönte, hogy hazahívta őket Csaba testvér Magyarországról, és le tudtak telepedni Árkoson, ahol készül a kolostor. Pacifika nővér régi magyar áldással, egy kismama Szent Ferenc imájával, az otthonban született kisgyermekek pedgi egy-egy szál fehér szegfűvel köszöntötték az ezüstmisés szerzetest – szerepel Józsa Zsuzsanna tudósításában.

A Csíki Anyák Egye­sületének tagjai mosható pelenkákat adományoztak a kismamaotthonnak, és elmondták: kreativitásuk és lelkesedésük nyomán elindult egy mozgalom, amely az életet szolgálja.
Salamon József gyimesbükki plébános július 6-án Gyimesbükkön, július 7-én pedig szülőfalujában, a Bákó melletti Lujzikalagorban mutatott be hálaadó szentmisét pappá szentelésének 25. évfordulóján. A felcsíki esperesi kerület idei egyetlen ezüstmisése felszentelését követően Gyergyóditróban, Szászrégenben, Óradnán, Gyergyóhodoson, Galócáson és Gyimesbükkön teljesített szolgálatot. A közelmúltban Jakab Antal-díjjal tüntették ki.

Salamon József az ünnepi szentmiséken hálát adott Istennek és mindazoknak, „akik papságának 25 éve alatt érte imádkoztak, papi szolgálata alatt a mindennapi fenntartó és éltető tervek, munkálatok kivitelezésében segítették”.

A gyimesi ezüstmisére papságának minden eddigi állomásáról érkeztek hívek, hogy köszöntsék őt; a luijzikalagori magyar nyelvű szentmisére pedig négy autóbusznyi gyimesi hívő utazott el. Salamon József mindkét helyszínen ezüstmisés áldásban részesítette híveit. Édesanyja már nem érte meg fia ezüstmiséjét, ám édesapja részt vett a lujzikalagori ünnepségen – írta Dobos László.

Amint arról korábbi hírünkben is olvashattak: tizenkét, 1989-ben Gyulafehérváron felszentelt pap volt idén ezüstmisés. A jubiláns papokat a felszentelés évfordulóján, június 25-én Jakubinyi György érsek meghívta Gyulafehérvárra, ahol hálaadó szentmisét mutattak be a kapott kegyelmekért, a kitartás ajándékáért és minden megpróbáltatásért.

SZENT III. JENŐ

SZENT III. JENŐ 

pápa

*Píza. +Tivoli, 1153. július 8.

A rómaiaknak a pápa elleni felkelése során II. Lucius pápa Capitolium elleni roham során halálos sebet kapott, és 1145. február 15-én meghalt. Még ugyanezen a napon összegyűltek a bíborosok a San Cesario kolostorban, és a közeli Tre Fontane-i cisztercita kolostor apátját, pízai Bernátot pápává választották.

A választás teljesen készületlenül találta az apátot. Egykor letette a nagy pisai érsekségen viselt vicedominus hivatalát, hogy Clairvaux-i Szent Bernáthoz (lásd: A szentek élete, 470. o.) csatlakozzék, hogy távol minden világi tevékenykedéstől már csak az imádságnak és a vezeklésnek éljen. Keserűen panaszolta fel Tre Fontane apátjává szóló meghívását, mert elválasztotta Bernáttól. És most, micsoda fordulat az egyszerű szerzetes életében! A megválasztottnál nem kevésbé volt meglepve Clairvaux-i Bernát is a hír hallatán. Levélben heves szemrehányásokkal árasztotta el a bíborosokat, akik rárohantak egy egyszerű férfira, kivették kezéből a bárdot, a fejszét és a baltát -- ciszterciként mindennap végzett testi munkát --, a palotába ráncigálták, a trónra emelték, bíborba-bársonyba öltöztették, hogy bíráskodjék a nemzeteken és útba igazítsa a népeket. Bernát tudta, hogy a megválasztottnak, aki az alázatossághoz és az engedelmességhez szokott hozzá, nem pedig a parancsoláshoz és az uralkodáshoz, hiányzik néhány olyan tulajdonsága, amelyet meg kell követelni az Egyház legfőbb pásztorától. Így intette tehát az új pápát: ,,Légy hát erős és férfi, ha kezedet ellenséged nyakára illeszted! Tarts ki erőteljesen és szilárdan sorsodban, amelyet a mindenható Isten minden testvéred előtt bízott rád!''

Ezzel tehát harcra szólította Jenőt legbensőbb, elmélyedésre és békére vágyódó természete ellen. A pápának, akit a rómaiak még megkoronázása előtt arra kényszerítettek, hogy a Szabin hegyekbe meneküljön, alig sikerült azután visszatérnie városába, ismét el kellett hagynia Rómát. Elmulasztotta, hogy idejében megmutassa az öklét a csőcseléknek, amely a Szent Péter bazilikából erődítményt csinált, és rettentő hadsereget állított ki. Ideiglenesen Viterbo lett a pápa székhelye; uralkodásának nyolc évéből még kettőt sem tölthetett Rómában.

E gondja mégis háttérbe szorultak, amikor eljutott hozzá Edessza elestének és lakói ezrei kegyetlen lemészárlásának a híre. Jeruzsálem immár közvetlenül fenyegetett keresztényeinek az európai udvarokhoz intézett segélykiáltását nem hallgatták meg. Hozzájárult mindehhez, hogy egy örmény egyházi küldöttség éppen döntést kért a pápától egy liturgikus vitakérdésben: a Kelet iránti érdeklődés kettős szempontból is felébredt, megélénkült a remény Kelet mintegy száz év óta különvált egyházainak újraegyesítésére, és így Jenő pápa még az örmény küldöttek jelenlétében kiadott egy bullát, amellyel keresztes háborúba hívta Franciaország királyát és lovagságát. Miután a pápa ezt követően az először ingadozó Clairvaux-i Bernátot is megnyerte e tervének, ennek lenyűgöző és megrendítő ékesszólásától felszítva mozgalom támadt, s nemcsak Franciaországot, hanem Németországot is magával ragadta.

A pápa ekkor útra kelt Franciaországba, ahol VII. Lajos a legnagyobb tiszteletnyilvánítással fogadta Dijonban. Ezután a szeretett Clairvaux- ba ment, s hatévi elválás után viszontlátta Bernátot. 1147-ben és 1148- ban jelentős zsinatok következtek Párizsban és Reimsben. Az ugyanekkor tartott trieri zsinaton bemutatták a pápának Bingeni Szent Hildegárd (lásd: 487. o.) feltűnést keltő írásait, amelyek elnyerték Jenő pápa tetszését is.

A pápa még északon időzött, amikor a Nyugatra rátört az a szerencsétlenség, amely nagyon megterhelte a pápa és Bernát lelkiismeretét egyaránt. Abban a félresikerült kísérletben, hogy elfoglalják Damaszkuszt, zátonyra futott az egész keresztes hadjárat, bár Jenő pápa két legátusát adta a keresztes had mellé, ám képteleneknek bizonyultak, hogy a seregen belül széthúzó erőket egységes vezetés alá kényszerítsék. -- Rómában Bresciai Arnold[10] uralkodott, aki fanatikus bűnbánati prédikációival elbűvölte a tömeget, a szegénységet és az erkölcsi tisztaságot követelte az apostolok példájára. A római szenátus azt a politikai nézetet tette magáévá, amit ez az aszkéta hirdetett a Capitolium romjain: véget akart vetni Rómában a pápa uralmának, és a várost vissza akarta vezetni régi köztársasági nagyságához.

A pápának az a reménye, hogy Staufi III. Konrád (+1152) segítségével újból megnyeri Rómát, a királlyal együtt sírba szállott. Az utódjával, Barbarossa Frigyessel történt kedvező megállapodása révén Jenő pápa meg tudta vetni a jövendő császárral való hatékony együttműködés alapját. Ereje szerint támogatta az Ibériai-félszigeten a keresztény országokat, és az a remény fűtötte, hogy a mohamedánokat kiűzhetik. Franciaország készséges volt a pápa iránt, és Angliában is kedvező fejlődés egyengette a talajt. Mindenekelőtt az okos legátusok révén a nyugati kereszténység peremvidékén Írország, Skócia és Skandinávia szorosabban kapcsolódott Péter utódjához, mint bármikor is. Jenő pápa vetése reménnyel teli aratást érlelt, amikor 1153. július 8-án Tivoliban meghalt.

A halott pápát csakhamar szentként kezdte tisztelni a nép. Amikor akarata ellenére a kolostorcellából a főpásztori hivatalba hívták, az engedelmességhez szokott szerzetes nem vonakodott, hogy szívének a magányosság, elmélyülés és béke iránti legbensőbb hajlamával felvegye a harcot, és természetes engedékenységét hajthatlansággal pótolja.

Hogy csak egy példát említsünk: ha politikailag helytelenül járt is el akkor, amikor a lázadó Bresciai Arnold kiátkozását feloldotta, a papot mégis annyira tisztelte Jenő pápa, hogy kérését, amely talán az Istennel való kiengesztelődés becsületes vágyából fakadt, nem tudta elutasítani. A pápa Arnoldot és tanait valójában szent életével győzte le és szégyenítette meg. Nevezhette Arnold a pápát gyújtogatónak és gyilkosnak, az Egyház hóhérának és az ártatlanság megrontójának, aki a testét hizlalja és pénztárát idegen pénzzel tölti meg, a nép, sőt az egész világ tudta róla mindezek ellenkezőjét. A források ritka egyértelműséggel szólnak arról, hogy Jenő pápát bámulatraméltóan jámbor és szent férfinak tartották, aki bőkezűen osztja az alamizsnát, igazságos az ítélkezésében, s egyformán meghallgatja a szegényt és a gazdagot. Csodálatot vívott ki a pápának önmagával szemben tanúsított szigorúsága. Pápai öltözete alatt éjjel-nappal a ciszterciek durva ruháját hordta, a fekvőhelye pedig bíbor függönytől elrejtett szalmazsák volt. Hogy a pénznek és a javaknak Clairvaux-ban megtanult megvetését pápaként is gyakorolta, csakhamar közszájon forgott. Tanítója, Bernát, aki mintegy lelki tükörként neki szentelte A szemlélődésről című művét, leírhatta benne: ,,Ami a fösvénységet illeti, azzal nem kell fárasztanom a figyelmedet, mert azt mondják rólad, hogy a pénzt pelyvának tekinted''. Hiábavalók voltak az olyan kísérletek, amelyek a pápa kegyét bőséges ajándékokkal akarták megnyerni. Egyes gazdagok teherhordó állatainak az ezüsttel megrakott zsákokat vissza kellett cipelniök az Alpokon át. Nemcsak a pénzt, hanem saját méltóságát sem tartotta sokra a pápa. Molisei Hugó gróf azzal a kéréssel fordult a pápához, hogy házasságát jelentse ki érvénytelennek. Jenő pápa azonban nem látott lehetőséget ennek megtételére, mert a házasságot érvényesen kötötték meg. Amikor a gróf nem akart ebben megnyugodni, a pápa a lábához borult, miközben a tiara a porba gurult; a pápa könnyek között kérte a grófot, hogy hajoljon meg Isten törvénye előtt. A megrendült Hugónak, aki ezután engedelmességet fogadott, a pápa saját gyűrűjét adta oda, hogy mindig emlékeztesse adott szavára. III. Jenő hírneve úgy maradt fenn, hogy pápaként, hivatalának ragyogása közepette is megmaradt egyszerű, életét a vezeklésnek és imádságnak szentelő szerzetesnek. Személyében meggyőző kifejezésre jutott Clairvaux-i Bernát rendi eszménye.

IX. Pius 1872. szeptember 28-án megerősítette a ciszterci pápának évszázadok óta megnyilvánult tiszteletét, és a szentek közé sorolta őt. [10] Bresciai Arnold (Brescia, 1100 körül--Róma 1155): ágostonos

kanonok. Bresciában kezdte tevékenységét. Minden egyházi birtokot és javadalmat elvetett, apostoli szegénységet követelt a klérustól. 1139-ben száműzték, Franciaországból és Svájcból Szent Bernát hatására űzték el. 1145-ben Rómában megbékélt III. Jenő pápával, de hamarosan ismét radikális megújulást kezdett hirdetni. A római nép 1155-ben Barbarossa Frigyes kezére adta, aki felakasztatta.

Évközi 14. hét kedd

Évközi 14. hét kedd

Oz 8, 4-7. 11-13; Mt 9, 32-38

„Királyokat választottak ők nélkülem, fejedelmeket választottak tudtomon kívül”

A tegnapi elmélkedésben Isten csodálatos szeretettel próbálta nyitogatni az izraeli bálványimádó közösség szemét: nem ezek az arany borjak a te Istened, Izrael! Az egyiptomi menekülést én hajtottam végre, én, atyáid: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Minden szépet és jót én adtam nektek és az egész világnak. Én vagyok maga a szeretet. Térjetek hozzám vissza! A mai olvasmányban már ugyanolyan kemény hangot üt meg Ozeás próféta, mint tette elődje, Ámosz próféta, a tékoai pásztor. Isten felsorolja Izrael népének bűneit: „Királyokat választottak ők nélkülem, fejedelmeket választottak tudtomon kívül. Ezüstjükből, és aranyukból bálványokat csináltak, hogy elvesszenek”((Oz 8, 4) Amikor Isten szövetséggel fogadta különleges népévé Izrael fiait, közölte velük, hogy Ő fogja irányítani nemcsak a vallásos életüket, hanem a közéletüket is. Ezért átmenetileg jelölt ki vezetőt, Mózest, majd az ő halála után Józsuét, akikkel Isten közölte akaratát, ők, pedig továbbították azt a nép felé. Józsue halála után viszont nem kaptak új vezetőt. A bírák korában mindenki tette a jót Isten akarata szerint. Ha vétkeztek, Isten valamelyik ellenséges nép kezébe adta őket. Ezek kegyetlenkedését a szenvedő nép könyörgésére, az Úr erre a küldetésre kijelölt hős által szüntette meg. Később a zsidók közös megegyezéssel kérték Sámuel prófétát, hogy adjon nekik királyt. Legyen állandó uralkodójuk nekik is. A próféta csak Isten parancsának engedelmeskedve kente királlyá Sault. De előírta neki, mit kell tennie. Salamon után a királyok nem figyeltek Isten akaratára. Kevés kivétellel bálványimádók lettek. Most elérkezett erre a büntetés: „Odalesz a borjúd, Szamaria! Haragom felgerjed ellenük, még meddig nem tudnak megtisztulni? Hiszen az is Izraelből való, mesterember készítette, nem isten az, és bizony szilánkokká lesz Szamaria borja”. (5-6) Szerencsétlen Izrael! Kezükben van a Szentírás, az életadó Isten üzenete. Ócska babona miatt Baáltól vártak életet? „Szelet vetnek ők, de majd vihart aratnak, s a búzaszál nem hány kalászt, a kalász nem ad lisztet, és ha ad is, idegenek eszik meg azt”. (7) Istennek Jeruzsálemben, a templomban csak egy oltára volt, és csak azon volt szabad áldozatot bemutatni. „Sok oltárt épített Efraim, hogy vétkezzék, bűnné lettek számára az oltárok. Ha még oly sok törvényemet írom is elő neki, ő csak idegeneknek tekinti őket. Szeretik a véres áldozatokat, húst áldoznak és esznek, de az Úr nem veszi ezt kegyesen; megemlékezik most gonoszságaikról, és megtorolja rajtuk bűneiket” (11-13) Nem érezzük mi is bűnösnek népünket? Az Isten oltárát elhagyta népünk, és kereste a bűnöket. Térjen vissza mindenki a krisztusi oltárhoz.

SZENT FANTOSATI ANTONIN

SZENT FANTOSATI ANTONIN

 püspök és társai vértanúk 

(1900)

1900. júniusában nagyméretű és kegyetlen keresztényüldözés töri ki Kínában, az ún. boxerlázadás. Ennek okai: a külföldiek, keresztények elleni gyűlölet, melyet rágalmakkal is szítottak: pl. hogy minden csapás (éhínség, árvíz) a keresztények miatt van. Az üldözést császári rendelet vezette be s először Santung tartományban, majd a hozzá közeli Sanszi, Hunan és Csekiang tartományokban terjedt tova. Az áldozatok száma a szentszéki dekrétum szerint kb. százezer. A XII. Piusz által 1946-ban boldoggá avatottak közt van 29 ferences. Ezeket II. János Pál 2000-ben szentté avatta.

1. Szent Fantosati Antonin (58 é) 1867 óta működött Kínában. 1892-ben mint püspök, Dél-Hunan apostoli vikáriusa lett. Amikor kitört az üldözés, éppen apostoli látogatást tett, és azonnal székhelyére indult, hogy az ottaniaknak segítségére legyen. Útközben lepték meg a támadók Hengchow közelében. Egy doronggal fejére mért ütés miatt elesett, majd vashegyű dárdával szurkálták. Két órás haldoklás után lehelte ki lelkét júl. 7-én.

2. Szent Gambaro József Mária (31 éves) 1896-ban ment Kínába, ahol Fantosati püspök mellett kínai szeminaristákat oktatott. A püspök kíséretében volt, amikor őt is botokkal verték s megkövezték. Utolsó erejét összeszedve püspökéhez vánszorgott, átölelte, szavakat suttogott fülébe, aztán kíszenvedett. Utolsó szavai kínai nyelven ezek voltak: Jézus, irgalmazz és üdvözíts engem! A püspök még fel tudta emelni jobbját, hogy megáldja.

3. Szent Cesidio Giacomantonio* (27 éves), Rómában a San Antonio kollégiumban tanult, majd Kínába ment. Utolsó levelében ezeket írta szüleinek: „A jelen élet olyan, mint egy álom. Törekedjünk arra, hogy szentek legyünk, s ha ez sikerül, a mennyben örökké zengjük az Alleluját.” Egy évi apostoli működésé után Hengchow városban támadtak rá a rezidenciában. Még meg tudta menteni az Oltáriszentséget a kápolnában, aztán rátámadtak, botokkal, lándzsákkal ütötték, szurkálták, majd a félholt misszionáriust vászonba göngyölték, petroleummal leöntötték s meggyújtották. Utolsó szavai: „Jézus, fogadd kezedbe lelkemet és ne tulajdonítsd be ezt nekik bűnül.” Júl. 4-én történt vértanúsága. Mindhárom atya olasz származású volt.

Imádság:

Urunk, Istenünk támogasson minket Szent Antonin püspök és vértanú társai közbenjáró imája, és adjon nekünk erőt, hogy Fiad evangéliumához hűségesen ragaszkodjunk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

„Semmiféle tolerancia a szexuális visszaélések elkövetőivel szemben”

„Semmiféle tolerancia a szexuális visszaélések elkövetőivel szemben” – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája

Július 7-én, hétfőn reggel Ferenc pápa szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Márta Ház kápolnájában. A szertartáson jelen volt kísérőikkel hat személy, akik ellen a klérus tagjai követtek el szexuális visszaélést. A pápa hangsúlyozta, hogy az egyházban nincs hely azok számára, akik visszaélést követnek el és erőteljesen leszögezte elkötelezettségét : nem tűri ezt a bűntényt.

„Bocsánatot kérek tőletek és sírok értetek” – ezek a szavak jól magukba foglalják a találkozó mélyen megható intenzitását. Ferenc pápa homíliája elején utalt Péterre, akinek tekintete összetalálkozott Jézuséval a halálát megelőző kínvallatás után, és amelynek hatására az apostol sírva fakadt. Ma az egyház szíve, a visszaélést elszenvedett gyermekekben Jézus szemére tekint, és sírni szeretne, kéri a sírás kegyelmét. Sír azokért a fiaiért, akik elárulták küldetésüket és ártatlanokat használtak ki. Ferenc pápa megállapította: „már régóta mély fájdalmat érzek szívemben, amikor a visszaélések áldozatainak szemébe tekintek”. Fájdalmának adott hangot tehát azért a tényért, hogy egyes papok és püspökök erőszakot követtek el kiskorúak ártatlansága és saját papi hivatásuk ellen, amikor szexuálisan kihasználták a gyermekeket. Sokkal többről van szó, mint helytelen cselekedetről. Egyfajta szentségtörő rítus, mert ezeket a kisfiúkat és kislányokat a papi karizmára bízták, hogy vezesse el őket Istenhez. A papok pedig feláldozták őket bujaságuk oltárán. Ezek a visszaélések magának Istennek a képmását gyalázzák meg, amelyre teremtve lettünk. A kiskorúak ellen elkövetett visszaéléseknek ezek a gyűlöletes tettei sebhelyet hagytak egy egész életre.

„Tudom, hogy ezek a sebek mély és gyakran csillapíthatatlan érzelmi és spirituális fájdalmak, sőt kétségbeesés forrását jelentik” – folytatta a pápa, majd az áldozatok hozzátartozóihoz fordult: „Egyeseknek el kellett szenvedniük egy szeretett személy öngyilkosságának rettenetes tragédiáját is”.
„Isten e szeretett gyermekeinek a halála teherként nyomja szívemet és lelkiismeretemet és az egész egyházét. Ezeknek a családoknak felkínálom szeretetem és fájdalmam érzéseit”.

„A klérus által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélés bűne robbanásként hat a hitre és az Istenbe vetett reményre. Néhányan a hitbe kapaszkodtak, miközben mások számára az árulás kikezdte Istenbe vetett hitüket. Azonban jelenlétetek ma itt a remény csodájáról szól, amely erősebb, mint a legsűrűbb sötétség. Kétségtelenül Isten irgalmasságának a jele. Ma alkalmunk van arra, hogy találkozzunk az Úrral, imádjuk Őt, szemébe tekintsünk és keressük a kiengesztelődés kegyelmét. Isten és népe előtt mély fájdalmat érzek a klérus tagjai által ellenetek elkövetett szexuális visszaélés súlyos bűntényeiért és bűneiért. Alázatosan bocsánatot kérek. Bocsánatot kérek a mulasztás bűneiért is, amelyeket azok az egyházi vezetők követtek el, akik nem válaszoltak megfelelő módon a családtagok vagy a visszaélések áldozatainak feljelentéseire. Ez további szenvedést jelentett mindazok számára, akik ellen visszaélést követtek el és veszélyeztette a többi kiskorú helyzetét is” – fejtette ki Ferenc pápa.

„A bátorság, amellyel ti és mások felszínre hoztátok az igazságot – szeretetszolgálat volt, mivel rávilágítottatok az egyház életének egy rettenetes sötétségére. Nincs hely az egyházi szolgálatban azok számára, akik szexuális visszaéléseket követnek el; elkötelezem magam arra, hogy nem tűröm senki részéről – függetlenül klerikális helyzetétől - hogy kárt okozzon egy kiskorúnak.

Minden püspök a legnagyobb gonddal gyakorolja főpásztori szolgálatát, és mindnyájan számoljanak ezzel a felelősségükkel. Mindnyájunk számára érvényes az a tanács, amit Jézus ad azoknak, akik botrányt okoznak: a malomkő és a tenger (Aki csak egyet is bűnre csábít a bennem hívő kicsinyek közül, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakára s a tengerbe dobnák” (Mt 18,6-7).

Ferenc pápa arról biztosította a jelenlévőket, hogy továbbra is nagy figyelemmel kíséri a papképzést, számítva a Kiskorúak Védelmére létrehozott Pápai Bizottság tagjaira is. Minden kiskorú, bármilyen valláshoz is tartozzon, kisgyermek, akikre az Úr szeretettel néz. A pápa segítséget kért, hogy az egyetemes egyház jobb politikákkal és eljárásokkal rendelkezzen a kiskorúak védelmét és az egyházi személyek védelmét illetően. Mindent meg kell tennünk, hogy biztosítsuk: ilyen bűnök nem ismétlődhetnek meg többé az egyházban.

„Isten szeret benneteket, és mindazokat, akik a klérus tagjai által szenvedtek el visszaéléseket. Imádkozom azért, hogy mindazt, ami a titeket ért sötétségből még fáj, gyógyítsa meg a Gyermek Jézus ölelése és a titeket ért kárt, váltsa fel a hit és a megújult öröm. Köszönöm ezt a találkozást és arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem, hogy szívem szeme mindig világosan lássa az irgalmas szeretetet. Isten adja meg nekem a bátorságot, hogy ezt az utat kövessem a gyermekek javára, és ne engedjem, hogy egyetlen farkas is belépjen a nyájba” – mondta hétfő reggeli homíliájában Ferenc pápa.